Gy. András
Carvajal: A versenyhelyzet mindenkinek jó
A Real Madrid kapitánya a spanyol válogatottal készül a szeptemberi vb-selejtezőkre, közben az El Larguero munkatársaival beszélgetett egy interjú alkalmával.
Újra a válogatottban
„Nagyon kedves fogadtatásban volt részem. Egyébként nagy kedvvel tértem vissza. Sok idő telt el, nekem eléggé lassúnak is tűnt, de most újra itt vagyok, ismét egy első nap izgalmával.”
A vb éve
„A mester már a ma reggeli beszélgetés alkalmával irányba állított minket. Hat meccset játszunk a kijutásért, márciusban pedig a Finalissima, ha bejutunk. Majd a világbajnokság. Ez egy fontos kihívásokkal teli év, történelmet írhatunk.”
A válogatott fejlődése
„Korábban hiányzott a vertikális játék. Az edzővel, a fiatal és idősebb játékosok elegyével most látványos, szép futballt játszunk.”
A vb esélyesei
„Szerintem megérdemelt. A Nemzetek Ligája döntőjében legyőztük a horvátokat, megnyertük az Eb-t, most pedig a Nemzetek Ligája döntőjében szenvedtünk vereséget. A csapat az elvégzett munka és a játék alapján is esélyes.”
Keret
„Szinte egy család vagyunk. Az Eb óta nagyon erős az összetartás, fantasztikus a csapat. A tehetségünket és az egónkat is a csapat szolgálatába állítjuk. A mester sok játékost ismer, megvan az oka annak, hogy kit hív be. Van egy erős mag, de senki előtt nem zárja be a kaput. Az aktuális forma is sokat számít.”
Lamine
„Ebben az évben nem találkoztam vele a mindennapokban. Amióta megérkeztem, semmi nem változott, ugyanaz a helyzet. Ez bonyolult helyzet, amit meg kell érteni. Még csak 18 éves, aki egy olyan klubnál máris referencia, mint a Barcelona. Fontos szerződést írt alá. Jó tanácsokra van szüksége, két lábbal a földön kell maradnia. Fok hibázni, mint mindenki, de ha a pályán teljesít, korszakos játékos lehet. Ott lehet az Aranylabda-jelöltek között. Ráadásul nagyon fiatal. Én 18 évesen a Castillában játszottam. Hogy kire szavaznék az Aranylabda-szavazáson? Nem fogok szavazni, úgyhogy…”
A térdsérüléséről
„Anyám majd’ megölt, amikor megtörtént… Beraktam a lábam, éreztem, hogy elakadt, de gondoltam, hogy szerencsére erős a térdem… Próbáltam ránehezedni, mondom „ez ku*va jó”. Ez volt a legrosszabb sérülésem. Hosszú volt a felépülés. Játszottam egy kicsit a klubvilágbajnokságon, mert úgy alakult a meccs… De tíz hónapig tartott. A legrosszabb a műtét utáni időszak volt. Erőltettem, hogy felkeljek, de lementem enni és öt percet nem bírtam ülni.”
Rodri
„Nagyon gyakran beszéltünk a folyamat alatt. Örülök neki. Rodri is átélte ezt, szerintem neki még hosszabbnak tűnt, ráadásul még nincsenek gyerekei. A Madridról nem beszéltünk semmit. Hogy maradjon a Cityben? Megértem, mert a klub támogatta őt ezekben a pillanatokban. Nekem is így volt a Madriddal, másnap hosszabbítottak velem. Mindig hálás leszek a klubnak. Mindig vissza akarod adni a szeretetet és bizalmat, amit kaptál, bármilyen gesztussal. Rodri jó igazolás lenne, ez világos. Ő madridi, sok időt töltött ott. Egy váltás nem ártana neki (nevet). Egy olyan futballistának, mint Rodri, bárhol jól fog menni.”
