Gy. András
Hivatalos közlemény: Michael Olise
A klub hivatalos tájékoztatása a játékossal kapcsolatos átigazolási pletykák kapcsán.
A különböző sajtóorgánumokban megjelent hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint klubunk érdeklődik a Bayern München játékosa, Michael Olise iránt, a Real Madrid C. F. az alábbi közleményt adja ki:
A Real Madrid szeretné egyértelművé tenni, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem lépett kapcsolatba az említett játékossal, annak képviselőivel vagy környezetének bármely tagjával.
A Real Madrid emellett hangsúlyozza, hogy kiváló intézményi kapcsolatot ápol a Bayern Münchennel, amelyet hosszú évek kölcsönös tisztelete, együttműködése és megbecsülése jellemez. A klub sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy olyan találgatások jelentek meg a nyilvánosságban, amelyek nem felelnek meg a valóságnak.
A két klub kapcsolata mindig is a bizalomra és a kölcsönös tiszteletre épült. Ezt jól tükrözi az a közös meggyőződés is, hogy amennyiben bármelyik fél érdeklődést mutatna a másik klub játékosa iránt, azt elsőként a két egyesület egymás között egyeztetné, összhangban azokkal az intézményi lojalitási elvekkel, amelyek történelmileg is meghatározták a Bayern München és a Real Madrid kapcsolatát.
Emirates 2031
A Real Madrid hivatalosan bejelentette, hogy a klub és az Emirates meghosszabbította partneri együttműködését. Ennek értelmében a következő öt évben is a légitársaság lesz a klub futballcsapatainak és kosárlabda csapatának első számú szponzora.
Az Emirates 2011 óta támogatja a Real Madridot, 2013 óta pedig a klub főszponzora. Az új megállapodás értelmében továbbra is a férfi- és női csapat hivatalos főszponzora, valamint hivatalos légitársasági partnere marad. Az Emirates logója a jövőben is megjelenik a mérkőzésmezeken, az edzőfelszereléseken és a szakmai stáb ruházatán. A szerződés meghosszabbításával ez lesz a LaLiga történetének leghosszabb ideje fennálló mezszponzori együttműködése.
A megállapodás a légitársaság jelenlétét a kosárlabdában is tovább erősíti: egy új, többéves szerződésnek köszönhetően az Emirates 2031-ig a Real Madrid kosárlabdacsapatának hivatalos főszponzora lesz.
A megállapodás része az Emirates márka kiemelt megjelenése a Santiago Bernabéu Stadionban, valamint a klub edzőközpontjában, de az Emirates Lounge, a stadion exkluzív vendéglátóhelye is. Az együttműködés emellett az utánpótláscsapatokra is kiterjed.
Az Emirates légitársaság vállalati kommunikációért, marketingért és márkáért felelős ügyvezető alelnöke, Boutros Boutros elmondta:
„Az Emirates hosszú múltra tekint vissza a labdarúgás támogatásában, emberek millióinak összekapcsolásában és közösségek összehozásában a sport iránti közös szenvedély révén. Az, amit a Real Madriddal együtt felépítettünk, ennek az elkötelezettségnek ragyogó példája: a szurkolókat helyezzük a játék középpontjába, felejthetetlen élményeket kínálunk számukra, és inspiráljuk a szurkolók és játékosok következő generációját.”
A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez így nyilatkozott:
„Ez a megállapodás annak a különleges kapcsolatnak a megtestesülése, amelyet az évek során közösen építettünk fel. Együtt voltunk és továbbra is együtt vagyunk klubunk történetének egyik legsikeresebb időszakában.”
Az Emirates az évek során több Airbus A380-as repülőgépén is különleges Real Madrid-festésekkel fejezte ki támogatását, amelyek az első csapat játékosait ábrázolták. Emellett egy Boeing 777-es gépet is a klubnak szentelt, amely a Spanyol Szuperkupa alkalmával szállított utasokat Madrid és Szaúd-Arábia között.
