A. Iyad

89 cikk
Álvaro Arbeloa
Tovább

Álvaro Arbeloa: Holnap a maximumot kell nyújtanunk

A mester szavai a Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzés előtt.

A mérkőzésről

„Tisztában vagyunk vele, milyen tempót diktál a Real Sociedad, és azzal is, hogy az új edző irányítása alatt mennyire jó formában futballoznak. A csapat továbbra is veretlen, ráadásul már a FC Barcelona és az Atlético Madrid ellen is pályára lépett. Ismerjük őket, pontosan tudjuk, milyen nehéz mérkőzés vár ránk holnap. Ha meg akarjuk szerezni a három pontot, a maximumot kell nyújtanunk.”

Mbappé

„Kylian Mbappé jól van, a csapattal edzett, és bevethető a holnapi mérkőzésen.”

Az UEFA-val kötött megállapodásról

„A klub kiadott egy közleményt, én ehhez tudok igazodni. Ez egy olyan megállapodás, amely nagyon jót tesz a futballnak, és a jövőben is így fogják megítélni.”

A kezdőcsapatáról

„Hetente 25 játékos áll a rendelkezésemre. Ezt mindig elmondom: az általam kiválasztott kezdő tizenegy az adott mérkőzésre a lehető legjobb, mögöttük pedig ott van még 15 kiváló képességű futballista. Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy rendkívüli keret áll a rendelkezésemre. Szeretem, ha mindenki fontosnak érzi magát és játékban marad, mert a lehetőség bármikor adódhat. Soha nem tudhatjuk, hogyan alakul egy meccs, mindenki nagyon jól dolgozik. Azt akarom, hogy érezzék: számítanak, és mindenki fontos része a csapatnak.”

Hogyan képzeli el ennek a csapatnak a legjobb változatát?

„Nem tekintek tovább a holnapi mérkőzésnél. Ha öt év múlva kérdezné, akkor is ugyanezt mondanám. Mindig van hova fejlődni, lehet előrelépni és erősíteni a játékosok közti összhangot. Elégedett vagyok azzal, ahogyan a héten dolgoztunk: a hozzáállással, a befektetett munkával és az edzések intenzitásával. Remélhetőleg a holnapi mérkőzés jobb lesz az előzőnél, és gyengébb a következőnél.”

Carvajal

„Carvajallal, akárcsak a többi csapattársával, szeretek külön is beszélgetni. Minden héten igyekszem időt szakítani rá, hogy szinte mindenkivel leüljek. Van egy kényelmes, szürke kanapém, ott szoktunk beszélni. Fontos számomra, hogy tudjam, mit éreznek és mit gondolnak, és ők is jobban megismerjék az én elképzeléseimet. Carvajal folyamatosan fejlődik, újabb kiváló hetet zárt az edzéseken. Az a legfontosabb számomra, hogy a lehető legjobb formájában legyen. Egyre közelebb kerül hozzá, a pályán pedig bizonyítania kell — és biztos vagyok benne, hogy hamarosan meg is teszi.”

„Számomra ez a futball természetes része. Egy játékos, aki nem kap annyi játékpercet, amennyit szeretne, vagy keveset játszik, nyilván nem lesz elégedett. Nem csak Carvajalról beszélek, hanem a keret bármely tagjáról. Mindenki hozzá akar tenni a pályán, fontosnak akarja érezni magát. Ha valaki eljutott a Real Madridhoz, az azért van, mert korábban meghatározó és kiemelkedő volt a saját csapatában — ezért van itt.”

„Mindig arra biztatom őket, hogy edzésről edzésre dolgozzanak még keményebben. Ha valaki nincs rendben lelkileg, leülünk a szürke kanapéra, és megbeszéljük — nincs más út. Egységben, a csapattársakkal együtt, a csapat érdekeit az egyéni elé helyezve kell haladni, ahogyan ebben a keretben mindenki teszi. Ez a helyes irány.”

Meglepte bármilyen kritika?

„Nem. Új vagyok ebben a szerepben, de a Real Madridnál nem, így kevés dolog ér igazán váratlanul.”

Szoros kapcsolat a játékosokkal

„Én így szeretek dolgozni. Így értelmezem a szerepemet, és játékosként is ezt a kapcsolatot szerettem az edzőmmel. Most, hogy rajtam a sor, igyekszem mindenkivel beszélni, főleg futballal kapcsolatos témákról. Az ajtóm mindig nyitva áll előttük. Tudják, hol találnak meg. Sokszor ők jönnek oda hozzám, sokszor én hívom őket. Ez számomra fontosabb mindennél, még annál is, hogy időnként kiszivárognak információk különböző közegekből. Arra koncentrálok, hogy jó kapcsolatot ápoljak az összes játékosommal — minél szorosabbat, annál jobb.”

Csapatvacsora

„Szeretem, amikor egységesnek látom őket. Amióta megérkeztem, az egyik legfontosabb dolog, amit hangsúlyozok, az az összetartás jelentősége. Az előttünk álló négy hónapban, bármilyen helyzettel is találjuk szembe magunkat, mindig együtt kell maradnunk. Nagy örömmel tölt el, amikor együtt vacsoráznak. Ilyenkor jut idejük arra is, hogy jól érezzék magukat. Kiválóan edzettünk: kedden például remek, nagyon intenzív edzésünk volt, mindenki maximálisan koncentrált. Ezek után kifejezetten örülök, ha annyiszor mennek el közösen vacsorázni, amennyiszer csak szeretnének. Számomra ez mindig pozitív. Néha én is hiányolom azokat a vacsorákat a saját időmből, és Cristiano is sokszor részt vett rajtuk.”

