Gy. András

8948 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Al Khelaifi: Mbappé nem a pénz miatt hosszabbított

Pochettino idejének a PSG-nél lényegében vége?
Erről még nem beszélhetek, majd a megfelelő időben. Most még nem.

Galtier a favorit? Zidane is egy opció volt az edzői posztra?
Zidane-ról szeretnék valami nagyon fontosat mondani. Nagyon kedveltem őt játékosként és nagyon kedvelem őt edzőként is. Imádom. De sosem beszéltem vele közvetlenül vagy közvetetten sem, nagyon tisztelem őt, sokra tartom. Sok mindent írtak a sajtóban, de sosem beszéltünk vele.

Mbappé döntését számtalan kritika érte Spanyolországban. Elmondaná a saját oldaláról a történetet, illetve azt, hogy miért így döntött a játékos?
Nagyon tisztelem a Real Madridot, mint klubot. Ők egy nagyszerű klub, de Kylian nem a pénz miatt döntött a szerződésének megújítása mellett, ez az első dolog. A Madrid ajánlata jobb volt mint a miénk. Ő a mi játékosunk, de voltak más klubok Angliából vagy a Madrid, de végül a PSG-t válaszotta, mi pedig az utolsó pillanatig nem beszéltünk vele és a családjával pénzről. Kyliant leginkább a projekt érdekelte, a futball és a sport. Ő egy párizsi, egy francia, és maradni szeretett volna, hogy képviselje a városát, a hazáját, a klubját. Nem igazságos, amiket róla mondtak. Számukra nem a pénz a legfontosabb, nyerni akarnak, sportprojektet akarnak.

Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

Florentino Pérez szerint a játékos tíz nappal a bejelentés előtt változtatta meg a döntését. Mikor gondolta úgy, hogy Kylian hosszabbítani fog?
Nem tudom, hogy mit mond a Madrid, vagy hogy ezt napokkal vagy hónapokkal ezelőtt mondta. Tudom, hogy 18 hónappal ezelőtt Mbappé maradni akart. Hallottam, hogy a Madrid azt mondta, hogy Madridban szeretett volna játszani, de ez nem volt igaz. Most a Madrid legutolsó ajánlatáról beszélünk, de nyáron 170 és 180 millió eurót is ajánlottak. Ez azt jelenti, hogy a Madrid ajánlata, plusz még a fizetés is rájön erre, jobb volt a miénknél, a mostaninál. 180 millió eurót utasítottam vissza, és emberek, akikben bíztam, azt mondták, hogy őrült vagyok, mert akár ingyen is távozhatott volna mostanra, de én akkor is visszautasítottam, mert biztos voltam abban, hogy Kylian marad, mert jól ismerem őt és a családját, tudom, hogy mit akar. Kylian nagyon komoly, igazi profi, játszani és nyerni akar, nem érdekli a pénz. Megértem, hogy a Madrid csalódott, de nem fair Mbappéval szemben, amiket mondanak róla.

A három alapító szerint a Szuperliga még mindig életben van. Egyetért ezzel?
Számomra már halott. De egyben fura is. A Madrid megnyerte a BL-t, megérdemelten, de egyfelől meg akarják nyerni, másfelől pedig nem akarnak játszani a sorozatban. Ha nem tetszik, akkor nem kell játszani benne. Ez a világ legjobb versenysorozata, nem is értem, hogy a spanyol szurkolók miért vannak ellene, de számomra a Szuperliga halott.

Aggasztja önt a Tebas által benyújtott hivatalos panasz?
Ki az a Tebas? Nem ismerem őt. Nem a mi stílusunk más klubok, szövetségek, bajnokságok ügyeibe avatkozni. De nem fogom elfogadni, hogy mások akarnak minket kioktatni. Nem érdekel, hogy mit mond, már évek óta beszélünk erről. Van egy projektünk, amelyet szeretnénk végig vinni. Nem aggódunk a médiában megjelent dolgok miatt, mivel nem pazarolhatjuk az időnket mindenre, amit megírnak.

Mbappé új szerződésével veszélybe kerülhet a pénzügyi fair play szabályok betartása a PSG-nél?
Minden évben, minden nyáron ugyanez van. Azt mondja, hogy nem tiszteljük a szabályokat, másokat. Mi tudjuk, hogy mit tudunk megtenni, kit igazolhatunk le, jobban tudjuk nála, hogy mit tehetünk meg, senkinek nem kell megmondania nekünk, hogy mit csináljunk. Nincs szükségünk arra, hogy valaki kívülről megmondja, hogy mit tehetünk vagy mit nem tehetünk. Ha megtesszük, az azért van, mert megtehetjük. Nézzük Messi esetét. Ugyanúgy azt mondták, hogy pénzügyileg lehetetlen megoldani, mi pedig pénzt kerestünk Messivel. Tebasnak fogalma sincs erről, de neki inkább a bajnokságával kellene foglalkoznia, mert a LaLiga kissé haldoklik.

Luis Campos érkezésének volt köze Mbappé hosszabbításához?
Azt is szeretném tisztába tenni, hogy Mbappé soha nem avatkozott bele sportszakmai döntésekbe, sem az edzők, sem játékosok, sem semmi más ügyében. Ő csak nyerni akar. Igaz, hogy neki is volt véleménye a projektről, hiszen győzni akar, de ebbe később nem ment bele. Ő csak játszani szeretne. Ha elmond nekünk valamit, akkor az azért van, mert úgy gondolja, hogy a klub számára az a legjobb, de soha nem vonódott be a tervezésbe.

Mit adhat a klubnak Luis Campos?
Egyértelmű célja van, amely különbözik a piacon látható egyéb céloktól. Fiatal, tehetséges játékosok, győztes mentalitással, játékosok, akik meghalnának ezért a mezért. Csapatszinten akarunk erősebbé válni, azt szeretnénk, ha a játékosok még inkább egymásért játszanának, csapatként futballoznának, a klub pedig mindenek felett állna. A klub lesz a legfontosabb.

Neymar is az új projekt része?
Nem beszélhetünk ezekről a dolgokról a médiában. Néhányan elmennek, néhányan jönnek, de ezek magánjellegű tárgyalások.

