Gergő

1438 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.
Tovább

Orvosi jelentés: Sergio Ramos

A Real Madrid orvosi stábja ma megvizsgálta Sergio Ramost, és sérülést állapítottak meg a játékos jobb lábának kétfejű combizmában. Több részletet nem közölt a klub, de egyes hírek szerint Ramos biztosan kihagyja a csapat következő három mérkőzését (Villarreal, Inter, Alavés). 

Jobbulás, kapitány!

Tovább

A klub nem tudja Ramost a pénzügyi nehézségek elé helyezni

Az AS, a klubhoz közeli forrására hivatkozva írja, hogy az elnök és a csapat kapitánya napi szintű beszélnek egymással. "A legfontosabb, hogy Pérez és Ramos sohasem távolodtak el egymástól, mindig megvolt közöttük ez a remek kapcsolat, de érthető, hogy Ramos megoldást szeretne" – mondta ugyanez a forrás.

A klub továbbra is szeretné megtartani Sergio Ramost, és készek arra, hogy egy olyan ajánlatot tegyenek le az asztalára, amit nem utasíthat vissza egy közel 35 éves játékos. "Nem teljesen úgy van, ahogy azt a Madrid szeretné, de remélik, hogy Ramos marad. Bármi is történik, az biztos, hogy mindkét fél számára pozitív lesz" – idézi az AS a klubhoz közeli forrását.

A kapcsolat remek, de a klub stabilitása az első

Pérez és Ramos kapcsolata nagyon bennsőséges, egyáltalán nincs erre hatással a szerződéshosszabbítás és a tárgyalások. A Real Madrid egyértelműen meg akarja tartani a csapat vezérét és kapitányát. Emellett azonban a klub nyilvánvalóvá tette, hogy nem fognak ajánlatháborúba kezdeni. "Sergio is jól tudja, hogy a Real Madrid meddig mehet el egy ilyen szituációban, amit a járványhelyzet okozott. Az teljesen biztos, hogy a klub nem fog neki 20 millió eurós szerződést kínálni". A klub szeretné, hogy Ramos maradjon, de nem fogják emiatt kockáztatni a pénzügyi stabilitást, mivel még mindig küzdenek azért, hogy kiegyensúlyozzák a 250 millió eurós veszteséget. Ez pedig az elnök felelőssége.

Ramos reméli, hogy a lehetőségekhez mérten a legjobb ajánlatot fogja megkapni a klubtól. Úgy érzi, hogy 16 év után megérdemli ezt. Mindkét fél, Ramos és Pérez is határozott tárgyalópartner, de közben jó barátok is. Florentino egyébként Cristiano Ronaldóval is volt már hasonló helyzetben, és most is ugyanúgy elfogja fogadni Ramos döntését, ahogy akkor is elfogadta a portugálét. Ramosnak megvan a lehetősége hogy továbbra is a Real Madrid játékosa maradjon, "de ha jön egy olyan ajánlat, amit 35 évesen nehezen lehet visszautasítani, akkor meg kell érteni, hogy Ramos a családjára is gondol". Ha el kell hagynia a spanyol fővárost, akkor a klub szeretné, ha Ramos ezt a lehető legtiszteletteljesebb módon tehesse meg.

Ramosnak döntenie kell, de a klubnak nem sietős

A Real Madridnak nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznia a gazdasági visszaesés miatt, és senkivel szemben nem fognak kivételt tenni. Nem ez a legjobb pillanat, hogy magasabb összegű szerződéseket kínáljanak, mikor néhány nap múlva újra fizetéscsökkentést terveznek bejelenteni. Úgy tűnik, Ramos még nem döntötte el, hogy marad-e Madridban az eddigi feltételek mellett (évi 12 millió euró), vagy elfogad egy másik (valószínűleg karrierjében az utolsó), magasabb összegű ajánlatot.

A Real Madrid közben úgy gondolkodik, hogy még bőven van idejük beszélni a hosszabbításról, például év végén, amikor szünetre megy a labdarúgás. Most a válogatottra, a bajnokságra és a Bajnokok Ligájára kell összpontosítani. A Ramos és Pérez közötti kapcsolat van elég erős ahhoz, hogy kibírja ezt az időszakot.

Amint lesz elfogadot…

Amint lesz elfogadott költségvetés decemberben, a klub újabb fizetéscsökkentésre fogja megkérni a játékosokat és edzőket. A számítások szerint ezzel 60 millió eurót spórolhat meg a Real Madrid.

