Gergő
A Granada elleni keret
Kapusok: Courtois, Lunin és Luis López
Védők: Carvajal, E. Militão, Alaba, Vallejo, Nacho, Marcelo, F. Mendy
Középpályások: Kroos, Modrić, Casemiro, Lucas V., Isco, Camavinga, Blanco
Támadók: Benzema, Asensio, Jović és Vini Jr., Rodrygo, Mariano
Kimaradt sérülés miatt Hazard, Valverde, Bale és Ceballos.
![]()
Granada – Real Madrid (bajnoki mérkőzés)
Helyszín: Nuevo Los Cármenes (Granada); Időpont: 2021.11.21. (vasárnap) 16:15; TV: Spíler2
Ancelotti: A csapat 80 percig nagyon jól játszott
A mérkőzés
"Egy olyan csapatot láttam, mely 80 percig remekül játszott. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, és úgy gondolom, ha még egy gólt szerzünk, akkor le is zárhattuk volna a találkozót. A harmadik gól viszont nem érkezett meg, ezért 10 percig izgulhattunk és szenvedtünk is a mérkőzés végén. De fontos, hogy teljes egészében vizsgáljuk a dolgokat. Nagyon szokatlan, hogy Karim olyan helyzetek hibáz el, mint amik ma adódtak. Ennek ellenére büszke vagyok a csapatra, mert láthattuk a Rayótól néhány remek megoldást és a végén nyomás alatt tudtak tartani minket, de sikerült állni a sarat."
![]()
"Jól mentek a letámadások, a támadóharmadban igazán szép megoldásokat választottunk és a kontrákat is jól vittük végig. Ha a mérkőzést lefújták volna a 80. percben, akkor azt mondhattuk volna, hogy ez volt az idei legjobb teljesítményünk. De nem sikerült még több gólra váltani a lehetőségeket, aztán kaptunk is egyet. Attól a pillanattól kezdve már nem tudtunk kockázatot vállalni, várták, mikor veszítjük el a labdát, hogy aztán kontrázhassanak."
A cserék
"Lehoztam Karimot, mert elfáradt, és Asensiót is, aki fantasztikusan játsztott. Aztán változtattam még egyet a találkozó végén, mert a pontrúgásoknál nagyon veszélyesek voltak."
"Asensiónak megvannak a képességei ahhoz, hogy szélsőként és középen is jól teljesítsen. A szélen nagyon jól működött együtt Carvajallal, de például a Mallorca ellen középről szerzett mesterhármast. Számomra az a fontos, hogy Marco érezze, mennyire fontos része a csapatnak. Ma kiosztott egy remek gólpasszt Kroosnak és emellett jól is védekezett. Támadásban jól működött együtt Karimmal és Viníciusszal is, nagyon boldog vagyok a mai teljesítménye miatt."
A Barcelona helyzete
"Nagyon nehéz számomra, hogy a Barcelona helyzetéről beszéljek. Nagyon tisztelem a klubot és Xavit is. Megvannak azok a minőségi játékosaik, akik segíthetnek nekik kimászni ebből nehéz időszakból. Meglepő, hogy ennyire gyengén teljesítenek, de biztos vagyok benne, hogy ez meg fog változni, nagyon hosszú még a szezon, a bajnokságban pedig kiélezett a verseny. Biztosan nem fogja egyik csapat sem 100 ponttal megnyerni a ligát, mert bármi megtörténhet minden meccsen."
A Sahtar Doneck elleni keret
Kapusok: Courtois, Lunin és Fuidias.
Védők: Carvajal, E. Militão, Vallejo, Nacho, Alaba, Marcelo, F. Mendy és Miguel.
Középpályások: Kroos, Modrić, Casemiro, Lucas Vázquez, Isco, Blanco és Camavinga.
Támadók: Hazard, Benzema, Asensio, Viní Jr. és Jović.
Kimaradt sérülés miatt Gareth Bale, Dani Ceballos, Mariano, Rodrygo, és Valverde.
