Gy. András
Összefoglaló: Eibar – Real Madrid (0-4)
A mérkőzés összefoglalója:
Másik videó, ha az elsőt törölnék:
Valverde: Nagyon vártam már ezt a gólt
Valverde:
„Őszintén mondom, a mai az egyik legboldogabb nap az életemben. Már nagyon vártam az elmúlt mérkőzéseken, hogy megszerezzem ezt a gólt, azt akartam, hogy különleges legyen. Modrić csodálatos gólpasszt adott nekem, de az a fontos, hogy győztünk, így boldogan mehet mindenki a válogatott szünetre.”
„Amikor betaláltam, a körülöttem álló emberekre gondoltam, akik mellettem harcolnak. A családomra, a barátnőmre, azokra, akik a jó és rossz időszakok közepette is velem vannak. A gólomat nekik ajánlom. Modrić valami vicceset mondott, de ezt itt nem ismételhetem el. Csak viccelődött, és azt mondta, végre sikerült betalálnom. Köszönöm neki a passzt, és köszönöm a csapatnak a belém helyezett bizalmat, és azt a biztonságot, amit adnak nekem.”
„Hogy ez már zsinórban az ötödik mérkőzésünk volt kapott gól nélkül? Ez a csapat érdeme, mindenki nagyon elkötelezett, illetve gratulálnunk kell a kapusunknak, hiszen végtére is ő áll kapuban. Mindig megpróbáljuk megszerezni a labdát, hogy hozzátegyük a saját részünket, és biztosak lehessünk benne, hogy nem találnak be ellenünk.”
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, az ellenfelünk magasan letámadott, hogy ütéseket vigyen be nekünk. Mi azonban rájuk kényszerítettük a saját akaratunkat, ahogyan az az elmúlt találkozókon is rendszeresen sikerült. Ha gólt szerzel, minden megváltozik, mi a legtöbbet hoztuk ki ebből, nekik pedig jönniük kellett előre ezt követően.”

Courtois:
„A közelmúltban sem játszottunk mindig olyan rosszul, ahogyan az emberek azt mondták. Jól teljesítettünk a Betis ellen, csak éppen képtelenek voltunk betalálni. Most jól játszunk, és fontos volt, hogy tudjuk, mikor kell kicsit visszafognunk magunkat. Sokat próbáltak nyomás alatt tartani bennünket, de pontosan kiviteleztük az edzőnk által elmondottakat.”
„A Real Madrid mindig a bajnoki címért próbál küzdeni, mi pedig fokozatosan akarunk haladni előre. Fontos volt, hogy győzzünk a válogatott szünet előtt. Kár, hogy éppen most fog szünetelni a bajnokság, amikor jó formában vagyunk, de most jött el az ideje, hogy mindenki a saját hazáját képviselje.”
„Soha nem kételkedtem magamban, de az emberek másképpen látják a dolgokat, ha éppen gólt kapsz. Mindig is így éreztem. Továbbra is keményen dolgozom, hogy segítsem a csapatot, és fejlesszem a játékomat.”
„Hazard játéka? Nagyszerű mérkőzése volt. Ha a statisztikákat nézzük, nem rúgott gólt, és nem adott gólpasszt, de néha nem kizárólag erre van szükség. Ma négy gólt szereztünk és nyertünk, biztos vagyok benne, hogy ő is gólt akart rúgni, de tudom, hogy hamarosan ez is megtörténik.”
„Jól kijövök Valverdével, nagyszerű játékos. Biztos vagyok benne, hogy még 15 évig itt lesz. A csapat védekezésben és támadásban is számíthat rá, sokat harcol, és kiválóan lő. Ma szerezte meg az első gólját, de az edzéseken is neki az egyik legerősebb a lövése. Remélhetőleg a jövőben is jelentkezni fog ilyen távoli gólokkal, ezzel sokat segíthet nekünk.”

