Gy. András
Hakimi nem viccel, duplázott a BL-ben, ráadásul nem is akárhogy
Achraf első gólja:
Hakimi needed at Madrid. Badly.#Hakimi #RealMadrid pic.twitter.com/NfbOfAlBAB
— Himanshu Pathak (@Pun_job) October 2, 2019
A második találat:
So calm and composed, Hakimi’s second goal. pic.twitter.com/AUgmXTqlWg
— Wolveride (@Wolveride) October 2, 2019
Solari a Premier League-be vágyik
Solari rövid időszaka a Real Madrid kispadján 2019 márciusában ért véget, amikor Zinédine Zidane visszatért a Bernabéuba. Az argentin szakember eredetileg Julen Lopetegui ideiglenes pótlására érkezett, viszont a jó kezdés után úgy tűnt, hogy hosszabb távon is számolnak majd vele. Nem sokkal azután azonban, hogy a BL-címvédő búcsúzott a Bajnokok Ligája sorozattól az Ajax ellen, menesztették.
Solari azóta nem dolgozott edzőként, de a 42 éves szakember úgy érzi, kész visszatérni a kispadra, a Premier League pedig vonzó hely lenne számára.
„Szeretnék Európában dolgozni, egy komoly projekten, az egyik nagy bajnokságban” – mondta a BBC Sportnak.

„Az előző idényben követtem a Premier League-et, megfigyeltem, hogy milyen hatalmas fejlődésen ment keresztül. Fantasztikus idényt futottak az angol csapatok. Rengeteg eltérő kultúra képviselteti magát, vannak spanyol, német, angol edzők, de a világ minden tájáról láthatsz szakembereket, akik közösen teszik lehetővé a fejlődést.”
„Én az olyan focit részesítem előnyben, ahol a csapat az első, ahol támadó futball, nagy tempó, agresszivitás látható annak érdekében, hogy magas védekezéssel, gyors váltásokkal lehessen operálni, és természetesen megvan ehhez a kellő tehetség is.”
„A Premier League számai elképesztőek, csak megerősítik a változást. Tizenöt évvel ezelőtt három olyan meccs volt a bajnokságban, ahol az egyik csapat 70%-ban birtokolta a labdát. Három éve már 30. Két éve 60, az előző idényben pedig 67.”
A kérdésre, hogy keményen elbántak-e vele Madridban, Solari csak annyit mondott: „Ez magánügy. Ez futball. Megtiszteltetés volt a Real Madridot szolgálni.”
Egyelőre még kérdéses, hogy hol folytatja a munkát Solari, azonban David Beckham csapatával már szóba hozták, így az USA is egy lehetséges állomás az argentin számára.
A belga válogatott kapusedzője: Furcsa, hogy amíg Courtois nálunk kiválóan teljesít, a Real Madridban De Gea szindrómában szenved
„Másként kell kezelniük. Ő egy különleges srác. Furcsa, hogy amikor velünk van, mindig a legmagasabb szintet hozza, de a Real Madridnál De Gea szindrómában szenved.”
Az Atlético Madrid korábbi játékosa nem tudja a legjobbját nyújtani, amióta a blancók csapatát erősíti, az utóbbi időben pedig ki is fütyüli a Bernabéu közönsége.
„Ha a Bernabéu fütyül, akkor a csapatot egy egységként kell kezelned.”

„Miért ne kezdhetne szombaton? Tegnap beteg volt, ezért kellett lecserélni a második félidőre.”
„Ő egy nagyszerű kapus, meg fogja próbálni újra boldoggá tenni a Real Madridot.”
Eden Hazard szintén nehezen találja a helyét a fővárosban, de a szakember türelemre intett vele kapcsolatban.
„Hazardnak idő kell. De a Real Madrid a világ legnagyobb klubja, teljesen normális, hogy elvárják, hogy a játékosaik már az érkezésük pillanatában kiválóan teljesítsenek.”
A gyenge BL-szereplés valódi ára
A 2019/2020-as idény csoportkörében az UEFA szabályzata szerint minden győztes mérkőzés után 2.7 millió euró jár a csapatoknak, miközben egy döntetlen 0.9 millió eurót jelent.
Ez azt jelenti, hogy a Real Madrid már most elbukott 4.5 millió eurót a PSG elleni 3-0-nak és a Club Brugge elleni 2-2-nek köszönhetően.
Összehasonlításképp: Az előző idény csoportkörében a négy győzelem és két döntetlen 10.8 millió eurót hozott a konyhára a blancóknál.