Edzőváltás a Madridnál
„Szükséges változás volt. Ancelotti ciklusa a végéhez ért, vérfrissítés kellett. Xabi jól teljesít, próbáljuk elsajátítani az elképzeléseit. Még sokat kell dolgoznunk, hogy csúcsra érjünk.”
Mit adott hozzá Xabi Alonso?
„Ez nagyon objektív dolog. Ha nyersz, minden jó, ha nem nyersz, minden sz*r. Több a fegyelem az időpontokban, a videózásban. Nem bízhatsz az eredményben, de a győzelmek határozzák meg a játékosok sorsát. A letámadás? Magasabb letámadást kér, a csapat jobban összezárja a sorokat. Tényleg igaz, hogy most jobban presszionálunk együtt.”
Felkészülés hiánya
„Itt érdekütközés van, mindenki a sajátját nézi. De nehéz. Pár év múlva érezni fogjuk a pihenés hiányát. Változás? Most pihensz egy hetet, mert a következő héten már dolgoznod kell. A futballtól kikapcsolsz, de fizikálisan formában kell maradnod. Ezt jól kell kezelned, mert ha nem, később szenvedni fogsz.”
Verseny Alexander-Arnolddal
„Jó srác, jól beilleszkedett. Kemény konkurencia, és mindketten harcolni fogunk a posztért. Nekem ez jó. Sokszor a legjobb formám akkor volt, amikor komoly versenytársam volt, és most is így állok hozzá. Különböző tulajdonságokkal rendelkező játékosok vagyunk, a mesternek ez jól jön. Ez egy kellemes probléma a klubnak és az edzőnek is. Így volt Danilóval is. Beníteznél ő kezdett, aztán sikerült megszereznem a posztot. A lehető legtermészetesebben kezelem ezt. Az év során meglátjuk, ki mennyi percet játszik.”
Mbappé
„Őt is hasonlóan látom. Nagyon jó. Tavaly nem nyert nagy trófeát, de 44 gólt lőtt. Ne feledjük, ez nagyon nehéz. Idén pedig elképesztő formában van.”
Rotálás
„A mesternek van egy elképzelése arról, hogy 17 vagy több játékos forogjon, hogy mindenki friss legyen. Meg kell érteni, hogy az a játékos, aki fél órára áll be, még fontosabb lehet, mert friss. A meccseket végig kell játszani, és az utolsó fél órában az a futballista, aki nem kezdett és dühös, káros lehet, miközben még döntő fontosságú is lehetne. Ha senki nem érzi magát megkérdőjelezhetetlennek, az jó a csapatnak és mindenkinek.”
Ha Viníciust fárasztja a reflektorfény
„Nem hiszem, hogy ez neki jót tesz, de nehéz is ezzel együtt élni. A strandlabdák, a sértések… Megértem, nehéz. Rajtam nem volt ekkora nyomás. Sokat beszélgettünk vele, mondtuk neki, hogy maradjon nyugodt és összpontosítson a játékra, mert úgy megállíthatatlan.”
A válogatott szünet beosztása
Tizenhárom Real Madrid-játékos kapott válogatott-behívót szeptemberi mérkőzésekre.
Carvajal és Huijsen (Spanyolország), Mbappé és Tchouameni (Franciaország), Rüdiger (Németország), Arda Güler (Törökország), Alaba (Ausztria), Courtois (Belgium), Lunin (Ukrajna), Brahim (Marokkó), Valverde (Uruguay) és Mastantuono (Argentína) mind részt vesznek két, a 2026-os világbajnokságra kvalifikáló mérkőzésen. Gonzalo (Spanyolország U21) pedig a 2027-es U21-es Európa-bajnokság selejtezőin szerepel.
SPANYOLORSZÁG
- Bulgária–Spanyolország (2025. szeptember 4., csütörtök, 20:45)
- Törökország–Spanyolország (2025. szeptember 7., vasárnap, 20:45)
A spanyol válogatott, soraiban Carvajallal és Huijsennel, az első két világbajnoki selejtezőjét idegenben játssza. Előbb Szófiában Bulgária ellen lépnek pályára, majd Güler Törökországával találkoznak.