Meme

Hogy élte meg a Madrid fordítását a Bernabéuban?
A BL megnyerése nagyon nehéz, nem mondhatjuk biztosra, hogy meg fogjuk nyerni. De volt egy szabálytalanság, amely megváltoztatta az egész meccset. 60-70 percig irányítottuk a történéseket. Egyértelmű, hogy a tapasztalatból tanulni lehet, nagy klubként mentálisan erősnek kell lennünk, magabiztosabbnak. Az ilyen dolgok előfordulnak. De egységesebbnek, összetartóbbnak kell lennünk, és a Madrid ellen a végén nem ez volt a helyzet, ez igaz.

Zavarja, hogy a PSG-t folyamatosan állami klubnak nevezik Spanyolországban?
Spanyolországban az állam néhány klubot jobban támogat, mint minket. Egy csodás stadion a város közepén anélkül, hogy fizetni kellene ezért valamit? Mi fizetünk a stadionért, az edzőközpontért, ők több támogatást kapnak. Ez nem fair. Mi fizetünk a stadionért, az edzőközpontért, mindenért.

Mennyire fontos a Cite Sportif Poissy-ban?
Ez a legfontosabb számunkra. A világ legjobb sportvárosát fogjuk felépíteni, hogy megtaláljuk a jövő Mbappéját, hogy a párizsi régió és Franciaország legjobbjait fogadhassuk. Ez a célunk.

Tovább

Rüdiger: A döntésemet azután hoztam meg, hogy beszéltem Ancelottival

„A legfontosabb itt a győzelem, ez az elmúlt évek trófeáin, BL-címein keresztül megmutatkozott. Még akkor is, ha a klubon kívül merülnek fel kétségek, a Real Madrid képes volt elérni a céljait, ez pedig csodálatos.”

„A Chelsea-vel a Bernabéuban lejátszott meccsem különleges volt, hihetetlenül intenzív. Ez volt az első alkalom, hogy a Santiago Bernabéuban léptem pályára. A mérkőzés egész jól sikerült a csapatnak, számomra csodás érzés volt. A harmadik gól után még mindig pozitív volt a hangulat. Csodás érzésekkel távoztam, az pedig, hogy lehetőségem van egy ilyen klubban játszani, hihetetlen.”

Rüdiger

„A Real Madridnak rengeteg igazán kiváló játékosa van, különösen az én posztomon, de eléggé magabiztos vagyok. Amit én tudok hozzátenni, az a versenyszellem, egy minden pillanatban egészséges elem, ami arra ösztönöz minket, hogy a végsőkig harcoljunk. Ez egy olyan kihívás, amely igazán felkeltette az érdeklődésemet.”

„Az, hogy lehetőségem volt több bajnokságban is szerepelni, csodálatos. A német bajnokság hihetetlenül fizikális, Olaszország taktikusabb, ahol fontos minden mérkőzés irányítása. Az angol bajnokságban pedig rengeteg meccset kell lejátszani, nagyon magas intenzitással. Igazán fizikális liga. A spanyol bajnokságban szép focit játszanak, magas letámadással, ez egy kihívás számomra, nagyon izgatott vagyok.”

„Emlékszem gyerekkoromból Ronaldo Nazárióra, ő volt a példaképem. Mindenki csatár akart lenni, olyan mint Ronaldo. Aztán ott volt Zidane, aki megszerezte azt a csodálatos gólt a BL-döntőben.”

„Az első kapcsolatfelvétel az ügynököm és a Real Madrid között tavaly szeptemberben történt. A második alkalommal már Ancelottival beszéltem áprilisban. Ez volt a legfontosabb pont, itt döntöttem el, hogy csatlakozom a klubhoz. Elmondta, hogy szeretné, ha itt játszanék, hogy bízik bennem és sokat tudnék segíteni a csapatnak. Az én koromban ez több mint elég. Ancelottiról beszélünk. Tudom, hogy a Madridban mindig van versenyhelyzet, de készen állok arra, hogy harcoljak a helyemért.”

„Néha van úgy, hogy korábbi csapattársak megkeresnek és győzködnek a klubváltásról, de a döntést magadnak kell meghoznod, én pedig nem beszéltem azokkal a srácokkal, akikkel játszottam a múltban és most itt vannak.”

„Nem olyan vagyok a pályán kívül, mint amilyennek elképzelnétek. Szeretek beszélgetni, nevetni, táncolni, de a pályán nagyon komoly vagyok, ott nem szeretek viccelődni. Az öltözőbe harcos szellemiséget tudok hozni, továbbá vezetői képességeket. Mindenekelőtt szeretném megtanulni a nyelvet, ami nagyon fontos, a többi jön magától. A lehető leggyorsabban megpróbálok megtanulni spanyolul.”

„A klubnak sok klasszis védője volt, de ha egyet kellene választanom, aki a legnagyobb hatással volt rám, akkor Pepét mondanám. Olyan tulajdonságai vannak, amelyeket imádok. A pályán kívül, ahogy láttam, nagyszerű srác, a pályán pedig egy szörnyeteg.”

„Hogy őszinte legyek, nem volt könnyű a Real Madrid ellen játszani a BL-ben. Persze akkor még semmi sem volt biztos. De még ha az is lett volna, a legfontosabb az, hogy profinak kell maradni, akkor pedig az volt a célom, hogy kiejtsem a Real Madridot. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, de nem sikerült.”

„Nem is tudom, hogy miként lehetne jellemezni azt, amit a Real Madrid véghez vitt a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Hihetetlen volt. Persze a döntő közeledtével már tudtam, hogy a Real Madrid játékosa leszek. Nekik szurkoltam, nagyon örültem, amikor nyertek. Játszottam a csapatommal a Liverpool ellen, azt akartam, hogy a Madrid nyerjen. Jövőre újabb trófeákért akarok harcolni.”

„Ez egy óriási klub. Szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehetek és azt csinálhatom, amit csinálok. Ez egy olyan nyomás, amit élvezek.”

„Szeretem a 2-es számot. Ez Carvajal száma, úgyhogy a 12-es és a 22-es között kellett választanom, én pedig utóbbit választottam. Nem gondolkodtam ezen túl sokat, egyszerűen szeretem ezt a számot.”

