Gy. András
A Betis mindenben megegyezett Iscóval
A Betis és Isco Alarcón mindenben megegyezett egymással, így a Real Madrid játékosa a Király-kupa friss győzteséhez és a jelenleg BL-indulást érő helyért harcoló együtteshez csatlakozik. A zöld-fehér alakulat kétéves szerződést ajánlott Iscónak, opcióként egy harmadik évvel úgy, hogy évi bruttó 10 millió eurót fog keresni. A játékos emellett aláírási pénzt is kap, és a klub történetének legjobban fizetett futballistája lesz.
A Betisnek azonban először el kell adnia legalább egy játékost. A középpályás Guido Rodríguezen kívül, akit több angliai együttes is csábít, a legkönnyebb út Nabil Fekir eladása lenne, bár nemrég újították meg a játékos szerződését, amely jelenleg 2026-ig érvényes. Az érte eddig beérkezett ajánlatok azonban nem felelnek meg a Betis elvárásainak. Az előző idényben 40 millió eurót reméltek ettől az üzlettől, azonban végül nem valósult meg a transzfer.
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!
Az összeg, amit felszabadítanának Fekir eladásával, lényegében fedezné az Isco klubhoz hozatalának költségeit, ráadásul a két játékos pozíciója is azonos. Pellegrini mindig a csapatjátékosokat preferálta az öncélú játékosokkal szemben, így Isco illeszkedik a képbe. Néhány nappal ezelőtt a chilei edző egy interjúban elmondta, hogy Fekir túl sokat dédelgeti a labdát, ahelyett, hogy a társainak passzolna.
Ha az üzlet létrejön, Isco a harmadik új igazolás lesz a Betis számára a következő idény előtt. A klub már két átigazolást lezárt, két brazil játékost szereztek meg, Luiz Felipe és Luiz Henrique személyében. Előbbi egy 25 éves középső védő, aki ingyen érkezik a Laziótól, utóbbi pedig egy bal szélső, akiért 13 millió eurót fizetnek a Fluminensének. Claudio Bravo, Andrés Guardado és Joaquín szerződése is lejár az idény végén, de várható, hogy mindhárman Pellegrini csapatában folytatják majd.
Beharangozó: Manchester City – Real Madrid: Megkezdődik a BL-elődöntő
Ebben a szakaszban a legapróbb hiba is a csapat kiesését eredményezheti az előző idény döntősével szemben, a madridisták tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy maximális koncentrációra lesz szükségük ahhoz, hogy előnyt tudjanak kiharcolni a visszavágó előtt, amelyre jövő szerdán kerül sor a Bernabéuban.
„A Real Madrid múltja ebben a sorozatban segít a játékosainknak” – mondta Ancelotti a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. A játékosok közül Fede Valverde kísérte el a mestert az eseményre, a fiatal uruguayi szerint „a Manchester City egy nagyon jó, remekül összerakott csapat, akik ellen hideg fejre és szívre is szükség lesz”.

Az olasz mester keretébe bekerült az a Karim Benzema, aki legutóbbi három BL-meccsén 7 gólt jegyez, összesen pedig 12-nél jár a sorozatban. A francia csatár már csak egy gólra van Lewandowskitól a sorozat gólkirályi címéért folytatott harcban.
A Manchester City hazai mutatói tökéletesen megmutatják, hogy milyen nehéz feladattal kerültek szembe a blancók. Az angol együttes veretlen a BL-ben, 24 hazai meccsükből az idényben mindössze kétszer szenvedtek vereséget, mindkét alkalommal a Premier League-ben (19 GY, 3 D, 2 V).
A City legutóbbi tizenhárom mérkőzéséből mindössze egyetlen alkalommal kapott ki. Ebben az idényben 126 gólt szereztek, amelyek rendesen megoszlanak a keret tagjai között, azonban a 23 gólos Ryad Mahrez kiemelkedik ebben a mutatóban.
A találkozó előtt Pep Guardiola és Sterling jelent meg a sajtótájékoztatón, de interjút adott a napokban İlkay Gündoğan, Gabriel Jesus vagy épp Carlos Tévez is.
Gabriel Jesus: Hiszünk magunkban
A PSG-t és a Chelsea-t kiejtő Real Madrid megállítása: „A Real Madrid nem „levédekezhető”. A Real Madridnak, nem csak a klubnak, hanem a játékosaiknak is rengeteg tapasztalata van a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Az pedig természetesen nagyon fontos. De mi is hiszünk magunkban. Az előző idényben a döntőig jutottunk, ahol sajnos alulmaradtunk, de ott voltunk.”