![]()
Real Madrid – FK Sahtar Doneck (Bajnokok Ligája mérkőzés)
Helyszín: Santiago Bernabéu (Madrid); Időpont: 2021.11.03. (szerda) 18:45; TV: Sport 1
Egytől egyig: Real Madrid – Mallorca (6-1)
Csapatok
Real Madrid – Pena-pont: 9,5; Olvasói-pont: 9,3
Az már az első meccs óta látható, hogy valami megváltozott a csapatban. Valószínűleg ez a valami több mindent takar, de az egyértelmű, hogy sokkal élesebb a csapat, mint például a legutóbbi szezonban. A kezdősípszótól kezdve érezhető a játékon Ancelotti kezemunkája, hiszen nemcsak dominál a Real Madrid, hanem agresszíven letámad, valamint dinamikus és kombinatív támadásépítéssel igyekszik térdre kényszeríteni az ellenfelet. A Mallorca most ebben nagyon kellemes partner volt. Bár beszélheténk arról, hogy a védekezésben azért így is volt egy-két megingás, meg nem sikerült nullára lehozni a meccset, de ennél sokkal fontosabb a kerek egész: pompás támadások, kiemelkedő teljesítmények és remek csapatmunka. Ami pedig még egy jó jel, hogy a cserék és azok a játékosok, akik amúgy kevesebbet játszottak eddig, ők is bizonyításra, gólra és játékra éhesen léptek pályára. Erről pedig Ancelotti is beszélt a meccs utáni interjújában.
![]()
Mallorca – Pena-pont: 4; Olvasói-pont: 4,9
5 meccs, tehát 450 perc alatt kaptak eddig három gólt, ezen meccsen meg 29 perc kellett ehhez. Szóval a Mallorca nagyon kellemes ellenfél volt. Szegény Gaya egyből a mélyvízben találta magát első spanyol bajnoki meccsén, és hát a 3. percben el is merült ebben az óceánban. Benzema meg jött, és köszönte szépen. Aztán próbálkoztak ugyan, Kubo meg is villantott valamit abból, amiért a Real Madrid bízik benne, sőt, 2-0-nál talán még el is hitték, hogy lehet ebből egy szoros mérkőzés, egy meglepetés. De nem lett. Ebben benne lehet az is, hogy a Mallorca nyíltan próbált játszani, így rengeteg terület maradt a Real Madrid előtt, de közben az is igaz, hogy egy-az-egy elleni szituációkat folyamatosan a madridiak nyerték. És igen, még valamennyire az ág is húzta az ellenfelet, gondoljunk csak Benzema háttal levett és kétszer megpattant lövésére. De hát, ilyen a futball, akár le is szerelhették volna őt a védők. Nem tették. További sok sikert nekik!
A mérkőzés embere: Marco Asensio – Pena-pont: 10; Olvasói-pont: 9,8
Megmondom őszintén, egy kicsit el is felejtettem Asensiót. Nem mondtam le róla, mint sokan mások a klaviatúra felett ülve, de mégis kiesett a látómezőmből. Úgyhogy meg is örültem, mikor láttam, hogy a kezdőben kap helyet. Aztán megörültem, mikor láttam, hogy milyen pozícióban kap helyet (ennek mondjuk Asensio is örült), aztán megörültem az első, a második és a harmadik góljánál is. Sőt, meg is őrültem. Egy ragyogó játékos ragyogó estéje volt ez, és azt is láthattuk, hogy azért neki nem csak egy jó bal lába van. Sokat volt játékban, nagyon jól érzi a rövid, gyors játékot, veszélyes innen is, onnan is. És ez nagyon jó hír Ancelottinak, és nagyon jó hír nekünk is. Bravo, Marco!
Thibaut Courtois – Pena-pont: 8; Olvasói-pont: 8,2
Egy kapus legnagyobb szomorúsága, ha gólt kap. Tibó megint kapott egy gólt, és emiatt sajnálom is őt, mert közben meg meccsek, hetek, hónapok óta a csapat biztos pontja. Magabiztos a beíveléseknél, világklasszis a ziccervédéseknél és nyugodt, mikor lábbal kell varázsolni. A gólról nem gondolom, hogy ő tehetett, eléggé szabadon lőhetett Lee Kang-in. Aztán Tibó szépen helyre is tette a társakat, mondjuk nem úgy mint Lloris Sont, de helyretette őket.
Nacho – Pena-pont: 7,5; Olvasói-pont: 7,4
Volt már arról szó, mekkora jollyjoker Nacho? Na, és arról beszéltünk már, mekkora szerencsénk van vele? Balhétvéd, középhátvéd, jobbhátvéd, kispad, fejjel, lábbal, előre, hátra. Mindegy mi a feladat, Nacho jön és elvégzi. Most Carvajal helyett ugrott be és remekül lehozta a meccset.