Ha ezt a számot túl akarják szárnyalni, akkor mind a négy hátralévő meccsüket meg kell nyerniük, így összesen 11.7 millió eurót vihetnének haza, ami a csoportkörben való szereplés fix 15.25 millió eurós díja és a csoportból való esetleges továbbjutásért járó 9.5 millió euró mellé csatlakozhatna.
Az előző idény rövid életű európai kalandja is költséges volt a Madrid számára, hiszen körülbelül 35 millió eurós bevételre tett szert a csapat a legjobb 16 közé jutással, ami jóval elmarad az azt megelőző évben szerzett 88.6 milliós bevételtől.
Nyílt levél Zidane-nak
Kedves Zinédine Zidane!
Először is szeretném elmondani, hogy egy egyszerű újságíróként, futball szurkolóként írom Neked, háromszoros BL-győztes edzőnek ezeket a sorokat innen a Bernabéuból, figyelmen kívül hagyva azt, amit játékosként elértél.
Nincs senki, aki nálad jobban ismerné a játékosokat és az állapotukat az edzések alapján, de számomra érthetetlen, hogy egy olyan futballista, mint Vinícius, aki remekül játszott az Osasuna ellen, egyetlen percet sem kapott a Wanda Metropolitanóban a derbin. Lehet, hogy a sebessége hasznos lett volna, figyelembe véve a csapat támadásainak egyszerűségét. Aztán a Bajnokok Ligájában is a padon kezdett, miközben Lucas Vázquez kezdőként lépett pályára.

Lucas Vázquez egy lenyűgöző kiegészítő ember, egy olyan játékos, aki mindent belead a pályán, aki önfeláldozásból jeles, de jelenleg nincs olyan szinten, hogy kezdő legyen egy Real Madridban. Ha továbbra is úgy fogsz lehetőséget adni neki a kezdőben, hogy a teljesítménye nem párosul ehhez, teljesen aláásod a tekintélyét. Ennek az lesz a vége, hogy a szurkolók könnyű célpontjává válik.
Elnézést az arcátlanságomért, de azzal sem vagy tisztában, hogy a kezdő 11-nek frissítésre van szüksége, hogy Raphäel Varane és Sergio Ramos nincsenek szinkronban, folyamatosan gólokat lőnek mellettük, hogy Toni Kroos, Casemiro és Luka Modrić nagyszerűek voltak a maguk idejében, de most már nem feltétlenül kellene őket folyamatosan játszatni, és hogy annak ellenére is kevés a gól, hogy Karim Benzema játéka feljavult.
Nem úgy tűnik, hogy a védelemben bármi is automatikusan működne, vagy hogy felkészült lenne a csapat a rögzített helyzeteknél. Lehet, hogy aki tévedésben van, az én vagyok.
Kérlek, értsd meg, hogy a Real Madrid kispadjára tértél vissza, és a Bernabéu közönsége valami mást szeretne látni a csapatodtól. Először is azt kérik, hogy harcoljatok trófeákért, lehetőleg májusig.
Gregorio García
Butragueño: Ez egy váratlan eredmény volt
„Ez egy váratlan mérkőzés és eredmény volt. A lehető legrosszabbul kezdtük a meccset. Később már megvolt a kellő bátorság és megfelelő hozzáállás, csak az eredmény maradt el.”
„Nem sokkal a szünet előtt szereztek egy nagyszerű gólt egy hiba után. A második félidő elején voltak a legnagyobb helyzeteink, 2-1-re szépítettünk, nekik pedig kétségeik támadtak.”

