Nem lennék szegény Benítez helyében. Gondoljatok csak bele. Több évtizednyi kemény munka után végre megkapjátok álmaitok állását, majd semmi sem úgy alakul, ahogy tervezitek. Abszolút semmi. Szerencsétlen Rafa idejött, könnybe lábadt szemekkel írta alá szerzõdését. Igen ám, de a lehetõ legrosszabbkor volt a legrosszabb helyen.
Benítez viharos idõszakban érkezett, hiszen azt a Carlo Ancelottit váltotta, aki elhozta a Tizediket a madridistáknak. Az olaszt, akit gyakorlatilag mindenki kedvelt, akinek távozását senki sem kívánta. Sem a játékosok, sem a szurkolók, sem a média. Az mester roppantul jól kijött mindenkivel.
Amikor valaki megérkezik a Real Madridhoz, óriási nyomás nehezedik rá, amelyet nem lehet összehasonlítani egyetlen klubnál tapasztalttal sem. Nagyon sok példát láttunk már arra, hogy játékos vagy menedzser összeroskadt e teher alatt. Gondoljunk csak bele abba, hogy mi történik, ha még ez a nyomás is sokszorozódik.
Hiába a pályafutás, hiába a tapasztalat, nem egyszerû megbirkózni vele, fõleg ha nagyítóval figyelik minden mozdulatodat, ráadásul a szakmádban egyébként sem vagy igazán elismert.
Nos, egyelõre úgy tûnik, hogy pont az utolsó dolog jelentheti Rafael Benítez vesztét. Távozott a csapattól egy igen jó szakember, aki nagyszerû kapcsolatot ápolt a játékosaival, ráadásul az eredményeivel bizonyított fiainak. A helyére érkezett egy olyan tréner, akit gyakorlatilag egyetlen eredménye tart még a futballvilág elitjében, mégpedig a liverpooli Bajnokok Ligája-gyõzelme, ami egyébként a sors fintora, hogy Ancelotti Milan-ja ellenében született. Az elmúlt idõszakban nem tudott felmutatni komolyabb eredményt, a Napolit az elõzõ idényben csak az ötödik helyre vezényelte a Serie A-ban.
Amúgy sem egyszerû feladat egy kezdõcsapatnyi világsztárt vezényelni és irányítani, de még nehezebb ezt véghezvinni, ha nincs tekintélyed. Márpedig Rafának egyszerûen nincs tekintélye. Errõl árulkodnak a játékosok tettei. Emlékezzünk csak vissza a nyári felkészülésre, amikor Kroos egyszerûen grimaszolni kezdett a neki hátat fordító Benítez mögött. Így nem lehet hatékonyan együttmûködni.
Ugyanakkor itt fontosnak tartanám megemlíteni azt, hogy a kialakult helyzetért nem lehet hibáztatni sem Rafát, sem a játékosokat. Az okokat sokkal inkább a vezetõség háza táján kell keresni. Talán már õk is tudják, hogy hibát követtek el, de a dolgokat már nem lehet visszacsinálni. A kialakult helyzet megoldására jelenleg két lehetõség rajzolódik ki bennem.
Az elsõ – amely nagy valószínûséggel sokaknak nem tetszik majd -, hogy a vezetõség hagyja az idény végéig dolgozni a spanyol trénert, ami részben logikus döntés is lehet. Nézzük, hogy miért. Egyrészt, ne menjünk messzire, a Bercelonánál tavaly nagyon hasonló helyzet alakult ki Enrique érkezésével, ráadásul õ is összerúgta a port több játékosával, beleértve Messit is. Végül mégis maradhatott a padon, a történet végét pedig mindenki tudja (igaz, ezt már biztosan nem másolhatjuk le a kupakizárás miatt…). Másrészt, mivel a vezetõség még egy ideig biztosan nem meneszti Benítezt, talán már túl késõn kerülne sor az elküldésére, amikor már sem a BL-ben, sem a bajnokságban nem lenne esélyünk, így teljesen értelmét vesztené egy edzõváltás. Az már más kérdés, hogy mi sem szeretnénk május végéig hetente vagdosni az ereinket a televízió elõtt.
Ugyanakkor ott a másik opció, amely szerint szezon közben érkezik egy új menedzser. Nos, nézzük, kik a jelöltek. Az újságok arról cikkeznek, hogy Zidane, Ancelotti és Mourinho vannak a kalapban. Arra már most a nyakamat tenném, hogy a portugált kilõhetjük. Teljesen mindegy, hogy marad-e a Chelsea-nél vagy sem, õ nem fog visszatérni a Real Madridhoz, legalábbis egy jó ideig még biztos, hogy nem. Carlo Ancelotti egy módon térhetne csak vissza, ha nem Florentino lenne az elnök. Pérez hamarabb lenne öngyilkos, mintsem hogy egy ilyen lépéssel köpje szembe saját magát és a korábbi döntését. A büszkeség… Szóval, ha Florentino nem mond le a rossz szereplés és a nagy szurkolói és médianyomás ellenére sem, akkor ezt az opciót is kihúzhatjuk. (Úgy meg aztán fõleg, hogy a legújabb pletykák szerint Carlo a Bayern München élén váltja majd Pep Guardiolát.) Ebben az esetben egyetlen alternatíva marad, mégpedig az a Zinedine Zidane, akirõl köztudott, hogy Pérez úgy tekint rá, mint a saját fiára. A kérdés csak az, hogy vajon készen áll-e a feladatra?
Ha edzõi múltját és rutinját nézzük, akkor nyilvánvalóan nem, azonban óriási fegyver a kezében a játékosmúltja. Márpedig Carlo esetében is kismilliószor elhangzott, hogy a játékosokkal azért értik meg annyira jól egymást, mert korábban õ maga is spíler volt. Aztán ott a tekintély. Teljesen mindegy az egó, ezek a srácok úgy nõttek fel, hogy a francia játékára csorgatták a nyálukat. Kivétel nélkül óriási bálványként tekintenek rá. Nem véletlenül mondta azt Carlo, hogy amikor Zidane szót kért, a játékosok hallgattak. Ez pedig rendkívül fontos dolog. Aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy talán õ lehet a Real Madrid Pep Guardiolája. A Barcelona korábbi trénere is hasonló rutinnal lett kinevezve a gránátvörös-kékek élére, a többi pedig már történelem.
Mindemellett nem vagyok igazán híve az idény közbeni cserének, általában ezekbõl nem sülnek ki túl jó dolgok. Amennyiben Zizoura esik majd a választás Rafa után, a legjobb talán számára és a csapat számára is az lenne, ha nem szezon közben történne meg a váltás és együtt tudnának felkészülni, alapozni az új idényre. Talán. Az idõ és a sors azonban nincs tekintettel ezekre a dolgokra és sokszor képes váratlant húzni.
Egy biztos: Zizou már dörzsöli a tenyerét és titkon biztos, hogy készül már a feladatra, hiszen a kérdés nem az, hogy lesz-e a Real Madrid trénere, hanem az, hogy mikor. Ha edzõként csak fele annyira lesz jó, mint játékosként, már akkor is nagyon elégedettek leszünk. A kinevezéséig azonban még biztosan várnunk kell, de türelem, hiszen mind tudjuk, hogy a legjobb dolgokra megéri várni.