A két márka számos egyedi szurkolói élmény megvalósításában is együttműködött, többek között játékostalálkozókon, mérkőzésnapi aktivitásokon és különböző nyereményjátékokon.
Számok
Bár a hivatalos közlemény nem tartalmazott erre vonatkozó információkat, spanyol hírek szerint a korábbi, évi 70-80 millió euró közötti összegről szóló megállapodás mostantól közel 100 millió eurós összegről szól éves szinten, amely a világ legjövedelmezőbb szponzori szerződését jelenti.
Hivatalos: A választás eredménye
A Real Madrid Választási Bizottsága bejelentette, hogy a személyesen leadott és postai úton beérkezett szavazatok 100%-ának összeszámlálását követően a Florentino Pérez által vezetett pályázat nyerte a Real Madrid elnöki és igazgatósági választásait. Ez a jelöltlista 21741 szavazatot kapott, ami a szavazatok 65%-át jelenti. Az Enrique Riquelme által vezetett jelöltlistára 11814 szavazat érkezett, ami a szavazatok 35%-a.
Az elnökség és az igazgatótanács felépítése:
- Florentino Pérez Rodríguez (1 484. számú klubtag) – elnök
- Eduardo Fernández de Blas (4 040. számú klubtag) – alelnök
- Pedro López Jiménez (10 321. számú klubtag) – alelnök
- Enrique Sánchez González (11 707. számú klubtag) – alelnök
- Enrique Pérez Rodríguez (5 302. számú klubtag) – alelnök
- José Luis del Valle Pérez (40 441. számú klubtag) – titkár
- Jerónimo Farré Muncharaz (1 823. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- Manuel Cerezo Velázquez (9 185. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- José Sánchez Bernal (10 367. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- Manuel Torres Gómez (11 787. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- Manuel Gómez Barrera (14 388. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- Gumersindo Santamaría Gil (14 784. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- José Manuel Otero Lastres (16 033. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- Nicolás Martín Sanz-García (17 859. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- Manuel Redondo Sierra (22 351. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- Catalina Miñarro Brugarolas (47 022. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- José Ángel Sánchez Periáñez (47 654. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- Francisco García Sanz (51 999. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
- Donato González Sánchez (56 092. számú klubtag) – igazgatótanácsi tag
Guti: Szeretnék több spanyol játékost a csapatba
A Real Madrid korábbi játékosa Iker Casillas vendége volt egy podcastban, ahol a klubbal kapcsolatos témákról esett szó.
„Nehéz volt az az időszak, amikor megérkeztem a Real Madridba. Minden délután Torrejónból kellett odautaznom, a szüleim közül valakinek mindig el kellett jönnie a munkából, hogy el tudjak menni a vonattal. Nagy volt az izgatottság, de egyszerre volt ez egy óriási teher a szüleim számára. Számukra nehéz évek voltak ezek. Nem volt túl sok pénzünk, küszködtünk. Voltak nagyon nehéz időszakaim. Az első fizetésemből vettem a szüleimnek egy autót és egy házat.”
„Emlékszem, hogy sokszor pfujolt a közönség, én pedig reagáltam erre. Hogy őszinte legyek, most is megtenném, mivel úgy gondolom, hogy a játékosokat nem kellene pfujolni, mondom ezt úgy, hogy nagyon tisztelem a Real Madrid szurkolóit.”
„A kedvenc emlékem a klubnál a fordítások bajnoksága.” (A 2006-2007-es idény bajnoki menetelése, Fabio Capello irányításával, ahol az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa – a szerk. kieg.)
„Élveztem azokat a meccseket, ahol a csapat szenvedett, mert tudtam, hogy megváltoztathatom a dolgokat. De ha már 4-0-ra vezettünk, és későn álltam be, akkor kevésbé voltam izgatott. Szoha nem kellett befutnom az egész pályát. Ha 15 évet töltöttem volna el a Barcelonánál, biztos vagyok benne, hogy másképp beszélnének rólam az emberek. A Barcelona mindig jobban kapcsolódott az akadémistáihoz.”
