Gy. András
Orvosi jelentés: Militão
A klub hivatalos tájékoztatása a játékos sérülése kapcsán.
A mai napon a Real Madrid orvosi stábja által elvégzett vizsgálatok alapján Éder Militãónál a jobb láb combközelítő izmának sérülését állapították meg. A játékos felépülését a stáb folyamatosan nyomon követi.
Nem hivatalos információk alapján Éderre nagyjából 15 nap kihagyás vár.
Mastantuono: Ott játszom, ahol az edzőnek szüksége van rám
A Real Madrid fiatal argentin játékosa az El Larguero című rádióműsor vendége volt.
Hogy vagy?
Nagyon jól, nagyon jól. Sokat dolgozom azon, hogy felépüljek, és újra pályára léphessek.
Hogy viseled a sérülésed?
Egy ideje már éreztem ezt a fájdalmat, így most eljött az a pillanat, amikor meg kellett állnom, és rendesen kikezelni, hogy újra 100%-os legyek. Ez a klub ezt megköveteli. Hamarosan újra játszani fogok.
Volt már ilyen sérülésed korábban?
A klubvilágbajnokságon, ahol a Riverrel játszottam, a második meccsen kezdődött, egyre jobban zavart, míg végül meg kellett állnom, mert már nagyon fájt.
Az emberek nagyon lelkesek veled kapcsolatban.
Az emberek hihetetlenek. Az első naptól érzem a szeretetet. Ez a játékosnak mindig pluszt ad. Én is látni akarom a legjobb verziómat. Most, hogy felépülök, javulni fogok, jobban fogom érezni magam, és igyekszem mindent megadni a szurkolóknak.
A környezetedben mindenki azt mondja rólad, hogy nem nyom agyon téged se a Bernabéu, se a Real Madrid-mez. Mindenki a fegyelmezettségedet és érettségedet emlegeti.
Próbálom ezt az egészet nagy örömmel megélni. Gyönyörű munkám van. Futballozni áldás, és hogy ezt minden nap élvezhetem, és ez a rutinom, azt nagyon boldogan teszem. Természetesen a felelősséggel együtt, ami azzal jár, hogy a Real Madrid játékosa vagyok. Próbálom élvezni, és szerintem így kijön a legjobb formám. Nem akarok nyomást helyezni magamra — élvezni akarom a játékot.
Hiányzik a River?
(nevet) Igen, a River mindig hiányzik. Most nincs jó időszakunk, de a River hatalmas klub, és még ott a, amit a klub mérete, a mez, a játékosok miatt mindig esélyünk van megnyerni… Most nem a legjobb a helyzet, de tudom, hogy ez hamar megváltozik.
Szenvedtél az utolsó Boca–River alatt?
Láttam a meccset, és nem volt jó látni. Az utóbbi években a River sokszor nyert, erre is emlékezni kell, mert a River megmutatta, hogy Amerika legnagyobb klubja. Most rosszabb időszakban van, de ez gyorsan megváltozik.
Nagyon más lehet most neked a River után. Ott támadásban a labdák 90%-a rajtad ment keresztül, itt pedig ott van még Valverde, Vinícius, Mbappé, Bellingham… Ez egy tanulási folyamat?
Öröm ilyen játékosokkal focizni, akiket felsoroltál, és mindenkivel, aki a klub része. Mindig jó a legjobbakkal játszani, az ember sokat tanul. Egy új klubhoz, új városhoz, új ligához való alkalmazkodás is része a folyamatnak… Idővel egyre jobban megismerem a társakat, és ott fogok segíteni, ahol kell. Nem az vezérel, hogy főszereplő legyek, hanem hogy segítsek a csapatnak — aztán minden jön magától.
A legjobb formádhoz több labdaérintés kell?
Riverben nagyobb szerepem volt, szabadabban játszottam, tudtam középre húzódni… Ez is a futball része. Most az edző azt kéri, hogy játsszak közelebb a vonalhoz, és én ezt azzal a szenvedéllyel fogom megtenni, amit ez a klub megérdemel. Mindig azon a poszton segítek, ahol szükség van rám — amíg ez jó a csapatnak. Én ott játszom, ahol az edző úgy látja, hogy a csapat segítségére vagyok. Jobb oldalon, bal oldalon, bárhol — csak segíteni akarok.
Kivel találtad meg legjobban a közös hangot?
Egy hihetetlen társaság fogadott, és ettől minden nap nagyon jó. Egy ilyen nagy klubnál különösen. Brahimmal nagyon jó a kapcsolatom, Valverdével, Huijsennel, Carrerasszal… Szuper az öltöző, jó az energia, emiatt sokkal jobb minden. Remek emberek, és hihetetlen játékosok.
Ha a focit nézzük, kitől estél hanyatt leginkább?
Bellingham egy elképesztő játékos. A személyisége, a jelenléte a pályán, a technikája… Nemcsak technikailag zseniális, hanem sokat ad a csapatnak a jelenlétével is. És nagyszerű ember, jól kijövök vele, nagyra tartom.

És Mbappé-val kapcsolatban mit emelnél ki?
Mindent. Hihetetlen formában van, sokat segít nekünk. A mutatói magukért beszélnek, született gólvágó. Remélem, sokat tudunk neki segíteni, hogy továbbra is az a sztár legyen, aki, és hogy sokáig itt legyen, a Real Madridban.
Hihetetlen, milyen könnyedén lő gólokat…
Igen, ilyet még nem láttam. Ahogy kapura néz, és ahogy lövéshez készül, tudod, hogy valami történni fog. Nagyon sok önbizalmat ad a csapatnak.
A bemutatásodon megkérdezték, Messi vagy Cristiano — és gondolkodás nélkül azt mondtad: Messi.