Madridstore akció

„Volt érdeklődés a Barcelona részéről, de elmondtam a testvéremnek, aki az ügynököm, hogy vagy a Real Madrid, vagy semmi. Ami Mbappét illeti, nem igazán ismerem őt. Én nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, minden embernek a saját döntéseit kell meghoznia.”

„A gyorsaság manapság nagyon fontos egy védő számára, mivel sok csatár rendkívül gyors és agilis. Ráadásul magasan kell letámadnod, így képesnek kell lenned visszaérni a csatárokkal.

„A családom nagyon örül ennek a lehetőségnek, mivel mindannyian tudják, hogy milyen nagy klubról van szó. Nem tudnak túl sokat a labdarúgásról, de azt igen, hogy mi is az a Real Madrid. Könnyű döntés volt.”

„Az El Clásico a legnagyobb meccs Spanyolországban. Még akkor is, ha csak egy barátságos meccs lesz nyáron, meg akarjuk nyerni. Nagyon izgatott vagyok, hogy pályára léphetek egy ilyen meccsen, és már nem csak a TV-ben láthatom.”

„Nem szeretnék összehasonlításokat csinálni klubok között, mivel bárhol is játszottam, nagyon fontos állomás volt a karrieremben. A Madridnál hatalmas a nyomás, amely alól nem tudsz kibújni, próbálkoznod kell és élvezned kell ezt az egészet.”

„Meglehetősen lenyűgöző volt látni ezt a rengeteg trófeát, amelyek felsorakoznak a trófeateremben, ezek jól mutatják, hogy ennél a klubnál a cél a győzelem, én pedig a részese akarok lenni ennek.”

Tovább

Florentino Pérez: Itt meg fogod tanulni, hogy a madridizmus egy életforma

Florentino Pérez:
„A mai napon a Real Madrid egy olyan játékos érkezését ünnepli, aki segíteni fog nekünk abban, hogy erősebbek és versenyképesebbek legyünk. Ma egy csodálatos futballista csatlakozik hozzánk, egy olyan ember, aki minden meccsen szívvel-lélekkel küzd a pályán, miközben egy újabb idény során szeretnénk elérni a kitűzött céljainkat.”

„Ez ismét egy olyan év lesz, amelynek során minden elérhető trófeáért harcolni fogunk alázattal, elkötelezettséggel és azzal az örökös vággyal és ambícióval, amely mindig is a Real Madrid lelkének része volt. Ma egy olyan játékos érkezett, aki minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely ahhoz kell, hogy a történelem legnagyobb klubját képviselhesse. Antonio Rüdigert köszöntjük. Nagyon örülünk, hogy számíthatunk rád abban, hogy tovább írjuk ennek a klubnak a nagyszerű történelmét. Ezért is vagyunk olyan elégedettek azzal, hogy egy olyan játékost hozhattunk ide, mint te, aki már mindent megnyert, amit meg lehet.”

Pérez

„Ettől a pillanattól kezdve te is a család és egy kivételes klub része vagy, egy klubé, amely 14 BEK/BL-serleggel büszkélkedhet. A klubtagok, a szurkolók és mindenki nagyon örül, hogy egy olyan játékos érkezett, mint te, aki minden tőle telhetőt megtett azért, hogy eljöjjön ez a nap, hogy valóra váljon az egyik legnagyobb álmod, ami nem más, mint hogy magadra húzhatod azt a mezt, amelyben szeretnéd teljessé tenni sportolói karrieredet. Egy olyan karriert, amely megadta neked azt a lehetőséget, hogy a legjobb klubok közül válogathass. Ezt a címert választottad, annak érdekében, hogy megtapasztalhasd a Santiago Bernabéuban azokat az érzelmeket és érzéseket, amelyek mostantól fogva megadják neked a kellő erőt ahhoz, hogy elérj olyan célokat, amelyeket mások talán lehetetlennek tartanak.”

„Karriered legnagyobb kihívása mellett és egy olyan tapasztalat mellett tetted le a voksod, amely olyan felelősséggel jár, ami meghatároz minket. Biztosak vagyunk abban, hogy ugyanolyan bátorsággal és karakterrel állsz ezen kihívás elé, mint ahogy azt egész életedben tetted. Az egész madridizmus melletted áll, biztosítva azt, hogy még a legnehezebb időkben is úgy fogod érezni, hogy ebben a mezben olyan dolgokat érhetsz el, amelyeket nehéz megmagyarázni. Olyan dolgok fognak történni, amelyek lenyűgöznek és szerelmessé tesznek minden futballszerető embert. Itt meg fogod tanulni azt, hogy a madridizmus egy életforma.”

Rüdiger:
„Ez egy nagyon különleges nap a családomnak és nekem is. Szeretnék köszönetet mondani a szüleimnek, mivel nélkülük soha nem jutottam volna el ide. Mindig támogattak, ez pedig nagyon fontos volt nekem egész életem során. Emellett szeretném megköszönni az elnök úrnak azt, hogy lehetőséget adott arra, hogy ebben a nagyszerű klubban futballozhassak. Megígérhetem, hogy mindent bele fogok adni ezért a klubért, hogy minden lehetséges trófeát megnyerjünk. Hala Madrid y nada más!”

Rüdiger

Az esemény előtt Rüdiger Florentino Pérez társaságában aláírta négy idényre szóló szerződését a Real Madriddal. Az aláírás után a német védő kapott egy órát, egy Santiago Bernabéu Stadiont ábrázoló kis szobrot, illetve egy saját nevével és a 22-es mezszámmal ellátott mezt.

Tovább

A PSG elképesztő fizetéssel próbálta elcsábítani Viníciust

A Paris Saint Germain azt tanácsolta Vinícius Júniornak, hogy ne hosszabbítsa meg a szerződését a Real Madriddal, hanem csatlakozzon hozzájuk évi 40 millió eurós fizetésért cserébe, miután jelenlegi kontraktusa 2024 nyarán lejár.

Ez a fizetés a játékos jelenlegi keresetének tizenkétszerese, és négyszer több, mint amennyit keresni fog akkor, amikor aláírja a szerződéshosszabbítását a blancókkal.

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez egy spanyol rádióműsorban elárulta, hogy Vinícius számos ajánlatot kapott az elmúlt időszakban, de a játékos semmi mást nem szeretett volna, mint a Real Madridnál maradni.

Vini Jr.