Copa del Rey elődöntő

„Nincs hozzáfűznivalóm. Kérdezzék a FC Barcelona-t és Hansi Flick-et.”

Huijsen és Asensio

„A múlt vasárnap Valenciában egy olyan védelmet állítottunk fel, amely fiatalabb volt, mint három tartalékcsapat a Primera Federaciónban. Nagyon tehetséges és kiváló teljesítményre képes játékosaink vannak, kortól függetlenül. Olyan játékosok ők, akik talán az életkoruk miatt még a Primera Federaciónban lennének, de már most nagyon magas szinten nemzetközi játékosok, és ezt bizonyítják. Számomra Dean és Raúl esetében nemcsak a jövő a fontos; már a jelenben is megmutatják a személyiségüket.”

„Nem könnyű a Real Madridnál védőnek lenni, tudom, miről beszélek. Nagyon elégedett vagyok velük. Nagyon különböző játékosok, de mindkettőjük a saját képességeivel rengeteget ad a csapatnak. Egyre felkészültebbnek látom őket, és egyre inkább tisztában vannak azzal, mekkora szerepük van a csapatban.”

Értékelés az első hónap után

„Nem azért vagyok itt, hogy értékeléseket készítsek. Már láttam, hogy a „előtte és utána” sem tartott ki egy hónapig, de nagyon boldog vagyok, nyugodt, sokat eszem, csak hogy legyen energia, és rengeteg erőm van felkészülni a holnapi mérkőzésre és minden, ami előttünk áll. Különlegesnek érzem magam ebben a szerepben. Óriási szerencse a Real Madridnál lenni, bárhol is legyen az. Nyilvánvaló, hogy a világ legjobb csapatának edzőjének lenni privilégium és szerencse, amit az utolsó napig ki fogok élvezni.”

Mbappé és Trent
Tovább

A Valencia elleni keret

Álvaro Arbeloa az alábbi játékosokat nevezte a soron következő bajnoki mérkőzésre.

A keret

Kapusok: Courtois, Lunin és Sergio Mestre
Védők: Carvajal, Alaba, Trent, Asencio, Carreras, Fran García, Rüdiger, Huijsen és David Jiménez
Középpályások: Camavinga, Valverde, Tchouameni, Arda Güler, Ceballos és Cestero
Támadók: Mbappé, Gonzalo, Brahim és Mastantuono

Kimaradt: Militaõ, Bellingham, Rodrygo sérülés miatt és Vini. Jr. eltiltás miatt.

Valencia – Real Madrid

Helyszín: Valencia (Estadio de Mestalla)
Időpont: 2026. 02. 08. (vasárnap), 21:00
TV: Spíler2

Spanyol bajnokság 23. forduló
Álvaro Arbeloa
Tovább

Álvaro Arbeloa: Nehéz merkőzés vár ránk

A spanyol mester nyilatkozata a Valencia elleni vendég szereplés előtt.

A mérkőzésről

“Nehéz mérkőzés lesz. A Mestallában játszani mindig komoly kihívás a hangulat és az ellenfél erőssége miatt, ráadásul Corberán érkezése óta kifejezetten jól dolgozik a csapat élén. Nagyon koncentráltak vagyunk, tudjuk, hogy a maximumot kell nyújtanunk, ha meg akarjuk szerezni a három pontot — és ez a célunk.”

Felállás

“Arra törekszem, hogy minden bevethető játékost a lehető legjobban használjak fel a győzelem érdekében. Nem egyszerűen a „legerősebb” tizenegy pályára küldése a cél, hanem az, hogy az adott mérkőzéshez leginkább illő kezdőt válasszuk ki — azt a csapatot, amely az ellenfélhez igazodva a legjobb teljesítményt tudja nyújtani. Több olyan futballistánk is van, aki különböző posztokon is megállja a helyét. Mindenkinek megvan a saját, legkényelmesebb szerepköre, de mindenki kész alkalmazkodni és a csapatot szolgálni.”

Miért nehéz pálya a Mestalla

“Nehéz pontokat szerezni a Mestallában, mert a Valencia rendre erős kerettel, jó játékosokkal és felkészült edzőkkel dolgozik. A városban ugyan mindig nagy szeretet övezi a madridiakat, de amikor a Real Madrid látogat ide, a stadion rendre megtelik, és egészen különleges hangulat alakul ki. Minden csapat számára kiemelt kihívás legyőzni a Realt az adott szezonban, és ez a Valencia esetében sincs másként — pontosan tudjuk, hogy maximálisan nehéz mérkőzés vár ránk.”

Pihenő napok

“A tervezés számomra azt jelenti, hogy úgy szervezzük meg a munkát, hogy a játékosok a lehető legjobban felkészüljenek a hét kihívásaira. A fizikai felkészítés kulcsszerepet játszik ebben. Pintust nem kell bemutatnom, mindenki tudja, mennyire fontos tagja a stábnak, és senki sem kérdőjelezi meg a munkáját. Amióta átvettem a csapat irányítását a Rayo elleni mérkőzésig, húsz nap telt el, és ez idő alatt a játékosok mindössze két szabadnapot kaptak. Igyekszem ezt a munkát a lehető legjobban folytatni a jövőben is.”

Negreira-ügy

“Senki sem érti, hogyan maradhat a mai napig megoldatlan a spanyol futball történetének legnagyobb botránya. Ez sokak számára aggodalomra ad okot.”