„Egészen addig a szabálytalanságig nem tudtunk egyenlíteni, de az látszott, hogy akartuk a három pontot.”
„Van két gyors játékosuk, akik remekül használták ki a Real Madrid védelme mögötti üres területeket.”
„Többször már nem hibázhatunk. Nyernünk kell a Galatasaray ellen, a lejátszott két meccsünk meghatározza azt, ami következik.”
Mignolet: Megmutattuk, hogy van helyünk a BL-ben
Mignolet:
„Pozitívnak kell maradnunk, hiszen pontot szereztünk a Real Madrid ellen a Bernabéuban. Ez egy jó ok arra, hogy büszkék legyünk magunkra. A 0-2-es vezetés a félidőben álmodozásra késztet, de azzal is tisztában kell lenni, hogy egy korai vezetés mindent megkavarhat később. De az első gólunk után megőriztük a hidegvérünket, hittünk a saját játékunkban. Végül pedig még lehetőségünk volt Dennis révén a győzelem megszerzésére is.”
„Igaz, hogy igazságos eredmény született, tekintve a kidolgozott helyzeteik számát. Minden jó, ha a vége jó, egy pont ebben a stadionban pedig bónuszpont, szóval egyszerűen csak örülnünk kell neki. Büszkék lehetünk arra, ahogy játszottunk. A találkozó előtt azt mondtuk, hogy a saját játékunkat akarjuk játszani, és végül ezt is tettük. A fiataljainknak nyugodtnak kellett maradniuk és maximális koncentrációra volt szükség tőlük, amit meg is valósítottak.”

„A mai este legpozitívabb része az, hogy megmutattuk, van helyünk ebben a sorozatban. Ugyanez igaz a Galatasaray elleni meccsre. Mindkét meccsen elérhettünk volna ennél többet is. Teljesen megérdemelten vagyunk a BL csoportkörében. A mai teljesítményünket kellene alapnak tekintenünk a további mérkőzések előtt.”
Dennis:
„Ha három pontot szerzünk, az még jobb érzés lett volna. Mindenki arra számított, hogy a Real könnyedén átlép rajtunk, de felkészülten jöttünk ide, hittünk a saját képességeinkben. Hittünk abban, hogy van keresnivalónk itt. Kétgólos vezetésre tettünk szert, ami nagyszerű érzés volt, de az ember fejében egy ilyen csapat ellen mindig motoszkál, hogy bármikor megfordulhatnak a dolgok. Kicsit csalódott vagyok az egy pont miatt. De jó dolog, hogy egy pontot el tudtunk hozni a Bernabéuból. Ez még mindig egy masszív csapat, nagy név.”

„Szerettem volna elfektetni a kapust az első gólnál, de elveszítettem az egyensúlyt, és végül a másik lábammal sikerült meglőnöm a labdát. A második gólnál megvolt a labda, el is akartam lőni, de amikor megláttam, hogy Courtois jön felém, úgy döntöttem, hogy átemelem. Kár, hogy a harmadik lehetőségemnél a kapus remekül védett. Nem akartam arra a sarokra helyezni, de rákényszerültem."
"Kedvelem Cristianót, számomra ő a világ legjobb játékosa. Szomorú voltam, amikor elhagyta a Real Madridot. A góljaimat úgy ünnepeltem, ahogy ő, hogy megmutassam, elveszítettek valamit."
(A mérkőzés előtt elmondta, hogy ha gólt szerez a Bernabéuban, akkor tetoválást csináltat – A szerz. kieg.) "Akkor most kettő is kellene. (nevet) A kamerába mindig viccelődök.”
Philippe Clement: Hihetetlenül büszke vagyok a játékosaimra
„Ideális esetben a második félidőben lehettünk volna bátrabbak, de összességében hihetetlenül büszke vagyok arra, amit a játékosaim ma véghez vittek itt. A Real feltámadt a második félidőre, komoly nyomást fejtettek ki. A kapunkhoz szögeztek minket, de ne felejtsük el, hogy Dennis és Schrijvers révén voltak még helyzeteink, eldönthettük volna a meccset. Emellett biztos vagyok benne, hogy ha tizenegy emberrel maradunk a pályán, begyűjtjük a három pontot.”