Az egyik ajánlat a PSG-től érkezett. A francia együttes már 2021 novembere óta próbálta elérni, hogy Vini aláírjon hozzájuk. Ajánlatukban hatalmas aláírási bónuszt, plusz jó néhány katari reklámszerződést is felajánlottak a játékosnak. Florentino Pérez klubelnök és José Ángel Sánchez főigazgató nagyra értékelte, hogy ezekről a megkeresésekről ők is tájékoztatást kaptak, továbbá mindketten nagyon kedvelik a brazil válogatott játékos képességeit, profizmusát és személyiségét is.

A PSG minden tőle telhetőt megtett azért, hogy kisajtoljon egy találkozót Viníciusból, ám erre soha nem került sor, a BL legjobb 16 csapata közötti párharc pedig nem segítette az ügyet. Annak ellenére, hogy tiszteli a PSG-t és hálás az érdeklődésükért, végig úgy tűnt, hogy Vinícius szeretett volna a helyén maradni. A játékos nagyon erősen kötődik a Real Madridhoz, túl erősen ahhoz, hogy ez a kapocs feltörhető legyen, de utoljára még márciusban is megkeresték őt.

Vinícius mindig azt válaszolta az ügynökeinek, még akkor is, amikor formahanyatlást tapasztalhatott magán, hogy nem is akar más ajánlatokat meghallgatni. A Liverpool, a Chelsea és a Manchester United is kopogtatott az ajtaján, de mindannyian ugyanazt az elutasító választ kapták.

Ha a Real Madrid olyan szerződéshosszabbítási ajánlattal kereste volna meg a játékost, amelyet méltatlannak ítélhetett volna, akkor talán meghallgatta volna az ajánlatokat. Mindenesetre Vini az elé tett ajánlat alapján úgy érezheti, hogy kellőképp értékelik a klubnál, most pedig úgy tűnik, hogy nagyon közel az új kontraktus aláírása.

Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

A Real Madrid szeretett volna 2028-ig szóló szerződést aláíratni a játékossal, ám a végleges megállapodás várhatóan 2026-ig vagy 2027-ig szól majd. Vinícius ügyöke szeretett volna ügyfelének 10 millió eurós fizetést (plusz bónuszok), ha 2026-ig ír alá, vagy 12 millió eurós fizetést, ha 2027-ig. A Real Madrid mindkét megoldást elfogadhatónak tartotta, így hamarosan aláírják a papírokat a felek.

Tovább

Militão: A világ egyik legjobb középső védője akarok lenni

Szükséged volt már erre a szünetre?
Egy remek eredményekkel zárult nagyszerű idény után szükségem volt egy csendes nyaralásra a családommal. Úgy kelek fel reggelente, hogy úgy érzem, remek idényem volt, szóval most kihasználom a lehetőséget.

Képes vagy kikapcsolni, vagy ez lehetetlen?
Kihasználtam az első néhány napot a családommal. Amikor két hét van hátra a szünetből, többet kell tennem fizikálisan. De most a család a soros.

Menjünk vissza közel egy évet, amikor Sergio Ramos és Raphaël Varane távozott. Ez túl nagy nyomást helyezett rád?
Amikor mindketten távoztak, az emberek kiemelték, hogy milyen komoly történelmet írtak a klubnál. Úgy gondoltam, hogy eljött az én időm, hogy megmutathatom a szurkolóknak és mindenkinek, hogy számíthatnak rám. Megmutattam, hogy mit tudok, megmutattam, hogy miért vagyok a Real Madridban.

Igazoltad azt az érted kifizetett 50 millió eurót, amivel a klub történetének legdrágább védője lettél?
Igen. Amikor megérkeztem, nem mentek túl jól a dolgok, mivel két középső védő is előttem volt a sorban. Hosszú ideje együtt játszottak már, de megmutattam, hogy miért igazoltak.

Militao

Mi segített a nyomás kezelésében?
A munka, és az, hogy nem engedtem kicsúszni a dolgokat a kezeim közül. Nem álltam le, megabiztos maradtam. Tudtam, hogy nem megy jól a játék, de a munka és a család napi szinten volt a segítségemre.

Mikor értél el a mélypontra?
A Real Betis elleni meccsen, amikor szélső védőként játszottam és szenvedtem. Sok dolog futott át az agyamon, de ez is segített, hogy még motiváltabb legyek és arra koncentráljak, hogy a következő lehetőségnél jól teljesítsek.

David Alaba nagyon fontos volt neked a pályán és azon kívül is.
Igen. Megérkezett és azonnal megvolt köztünk a kapcsolat. Olyan volt, mintha már hosszú ideje együtt játszanánk. Mindannyiunknak örömet okozott.

Mit tanultál tőle?
Mindig motivált, a meccseken pedig hatalmas energiákat mozgat meg.

Gondolod, hogy ti vagytok a világ legjobb párosa?
Igen, figyelembe véve, hogy miket nyertünk.

Ha már párok, akkor Karoline-nal remekül összekapcsolódtatok.
Igen, olyan, mintha hosszú évek óta ismernénk egymást.

Karoline Abalának hívja őt.
Igen, Abala. (nevet)

Hogyan segíthet neked az apaság a fejlődésben?
Nagyon szerettem volna fiatal apa lenni, mivel imádom a gyerekeket. Nagy álmom volt ez, hamarosan pedig megélhetem, úgyhogy nagyon boldog vagyok.

Militao

Már megvan a kicsi neve?
Igen, Cecília.

Mit gondolsz, melyik a nehezebb? Beilleszkedni a Real Madridba, vagy Cecília édesapjának lenni?
Mindkettő az. De nagyon jó lesz szaladni utána.

És játszani fog a Real Madrid női csapatában…
Persze, remélhetőleg!

Ha már a nehéz dolgok, akkor beszéljünk kicsit a BL-ről. Senki nem hitte, hogy nyerhettek. Ti igen?
Voltak nehéz pillanatok, de mindig hittünk abban, hogy bejuthatunk a döntőbe és nyerhetünk. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, de mindig hittünk benne.