Eder Militao – Pena-pont: 8; Olvasói-pont: 8,2
Kezdjük a negatívummal, mert abból szinte nincs is: a bekapott gólnál lehet még fejben a túloldalon örömködött, mert aztán eléggé rossz ütemben lépett ki a védelemből. Ez ennyi. A pozitívumok: a kezdeti csendesebb játék után magabiztos labdakihozatalok, határozott szerelések és fejesek jellemezték a játékát. Az nem kérdés, hogy felért a Real Madrid szintjére, és ha még inkább összeszoknak, biztos vagyok benne, hogy rettenthetetlen párost alkotnak majd Alabával.
David Alaba – Pena-pont: 8,5; Olvasói-pont: 8,5
Ó, igen, Alaba. Olyan pontosan biztosan nem tudok írni róla, mint amilyen labdákat osztogat hátulról, de azért megpróbálkozom vele. Egy vezér, egy technikás vezér, egy intelligens, technikás vezér. Nagyon jó látni, hogy labdakihozataloknál mennyire dinamikusan tud váltani és mennyire felgyorsítja a labda előrejutását. Ebben nyilván szerepet játszik a sokoldalúsága is, de az is biztos, hogy nagy előnyére válik ez a csapatnak. A gólpassza pedig, hát na. Csodálatos.
Miguel Gutiérrez – Pena-pont: 8; Olvasói-pont: 7,5
Két meccs után játszott újra a saját nevelésű játékos, és ismét hozta, ami miatt gyorsan belopta magát a Madridisták szívébe. Határozottság, küzdelem, pontosság. Számomra teljesen egyértelmű, hogy jelenleg ő a legjobb választás a balhátvéd posztra. Védekezésben és támadásban is remekül teljesített. Úgyhogy Mendy és Marcelo, fel lehet kötni azt a gatyát!
Fede Valverde – Pena-pont: 8,5; Olvasói-pont: 8,3
Ancelotti szerint fényes a jövő a Real Madrid középpályáján. Szerintem is. Bár Fede eddig minden meccsen kezdő volt, már izgatott vártam azt a pillanatot, amikor se Casemiro, se Modric, se Kroos nincs mellette, hanem mondjuk csak Camavinga. Az eredményt láthattuk. Fede egy elképesztően nagy kincs, ezt ezen a meccsen is bizonyította. Az agresszivitása, a technikai tudása, a gyorsasága teljesen új szintre emeli a (le)támadásokat. Nagyon jól olvassa a játékot, ennek pedig többször is labdaszerzés lett az eredménye. A következő meccsen is a kezdőcsapatban a helye. Meg azután is.
Eduardo Camavinga – Pena-pont: 8; Olvasói-pont: 8,3
Szóval vártam már a Valverde-Camavinga duót, meg vártam már, hogy a francia srác végre kezdőként kapjon lehetőséget az elmúlt mérkőzéseken nyújtott teljesítménye után. ÉS most kaptam 60 percnyi Camavingát. Azt bátra kijelentem, hogy egy hatalmas kincset szerzett meg a Real Madrid. 18 évesen, a pálya közepén elképesztő érettséggel játszik. Öröm nézni a játékát, a mozgását, a meglátásait, a keménységét. Zseni.
Rodrygo – Pena-pont: 8; Olvasói-pont: 7,9
A kis brazil mindig meghálálja a lehetőséget. Most viszont úgy éreztem, sokkal több volt ez ennél. Folyamatosan veszélyt jelentett a jobb oldalról, látszólag teljesen tudatosan erőltette az egy-az-egy elleni párharcokat, és gyorsaságát több ízben is kihasználta – sőt, még egy remek gólpasszt is adott Benzemának, de aztán jött a VAR.
Vini Jr. – Pena-pont: 8,5; Olvasói-pont: 8,8
Bár a gól most nem jött össze (pedig többször is megvolt a lehetősége) a jó játékot és a gólpasszt ismét szállította. Egy sokkal érettebb, higgadtabb és tudatosabb Vinit láthatunk az idei szezonban. Asensio első gólja előtt ő ugratta ki a gólpasszt adó Rodrygót, majd a végén egy nagyon okos megindulás után egy még okosabb passzt adott Iscónak. Nincs egyszerű feladat Hazard-nak, ha újra be akarja verekedni magát a balszélre, de soha ne legyen ennél nagyobb problémánk.