2020. Gólt lőtt, Sergio Ramost kiállították. „Nagyon nehéz és intenzív mérkőzés volt, ahogy a Bernabéuban a Real Madrid ellen mindig az. Nyertünk, de ők is nyerhettek volna. Örültem, hogy segíthettem a csapatomat, de most teljesen más lesz, más játékosokkal. Vinícius Júnior játszani fog, aki akkor is játszott, de mostanra sokkal érettebb lett. Ugyanaz a játékos, de sokkal érettebb. Nagy rajongója vagyok, remélem, hogy egyre jobbá válik a jövőben. Sok szerencsét kívánok neki, kivéve ellenem!”
A Viníciust korábban ért kritikák: „Nehéz ez, hiszen fiatal játékosként érkezel a Real Madridba, játszol, lehetőségeid vannak, és nem megy, mivel nincs meg a kellő tapasztalatod, az érettséged. A kritikák jönnek és mennek. Örülök, hogy jól megy neki, komoly kvalitásokkal bír. Mindenki tudta, hogy van ennyire jó. A futball ilyen, egyszer fenn, egyszer lenn. Remélem, hogy ezen a szinten tud maradni és élvezni tudja a játékát.”

a kép forrása: MARCA TV screenshot
A Real Madrid többi brazilja: „Nagyszerű a kapcsolatom velük. Mindannyiuknak drukkolok. Mi, brazilok ilyenek vagyunk. Persze ha egymás ellen játszunk, akkor kevésbé, hiszen mindenkinek a saját csapatáért kell küzdenie. Nagyon kedvelem őket. Marcelóval nem igazán vagyunk kapcsolatban, mert utoljára akkor beszéltünk, amikor a válogatottban találkoztunk. A többiekkel igen, mivel ők ott vannak a válogatottban, így többször találkozunk.”
Az Arsenal és a Barcelona érdeklődése, 2023-ban lejáró szerződés. Ez egy korszak vége? „Kicsit több mint öt éve vagyok már itt. Amikor megérkeztem, nagyon fiatal voltam, mindössze 19 éves, a klub és a játékosok nagyon sok trófeát nyertek. Meg kell nyernünk a Bajnokok Ligáját, tavaly nagyon közel voltunk, most pedig itt vagyunk az elődöntőben. Az idény hátralévő részére koncentrálok, ezekre a meccsekre, amelyek döntő fontosságúak. Aztán meglátjuk, hogy meghosszabbítjuk-e a szerződésemet, vagy lezárul-e egy szakasz.”
Idegesség: „Úgy gondolom, hogy mindannyian idegesek vagyunk. A játékosok, az edző, a stáb, a klub. Nem csak a City, hanem a Real Madrid is. Ez egy Bajnokok Ligája elődöntő. Ugyanez a helyzet a döntők és a negyeddöntők előtt is. Egy olyan óriási meccsen, mint a Bajnokok Ligája elődöntője, egy olyan nagy európai klub ellen, mint a Real Madrid, a sorozat legnagyobb bajnoka, az egyetlen taktika az lehet, hogy legyen személyisége a csapatnak.”
Bernabéu: „A Bernabéu egy olyan helyszín, ahol ők már megszokták ezeket a meccseket. A döntő pillanatok, a rengeteg tapasztalat olyan csapatok ellen, akik szintén tapasztaltak… Normális, hogy ez előnyükre válik. Minél nagyobb tapasztalata van egy klubnak a sorozatban, annál jobb. Az első meccset itthon játsszuk, a saját tempónkban kell játszanunk, mivel biztos vagyok benne, hogy ott, ahogy egyébként itt is, rendkívül nehéz dolgunk lesz, és ott megvan bennük a varázslat.”
İlkay Gündoğan: A Real Madridnak brutális csapata van
Fej fej mellett a Liverpoollal a bajnoki küzdelemben: „Ez mindkét csapat és a szurkolók számára egy frenetikus és felvillanyozó küzdelem. A Liverpool egy hihetetlenül erős csapat, az embernek az az érzése, hogy minden meccsüket megnyerik. Arra sarkallnak minket, hogy folyamatosan koncentráljunk, nem engedhetünk meg magunknak egyetlen apró hibát sem. Emiatt hatalmas a feszültség minden pillanatban. Az egyik oka, hogy futballisták vagyunk, pontosan ez. Úgy tűnik, hogy az összes hátralévő mérkőzésünket meg kell nyernünk ahhoz, hogy bajnokok lehessünk.”