FRANCIAORSZÁG
- Ukrajna–Franciaország (2025. szeptember 5., péntek, 20:45)
- Franciaország–Izland (2025. szeptember 9., kedd, 20:45)
Mbappé és Tchouameni két világbajnoki selejtezőre kapott meghívót. Először Lunin válogatottja ellen játszanak Wroclawban (Lengyelország), majd néhány nappal később az Izland elleni hazai meccsen lépnek pályára a Parc des Princes-ben.
NÉMETORSZÁG
- Szlovákia–Németország (2025. szeptember 4., csütörtök, 20:45)
- Németország–Észak-Írország (2025. szeptember 7., vasárnap, 20:45)
Rüdiger a német válogatott tagjaként várja csapata első két világbajnoki selejtezőjét. Az első meccsen Szlovákia ellen lépnek pályára, majd Észak-Írország lesz az ellenfél.
TÖRÖKORSZÁG
- Grúzia–Törökország (2025. szeptember 4., csütörtök, 18:00)
- Törökország–Spanyolország (2025. szeptember 7., vasárnap, 20:45)
Arda Güler Törökország válogatottjával két selejtezőt játszik. Előbb Tbilisziben Grúzia ellen, majd Konyában Carvajal és Huijsen spanyol válogatottja ellen lépnek pályára.
AUSZTRIA
- Ausztria–Ciprus (2025. szeptember 6., szombat, 20:45)
- Bosznia-Hercegovina–Ausztria (2025. szeptember 9., kedd, 20:45)
Alaba csapatkapitányként vezeti Ausztriát a világbajnoki selejtezőkön. Először Ciprus ellen játszanak, majd Bosznia-Hercegovina ellen.
BELGIUM
- Liechtenstein–Belgium (2025. szeptember 4., csütörtök, 20:45)
- Belgium–Kazahsztán (2025. szeptember 7., vasárnap, 20:45)
Courtois Belgium válogatottjában két vb-selejtezőn lép pályára. Előbb idegenben Liechtenstein ellen, majd hazai pályán Kazahsztán ellen.
UKRAJNA
- Ukrajna–Franciaország (2025. szeptember 5., péntek, 20:45)
- Azerbajdzsán–Ukrajna (2025. szeptember 9., kedd, 18:00)
Lunin az ukrán válogatottal vesz részt a kvalifikációs mérkőzéseken. Előbb Franciaország ellen játszanak, majd Azerbajdzsán lesz az ellenfél.
MAROKKÓ
- Marokkó–Niger (2025. szeptember 5., péntek, 21:00)
- Zambia–Marokkó (2025. szeptember 8., hétfő, 15:00)
Brahim Marokkó válogatottjával két afrikai vb-selejtezőt játszik. Előbb Rabatban fogadják Nigert, majd Zambiába utaznak.
URUGUAY
- Uruguay–Peru (2025. szeptember 5., péntek, 01:30)
- Chile–Uruguay (2025. szeptember 10., szerda, 01:30)
Valverde a dél-amerikai selejtezők utolsó két fordulójában léphet pályára, előbb Montevideóban Peru ellen, majd Santiagóban Chile ellen. A cél a vb-szereplés.
ARGENTÍNA
- Argentína–Venezuela (2025. szeptember 5., péntek, 01:30)
- Ecuador–Argentína (2025. szeptember 10., szerda, 01:00)
Mastantuono válogatottja már kijutott a világbajnokságra, de az utolsó két selejtezőt még lejátszák. Előbb Venezuelát fogadják a Monumental Stadionban, majd Ecuador ellen zárják a sorozatot.
