Gy. András

8948 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Király-kupa: A lehetséges ellenfelek

A Király-kupa negyeddöntő párosítások sorsolására január 21-én, pénteken 12:30-kor kerül sor a spanyol szövetség székházában. Az utolsó nyolc csapat, amely versenyben van a sorozatban a Mallorca, a Cádiz, a Rayo Vallecano, a Valencia, a Betis, a Real Sociedad, az Athletic Bilbao és a Real Madrid.

Király-kupa

A negyeddöntők is egymeccses párharcok lesznek, amelyekre február 1-jén, 2-án és 3-án kerül majd sor, a sorsolás függvényében. Az a csapat játszik majd hazai pályán, amelyet először húzzák ki a párosítások alkalmával. Amennyiben a blancók továbbjutnak, úgy a kétmeccses elődöntő párharcokra február 9-10-én, illetve március 1-jén, 2-án vagy 3-án kerül majd sor. A döntőt április 23-án rendezik az Estadio de La Cartujában.

Tovább

VIDEO – Ancelotti: 150 meccs edzőként a Real Madridban

A Király-kupa Elche elleni nyolcaddöntője volt Carlo Ancelotti 150. mérkőzése a Real Madrid edzőjeként. Az olasz szakember 113 győzelmet, 18 döntetlent és 19 vereséget számlál, a mostani győzelmével pedig a csapat bejutott a Király-kupa aktuális kiírásának legjobb nyolc csapata közé. Érdekesség, hogy nincs még egy olyan edző, aki az első 100 mérkőzéséből 78-at megnyert volna a Real Madrid kispadján.

Ancelotti

Ancelotti a hetedik olyan edző a Real Madridban, aki elérte ezt a számot, nála csak a következőknek van több meccsük a klub történetében: Miguel Muñoz (605), Zidane (263), Del Bosque (246), Beenhakker (197), Molowny (183) és Mourinho (178). Az olasz mester öt különböző sorozatban is nyert már trófeát a klub színeiben: BL, klubvilágbajnokság, Király-kupa, UEFA-szuperkupa, Spanyol Szuperkupa.

Tovább

Beszámoló: Elche – Real Madrid (1-2): Megvan a továbbjutás!

A Martínez Valeróban ezen az estén a Real Madrid ismét megmutatta, hogy miért olyan híresek arról, hogy soha nem adják fel. Annak ellenére, hogy az 1-0-s hátrány és az emberhátrány ellenük szólt a 102. perctől, Ancelotti fiai a hosszabbítás második felében remekül játszottak, Isco 108. és Hazard 115. percben szerzett góljaival kiharcolták a továbbjutást. A madridisták következő ellenfelének kilétére pénteken derül fény.

Az első félidő szórakoztató volt, mindkét csapat dolgozott ki helyzeteket. A játékrész első felében a hazaiak voltak veszélyesebbek. Még 10 perc sem telt el, és Josan küldte be a labdát a tizenhatoson belülre, ahol Carillo a kapu torkából végül nem tudott betalálni, a kapufát találta el. Az Elche ismét veszélyes helyzetet dolgozott ki, ezúttal is Carillo volt a főszereplő, aki Mojica beadását küldte kapura fejjel, ám Lunin nagyszerű mozdulattal védeni tudott. A félidőhöz közeledve a vendég csapat is kidolgozta komolyabb helyzeteit. Először Vini Jr. passzolt Camavingának, aki a tizenhatos vonaláról próbálkozott lövéssel, ám Werner résen volt. Két perccel később Marcelo adott kötényt Josannak, majd Rodrygónak passzolt, a brazil azonban célt tévesztett.

Hazard, Ceballos, Modric

A második félidő is tartogatott izgalmakat, azonban igazán nagy helyzetekben nem bővelkedett. Ancelotti megkeverte a kártyákat, Modrić és Casemiro lépett pályára Valverde és Camavinga helyett a 72. percben. A 77. minutumban aztán rögtön helyzetbe is került, és egy lövéssel próbálkozott a tiznehatos határáról, ám kísérletét Werner hárítani tudta. A Real Madrid volt az aktívabb a két csapat közül, a 82. percben egy remek akció végén Marcelo sarkazott Viníciushoz, akinek kapáslövését a kapus hárítani tudta. Újabb gól nem született, így jöhetett a hosszabbítás.