Madrid-szurkoló vagyok, a világ legnagyobb klubjánál vagyok, de számomra mindig Messi volt a világ legjobb játékosa, és az is lesz, amíg vissza nem vonul. A válogatottban együtt lehetek vele, és láthatom, hogy hihetetlen játékos. Minden egyes labdaérintése lenyűgöz. Sok klasszis között voltam, de vele minden nap tanulás.
Engedélyt kértél tőle, hogy szeptemberben viselhesd a 10-est Argentínában?
Nem, nem beszéltünk róla. Felfoghatatlan érzés olyan mezt viselni, ami az övé, és ami Maradonáé volt. A futball és Argentína két ikonja. A futballéletem egyik legszebb pillanata volt.
Ez eddig a legszebb élményed?
Igen, mert teljesen váratlan volt. Bementem az öltözőbe, és ott volt. Ráadásul vele megosztani… Senki sem lesz olyan, mint ő, megtiszteltetés volt azt a mezt viselni.
Könnyű elbírni azt a nyomást, hogy mindig mindenki a maximumot várja tőled?
A nyomás a futball része. Ezt nem te választod, egyszerűen kialakul. Nagyon fiatalon debütáltam, sokat beszéltek rólam, miközben még a River akadémiáján laktam. Próbálom élvezni a játékot, mert az emberek értékelik, amit csinálok. De persze mindig többet követelnek — a River miatt, a Real Madrid miatt, az argentin válogatott miatt. És én is ilyen mentalitású vagyok: önkritikus, mindig fejlődni akaró. Tudom, hogy a kritikák és a dicséretek is előre visznek.
Márciusban jön a Finalissima: Argentína–Spanyolország. Micsoda meccs lesz…
Gyönyörű. Argentína jó formában, világbajnokként, Spanyolország pedig azt a játékot hozza, amit várunk tőle. Fantasztikus meccs lesz.

Lehet, hogy a következő évtized nagy párharca: Lamine a Barcában — Mastantuono a Madridban?
Nem szeretem az összehasonlításokat, de mindig jó olyan riválissal szembenézni, mint Lamine. Ez is motiválja az embert abban, hogy jobbá váljon.
Ki a jobb? Lamine vagy Mastantuono?
Ma Lamine. Ő már bizonyít, én most jöttem a Madridba, alkalmazkodom Európához, a ligához. Remélem, hogy ez egy hosszú történet lesz.
Hallgatva téged úgy tűnik, hogy szeretnél végre berobbanni. Ez 18 évesen normális, de tisztában vagy azzal, hogy még nem vagy a csúcson, és kemény vagy magaddal.
Tudom, hogy még nem ez a legjobb verzióm. Voltam jó formában a Riverben, így jutottam el ide, de tudom, hogy ez még messze nem a csúcs. Nem elégszem meg azzal, amit eddig tettem. Dolgozni fogok, fejlődni, és szeretnék sokáig a legmagasabb szinten maradni, a világ legnagyobb klubjában, ahol 18 évesen lehetek — és azt akarom, hogy sokáig itt maradjak és fejlődjek.
Lamine–Mastantuono a vb-döntőben? Argentína és Spanyolország a favoritok?
Szerintem igen. Franciaország is. Sok válogatott erős. Csodás világbajnokság lesz. Mindig vannak meglepetések. Remélem, Argentína számára is nagyon szép torna lesz.

Mbappé vagy Julián Álvarez?
Hú, ez rossz… (nevet)
Ezt nem lehet megúszni.
Mindketten hihetetlen formában vannak. Julián a világ egyik legjobbja, ezt már nagyon fiatalon bizonyította. Nagyon intelligens, sokat dolgozik a csapatért. Kylian pedig született gólvágó. Ha ma nem ő a világ legjobbja, akkor a második. Nem tudok választani — mindkettő csodálatos, és szerencsés vagyok, hogy játszhatok velük.
Milyen az élet Madridban a futballon kívül?
Nagyszerű. Gyönyörű város, sok argentin van itt. Otthon érzem magam a klubban és a városon belül is. A szüleim nem élnek velem, de gyakran jönnek látogatóba. Imádom Madridot, ezáltal kevésbé hiányzik Argentína.
Nagyon szereted az argentin zenét és a jó argentin rockot – és abból aztán van bőven, igaz?
Ez Spanyolországra is igaz.
Mondj három argentin bandát, akik nagyon tetszenek.
Nagyon szeretem Ceratit a Soda Stereóból, Calamarót, Las Pastillas del Abuelót, Charly Garciát, Fito Páezt. Imádom a zenét, sokat gitározom otthon. Nagy szenvedélyem.
Ha nem futballista lennél…
Zenével foglalkoznék. Nagyon élvezem, összeköt saját magammal és a barátaimmal. Örülök, hogy élvezhetem a zenét.
És Spanyolországból?
Joaquín Sabina — imádom. Láttam Argentínában és itt is. Tegnap a Movistar Arenában voltam.

Élőben egészen különleges, igaz?
Hihetetlen. Nagyon megható. Ahogy ír, olyan nem sok van. A családom is szereti.
Más spanyol előadó?
Leivát is sokat hallgatom.
Mindketten az Atléticónak szurkolnak…
Nem baj, én most a zenéről beszélek. Mindenkinek van hibája (nevet). A zenéjük fantasztikus.
Gyerekkorodban jó teniszező voltál — 10 éves korodig ütögetted a labdát.
Már jó ideje nem, de gyerekként a foci mellett teniszeztem is. Nagyon szerettem, gyönyörű sport, követem is. Játszani már nem tudok, de nézem.
Ma jött a hír, hogy Alcaraz nem mehet a Davis-kupára.
Carlos nagy játékos. Volt alkalmam beszélni vele, és hihetetlen ember, nem csak játékos. Csodálom, ahogy kezeli, hogy a világ legjobbja — és ahogy élvezi az életet. Nagyon tisztelem.
