Gy. András

8948 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Benzema: A klubunk egyszerűen nagyszerű

Benzema:
„Döntőt fogok játszani szombaton, de nem fogom érezni a nyomást. Az egyetlen nyomás, amit érzek, az az, hogy várom, hogy pályára léphessek. Ez eltűnik, amint kisétálok a gyepre. A felkészülés olyan mint máskor. Jól kell éreznünk magunkat, boldoggá akarjuk tenni a szurkolókat. Jó formában vagyunk, maximálisan a célra koncentrálunk, a hét hátralévő részét a felkészülésre fordítjuk. Nincs nyomás, élvezzük a helyzetet.”

Benzema

„A fordításokat mindannyian nagy érzelmekkel éltük meg, ahogy mindenki más. Tudjuk, hogy ennél a klubnál belső és külső nyomás is egyaránt létezik, azért is hivatkoznak varázslatos esteként ezekre az alkalmakra, mert nincs még egy olyan klub a világon, ahol ilyesmi megtörténhet. A szurkolók feltüzeltek minket, nélkülük nem sikerült volna. Nem lógattuk az orrunkat, amikor vesztésre álltunk, az emberek adtak nekünk egy plusz lökést, végül pedig megjöttek a gólok a PSG, a Chelsea és a City ellen is. Ez egy csodálatos kapcsolat a szurkolókkal. A klubunk egyszerűen nagyszerű.”

„A Liverpool egy remek együttes. Nem sokat változtak az elmúlt 4-5 évben. Jó edzőjük van, de nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Játszottunk a PSG, a Chelsea és a City ellen, akik mindannyian favoritok voltak. Maximális önbizalommal érkezünk Párizsba. Bármi megtörténhet egy döntőben. Nem otthon játszol, nyomás alatt tartanak. Képesnek kell lennünk összezárni, kontrázni, letámadni, labdát szerezni, attól függően, hogy ők hogyan játszanak.”

Döntő
Gyere és nézd velünk a BL-döntőt! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

„Mindig azt mondom Vininek, hogy koncentráljon és játsszon úgy, ahogy mindig. Fiatal, de a pályán ez nem látszik, hiszen 100 meccsen is túl van már. Sokat beszélnek a világ legjobbjairól, de Viníciust nem említik, pedig ott van a legjobb 5-ben. Mindent csinál, gólokat lő, gólpasszokat ad. Koncentrálnia kell a játékra, mivel egymaga is képes megnyerni a meccset. Állandóan beszélgetek vele, a pályán is. Még jelentősebb játékos lehet, annyi könnyedség és képesség rejlik benne.”

„A madridistáknak üzenem, hogy remélem, nyerünk szombaton és visszahozzuk a BL-trófeát Madridba. Összetartunk, segíteni fogtok nekünk megnyerni ezt a BL-t, amely rendkívül fontos számunkra.”

Marcelo:
„Lenyűgöz minket ez az idény. Csodás időszak ez, maximálisan koncentrálunk, alig várjuk a szombatot. Tudjuk, hogy a Bernabéuban bármi megtörténhet. Az emberek nem hitték, hogy meg tudjuk fordítani a párharcokat, de hatalmas örömet okoztunk a szurkolóknak. A Madrid soha nem adja fel, mindig a végsőkig harcol. Nem lepett meg, hogy így nyertük meg a meccseinket.”

„Ez az idény kulcsfontosságú szakasza. Jól fel kell készülnünk a döntőre, meg kell próbálnunk megnyerni, mivel ez egy fantasztikus idény. Meg tudjuk csinálni, egy rendkívül erős ellenfél ellen lépünk pályára, akiket tisztelünk, de alig várjuk, hogy pályára lépjünk.”

Marcelo

„A kapitányi szerep hatalmas megtiszteltetés, nagy felelősség. A kapitányok hatása az új igazolásokra óriási. Megtiszteltetés a világ legnagyobb klubja kapitányának lenni. Sok játékos bármit megadna azért, hogy ebben a helyzetben legyen. A Real Madrid címeréért küzdeni kötelesség, magadra ölteni ezt a mezt pedig kiváltság.”

„Köszönöm a szurkolóknak, hogy mindig velünk vannak. Ez most értük van. Kemény meccs vár ránk, tudjuk, hogy mögöttünk állnak majd. Hala Madrid!”