Ekkor Gumbau szabadrúgása hozta az első izgalmakat, aki Alaba szabálytalansága után végezhetett el pontrúgást kiváló helyről, azonban Lunin remekül védte a hosszú felé küldött labdát. A vendégek alig két perccel később reagáltak, Vini Jr. szerzett labdát, Casemirónak passzolt, aki azonban nem találta el a kaput. Ezt követően Marcelót azonnali piros lappal kiállította a játékvezető Morente buktatásáért. A hazai támadó kapura tört, a játékvezető pedig úgy ítélte meg, hogy a brazil játékos buktatta őt, így meghozta az ítéletet. A megítélt szabadrúgást Verdú végezte el, az első kísérlete kipattant a sorfalról, az ismétlése pedig Ceballoszon változtatott irányt, majd a kapuban kötött ki. Lunin teljesen tehetetlen volt. 1-0.

Ahogy azt a múltban megszokhattuk, a Real Madrid nem adta fel. A 108. percig kellett várni az egyenlítő találatra. Ceballos lőtt kapura, a lövésbe pedig beleért Isco, aki a kapuba küldte a labdát. Mivel egy védő beragadt, így Isco nem volt lesen, érvényes volt a találat. 1-1.

Az emberhátrány ellenére a Madrid továbbra is dominálta a játékot. Érett a blancók újabb találata, és nem is kellett sokat várni rá. A 118. percben Alaba ugratta ki remek ütemben Hazard-t, aki eltolta a kimozduló kapus mellett a labdát, majd a kapuba gurított. 1-2.

Az utolsó pillanatokban a játékvezető még érvénytelenített egy hazai találatot, mivel az előkészítésben főszerepet vállaló Verdú lerántotta Lucas Vázquezt. A madridisták tehát továbbjutottak és várják a pénteki sorsolást.

Tovább

VIDEO – Összefoglaló: Elche – Real Madrid (1-2)

Tovább

Szerintünk – avagy jósol a szerkesztőség (Elche – Real Madrid)

Balázs szerint:

Lunin – Lucas V., Nacho, Alaba, Mendy – Casemiro, Kroos, Isco – Hazard, Jović, Vini Jr.

Csabi szerint:

Lunin – Lucas V., Alaba, Nacho, Marcelo – Kroos, Casemiro, Valverde – Rodrygo, Jović, Vini Jr.

Gergő szerint:

Lunin – Lucas V., Nacho, Alaba, Mendy – Casemiro, Valverde, Kroos – Hazard, Jović, Vini Jr.

Jázon szerint:

Lunin – Lucas V., Nacho, Alaba, Marcelo – Casemiro, Kroos, Valverde – Rodrygo, Jović, Vini Jr.

Matyi szerint:

Lunin – Lucas V., Nacho, Alaba, Mendy – Casemiro, Kroos, Valverde – Hazard, Jović, Vini Jr.

Peti szerint:

Lunin – Lucas V., Nacho, Alaba, Mendy – Kroos, Casemiro, Ceballos – Rodrygo, Jović, Viní Jr.

Pisti szerint:

Lunin – Lucas V., Alaba, Nacho, Mendy – Kroos, Casemiro, Valverde – Rodrygo, Jović, Vini Jr.

Szoki szerint:

Lunin – Lucas, Nacho, Alaba, Mendy – Casemiro, Kroos, Modric – Rodrygo, Jović, Vini Jr.

umek szerint:

Lunin – Lucas V., Alaba, Nacho, Marcelo – Kroos, Casemiro, Valverde – Rodrygo, Jović, Vini Jr.

Balázs szerint:

0-2 Vini Jr., Hazard

Csabi szerint:

1-2 Jović, Valverde

Gergő szerint:

0-2 Jović, Hazard

Jázon szerint:

0-3 Jović (3)

Matyi szerint:

0-2 Vini Jr., Jović

Peti szerint:

0-2 Jović, Rodrygo

Pisti szerint:

1-2 Vini Jr. (2)

Szoki szerint:

1-1 Vini Jr.

umek szerint:

1-3 Jović (2), Vini Jr.

Tovább

Florentino Pérez: Köszönöm, szeretett Paco

A mai egy nagyon szomorú nap, nem csak a madridizmusnak, de a futballvilágnak is.

Először is szeretném kifejezni a Real Madrid és magam nevében is a legmélyebb részvétemet szeretett tiszteletbeli elnökünk, Francisco Gento eltávozása miatt.

Minden szeretetünk és együttérzésünk feleségéé, Mari Luzé, fiaié, Franciscóé és Julióé, unokáié, Aitanáé és Candeláé, rokonaié, csapattársaié, szeretteié.

Francisco Gento 19 évesen érkezett meg a Real Madridba szeretett Racing de Santanderéből, majd 18 esztendőn át képviselte klubunkat. A Real Madridban a klub egyik legnagyobb legendájává és a világ futballjának egyik leghíresebb játékosává vált. Egy olyan legendás játékosokból álló generáció tagja volt, akik megváltoztatták a Real Madrid történelmét, és akik a legnagyobb presztízsű és legszeretettebb klubbá tették a világon.