Hol tartanak közel egy hónap közös munka után

“A munkára koncentrálok. Egy nagy csapatnak sok mindent kell jól csinálnia a győzelemhez. Képesnek kell lennünk több dolgot egyszerre végrehajtani és ugyanúgy gondolkodni a pályán. Ez kemény munkával és rengeteg belefektetett órával érhető el. A hozzáállás továbbra is kiváló. A holnapi mérkőzés nehéz lesz, a héten pedig arra fókuszáltunk, hogy a játék minden elemében tovább fejlődjünk. Még messze vagyunk a csúcsformánktól.”

“Az idő adott, és a lehető legnagyobb odaadással dolgozunk azon, hogy a játékosokból kihozzuk a legjobb teljesítményt, és taktikailag is fejlődjünk. Pintus a saját területén szintén ezen dolgozik. Néhány héten belül kiderülnek az egyénre szabott fizikai felmérések eredményei. A következő hetekben is folytatjuk a munkát.”

Mastantuono, Brahim és Fran

“Franco egy fiatal játékos, hatalmas potenciállal. Képes a szélen megverni a védőket, de befelé húzva is erős, jó labdakezeléssel és dinamizmussal játszik. Nagyon sokat tesz hozzá a játék intenzitásához. Bízunk benne, hogy tovább fejlődik. Nem könnyű erre a szintre eljutni, mert ez a klub rendkívül magas elvárásokat támaszt, de amikor játszani látod, azonnal felismerhetők a képességei és az, hogy milyen kiváló futballista. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit a pályán nyújt.”

“Frannak Tökéletes képességei vannak ahhoz, hogy a belső térben, a vonalak között játsszon és összekapcsolja a csapat játékát. Emellett képes megverni a védőket és kiemelkedő egy az egy elleni szituációkban. Nagyszerű tehetség, és attól függően, mit követel a mérkőzés vagy az ellenfél, különböző posztokon és helyzetekben is értékes tud lenni.”

“Brahim Kivételes fiatalember. Mindennap százszázalékosan dolgozik, ahogy mindig is teszi. Edzőként imádom kiemelni, hogy ahhoz, hogy sikereket érjünk el, mindenkinek készen kell állnia. A hozzáállása mindig példamutató, és nagyon jól képviseli a klubcímer értékeit, akárcsak sok más hazai nevelésű játékos. Szerencsések vagyunk, hogy a csapatunkban van, és hogy továbbra is velünk marad.”

Rodrygo eltiltása a BL-ben

“Közleményt adott ki, amelyben kifejezte sajnálatát. Tudja, hogy hibázott. Most nemcsak az a feladatunk, hogy minél hamarabb visszahozzuk, hanem hogy a lehető legjobb állapotban tegyük ezt. Százszázalékosan szükségünk van rá, hogy mindent ki tudjon adni magából a csapatért. A türelem és a kemény munka a kulcs.”

Álvaro Arbeloa
Tovább

Álvaro Arbeloa: A szurkolókkal sokkal erősebbek vagyunk

Arbeloa nyilatkozata a vasárnapi Rayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzés előtt.

A mérkőzésről

„Nagyon fontos mérkőzés vár ránk, amely alapvető jelentőségű a bajnoki céljaink szempontjából. Egy olyan csapat ellen lépünk pályára, amely mindig kellemetlen ellenfél: sokat presszingelnek, agresszívan futballoznak. Mindenki ismeri a Rayo Vallecano játékidentitását, és tudjuk, hogy megnehezítik majd a dolgunkat. Teljes mértékben arra koncentrálunk, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és megszerezzük a három pontot.”

„Azt várom, hogy a Bernabéu közönsége ismét a csapat mögé álljon, ahogy tette azt az előző hazai mérkőzésen is. Tudják, hogy szükségünk van rájuk. Mindig kérem a szurkolók támogatását, mert velük sokkal erősebbek vagyunk. Az a célunk, hogy nyerjünk és versenyben maradjunk a bajnoki címért, ezért rendkívül keményen és nagy elszántsággal küzdünk. Ha ott akarunk maradni az élmezőnyben, szükségünk van a közönségre. Amikor egységben vagyunk, látszik, mire vagyunk képesek, és az a magabiztosság, amit a szurkolók adnak a játékosoknak, mindent sokkal könnyebbé tesz.”

Carvajal

„Carvajal esetében a legfontosabb célom az, hogy fokozatosan visszanyerje a folyamatosságot – még ha ez azt is jelenti, hogy a kelleténél lassabb tempóban haladunk. A lényeg, hogy rendszeresen edzhessen, egyre több játékpercet kapjon, és elkerüljük a visszaesést. Nemcsak vele, hanem minden sérülésből visszatérő játékossal kapcsolatban türelmes vagyok. Tudjuk, hogy minden mérkőzésen maximális a terhelés, ezért lépésről lépésre kell haladnunk. Napról napra jobban látom rajta a fejlődést, jól érzi magát az edzéseken, egyre intenzívebb munkát végez, de még időre van szükség ahhoz, hogy újra a legjobb formáját hozza.”

Ceballos

„Dani Ceballos esetében hasonló a helyzet. Mindannyian ismerjük a képességeit és az adottságait. Olyan játékosprofil, amelyre mindig szükségünk van a keretben. Biztos vagyok benne, hogy a szezon hátralévő részében nagyon fontos szerepe lesz, hiszen rengeteg dolgot tud hozzátenni a játékunkhoz a kvalitásai révén.”

Következetesség és munka

„Dolgozunk azon, hogy megtaláljuk azt az állandóságot, amit a játékban és minden szinten elvárunk. Most nincs itt sem a kiábrándultság, sem az eufória ideje. Ez a munka időszaka. Semmi másé.”