Camavinga:
„Nagyon elégedett vagyok az idénnyel, szombaton egy nagy meccs vár ránk a Liverpool ellen, remélem, hogy megnyerjük a madridistáknak. Nagyon boldog és nyugodt vagyok, mivel amikor aláírtam ehhez a klubhoz, pontosan ilyen meccseken akartam szerepelni. Szerencsés vagyok, hogy ezt megtehetem, nagyon jól érzem magam.”

Camavinga

„Szeretném megköszönni a madridisták támogatását, mivel mindig mögöttünk álltak, segítettek nekünk az ide vezető úton. Amikor az edző pályára küld, az azért van, hogy segítsem a csapatot, én pedig szívesen teszem ezt. Megpróbálok a tudásomhoz mérten játszani.”

Alaba:
„Nagyszerűen érzem magam, volt időm felépülni. Keményen dolgoztam az elmúlt napokban, hogy újra fitt legyek. Imádok a Real Madridban játszani. Nagyon erős csapatunk van, sok tehetséges játékossal. Ezt megmutattuk ebben az idényben, különösen Benzema. Nagyon örülök, hogy itt lehetek és segíthetem ezt a nagyszerű csapatot.”

„Ez az utolsó három hazai meccs a BL-ben őrület volt. A Bernabéu valami egészen különleges. Nagyon izgalmas volt és le vagyunk nyűgözve, hogy a döntőben vagyunk.”

„Remekül kijövünk Militãóval, a csapat pedig megkönnyíti az életünket. Könnyedén alkalmazkodtam, szeretném annyira segíteni a csapatot a játékommal, amennyire csak tudom. Szeretném megköszönni a szurkolóknak ezt a hihetetlen idényt és a támogatást. Már csak egy meccsünk van hátra, mindent bele fogunk adni, hogy a BL-serleggel térhessünk vissza.”

Fede

Valverde:
„Különleges érzés ez, nagyon élvezem minden pillanatát a csapattal és a családommal. Különleges, hiszen nagyon keményen dolgoztunk, hogy eljussunk idáig, ez lehet életem egyik legnagyszerűbb napja futballistaként. Minden játékos megkapja az esélyt, keményen kell dolgoznunk. Remek munkát végeztünk eddig, néha be kellett ásnunk magunkat, most pedig remek formában érkezünk a döntőre. A Liverpoolnak nagyszerű játékosai vannak, remek az edzőjük is. Nehéz meccs lesz. Magabiztosnak, alázatosnak és sikerre éhesnek kell lennünk ahhoz, hogy újabb trófeát nyerjünk a Real Madridnak.”

Tovább

Benzema: Ez a csapat bármilyen helyzetből képes felállni

„A jelenlegi idényben tapasztalt érzelmek örökre bennünk maradnak, mivel nem volt könnyű menetelésünk a Bajnokok Ligájában. A PSG ellen játszottunk, akik favoritok voltak. Pályára léptünk a címvédő Chelsea ellen. Aztán játszottunk a tavalyi döntős Manchester City ellen. Ez azt bizonyítja, hogy kiváló csapatunk van. Az is látszik mindebből, hogy soha nem adjuk fel, hogy mentálisan erősek vagyunk. Egy olyan csapat, amely a szurkolói segítségével bármilyen helyzetből képes felállni.”

„Vannak fiatal játékosaink, mint Rodrygo, Vini vagy Militão, de már ők is lejátszottak 70-100 meccset. Vannak, akik már 100 meccset is, de ebben a csapatban a legfiatalabbak hallgatnak a legidősebbekre. Tanácsokat adunk nekik, elmondják, ők pedig elmondják, hogy mit gondolnak, így működik egy csapat. Nincs különbség köztünk a koron kívül, remekül kijövünk egymással.”

Döntő
Gyere és nézd velünk a BL-döntőt! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

„Cristiano 17 gólos rekordja? Rekordok mindig lesznek, azért vannak, hogy megdöntsék őket. Számomra az számít, hogy mindent beleadjak a pályán a csapatom győzelme érdekében; ha betalálok vagy gólpasszt adok, az fontos, de a legfontosabb az, hogy pályára lépj és megnyerd a meccset.”

„Kedvenc gólom az idényben? Mindegyik fontos és szép. A legszebb talán a PSG elleni harmadik gólom, vagy a City elleni büntető, de a Chelsea elleni fejesem is jó volt, mivel szép játék előzte meg.”

„Úgy gondolom, hogy egyre több tapasztalt játékos van, akik 30 éves koruk után egyre jobbá válnak. Nagyon vigyázok magamra, figyelek arra, hogy mit csinálok. Annyit pihenek, amennyit csak lehet, keményebben dolgozom, megtalálom a módját annak, hogy jól dolgozzak, és szerintem a tapasztalat is segít. Ezért is érzem remekül magam mind fizikálisan, mind mentális értelemben.”