Santiago Bernabéu vezetése alatt és Di Stéfano, Puskás, Kopa, Rial, Santamaria, Santisteban, Amancio, Pirri és Araquistain, a többi legenda oldalán Francisco Gento egy olyan csapatban játszott, amely minden futballszerető ember számára felejthetetlen és legendás.

Francisco Gento rekordja a mai napig megismételhetetlen. Ő az egyetlen játékos a futballtörténelemben, aki hatszor is megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot. Hat BEK-serleg egyetlen klubbal: a Real Madriddal. Élete klubjával. A klubbal, amelyet képviselt és amelyet az utolsó pillanatig a szívében hordott.

A 6 BEK-siker (ebből 5 sorozatban) és a 12 bajnoki cím megmutatja, hogy milyen fontos szerepe is volt azon a 600 mérkőzésen, amelyeken pályára lépett a Real Madridban. 182 gólt szerzett, a spanyol válogatottban pedig 43 alkalommal lépett pályára. Számos kitüntetést kapott, köztük a Gran Cruz de la Real Orden del Mérito Deportivót is.

Francisco Gento a trófeái és a pályán elért eredményei mellett minden madridista szeretetét is kiérdemelte, ahogy az ellenfelekét is, köszönhetően példamutató viselkedésének, amely az egész életében jellemezte őt.

Én az olyan játékosoknak köszönhetem a futball és a Real Madrid iránti szenvedélyemet, mint Francisco Gento, akiket négy éves korom óta figyeltem, amikor édesapám először kivitt engem a Santiago Bernabéuba egy mérkőzésre.

Voltam olyan szerencsés, hogy nagyszerű barátságot ápolhattam Francisco Gentóval, akinek életét a Real Madrid és a sport értékei alapozták meg. A madridistáknak és a futball szurkolóknak büszkének kell lenniük egy játékosra, akinek alapvető szerepe volt abban, hogy a Real Madrid nevét minden kontinensen megismerjék.

Francisco Gento az egyik legfontosabb legendánk, akire mindenki úgy fog emlékezni, mint a 119 éves történelmünk egyik legjobbja. Minden értékünket megtestesíti: alázat, tisztelet, csapatmunka, tehetség, kemény munka és áldozatkészség.

Köszönöm, szeretett Paco. Köszönöm, szeretett Francisco Gento. Köszönök neked, a Real Madrid tiszteletbeli elnökének mindent, amit a klubunkért tettél. Soha nem fogunk elfelejteni, az emlékeinkben örökké élni fogsz.

Florentino Pérez
 

Tovább

VIDEO – Marcelo: 23 trófea a Real Madriddal

Marcelo tovább írja történelmét a Real Madriddal. A blancók kapitánya 23. trófeáját nyerte meg az Athletic Bilbao elleni Spanyol Szuperkupa-döntőben a szaúdi King Fahd Stadionban, így beérte a klub rekorderét, a szintén 23 trófeával rendelkező legendát, Gentót. A brazil védő 4 Bajnokok Ligáját, 4 klubvilágbajnokságot, 3 UEFA-szuperkupát, 5 spanyol bajnoki címet, 2 Király-kupát és 5 Spanyol Szuperkupát nyert a blancókkal.

Marcelo jó ideje túl van már 500. madridi meccsén, jelenleg 536 találkozónál jár, ami rajta kívül csak 13 játékosnak sikerült a blancók színeiben. A kapitány jelenleg 16. idényét tölti a klubnál, ezzel pedig a legtöbb idénnyel rendelkező külföldi játékossá vált a klub történetében.

Tovább

Florentino Pérez: Modrić újra esélyes lesz az Aranylabdára

„Ugyanolyan vagyok mint bármelyik másik madridista. Nagyon örülök, hogy megnyertük az első trófeánkat az idényben, és annak is, hogy ilyen jól kezdtük a idényt. Megváltoztak a dolgok az új edzővel és az új emberekkel. Elégedettek vagyunk.”

„Mindig mindent meg akarunk nyerni. A régiek ezt tanították nekünk. Tavaly volt 60 éve, hogy a Real Madrid tagja vagyok, így neveltek fel minket az elődjeink. Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük az idény első kupáját.”

„Rengeteget jelent az, hogy megnyertük ezt a trófeát. Eszközöltünk néhány változtatást, most egy új szakaszban vagyunk egy edzővel, aki nagyon jól ismer minket. A védelemben is voltak változások, az eredmények pedig eddig kiválóak. Örülünk és optimisták vagyunk, mivel új irányba álltunk, győzni akartunk.”

„Eddig jól megy minden. Így kell folytatnunk tovább, ugyanezzel az intenzitással és nem kiengedve, mivel ha ezt tesszük, a dolgok megváltoznak. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit az idényben eddig elértünk.”