„Én magam elég jó voltam, de mindig voltak más játékosok a posztomon. Sem a klub, sem az edzők nem bíztak bennem 100%-osan. Ha külföldi játékos lettem volna, többet kerestem volna és többet játszottam volna.”
„Bernd Schustertől kaptam meg a legtöbb bizalmat, Vicente del Bosque alatt pedig karrierem legnehezebb időszakát éltem meg. Nem volt igazságos.”
„Az egyetlen pont, amikor majdnem elhagytam a Real Madridot, az akkor volt, amikor az AC Milan akart engem. Soha nem mentem volna el egy olyan csapatba, amely nem áll harcban trófeákért. A Milan volt az egyetlen valós lehetőség, és ezért maradtam olyan sokáig Madridban.”
„A jelenlegi Madridot egy igazán inkonzisztens csapatnak látom. A Galaktikusokra emlékeztet. Vannak nagyszerű játékosok, de nincs igazi csapat.”
„Számomra sokkoló volt Xabi távozása. Nem 5 hónapra vagy egy idényre érkezett. A jövő edzőjének kellett volna lennie. Valami furcsa dolog történt az öltözőben, amely miatt távozott. Remekül teljesített. Mérges voltam. Valami komoly dolognak kellett történnie.”
„Ebből a csapatból sok minden hiányzik. Túl sok gólt kapnak, túlságosan sok védekező feladat hárul Viníciusra és Mbappéra. Egyik nap csodásan játszanak, máskor pedig szörnyen.”
„Remélem, hogy Gülerből nem válik a következő Guti. Csodálatos kvalitásokkal rendelkezik, remek utolsó passzai vannak, de az emberek rólam is ugyanezeket mondták. Nem jó, ha hozzám hasonlítják. Az ilyen játékosokat szeretik a Bernabéuban, de őket kritizálják elsőként, ha valami nem sikerül. ”
„Az utánpótlás játékosok nem kapják meg a szükséges támogatást. A klub inkább nagy összegeket költ más klubok játékosaira. Madridistaként nagyon szívesen látnék több saját nevelésű játékost az első csapatban. A Barcelona ebben jobb munkát végez, és hogy őszinte legyek, irigy vagyok rájuk emiatt.”
„Szeretnék több spanyol játékost látni az öltözőben, mivel ez erősíti az egységet. Ez az, ami elveszett. Amikor a világ minden tájáról származó játékosokkal teli öltözőbe lépsz, nehezebb megteremteni a kémiát. Korábban külföldi játékosok léptek be a csapatunkba, most mindenki magával van elfoglalva.”
„Barcelona-ellenes és Atlético-ellenes vagyok (nevet), de jelenleg a Barcelona játéka a leglátványosabb. Az Atlético próbálkozik, de túl nagy feladat nekik egy teljes idényen át harcolni a Madriddal és a Barcelonával. De remek keretük van. Sokkal tartoznak Cholo Simeonénak. Az emberek elfelejtik, hogy mi volt az Atlético előtte. Nemhogy versenyben nem voltak, de a kiesés elől menekültek.”
Gorka Guruzeta: Kemény év volt
Az Athletic játékosainak nyilatkozata csapatuk Real Madrid elleni bajnoki vereségét követően.
Gorka Guruzeta:
„Személy szerint elégedett vagyok a számaimmal, de én leginkább nyerni szeretek, és ezt idén nem sikerült elérnünk.”
„Még mindig dühös vagyok, mert a saját kezünkben volt a lehetőség, hogy kiharcoljuk az európai szereplést. Nem olyan szezon volt ez, amilyet vártunk. A bajnokság rosszul sikerült, ebből a szempontból mindenképpen. Szerettünk volna kijutni Európába. Kemény év volt. A magunk részéről nem vagyunk elégedettek.”
„Köszönet Ernestónak, aki valami egészen különleges dolgot ért el. Megnyertük a kupát, és a Bajnokok Ligájában is szerepeltünk.”
„Lekue fantasztikus ember. Szerintem még egy évig maradnia kellett volna. De ezek klubdöntések, az élet pedig megy tovább.”