Vinícius Jr., Bellingham, Mbappé, Valverde és Courtois pihentetése

„Értem a futball körüli vitákat, de én mindig a legjobb játékosaimat szeretném a pályán látni. Minél több percet tudnak játszani és a csapat rendelkezésére állni, annál jobb. Láttuk ezt például Villarrealban is: a hosszabbítás utolsó perceiben Mbappé gólja egy kiváló Vinícius-megmozdulásból született – befelé cselezett, megfordította a játékot, majd Mbappét hozta helyzetbe, aki büntetőt harcolt ki. Ezek a játékosok bármelyik pillanatban képesek eldönteni egy mérkőzést.”

„Biztosan vannak, akik nem Real Madrid-szurkolók, és nem szeretnék őket a pályán látni. De azt gondolom, a madridisták azt akarják, hogy a legjobbjaik mindig bevethetők legyenek. Az az öt játékos, akit említett, világviszonylatban is a top tízbe tartozhat a posztján. Teljes mértékben megbízom bennük. Nem az én bizalmam az, ami a pályára juttatja őket, hanem a teljesítményük.”

Érez bosszúvágyat a Benfica elleni mérkőzés előtt?

„Rayo Vallecano.”

Két arca van a csapatnak?

„Keményen dolgozunk, sokat elemzünk, hogy megtaláljuk azt az állandóságot, amelyet minden szinten el akarunk érni. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Ehhez időre van szükség: munkára, következetességre és arra az optimális teljesítményre, amit minden mérkőzésen látni szeretnénk. Ez a célunk.”

A játék elképzelésének elsajátítása

„Nagyon hálás vagyok a játékosoknak azért, ahogyan fogadtak minket, és azért az érdeklődésért, elkötelezettségért, amellyel meg akarják érteni, mit várunk tőlük – mindezt úgy, hogy szinte egyáltalán nem volt időnk a pályán dolgozni. Lehet magyarázni, lehet tanítani az elképzeléseinket, de egy futballista igazán akkor sajátítja el az edző gondolkodását, amikor együtt dolgoznak a pályán, edzések során.”

„Ez az, ami most hiányzik: az edzésórák, az összeszokás, a közös munka. Ez áll most előttünk, erre várunk, és ebben nagyon bízom. El fogunk jutni arra a szintre, amit elvárunk, megértjük majd egymást – játékosok és szakmai stáb. A legfőbb célunk pedig az, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből a kiváló keretből.”

“Győzni csak akkor lehet, ha kollektíven és egyénileg is nagyon magas szintet hozol. Ez a célunk.”

Tanulság a vereségekből

„A megbánás zsákutca. Én mindig abból indulok ki, hogy a hibákból és a kudarcokból tanulni kell – ez a legfontosabb. Amikor nem mennek jól a dolgok, akkor kell igazán levonni a tanulságokat. Edzőként ez az utam: megkeresni, miben tudok fejlődni, és hol döntöttem rosszul.”

„Az első vagyok, aki elmondja a játékosoknak, hogy hibázni fogok. Biztos vagyok benne, hogy sok hibát követek majd el, hiszen rengeteg döntést kell meghoznom. De minden egyes döntésemet a csapat érdekében hozom meg. Ezt teszem most is, és ezt fogom tenni a jövőben is.”

Üzenet az oltözőnek

„Értem, hogy szeretnék tudni, de ez köztem és a csapat között marad.”

Anatoliy Trubin
Tovább

Anatoliy Trubin: Ez életem első gólja

Néhány Benfica játékost is elcsíptek az újságírók, többek között Trubint, a meccs hősét.

Trubin

„Őszintén szólva eleinte nem is értettem, mire van szükségünk. A pályán Tomás (Araújo) és António (Silva) azt mondták: még egy, még egy, de nem értettem, ez mit jelent. Aztán megkaptuk a szabadrúgást, mindenki rám nézett, azt mondták: menj, menj, az edző is, úgyhogy elindultam. Rákérdeztem, és akkor mondták, hogy még egy gól kell. Nem is tudom, mit mondjak… teljesen őrült pillanat volt.”

“Volt már hasonló helyzetem a Porto ellen is, ott nagyon közel volt, de itt – hála Istennek – sikerült. Tényleg szavakat sem találok. Nem én vagyok Pavlidis, aki rendszeresen gólt szerez, nekem ez teljesen új élmény. Huszonnégy éves vagyok, ez volt az első alkalom. Hihetetlen.”

“Jól kezdtünk. Nem féltünk. Tudjuk, hogy a Real Madrid a Bajnokok Ligájában játszik – azt hiszem, 15-ször nyerték meg, ami mindent elmond –, de nem volt más választásunk, mint győzni. Ráadásul mi a Benfica vagyunk. Számunkra nincs kivételezés a pályán. Győzni akartunk, és szerintem nagyon, nagyon jól játszottunk. Nekik elképesztő játékosaik vannak, posztonként a legjobbak közé tartoznak, de csapatként mi felülkerekedtünk.”

Otamendi

“Az edző valószínűleg szinte ugyanazt mondaná, mint én. Ami most történt, az egyszerűen hihetetlen. De ez a futball: itt bármi megtörténhet. Trubin egészen elképesztő, földöntúli gólt szerzett. Ez a győzelem mindenkinek szól, aki keményen dolgozott érte. Megérdemeltük ezt a sikert.”

“Nagyon nehéz hónap van mögöttünk, és őszintén szólva egy ilyen hazai győzelem, a szurkolóink előtt, az egész csapat támogatásával, óriási elégtétel. Boldog vagyok, mert rászolgáltunk erre az eredményre.”