„Újra történelmet írtunk. Ez a pont, és ahogy játszottunk… Hosszú ideje nem játszott már belga csapat ilyen kaliberű ellenfél ellen és így a Bajnokok Ligájában. Tudjuk, hogy 6 pontból 2-t szereztünk, de könnyedén lehetett volna ez 6-ból 6 is. Ambiciózus tervvel érkeztünk ide: próbálkozunk, támadunk, labda nélkül pedig mélyen visszarendeződünk. A játékosaim tökéletesen végrehajtották ezt.”
„Mi egyszerűen megpróbáljuk minden meccsből a lehető legtöbbet kihozni. Tudjuk, hogy a többi csapat sokkal minőségibb, szóval nagyszerű dolog ilyen pontokat szerezni. A Real egy sztárokkal teletűzdelt csapat, miközben nekünk csak egyetlen ilyen szintű tapasztalattal rendelkező játékosunk van. De nem szabad a többi csapattal foglalkoznunk. Nekünk az a feladatunk, hogy ezek a fiatal játékosok tapasztalatot szerezzenek, így pedig lehetővé tegyék számunkra, hogy még tovább jussunk Európában.”
Zidane: Mindkét gól, amit kaptunk, nevetséges
„Igazából gyenge első félidőt produkáltunk, nagyon rossz első öt percünk volt, az ellenfél pedig azonnal megnehezítette a dolgunkat. Nem irányítottuk a játékot semmilyen szempontból. A második félidő már egy másik történet, megváltoztattuk a mérkőzés képét. Amit magammal viszek ma, az a játékosok reakciója, hiszen ők azok, akik megváltoztatták a meccset. Ezt, és az egy pontot viszem magammal.”
„Az ellenfél megnehezítheti a dolgod. Tudtuk, hogy három gyors játékosuk van elől, de az a baj, hogy ha gólt szereznek, az még inkább feltüzeli őket. Először játszottak itt, az egész pályát bejátszották. A futballban az első sípszótól az utolsóig koncentrálnod kell, mi pedig nem kezdtünk jól. A második játékrészben minden megváltozott, szívvel játszottunk, elkötelezettek voltunk és az ellenfél térfelén zajlott a játék. Nem gondolom, hogy Vormer kiállítása bármit is megváltoztatott. Nem tudom, hogy meddig játszottak tíz emberrel, talán 8-10 percet? Annál biztos nem többet.”
„Mindkét gól, amit kaptunk, nevetséges. Ennyit tudok mondani. Ami az első félidőben történt, az bárkivel megtörténhet. Tudjuk, hogy ez a Bajnokok Ligája, próbáltuk az első pillanattól az utolsóig megszerezni a három pontot, de ez az első félidőben lehetetlennek bizonyult. A második félidőt 2-0-ra nyertük, és szereztünk egy pontot.”

„Nem aggódom. Be kell fejeznünk a helyzeteinket, mivel ha az első félidőben kicsivel pontosabbak vagyunk, mi is lőhettük volna az első gólt. Hazai pályán az első perctől kezdve arra kell törekednünk, hogy eldöntsük a meccset, nyomás alatt tartsuk az ellenfelet. Nem akarok tiszteletlen lenni az ellenféllel, de ha úgy nyomtunk volna az első perctől, mint ahogy a második félidőben, esélyük sem lett volna.”
„Courtois nem tudta folytatni a meccset. Areola mellett ő is a Real Madrid kapusa. Mindenkinek megvan a saját véleménye, nem fogok ebbe belemenni. Készen kell állnunk a csoportkör utolsó három meccsére. Nem aggódom. Courtois a legjobbját akarja nyújtani, csak ez számít. A második félidő jobb volt, ezt viszem magammal. Az első félidőben mutogathattunk volna Courtois-ra, de mindannyian együtt vagyunk ebben, és én vagyok az első, aki a kritikákat fogadja. Ez így működik, én vagyok a felelős.”
„Szerencsére jól reagáltunk, ezt pozitívumként foghatjuk fel. Két félidőből áll a mérkőzés, a szünetben azt mondtam a játékosoknak, hogy ha ugyanígy megyünk ki a pályára, veszíteni fogunk, de van 45 percünk, hogy változtassunk a helyzeten. Ők pedig ezt tették.”
Ramos Instagramon az alábbi üzenetet publikálta: „Gyenge első félidő, a második félidő a tőlünk elvárt harcosságot hozta. Többet kell tennünk, jobban kell csinálnunk.”
„Egyetértek Sergióval. Ezt tették a második félidőben. Hozzájuk hasonlóan én is inkább a második félidőre gondolok, az elsőt elfelejteném, de tanulnunk kell belőle, és ezt is fogjuk tenni.”
„James és Bale is rúgást kapott a héten. Mindenki kulcsfontosságú a keretben. 25 játékosom van, mindenkire szükségem van, de akik sérültek, velük nem kockáztatok. Ma Nacho is megsérült. Courtois sérülése korántsem olyan komoly, meglátjuk, hogy mi történik.”