SPANYOLORSZÁG U21
- Spanyolország–Ciprus (2025. szeptember 5., péntek, 20:00)
- Koszovó–Spanyolország (2025. szeptember 9., kedd, 19:00)
Gonzalo a spanyol U21-es válogatottban szerepel két Európa-bajnoki selejtezőn. Az elsőt Soriában, a Los Pajaritos Stadionban Ciprus ellen, a másodikat idegenben, Koszovó ellen játsszák.
Chema Andrés remekül kezdett Németországban
A Real Madrid saját nevelésű játékosa, aki nyáron igazolt a VfB Stuttgart együttesébe, remek idénykezdést tudhat magáénak.
Alig egy hónap telt el az átigazolása óta, Chema Andrés máris remekül beilleszkedett a Bundesligába.
A valenciai futballista tegnap a Stuttgart győztes gólját szerezte a Borussia Mönchengladbach ellen egy Moritz Nicolas számára is védhetetlen fejesből. (A gól 1:18-tól a lenti videóban.)
Ez azonban nem az első emlékezetes pillanata új csapatában. A Bayern München elleni szuperkupa-döntőn mindössze három percet kapott, mégis sikerült kiosztania egy gólpasszt. Akkor azonban nem járt sikerrel a Stuttgart, mert a bajorok 2–1-es győzelemmel hódították el a Franz Beckenbauer emlékének szentelt trófeát. (A gólpassz 47 másodperctől a lenti videóban.)
A tegnapi, Mönchengladbach elleni találkozón a madridi nevelésű játékos – akiért a Stuttgart 3 millió eurót fizetett, a Real Madrid pedig megtartotta a játékjog 50%-át – főként a pontos passzjátéka miatt tűnt ki. A támadóharmadban négy kísérletből hármat sikeresen végrehajtott, emellett a védekezésben is megbízható volt: megnyerte egyetlen párharcát, szerzett egy labdát ,és tisztázott is egyszer.
A jó teljesítményével az U21-es válogatott edzőjének figyelmét is felhívta magára, és megkapta behívóját a Ciprus és Koszovó elleni mérkőzésekre.
Chema Andrés szeretné követni Dani Carvajal példáját, aki 2012 és 2013 között a Bayer Leverkusenben szerepelt kölcsönben, majd visszatérve a Santiago Bernabéuba több mint egy évtizeden át a Real Madrid első számú jobbhátvédje lett.
Carreras: A legfontosabb a győzelem
A Real Madrid játékosai közül Álvaro Carreras és Tchouaméni nyilatkozott az RCD Mallorca elleni győzelem után.
Carreras:
„A legfontosabb az, hogy nyert a csapat. Arra koncentráltunk, hogy meg fogjuk nyerni az első három meccset, és így is történt. Nagyon elégedettek vagyunk.”
„Két gól egy perc alatt? Az álmok éjszakái itt kezdődnek, de a legfontosabb a három pont megszerzése volt.”
„Amikor megérkeztem ide, megígértem, hogy mindent bele fogok adni. Ez a mentés a gólvonalról csak egy apróság, amivel hozzáadhatok a csapathoz. Ezért vagyok itt.”
„Az, hogy ilyen gyorsan adaptálódtam, a csapattársaimnak köszönhető. Az első naptól kezdve hihetetlen fogadtatásban volt részem, itthon érzem magam. Nincs okom panaszra. Keményen dolgozunk tovább, hogy jó évünk legyen.”
„Ez az év mindenkinek más, mint az eddigiek. Az előszezon rövid volt, sok új játékos érkezett, akiknek össze kell szokniuk. Szerintem remekül haladunk, nagyszerű évünk lesz.”

Tchouaméni:
„Három meccsünk volt a válogatott szünet előtt, ezek mindegyikét meg kellett nyernünk. Ez sikerült, és elégedettek vagyunk. Most megyünk a válogatottunkhoz, majd visszatérünk, hogy még több meccset nyerjünk.”
„Az ivószünet alatt az edző kérte, hogy növeljük az intenzitást. Egy kissé fásultan kezdtük a meccset, de végül minden szempontból javult a játékunk: technikailag, fizikálisan, intenzitásban. Két gólt szereztünk, ez pedig egy nagyon fontos hazai győzelem. Így kell folytatnunk.”