“Reméljük, hogy sikerül állandóságot teremteni. Ez egy kezdet, amely hatalmas lökést adhat az önbizalmunknak. Szeretnénk erre építeni, de a munka nem áll meg: egy ilyen győzelem után sem szabad máshogy gondolkodnunk. Dolgoznunk kell tovább, és hinnünk magunkban.”

Schjelderup

„Hihetetlen volt. Pontosan az ilyen pillanatokból születnek az álmok. Itt játszani, ebben a csodálatos stadionban, és legyőzni a Real Madridot – felfoghatatlan. Ezt a győzelmet a nagymamámnak szeretném ajánlani, aki idén hunyt el. Nyugodjon békében.

“Igen, mindenképpen ez az egyik legjobb teljesítményünk, bár őszintén szólva kicsit csalódott is vagyok, mert akár négy gólt is szerezhettem volna ma. Dolgoznunk kell tovább, de igen, ez egy elképesztő győzelem. Őszintén mondom, szavakat sem találok. Ez az, amikor egy álom valóra válik.”

“Fantasztikus érzés volt hallani a szurkolókat. Nagyon nehéz év van mögöttem, úgyhogy ez az este… ahogy mondtam, egyszerűen nincsenek szavaim. Egy álom beteljesülése, és végtelenül boldog vagyok.”

José Mourinho
Tovább

Mourinho: A sikerhez kockázatot kell vállalni

A portugál vezetőedző nyilatkozott a Benfica történelmi győzelme után.

A mérkőzésről és utolsó percekről

„Nem először fordul elő, hogy egy mérkőzés sorsa az utolsó pillanatokban, az utolsó akción dől el – akár győzelemről, akár vereségről van szó. A sikerhez azonban kockázatot kell vállalni. Azt érzed, hogy eljön a lehetőség, de végül mégsem, ilyenkor pedig változtatni kell bizonyos dolgokon. A végén egyetlen labda is elég lett volna nekik a 3–3-hoz, és akkor kiestünk volna a tornából. A Real Madrid legyőzésének óriási jelentősége és súlya van. Abban a pillanatban mindent egy lapra kellett feltennünk.”

„Tudtuk, hogy képes erre. A két héttel ezelőtti, Dragãóban játszott meccsen Trubin is felment fejelni az utolsó pillanatban, akkor azonban egy portói játékos tisztázott. Ilyenkor a labdát a megfelelő helyre kell tenni. Ez egy fantasztikus gól volt, amely – függetlenül attól, hogyan alakul a további sorsunk a sorozatban – továbbjuttatott minket, és történelmi pillanatot jelentett a Real Madrid ellen. A találat több szempontból is rendkívül fontos: gazdaságilag is komoly jelentősége van a Benfica számára, hírnév szempontjából pedig talán még ennél is többet ér.”

„3–2-es állásnál hajtottam végre a cserét, és akkor még nem voltam biztos benne, hogy ez elegendő lesz. A pályára lépő játékosok természetesen azért jöttek be, hogy megpróbáljuk megnyerni a meccset. Amikor ez nem sikerült, és egy emberrel kevesebben maradtunk, előreküldtem Otamendit, mert több cserelehetőségünk már nem volt.”

„Amikor szabadrúgáshoz jutottunk, szóltam Trubinnak, hogy menjen fel előre, Dalt pedig arra kértem, hogy helyezkedjen a félpályánál arra az esetre, ha labdát veszítenénk, és védekezni kellene. Az, hogy tizenegyről tíz emberre fogyatkoztunk, nem tette kevésbé fontossá a védelem biztosítását, hiszen a győzelem mindig a legfontosabb. A lehetőség azonban eljött, és újabb történelmi pillanatot írtunk a stadionunkban.”

Ünneplés volt csapata ellen

“Ünnepeltem igen, de Álvaro is pontosan tudja, hogy abban a pillanatban az ember elfelejti, hogy egykoron ő is a kispadon ült. Csak annyi van az ember fejében, hogy ott vagy a saját játékosaiddal és szurkolóiddal, és ünnepeltek”

„Rendkívüli mérkőzést játszottunk, a sorozatban ez volt a legjobb teljesítményünk. A Real Madrid ellen, ha nem vagy tökéletes, egyszerűen nincs esélyed a győzelemre.”

Szóváltás Huijsennel

„Dean korábban a játékosom volt a Románál. A gyerekeim barátja, a családjaink jól ismerik egymást, és nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Beszélgettünk a meccsről is. A srác csalódott volt, én pedig azt mondtam neki: szerencséjük volt, hogy csak két góllal kaptak ki – ez akár több is lehetett volna.”

Álvaro Arbeloa
Tovább

Álvaro Arbeloa: Mourinho rakta le a Madrid sikereinek alapjait

A spanyol szakvezető a Benfica elleni vendég szereplés előtt a Bajnokok Ligájában.

A mérkőzésről

„Nagyon fontos mérkőzés vár ránk. Szeretnénk ott lenni a legjobb nyolc között, ehhez pedig holnap mindenképpen meg kell szereznünk a három pontot egy rendkívül erős ellenféllel szemben. Még akkor is, ha az u21 csapatukkal állnának ki, a lehető legjobb edző irányítja őket. Felhívtam a játékosok figyelmét arra, mennyire nehéz feladat előtt állunk. Óriási alázattal érkeztünk ide, mert ha nyerni akarunk, a maximumot kell nyújtanunk, és végig rendkívül koncentráltnak kell lennünk. A Benficától sem várok kevesebbet, hiszen hazai pályán, saját közönsége előtt játszanak. Ez egy elképesztően nehéz mérkőzés lesz.”

