Beszámoló: Real Madrid – Betis (0-0): Az ilyen meccsek nem férnek bele

A Real Madrid nem tudta megszerezni a három pontot a Di Stéfanóban, ezzel pedig rendkívüli módon megnehezítette saját dolgát a bajnoki címért folytatott harcban.

A Real Madrid gól nélküli döntetlent játszott a Di Stéfanóban a Betis együttesével. Bár a csapat mindent beleadott a lefújás pillanatáig, végül nem sikerült a kapuba találniuk a nagyiramú mérkőzésen. Az első félidő legnagyobb helyzete Benzema nevéhez fűződik, amikor a francia megkapta a labdát a tizenhatos vonalánál, lecselezte a védőit, majd az érkező Rodrygo elé passzolt, a brazil lövését azonban Claudio Bravo védeni tudta. A kipattanó labdából aztán nem tudott indulni a Betis, az ismét visszakerült a franciához, aki ismét lecselezte emberét, majd életerős lövéssel tette próbára a vendégek kapusát, ám Bravo résen volt, így maradt a 0-0.

A találkozó képe némileg megváltozott a második félidőre, mindkét oldalon számos helyzetet dolgoztak ki a csapatok. Asensio próbálkozott először az 53. percben, ám távoli lövését Bravo fogni tudta. Két perccel később Rodrygo gondolt egy merészet, és a jobb oldalról, amikor mindenki beadásra számított, célba vette a kissé kint álló Bravo kapujának hosszú felső sarkát. Néhány centin múlott, hogy nem lett nagyszerű gól a lövésből, hiszen a kapufa segítette ki a vendég együttest.

Betis

A Betis visszatámadott, Rodríguez verekedte be magát nagyszerűen a tizenhatoson belülre, ám rosszul helyezett lövését Courtois védeni tudta. Borja Iglesias nem sokkal később egy ennél még nagyobb helyzetbe került. A szélen elhúzó Canales mértani pontosságú labdát adott középre, amelyet a vendégek támadója a remek ütemben kirobbanó Courtois mellett nem tudott a kapuba juttatni.

Ezután a hazaiak domináltak. A 66. percben Modrić, a 74. percben pedig Casemiro próbálkozott lövéssel a tizenhatoson kívülről, előbbinél Bravo védett nagyot, utóbbinál pedig a brazil célt tévesztett.

A 81. percben a Real Madrid büntetőt követelt, miután Militão kapura tartó fejese Miranda kezéről pattant le. Zidane csapata jelenleg 17 mérkőzés óta veretlen, és legutóbbi négy találkozóján nem kapott gólt. A csapat most a Bajnokok Ligájára koncentrál, hiszen kedden este 21:00-kor a Chelsea ellen lép pályára.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Luka Modrić
Tovább

A Real Sociedad elleni kezdőcsapat

Nincsenek nagy meglepetések a szezon utolsó bajnokiján. Kezdőcsapat 13. Lunin17. Lucas V.14. Tchouameni35. Asencio20. Fran García10. Modrić8. Valverde19.…