Tovább

Kérdéses Ødegaard visszatérése

Martin Ødegaard visszatért Spanyolországba, miután szombaton elhalasztották hazája, Románia elleni Nemzetek Ligája találkozóját. Azért kellett elhalasztani a mérkőzést, mert a norvág csapat hátvédjének, Omar Elabdellaouinak pozitív lett a koronavírus-tesztje. Bár a csapatból mindenki másnak negatív lett a tesztje, a norvég egészségügyi hatóságok mégis 10 napos karantént javasolnak a játékosoknak.

Egyébként Ødegaard tesztje kimutatta azoknak az antitesteknek a jelenlétét a játékos szervezetében, melyek felveszik a harcot a vírussal. Ebből arra lehet következtetni, hogy Ødegaard már elkapta egyszer a vírust és le is győzte azt a szervezete. Ha ez így van, akkor megúszhatja az újabb karantént.

Még nem tudni, hogy a Real Madrid a spanyol vagy a norvég egészségügyi szabályoknak megfelelően fog-e eljárni. Ha Ødegaard karanténban marad, akkor biztosan kihagyja a hétvégi, Villarreal elleni bajnokit. Ez még több fejfájást okozhat Zidane-nak, hiszen Fede Valverde is kidőlt sérülés miatt több hétre.

Tovább

Håland 2022: Titkos megállapodás és Benzema lejáró szerződése

Nem titok, hogy a Real Madrid már egy ideje figyelemmel követi a norvég csatár fejlődését. A klub vezetőit meg is győzte Håland, úgy gondolják, hogy ő lehet majd a friss erő a támadósorba. A Real Madrid tervei szerint Kylian Mbappé és Eduardo Camavinga 2021, míg Erling Braut Haaland 2022 nyarán érkezne a spanyol fővárosba.

Raiola és a titkos egyezség

Persze ez nem lesz ilyen egyszerű, hiszen több klub (például a Manchester Uninted) is szeretné megszerezni a norvég csatárt. Az AS és a Real Madrid úgy tudja, hogy az állítólagos, 75 millió eurós kivásárlási ár, ebben a formájában, nem létezik. Ami viszont létezik, az egy titkos megállapodás, egy "úriemberek egyezsége" a játékos ügynöke, Mino Raiola és a Borussia Dortmund között. Eszerint a klub, nem egy előre meghatározott áron, de elengedi 2022-ben a Hålandot, ha ő távozni szeretne. Raiola nem először köt ilyen egyezséget. A hírek szerint emiatt tudta a Dortmund, mindössze 20 millió euróért leigazolni Hålandot a RB Salzburgtól (plusz 23 millió egyéb költségek: 8 millió a játékos apjának, és 15 millió Raiolának).

Az ügynök hasonlóan járt el 2012-ben Paul Pogba átigazolásakor is. Az akkor 18 éves francia középpályás a Manchester United tartalékcsapatában játszott. Raiolának sikerült elintéznie, hogy Pogba ingyen távozzon a Juventushoz, amikor lejár a szerződése az angol csapattal. Igazán jó üzlet volt az olaszoknak (és persze Raiolának is), hiszen néhány évvel később 105 millió euróért vásárolta vissza Pogbát a United. A Football Leaks által kiszivárogtatott szerződésből pedig kiderült, hogy Raiola 45 millió fontot markolt fel az üzletből.

Jó a klubok közötti kapcsolat, de mi lesz Benzemával?

Raiola egyébként igencsak feszült kapcsolatban áll Florentino Pérezzel, viszont nagyon jóban van a klub általános igazgatójával, José Ángel Sánchezzel. Emellett a Real Madridnál azért is optimisták, mert az elmúlt évek zökkenőmentes átigazolásainak köszönhetően (Hakimi, Reinier), kölcsönös szimpátia alakult ki a klubok vezetői között.

A Dortmund úgy kommentálta a fenti, állítólagos megállapodást az AS-nek, hogy semmi sem lett előre aláírva. Ami viszont biztos, hogy Mino Raiola szeretné, hogy Håland végül Madridban kössön ki. Ezzel egybevág az is, hogy a Real Madrid kirobbanthatatlan kilencesének, Karim Benzemának éppen 2022-ig szól a szerződése.