Az öltöző átélt pár kényes helyzetet: Valverde ügyét, Vinicius ügyét… Hogyan élte meg a csapat, és hogyan kezelte ezt Xabi Alonso?
Amikor Vini úgy jött le, az nem volt jó. De később bocsánatot kért Xabitól, és tőlünk is. Valójában az egész csapattól, mert mind egyek vagyunk. Vini egy hihetetlen ember, akit sokat kritizálnak a stílusa miatt, de az öltözőben tele van energiával, mindig kész játszani. Néha persze dühös, mint mindannyian. Az a reakció nem volt jó, de gyorsan felismerte. Tudja, milyen fontos a csapatnak, kapitány. Bocsánatot kért, és kész. Ilyen megtörténik a futballban.
Láttál valaha jobb kapust Courtois-nál?
Ő lenyűgöző. A Liverpool elleni meccs ugyan negatív eredménnyel zárult, de ő akkor is hatalmasakat védett, mint mindig. A világ legjobb csapatának kapusa, és ennek megfelelően teljesít. Ráadásul emberként is nagyon sokat ad hozzá a csapathoz, és a futball történelmében is ott lesz a neve, mert elképesztő a hozzáállása, ahogyan edz, ahogyan dolgozik, és ahogyan segíti a csapatot. Hihetetlennek tartom. A válogatottnál pedig ott van mellettem Dibu is. Szerencsém van, hogy ilyen top csapattársaim vannak. Amit Dibu csinált a világbajnokságon, és ahogyan védi a válogatottat – olyan szeretettel és odaadással –, az teljesen ledöbbentett, amikor megismertem. Ezért is tisztelik őt annyira.
Ancelotti azt mondta, hogy Courtois-nak néha azt kellett mondani, engedjen be egy-két gólt edzésen, mert frusztrálta a csatárokat.
Nagyon nehéz gólt lőni neki, edzésen még nehezebb. Nem osztogatja az önbizalmat (nevet). Hihetetlen a hozzáállása, rengeteget segít nekünk.
Tchouaméni: Érzem a fejlődést
A Real Madrid középpályása egy francia lapnak nyilatkozott a válogatott szünetben.
A kapcsolata Xabi Alonsóval:
„Már első nap összeültünk ketten egy videós megbeszélésre, ahol az előző idényből megmutatta azokat a posztomat érintő felvételeket, amelyekből el tudta magyarázni, hogy min tudok javítani, mire tudok támaszkodni. Kielemeztük a posztomat labda nélkül és labdával. Az idény kezdete óta érzem a fejlődést.”
Füttyszó a Bernabéuban az előző idényben:
„Először is fontos megjegyezni, hogy a szuperkupa döntőjében 5-2-re elveszített Clásicón középső védőként játszottam. Úgy jöttem le a pályáról, hogy tudtam, nem voltam jó. Akkor azt éreztem, hogy én vagyok a bűnbak. A Celta elleni meccs előestéjén pedig azt mondtam magamnak, hogy majd meglátjuk, miként fogadnak a Bernabéuban. A bemelegítésnél nem történt semmi. Elkezdődött a meccs, középen játszottam. Eléggé magabiztos voltam, hiszen ez az én posztom. Megkaptam a labdát, jött a fütty. A tévében nem látszott, de azon gondolkodtam, hogy ez nekem szól-e. Aztán Lucast is fütyülték. Oké, akkor ő és én vagyunk a célpont. Kaptam pár labdát, mindig jött a füttyszó is. Ilyenkor két lehetőséged van. Vagy elsüllyedsz, vagy lejátszod a meccset, a fütty pedig a jó megoldásaid hatására lassan elhalkul. Aznap óriási meccset játszottam. Jött az első jó megmozdulás, majd még egy, végül pedig már semmit nem hallottam. Most visszagondolva úgy gondolom, hogy ez volt karrierem egyik kulcspillanata, amely segített abban, hogy előre lépjek.”
A madridi öltöző és a francia válogatott:
„Nemrég beszélgettünk az öltözőben, ahol a csapattársaim azt mondták, hogy a mi válogatottunk őrületes. Kívülről mindenki azt mondja, hogy a válogatottunk papíron és a keret mélységét tekintve is elképesztő, és olyan srácokról beszélek, akik Spanyolországban, Angliában, Németországban játszanak.”
Világbajnokság:
„Nagyon várom a tornát, ami ráadásul az Egyesült Államokban lesz. Magabiztos vagyok, mert tudom, hogy minden megvan a csapatunkban.”
Hosszú indítások, irányító szerep:
„Érdekes, nemrég az Egyesült Államokban jártam, ahol találkoztam a mentális tréneremmel, aki a Dallas Cowboys-szal dolgozik. Ők épp az előszezonjukban voltak. Beszéltem Dak Prescott-tal (a Cowboys irányítója), és rengeteg kérdést tettem fel neki a helyezkedésről. A quarterback olyan zónában helyezkedik el, ahol óriási a nyomás. Kicsit olyan ez, mint a középpályán egy hatos. Olyan dolgokat mondott, amelyek hasonlítanak ahhoz, amiket én élek át. Amikor egy irányító hosszú passzt dob, az kicsit olyan, mint a mi hosszú passzaink lábbal.”
Xabi Alonso elismerése:
„Az edző elismerése a legfontosabb. Ha játszol, az azért van, mert teljesítesz. A világ legnagyobb klubjában játszani azt jelenti, hogy a legmagasabb szinten teljesítesz, és ezért kelek fel minden reggel.”