Carvajal:
„Óriási öröm számomra, hogy 250 mérkőzést játszottam ebben a mezben. Ez nagy megtiszteltetés, hihetetlenül boldoggá tesz. Fantasztikus, hogy a három pont megszerzésével ünnepelhetem. Remek meccseket játszunk. A mai is ilyen volt, nem kaptunk gólt sem. A jó kezdéssel megalapoztuk a mérkőzést, ezt kell csinálnunk a jövőben is. Most válogatott szünet következik, aztán kemény hónap vár ránk. Nem szabad meghátrálnunk, készen kell állnunk."
„A labda ma bement a hálóba mindkét tizenhatoson belül meggyőzőek voltunk. Amikor a Betis ellen játszottunk, akkor semmi nem akart bemenni, de az ellenfelünket megerősítette a találata.”
„Hazard számára minden új ebben az idényben, nem könnyű ehhez hozzászokni. Ma nagyszerű meccset játszott. Kezdjük megismerni a legjobb Hazard-t, aki rengeteget fog segíteni nekünk. Valverde egy igazi igásló. Minden pályán töltött percet kiérdemelt. Mindannyiunk számára példaértékű, hogy a kemény munkájával és áldozathozatalával harcolt ki magának helyet a csapatban.”
Zidane: Mindent beleadtunk az első pillanattól az utolsóig
„Nagyon elégedett vagyok. A legfontosabb, hogy mindent beleadtunk az elejétől a végéig. Nehéz pályára érkeztünk, egy jó ellenfél ellen játszottunk. Az első félidő ma nagyon jól sikerült, örülünk a győzelemnek. Nem sok dolog változott. A Mallorca elleni vereség után azon gondolkodtunk, hogy hogyan dolgozhattunk volna keményebben. Ma ezt tettük, hittünk a képességeinkben.”

„Ez most már öt kapott gól nélküli mérkőzés, nagyon elégedettek vagyunk. Képesek voltunk kordában tartani az ellenfeleket, azt pedig tudjuk, hogy csodás dolgokra vagyunk képesek a labdával. Talán ez volt a legjobb 45 percünk a visszatérésem óta, de a Galatasaray ellen is remekül játszottunk. Nagyon örülünk ennek a teljesítménynek.”
„Három vagy négy változás volt a felállásban, akik bekerültek, fenomenálisan játszottak. Mindannyian a feladatukra koncentrálnak, amikor pedig megkapják a lehetőséget, élnek vele. 25 játékosom van, mindenkire szükségem lesz. Egy edzőnek nagyszerű látni, hogy minden játékosa maximális koncentrációról tesz tanúbizonyságot. Mindannyian remek kvalitásokkal rendelkeznek, ezt ma is megmutatták.”
„Valverde kiváló. Fiatal, nagyon jól akar teljesíteni. Nagyon örülök, hogy betalált, mivel fenomenális lövései vannak.”
Beszámoló: Eibar – Real Madrid (0-4): Jöhet a válogatott szünet
A Real Madrid nagyszerű győzelmet aratott Éibarban. Benzema duplázott, Valverde megszerezte első gólját a Real Madridban, Sergio Ramos pedig ismét eredményes volt büntetőből. A blancók szándékai az első perctől egyértelműek voltak. Mindössze három perccel a kezdés után Benzema kapufát talált, bár mint később kiderült, lesen tartózkodva kapta meg a labdát. A Madrid odaszegezte az Eibart a kapuhoz, ez pedig előrevetítette azt, ami később következett.
A játék néhány percig állt, miután Mendy és Escalante szerencsétlenül ütközött, de az indulás után minden ment tovább úgy, ahogy a kis szünet előtt. Egy remek kontratámadás során Hazard és Benzema játszott össze nagyszerűen, aminek a vége egy kiváló Dmitrovic védés lett. A csapat dominált a pálya közepén is, folyamatos veszélyt jelentett a széleken, tehát nem volt meglepetés, amikor a 17. percben megszületett az első találat. Benzema remekül tartotta meg a labdát, bejátszotta azt középre, majd némi kavarodás után visszajutott hozzá, ő pedig nem hibázott.

