É. Csongor (Veidt)
Xabi Alonso: Sosem érdekelt a csillogás vagy a média által keltett zaj
Hogyan viseled majd a végső búcsút?
Ezt a kérdést én is sokszor felteszem önmagamnak. Már egy ideje érlelem magamban ezt az érzést, próbálom elképzelni, hogy milyen lesz. Azt hiszem, egy kicsit ambivalensen érzem majd magam. Örülni fogok, mert megoszthatom ezt a pillanatot azokkal, akik igazán fontosak számomra. Nosztalgiázni fogok, mert életem egyik nagyon fontos része végleg lezárul, még ha ezt most még nem is teljesen tudom átérezni. És természetesen szomorú is leszek. Nem tudom, hogy elmorzsolok-e majd néhány könnycseppet. Az ilyen pillanatokra nem készülhetsz fel. Az fog történni, aminek történnie kell.
Mit gondolsz, hogyan fog egy átlagos futballszurkoló emlékezni rád?
Úgy, mint az őszinte, a tiszta futball egyik képviselője. Számomra mindig is a játék öröme állt az első helyen, nem a környezetem által támasztott elvárások vagy a média által keltett zaj. Legjobban a futball atmoszféráját szerettem megélni. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy több országban is kipróbáltam magamat. Az is fontos volt számomra, hogy tisztelettel viseltessek a sport és az ellenfeleim iránt. Igyekeztem, hogy mindig ezen értékeket követve éljek. Arra, hogy az átlagember milyen véleménnyel van rólam, nem tudok hatással lenni, de őszintén szólva nem is akarok. Ha ez egy vizsga lett volna, akkor most elégedett lennék. Úgy érzem, hogy jól teljesítettem.

Sikeres karriert tudhatsz magad mögött, de korábban már többször is említetted, hogy ennek ellenére nem vagy maradéktalanul elégedett.
A Real Sociedaddal például nem sikerült megnyernem a bajnokságot. A 2002/03-as szezonban nagyon közel jártunk ehhez, a legvégsőkig küzdöttünk, de végül nem jártunk sikerrel. Hasonló tüske az is, hogy a Liverpoollal soha nem nyertem Premier League-t. Elhódítottuk a Bajnokok Ligája-serleget, ahogy a kupát és a szuperkupát is, de a liga csúcsára sosem sikerült felérnünk. És ott van a Bayern, akikkel a BL-elsőség maradt ki. Talán túl szép lett volna, ha mindent megnyerek. A kérdésre válaszolva, ez a három tüske maradt bennem.
Biztosan nem fogod megváltoztatni a döntésedet? Sok ajánlatod van.
Igen, sok csapat keresett meg, de ha egyszer elhatározom magam, akkor általában később sem inog meg a döntésembe vetett hitem. Mindig is egy elitcsapat kötelékéből szerettem volna visszavonulni, mert én magam is tisztelem azokat, akik így cselekednek. Az utóbbi időben egyre többet foglalkoztatott a visszavonulás gondolata, úgy éreztem, itt az idő. Szerencsés vagyok, mert a karrierem legvégső szakaszában is olyan fontos címekért lehettem versenyben, mint a Bajnokok Ligája és a Bundesliga. Néhány játékost már csak a pénz motivál idősebb korában, de én nem tartozom közéjük.
Futballistaként szigorú szabályok között élted az életed, de ezentúl mivel fogod eltölteni a hétvégéidet?
Az első az lesz, hogy veszek egy motorbiciklit, és fel is ülök rá! Ezt már réges-régen eldöntöttem. Nem a legnagyobbat fogom megvenni, de nem is a legkisebbet. Mindig is szerettem a motorozás jelentette szabadságot, de eddig nem volt rá lehetőségem, hogy rendszeresen hódoljak ennek a hobbinak. De a nyártól minden más lesz… több időm jut majd az olyan dolgokra, amelyeket eddig csak tervezgettem. És a hétvégéim mindig szabadok lesznek. Egy új fejezet kezdődik az életemben.
A válogatottal érted el karriered legnagyobb sikereit?
Én csak azt tudom, hogy amikor világbajnokok lettünk, minden „felrobbant” körülüttünk. Az évek telnek, de én még mindig tökéletesen emlékszem 2010. július 11-ére, a johannesburgi eseményekre. A napra, amikor mi váltunk a világ uraivá. Ahogy mondtam, az évek telnek, már több akkori játékos sincs a válogatottban, beleértve engem is, de az ott érzett boldogságot senki sem veheti el tőlünk. Ez volt a spanyol futball aranykora.