A közönség percepciójáról:
„Amikor a Real Madrid leigazolt, azért tette, hogy Tchouaméni szerepét töltsem be, nem pedig azért, hogy irányító is legyek a védekező középpályás mellett. A csapatban mindenki ismeri a szerepét, és mindenki a saját részét végzi azért, hogy a csapat jól teljesítsen. Ha elkezded megváltoztatni a játékod néhány ember véleménye miatt, elveszel. A végén az számít, hol játszottál, mennyi ideig, és hány trófeát nyertél. És bár Madridban szinte mindent megnyertem már egészen korán, még mindig hatalmas bennem az éhség, és több bajnokságot, több Bajnokok Ligáját akarok nyerni.”
Mit tanácsol Xabi Alonso?
„A labdás pozicionálást. Az előre játékot. A pozicionálást a „négyzetekben”. Lehet sokat futni, de tudni kell hatékonyan futni. Néha nem kell rengeteget mozogni ahhoz, hogy jó pozícióban kapd a labdát, és így kevesebb energiát használsz.”
Melyik a keményebb? A füttyök a Bernabéuban, vagy büntetőt rúgni egy vb-döntőben?
„A tizenegyes, mert az a munkánk része. Inkább nézek másnap tükörbe, és mondom azt magamnak: „Elhibáztad, de legalább elvállaltad”, mint azt, hogy „Féltem”. És ha 2026 júliusában egy ilyen párbajjal ér véget minden, akkor oda kell állni.”
Xabi Alonso: Mindig kíváncsi voltam, hogy mi miért történik a pályán
A Real Madrid edzője is részt vett a klub posztgraduális képzési programjában résztvevő diákok évnyitóján, ahol megosztott a jelenlévőkkel néhány gondolatot.
Üdvözlés
„Köszönöm, hogy itt vagytok, és hogy megtiszteltétek a bizalmatokkal a klubot karrieretek egy ilyen fontos pillanatában.”
A klub értékei
„Mivel a Real Madrid értékeit játékosként megtapasztaltam, teljesen természetesen tudom őket fenntartani. Tisztelned kell a Real Madrid történelmét, azt, ahogy ez a nagyszerű klub felépült. A tökéletességre való törekvés, a nagylelkűség, az erőfeszítés megkérdőjelezhetetlen a klubnál. És minden szinten, nem csak a pályán. A pálya az, amely a leginkább szem előtt van, de sok olyan más terület is van, amelyekről tanulni fogtok, amelyek ezt az egészet működtetik. Mindennek kapcsolódnia kell egymással, ez pedig a klub egyik megfoghatatlan értéke. A Real Madridnál a dolgok nem a régi módon történnek, ezt meg kell érteni.”
Eljutni az elitbe
„Voltam olyan szerencsés, hogy már nagyon fiatal korom óta tudtam, hogy a futball a szenvedélyem. Ez könnyebbé teszi az utad megválasztását. Amikor rálépsz erre az útra, akkor hajlandónak kell lenned megfizetni az árát. 100%-ot kell beleadnod annak érdekében, hogy megkapd a lehetőséget. Ha pedig feljebb akarsz jutni, akkor olyan kitartásra, munkamorálra van szükséged, amely az én esetemben már nagyon fiatal koromban megvolt, mivel futballista családból jövök. Amikor pedig már játékos vagy, akkor a dolgokat olyan szemmel kell nézned, hogy képes legyél az igazán fontos dolgokat kiválasztani.”
Edzői pálya
„A játék iránti kíváncsiság motivált. Most edző vagyok, de a legjobb rész a játék. Irigylem a játékosokat, de ez egy egészséges irigység. Mindig nagyon kíváncsi voltam, hogy mi miért történik, talán a posztom miatt is. Emiatt akartam közel kerülni ehhez. Az elmúlt években azt mondogattam magamnak, hogy el kell kezdenem ezt fejleszteni. Megfelelően fel kellett készülnöm, hogy élvezhessem ezt az új típusú felelősséget. Nem akartam elsietni semmit, úgyhogy itt, az utánpótlás részlegen kezdtem. Szerettem volna megtenni a lépéseket, mielőtt ide jövök. El kell menned, ki kell próbálnod dolgokat, hogy tanulhass.”
Más országokban szerzett tapasztalat
„Amikor 22 évesen az egyetemen voltam, Liverpoolban tanultam. Először sokat hallgattam, keveset beszéltem, mindent alaposan megfigyeltem. Ez sokat segített abban, hogy jól kezdjek. Aztán nem kell félni, bátorság és a saját személyiséged kell ahhoz, hogy konstruktív módon elnyerd mások tiszteletét, majd pedig kitartásra lesz szükséged ahhoz, hogy elérj oda, ahová szeretnél. Világot láni, találkozni emberekkel mindenfelé, megismerni más kultúrákat… Ez rengeteget segített nekem. Ha játékosként nem tapasztaltam volna meg ezeket, valószínűleg most nem lennék itt.”
Benzema: Florentinónak nem tudnék nemet mondani
Az AS munkatársa az Al Ittihad edzőközpontjában beszélgetett hosszasan Karim Benzemával.
Milyen az élet itt, Dzsiddában?
Nagyszerű, normális, mint Madridban. Nagyon szeretem az országot. Évről évre egyre jobban kinyílik, egyre több ember érkezik. Szerintem ez fontos Dzsiddának és Szaúd-Arábiának is. Nem csak a labdarúgás miatt mondom, remek éttermek, strandok vannak, sok a program.
Mit jelent számodra Szaúd-Arábia? Ne felejtsük el, hogy Cristiano Ronaldóval közösen hozzájárultatok a szaúdi futball népszerűsítéséhez.
Szaúd-Arábiának szüksége van olyan futballistákra, mint Cristiano, én, vagy olyan játékosok, akik elhozzák ide azt, ami Európában van. Meg kell mutatnunk az itteni gyerekeknek, hogy mi kell ahhoz, hogy más klubokhoz igazolhassanak. Ez egy nyitott ország. Az emberek nagyon tiszteletteljesek. Ez egy remek hely számomra.