„A végsőkig hajtottuk magunkat. Megvannak a kvalitásaink a gólszerzéshez, amit ma is bizonyítottunk. Javulnunk kell, még többet kell tennünk minden edzésen és minden meccsen.”
„Az első három mérkőzést nagyon jónak értékelem. Nyerni akartunk, megvan a 9 pont. Így kell folytatnunk. Most egy kicsit változik a ritmus. Jönnek a válogatott meccsek, majd visszatérünk, hogy a bajnokságban és a BL-ben szerepeljünk.”
Jagoba Arrasate: Egy percen ment el a meccs
A Mallorca részéről az edző mellett még Manu Morlanes és Jan Virgili nyilatkozott a Real Madrid elleni vereség után.
Jagoba Arrasate:
„A mérkőzéssel elégedett vagyok, az eredménnyel viszont nem. 10 végzetes perc volt, amikor ők megérezték a vér szagát. Úgy gondolom, hogy egyenlíthettünk volna.”
„Abban a percben ment el a mérkőzés, amikor kaptuk a két gólt. Jól játszottunk egészen az egyenlítésükig, de azzal a góllal összezuhantunk, és egy perc alatt két gólt kaptunk, sőt, akár többet is szerezhettek volna.”
„Ennek ellenére nagyon tetszett a csapat reakciója a második félidőben: volt karakterünk, és nagyon tiszta helyzeteket dolgoztunk ki, végig meccsben maradtunk. Kár érte, mert úgy érzem, a csapat erőfeszítése nagyon közel vitt minket ehhez, hogy pontot szerezzünk, ami számunkra rendkívül fontos lett volna.”
„Elégedett vagyok a támadójátékunkkal, de a védekezésben elkövetett hibák visszavetettek bennünket.”
„Jó érzéseim vannak, de javulnunk kell. Jönni fognak az eredmények. Hátul jobban kell teljesítenünk. Az eredményen túl kell elemezni a dolgokat. Jelenleg csak egy pontunk van. Ők megérzik a hibákat, és ez most is így történt.”
„Két meg nem adott gól a technológiának köszönhető, azt el kell fogadni. Güler kezezéses esete inkább értelmezés kérdése. Ami igazán meglepett, az a Mendizorrozában történt szituáció. Nagyon egyértelmű volt, nem értem, hogy miért nem javították ki. Ez olyasmi, amiben a játékosoknak és a játékvezetőknek is fejlődniük kell.”
„Nagyon jól reagáltunk egy nehéz környezetben. A játékosok jól alkalmazkodtak, most pedig már a következő meccsre, az RCD Espanyol ellenire kell gondolnunk.”
Manu Morlanes:
„Ma megerősödve távozunk, annak ellenére, hogy tudtuk, nehéz lesz pontot szerezni. Csapatként jöttünk ki megerősödve ebből a meccsből. Most egy kis kikapcsolódás következik, majd a válogatott szünet után maximális erővel kell visszatérnünk.”
„Időnként fölényben voltunk, tudtuk, hogy szerencse is kell ahhoz, hogy pontot szerezzünk. Szomorúak vagyunk, hogy egy pontot sem hoztunk el, de tisztában vagyunk a naptárunk nehézségével. Ez a szünet arra való, hogy csapatként fejlődjünk.
Jan Virgili:
„Nagy lelkesedéssel és vággyal léptem pályára. Az elején, amikor beálltam, ideges voltam, de utána megnyugodtam.”
„Szeretek egy az egyben megindulni, de leginkább az a célom, hogy a lehető legtöbbet adjam a csapatnak, segítsem a társakat.”
„A csapat nagyon jól teljesített, közel voltunk hozzá, hogy jó eredményt érjünk el. Tovább kell dolgoznunk, hogy jöjjenek az eredmények.”