Három perccel később De Blasis buktatta Hazard-t a tizenhatoson belül, Sergio Ramos pedig higgadtan értékesítette a megítélt büntetőt. A madridisták ezután a szélekről indulva dolgoztak ki helyzeteket, leginkább Hazard főszereplésével. Először egészen Dmitrovicsig vitte a labdát, ezt követően pedig a mérkőzés egyik legszebb egyéni megoldása következett. A belga két védőt is kicselezett a szélen, mielőtt rabonás mozdulattal beküldte volna a labdát Benzema felé. A dolog szépséghibája mindössze az volt, hogy az Eibar egyik védője résen volt, így tisztázni tudott a francia elől. A 29. percben Lucas Vázquez indult be, ám a büntetőterületen belül buktatták, a játékvezető tizenegyest ítélt. Ezúttal Benzema állt a labda mögé, Ramos után pedig a francia sem hibázott, így már 0-3-at mutatott az eredményjelző.
A félidő végén az Eibar vezette az utolsó támadást, ám nem tudták tesztelni Courtois-t. A habfehér parádénak azonban nem volt vége a szakadó eső ellenére sem, Hazard volt az első, aki a második félidőben próbálkozott. A Real Madrid kissé visszavett támadásban, de védekezésben nem, így a hazaiak legjobb perceiben is egységesek és magabiztosak voltak a játékosok. Egy kontratámadás végén Benzema került közel a mesterhármashoz.
Végül Valverde volt az, aki ellopta a show-t, hiszen megszerezte első gólját a Real Madridban. Ezúttal is a bal szélről került át a labda a jobb oldalra, Mendy ívelt Modric felé, aki a tizenhatos előtt üresen érkező uruguayihoz passzolt. Valverde egy tökéletesen helyezett, erősen meglőtt jobbossal fejezte be az akciót, meglőtte csapata negyedik gólját. Zidane ezután beküldte Iscót, Viníciust és Brahimot Hazard, Valverde és Lucas Vázquez helyére. Az eredmény már nem változott, a Real Madrid nagyszerű győzelmet aratott az Eibar ellen.
Karim Benzema megdöntötte Puskás Ferenc rekordját
A francia támadó nyitotta meg a gólcsapot az Eibar ellen, ő szerezte a Real Madrid első gólját a mai estén, ezzel a találattal pedig újabb mérföldkőhöz érkezett.
A találkozó első gólja volt Karim Benzema Madridi karrierjének 156. bajnoki találata, ez pedig azt jelentette, hogy beérte Puskás Ferencet a klub örökranglistáján. Sokáig nem volt döntetlen ez az állás, mivel Karim a mérkőzésen megszerezte a 157. gólját is, hiszen még tizenegyesből is eredményes tudott lenni. Ezzel már hivatalosan is a hatodik helyen áll a Real Madrid bajnoki gólvágóinak listáján.

Bajnoki góllövőlista a Real Madridban:
311 Cristiano Ronaldo
228 Raúl
216 Di Stéfano
186 Santillana
164 Hugo Sánchez
157 Karim Benzema
156 Puskás Ferenc
126 Gento
123 Butragueño és Pirri
Cristiano Ronaldo távozása után Benzema szállítja a madridi gólok jelentős részét. Az előző idényben termelt 30 gól után ebben az idényben már most 11-nél jár. Kilenc bajnoki találata ráadásul azt is jelenti, hogy vezeti a spanyol bajnokság góllövőlistáját.
Legendák nyomában
Karim duplája a Galatasaray ellen azt jelentette, hogy a francia lehagyta Alfredo di Stéfanót a BL-gólok számát tekintve (49 vs 50), következő célpontja pedig Hugo Sánchez lesz, aki összesen 164 bajnoki gólt szerzett a Real Madrid játékosaként.
Beharangozó: Eibar – Real Madrid: A válogatott szünet előtti utolsó állomás
A csapat védekezése biztos lábakon áll, különösen a legutóbbi négy mérkőzésen, ahol egyetlen gólt sem kapott a Real Madrid. Ez kulcsfontosságú lesz a csapat számára, amit Zidane is kiemelt a mérkőzés előtti sajtótájékoztató alkalmával. „Nagyra értékelem a bekapott gól nélküli győzelmeket, mivel ez azt jelenti, hogy az egész csapat keményen dolgozott.”