A kép forrása: Youtube Screenshot (Manchester City)
A City erősségei: „Top csapat vagyunk, erősek, csapatszinten és egyénileg is sokoldalúak. Együtt fejlődtünk csapatként, egységként és egyénileg is folyamatosan kovácsolódtunk. Minden egyes mérkőzésnek maximális koncentrációval megyünk neki. Ha így folytatjuk a következő hetekben is, elsők leszünk.”
A Madrid elleni BL-elődöntő: „Ez egy hatalmas párharc egy olyan csapat ellen, amely legyőzte a Chelsea-t és a PSG-t. Nehéz lesz túljutni rajtuk, tökéletesen tisztában vagyunk ezzel. Brutális csapatuk van. Karim Benzema, Luka Modrić, Toni Kroos… Hosszú éveken át hoztak egy elképesztően magas szintet. Aztán ott van Vinícius, aki remekül játszik, különösen ebben az idényben. Szerintem sokkal támadóbb szellemű mérkőzésekre számíthatunk mint az Atlético ellen.”
Benzema esélye az Aranylabdára: „Jelenleg számomra Lewandowski mellett Benzema a világ legjobb csatára. Mindkét lábával és a levegőben is kiváló. Szerintem a múltban alulértékelt volt, most pedig bizonyítja, hogy a kritikusai tévedtek. Hosszú ideig volt Cristiano Ronaldo árnyékában, különösen a sajtóban, de most megkapja azt a figyelmet és elismerést, amelyet megérdemel. Az eredményei magukért beszélnek. Benzemában minden megvan, ami az Aranylabda megnyeréséhez kell.”
Carlos Tévez: Most a Real Madridnak kell aggódnia a City miatt
„Ebben a párharcban mindkét csapat egyenlő esélyekkel küzd a továbbjutásért. Nagyon örülök, hogy a City-t az elődöntőben láthatom, Európa egyik legnagyszerűbb csapata ellen harcolni. Eddig még nem sikerült megnyerni a Bajnokok Ligáját, de úgy gondolom, hogy a legfontosabb az, hogy a City az elmúlt tíz évben pariban van az olyan csapatokkal mint a Real Madrid, ahogy ezt az előző körben, az Atlético ellen is láthattuk.”
“Nowadays it is completely different. Today Real Madrid are the one that have to be concerned about facing City”
Carlos Tevez insists City can enter our #UCL semi-final clash with Real Madrid full of confidence!
— Manchester City (@ManCity) April 24, 2022
„Örömteli érzés látni, hogy hová jutott a City az elmúlt tíz év során. Lenyűgöző. A bajnoki tabella középmezőnyéből felkerültünk Európa legnagyobbjai közé. Ez egy olyan teljesítmény, amelyre mindannyiunknak büszkének kell lennie.”
„Manapság teljesen más a helyzet, mint az én időmben. Most a Real Madridnak kell aggódnia a City miatt. Ez az előny most a City-nél van. Ma az ellenfeleknek kell megfigyelniük, hogy mire képes a City. Ezekkel a játékosokkal és az elmúlt évek során felépített infrastruktúrával bármelyik európai csapattal felvesszük a versenyt.”
„A bajnoki véghajrá kemény lesz. A City és a Liverpool jól ismerik egymást. Az edzők, Pep és Klopp is. Ez már szinte olyan mint egy sakkjátszma. Ilyen körülmények között az nyer majd, aki jobban akarja a sikert. Aki mindent belead, aki éhesebb a sikerre, az lesz a befutó.”
Sterling: Teljesen mindegy, hogy mi történt a múltban
„Tudjuk, hogy mennyire jók ebben a versenysorozatban, és ezt nem csak az aktuális idény alapján mondom. Sok gólt lőttek, de vannak játékosaink, akik játszottak már nagy nyomással járó meccseken, tudjuk, hogy hogyan kezeljük az ilyen szituációkat. Szerintem holnap minden rendben lesz.”
„Az, hogy nem játszottak ezen a hétvégén, előnyös számukra, de igazából azon múlik majd a holnapi meccs, hogy ki tudott jobban felkészülni mentálisan és fizikálisan, továbbá azon, hogy ki akarja jobban a győzelmet.”
