É. Csongor (Veidt)
Christian Abbiati: „…
Christian Abbiati: „Mint Gigio barátja, nagyon remélem, hogy Milánóban folytatja. Fiatal kora ellenére nagyon komoly gondolkodással rendelkezik, és egy igazi profi. Még rengeteget fejlődhet.”
Az Okdiario szerint …
Az Okdiario szerint a Real Madrid és a Real Betis mindenben megállapodott Ceballos átigazolását illetően. A transzfer néhány napon belül hivatalos lehet.
Aleix Febas jövője k…
Aleix Febas jövője körvonalazódni látszik. Az AS és a MARCA is megerősíti, hogy a Castilla középpályása a másodosztályú Real Zaragózában fogja tölteni a következő idényt, kölcsönszerződés keretein belül. A katalán származású labdarúgó iránt egyébként az Almería is érdeklődött, de Febas és az ügynöke (Dani García Lara) is a Zaragozát tartották a megfelelő választásnak. A transzfer hamarosan hivatalos lehet.
Fernando Santos, por…
Fernando Santos, portugál szövetségi kapitány: „Nem hinném, hogy a portugál nemzeti csapat jobban játszik, ha nincs a pályán a világ legjobb játékosa. Cristiano neve összefonódik a válogatottal.”
Az AS szerint Zidane…
Az AS szerint Zidane jelentősen több szerepet szeretne adni Marco Asensiónak a következő idényben, mint a 2016/17-esben. Ez azt is bizonyítja, hogy maga a francia mester kérte a vezetőségtől James eladását, hogy Asensio megkaphassa az ő játékperceit – állítja a madridi sportlap.
Egy kis érdekesség: …
Egy kis érdekesség: a 2006/07-es idény óta a Real Madrid összesen 95 millió eurót keresett a klubtól távozó, korábban az utánpótlásban is szereplő (közép)csatárok átigazolásaival. A névsor: Álvaro Negredo, Álvaro Morata, Samuel Eto’o, Roberto Soldado, Mariano, Rodrigo, Joselu, Alberto Bueno, Borja Mayoral (kölcsöndíj), David Barral, Eero Markkanen és Szalai Ádám.
A legfrissebb hírek …
A legfrissebb hírek szerint az AC Milan vezetősége néhány óra múlva találkozik a Real Madrid által is kiszemelt hálóőr, Gianluigi Donnarumma ügynökével. A milánói klub 5 évre szeretné magához láncolni Gigiót, akinek évenkénti 10 millió eurós fizetést kínálnak majd. A találkozón természetesen Donnarumma új kivásárlási ára is beszédtéma lesz.
A MARCA úgy tudja, a…
A MARCA úgy tudja, a Juventus mellett már a Chelsea is érdeklődik Danilo megszerzése iránt.
A torinói Tuttosport…
A torinói Tuttosport szerint a Juventus is feliratkozott a Dani Ceballosért érdeklődő klubok listájára.
A La Gazzetta dello …
A La Gazzetta dello Sport információi szerint az AS Roma sportigazgatója, Monchi nagyon szeretné leigazolni Nachót.