„19-20 évesen a futball megszállottja voltam. Aztán egy idő után az ember rájön, hogy nem minden a pálya. Sok más, fontos dolog van: megfelelő étkezés, alvás, elegendő pihenés, tornateremben való munka, rengeteg dolog, amit akkoriban nem csináltam, akkor még úgy gondoltam, hogy a futball csak arról szól, ami a pályán történik.”

„Majd akkor fogom meglátni, hogy történelmet írtam-e a klubommal, amikor befejezem a karrieremet. Akárhogy is, minden meccsem fontos számomra. Minden alkalommal megpróbálok valami újat csinálni, hogy a szurkolók számára izgalmassá tegyem a játékot. Persze az álmom az, hogy újabb BL-t nyerjek. De nagyon jól fel kell készülnünk a döntőre és kiválóan kell játszanunk, ha nyerni akarunk.”

Tovább

Klopp: Sokkal tapasztaltabbak vagyunk mint 2018-ban

„A 2018-as vereség óta amolyan liverpoolosan fejlődtünk, a nehéz úton. Vagyis elveszítettünk néhány nagy döntőt. Az első évemben EL-döntőt és ligakupa-döntőt, az ilyen tapasztalatok pedig fontosak az életben. Valóban azok. De semmiképp sem kellemesek. Szóval akkor hazatértünk és azóta megtanultunk nyerni. Meg kellett tanulnunk, hogy hogyan legyünk csúcsformában, hogy hogyan koncentráljunk megfelelően az ilyen mérkőzéseken.” 

„Amiket az évek során csinálsz, azokat az ilyen magas szintű meccseken használnod is kell, szóval ez a terv. Úgy gondolom, hogy ha még nem is vagy világklasszis csapat, de azzá akarsz válni, akkor meg kell tanulnod, hogy hogyan tudod ezt megtenni. Mi pedig ezt tettük, és nagyon elégedett vagyok azzal, ahová a srácok az elmúlt években fejlődtek. Ezért is van, hogy a csapat azóta is nagyjából együtt van. Nem sokszor fordul elő ilyen, de néhány játékos már a harmadik BL-döntőjét játssza, ami teljesen hihetetlen.”

Döntő
Gyere és nézd velünk a BL-döntőt! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

„A Real Madrid ellen mindig nehéz dolgod van. Ez először is azért van, mert egy világklasszis csapatról van szó, egy világklasszis klubról, akik tudják, hogy hogyan kell futballmeccseket nyerni.”

„Úgy gondolom, hogy ez mindent elmond. Nem barátságos meccseket akarnak játszani, ahogy mi sem, különösen nem egy döntő esetében. Szerintem abból, amit 2018 óta látunk a két csapattól, azt vehetjük észre, hogy nem sok minden történt a keretekkel, talán náluk egy kicsit több, de mégis, a mag, különösen a középpályán ugyanaz.”

„Sok minden olyan mint akkor. Persze a védelmük sokat változott, Cristiano sincs már ott a támadósorban, ez is igaz, de Benzema még igen, és a fiatal brazilok is, úgyhogy ez egy top csapat. De jó, hogy játszottunk döntőket korábban. A Tottenham elleni döntő megnyerése után mondtam azt, hogy korábban minden elveszített döntőben jobban játszottunk mint az ellenfelünk. Szóval megtanultuk, hogy hogyan nyerjünk döntőket, megnyertünk néhányat, nem BL-döntőket, de más döntőket igen. Sokkal tapasztaltabbak vagyunk most, ez pedig vélhetően jó dolog.”

Tovább

Ancelotti: A világ legnagyobb mérkőzésén lépünk pályára

„A csapat remek formában van, tegnaptól mindannyian együtt dolgozunk. Marcelóval van egy apróság, de a teljes keret csúcsformában van fizikálisan, és mindenki nagyon izgatott.”

„Nyugodtan készülünk a mérkőzésre, a feladatunkra koncentrálunk és arra, hogy miként szeretnénk azt végrehajtani. Az izgatottság és a motiváció szintje az egekben van. A világ legnagyobb mérkőzésére készülünk, mindent bele fogunk adni. Ez a klub rengeteget nyert már, minden madridista büszke erre a csapatra, ahogy mi is, és együtt élvezzük a csapat játékát.”