Történelmet írtál az Al Ittihaddal. Bajnokság, kupa…
Igen, szerintem ez a klub szeret kihívásokat állítani magának. Megvan benne az a mentalitás, amellyel szép dolgokat vihetsz véghez a futballban. A szurkolók nagyszerűek, mindig ott vannak, hazai pályán és idegenben egyaránt. Ez nagyon fontos számunkra. Az előző idényben megnyertük a kupát és a bajnokságot. Nagyszerű pillanat volt, mindenki számára különleges.
A csapat vezérének érzed magad?
Ezért vagyok itt, de mindig a csapattársaimat segítem. Ha a legjobbamat nyújtom, az azért van, mert lehetővé teszik számomra, hogy a legjobb formában legyek. A gólszerzés mindannyiunk feladata. Segíthetek nekik tanácsokkal a pályán és azon kívül, segíthetek, hogy jobbá váljanak, egy napon pedig akár máshová igazolhassanak.
Úgy érzed, hogy megfelelően értékelnek?
Igen, nagyon. Amikor ide igazoltam, épp megnyertem az Aranylabdát. Nem az volt a karrierem vége, játszani akartam, élvezni a futballt. Nagyon jól érzem magam ennél a klubnál. A szurkolók nagyszerűek, a srácok dolgozni akarnak. Ezek azok a dolgok, amelyeket nagyra értékelek.
És milyenek a szurkolók?
Úgy érzem, hogy nagyon szeretnek. Ez minden stadionban érezhető. Mindig velünk vannak. Önbizalmat adnak.
Vannak még céljaid úgy, hogy ilyen sok évet voltál a csúcson?
A gólszerzés, a játék, a helyzetek kidolgozása, az emberekben érzelmek felébresztése… Nem csak Szaúd-Arábiában, hanem a futballvilágban. Minden alkalommal, amikor pályára lépek, azt szeretném, ha az emberek ezt éreznék. Szeretek különleges dolgokat csinálni, még az edzéseken is.

Zidane-t a következő francia kapitányként emlegetik…
Szerintem minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy ott legyen. Ezt bizonyította a Real Madridban. Most egy másik edző van, de szerintem Zizou az első számú.
Benzema visszatérne a válogatottba?
A válogatott kissé távolinak tűnik, de sosem lehet tudni. Arra koncentrálok, amim most van.
Az idő halad, már három év eltelt, hogy elhagytad a Real Madridot. Még mindig ők a te csapatod?
Mindig is azok lesznek. Még mindig megnézem a meccseiket, amikor csak tudom. Ez a világ legjobb klubja. Mindig az volt és mindig is az lesz. Ebben a csapatban óriási potenciál van, szerintem többre képesek annál, mint amit most csinálnak.
Milyen értelemben?
Kedvelem ezt a Real Madridot. Mindig pletykálnak a csapatról, de ez már csak ilyen. Ha döntetlent játszanak vagy veszítenek, azonnal krízisről cikkeznek. A világ legjobb csapatából hirtelen átváltanak oda, hogy megkérdőjelezik az edzőt, ezt vagy azt a játékost… Ez a világ legjobb klubjánál teljesen normális. De kedvelem ezt a csapatot.
Osztoztál az öltözőn Xabi Alonsóval. Gondoltad volna akkor, hogy edzőként visszatér?
Emlékszem, hogy akkor is a nyomás, a vertikális passzok jellemezték a játékát, mint most, edzőként. Szeretem ezt a stílust. Még csak hat hónapja van a csapattal, remek munkát végez. Adjatok neki időt.
Látjuk valaha Karim Benzemát is edzőként?
Nem tudom. Vannak barátaim, akik már most edzői képzéseken vesznek részt, mindig beszélnek nekem erről, de ez nehéz dolog. A futballista és a játékos másnak tűnik, de a nyomás ugyanolyan. Ez nehéz.
Ez egy Kroos, Modrić, Casemiro, Ramos, Benzema nélküli Real Madrid. Az egy olyan csapat volt, ami egyszer örök életűnek tűnt.
Igaz, annak tűnt. Sok nagyszerű játékost említettél. A futball ma már más, valami megváltozott. Nincs értelme összehasonlítani ezeket a korszakokat. A mai Real Madridban talán van olyan, amiből több van, de hiányzik belőle egy vezér. Bár nem is mindig kell, hogy legyen. Fiatal csapat, sokan a válogatottjaikban vezérek. Vannak BL-címeik. Meg kell találniuk, hogy mit adhat nekik egy vezér.
Bár nem játékos, de ott van Florentino Pérez.
Ő a vezér. Nagyszerű munkát végez, olyan játékosokat igazol, akikről nem gondolnád, hogy érkeznének. Amit a csapattal, a klubbal csinál… Ő a legjobb.
Visszatérnél? Képzeld csak el, ha hívna…
Miért? (nevet) Neki soha nem tudnék nemet mondani. Florentino különleges.
Milyen volt, amikor 2009-ben megjelent a házadban?
Emlékszem, hogy eljött Lyonba, a házunkba. A nehéz időszakokban, a jó időszakokban, vagy amikor megnyertem az Aranylabdát, mindig nagyszerűen bánt velem. Nem mondhatsz neki nemet.

Mesélj nekem arról a napról Lyonban.
Florentino már a házamban volt. Az ügynököm hívott, hogy találkoznunk kell valakivel. Mondtam neki, hogy most nem jó, dolgom van. De ő ragaszkodott hozzá. Kérdeztem tőle, hogy ki az? Amikor elmondta, hogy Florentino Pérez ott van, nem hittem el. Az ember, aki megszerezte Ronaldót, hirtelen a házamban van? Természetesen azonnal mentem. Onnantól kezdve csak a Real Madridra, Ronaldóra, Zidane-ra tudtam gondolni.