A hétközi BL-forduló remekül példázta a Real Madrid kiváló formáját. Ezt Rodrygónál senki nem támasztja alá jobban, hiszen a fiatal brazilt választották a forduló legjobb játékosának. Benzema a legutóbbi három mérkőzésén három gólt szerzett, Kroos pedig a bajnokság legjobb passzolója. Az Eibar ellen azonban semmit sem lehet biztosra venni, a játékosoknak újra bizonyítaniuk kell majd, ha három ponttal akarnak hazatérni.
Az Eibarnak hat mérkőzésre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze első győzelmét, jelenleg pedig a tabella 14. helyén állnak. A gyenge kezdést követően azonban sorozatban két meccset megnyertek, hazai pályán pedig igazán erősnek bizonyulnak, hiszen megverték a Sevillát, a Celtát és a Villarrealt is.
A Real Madrid új, sebezhetetlen középpályája
A közelmúlt sikereinek Real Madridja erősen támaszkodott a középpálya három pillérére a múltban. Az a csapat, amely sorozatban három BL-címet nyert meg, a Kroos – Casemiro – Modrić középpályával operált. Zidane most hasonló formulához nyúlt, ám ezúttal a Kroos – Casemiro – Valverde középpálya lehet a siker egyik kulcsa.
Ahogy ezek a srácok együtt játszanak, és az ilyen meccseken feljegyzett statisztikák eléggé meggyőzőek. Együtt még nem tapasztalták meg a vereség ízét. A mérlegük 5 győzelem, 1 döntetlen. Ezzel a középpályával a csapat kétszer múlta felül a Galatasarayt (6-0, 0-1) a BL-ben, a bajnokságban pedig a Leganést (5-0), a Granadát (4-2) és az Osasunát (2-0) győzte le. Az egyetlen döntetlen az Atlético Madrid elleni derbi volt a Wanda Metropolitanóban.

Fede Valverde az, aki ezen az új középpályán megteremti a különbséget. Casemiro és Kroos is a kezdőcsapat tagja az idény eleje óta. Az egyetlen meccs, amikor a német nem lépett pályára, az a Mallorca elleni csúfos vereség volt. Valverde fontossága egyre szembetűnőbb. Ha ő nem volt a pályán, a csapat kétszer vereséget szenvedett (PSG, Mallorca), négy döntetlent játszott (Valladolid, Villarreal, Brugge, Betis) és csupán háromszor tudott nyerni (Celta, Levante, Sevilla).
Valverde nélkül a lehetséges 27 pontból 13-at szerzett meg a csapat, miközben 12 rúgott gólhoz 12 kapott társult. Ha azonban ő is pályán volt, a lehetséges 18 pontból 16-ot zsebelt be a Madrid, 18 rúgott, és mindössze 2 kapott góllal. „Ha megkapja a lehetőséget, mindig remekül teljesít” – mondta róla Zidane a Galatasaray elleni meccs után. „Casemiro helyére tettem, jól játszott. Normál esetben ő egy box-to-box játékos, de jól segítette a csapatot.”
Zidane-nak köszönhető, hogy Valverde nem távozott kölcsönbe a csapattól a nyári átigazolási időszakban. Az uruguayi játékos tökéletesen illik a középpályára, ami a Courtois, Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo, Rodrygo, Benzema és Hazard névsorral kiegészülve egy egészen jól összeállt kezdő XI-nek tűnik.
PSG-pánik Mbappé madridi álmai kapcsán
„Bármi áron”. Ezzel a főcímmel érkezett a pénteki a L’Equipe, miután Leonardo, a PSG sportigazgatója kérte Zidane-t, hogy fejezze be Kylian Mbappé emlegetését.
A cikk szerint a PSG megkezdte az egyeztetéseket Mbappéval a játékos szerződésének meghosszabbításáról, de eddig még ajánlattétel nem történt. A lap a France Football néhány nappal ezelőtti értesüléseit is megerősíti, miszerint a francia klub aggódik amiatt, hogy a Real Madrid és Mbappé érdeklődést mutatnak egymás, illetve a közös munka iránt.
Legutóbb Zidane szólalt meg a kisebb vihart kavart témában, ő az Eibar elleni találkozót megelőző sajtótájékoztatón ismét felemlegette Mbappé madridi álmait. „Nem mondtam semmi újat, csak azt, amit Mbappé maga is elmondott, miszerint az az álma, hogy egy nap itt játsszon.”