Sokan már látják benned a jövő egyik nagy edzőjét, de te magad nem tartozol közéjük. Miért?
Mindenki azt mondja, hogy a futballistaként eltöltött évtizedek még nem jelentenek garanciát arra, hogy edzőként is megtalálod az örömöt a munkádban. Én is így gondolom. Most csendesebb életet szeretnék, de nem vetem el annak a lehetőségét, hogy később, a közeljövő utáni időszakban én is trénerként dolgozok majd.
Melyik játékfilozófia képviselője lennél?
Szeretem irányítani a mérkőzést, ezért biztosan a középpálya lenne számomra a legfontosabb, ugyanakkor az igazán jó edzők arra is képesek, hogy alkalmazkodjanak a saját játékosállományuk képességehez, stílusához. Ez csak egy kölcsönösen működő dolog.
Ha jól tudom, akkor visszaköltözöl Madridba. Milyen érzés volt, amikor a Real Madrid szurkolói állva tapsoltak téged?
Meglepett az ováció, amit a Bernabéuba kilátogató szurkolóktól kaptam. Izgatottabbá váltam, mint azt korábban gondoltam. Nagyszerű gesztus volt a madridistáktól. A mérkőzés tele volt érzelmekkel, és nem csak azért, mert egy Bajnokok Ligája-negyeddöntőről beszélünk, hanem mindazért, amit korábban abban a stadionban éltem át. Érezelemdús visszatérés volt.