„Hogyan készítem fel a csapatot a döntőre? Néhány játékosnak ez lesz az ötödik fináléja, nekem pedig mindössze a második a Real Madriddal, szóval sokkal inkább nekik kell elmondaniuk, hogyan készüljek fel én a döntőre. Nem kell semmit sem mondanom az olyan játékosoknak, mint Modrić, Kroos, Benzema. Nem is tudnék. Akiknek pedig ez lesz az első döntője, mint Mendy vagy Camavinga, nekik ott van a pályán például Benzema, aki tökéletesen át tudja adni, mit is kell csinálniuk.”

Ancelotti

„Jelenleg jól érezzük magunkat és készülünk a találkozóra. A csapat nyugodt, jó a hangulat, az aggodalom majd akkor üti fel a fejét, amikor egyre közelebb kerülünk a meccshez. A verseny Európában nagyobb, mint valaha. Sok csapat van, amely szeretné megnyerni a sorozatot. Ebben a tekintetben a döntőbe jutás már önmagában is siker, ebben a kemény versenyhelyzetben. A tény, hogy a Madrid az elmúlt nyolc évben ilyen sokszor jutott be a döntőbe, hatalmas siker, most pedig esélyünk van egy újabb győzelemre.”

„Számomra a legnehezebb mindig a mérkőzés kezdete előtti három-négy óra. Konkrétan fizikálisan rosszul érzem magam ilyenkor. Ebben az idényben ez kicsit jobban megviselt a szokásosnál, ilyenkor ver a víz és a szívverésem is felgyorsul. Ilyenkor jönnek a negatív gondolatok, de szerencsére amint elkezdődik a meccs, ennek nyoma sincs.”

„Mi lepett meg a legjobban ebben a szezonban?  Tudtam, hogy nagyon minőségi a keret, de ettől függetlenül például Vinícius meglepett. És az is meglepett egy kicsit, hogy az olyan játékosok, mint Kroos, Modrić, Nacho, Casemiro, akikkel BL-t nyertünk 2014-ben, szóval ők azóta nyerték még 3 BL-t, de semmit sem változtak, ugyanannyira motiváltak és éhesek a győzelemre.”

„Minden játékos tiszteletben tartja a döntéseimet, sohasem volt ebből problémánk, sem Bale-lel, sem Iscóval, sem mással. Kölcsönösen tiszteljük egymást."

„A Milan-szurkoló barátaim mondták, hogy mindenképp győzzük le a Liverpoolt, mert nem akarják, hogy az angol csapat utolérje őket a BL-serlegek számában. Ez még inkább motiválttá tesz engem.”

„Még egy fordítás a döntőben? Jajj, ne, ne, remélem most nem így lesz. Remélem, hogy most a Liverpoolnak kell majd küzdenie az egyenlítésért.”

„A győzelem nagyon nehéz, legyen szó a bajnokságról vagy a BL-ről, de ez két teljesen más sorozat. A BL-ben nem hibázhatsz, a bajnokságban azonban van időd és lehetőséged jóvátenni egy-egy vereséget.” 

Döntő
Gyere és nézd velünk a BL-döntőt! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

„Lehet, hogy Rodrygo kezdeni fog, bármikor is lépett pályára, megteremtette a különbséget. Nem aggódom emiatt, mivel tudom, hogy mire képes a pályán. Ez nem 11 játékos mérkőzése lesz, többen kapnak szerepet. A döntőbe többek között azért jutottunk be, mert azok a srácok, akik 3-4 perceket kaptak, segítették a csapatot. Hazard jó állapotban van, pályára is léphet a döntőben, ahogyan Bale is. Mindenki játszani akar, nem számít, hogy ez 5 vagy 10 perc.” 

„Készítenünk kell egy listát azokról, akiket a legjobbnak tartunk a büntetőrúgások tekintetében, ha pedig szétlövésre kerül sor, megkérdezzük őket, hogy vállalják-e. Ez nem egyszerű, voltak olyan döntőim, ahol nehezen találtunk olyanokat, akik vállalták.”

„Hogy megérdemeljük-e a győzelmet? Ha megérdemeljük, akkor azért fogjuk megérdemelni, amit a döntőben teszünk. Az egyenes kieséses szakaszban azt érdemeltük ki, hogy továbbjussunk és bekerüljünk a döntőbe, ezt pedig az elkötelezettségünknek köszönhetjük. Nem mutattunk kiemelkedő minőséget, viszont elkötelezettségben és motivációban senki nem tudott minket legyőzni. Ez a BL megnyeréséhez azonban nem elég, jól is kell játszanunk a döntőben, ugyanolyan elkötelezetten és motiváltan mint eddig.”