Karim Benzema – Pena-pont: 9,5; Olvasói-pont: 9,5
Két gól, két gólpassz. Összesen 8 gól 7 gólpassz idén. De a számokról írtunk bővebben is ebben a cikkben. Szóval Benzema nem tud leállni, és ne is álljon le. Támad, védekezik, osztogat, góltszerez, kapitánykodik. Én már régóta tudom, mennyire jó játékos, mennyire kivételes csatár, remélem, hogy mostanra már a legvérmesebb kritikusai is belátják ezt. Háttal vesz le labdákat két védő között. Ki ez az ember? BigBenz Top100. Jöhet a Pichichi. Jöhet az Aranylabda?
![]()
Cserejátékosok
Lucas Vazquez – Pena-pont: 7; Olvasói-pont: 6,1
Lucas a múltkori jobb hátvédes gyenge produkció után most a jobb szélen váltotta Rodrygót. Megkapta a játékperceket, hogy újra visszanyerje az önbizalmát, aztán az első két megmozdulása egy eladott labda és egy szabálytalanság volt. Aztán persze összekapta magát, de azt azért tudjuk, hogy nem azok az erősségei, mint ami Rodrygónak.
Antonio Blanco – Pena-pont: 7,5; Olvasói-pont: 7,3
Örültem, hogy most egy kicsit több időt kapott a Castilla reménysége. Ismét jól szállt be a meccsbe, magabiztosan futballozott. Többször is jól hozta ki a labdát, volt egy szép megindulása is. Nem véletlen, hogy Ancelotti ennyire bízik benne.
Isco – Pena-pont: 8,5; Olvasói-pont: 8,2
Isco, Disco, Fantastisco. 18 percet kapott, de cselezett, labdát szerzett és villogott. Élvezte a pályán töltött idő minden egyes pillanatát. Azok a finom cselek, a finom kötények – mindig öröm ezt látni. Aztán ezt megkoronázta egy szép góllal is. Emelem kalapom. Jöhet Isco sokadik virágzása. Köszi, Carlo!
Sergio Santos – Pena-pont: 7; Olvasói-pont: 6,8
Innen is gratulálok az első meccshez a Real Madridban. Mindig jó érzés, mikor az utánpótlás egy-egy tehetsége felér a Bernabéuig. Bár sok időt nem töltött a pályán, azért egy gólpasszt majdnem kiosztott Jovicnak.
Luka Jovic – Pena-pont: 8; Olvasói-pont: 7
A szerb támadó is csupőán 10+4 percet kapott, de szerintem többször ért labdába, mint korábban, amikor kezdőként lépett pályára. Nagyon látszik rajta is a bizonyítási vágy és a tűz is. Ez pedig jó, nagyon jó. A végén a társak is keresték ők, próbálták megrúgatni vele a gólját, de most csak egy látványos félollózásig sikerült eljutni. A felszabadultságot láttam Jovicon, és ez, illetve Ancelotti bizalma meg fogja hozni a jó teljesítményt és a gólokat is.
Edzői teljesítmény
Carlo Ancelotti – Pena-pont: 9,5; Olvasói-pont: 9,4
6 meccs 21 gól. Látványos játék, gólra és játékra éhes játékosok. Ez most a Real Madrid. Ez pedig Carlo Ancelottinak köszönhető (meg persze például Antonio Pintusnak is, de ez egy másik téma). Carlo pár hónapja megígérte, hogy sok gól szerző, látványosan játszó Real Madridot szeretne a pályán látni. És a mester nem hazudott. A Bernabéu éljenzett, én pedig csak tapsolni tudok. Jól forgatta meg a kezdő, pihentette Casemirót és Modricot is, valamint megadta a lehetőséget Asensiónak, Camavingának, Rodrygónak és Miguelnek is. A cserékbe sem lehet belekötni, erről kicsit a káposzta és a kecske esete jutott az eszembe. Remek meccs volt ez a mestertől is.
Asensio: Olyan pozícióban játszottam, amit nagyon kedvelek
Marco Asensio
A mérkőzés
„Nagyon elégedett vagyok. Megkaptam a lehetőséget, és tudtam, hogy ezt ki kell használnom. Nagyon keményen dolgoztam ezért a pillanatért. Örülök a győzelemnek, a góloknak és annak is, hogy továbbra is jó formában vagyunk. Ez egy különleges mérkőzés volt számomra, mivel a Mallorca nagyon közel áll a szívemhez, ott indult el a pályafutásom. Nagyon jól kezdték a szezont, remélem továbbra is jól teljesítenek majd."