Az ütőkártya: Martin Ødegaard

Szurkolóként sokszor azonnali, és rövid távú megoldásokban gondolkodunk, de a klubnak hosszabb távra kell terveznie és tekintenie. Ezért bár kicsit távolniak tűnhet, de Odegaard személye is kulcsfontosságú lehet, hogy Håland Madridba igazojon 2022-ben. Ha minden a tervek szerint halad, akkor két év múlva már a csapat egyik meghatározó játékosa lehet a norvég középpályás. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon jó kapcsolatban áll egymással Ødegaard és Håland. Nemcsak a pályán, de a pályán kívül is.

Tovább

Kulcspillanatához érkezhet Mbappé átigazolása

A következő időszakban kritikus periódusába érhet a Real Madrid versenyfutása Kylian Mbappéért. Azután változtak meg a dolgok, hogy a PSG sportigazgatója, Leonardo a közösségi médiában, egy kérdezz-felelek során beszélt arról, hogy több játékosnak is meg szeretnék hossszabbítani a szerződését.

"Több játékossal is megkezdődtek a tárgyalások. Bár alkalmazkodnunk kell a mostani gazdasági helyzethez, ennek ellenére igyekszünk egezségre jutni Di Maríával, Neymarral, Mbappéval, Bernattal és Draxlerrel is. A következő napokban minden bizonnyal felgyorsulnak majd a tárgyalások" – mondta Leonardo.

A Real Madridnak kulcsfontosságú pillanatok következnek, hiszen el fog dőlni, hogy beválik-e az eddigi stratégiájuk. Az átigazolást Pérez személyesen felügyeli, a klub eddig kivárásra játszott, és arra, hogy Mbappé nem hosszabbítja meg a 2022 júniusában lejáró szerződését. A Real Madridnak kedvez, hogy a francia támadó már három ajánlatát is visszautasította a PSG-nek. 

Jövő nyáron 180 millióért érkezhet

Most úgy tűnik, hogy a francia csapat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Mbappé náluk maradjon. Ha ez mégsem sikerül nekik, akkor a Real Madrid biztos benne, hogy jövő nyáron egy elfogadható áron igazolhatja le Mbappét, mert a játékosnak már csak egy év lesz hátra a szerződéséből. Madridban úgy számolnak, hogy körülbelül 180 millió euróért tudják majd megszerezni a támadót.

A Mbappéban mégis felmerülhetnek kételyek azzal kapcsolatban, hogy nem hosszabbít a PSG-vel. Ilyen kétely például a vírushelyzet miatti gazdasági bizonytalanság. Egy hosszú távú szerződés nagyobb biztonságot adhat neki.

Új szerződés egy feltétellel

Az AS információi szerint Mbappé csak akkor írna alá egy új szerződést a párizsi csapattal, ha beleírják, hogy bizonyos csapatokhoz egy bizonyos összegért elengedik őt. Ez a megoldás annyiban lehet problémás a Real Madridnak, hogy így az átigazolási összeg jóval magasabb is lehet, mint az általuk kalkulált 180 millió euró. Ennek ellenére észszerű lenne egy új egyezség Mbappé és a PSG között, hiszen ezzel mindkét fél bebiztosíthatná magát: a klub megtarthatja egyik legjobbját, és később szép összegért adhajta tovább, míg Mbappé nagyobb biztonságban lehet, ha például sérülés miatt kiesik hosszabb időre.

Tovább

Fogy az idő, és még mindig nincs egyezség a klub és Ramos között

Sokan még most sem értik, hogy a Real Madrid miért nem hosszabbította meg Sergio Ramos jövő nyáron lejáró szerződését. Ramosnak egyértelműen az a célja, hogy a Real Madridban fejezze be a pályafutását. Az idő viszont egyre csak fogy, és ha nem változik meg a helyzet, akkor a kapitány januártól szabadon tárgyalhat más klubokkal. Persze ezen sokan csak mosolyoghatunk, hiszen nem tudjuk elképzelni, hogy a csapat vezére, kapitánya, a világ legjobb középhátvédje ne a Real Madridban fejezze be pályafutását. Igaz, ezt Casillasról, Raúlról és Cristiano Ronaldóról sem tudtuk elképzelni.