„Arról tudok beszélni, amit az elmúlt 15 napban tapasztaltam, mióta megérkeztem. A játékosok rendkívül elkötelezettek, nyitottak a munkára, figyelnek, és igyekeznek mindazt megvalósítani a pályán, amiről beszéltünk – annak ellenére is, hogy nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre. Úgy érzem, ez most már látszik is a teljesítményükön. Természetesen még rengeteget kell fejlődnünk. Ha mindenért versenyezni akarunk, sok mindent kell jól csinálnunk, ami időt, munkát és edzést igényel. Ugyanakkor nagy érdeme van a csapatnak abban, amit ilyen rövid idő alatt, új edzővel már most megmutatott a pályán.”

Bellingham

„Amióta megérkeztem, egy kivételes képességű játékost látok. Aki látta őt tévén, az tudja, miről beszélek, de élőben még lenyűgözőbb. Nemcsak a futballtudása kiemelkedő, hanem az is, ahogyan vezérré akar válni, példát mutatni a többieknek. Hihetetlen munkát végez, rengeteget fut, minden edzésen maximális intenzitással dolgozik. Büszke vagyok rá, hogy ilyen játékosom van. Rengeteg dolgot csinál magas szinten: jól érkezik az üres területekbe, kiválóan fejez be, remek lövése van, és pontosan érzi, mire van szüksége a játéknak. Bár fiatal, mégis óriási tapasztalattal rendelkezik. Meggyőződésem, hogy hosszú éveken át a Real Madrid egyik alappillére lesz.”

Mourinho

„Játékosként soha nem hagytam ki a sajtótájékoztatóit, és ez ma sincs másként. Óriási büszkeséggel tölt el mindaz, amit rólam mondott. Boldog és izgatott vagyok, mert számomra ő sokkal több volt egyszerű edzőnél. Emberileg és szakmailag is rendkívül fontos szerepet játszott a pályafutásomban. Barátként tekintek rá, és már nagyon várom, hogy holnap találkozzunk, és személyesen is megölelhessem.”

„Természetesen egyfajta tükör számomra. Már az első nap elmondtam: soha nem lesz még egy Mourinho. Aki megpróbálja őt utánozni, kudarcra van ítélve. Az én sikerem abban rejlik, hogy önmagam maradok. Az, aki ma Arbeloa, részben Mourinho hatásának is köszönhető, mindannak, amit tőle tanultam. Holnap újra találkozunk, de végső soron a legfontosabb a 90 perc lesz. Ő nyerni akar majd – pontosan tudom, mennyire versengő típus –, ahogy én is.”

„Tartjuk a kapcsolatot. Mindig megvan az aktuális telefonszáma, de igyekszem a lehető legkevesebbet ‘zaklatni’. Ő azok közé a barátok közé tartozik, akikkel hosszú ideig nem beszéltek, de ha hajnali háromkor felhívod, biztosan felveszi. Számomra ilyen a kapcsolatunk: jelen vagyunk egymás életében, de nem akartam tolakodó lenni.”

La Décima emlékeiről

„A La Séptima is kulcsfontosságú pillanat volt a Real Madrid történetében, nem szabad lekicsinyíteni annak a Bajnokok Ligája-győzelemnek a jelentőségét, amely hosszú várakozás után érkezett. A La Décima azonban egy korszak kezdetét jelentette – minden bizonnyal a klub történetének egyik legmeghatározóbb időszakának nyitánya volt. Mindez itt, ebben a stadionban kezdődött 2014-ben. Csak jó emlékeket idéz fel bennünk, és reméljük, hogy holnap újabb győzelemmel térhetünk haza.”

A támadók közti összhang

„A pályán belüli kapcsolatok, a játékosok közötti összhang kulcsfontosságú, és ezen folyamatosan dolgozni kell. Három rendkívül látványos futballistáról beszélünk, akik a világ legveszélyesebb játékosai közé tartoznak, és meghatározó szerepet töltenek be a csapatunkban. Ugyanakkor nem csak róluk van szó: más posztokon is kiváló játékosaink vannak, akik képesek együttműködni egymással. Tudnunk kell tudatosan építeni azokat a kapcsolatokat a pályán, amelyeknél előre tudjuk, hogy szorosan együtt kell dolgozniuk. Biztos vagyok benne, hogy egy kis plusz idővel minden még jobban össze fog állni. Támadásban tovább fogunk fejlődni, és úgy érzem, még sokkal több van ebben a csapatban.”

Arda Güler

„Jelenleg arról tudok beszélni, amit nap mint nap tapasztalok. Egy rendkívüli tehetségű fiatalról van szó, kiváló játékintelligenciával, nagyszerű utolsó passzal és remek irányváltásokkal. Olyan veszélyforrás, akit sokkal jobban ki kell használnunk. Még nagyon fiatal, rengeteget fejlődhet, de óriási munkát tesz bele az edzéseken. Védekezésben is példás a hozzáállása, ebben sokat lépett előre. A célunk az, hogy a benne rejlő tehetséget a lehető legjobban kamatoztassuk. Játszhat közelebb a védőkhöz, hogy segítsen, amikor az ellenfél magasan letámad, de feljebb is, hogy kiossza az utolsó passzt. Ezekben a szerepekben tovább kell fejlődnie, és amikor eljönnek a legnagyobb kihívást jelentő mérkőzések, biztos vagyok benne, hogy hasznunkra lesz. Ahogy telik az idő, világfutball-szinten is meghatározó játékossá válhat – ha nem az már most.”