Pérez

„Ez egy tipikus Spanyol Szuperkupa mérkőzés volt, két olyan csapattal, amelyek nyerni akartak. Szeretnék gratulálni az Athletic-nek, amiért jól játszottak.”

„Egy olyan Real Madrid történelemből jövök, amelynek alapjait Santiago Bernabéu fektette le, és minden, amit teszünk, azzal az a célunk, hogy folytassuk azon az úton, amelyet ő mutatott nekünk.”

„Marcelo egy nagyszerű játékos, a Real Madrid legendája. 18 évesen érkezett, világklasszis játékossá vált. Nagyon örülök, hogy ilyen nagy szeretettel üdvözölték a szurkolók a stadionban, ahol az emberek olyan sokat tudnak a futballról, ahol ilyen sok a madridista.”

„Nem szeretnék túlzásokba esni, de Courtois és Modrić a legjobbak a posztjukon. Itt van nálunk a legjobb kapus és Modrić pedig olyan formában van, hogy versenyben lesz a következő Aranylabdáért.”

„A Madrid egy világhírű klub, bárhová is megy, ott rengeteg madridista van. Ez nem miattam van, hanem a klub történelme miatt. A futball globális sportág, mi vagyunk a legnépszerűbbek a világon. Örülünk, hiszen továbbra is elégedettséggel tölthetjük el a szurkolóinkat.”

„Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy megemlítsem, milyen kiváló fogadtatásban részesültünk itt, és milyen remekül megszervezte a tornát a szövetség. Minden csodálatosan zajlott, ráadásul még nyertünk is. Szeretném azt is elmondani, hogy ez egy nagyszerű hét volt a spanyol futball számára, amit nemzetközi szinten is mindenki láthatott. Egész héten igazi futball-hangulat volt. Meleg fogadtatásban részesültünk a szaúdi szurkolók által, úgy játszottunk itt, mintha otthon lennénk. Nem bánnám, ha vissza kellene térnünk. A helyi szurkolók csodásak voltak.”

„A büntetők? Sosem beszélek a bírókról. Ha megadták őket, akkor biztosan azok is voltak.”

Tovább

Marcelino: A Madrid megérdemelten lett bajnok

„Erősebben kell visszatérnünk. Bátran harcoltunk a LaLiga legjobb csapatai ellen. Most a LaLiga legjobbja és Európa egyik legjobbja ellen küzdöttünk. Nem veszíthetjük el a hitünket, nem hagyhatjuk, hogy a csapatmorál lezuhanjon.”

„Szomorú, hogy kikaptunk, hiszen egy mérkőzésre voltunk arról, hogy megvédjük a címünket, de büszkék vagyunk a játékosainkra.”

„Nagyon jó meccset játszottak, mi pedig nem voltunk kellően szervezettek bizonyos pillanatokban. Az első félidő végén bekaptuk az első gólt, amit egy nagyszerű játékos szerzett, pontosan akkor, amikor a kezünkben volt az irányítás a szünet előtti percekben és úgy tűnt, hogy döntetlennel vonulunk az öltözőbe.”

Marcelinoa kép forrása: YouTube screenshot (Athletic Club)

„A második félidőben a büntetőjük nagyon megnehezítette a helyzetünket. Próbáltuk csökkenteni a hátrányt, becsülettel küzdöttünk, de nem volt szerencsénk Raúl García tizenegyesénél, ezt követően pedig már nem maradt elég időnk az emberelőny kihasználására.”

„Hiányzott a játékunkból a mélység, különösen az első félidőben, nem igazán okoztunk veszélyt a kapujuk előtt, és bár ők sem dolgoztak ki túl sok helyzetet, azokkal az egyéni és csapatszintű kvalitásokkal, amikkel rendelkeznek, előfordul az, ami megtörtént. Egy gyors támadás, miközben letámadtuk őket, egy tökéletes befejezés tőlük, a második gól pedig… De ez van.”

„A Real Madrid megérdemelten lett bajnok, de az nekünk köszönhető, hogy nem tudtak jobban kibontakozni. Nem tudtak fölénk nőni, nem volt sok helyzetük, a meccs végén jobban játszottunk, senki nem tudja, mi történt volna, ha berúgjuk a tizenegyest, de kihagytuk.”

„Úgy gondolom, hogy Yeray esete nem volt büntető. Többször is megnéztem a lassítást. Az én véleményem azonban nem sokat számít, a VAR azt mondta, hogy büntető.”

„Gyorsan össze kell szednünk magunkat, sűrű a naptár, csütörtökön egy újabb csodás meccs vár ránk a San Mamésben, ezúttal a Barcelona ellen.”

Tovább

VIDEO – Összefoglaló: Athletic Bilbao – Real Madrid (0-2)