Modrić elmondta, hogy a PSG elleni fordítás volt számára a legélvezetesebb, de a legnehezebb dolgotok a City ellen volt. Egyetértesz?
Én is a Manchester City ellenit mondanám. Küzdöttünk, harcoltunk, aztán jött egy kontra és Riyad Mahrez betalált ellenünk. Sok dolog fut át ilyenkor az ember agyán. Amikor Rodrygo belőtte az első gólt, azt gondoltuk: „Bas*d meg, megint, megtörténhet.” Sok dolog megtörténik a futballban.

Szenvedtetek, de végül továbbjutottatok. Milyen volt fogni Mbappét?
Láttuk, hogy nagyszerű játékos, mindannyian tisztában voltunk ezzel, de a PSG ellen és ellene mutatott csapategység kulcsfontosságú volt számunkra.

Várta őt az öltöző?
Az emberek azt beszélték, hogy már majdnem csatlakozott a Real Madridhoz, de én nem tudom, hogy mi történt. Az ő döntése volt.

Beszéltetek erről valahol, akár egy WhatsApp szobában?
Nem. Nyugodtak voltunk, mivel mi megtettük a dolgunkat, ez nem rajtunk múlott.

Antonio Rüdiger csatlakozott a csapathoz.
Ő egy remek középső védő, ahogy mindannyian tudjuk. Örömmel fogadom őt.

Úgy tűnik, hogy játszhatnál mellette, Alaba pedig kimehet a szélre. Hallottál erről valamit?
Nem tudom, ezt az edzőre hagyom.

Arról is beszéltek, hogy akár három középső védővel is felállhattok.
Mindenünk megvan ehhez. Nem lenne vele problémánk, de meglátjuk, hogy mi fog történni a következő idényben.

Nemrég említetted az edzőt. Mit gondolsz Ancelottiról?
Ő egy nagyszerű edző. Sokat segít nekünk és tiszteletben tartja a játékosok döntéseit. Sokat beszél hozzánk az edzéseken. Egyébként egy nagyon vicces figura, jó kapcsolatot ápol velünk.

Mit értesz az alatt, hogy tiszteletben tartja a döntéseiteket?
Például a City ellen történteket, amikor hallgatott Marcelóra. Nyitott ember.

A klub másik igazolása Aurélien Tchouaméni. Milyennek értékeled őt?
Nem ismerem, de láttam játszani, sok örömet okoz majd nekünk.

Ez egy különleges év, hiszen Katarban világbajnokságot rendeznek. Mit jelent számodra az első vb-d?
Nagy öröm és igazi álom, hogy játszhatok a vb-n. Minden futballista tudja, hogy ez milyen fontos. Nekem most lesz az első lehetőségem, hogy megtapasztalhassam, milyen is valójában.

A brazilok is esélyesek?
Igen. Remélem, hogy megnyerjük.

Milyennek látod Spanyolországot?
Jónak. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon jó játékosaik vannak.

Miben kell még fejlődnöd?
Minden egyes nap dolgozni és dolgozni kell. A világ egyik legjobb középső védője akarok lenni, ehhez pedig minden nap dolgoznom kell, edzenem kell és mindent meg kell tennem ennek érdekében.

Tovább

Tchouaméni: Alig várom, hogy megkezdődjön az új idény

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, egy álmom vált valóra. Megvolt a lehetőségem, hogy körbe nézzek egy kicsit a városban és az edzőközpontban is. Egyszerűen ez a világ legjobb klubja. Ha ambiciózus vagy, trófeákat akarsz nyerni, a legjobbakkal akarsz játszani, akkor a Real Madridba kell jönnöd. Ők játsszák a legjobb futballt, itt vannak a legjobb játékosok, ez a világ legjobb csapata. Megnyerték a BL-t, ami azt mutatja, hogy nincs náluk jobb csapat Európában.”

„Ez egy csodás idény volt a klub, a szurkolók, a csapat számára… Követtem a mérkőzéseiket, üzengettünk egymásnak Karimmal és Eduardóval. Néztem a meccseiket, a BL-menetelésük elképesztő volt. A LaLiga is. Nagyszerű idény volt ez a csapat számára.”

„Éhes vagyok a sikerre. Amint megkezdődik az előszezon, mindent bele fogok adni annak érdekében, hogy beilleszkedjek a csapatba, és hogy együtt dolgozhassunk egy csodás idényért, ami következik.”

Tchouaméni

„A Real Madrid trófeagyűjteménye lenyűgöző. Láttam már a telefonomon és a TV-ben a BL-trófeákat, de élőben jön át igazán, hogy milyen óriásiak. Alig várom, hogy elkezdődjön az új idény és dolgozhassak a csapattal, hogy újabb trófeákat nyerjünk ennek a klubnak és közreműködhessek ebben. Mindenért versenyben leszünk, remélhetőleg a 15. BL-címért, a bajnokságért, a klubvilágbajnokságért… Ez a Real Madrid, vagyis minden meccsen, ahol pályára lépünk, nyernünk kell. Minden lehetséges trófeát meg akarok nyerni.”

„Volt szerencsém Benzemával játszani a válogatottban. Amikor először léptem pályára vele, láthattam, hogy milyen kivételes játékos is ő. Ez már a TV-n is átjön, de ha mellette játszik az ember, akkor még inkább. Ez csodás. Sokat segít abban, hogy folyjon a játék, jelenleg ő a világ legjobb csatára.”

„Camavinga bátorított, hogy jöjjek ide. Elmondta, hogy gyorsan beilleszkednék, hogy remekül kijönnék az edzőkkel és a játékosokkal. Azt is mondta, hogy ha címeket akarok nyerni, akkor a Real Madridba kell jönnöm, úgyhogy jó döntést hoztam.”

„A stílusom? Egy erős középső középpályás vagyok, aki sok labdát szerez és technikás. Próbálom gyorsan olvasni a játékot, hogy biztosítsam, hogy én és a csapat is jól játsszon. A gólszerzésekben is fontos szerepem lehet, jó passzok kiosztásával. Ezek a tulajdonságaim.”

„A Casemiro, Kroos, Modrić hármas tagjai jól kiegészítik egymást. Mindegyiküknek megvan a maga karaktere. Casemiro egy igazi erőgép, elképesztő atletikussággal, a legtöbb labdáért folyó párharcot megnyeri. Toni Kroos is komoly kvalitásokkal bír, ők ott vannak Európa legjobbjai között. Luka Modrić pedig igazi klasszis, nemrég játszottam ellene a válogatottban, első kézből tapasztalhattam meg a kvalitásait.”