„Megmutattam az edzőnek, hogy mire számíthat tőlem. A csapaton belül minden posztra nagyon nagy a versengés, ezért mindig készen kell állnom a bizonyításra. Ma pontosan ez történt. A mester egy olyan pozícióban próbált ki, amit nagyon kedvelek, nagyon komfortosan éreztem magam."
A csapat
„Mindannyian keményen dolgoztunk ma, tisztában voltunk vele, hogy mit kell tennünk a győzelemért. Szeretnénk egy remek szezont futni, úgyhogy folytatjuk, amit elkezdtünk. Nagyon hiányzott már, hogy újra a szurkolóink előtt játszunk. A mai találkozó sok szempontból is tele volt érzelemmel. Nagy szükségünk van erre a támogatásra, amit a pandémia alatt nem tapasztalhattunk meg testközelből. Hálás vagyok minden egyes Real Madrid szurkolónak, aki ma kijött a Bernabéuba. Ma is keményen, csapatként dolgozunk támadásban és védekezésben egyaránt. Közben mi jól éreztük magunkat a pályán, a szurkolók pedig a lelátón, igazán élvezetes meccs volt. Ragyogó a csapat és a szurkolók közötti egység."
Miguel Gutiérrez
A mérkőzés
„A csapat ez első perctől az utolsóig nagyszerűen játszott, ez pedig a gólok számában is megmutatkozott. A mester rendkívül sokat dolgozik azon, hogy összerakja a védekezést, és hogy a csapat intenzíven futballozzon 90 percen át. Ez segített minket abban, hogy megnyerjük a találkozót. Minden utánpótlás-játékos erről a pillanatról álmodik, hihetetlenül különleges érzés számomra, hogy itt lehetek. A csapattársak azt mondták nekem, hogy bátran játsszam a játékomat és küzdjek a csapatért."

Rodrygo
„Sohasem vagyok elégedett, mindig többet és többet akarok játszani. Keményen edzem és dolgozom azon, hogy éljek a lehetőséggel, amikor pályára lépek."
Ancelotti: Minden tapasztalatomat a csapat javára fordítom
A mérkőzés
„Minden tapasztalatomat a csapat javára fordítom, minden erőmmel értük dolgozom – de nemcsak tapasztalatot, hanem erőt és önbizalmat is adok nekik. Nagyon szerencsés edző vagyok, hogy egy ilyen bátor csapatot irányíthatok, rengeteg minőségi játékosom van, akik emellett nagyon gyorsan tanulnak is. Asensio nagyszerűen játszott. Tudtuk, hogy sok problémát tud okozni az ellenfélnek: megvannak a kvalitásai ahhoz, hogy a középpálya és a támadósor között játsszon, nem beszélve arról, hogy kiváló rúgótechnikával rendelkezik és nagyon érti a kombinatív játékot."
„Marco jól teljesített és remélhetőleg a következő héten is mesterhármast fog szerezni. Úgy gondolom, ez az ő pozíciója. Néha persze előfordulhat, hogy a pálya széle felé kell futballoznia, főként akkor, ha a szélsővédők magasan játszanak, de labdával Asensiónak akkor sem változik a pozíciója és a játéka. Ő ezt szereti és ez meg is látszik. Befelé tud törni, a labda a bal lábán van, életveszélyes."
Benzema és Jović
„Karim nagyon jó formában van. Nyolc gólt szerzett, ami akár el is fedheti azt a fontos tényt, hogy mennyit dolgozik a csapatért. Mert nemcsak gólokat szerez, feltűnik a pálya minden szegletében, miközben építi a csapatot lelkileg is. Egy elképesztően komplett játékos."
„Amikor Benzemának majd pihenésre lesz szüksége, akkor Jović fog játszani. Ő is remekül teljesít, pedig nagyon erős a versengés. A mai meccsen két lehetősége is volt, de a Valencia ellen is kiemelkedően jól játszott. Ha nincs Benzema, akkor Jović lesz a csatár."

Fiatal játékosok
„Ahogy már korábban többször is elmondtam, a csapatban van egy nagyon egészséges egyvelege a fiatal és a tapasztalt játékosoknak. Hihetetlenül tehetségesek a fiatalok, minőségi labdarúgók, ezt ma is megmutatták, de közben nem felejthetjük el, hogy a tapasztalat mennyire sokat jelent a futballban. Lenyűgöztek a játékosaim, akik ma pályára léptek, mert megmutatták, hogy készen állnak. Asenio, Isco és Jovic is készen áll, hogy bármikor ott legyen a kezdőben. Ez pedig egy nagyon jó jel."