Mit csinált Florentino, amikor hazaértél?
Teljesen normális dolgokat, mint egy vendég, a szüleimmel beszélgetett. Teljesen sokkban voltam, de ő nyugodt volt, franciául beszélgettek.
Azon a napon dőlt el, hogy a Real Madridba igazolsz?
Sok dolgot mondott nekem franciául. Beszélt a Real Madridról, én igent mondtam, kezet ráztunk, és…
És következett egy új élet. Jó, hogy a telefonod be volt kapcsolva, igaz?
Igen, igen. (nevet) Így lett, egy teljesen új élet. Florentino a legnagyobb. Az a szint, ahol a Real Madrid most van, minden szempontból neki köszönhető.
Neki és az általa igazolt játékosoknak, igaz?
Ő adott nekem mindent. Nagyon bízott bennem. Mindig beszélt velem, a szüleimmel, a jó és a rossz pillanatokban is.
És voltak nehéz pillanatok.
Természetesen. Egy karrier során vannak nehéz napok, amikor senki nem segít, de ő mindig ott volt.
Két héttel ezelőtt az Al Nassr és az Al Ittihad csapott össze egymással. Cristiano vs. Benzema. A pályán eléggé hidegnek tűnt a köszöntés… Tudod, hogy milyenek az újságírók…
Jaj, ne. Már az öltözőben beszélgettünk, megöleltük egymást. A pályán nem kell ugyanezt még egyszer megtennünk. Miért ismételnénk meg? Nagyon tiszteljük egymást, jól megvagyunk. Nem kell megmutatnunk semmit. Tanultunk egymástól. Az emberek úgy csinálnak, mintha a TV-ben kellene szerepelnünk. Ez nem erről szól. Tiszteljük egymást. A pályán mindketten a saját munkánkra koncentrálunk.
Kevesen tudják az igazságot úgy, ahogy te, de mindig megvéded Viníciust. Milyen ő valójában?
Ő egy nagyszerű srác, nagy szíve van, tanulni akar, egy fenomén. Az emberek nagyon nagy nyomást helyeznek rá. Néhány játékos nem bírja ezt a fajta nyomást. Ő még fiatal, de már nagyon sok mérkőzés van a háta mögött a Real Madridban. Nem felejtheted el, amit tett. Nem mondhatod, hogy most rossz. Ez nem igazságos. Nagyon jó, de még többre képes. Ő egy ilyen karakter. Ha lecserélik, ideges lesz. Ez normális. Persze nem kellene ezt csinálnia, de ő ilyen. A gesztusai a pályán és azon kívül hozzá tartoznak. Ez semmiség. Jól érzi magát a pályán, úgy gondolja, hogy képes dolgokra, még több labdát szeretne, majd lecserélik. Ezért reagál így. Ez normális. Semmiség.
Még mindig a jövő aranylabdását látod benne?
Szerintem megnyerheti egyszer. Nehéz dolga van, de képes rá. Amikor a pályán minden mást kizár, és csak a játékra koncentrál, megnyerheti. Megvannak a kvalitásai, és a legjobb helyen van hozzá, a Real Madridban. Nincs ennél jobb hely.
A legutóbbi Aranylabda Dembéléjé lett, ő is nehéz pillanatokon van túl.
Nagyon nehéz pillanatokat hagyott maga mögött. Ő egy jó ember, egy fenomén, nagyszerű játékos. Amit Párizsban csinál, az fontos. Azért nyerte meg a díjat, mert rengeteg gólt szerzett, különösen nagy, döntő fontosságú meccseken. Megérdemelte.

Beszéljünk Mbappéról. Ebben az idényben az igazi Mbappét láthatjuk?
Sokkal jobb. A gólszerzés nem új dolog számára. A PSG-ben is csinálta, és a Real Madridban is fogja, még többször. Lesznek meccsek, amikor majd alig ér labdába. Amire számítunk tőle, az az, hogy ha helyzetbe kerül, akkor betalál. A Real Madrid ilyen. Szükségük van rá az olyan meccseken, mint az Atlético vagy a Liverpool elleni, ahol a csapatok mélyen védekeznek. Ott kell lennie, dolgoznia kell, össze kell játszania Vinivel. A Real Madrid az ilyen pillanatokat várja Mbappétól, azt, hogy BL-címeket hozzon. Szerintem meg tudja csinálni a többiekkel közösen. Egyedül nem. Szüksége van Vinícius-ra, a többiekre. Ez így működik.
Vinícius, Mbappé, Rodrygo, még ha utóbbi nem is játszik sokat, Bellingham… Kommunikálniuk kell egymással. Az egyikük azért van ott, hogy gólokat szerezzen, a másik azért, hogy gólpasszokat adjon. Nem fogunk Bellinghamtől gólokat kérni, mivel az Mbappé dolga, és nem fogjuk azt kérni Mbappétól, hogy játsszon 10-es poszton, mert az Bellinghamé. Beszélniük kell. Egyre jobb, de jobban kell összpontosítania azokban a pillanatokban, amikor a Real Madridnak szüksége van rá, mivel minden megvan benne ehhez.
Nem fura, hogy a játékosokat az alapján ítélik meg, hogy mennyit futnak? Érted ezt?
Ez attól függ. Fuss, ha futnod kell, ha valami hiányzik, mert amikor betalálsz, senki nem beszél a futásról. Fuss a megfelelő pillanatban. Lőttem gólokat letámadásból, ez is a munkám része. Nem futottam sokat, de azért csináltam, mert tudtam, hogy ez a Madrid. Tudtam, hogy mikor tegyem, különösen a BL-meccseken. Nem csak a gólszerzés a lényeg. A PSG elleni góljaim, amelyek letámadás után születtek… Az ilyen apró dolgok segítenek. Mbappé-nak sikerülni fog.