„Minden szurkolónak üzenem, hogy örülök, hogy itt lehetek és hogy aláírtam a Real Madridhoz. Keményen fogunk dolgozni azért, hogy újabb trófeákat nyerjünk és tovább írjuk a világ legnagyszerűbb klubjának történelmét. Hala Madrid!”

Tovább

A Real Madrid mielőbb szeretné lezárni Vinícius szerződéshosszabbítását

Vinícius Júnior szerződésének megújítása a célegyenesbe érkezett a Real Madridnál. A MARCA értesülései szerint a blancók a már ezen a héten, de legkésőbb a jövő héten szeretnék véglegesíteni a megállapodást. A tervek szerint a hivatalos bejelentésre azonban júliusig kell majd várni, amikorra a játékosok már visszatérnek a vakációról.

Jelenleg már csak egyetlen nyitott kérdés van, a hosszabbítás időtartama. A játékos jelenlegi kontraktusa 2024-ben jár le, a Real Madrid 2028-ig hosszabbított volna, ám a játékos valamivel rövidebb időtartamot preferál, konkrétan 2026-ig vagy 2027-ig hosszabbítana. A lehetőségek közül a 2028-at végül kizárták, így marad a két másik opció.

Vini

A játékos fizetése egyébként jelentősen, több mint duplájára nő a jelenleginek, köszönhetően a teljesítményének és annak, hogy a klubnál milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak neki. Ennek megfelelően a keret egyik legkevesebbet kereső játékosából jóval magasabbra lép a ranglétrán. A jelenlegi, 3.2 millió eurós fizetés, amely bónuszokkal 4 millió euróra nőhet, 10 milliós fizetésre változik, amelyre a jelenlegihez hasonlóan jöhetnek még bónuszok.

Vini kivásárlási ára is jelentősen megemelkedik. A jelenlegi, 350 millió eurós összegről 1 milliárd euróra ugrik. Ez az összeg a Real Madridnál megszokott a legnagyobb sztárok esetében, a klub célja ezzel az, hogy távol tartsa az állami kézben lévő klubokat a legjobb játékosaitól. Vinícius esetében persze ez a szám szimbolikus, hiszen a brazil fiatal még a legkritikusabb madridi pillanataiban sem volt hajlandó még csak meghallgatni sem a különböző kérők ajánlatait. Emellett 2021 novemberében jelentős ingatlan beruházást hajtott végre, hiszen épített egy házat Madridban, mert biztos volt abban, hogy nem fogja elhagyni a várost, amelyet szenvedélyesen szeret.

Vinícius egyébként az elmúlt idényben a csapat harmadik legtöbb játékperccel rendelkező játékosa volt Courtois és Militão mögött (4274), a második legtöbb gól fűződik a nevéhez (20), illetve a legtöbb gólpasszt ő jegyezte [büntetőkkel együtt] (20), a Liverpool elleni BL-döntőben pedig ő szerezte a csapat győztes gólját.

Tovább

Hanga Ádám: A holnapi egy újabb csata lesz

„1-0-s előnyben vagyunk, de fejben úgy közelítjük meg a párharcot, hogy nulláról indulunk. Holnap újabb csata vár ránk. Tudjuk, hogy ez is egy nehéz mérkőzés lesz, és azzal is tisztában vagyunk, hogy hosszú még az út a trófea megnyeréséig.”

„Minden negyed és minden meccs más, készen kell állnunk a következőre, ami biztos vagyok benne, hogy kemény lesz. Nem kis teljesítmény kétszer legyőzni a Barcát, de ilyen a kosárlabda, mi ugyanolyan intenzitással fogunk játszani, mint az első meccsen. A pontosság nyilvánvalóan fontos része a játékunknak, de emellett védekeznünk és futunk is kell.”

Hanga

„Fenn kell tartanunk a nagy iramot, nincs más választásunk, nincs már sok hátra, lényegében egy hétről van szó, nekünk pedig még egy utolsó erőfeszítésre lesz szükségünk, ahol mindenki képes 100%-ot beleadni. Nem aggódom a Barca miatt, csak a csapatomra koncentrálok, arra, ahogy mi játszunk, a hibákra, amiket elkövettünk, amiben javulni tudunk.”

„Randolph épp most utazott el Madridba. Tegnap együtt vacsoráztunk. Nagy kár, hogy megsérült. Nem tudom, hogy mi történhet még velünk ebben az idényben. Nagy ölelést küldünk neki, reméljük, hogy mielőbb jobban lesz.”

„Egy olyan döntőben, mint ez, nagyon fontos a megfelelő regenerálódás. Ma finomítunk néhány dolgon. Keményen nyomni fognak az első pillanattól kezdve, fizikálisan kemények lesznek, de nekünk csak a saját játékunkat kell játszanunk. A Barca volt már korábban hasonló helyzetekben, sikerült már ilyenekből kilábalniuk. A munkánknak itt még nincs vége. Örülünk, hogy nyertünk a minap, de mennünk kell tovább.”

„Egyre jobban megy a játék. Megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni az irányító nélküli játékból. Örülök, hogy segíthetem a csapatot. 16 pontot dobtam az első meccsen, de a másodikon még egyet sem. Próbálom azt adni a csapatnak, amire szüksége van, ha holnap nyerünk, de nem dobok egyetlen pontot sem, nem érdekel.”
 

Tovább

Tchouaméni: A legjobb helyen vagyok ahhoz, hogy történelmet írjak a futball világában

„Annyira boldog vagyok, hogy itt lehetek. Egy álmom vált valóra azzal, hogy a Real Madridba igazoltam. Ez a világ legjobb klubja. Keményen fogunk dolgozni azért, hogy trófeákat nyerjünk és tovább írjuk a klub történelmét. Volt lehetőségem arra, hogy más klubok közül válasszak, de amint megtudtam, hogy a Real Madrid érdeklődik irántam, nem kellett tovább gondolkodnom. Le akarom tenni a névjegyem a sportág történelmében, ehhez pedig a Real Madrid a legmegfelelőbb hely. Ez a történelem legjobb klubja, a legjobb játékosok itt játszanak. Ez volt számomra a legjobb döntés.”