A középpálya
„A Real Madrid jövője biztosítva van az olyan játékosokkal, mint Valverde, Camavinga, Blanco és a többiek. De ugyanez igaz a jelenre is Modrićcsal, Kroossszal, Casemiróval. Ez a középpálya minden szempontból nagyon erős."
Ki is Eduardo Camavinga?
Egy kis önéletrajz
Eduardo Camavinga 2002. november 10-én született egy angolai menekülttáborban Cabindában. Két éves volt, amikor szüleivel a háború elöl Franciaországba menekültek. A megpróbáltatások azonban itt még nem értek véget, ugyanis 11 éves korában leégett a házuk. Ekkor már az AGL-Drapeau Fougeres csapatában rúgta a labdát, saját elmondása szerint a futball jelentette számára a kiutat. 2013-ban került a Stade Rennais akadémiájára, majd néhány évvel később, a 2018/19-es szezonban be is mutatkozott a francia élvonalban. Akkor mindössze 16 éves volt és ezzel ő lett az első 2002-ben született játékos, aki pályára lépett az öt nagy európai bajnokság egyikében.
Milyen stílusú játékos?
Camavinga egy igazi box-to-box középpályás, nagyszerű fizikummal rendelkezik és a középpálya bármely részén képes játszani. Robbanékonyságának köszönhetően kiemelkedő a labdakihozatalokban és az ellenfél csapatrészeinek átjátszásában. Egy rendkívül sokoldalú játékos, aki fáradhatatlanul képes bejátszani az egész pályát. Alapvetően bal lábas, ütemérzéke nemcsak a szereléseknél, de a rövid- és hosszú passzoknál is megmutatkozik, emellett erősségei közé tartozik a cselezőképessége is.
A francia nemzeti csapatban 2020 szeptemberében mutatkozhatott be egy Horvátország elleni Nemzetek Ligája mérkőzésen, ezzel 1914 óta ő lett a franciák legfiatalabb játékosa. Ami a trófeákat illeti, 2019-ben megnyerte a Rennais-nel a francia kupát.
Az AC Milan elleni keret
Az öthetes felkészülési időszak utolsó állomásához érkezik ma a Real Madrid. Az elmúlt hetek kemény edzései mellett Ancelotti csapata két edzőmérkőzést (Fuenlabrada, Rayo Vallecano) és egy felkészülési mérkőzést (Rangers) játszott. A mai találkozó pedig az utolsó állomás a bajnoki rajt előtt, hiszen jövő hét szombaton már az Alavés otthonába látogatnak Marcelóék.
Az ellenfélről
Az olasz csapat idén – hosszú idő után – újra indulhat a Bajnokok Ligájában, miután a tavalyi pontvadászatban a második helyen végeztek. Stefano Pioli együttese legutóbb a Valencia ellen játszott felkészülési meccset, melyet 0-0-ás 90 perc után, tizenegyesekkel nyert meg a Valencia.
A mai keret

Hivatalos közlemény: La Liga
A La Liga és a CVC Capital Partners közötti egyezséggel kapcsolatban a Real Madrid a következőket állapítja meg:
Ezt a megállapodást a felek a Real Madrid bevonása és tudta nélkül kötötték meg, a La Liga csupán a mai napon biztosított nekünk hozzáférést a szerződés részleteihez.
A klubok három éves időtartamra, a közvetítései jogaik kizárólag verseny alapú értékesítéséhez járultak hozzá. Ez a mostani megállapodás félrevezető és kisajátítja a klubok közvetítési jogainak 10,95%-át a következő 50 évben. Ezzel pedig törvényt sért.
A tárgyalási folyamat versenyeztetés nélkül zajlott, miközben a pénzügyi feltételek évente több mint 20%-os hozamot biztosítanak a CVC Partnersnek. Ez az opportunista megközelítést ugyanaz, amivel már Olaszországban és Németországban is sikertelenül próbálkoztak.
A Real Madrid nem tud támogatni egy olyan kezdeményezét, mely 40 első- és másodosztályú klub jövőjét adja át egy befektetői csoport kezébe, nem beszélve azokról a klubokról, melyek majd a következő 50 évben vívják ki ezt a jogot.
A Real Madrid összehívja a Közgyűlést, hogy részletesen megvitassák a megállapodást, és megvitassák a saját tőke jelentős mértékű elvesztését, amelyre 119 éves történelme alatt még nem volt példa.