Mit jelent számodra a Real Sociedad? Miért nem onnan vonultál vissza?
Édesapám a klub legendás játékosai közé tartozott, én pedig gyerekkoromtól kezdve elkötelezett szurkoló voltam. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna a csapatra. Egy álom vált valóra számomra, amikor én is egy lettem a klub profi játékosai közül. Akkor még nem is gondoltam, hogy ilyen csodálatos életút áll előttem. Hogy miért nem csatlakozok hozzájuk? Egy kicsit szomorú vagyok emiatt, mert a hazatéréssel keretbe foglalhattam volna a pályafutásomat, de úgy éreztem, hogy nem ez lenne a helyes döntés. A Real Sociedad az otthonom, ezen semmi sem változtathat.
Tényleg igaz, amit a liverpooli futball tisztaságáról mondanak?
A Liverpool egy hatalmas klub, gazdag történelemmel és mitikus atmoszférával. Ez a környezet mindenkit magába szippant. Én sem voltam kivétel. Elvarázsoltak az Anfield tömött sorai és elvarázsolt maga a Premier League is. Rengeteg erőfeszítést tettem az angol bajnokságba való beilleszkedés érdekében, de ez nem is maradt eredmény nélkül: már az első szezononban BL-címet ünnepelhettem a csapattal. A liverpooli szerelem egy életre szól.
És a Real Madrid?
A Real Madrid egyet jelent a nagysággal, a futball legtökéletesebb megtestesülésével. A blancók múltja és jelenje teszi lehetővé, hogy a klub a ma ismert dimenzióiban mozogjon. Világszerte szeretik és csodálják őket. Ezeket a dolgokat nem is igazán veszed észre, ha te magad is a klub alkalmazottja vagy, de a távozás után villámcsapáskén hasít beléd a felismerés, hogy hol is voltál. Ahogy mondtam, a Real Madrid egyet jelent a nagysággal.
Mire számítottál, amikor a Bayern Münchenbe igazoltál?
Életem utolsó nagy kihívására. Kezdetben ott volt a Real, az otthonom. Aztán a Liverpool, egy hihetetlenül erős kisugárzással rendelkező csapat, utána pedig a Real Madrid, minden hatalmasságával együtt. Végül 32 évesen adatott meg a lehetőség, hogy csatlakozzak a világ futballjának egy másik nagy óriásához, Németország legbefolyásosabb klubjához, mely bárhol is jár, a tökéletességet szimbolizálja. Nagyon boldoggá tesz, hogy itt akaszthatom szögre a cipőmet.
Végezetül azt áruld el, hogy mit fogsz érezni az első napon, amikor már nem kell bemenned az edzőközpontba?
Tudom, hogy hiányozni fog a labda elrúgásának hangja, az öltözői hangulat, a fű illata, de azt is tudom, hogy lesz min nosztalgiáznom, hiszen rengeteg emlékezetes pillanatot éltem át karrierem során. Gyerekkoromban nekem és a bátyámnak volt egy labdánk, amit az 1980/81-es bajnoki szezont megnyerő Real Sociedad-játékosok írtak alá. Rengeteg örömünk volt abban a labdában. Az utolsó edzésemen viselt mezt meg akarom őrizni a fiamnak, Jonnak. Biztosan nagyon izgatott lesz, egy nap pedig megérti majd, hogy mit is jelent az a ruhadarab.
Zinédine Zidane örök…
Zinédine Zidane örökmérlege a bajnokságban: 45 győzelem, 8 döntetlen és mindössze 4 vereség.
Antoine Griezmann, a…
Antoine Griezmann, az Atleti játékosa: „Úgy vélem, hogy a Juventus fogja megnyerni a Bajnokok Ligája döntőjét, Buffon pedig aranylabdás lesz.”
II. Albert monacói h…
II. Albert monacói herceg: „Még semmi sincs véglegesítve, de elmondhatom, hogy Mbappé a Monacóban szeretne maradni. Az édesapja szintén ezt akarja. Talán változnak majd a dolgok, de jelenleg úgy áll, hogy Kylian jövőre is nálunk fog futballozni.”
José Mourinho, a Man…
José Mourinho, a Manchester United edzője: „David [de Gea] már nem lép pályára a szezonban. Azt hiszem, a legközelebb az előszezon során játszik majd majd, Los Angelesben. Ő a világ legjobbja. Azt szeretnénk, ha maradna.”
Vadim Vasilyev, a Mo…
Vadim Vasilyev, a Monaco alelnöke: „Minden jól megy Mbappé ügyében. Az a célunk, hogy a helyes döntést hozzuk meg, és megtartsuk őt, de ez természetesen rajta és az ajánlatain is múlik.”
Cristiano: Meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk a legjobbak
Cristiano Ronaldo
Értékelés: „A csapat nagyszerű teljesítményt tett le az asztalra. Megmutattuk, hogy remek formában vagyunk, tele önbizalommal. Már csak egyetlen mérkőzés van hátra a bajnokságból, és jól tudjuk, hogy mindent bele kell adnunk. A Málaga általában jó eredményeket ér el hazai környezetben, de mi a Real Madrid vagyunk. Be kell bizonyítanunk, hogy mi vagyunk a legjobbak. Bajnokok akarunk lenni.”
Egyéni munka: „Nagyszerű szezont futok. Az edzőm és a társaim nagyon sokat segítettek. Sokat foglalkoztam magammal, hogy csúcsformában legyek a szezon utolsó időszakára, most pedig döntő fontosságú gólokkal tudom segíteni a csapatot. Boldog vagyok. Nagyszerű keretünk van, tele fiatal, de tapasztalt játékosokkal.”
Duplázás: „Egyelőre teljes egészében a vasárnapi meccsel kell foglalkoznunk. Ha azt megnyerjük, akkor bajnokká koronáznak minket. Utána két hetünk lesz a cardiffi döntőre való felkészülésre.”