Összefoglaló: Real Madrid – RCD Mallorca (2-1)
A Real Madrid végig fölényben játszva, a nevetséges bírói ítéletek ellenére is nyerni tudott a Mallorca ellen. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.
A BL-alapszakasz meccsidőpontjai
Az UEFA hivatalosan is kihirdette a BL-alapszakasz mérkőzéseinek időpontjait. A Real Madrid az alábbi beosztás szerint játszik majd.
- forduló: Real Madrid CF – Olympique de Marseille, 2025. szeptember 16., kedd, 21:00
- forduló: FC Kairat Almaty – Real Madrid CF, 2025. szeptember 30., kedd, 18:45
- forduló: Real Madrid CF – Juventus FC, 2025. október 22., szerda, 21:00
- forduló: Liverpool FC – Real Madrid CF, 2025. november 4., kedd, 21:00
- forduló: Olympiacos FC – Real Madrid CF, 2025. november 26., szerda, 21:00
- forduló: Real Madrid CF – Manchester City FC, 2025. december 10., szerda, 21:00
- forduló: Real Madrid CF – AS Monaco FC, 2026. január 20., kedd, 21:00
- forduló: SL Benfica – Real Madrid CF, 2026. január 28., szerda, 21:00
Arbeloa: Bátor, merész, domináns Castillát szeretnék látni
A Real Madrid Castilla megkezdi a bajnoki menetelést a Segunda Divísion B-ben, vagyis a spanyol harmadosztályban a Lugo ellen ma este. A csapat edzője, Álvaro Arbeloa ebből az alkalomból beszélgetett a Realmadrid TV munkatársával.
Az idény kezdése
„Nagyon izgatottak vagyunk, és nagyon várjuk, hogy a saját szurkolóink előtt játszhassunk. Nagyon jól felkészültünk a hathetes felkészülési időszak alatt, ami rendkívül hasznos volt számunkra.”
A felkészülési időszak tapasztalatai
„Nagyon sikeres felkészülésen vagyunk túl az elvégzett munka és a riválisaink által támasztott magas követelmények miatt. Mi, a szakmai stáb tagjai most debütálunk ebben a kategóriában, ezért nagyon is tisztában kell lennünk azzal, milyen nehézségeket fognak jelenteni az ellenfelek. A játékosaink már tudják, mi vár rájuk: mennyire megterhelő, nehéz és magas színvonalú lesz ez a versenysorozat. Úgy gondolom, a felkészülésünk egyértelműen sikeres volt.”
Milyen stílusa lesz a Castillának?
„Ugyanazt a stílust szeretném képviselni, amit öt éve, amikor elkezdtem edzősködni a klubnál: egy bátor, merész, domináns Real Madrid Castillát szeretnék látni, amely lelkesedést és szenvedélyt sugároz. Azt szeretnénk, hogy az emberek megtöltsék a Di Stéfano Stadiont, jól érezzék magukat, azonosuljanak velünk, és amikor a Castillát látják, azt mondják: ‘Pontosan így szeretném, ha az én csapatom játszana.’ Az egyik célunk az, hogy saját stílusunk és identitásunk legyen, itthon és idegenben egyaránt, bármelyik ellenféllel szemben.”
Önmagával szembeni elvárások és felelősség
„Mindig is nagyon magasak voltak az elvárásaim önmagammal szemben. Ez az út vezet a kitűzött céljaidhoz. Ami most változott, az a felelősség mértéke. Amikor a világ legjobb tartalékcsapatának edzője vagy, óriási felelősségel tartozol a címerért, amelyet képviselsz, és a játékosok fejlődéséért. A Real Madrid számára minden Castilla-játékos rendkívül fontos, hiszen csak egy lépés választja el őket az első csapattól. Ezt a felelősséget hatalmas örömmel és büszkeséggel vállalom.”