Történt mindez azután, hogy Leonardo próbálta elcsendesíteni az Mbappé jövőjével kapcsolatos találgatásokat. „Bosszantó és zavaró. Nem most van itt az ideje erről beszélni. Még két és fél éve van hátra a szerződéséből. Ideje ezt most már befejezni.”
„Nincs több mondandóm Leonardóról, én azt mondok, amit akarok.” – zárta a Mbappéval kapcsolatos mondandóját Zinédine Zidane a legutóbbi sajtótájékoztatóján, reagálva a francia együttes sportigazgatójának kirohanására.
A játékos szerződése
Mbappénak 2022-ig szóló szerződése van a PSG együttesével. Az AS szerint, amely nemrég a Real Madrid tervéről is írt, a fiatal francia stratégiája most az, hogy nem hosszabbít, hanem kivár. A támadó kontraktusának utolsó 24 hónapjában megkezdődik a megújítási versenyfutás, hiszen ha 12 hónappal a szerződés lejárta előtt sem sikerül vele megegyezniük a párizsiaknak, úgy könnyen előfordulhat, hogy végül ingyen távozik. A kivárás egyértelműen Mbappé malmára hajtja a vizet. Emellett pedig ha úgy tűnik, hogy nem fogja megújítani szerződését, úgy a PSG-nek olcsóbban kell majd tőle megválnia mint szeretnék, ahogy a Chelsea is tette ezt Eden Hazard esetében.
Ha Mbappé nem újítja meg a szerződését nyárig, úgy a Madridnak lehetősége lesz megvenni őt a PSG-től. A játékos már egyértelművé tette, hogy nyitott lenne egy új kihívásra, amikor egy nyilatkozatában a következőt mondta: "A jövőm? Talán itt az ideje több felelősséget vállalnom. Talán a PSG-ben folytatom nagy örömmel, talán új projektbe kezdek valahol máshol.” A PSG akkor rákényszerült, hogy kiadjon egy közleményt, amelyben elmondták, hogy a játékos nem akar távozni. Most pedig „minden áron” hosszabbítani akarnak vele, miközben villog a pánikjelző lámpa a Real Madrid érdeklődése nyomán.
Martin Ødegaard: Ha tehetem, megnézem a Madrid meccseit
„Számomra különleges lesz pályára lépni a Real Madrid ellen. Még mindig vannak ott barátaim, akikkel szoktam beszélni. Ilyen például Fede Valverde. Nagyon örülök, hogy jól megy neki a játék, mindig nézem a meccseiket, ha tehetem. Minden játékosuk kiváló, nagyon kedvelem Luka Modrićot.”
„Van szerencsém egy remek csapatban játszani, ami sokkal könnyebbé teszi a dolgomat. Jól játszunk. A célunk az, hogy elindulhassunk egy Európai sorozatban, de minden csapat ezt akarja. Továbbra is keményen kell dolgoznnk, napról napra kell haladnunk. A keretben különleges a hangulat, sosem voltam még olyan öltözőben, ahol ilyen összetartás lenne.”