Isco
„Újabb döntőn vagyunk túl. Már csak egyszer kell jól teljesítenünk, de a La Rosaledában játszandó mérkőzés ugyanolyan kemény lesz, mint a mai. Nagyon motiváltak vagyunk: habár egy döntetlen is elég lenne a bajnoki címhez, a mi célunk a győzelem. Ami engem illet, nagyon különleges lesz a visszatérés az otthonodba. Hatalmas lehetőség áll előttünk, hogy bajnokok legyünk. Én még egyetlenegyszer sem nyertem meg ezt a trófeát a Real Madriddal.”
Cristiano: „Nagyon egyszerű megérteni őt, és megértetni magamat vele. Csupán annyit kell tenned, hogy a tizenhatos környékén lepasszolod neki, a többit pedig elvégzi ő. Mérkőzésről mérkőzésre bizonyítja, hogy egészen kirobbanó formába került az utolsó hónapokra, de ez összességében az egész keretre is igaz. Zidane nagyszerűen rotálta és pihentette a csapatot, ez pedig megteremtette számunkra az esélyt, hogy duplázzunk.”

Marcelo
A találkozó: „A Celta nagyon akarta a győzelmet, de ismét megmutattuk, hogy képesek vagyunk irányítani egy mérkőzést. Megőriztük a hidegvérünket és megteremtettük a győzelemhez szükséges különbséget. Most ideje pihenni. Jól tudjuk, hogy még semmit sem nyertünk meg, ezért is fogunk mindent beleadni vasárnap.”
James: „Nagyon jó barátom. Nem szeretném, hogy elhagyja a Real Madridot, de nem tudom, hogy mi fog történni.”

Casemiro
„Ez a három pont jelentősen közelebb visz minket a bajnoki címhez. A következő akadály a Málaga, akik nagyszerűen teljesítenek otthon és sokat javultak az utolsó hetekre. Úgy gondolom, hogy ez a csapat megérdemli a La Liga-elsőséget. Tudjuk, hogy kemény találkozó vár ránk az utolsó fordulóban. Cristiano? Elképesztően teljesítet a liga és a Bajnokok Ligája döntő szakaszában. Azt hiszem, ismét az Aranylabda esélyesei között fogják említeni a nevét.”
A csapat vezetőedzője is nyilatkozott a győzelmet követően!
Lucas Vázquez
A találkozó: „A csapat jól tudta, hogy ez a mérkőzés kulcsfontosságú volt a bajnokság szempontjából. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet. Nagy intenzitással kezdtünk, Cristiano találata pedig önbizalommal töltött fel a csapatot. Voltak nehézségeink, de a végjátékban szerzett gólok eldöntötték a kérdéseket. Nagyszerű formában vagyunk, a sorsunk pedig továbbra is a saját kezünkben van. A bajnoki cím megszerzésének reményével utazunk Málagába.”

Danilo
„Örülünk a győzelemnek, mert sok áldozatra volt szükség a kiharcolásához. Mindent beleadtunk, és már a mérkőzés korai szakaszában vezetést szereztünk. Sosem volt gondunk azzal, hogy erőteljesen kezdjünk egy találkozót. Most aratjuk le a hozzáállásunk babérjait. Most regenerálódásra van szükség, hogy vasárnap ismét újult erővel szállhassunk harcba a három pontért.”
Sergio Ramos számára…
Sergio Ramos számára is fontos mérföldkő volt a Celta Vigo elleni meccs, hiszen ez volt a blancók csapatkapitányának 252. ligagyőzelme a klub színeiben, amivel megelőzte a korábbi csapatkapitányt, Hierrót. Sergiót már csak Santillana (262), Gento (283), Sanchís (312), Raúl (327) és Casillas (334) előzi meg a rangsorban.
A Celta Vigo elleni …
A Celta Vigo elleni összecsapás volt Cristiano 200. győzelme a bajnokságban, Keylor Navas és Casemiro pedig egyaránt 50. La Liga-sikerüket ünnepelhették.
A Celta Vigo elleni …
A Celta Vigo elleni bajnoki volt sorozatban a 63. mérkőzés, ahol a Real Madrid képes volt legalább egyszer bevenni ellenfele kapuját.