Miért nincs egyezség? Mbappé és bevételkiesés

A klub elnöke minden bizonnyal már a jövő nyárra gondol, amikor is a legfontosabb Kylian Mbappé megszerzése lesz. A francia támadó viszont nem kevés pénzébe fog kerülni a klubnak, és így, hogy teljesen bizonytalan, mikor térhetnek vissza a szurkolók a stadionba, a klub bevételei is korlátozottak. A klubnál néhányan úgy gondolják, hogy itt az ideje új fejezetet nyitni, még mások pótolhatatlannak tartják Sergio Ramost. Az biztos, hogy mindkét fél próbálja megtalálni a kompromisszumos megoldást, sajnos ezt a folyamatot nem segítette elő a járványhelyzet.

A gazdasági visszaesés súlyosan érintette a klubot, bár még így is 319 ezer eurós profittal zárták a legutóbbi pénzügyi évet. Erre az idényre viszont 195 millió eurós bevételkieséssel számolnak. A klub már korábban megvágta a labdarúgók és a kosarasok fizetését is 10%-kal, de folyamatosan vizsgálják annak a lehtőségét, hogy egy újabb, 10%-os csökkentéssel tartanák egyensúlyban a Real Madrid gazdasági helyzetét. Ilyen körülmények között nem egyszerű szerződéshosszabbításokról beszélni, hiszen hogyan kínálhat a klub egy-egy játékosnak új, akár magasabb fizetést jelentő kontraktust, ha közben meg klubszinten csökkentik a fizetéseket. Ennek ellenére a vezetőség keresi a megoldást, de közben nemcsak Ramosnak, hanem Modrićnak, Carvajalnak, Iscónak, Lucasnak, Marelónak és Casemirónak is hamarosan újra kell tárgyalni a szerződését.

Folynak a tárgyalások, hétfőn többet is megtudhatunk

Az AS arról ír, hogy hétfőn Ramos és Florentino Pérez a nyilvánosság előtt fog beszélni, amikor is biztosan szóba jön a szerződéshosszabbítás. A spanyolok kedden játszanak Németországgal a Nemzetek Ligájában, a mérkőzés pedig Sevillában lesz, Sergio Ramos szülőföldjén, így ő fog részt venni a hétfői sajtótájékoztatón. A klub elnöke pedig hétfőn késő este a Cadena SER, El Larguero műsorának lesz a vendége.

A Real Madrid néhány héttel ezelőtt kezdte meg a tárgyalásokat Ramos képviselőivel. Az AS, a klubhoz közeli forrása úgy kommentálta a médiában terjedő híreket, hogy azok "vagy tiszta spekulációk vagy teljesen távol állnak az igazságtól. Aminek meg kell történnie, az meg is fog történni, ha lesz egy kis szünet a versenysorozatban". Ez a mostani válogatott szünet pedig pont jó időpont a hivatalos bejelentésre.

Sergio Ramos már 35 éves lesz, amikor a most futó szezon véget ér. Bár a fizikai állapota kitűnő, a Real Madridnak előbb-utóbb mégis el kell kezdeni gondokodnia Ramos potlásán. A spanyol hátvéd fizetése 15 millió euró, ezzel a klub egyik legtöbbet kereső játékosa, ez pedig szintén mérlegelniük kell Pérezéknek a mostani gazdasági helyzetben. Közben az El Chiringuitóban már arról beszéltek, hogy a PSG egy üres csekket ajánlana Ramosnak, aki Leonardo fő célpontja lesz jövő nyáron.

Sokak, például mi, szurkolók is a szívünkkel hoznánk meg ezt a döntést, a klubnak viszont a fejével kell majd. 

Luka Modrićnak negat…

Luka Modrićnak negatív lett a legutóbbi koronavírus-tesztje, így minden bizonnyal kezdő lehet majd a Villarreal elleni bajnokin. A Real Madrid akkor kezdtek el aggódni, amikor a horvát válogatott védőjének, Domagoj Vidának pozitív lett a tesztje szerdán, de csak a válogatott meccs félidejében jött meg az eredmény.

Bár jól halad Dani C…

Bár jól halad Dani Carvajal felépülése, egyelőre úgy tűnik, kicsi az esély rá, hogy pályára tud lépni a Villarreal elleni bajnokin.

Arancha Rodríguez, a…

Arancha Rodríguez, a COPE munkatársának információ szerint a klub plusz egy éves szerződéshosszabbítást fog ajánlani Modrićnak. A horvát játékos pedig minden bizonnyal elfogadja ezt.