„Volt szerencsém beszélni Benzemával és Camavingával. Utóbbi esetében láthatjuk, hogy milyen sokat fejlődött, amióta itt van, a világ legjobb klubjában. Camavinga nagyon örül, hogy itt vagyok. Ami Benzemát illeti, ő a világ legjobb csatára. Amikor már javában zajlottak a tárgyalások, írt nekem és elmondta, hogy miként működnek a dolgok a Real Madridnál. Szerencsés vagyok, hogy itt vannak velem.”

Tchouaméni

„Beszéltem más klubokkal is, de titokban reménykedtem abban, hogy a Real Madrid hívni fog. Egy másodpercig sem kellett gondolkodnom. Most már elmondhatom, hogy a Real Madrid játékosa vagyok, ez pedig nagyszerű érzés. Ahogy a Real Madrid érdeklődése felmerült, azonnal elmondtam az ügynökömnek, hogy meg kell próbálnia megállapodásra jutni. Ma tényleg egy álmomat élem meg, nagyon boldog vagyok, hogy a Real Madridot választottam.”

„Mindig a Real Madrid volt az első számú választásom. Ami a csapaton belüli versenyhelyzetet illeti, a világ legjobb klubjához csatlakozom, meg kell mutatnom az edzéseken, hogy mire vagyok képes, én pedig alig várom, hogy ezt megtehessem. Szeretném a legjobbamat nyújtani a pályán. Ez egy nagy kihívás, de nem csak a novemberi világbajnokságra kell koncentrálnom, hanem a mindennapi edzésekre és meccsekre a Real Madridnál. A Real Madridnál játszani egy kihívás számomra.”

„Casemirónak kivételes karrierje van. Amikor fiatalabb voltam, követtem a Real Madrid meccseit és sok inspirációt nyertem azoktól a játékosoktól, akik a hatos szerepkörben és védekező középpályásként játszottak. Megpróbálom a saját történetemet megírni, ha pedig sikerül öt BL-címet nyernem, az azt jelenti majd, hogy egyáltalán nem végeztem rossz munkát.”

„Néhány héttel ezelőtt beszéltem Ancelottival, hogy megtudjam, mit gondol, kellemes beszélgetés volt. Elmondta, hogy ha szeretnék továbbra is fejlődni és a világ egyik legjobb középpályásává akarok válni, akkor csatlakoznom kellene a Real Madridhoz, mivel itt minden megvan ahhoz, hogy segítsenek elérni ezt a célomat. Az aláírásom után elmondta, hogy nagyon örül az érkezésemnek.”

„Mbappé, a válogatott csapattársam már tudta, hogy az idény végén el fogom hagyni a Monaco együttesét, és érdeklődött, hogy esetleg csatlakoznék-e a PSG-hez. Mindenesetre az első számú választásom mindig a Real Madrid volt, ő pedig teljes mértékben megértette ezt. Nagyon örül nekem.”

„Intelligenciát tudok hozni a középpályára és segíthetem a csapatot, hogy jobbá váljon. A játékom a passzokról, közbeavatkozásról és hasonlókról szól. Az erőnlétemnek köszönhetően sok labdát szerzek. Szerintem ezekből a képességeimből profitálhat a csapat.”

„Gyerekkorom óta olyan csapatokban játszottam, ahol két középső középpályás volt. A Madridnál, ahol 4-3-3-ban játszanak, talán a hatos szerepkörében játszom majd, de képes vagyok akár 8-asként is játszani, ahogy a válogatottban is teszem. Mélyebben is tudok focizni, de akár magasabban is.”

„Gyakran viseltem a 8-as mezt az utánpótlás csapataimban, más klubokban és a válogatottban. Ez a mez itt már Toni Kroos-é, úgyhogy amikor csatlakoztam, megkérdeztem, hogy melyik mezszámok nem foglaltak, így a 18-ast választottam, amelyik a legközelebb áll a 8-ashoz.”

„Zidane a Real Madrid ikonja, de ugyanúgy a franciáké is. Emlékszem a 2006-os világbajnokságra, ahol bár a döntőt elveszítettük, Zidane csodálatosan játszott. Közelről figyeltem Karim Benzema karrierjét is, aki továbbra is csodálatos dolgokat csinál. Franciaként Karim és Zidane a hőseim.”

„Megpróbálok inspirációt meríteni az amerikai kultúrából. Sok videót nézek Kobe Bryantről és Michael Jordanről, mivel ők sportoló legendák, és mindig mindent beleadtak, miközben tökéletesítették a játékukat. Számunkra nincs olyan, hogy lazsálás, nem gondolhatjuk azt, hogy minimális erőfeszítéssel sikereket érhetünk el. Ezért is adok bele mindig mindent, ezt fogom tenni itt is.”

„Nagyon örülök, hogy élőben láthattam a 14 megnyert BEK/BL-serleget. Láthattam, hogy ez a világ legjobb klubja. Rengeteg trófeát nyertek már. Beszéltem az elnökkel és megbeszéltük, hogy új kihívásokat kell keresnünk, még több trófeát kell nyernünk, de az itteni trófeagyűjtemény kiemelkedő és csodálatos.”

„Nem az én dolgom az átigazolási összegekről beszélni. Én megpróbálom a legjobbamat nyújtani a pályán, a klubok közötti tárgyalások részletei rájuk tartoznak. A jelenlegi piac talán nem úgy működik, mint régen, de hogy őszinte legyek, ez engem egyáltalán nem érdekel.”

Tovább

Rüdiger: A győztes mentalitás a karakterem része

Még egy hét sem telt el azóta, hogy hivatalossá vált az átigazolásod. Hogy érzed magad?
Nagyon büszke vagyok és még mindig nem fogtam fel, hogy ez mit is jelent, mivel még nem is voltam Madridban. Hamarosan az egész családommal együtt érkezem, miután a német válogatottnál végeztem, aztán azt hiszem végre rájövök, mit is jelent, hogy a Real Madridba igazoltam.

Egyértelmű számodra, hogy ez karriered legnagyobb lépése?
Úgy gondolom, hogy a futballban, ahogy az életben is, minden egy újabb fejezet, és számomra most ez is az. Egyértelmű, hogy ez egy nagy fejezet, hiszen egy óriási lépés számomra. Valószínűleg ez egész karrierem legnagyobbja.