Edzők akik a legnagyobb hatással voltak rá

„Minden edzőmnek rendkívül hálás vagyok, akikkel gyerekkorom óta együtt dolgozhattam. Caparrós volt az, aki önbizalmat adott nekem a Primera Divisiónban, és ez a bizalom vezetett el Liverpoolba. Ott Rafa Benítezzel dolgozhattam együtt, akitől rengeteget tanultam, és aki még a posztomat is megváltoztatta. Ezután visszatértem Madridba, ahol kiváló edzőkkel találkoztam: Pellegrinivel, Benítezzel, Ancelottival és Zidane-nal. A válogatottnál pedig Luis Aragonés és Vicente del Bosque voltak meghatározóak. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert rendkívül különböző, mégis rendkívül sikeres edzők keze alatt dolgozhattam. A futball egyik legnagyobb tanítása számomra az, hogy nincs egyetlen út a győzelemhez vagy egy csapat vezetéséhez. Mindannyian kiváló vezetők voltak, erős elképzelésekkel és világos futballfilozófiával. Néha hajlamosak vagyunk egyetlen edzőt kiemelni, miközben mások erényeit háttérbe szorítjuk, pedig számomra mindannyian rendkívül összetett szakemberek voltak. Edzőnek lenni nem nehéz – de egyáltalán nem egyszerű feladat: rengeteg dolgot kell jól csinálni egyszerre.”

Lenne Mourinho asszisztense?

„Általában nem szeretek feltételezésekről beszélni. Teljes mértékben a jelenre és a holnapi mérkőzésre koncentrálok, arra, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a játékosaimból. Ez olyan meccs lesz, amelyre mindig emlékezni fogok, de ami igazán számít, az az, hogy nyerjünk.”

„Ami pedig a 12 évvel ezelőtti győzelmet, a tizedik BL-trófeát és az azt követő időszakot illeti: Mourinho rakta le mindennek az alapjait. Természetesen hatalmas elismerés illeti Ancelottit és Zidane-t is azért a munkáért, amit később elvégeztek, de meggyőződésem, hogy az akkori sikerek alapjait Mourinho teremtette meg. Én a véleményemet mondom el, nem akarok senkit meggyőzni. Ez az érzés bennem él, és úgy gondolom, őt mindig is nagyra értékelték a klubnál. Ezért hiszem, hogy Mourinho a múltban, a jelenben és a jövőben is a legjobbak közé tartozik.”

Fede Valverde
Tovább

Fede Valverde: Fontos, hogy mind a 11 játékos hajlandó futni a másikért

Az urugvái csapatkapitány is szólt pár szót a csapategység jelentőségéről.

A mérkőzésről

„A legfontosabb az volt, hogy győzzünk és megszerezzük mindhárom pontot ebben stadionban, ahol mindig nagyon nehéz dolgunk van egy kemény ellenféllel szemben. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, de nem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket, ami néha visszaüt a védekezésnél. A második játékrészben nyugodtabbak voltunk. Az edző azt kérte, hogy gyorsabban járassuk a labdát, és ezt meg is valósítottuk. Ezután az ellenfélnek feljebb kellett lépnie az egyenlítésért, több terület nyílt, mi pedig sokkal jobbak lettünk. Nálunk a három pont — ez a lényeg.”

„Jól érezzük magunkat akkor is, amikor nincs nálunk a labda, és akkor is, amikor igen. Ez most természetesen jön. Szerintem a legfontosabb az, hogy amikor védekezünk, mind a tizenegy játékos hajlandó segíteni és futni a másikért. Ez támadásban is sokat ad nekünk: nyugodtabbak vagyunk, több terünk van. Ezen tovább kell dolgoznunk, mert ettől válhatunk igazán nagy csapattá.”

Kapott gól nélküli mérkőzés

„Mindig azt mondom, hogy Courtois jelenléte a kapuban mindent könnyebbé tesz. Ha eljutnak a kapunkig, tudjuk, hogy ott van mögöttünk, és mindig számíthatunk rá. Nekünk, mezőnyjátékosoknak az a feladatunk, hogy a lehető legkevesebb helyzetet engedjük az ellenfélnek, és úgy érzem, amikor jól működik a védekezésünk, abban a támadók munkája is kulcsszerepet játszik. Ők teszik bele az energiát, hogy nekünk kevesebbet kelljen futnunk, és minél magasabban visszaszerezhessük a labdát. Ez az egész csapat érdeme.”

A csapat támadósora

„Bármely labda, amely területben, kapuval szemben érkezik hozzájuk, azonnal gólhelyzetet teremthet. Ugyanakkor szeretném külön kiemelni a védekező munkájukat is, és azt, ahogyan ma segítették a csapatot. Vini Jr., Mbappé, Mastantuono, Gonzalo, Brahim — rengeteget tettek hozzá a védekezéshez, miközben támadásban is élvezték a játékot.”

A Bajnokok Ligája

„Motivál minket. Nagyon érzem a lendületet a csapat moráljában. Ezek a győzelmek erősítik a közösséget. Az az energia, ami néha hiányzott, mert nem jöttek az eredmények, most megvan. Nyugodtnak kell maradnunk, és el kell vinnünk a három pontot Portugáliában, hogy bejussunk a legjobb nyolc közé, és aztán kicsit pihenhessünk a következő meccsek előtt.”

Álvaro Arbeloa
Tovább

Álvaro Arbeloa: Számomra a csapat egységeségge a legfontosabb

A mester nyilatkozata a kifejezetten fontos idegenbeli győzelmet követően a Villarreal otthonában.

A mérkőzésről

„A játékosok elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, ahogy az a munka is, amit egy ilyen pályán beletettek a meccsbe, egy kiváló Villarreal ellen, amelyet egy fantasztikus edző irányít. Tudtuk, hogy ez az egyik legnehezebb idegenbeli találkozó az egész LaLigában: a tabella harmadik helyezettjének otthonában léptünk pályára. Éppen ezért óriási elismerés illeti a csapatot az erőfeszítésért és a közös munkáért. Ez igazi csapatgyőzelem volt, és nagyon boldogok vagyunk, hogy megszereztük a három pontot.”