„Az, hogy korábban mi történt, teljesen mindegy. Az már a múlt. Nekünk csak arra van ráhatásunk, hogy biztosítsuk a megfelelő felkészülést. Ez egy kétmeccses párharc. Nem foglalkozhatunk a korábbi meccseikkel. Csak a holnapi, Etihadban lejátszandó találkozóra összpontosítunk.”
A kép forrása: Youtube Screenshot (Manchester City)
„Minden idényben harcolni akarunk a nagy trófeákért. A Bajnokok Ligája az egyik, amelyet még nem nyertünk meg, erre koncentrálunk. Ez egy különleges sorozat. Egy olyan sorozat, amelyben minden fiatal szerepelni akar, nálam sem volt másképp. Megpróbálom a legjobbamat nyújtani. A zene és az este hangulata mindig különleges.”
(6 gólra van attól, hogy egalizálja a 30 gólos Wayne Rooney-t, a jelenlegi legeredményesebb angolt a BL-ben) „Amikor debütálsz, az a célod, hogy meglődd az első gólod. Mindig jobbá akarsz válni. Én is mindig próbálkozom. Játékosként, csatárként a játék, a gólszerzés, a gólpasszok kiosztása, az, hogy kiveszed a részed a csapat játékából, nagyszerű dolog. Ebből meríted az önbizalmadat. Ezért vagyok a pályán. Ha megdönthetem az angol rekordot, akkor ezt fogom tenni.”
„Ez egy csapat tele versenyhelyzettel. Ez pedig szárnyalásra késztet. Amikor a pályán vagy, gólokat akarsz lőni, gólpasszokat akarsz osztani. Néha meg kell értened, hogy rengeteg kiváló játékos van a csapatban. Sokkal többet szerepelek, mint az előző idényben. Jól érzem magam. A csapat ott van a BL elődöntőjében, a címért harcol. Nem is kérhetnék többet. Jó hangulatban vagyok.”
Guardiola: Ha a történelmük ellen kellene játszanunk, esélyünk nem lenne
„Megtiszteltetés, hogy itt lehetünk az elődöntőben és a Real Madrid ellen játszhatunk. Az elmúlt évtizedben kezdtünk el idáig eljutni, megtiszteltetés itt lenni. Megpróbálunk jó meccset játszani. Ha a történelmük ellen kellene harcolnunk, akkor esélyünk nem lenne. A történelmük magáért beszél.”
„Meg kell lennie bennünk a vágynak, hogy küzdeni akarunk ellenük. A Real Madrid ellen játszani egy kiváló teszt. Meg akarjuk próbálni. Szenvednünk kell, össze kell tartanunk, ha nálunk lesz a labda, meg kell próbálnunk támadni.”
„Ugyanez lenne, ha a Bayern ellen vagy a Barcelona ellen kellene játszanunk, akik már sokszor voltak ebben a szakaszban. Egy évtizede még nem tartottunk itt, de most már itt vagyunk. Ez jó lecke a jövőre nézve. A történelmet nem tudjuk megváltoztatni. Holnap 11 a 11 ellen lesz a pályán, a játékosokon múlik, hogy jó döntéseket hoznak-e.”
A kép forrása: Youtube Screenshot (Manchester City)
„Olyan játékosok ellen fogunk játszani, akik sokszor jutottak már el idáig. Ezért is van meg bennük az, ami nem biztos, hogy bennünk is megvan. De talán bennünk is van olyan, ami bennük nincs meg. Nem tudom. Végül 11 a 11 ellen játszik, megvannak a kvalitásaik, mentálisan rendkívül erősek.”
„Ezt a meccset nem én vagy Carlo fogjuk megnyerni, hanem a játékosok. Jó dolog az elődöntőben lenni, lesz olyan, hogy nem jutunk el idáig, hiszen ez nagyon nehéz feladat, elég csak megnézni, hogy kik azok a nagy csapatok, akiknek nem sikerült. Elmondtam a játékosoknak, hogy élvezniük kell a pillanatot. Nem lehet tudni, hogy mikor jutsz el ide újra. Megpróbáljuk önmagunkat adni a jó és rossz pillanatokban is.”
„Nem a szerencse miatt jutott el idáig a Madrid. Egyáltalán nem ez a helyzet. Sokan mondják, hogy emiatt, de ez nem igaz. Komoly kvalitásokkal bírnak.”
