Mennyeien indult, pokolian végzõdött

A müncheni 2-1-es döntetlent követõen a csapatok egy félidõ után beállították ugyanezt az eredményt. A rendes játékidõben, de még a hosszabbításban sem tudtak dûlõre jutni a felek, így tizenegyesek következtek. Az oroszrulettbõl a Bayern München játékosai jöttek ki jobban, így május 19-én õk küzdhetnek meg a Chelseavel a Bajnokok Ligája trófeájáért.

Pedig jól indult a meccs… Az ötödik percben Marcelo keresztlabdáját Di María lõtte el kapásból, a közbevetõdõ Alaba pedig a tizenhatoson belül kézzel blokkolt, így tizenegyes és sárgalap lett a jutalma. A játékszer mögé Cristiano Ronaldo állt, aki higgadtan értékesítette a megítélt büntetõt. 1-0

Aztán alig tíz perccel késõbb még jobbra fordultak a madridiak kilátásai, hiszen egy bajor védelmi megingást küvetõen Özil passzolhatott a légüres térben mozgó Cristianóhoz, aki köszönte szépen, és annak rendje és módja szerint be is lõtte. Hatalmas volt az öröm, ennél jobban nem is igazán kezdhetett volna a Madrid; szûk negyed óra alatt már kétgólos volt az elõnyük, bõven ledolgozva a Münchenben összeszedett hátrányt. 2-0

Aztán a madridiak az elõnytudatában mintha visszavettek volna. Meg is lett az eredménye, hiszen egy vendégkontra után Robben ívelt a tizenhatoson belülre, ahol Gómez rutinosan eltûnt a védõk között, Kassai Viktor pedig tizenegyest ítélt – nem biztos, hogy jogosan. A büntetõt a nemrég a Dortmund ellenében hibázó Robben vállalta magára; a bal sarkot vette célba, ám Casillas ezt nagyon jól érezte, és ujjheggyel bele tudott érni a labdába, mégis a kapufáról a gólvonalon túlra csorgott a labda. 2-1

Az elsõ félidõben iszonyatos iramot diktáltak a csapatok, mindkét együttesnek akadtak helyzetei, a hazaiaknál Cristiano Ronaldo és Benzema lövései kerülték el centikkel a kaput, míg a félidõ végén Robben megpattanó szabadrúgását ütötte ki Casillas. Igazi futballcsemegére, elõdöntõhöz méltó mérkõzésre volt tehát kilátás.

…amire aztán a csapatok a második félidõben fittyet is hánytak. A félidõ elején Gómez fejese még éppenhogy elkerülte a kaput, de ami utána következett, arról nem sokat lehet írni. Mintha a csapatok elégedettek lettek volna az eredménnyel és már fél lábbal s tizenegyespárbajban érezték volna magukat… Hetven percnyi semmittevés következett, amin még a csereként újra lehetõséget kapó Kaká sem tudott segíteni. A brazil a továbbra is szenvedõ Di María helyett érkezett, és több ízben is színt csempészhetett volna az összecsapásba, azonban végig túl körülményes, fejben és lábban is lassú volt. A félidõ egy elbaltázott Bayern lehetõséget leszámítva történések nélkül ért véget, ahogy a harminc percnyi hosszabbítás is. Következhetett a büntetõpárbaj.

Ahol aztán Cristiano Ronaldo után Kaká is kihagyta a tizenegyesét, ám 2-0-s német vezetésnél Iker Casillas visszahozta a madridiakat a meccsbe két megfogott büntetõvel. Mindeközben Xabi Alonso kozmetikázott az eredményen, végül Sergio Ramos rúgta az égbe a büntetõt, hogy Schweinsteigernek csak értékesítenie kelljen sajátját. A német meg is tette, amivel a Bayern bejutott a hazai pályán rendezett fináléba.

Real Madrid-Bayern München: 2–1, összesítésben 3-3, továbbjutó a Bayern München tizenegyesekkel
Gólszerzõk:
Cristiano Ronaldo (6′, 14′), ill. Robben (27′)

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…