„Mbappé? Soha nem beszéltünk olyan játékosokról, akik más csapatban vannak, minden klubot tisztelünk. Nekünk a saját feladatunkra kell koncentrálnunk, ami most eléggé egyértelmű. Most csak azzal kell foglalkoznunk, hogy megfelelően felkészüljünk a döntőre.”

Tovább

Mbappé: Szerintem jó döntést hoztam

Öt évvel ezelőtt azt mondtad, hogy egy szappanopera szereplőjének érzed magad. Hogy halad most ez az szappanopera, melynek részeként még a francia elnökkel is beszéltél?
Ez különleges dolog. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen emberrel beszélhetek az új szerződésem kapcsán. Nagyszerű volt beszélni vele és a sok fontos emberrel, akikkel még beszéltem, de végül én hoztam meg a döntést, ők csupán jó tanácsokkal láttak el. Csak jó dolgokat mondtak. De a döntés az enyém volt. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mit tehetnék, hogy mivé válhatnék. Azt választottam, hogy a hazámban maradok, mivel francia vagyok, egy új projekt része, egy új PSG-korszaké. Szerintem jó döntést hoztam, mivel az én döntésem volt.

Sokat beszéltek arról, hogy két évre írhatsz alá, amelyből a második egy opciós év. Van a szerződésedben kitétel, mely szerint a vb után elhagyhatod a PSG-t?
Spanyolországban vannak ilyen kitételek, Franciaországban nincsenek. Jelenleg, hogy őszinte legyek, csak az új szerződésemmel és a következő idénnyel foglalkozom. Nem akarok más dolgokra gondolni, mivel mindenkit tisztelned kell akkor, ha nagyszerű játékos akarsz lenni, én pedig tisztelem a klubomat. Jelenleg a PSG játékosa vagyok.

Igen, őszinte vagyok. Beszéltem a Liverpoollal, mivel édesanyám kedvenc színe a vörös és imádja a Liverpoolt. Hogy miért? Nem tudom, tőle kérdezzétek. (nevet) Néhány éve találkoztunk velük, amikor még a Monaco játékosa voltam, nagyszerű klub. Most is beszéltünk velük, de nem sokat. Végül a Real Madrid és a PSG között dőlt el a dolog.

Döntő
Mbappé nem lesz ott a BL-döntőben, de te gyere és nézd velünk! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

Mindenki tudja, hogy az előző idényben szerettem volna a Real Madridhoz csatlakozni. Úgy gondoltam, hogy jó döntés lett volna távozni akkor, de most már más a helyzet, mivel szabadon igazolhatóvá váltam, francia vagyok, tudom, hogy fontos vagyok az országnak, ha pedig az országnak fontos vagy, nem gondolhatsz csak a futballra, az életedre is gondolnod kell.

A karrierem után Franciaországban leszek, itt fogok élni a családommal, barátaimmal. Az egyetlen, amit tehetek, az az, hogy megköszönöm a Real Madrid szurkolóinak, a klubnak a sok szeretetet, amit adtak és adhattak volna nekem, ez pedig csodálatos, mivel sosem játszottam ott. Mindössze 14 évesen voltam ott egy hetet, de egy csodás klub, a legjobbakat kívánom nekik a BL-döntőben.

Még mindig az az álmod, hogy a Real Madrid játékosa légy?
Szerintem tiszteletlenség lenne ezt mondanom, miután épp most írtam alá az új szerződésemet.

De nem azt kérdezem, hogy valóra is váltod-e ezt az álmot, csak azt, hogy ez-e az álmod.
Az álom rendben van, de ma csak az új szerződésemre, a jelenre koncentrálok. Soha nem lehet tudni, hogy mi történhet. Három évre írtam alá, de jelenleg a következő évemre koncentrálok a PSG-nél.

Édesapád mindig azt mondta, hogy légy önmagad, hogyan tudod ezt megtenni szupersztárként?
Lehetsz szupersztár és lehetsz önmagad. Én ez vagyok. Nyugodt vagyok. Tudom, hogy néha csinálok dolgokat a futballért, az üzletért, mivel híres vagyok, de amikor hazaérek, akkor egy teljesen normális srác vagyok. Kylian vagyok, a családommal töltöm az időt, élvezem a szabadidőmet, törődöm a családommal. Olyan vagyok mint te, egy normális srác. Amikor kilépek az utcára, már nem, de otthon igen.

Azt mondják Florentino küldött neked egy Real Madrid mezt. Mi lesz most ezzel?
Nem küldött. Szóval semmi.