„2020-ban nagyon kiegyenlített volt a párharc, apró részletek döntöttek. Én azt láttam a Madridnál, különösen a Chelsea ellen, hogy rendkívül határozott játékosaik vannak. A leginkább az tetszett, hogy a nehéz pillanatokban, 0-3-as hátrányban vannak játékosok, akik felteszik a kezüket, hogy „hahó, itt vagyok”. A labda nem égeti a lábukat 0-3-nál sem, másokét igen, de az övékét nem. Modrić és Kroos, Carvajal és Alaba, természetesen Benzema… Kérik a labdát.”
„Edzőként soha nem kapom meg, amit akarok. Mindig lesznek újabb céljaim. Amikor távozom, majd eldöntöd, hogy jó voltam-e vagy nem, de én mindent meg fogok tenni valahol máshol. A legjobbamat próbálom nyújtani. Reméljük, hogy a lehető legkevesebb percet fogunk szenvedni.”
„Stones és Walker játéka még kétséges, az elmúlt héten nem edzettek, lényegében tíz napig, John a Brighton elleni meccs óta. Meglátjuk, hogy hogyan érzik majd magukat, és ez alapján meghozzuk a döntésünket. Lesz egy edzésünk még ma délután, meglátjuk. Van még időnk, holnap reggel ráérünk dönteni. Még megfigyelem őket az edzésen és eldöntöm.”
Alaba: Mindig nagyon szívesen emlékszem vissza a Barca elleni 8:2-re
A Real Madrid ott van a BL elődöntőjében, az ellenfele a Manchester City lesz. Már az első madridi évedben lehetőséged van megnyerni a harmadik BL-trófeádat.
Két elődöntő vár ránk egy rendkívül erős ellenféllel szemben. Tökéletes felkészülésre lesz szükségünk. De persze a célunk az, hogy bejussunk a döntőbe, ha pedig ott vagy, akkor már meg akarod nyerni a finálét is.
Pep Guardiola vár rátok az elődöntőben. Kapcsolatban vagy vele?
Nem, az elmúlt időszakban nem voltunk kapcsolatban, de jó lenne őt újra látni. Nagyszerű időszakot töltöttünk együtt a Bayernnél. Ezúttal azonban inkább fejtörést okoznék neki.

Hogy élted meg a drámai továbbjutást a Chelsea ellen? A 3-1-es odavágó után 0-3-as hátrányba kerültetek, de végül 2-3-mal továbbjutottatok.
Csodálatos volt! Tudtuk, hogy a Chelsea az első pillanattól kezdve nyomni fog. Remekül játszottak. De a harmadik gól után is hittünk magunkban, nem adtuk fel. Úgy gondolom, hogy már megmutattuk ebben az idényben, hogy mennyire hiszünk a sikerben.
Hogy magyarázod a Real Madrid különböző mérkőzéseken mutatott teljesítménye közötti különbséget? Először 0-4 a Barcelona ellen, majd gála a Chelsea ellen.
Ebben az idényben már sok izgalmas mérkőzésünk volt, néhány igazán fontos győzelemmel megfűszerezve, amelyre szükséged van akkor, ha címeket akarsz nyerni. A fontos az, hogy az idény végéig hinnünk kell az erősségeinkben, még akkor is, ha egy adott mérkőzés nem úgy alakul, ahogy azt elterveztük.
A Chelsea elleni visszavágó a 101. BL-meccsed volt. Melyik találkozó emelkedik ki ezek közül leginkább?
Voltam olyan szerencsés karrierem során, hogy már kétszer is magasba emelhettem ezt a trófeát. Ez a két döntő nagyon megmaradt bennem (2:1 a Dortmund ellen és 1:0 a PSG ellen). Az ilyen pillanatokat soha nem felejti el az ember. De nagyon különleges volt a debütálásom a Fiorentina ellen 17 évesen, illetve a PSG elleni meccsünk a Reallal. Sok varázslatos pillanat volt. Van még előttem néhány év, remélhetőleg ezekhez még hozzájön néhány szép pillanat is.
Melyik volt a legjobb meccsed és melyikre nem emlékszel vissza szívesen?
A győztes döntők mindenek felett állnak. A Barcelona elleni 8:2-es győzelemre a lisszaboni véghajrában mindig nagyon szívesen emlékszem vissza. Ez valóban egy történelemkönyvekbe illő mérkőzés volt. A 2012-es elődöntő és döntő talán a két legkevésbé szép emlék számomra. Sárgát kaptam az elődöntőben, így a döntőt ki kellett hagynom. Emellett a Chelsea elleni hazai döntőt is a lelátóról néztem végig, az egy nagyon keserű emlék, de igazából később hatalmas plusz motivációt és erőt is adott nekünk.