A klub filozófiája
„Tökéletesen ismerem a klub filozófiáját. Öt éve dolgozom az utánpótlásban, így pontosan tudom, milyen a kapcsolat a Castilla, az első csapat és az U19 között, hiszen sok játékos, aki a mi keretünkhöz tartozik, a Youth League-ben, a Real Madrid C színeiben is játszhat. Ez a tudás rendkívül fontos, és sokat fog segíteni ebben az új szakaszban.”
A feljutás a másodosztályba 20 évvel ezelőtt
„Soha nem gondoltam volna, hogy 20 évvel később a Castillát fogom edzeni. Most van pontosan 20 éve annak a feljutásnak. Megadatott, hogy a futballban szinte minden lehetséges trófeát elnyerjek, mégis, az egyik legnagyobb sikerem az a feljutás volt a Castillával. Erről a srácokkal is beszéltem: milyen fantasztikus érzés egy olyan öltözőben lenni, ahol mindenki barát, és közös a cél.”
A keret
„Egy nagyon tehetséges, nagyszerű technikai képességekkel rendelkező, ugyanakkor rendkívül fiatal keretünk van. Gyakran mondják, hogy az utánpótláscsapatok mindig fokozatosan erősödnek. Nekünk ezt a folyamatot fel kell gyorsítanunk, ez volt az egyik célja a felkészülésnek is. Minél gyorsabban alkalmazkodniuk kell a játékosoknak ehhez a szinthez, és meg kell érteniük, miről szól ez a bajnokság. Bő keretünk van, posztonként két játékossal, nagyon magas a színvonal, és jelenleg rendkívül elégedett vagyok azokkal a játékosokkal, akik a rendelkezésemre állnak.”
Csoportváltás
„Amikor kiderült, hogy az 1. csoportba kerülünk, azt gondoltam, ez pozitív lehet azoknak a játékosoknak, akik már egy-két éve a Castillában vannak. Tavaly a négy feljutó csapat közül három az északi csoportból érkezett – ez mutatja, mennyire kemény és versenyképes lesz ez a bajnokság. Olyan csapatok vannak itt, mint a Tenerife vagy a Racing Ferrol, amelyek nemrég estek ki a másodosztályból, vagy a Lugo, amely szintén onnan jött. Emellett olyan nagy utánpótlás-csapatok, mint az Atlético, az Osasuna vagy a Celta is itt vannak, akik mindig az élmezőnyben szerepelnek. Amikor mindezt elmondom a játékosaimnak, látják, hogy komoly dologról van szó, olyan kihívásról, amely óriási erőfeszítést követel. Tökéletesnek kell lennünk a játék minden elemében – ez egy gyönyörű kihívás.”
A bajnokság rajtja
„A Lugo és a Ferrol ellen kezdünk, két olyan csapat ellen, amelyek biztosan a tabella élmezőnyében lesznek. A Ferrol tavaly még a másodosztályban játszott, a Lugo pedig két éve; tapasztalt támadóik vannak, akik képesek különbséget jelenteni. Izgalmas kihívás lesz. Szeretnénk, ha a szurkolók pénteken eljönnének, és velünk együtt élveznék a meccset. A legfontosabb, hogy kimenjünk és versenyezzünk. Ez kell, hogy legyen a legnagyobb követelményünk: a győzni akarás mentalitása. 38 mérkőzésünk van, és mind a 38-at meg akarjuk nyerni. Ha vége az elsőnek, még 37 marad, és azokat is meg akarjuk nyerni. Ez a hozzáállás és személyiség kell, hogy jellemezzen minket: uralni a játékot, minden labdáért harcolni, és kontrollálni a mérkőzések ritmusát.”