Gondolod, hogy hibát követtél el a legutóbbi madridi utaddal?
Nem. Azért voltam ott, mert Achraf megkért, hogy menjek vele. Valószínűleg újra megtenném. Nem azért mentem oda, hogy beszéljenek rólam. Privát gépen mentünk Achraffal, álnéven utaztunk, mindent megtettünk, hogy senki ne tudjon róla, aztán elmentünk egy étterembe, valaki meglátott és nyilvánosságra hozta.

De nem azért mentem oda, hogy meglássanak. Konkrét helyre mentem, titokban, a barátaimmal, Achraf fizette az utat, szóval még a nevem sem volt sehol, az emberek nem láttak a reptéren. A hotelbe mentem, pihentünk, aztán elmentünk enni, ahol mindenki látott. De Achraf miatt mentünk.

Mit gondolsz a vádakról, melyek szerint csak a pénz miatt maradtál Párizsban?
Kissé elszomorít, mivel amióta futballozom, mindenkinek megmutattam, hogy imádok játszani. Mindig a futballról beszéltem, címekről, fontos meccsekről, soha nem a pénzről. Az emberek mondhatnak, amit akarnak, de mindenki ismer.

Mindenkivel beszéltem a Real Madridnál, a PSG-nél, és tudják, hogy soha nem beszéltem pénzről az elnökökkel, Florentino Pérezzel vagy Nasser Al Khelaifivel. Az ügyvédem beszélt pénzről, ahogy édesanyám is, de nem én. Én a sportról beszéltem, mivel én a pályán beszélek.

A pénzem a bankszámlámra megy, rénézek, de nem érdekel. Azért vagyok itt, hogy címeket nyerjek, hogy megmutassam, hogy én vagyok a legjobb, és hogy boldog legyek. Úgy gondolom, hogy boldog vagyok.

A Bajnokok Ligája megszállottság vagy csak egy cél?
Mindig is megszállottan akartam. Nem csak egy cél, amit nem értünk el, hanem megszállottan akarom. Nem szabad a vereségtől félni, én sem félek. Lehet, hogy nem fogom megnyerni a következő idényben, de nagyon akarom.

Megnyertem a világbajnokságot, remélem, hogy idén sikerül a másodikat is, de a BL-t is meg akarom nyerni. Nem azt mondom, hogy ez egy sima cél, hiszen elveszítettem egy döntőt. Megszállottság. Minden évben megpróbáltam, és meg fogom próbálni újra. Ezt akarom.

Mi történt Benzemával és az Instagram story-jával?
Igen, láttam, hogy több Real Madrid játékos is posztolt dolgokat. Előfordulnak az ilyen dolgok, nincs mit mondanom. Természetesen amikor a válogatotthoz csatlakozom, elmondok mindent Karimnak, hogy miért maradtam, hiszen jó a kapcsolatunk.

Azt mondtad, hogy a legjobb akartál lenni. Mi kell ehhez?
Ahhoz, hogy a legjobb légy, történelmet kell írnod, egyéni és csapatszintű trófeákkal, el kell érned, hogy az emberek élvezzék a futballt, hiszen az nem csak a címekről, hanem érzelmekről, érzésekről szól. Nem csak a gólszerzésről és az Aranylabdáról vagy a BL-ről van szó. Sok minden történik a pályán és azon kívül, ilyen például a tisztelet. Ez globális dolog.

Tovább

Ancelotti: A legjobbakat kívánom Iscónak

„Jó pontokat adnék magunknak, mivel egy olyan idényen vagyunk túl, amelyet remekül kezdtünk és erősen fejeztünk be. Végig kiegyensúlyozottak voltunk. Néha hihetetlenül jól játszottunk, néha nem annyira, de a csapat végig elkötelezett volt. Meg kell dicsérnünk Courtois, Karim, Vinícius egyéni teljesítményét, de a keret többi tagját is. A csapatmunka csodálatos volt, ahogy azok a játékosok is, akik kevesebb lehetőséget kaptak.”

Ancelotti

„A hangulat is nagyszerű volt, szeretnék köszönetet mondani a játékosaimnak, amiért tiszteletben tartották a döntéseimet. Soha nem adták fel, még akkor sem, ha nem játszottak, én pedig olyan játékosokat is a padra ültettem, akik négy BL-címet nyertek. A hangulat Valdebebasban volt a különbség ebben az idényben.”