Rüdiger

Mire gondoltál először, amikor a Real Madrid hívott?
Amikor először hallottam felőlük, akkor azt gondoltam, hogy ’wow’. Először szeptemberben vagy októberben vették fel velem a kapcsolatot. Egy ilyen klub nem sokszor hívja az embert, úgyhogy csodás volt.

Amikor a Bernabéuban játszottál a Chelsea színeiben és betaláltál, mire gondoltál? Milyen volt számodra a hangulat?
Az volt az első alkalom, hogy a Bernabéuban játszottam. Egy nappal előtte kimentem a stadionba és megnéztem. Felnézel, és látod az épület szerkezetét. Rájössz, hogy ez egy különleges hely, és egy ilyen stadionban akarsz ilyen meccseket játszani. Nem csak a Madrid ellen, hanem a színeikben. Sajnos akkor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna, ők pedig bajnokok lettek. Úgyhogy jár nekik a taps.

Tetszett a stadion, nem igaz?
Igen, persze. Már láttam róla képeket, hogy milyen lesz, amikor befejezik a munkálatokat, és még ennél is sokkal jobb lesz. Alig várom, hogy ott játszhassak.

A mérkőzés után Ancelotti azt mondta a klubnak, hogy Rüdiger kell ebbe a csapatba.
Igen. Mindenki tudja, hogy kicsoda Ancelotti. Ő egy top edző, aki ismét bizonyította ezt a LaLiga és a BL megnyerésével. Nem kell őt bemutatnom senkinek, elég, ha annyit mondok, hogy nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen edző, mint Ancelotti, engem akar. Gyerekkorom óta követtem őt a TV-n keresztül. Megtiszteltetés.

Rüdiger

Beszéltél már vele?
Igen, beszéltünk.

Milyen volt a beszélgetés?
Nagyon barátságos. Elmondta, hogy mindenki nagyon boldog volt, hogy Madridba megyek, ez pedig engem is boldoggá tett. Egyértelmű, hogy Ancelotti az egyik, aki nagyon erőssé teszi a Real Madridot, de nem ő az egyetlen. Ott van Karim Benzema, Toni Kroos, Luka Modrić, Casemiro… Elmondta, hogy mindannyian örültek az érkezésemnek, ez pedig büszkévé tesz. És abban is megerősít, hogy az elmúlt három évben jól dolgoztam, ez pedig arra motivál engem, hogy még jobban teljesítsek a Real Madridban.

Egy 14 BEK/BL-serleggel rendelkező klubba jöttél. Ez plusz nyomást helyez egy új játékosra?
Igen, de ez a Real Madrid történelme. Hozzászoktak a győzelemhez, ilyen a mentalitásuk: nyerni kell. De a győztes mentalitás a karakterem része.

A pályán vezér vagy. Láttuk, amint egy spanyol játékvezetővel, Del Cerro Grandéval vitatkozol egy tizenegyesről…
(nevet) A vezér szerep olyasmi, ami a természetemből fakad. Védőként éreztetned kell, hogy jelen vagy, beszélned kell a többiekhez… Ezt próbálom tenni én is. Szeretek jól kommunikálni, motiválni. Szerintem ez természetesen jön belőlem, nem megjátszott dolog, egyszerűen csak jön.

És milyen Rüdiger a pályán kívül?
Az ellentéte annak, amit a pályán látsz. Nem tekintek magamra szupersztárként, egy teljesen normális srác vagyok. Kitüntetett helyzetben vagyok, mivel jó életem van, nagyon nagy klubokban futballoztam, ezért is szeretnék a társadalomnak visszaadni valamit abból, amit az emberektől és a futballtól kapok. Szeretek kórházaknak segíteni, ott lenni Sierra Leonéban. Egy teljesen más jellegű helyen nőttem fel, mint amit most megengedhetek magamnak. Nem éltünk különösen jól, de mindig gazdagnak éreztem magam, mert a családommal voltam. Számomra az igazi érték a család.

Láttunk egy videót a napokban, amelyen arra kéred Hazard-t, hogy ne menjen a Madridba.
Igen, emlékszem. És abban az évben végül maradt is. Egy idénnyel később távozott, miután megnyertük az Európa-ligát. Amikor elment, szomorúak voltunk, de aztán örültem neki, hiszen tudtam, hogy gyerekkora óta a Madrid volt az álma, ezt elmondta nekünk. Nagy Zidane-rajongó volt. Nagyon örülök, hogy újra egy csapatban lehetünk, ezúttal a Madridban. Tudom, hogy nehéz évek voltak ezek számára, sok sérüléssel és problémával, de még mindig remélem, hogy a Madrid szurkolói láthatják azt az Hazard-t, akivel én játszottam, mivel kétségtelenül a világ egyik legjobbja volt.

 

Olyan védő vagy, aki szívesen megy előre.
Igen, így van. Vannak olyan pályarészek, ahol veszélyes lehetsz, én pedig próbálok annyi gólt lőni, amennyit lehet. Szinte mindig olyan csapatokban játszottam, ahol általában nálunk volt a labda, ez pedig sokat segített abban, hogy tanuljak. Már mondtam, hogy a futball fejezetekből áll, én pedig minden egyes fejezetben fejlődtem.

Hogy képzeled el az első madridi napodon, a bemutatásodon? Mit fogsz mondani a madridistáknak? Gondolkodtál már ezen?
Hogy mit mondok a madridistáknak és a csapattársaimnak, az könnyű, és már most is elmondhatom. Minden meccsen és minden helyzetben teljes szívvel teszem oda magam. Ezt tudom ígérni. Minden egyes napon 100%-ot fogok beleadni.

Fogunk látni téged a világbajnokságon?
Igen. Örülök, hogy Spanyolország ellen játszhatok, mivel ha meg akarod nyerni a tornát, a legjobbakat kell legyőznöd. Spanyolország pedig az egyik legjobb. A legutóbbi meccsünk ellenük (6-0) meglehetősen fájdalmas volt. Most, hogy Spanyolországba megyek, még izgatottabb vagyok emiatt, ti, spanyolok teljesen rám szálltok! (nevet) Egyértelműen nagyon boldog vagyok, hogy megtettem ezt a lépést.