„Fel kell ébrednünk, minél hamarabb alkalmazkodnunk kell az új edzőhöz, és tanulni abból az idényből, amin most túl vagyunk. Ez a klub túl nagy ahhoz, hogy szenvedjen. Talán jót is tesz nekünk, hogy átéltünk egy ilyen évet, mert tanulhatunk belőle a jövőre nézve.”
„Kicsit megsérült a bokám. A szünetben kihűltem, és nehezen lendültem újra játékba. De semmi komoly.”
Urko Izeta:
„Kemény vereség volt, de számomra fontos, hogy góllal tudtam segíteni a csapatot. Ez az első gólom az Athleticben, emiatt boldog vagyok, ugyanakkor nagyon bosszant a vereség.”
„Mindig emlékezni fogok erre a gólra, egy ilyen stadionban ez különösen emlékezetes marad. Egy életre szóló emlék lesz.”
„Amikor új edző érkezik, új időszak kezdődik, új ciklus indul. A lehető legjobb állapotban kell megérkezni a felkészülésre, és számomra is megnyílik egy új ajtó.”
„Nem szeretném értékelni az előző ciklust ezt. Mindig tiszteletben tartom az edzők döntéseit. Ha kevesebb játékpercet kaptam, annak oka van, ő dönt így, hiszen ő a vezető.”
„Még ha nem is játszottam sokat, rengeteget segített, hogy ennek a keretnek a tagja lehettem. Komplettebb csatár lettem, mint tavaly voltam.”
Carvajal és Alaba érzelmes búcsúja
Közel fél órás videó a két járékos utolsó madridi pillanatairól.
Köszönjük, Alaba!
A klub hivatalos búcsúvideója az osztrák védő legszebb pillanataival.
Köszönjük, Carvajal!
A klub hivatalos búcsúvideója a spanyol legendáról.
Ernesto Valverde: Eljött az idő, hogy távozzak
Az Athletic Club leköszönő edzőjének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni vereségét követően.
„Sokat jelent számomra, hogy korábban elértem az 500 bajnoki mérkőzést, és hogy ezt az Athletic Clubnál sikerült teljesítenem. És igen, ez egyszerre nyomasztó érzés is. Ebben az évben sokat szenvedtünk. Kicsit dühösen fejeztem be a meccset amiatt, hogy elveszítettük a kontrollt. Amikor már majdnem egyenlítettünk, kaptunk még két gólt. A Real Madrid CF nem viccel.”
„Amikor 21 éve nyerünk itt, nem gondoltam volna, hogy többször nem fogunk, de idővel majd más perspektívából tekintek erre. Az edzők mindennapjai lassan felemésztik az embert. Rengeteg mérkőzésünk volt, és nagyon megható számomra, hogy ennek most vége van. Úgy érzem, eljött az idő, hogy távozzak, és mostantól már csak az Athletic Club szurkolója legyek. Remélem nyugodt nyaram lesz, nem szerepel a terveim között, hogy újra edző legyek.”
„Az utódomnak csak annyit üzennék, hogy ne hallgasson rám, nem vagyok jó tanácsadó. De ez a klub különleges, erre azonnal rá fog jönni, amint megérkezik.”
„Az öltözőben ma Beszélt Iñaki Williams, Iñigo Lekue, és én is. Ott mindannyian megtörtünk egy kicsit, és elérzékenyültünk.”
„Ha nyersz, nyugodt vagy. Ha veszítesz, egy keserű érzés marad benned, amely lassan múlik el. Egyre nehezebben viselem ezt. Meg kell vizsgálni, miért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Én mindig a legjobbat remélem, de el kell fogadnom azt is, ami végül történt.”
Összefoglaló: Real Madrid – Athletic Club (4-2)
A Real Madrid Dani Carvajal, David Alaba és Álvaro Arbeloa utolsó mérkőzésén legyőzte az Athletic Club együttesét, ahol Ernesto Valverde fejezte be edzői karrierjét. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.