„Alaba készen áll majd a döntőre. Ma semmi szükség nem volt arra, hogy kockázatot vállaljunk. Újra csatlakozik a csapathoz hétfőn, 100%-os lesz. Igaz, hogy egy ideje nem játszott már, de az ilyen meccseken nem csak az erőnlét a fontos, a képességeknek és a tapasztalatnak is nagy szerepe van. Davide ma nem volt itt velünk, mert Walesben tartózkodik, ahol az UEFA Pro tanfolyamot végzi, két napra kellett elutaznia, de vasárnap már visszatér.”

„Marcelo még nem búcsúzott el, még mindig ő a kapitányunk, a döntőn is ő lesz. Ha elköszön, akkor az a világ egyik legnagyobbjának búcsúja lesz, a bolygó egyik legjobb szélső védőjének búcsúja.”

„Rodrygo fontos játékos. Gyakran teremtette meg a különbséget a padról beállva. Akkor is jól teljesített, amikor kezdőként lépett pályára. Ez a poszt is egy olyan döntés, amellyel kapcsolatban döntést kell hoznom a elkövetkezendő napokban, de már tudom, hogy mit fogok tenni.”


Kattints ide a részletekért!

„Iscónak megemlítettem azt, amikor az első itteni meccsemen gólt fejelt. Ez egy fantasztikus madridi karrier befejezése. Igen, többet is tehetett volna, de nagyon fontos része volt ennek a csapatnak az elmúlt években. Fontos meccseken, döntőkben szerepelt. Mindig jól harcolt, bizonyította a képességeit. A legjobbakat kívánom neki.”

„Bale nem volt a kispadon, mert nem volt 100%-os állapotban. Szeretett volna elköszönni a szurkolóktól a stadionban. Még lesz egy esélye, hiszen a döntőre rendben lesz.”

Tovább

Beszámoló: Cádiz – Real Madrid (1-1): Döntetlen az idény utolsó idegenbeli bajnokiján

A kiesés elől menekülő Cádiz erősen kezdte a találkozót, két távoli lövéssel is próbálkoztak Akapo és Alcaraz révén. A Real Madrid vezető találata azonban gyorsan érkezett, lényegében öt perccel a kezdést követően. Rodrygo indult meg a bal oldalon, számos védőt maga mögött hagyva, majd a kapu elé érve a középen érkező Mariano elé passzolt, aki remekül fejezte be az akciót. 0-1.

Cádiz - Real Madrid 1-1

A 12. percben Ancelotti csapatának megvolt a lehetősége az előny növelésére. Valverde indult meg remekül a saját térfeléről, majd Marianóhoz játszott, aki Asensiót hozta helyzetbe, azonban Ledesma közbe tudott avatkozni. A Cádiz kereste az egyenlítés lehetőségét, ám Nacho egy nagyszerű mentéssel megakadályozta őket ebben, amikor Negredo passza tartott a középen ígéretes helyzetben lévő Lucas Pérez felé. Nem sokkal később a vendégek következtek, először Valverde lövése pattant meg és ment fölé, aztán Rodrygo és Mariano sem tudott túljárni Ledesma eszén. A 37. percben aztán Sobrino egyenlített ki, miután Militão félresikerült mentési kísérlete folytán pontosan nála kötött ki a labda, ő pedig néhány tologatás után a menteni igyekvő Vallejo mellett kapura lőtt, ám Luninnak esélye sem volt, mivel Militão hátán még meg is pattant a labda. 1-1.

A második félidő hasonló iramban folytatódott, a Real Madrid Casemiro révén került közel a gólszerzéshez az 51. percben, aki távoli lövéssel próbálkozott. Kilenc perc múlva a játékvezető büntetőt ítélt a hazaiak javára, miután Lunin elkaszálta Negredót a büntetőterületen belül. A csatár maga állt oda elvégezni a tizenegyest, az ukrán kapus azonban óriási bravúrral védeni tudott. Maradt az 1-1-es állás.

Mindkét csapat szeretett volna győzni, ennek megfelelően érkeztek a helyzetek is. Először Asensio lőtt kapura, Ledesma azonban védeni tudott, nem sokkal később Negredo találta szemben magát Luninnal, aki lábbal védeni tudott. Ancelotti ezt követően pályára küldte Carvajalt, Ceballost és Hazard-t.


Kattints ide a részletekért!

A Cádiz mindent megtett azért, hogy növelje esélyeit az első osztályban maradásra, Negredo fejesénél azonban ismét Lunin védett nagyot. A 82. percben Ancelotti pályára küldte a debütáns Latasát. Ceballos kétszer is közel került a gólhoz ezt követően. Először egy szabadrúgással, másodszor pedig egy távoli lövéssel, ám az állás nem változott. A bajnok az utolsó fordulóban a Betis együttesét fogadja majd a Santiago Bernabéuban.