Szinte mindent megnyertél itt, Szaúd-Arábiában, a Real Madriddal pedig mindent. Európa imád téged, bálványoznak.
Jelenleg remekül vagyok itt. Nagyon szeretnek, a játékosok, szurkolók, edzők, stáb. Követem a Real Madrid mérkőzéseit, a BL-t, elképzelek dolgokat. A BL varázslatos. A szerződésem lejár, ez igaz. Nem tudom még, hogy maradok-e, vagy megyek. Ez sok dologtól függ. Decemberben 38 leszek. Úgy gondolom, hogy még két évet fogok játszani. Fizikálisan jól vagyok, keményen dolgozom, imádom a futballt. Élvezem. Meglátjuk, hogy mi történik, hogy a klub mit gondol.
Szeretek szemtől szemben beszélni arról, hogy mit gondolnak. A legjobb számomra az lenne, ha itt folytathatnám, de nem fogok csak azért maradni, hogy maradjak egy vagy két évet. Nekem ez nem működik. A liga színvonala egyre jobb. Három éve vagyok itt, folyamatosan fejlődik. Igaz, hogy vannak európai lehetőségeim is.
Mindent számításba kell vennem, jól kell választanom, meg kell néznem, hogy hol érezném jól magam, nem elfelejtve, hogy itt remekül vagyok és sok szeretetet kapok. De meglátjuk. Kérnek tőlem dolgokat, én pedig viszonzom azokat. Ez fifti-fifti. De vannak lehetőségeim. Hat hónap múlva nem fogom abbahagyni a játékot.
Még a Real Madridba is visszatérnél?
Ha Florentino ott lesz, akkor lehetséges. Beszélünk, és lehetséges. Madridista vagyok. Belül érzem. Madrid még az én városom. Madridistának és madridinak érzem magam. Meglátjuk. Ha ott lesz…
Ancelotti: Sosem volt problémám Bellinghammel
Az olasz mester Gary Lineker vendége volt egy podcast beszélgetésben, ahol Real Madriddal kapcsolatos kérdésekre is válaszolt.
Két időszakot is eltöltött a Real Madridnál, biztosan nagyon büszke arra, amit ott elért.
Igen. Ha már az egókról beszélünk [a beszélgetés ezt megelőző szakaszában az egók kezeléséről kérdezték – a szerk. kieg.], a második időszakomban voltam olyan szerencsés, hogy egy egóktól mentes csapatot találtam. Fantasztikus játékosok voltak, mint Modrić, Kroos, Casemiro, Carvajal, Karim Benzema, ego nélkül. Jó kapcsolatot építettünk ki közöttük és a feltörekvő fiatalok között, mint Vinícius, Rodrygo, Valverde, Camavinga. Persze a klub segített, hiszen nagyszerű játékosokat igazolt, mint Bellingham, Güler, Endrick. Sikerült kiépítenünk ezt a kapcsolatot, és megnyertünk két BL-t egy igazán támogató klubbal. A Real Madrid tényleg egy fantasztikus klub, a legjobb, amelyet csak a Milanhoz hasonlíthatok, bár persze a Milan számomra érzelmi kérdés is.
Említette Bellinghamet. Angliában kérdőjelek vannak vele kapcsolatban, hiszen mi mindig ezt csináljuk… (nevet) De micsoda tehetség. Milyen ember, milyen játékos valójában?
Jude egy fantasztikus játékos. Ha hasonlítanom kellene valakihez, akkor Kakához hasonlítanám. Rendkívül tehetséges, fizikálisan nagyon erős, nagyszerűen érkezik, remekül teljesített, most is remekül teljesít. Problémája volt a vállával, 2-3 hónapra kiesett, most visszatért. Nincs kérdőjel. Miért kell őt megkérdőjelezni?
Ön is volt ebben az országban, tudja, hogy hogyan is működik ez az egész. (nevet) Ezt szoktuk csinálni a játékosainkkal. Elkezdik mondani, hogy milyen a viselkedése a pályán kívül, mekkora egója van… De bárkivel is beszéltem, aki tényleg ismeri, ennek ellentétét mondja róla, hogy egy igazi profi, aki nagyon keményen dolgozik.
Sosem volt vele problémám. A hozzáállása nagyszerű, igazi profi, nagyon keményen dolgozik az edzéseken, nem panaszkodik.
A könyvében olvastam arról, hogy hogyan került újra Madridba, nagyon tetszett a történet. Az Everton edzője volt, majd felhívta a Madridot.
Igen, felhívtam őket, ahogy az azt megelőző évben is tettem, amikor érdeklődtem, van-e olyan játékosuk, aki elhagyhatja a klubot. Akkor leigazoltuk James Rodríguezt. Remek kapcsolatot ápoltam akkor is a klubbal, és tudtam, hogy edzőt keresnek. Megkérdeztem, hogy találtak-e már, ők azt mondták, hogy még nem. Mondtam nekik, hogy jó edzőt kell találniuk, nem egy átlagosat. Megkérdezték, hogy szerintem milyen a jó edző, én pedig mondtam, hogy emlékezzenek vissza arra, amit 2014-ben tettünk. (nevet) Remekül éreztem magam az Evertonnál. Persze voltak nehézségek, de úgy gondolom, hogy az idénykezdet remekül sikerült. Tényleg nagyszerűen éreztem ott magam, jó hangulat, jó edzőpálya, jó emberek. De a Real Madridnak nem mondhattam nemet.
Xabi Alonso jól kezdett a Real Madridban.
Xabi jól illik a Real Madridba. Biztos voltam benne, hogy remek edző lesz, de jól is passzol a klubhoz.