„Tovább kell dolgoznunk. Megmutattuk, hogy egy nagyon komoly, nagyon stabil csapat vagyunk, de még bőven van hová fejlődnünk. Kevés közös edzésünk volt, nem igazán jutott idő a munkára, mert sokszor inkább a regenerációra kellett koncentrálnunk. Minden téren van még mit javítani, kiindulva ebből a stabil alapból és abból a remek munkából, amit minden egyes játékos elvégez. Ez a csapat komoly úton jár, és biztos vagyok benne, hogy nem itt van a plafon.”

Csapatszellem az öltözőben

„Számomra ez a legfontosabb egy csapatban: hogy tudjuk, össze kell tartanunk. Lesznek nagyon nehéz, komoly kihívást jelentő időszakaink, és csak az egység révén érhetjük el a céljainkat. Ezt akartam hangsúlyozni nekik már az első naptól kezdve. A pályán rengeteget tudtunk dolgozni ezen, de számomra az a leglényegesebb, hogy egységesek legyenek. Láttuk ezt múlt kedden Vini Jr. gólja utáni ünneplésnél, és ma is Brahim esetében. Egy fantasztikus, egészséges szellemű csoportra találtam: olyan srácokra, akik valóban megbecsülik egymást, együtt dolgoznak, segítik egymást…”

Egység

„Ez a csapatsportok első és legfontosabb alapszabálya: az egység a csapattársak között, az áldozatvállalás. Sokan vannak, akik nem kaptak játéklehetőséget, mégis kiválóan edzenek, keresik a saját esélyüket, és közben hozzáteszik a magukét. Könnyű azt hinni, hogy a meccseket csak az a tizenegy játékos nyeri meg, aki a pályán van, de valójában sokan mások is rengeteget segítenek és nagyon sokat adnak a csapatnak. Az elismerés minden játékost megillet.”

„Arról a tíz napról beszélek, amióta együtt dolgozunk. Minden egyes nap nagyon jól végzik a munkájukat. Igaz, rengeteg mérkőzésünk volt, de még egy meccs után 48 órával is, illetve azokon az edzéseken, amelyeket általában két csoportra bontunk, sokan közülük tovább akarnak edzeni és dolgozni. Nagyon örülök annak a hozzáállásnak, annak a vágyaknak, hogy fejlődjenek, javuljanak, és nap mint nap egy kicsit többet tegyenek bele. A futballban csak egy út vezet előre: a munka — és még ez sem garantálja a sikert. Nagyon boldogok vagyunk a három pont miatt, a játékosok elkötelezettsége miatt, és azért a mentalitásért, amit mindannyian mutatnak.”

Ellentámadások

„Nem mehetek szembe a játékosok természetével — épp ellenkezőleg: ki kell használnom azt. Sok olyan futballistánk van, akik rendkívül erősek a területek kihasználásában, gyorsak, és jó döntéseket hoznak. Amikor lehetőségünk van futni, meg fogjuk tenni, mert ez a csapatunk sajátossága, és mert ezzel különbséget tudunk teremteni. Ez a fegyverünk lesz az egész idény során.”

Vini Jr.

„Azt látjuk, akárcsak múlt kedden, hogy egy egészen kiváló Vini Jr.-t kell maximálisan kihasználnunk. Minél többször meg kell találnunk őt, olyan szituációkat kell teremtenünk, amelyekben felszabadíthatjuk, egy az egyben viheti az ellenfelet, kizökkentheti a védelmet, és olyan minőségű megoldásokat hozhat, amilyeneket a mérkőzés során is bemutatott. Mindig is mondtam, hogy rendkívül szerencsések vagyunk, amiért ilyen szinten teljesít nálunk, és nagyon boldog vagyok, hogy a csapatunkat erősíti.”

Dean Huijsen
Tovább

Dean Huijsen: Szükségünk volt egy ilyen győzelemre

Huijsen-t is megkérdezték a Monaco elleni mérkőzés után.

„Örülünk ennek a győzelemnek. Csapatként nagyon jól játszottunk, és egyértelműen pozitív jeleket mutatunk. Szükségünk volt egy ilyen sikerre. Ma magasan védekeztünk, labdákat szereztünk vissza, és ezekből több gólt is szereztünk. Most az a feladatunk, hogy továbbra is keményen dolgozzunk.”

„Fontos játékosok számunkra. Tudtuk, hogy egy rosszabb sorozat után vagyunk, ezért különösen lényeges volt, hogy gólt szerezzenek. Ennek nagyon örülünk.”

„Sok sérülésem volt, de most úgy érzem, fizikailag rendben vagyok. Két-három hónapig sérült voltam, nem tudtam megfelelően sprintelni. Örülök, hogy most jól érzem magam. Az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményem nem az én valódi szintemet tükrözte, úgy érzem, ma már azt a szintet hoztam, és ezen az úton kell továbbmennem.”

„Senki sem szeret sérült lenni, ez nagyon nehéz. Korábban sosem voltam sérült, teljesen új élmény volt számomra. Egy sérülésből tértem vissza, majd jött a következő, aztán megint egy újabb. Most végre kijelenthetem, hogy rendben vagyok. Megyünk tovább.”

„Hátul kissé balszerencsések voltunk a sérülésekkel. Számomra nem jelent nehézséget egyikükkel sem együtt játszani, mert kiváló játékosok, és mindannyian nagyon jól megértjük egymást.”