Spanyolországban a Rayo Vallecano csapatát sokan csak „óriásölõ” néven emlegetik, ami akkor ragadt a madridi egyesületre becenévként, amikor az 1977-78-as szezonban, újoncként a legjobbak között legyõzte a liga összes topcsapatát, név szerint a következõket: Real Madrid, Barcelona, Atlético Madrid, Athletic Bilbao, Valencia, Sevilla. A becenév tehát már nem új keletû, a Real Madridot pedig már 15 éve nem sikerült két vállra fektetnie a vallecas-i alakulatnak.
Utoljára még 1997. február 17-én tudott felülkerekedni a Rayo csapata, akkor hazai pályán. A Real Madrid bajnoki reményekkel érkezett Vallecasba, hiszen a látogatást megelõzõ 24 mérkõzésen nem találtak legyõzõre, míg a Rayo Vallecano a túlélésért küzdött, és szerette volna elkerülni a rájátszásba kerülést. Ezequiel Castillo volt az este hõse a hazaiak szempontjából, mivel a 35. percben megszerezte a mérkõzés egyetlen, késõbb gyõztesnek bizonyuló gólját.
A Madrid azóta nem veszített szomszédja ellen. A statisztikák meglehetõsen rossz képet mutatnak a Rayo szempontjából: a „Blancók” a vereség óta eltelt tíz mérkõzésbõl kilencet megnyertek, és egyszer született döntetlen, ráadásul az utolsó nyolc találkozó mindegyikén õk gyõzedelmeskedtek.
Amit ezek a számok nem mutatnak, az a tény, hogy a Madridnak meg kellett szenvednie ezeken a találkozókon, leginkább az idegenbelieken. Vallecasban a Madrid egy meccs kivételével (3-0 még 2001-ben) mindig rá volt kényszerítve, hogy beleadjon apait-anyait. Sor került már rendkívül szoros 3-2-es (1999 és 2002), és több 1-0-s (2001 és 2012) mérkõzésre is.
Mourinhóék tehát nem dõlhetnek hátra, biztosan keményen meg kell dolgozniuk a sikerért, amire viszont égetõ szükség van most Madridban a sikertelen bajnoki rajt után.