A klub kikérte a véleményét, tanácsát az új edző kapcsán? Nem tudom, hogy ez így működik-e.
Egyáltalán nem. De nagyon jól illik oda, mivel ismeri a csapatot. Biztos voltam benne, hogy jól fog teljesíteni edzőként, mert remekül olvasta a játékot játékosként, fantasztikus középpályás volt. A Leverkusenben is nagyszerűen teljesített, és a legjobbakat kívánom neki, mert természetesen a Real Madrid szurkolója vagyok.
A teljes angol nyelvű interjú alább megtekinthető:
A novemberi válogatott szünet beosztása
11 madridista kapott behívót hazája válogatottjába a novemberi válogatott szünetre. Mbappé és Camavinga (Franciaország), Bellingham (Anglia), Huijsen (Spanyolország), Alaba (Ausztria) és Arda Güler (Törökország) a 2026-os világbajnokság selejtezőiben lépnek pályára. Brahim (Marokkó), valamint Vini Jr., Rodrygo és Militão (Brazília) két barátságos mérkőzésen vesznek részt, Gonzalo (Spanyol U21) pedig két Európa-bajnoki selejtezőt játszik.
SPANYOLORSZÁG
- Grúzia – Spanyolország (november 15., szombat, 18:00 CET)
- Spanyolország – Törökország (november 18., kedd, 20:45 CET)
Huijsen bekerült a spanyol válogatott keretébe, melynek célja a világbajnoki részvétel kiharcolása. Spanyolország hárompontos előnnyel vezeti a csoportját Törökország előtt, amellyel az utolsó fordulóban találkozik. A spanyolok előbb Grúziában lépnek pályára, ahol már biztosíthatják a kijutásukat.
FRANCIAORSZÁG
- Franciaország – Ukrajna (november 13., csütörtök, 20:45 CET)
- Azerbajdzsán – Franciaország (november 16., vasárnap, 18:00 CET)
Mbappé és Camavinga az utolsó két világbajnoki selejtezőjüket játsszák Franciaország színeiben. A franciák hárompontos előnnyel vezetik a D csoportot, és előbb hazai pályán fogadják a második helyen álló Ukrajnát, majd idegenben zárnak Azerbajdzsán ellen.
ANGLIA
- Anglia – Szerbia (november 13., csütörtök, 20:45 CET)
- Albánia – Anglia (november 16., vasárnap, 16:00 CET)
Bellingham két mérkőzésen szerepel majd az angol válogatottban, amely már biztosította csoportelsőségét. Az angolok ellenfelei Szerbia (hazai pályán), illetve Albánia (idegenben) lesznek.
TÖRÖKORSZÁG
- Törökország – Bulgária (november 15., szombat, 18:00 CET)
- Spanyolország – Törökország (november 18., kedd, 20:45 CET)
Arda Güler a török válogatottal az utolsó két világbajnoki selejtezőjére készül. Güler csapata még harcban áll az E csoport első helyéért, és Bulgária ellen otthon, Spanyolország ellen pedig idegenben zárják a sorozatot.
AUSZTRIA
- Ciprus – Ausztria (november 15., szombat, 18:00 CET)
- Ausztria – Bosznia-Hercegovina (november 18., kedd, 20:45 CET)
Alaba az osztrák válogatottal két világbajnoki selejtezőt játszik. Előbb Cipruson lépnek pályára, majd hazai közönség előtt, Bosznia-Hercegovina ellen fejezik be a H csoport küzdelmeit.
MAROKKÓ
- Marokkó – Mozambik (november 14., péntek, 20:00 CET)
- Marokkó – Uganda (november 18., kedd, 20:00 CET)
Brahim a marokkói válogatottal két barátságos mérkőzésen szerepel, mindkettőt hazai pályán játssza majd. Az ellenfelek Mozambik és Uganda lesznek.
BRAZÍLIA
- Brazília – Szenegál (november 15., szombat, 17:00 CET)
- Brazília – Tunézia (november 18., kedd, 20:30 CET)
Militão, Rodrygo és Vini Jr. Európában marad a két barátságos mérkőzés idejére. A brazil válogatott Szenegál ellen Londonban, Tunézia ellen pedig Lille-ben lép pályára.
SPANYOL U21
- Spanyolország U21 – San Marino U21 (november 14., péntek, 20:45 CET)
- Románia U21 – Spanyolország U21 (november 18., kedd, 18:00 CET)
Gonzalo a spanyol U21-es válogatott tagjaként két Európa-bajnoki selejtezőt játszik. Az első mérkőzésen a lugói Ángel Carro Stadionban San Marino lesz az ellenfél, majd idegenben, Románia ellen zárják a novemberi programot a spanyol fiatalok.
Orvosi jelentés: Courtois
A klub hivatalos tájékoztatása a játékos sérülése kapcsán.
A mai napon a Real Madrid orvosi stábja által elvégzett vizsgálatok alapján Thibaut Courtois-nál a jobb láb hosszú közelítő izmának sérülését állapították meg. A játékos felépülését a stáb folyamatosan nyomon követi.
Nem hivatalos információk alapján Thibaut-ra nagyjából 12 nap kihagyás vár.
Orvosi jelentés: Valverde
A klub hivatalos tájékoztatása a játékos sérülése kapcsán.
A mai napon elvégzett orvosi vizsgálatok alapján a Real Madrid orvosi stábja megállapította, hogy Fede Valverde a jobb combjának lovaglóizma sérült. A játékos felépülését a stáb folyamatosan nyomon követi.
Nem hivatalos információk szerint Fede nagyjából 10 napot lesz kénytelen kihagyni.
Összefoglaló: Rayo Vallecano – Real Madrid (0-0)
A Real Madrid ezúttal sem tudott nyerni a Rayo otthonában, a csapat idénybeli második pontvesztését, első döntetlenjét abszolválta. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.