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!
Van még ennél is feljebb Karim Benzemának? Jelenleg ő a világ legjobb csatára?
Úgy gondolom, hogy vitán felül áll a jelenlegi formája. Egyszerűen őrület, amit ebben az idényben művel. Már eddig is világklasszis volt, de még magasabb szintre lépett. Nagyon örülünk, hogy itt van velünk a csapatban. A legjobb 16 között, majd a negyeddöntőben szerzett mesterhármasa… Ez mindent elmond. Remélem, hogy nem ez az utolsó idénye velünk.
A Barcelona szeretné megszerezni korábbi csapattársadat, Lewandowskit. Szívesen látnád őt a spanyol bajnokságban, vagy mivel nagyon erős ellenfél lenne, inkább nem.
Bárhogy is döntsön, biztosan a helyes döntést hozza meg. Csak annyit mondhatok, hogy a világon nincs olyan védelem, amely szívesen játszana ellene.
Beszámoló: Osasuna – Real Madrid (1-3): Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez
A mérkőzés remek iramban kezdődött, már az első 15 percben két gólnál jártak a csapatok Pamplonában. A Real Madrid kezdte meg a gólgyártást a 12. percben, egy jól kidolgozott szabadrúgás-kombináció után. Asensio végezte el a pontrúgást, Ceballosnak passzolt, aki egy nagyszerű, védőkön átívelő labdával találta meg a jobb oldalon érkező Karim Benzemát, a francia pedig kapásból tettel középre Alabának, aki először a kapusba lőtt, a kipattanót azonban Herrera lábai között, nem szokványos mozdulattal juttatta a kapuba. 0-1.
Sokáig nem örülhettünk, hiszen az Osasuna a középkezdés után szinte azonnal egyenlíteni tudott. A jobb oldalon Chimy Ávila maradt teljesen üresen, Nacho túl nagy területet hagyott neki, így az Osasuna támadója egy erőteljes középre adott labdával (amely Nachón megpattanva) megtalálta Budimirt, akinek csak bele kellett tennie a lábát a labda útjába. 1-1.

A Real Madrid még a szünet előtt próbálta megszerezni a második gólját, lényegében folyamatosan támadta az Osasuna kapuját, a 66%-os labdabirtoklási fölény nem csak hátul passzolgatásból állt. Először Asensio lövése tévesztett célt a 38. percben, egy perccel később pedig Alaba lövésénél kellett nagyot nyújtóznia Herrerának. De a vendégek által kifejtett nagy nyomás végül kifizetődött már a szünet előtt. Camavinga ívelt zseniálisan a berobbanó Ceballoshoz, aki középre küldte a labdát, ahol Asensio érkezett és közelről a kapuba lőtt. 1-2.
A második félidő elején egy beívelést követően Brašanac juttatta a labdát vállal a kapu irányába, itt Courtois-nak kellett hatalmasat nyújtóznia, hogy megakadályozza a gólt. A Real Madrid válasza az 51. percben érkezett, amikor Rodrygo cselezett Chimy Ávila mellett a tizenhatoson belül, aki aztán kézzel kapott bele a labdába kétségbeesésében, így a játékvezető a büntetőpontra mutatott. Benzema büntetőjét Herrera védeni tudta, így nem változott az állás. Az 58. percben újabb büntetőhöz jutott a Real Madrid, ezúttal is Rodrygo harcolta azt ki, az ítéletvégrehajtó ismét Benzema volt, Herrera azonban ezúttal is védeni tudott.
Ezután némileg leült a játék, kevés említésre méltó esemény történt a lefújásig, végig a Real Madrid akarata érvényesült, védekezésben már nem adódott túl sok feladata Ancelotti játékosainak. A hosszabbítást perceiben Lucas Vázquez még berámolta a csapat harmadik gólját. Az akció Karim Benzema csodálatos mozdulataival indult, a francia először egy Zidane-tól megszokott csellel csapta be ellenfelét, majd még egy játékost megtréfált, mielőtt indította a néhány perccel azelőtt beállt Vini Jr.-t, aki remek csellel hagyta ott védőjét és tökéletesen tálalt a középen érkező Lucas Vázquez elé. 1-3. Több gól már nem született a mérkőzésen, így a blancók 3 ponttal térhettek haza Pamplonából, egy lépéssel közelebb kerülve a klub 35. bajnoki címének megszerzéséhez.