„Imanol Alguacil egy nagyon, nagyon jó edző. Minden egyes nap tanulok valamit. Hogy mit kér tőlem? Sok dolgot. Labda nélkül nyomásgyakorlást, a párharcok megnyerését, labdával pedig helyzetek kidolgozását és gólpasszokat. Minden teljesen egyértelmű és tiszta, játékosként nagyon könnyű megérteni őt. Nagyon fontos szerepe van a beilleszkedésemben.”
„Nagyon boldog vagyok San Sebastiánban. Két év? Számomra ez nagyon fontos volt. A tervem az, hogy két évet töltsek el itt, de ez sok dologtól függ. Hogy van-e itt barátnőm, aki miatt meghosszabbítanám az itt tartózkodásomat? Nem tudom, inkább a norvég lányokat preferálom. (nevet)”
„Csak a futballra gondolok. Edzésekre járok, a többi időmet pedig azzal töltöm, hogy a focin gondolkodom. Alig hagyom el az otthonomat, konditerembe megyek, hogy javuljak, figyelek az étkezésemre. Például nem eszem tésztát, és csak minimális jégkrémet és csokoládét fogyasztok a hétvégéken.”
„A bokám napról napra javul, de pihentetnem kell egy kicsit. Nem komoly sérülés, de kemény behatás érte. Játszottam a Levante ellen, de nem éreztem jól magam, így csináltunk néhány tesztet. A válogatott? Lehet, hogy megvizsgáljuk újra a sérülésemet, de nehéz lenne most Norvégiával játszanom. Mindig játszani akarok, úgyhogy nem szeretem az ilyen kihagyásokat, de néha muszáj.”
„Sok csapat érdeklődött irántam annak idején, de a legfontosabb az volt számomra, hogy folyamatosan jobbá váljak, ezért a Real Madridhoz igazoltam. Úgy gondoltam, hogy számomra ez lesz a legjobb döntés. Oda mentem, mert az első csapattal dolgozhattam, a világ legjobbjaival, és a Castillában játszhattam, ahol Zidane volt az edző.”

„Meghosszabbítottam a szerződésemet, mert tetszik az, amit terveznek velem. Szoktam beszélni a klubbal, ahogy az ügynököm is, de nagyon boldog vagyok itt és most a Real Sociedadra koncentrálok. Több ajánlatom is volt, de miután beszéltem a klub embereivel és az edzővel, nagyon könnyen el tudtam dönteni, hogy itt folytassam. Úgy éreztem, hogy ez a megfelelő hely számomra.”
„Az emberek itt nyugodtak, hasonlóan a norvégokhoz. A szurkolók néha Martintxónak hívnak, amit nagyon szeretek. Heti kétszer veszek spanyol nyelvórákat, jól haladok. Napról napra ügyesebben megy.”
Joaquín: Szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni Viníciustól
„Ez csak egy elejtett megjegyzés volt a pillanat hevében. Sosem kellett volna ezt mondanom” – magyarázta az esetet a játékos egy andalúz rádiócsatornának.
„És azt mondani, hogy Vinícius nem jó a kapu előtt, nem olyasvalami, amit én találtam ki. Nem azt mondom, hogy rossz játékos, ha az lenne, akkor nem játszana a Real Madridban. Ez csak egy megjegyzés volt, amit magamnak tettem és az erőnléti edzőmnek mondtam.”

A tőle megszokott humorral tovább próbálta kisebbíteni szavai jelentőségét: „Ki vagyok én, hogy kritizáljam? Én maximum annyira vagyok veszélyes a kapu előtt, mint egy cigány az unokatestvérei nélkül… De őszintén. Rosszul érzem magam amiatt, amit mondtam, és szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni tőle, mivel még csak 19 éves, én pedig ilyeneket mondok… Remélem, hogy tudjátok, hogy nem vagyok ilyen ember. Ő egy remek játékos, fényes jövő vár rá. Nem volt szándékomban megbántani senkit.”