Alex Aranzabal: El kell felejtenünk, hogy a Real Madrid tele van sztárokkal

Az a csoda, amit az Eibar mostanában megélt, nagyrészt Alex Aranzabalnak, a klub elnökének és örökös támogatójának köszönhetõ. A szakember a Real Madrid elleni mérkõzés elõtt adott interjút az AS újságírójának.

Mit jelent a Real Madrid vasárnapi látogatása az eibari közönségnek?
Mostanra már jó néhány hónapja játszunk az elsõ osztályban, de a következõ meccs lesz azok egyike, amellyel bebizonyíthatjuk magunknak is, hogy megérdemelten vagyunk itt. A stadion tele lesz, rengeteg ember nem jutott már jegyhez. Szinte az egész város ott lesz és a világ minden részén látják majd a meccset. Korábban azt gondoltuk, hogy a feljutással kerültünk fel a térképre, viszont szombaton az egész világ láthat minket játszani.

És mit jelent a klubnak?
Ez egy nagyszerû nap, de ugyanakkor van egy komoly meccsünk, és három pont, amiért küzdenünk kell. Ez az igazán fontos. Ezen kívül? Ez egy lehetõség, amivel bebizonyíthatjuk magunknak, hogy a legjobbak között a helyünk. Remélem, hogy ez a nagy felhajtás nem fogja megzavarni a koncentrációnkat és elterelni a figyelmünket arról, hogy, meg kell nyernünk a meccset.

Az egész világ megismerhette a módszert, ahogy vezeti a csapatot.
Én így látom jónak. Ez a mi stílusunk, mi így értelmezzük a futballt. Vasárnap két eltérõ látásmódot láthatnak arról, hogy mi is a top futball. Valószínûleg a két végletet. A Real Madriddal fogunk szembekerülni, amely 600 millió eurós költségvetéssel és világszínvonalú játékosokkal rendelkezik. A legutóbbi világbajnokság legjobbjaival. Ezzel szemben itt az Eibar, egy szerény csapat, mely épp csak debütált az elsõ osztályban. Két, a futballról teljesen eltérõ nézõponttal rendelkezõ klub.

Hogy áll a csapat felkészülése?
Teljesen rendben van. A játékosok különösen motiváltak. Jó hozzáállással fognak kimenni a pályára. Tudatában lesznek, hogy bármit is tesznek a pályán, azt az egész világ látni fogja. Ez egy nagyszerû lehetõség lesz, hogy bizonyítsanak maguknak, úgy klubszinten, mint egyénileg. El kell felejteniük, hogy az ellenfél tele van sztárjátékosokkal és csak a gyõzelemre szabad gondolniuk.

Örökös Eibar drukkerként, bizonyosan nagyon elégedett a csapattal.
Így van. A legkorábbi emlékeim az Eibarról még a ’80-as évekbõl vannak, amikor még a harmadosztályban szerepelt a csapat. Emlékszem a lelátókra, az esõs napokra… Akkoriban az Eibar volt az egyik legerõsebb csapat abban az osztályban.

Mi a véleménye televíziós jogok megoszlásáról?
Igazságtalannak tartom. Amikor az aránytalanság ennyire jelentõs, akkor tartani kell a verseny torzulásától. Az angol modell legalább érdekesebbé teszi a bajnokságot az átlagos szurkolók számára, kevésbé kiszámítható… A Barca és a Madrid hétrõl hétre nyerik a meccseiket, amelyben semmi érdekes nincs, nemde?

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Courtois, Cucurella, Bellingham és Mbappé a jelöltek között (kép: realmadrid.com)
Tovább

FIFPRO World11: A jelöltek

November 9-én hozzák majd nyilvánosságra az álomcsapatot. Courtois, Cucurella, Bellingham és Mbappé is ott van a 26 jelölt…
Cristiano Ronaldo
Tovább

B.O.A.T. – Cristiano Ronaldo

A szurkolók szavazatai alapján Cristiano Ronaldo 2008-as Aranylabdája minden idők legjobbja. Cristiano Ronaldo kapta a B.O.A.T. (Ballon D’or…
Aranylabda díjátadó
Tovább

Lezajlott az Aranylabda-gála

Mbappé, Vini Jr., Bellingham és Cucurella is bekerült a France Football által odaítélt 2026-os Aranylabda 30 jelöltje közé.…