Tovább

VIDEO – Összefoglaló: Cádiz – Real Madrid (1-1)

Tovább

Beszámoló: Real Madrid – Levante (6-0): Örömfoci a Bernabéuban

A mérkőzésre való felkészülés közben Ancelotti arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon fontos, hogy jó sorozatban legyen a csapat, és mondhatjuk, hogy ehhez méltó teljesítményt láthattunk ezen az estén. A LaLiga bajnoka igazi futballcsemegével kényeztette a hazai szurkolókat, 6-0-s győzelmet aratva a Levante felett Mendy, Benzema, Rodrygo és Vini Jr. góljaival megfűszerezve, úgy, hogy utóbbi játékos első mesterhármasát szerezte, Karim Benzema beérte a gólokban Raúlt a klub örökranglistáján, Modrić pedig három gólpasszt osztott ki.

Vini Jr. és Benzema

A mérkőzés meglehetősen kiegyenlített játékkal kezdődött, kevés említésre méltó helyzettel, egyedül Karim Benzema tette próbára Cárdenast. Aztán jött Mendy a 13. percben és megnyitotta a gólcsapot. A bal oldali védő Modrić nagyszerű passzát követően tört be a tizenhatoson belülre, majd a hálóba helyezte a labdát a röviden pont elég helyet hagyó kapus mellett. 1-0.

Innentől kezdve a Madrid irányította az eseményeket, számos helyzetet dolgoztak ki Ancelotti fiai. Valverde próbálkozott kétszer, egyik alkalommal a kapufát találta el, majd Mendy került közel a duplázáshoz. A 19. percben aztán Benzema is betalált Vini Jr. tökéletes beívelését követően fejjel, ezzel a góllal pedig beérte a 323 gólos Raúlt a klub örökranglistáján, fellépve a képzeletbeli dobogó második fokára. 2-0.

A blancók ezt követően lényegében odaszögezték a vendégeket a kapujukhoz, Vini Jr. majdnem megszerezte a csapat harmadik gólját, de Cárdenas nagy bravúrral szögletre tolta a labdát. A Levante próbált kitörni a nyomás alól, Son került ígéretes helyzetbe, ám lövése elkerülte a kaput. A hazai nyomás nem enyhült, először Benzema lőtt kapura, majd Rodrygo talált be, ám les miatt érvénytelenítették a találatot. De nem sokkal később megérkezett a harmadik szabályos gól is, miután Rodrygo és Modrić játszott össze a tizenhatosnál. A mozdulatsor végén a horvát játszott középre, a brazil támadó pedig a védők gyűrűjéből kiugorva passzolta be a kapuba a labdát. 3-0.

Nem tűnt úgy, hogy a blancók visszavennének a tempóból, Valverde két ígéretes lövésének is a kapufa állta útját. Aztán jött Vini Jr. a 45. percben, aki szintén horvát csapattársával összejátszva jutott el lövésig, amelyet a vendég kapus nem tudott hárítani. 4-0.


Kattints ide a részletekért!

A 4-0-s előny ellenére a második félidőben is folytatódott a madridi nyomás. Cárdenas Valverde és Modrić lövésénél is megmentette csapatát az ötödik góltól. A Levanta Pepelu és Morales révén próbált becsületgólt szerezni, ám távoli próbálkozásaik nem voltak sikeresek. Az 58. percben Vini Jr. másodszor is betalált, azonban gólja les miatt érvénytelen volt. De aztán a 68. percben megjött a szabályos gól is, Modrić ugratta ki a bal oldalon Benzemát, aki néhány csel után a középen érkező Vinícius elé passzolt, a brazilnak pedig senkitől sem zavartatva be kellett gurítania a labdát a hálóba. 5-0.

Ancelotti ezután pályára küldte két utánpótlás játékosát is, ezúttal Peter és Gila kapott lehetőséget. A Levante Son és Morales révén került közel a szépítéshez, azonban ezúttal sem tudták bevenni Courtois kapuját. Nem sokkal később Vini Jr. mesterhármast ünnepelhetett, miután Jović passzát követően betört a tizenhatoson belülre, megverte védőjét, majd a hálóba vágta a labdát a 83. percben. 6-0. Mariano előtt is adódott még egy lehetőség, ám végül maradt a 6-0-s állás.