Premier League International Cup
„Mivel alapvetően csak egy versenysorozatunk volt, a LaLiga, szükségét éreztem, hogy legyen egy másik tér, ahol minden játékos fejlődhet – méghozzá valódi versenyhelyzetben, magasszintű követelmények mellett. Ezt biztosítja a Premier League International Cup, amely lehetőséget ad arra, hogy több játékpercet kapjanak, és Európa legjobb utánpótláscsapatai ellen lépjenek pályára. Másfelől, a fejlődés mellett az a célom, hogy minden szükséges eszközt megadjak nekik ahhoz, hogy győzni tudjanak, amikor eljön az ideje. A Real Madrid első csapata szombaton, szerdán és vasárnap játszik, állandó terhelés alatt, idegenbeli utakkal. Azt szeretném, hogy a játékosaim megtapasztalják, mit jelent háromnaponta játszani: mennyire fontos a pihenés, a helyes táplálkozás és a napi edzés.”
„Ezek az apró részletek teszik lehetővé, hogy fizikailag és mentálisan is a legjobbat nyújtsd. Ennél jobb mód nincs is, mint hogy elutazunk erre a sorozatra, ahol négy mérkőzésen négy angol ellenféllel találkozunk, Anglia legjobb utánpótláscsapatai közül. Ez nehezebbé teszi a mindennapjainkat, és pontosan ezt akarom: hogy a játékosok mindig a legnagyobb kihívásokkal szembesüljenek. Ez a célunk, de van egy másik is, amely ugyanolyan fontos, amíg ezt a címert viseljük: minden sorozatban győzni akarunk, amelyben pályára lépünk.”
Butragueño: Tudjuk, hogy ez egy nehéz sorozat
A BL-sorsolás után, ahol kiderült, hogy a Real Madrid ellenfelei a Manchester City, a Juventus, a Marseille, a Monaco, a Liverpool, a Benfica, az Olympiacos, és a Kairat Almaty lesznek az alapszakaszban, a klub intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója nyilatkozott a realmadrid.com-nak.
A sorsolás eredménye
“Tudjuk, hogy ez a sorozat nagyon nehéz, hiszen a legmagasabb szinten lévő ellenfelekkel kell szembenéznünk. Ezek kiegyenlített mérkőzések lesznek, és nagyon jól fel kell készülnünk rájuk. Nagyon izgatottak vagyunk, és hiszünk abban a keretben, amely rengeteg lehetőséget és alternatívát kínál Xabi Alonso számára. Biztosak vagyunk benne, hogy a csapat megfelel majd a szurkolóink elvárásainak.”
Ismét a Manchester City ellen
„Az elmúlt években többször játszottunk a Liverpool ellen is. Jól ismerjük egymást, és ők is a legmagasabb szintet képviselik. Ezek fantasztikus mérkőzések a szurkolóknak, hiszen a világ legjobbjai közül láthatnak néhányat. Nagyon nehéz lesz, és nagyon magas szinten kell játszanunk ahhoz, hogy legyőzzük őket.”
Kairat Almaty
„Még soha nem játszottunk ellenük, ráadásul nagyon messze vannak; ez egy újabb tényező, amit figyelembe kell vennünk a megterhelő és sűrű menetrendben. Ezt el kell fogadnunk, és jól fel kell készülnünk arra a meccsre. Minden mérkőzés fontos lesz, és minden ellenfelünk különösen motivált. Magas szinten kell játszanunk, és oda kell figyelnünk az apró részletekre is. A sajátosságai miatt nehezebb lesz ez a meccs, mint ahogy azt sokan gondolják.”
A Bernabéu-meccsek
„Történelmi riválisokkal találkozunk, akiknek nagy hagyományaik vannak, és tudják, hogyan kell az ilyen típusú mérkőzéseken játszani. A naptár nem ad pihenőt, de ez egy lehetőség a szurkolóinknak, hogy élvezhessék a legjobb futballt. Számunkra ez egy rendkívül vonzó kihívás.”
„A szurkolók szerepe nagyon fontos lesz számunkra, hiszen négy győzelemre van szükségünk. A szurkolóink sosem hagynak cserben minket, és tudják, mennyit jelent nekik és a klubnak ez a sorozat. Ez az egység létfontosságú lesz ezeken a mérkőzéseken. Teljesen természetes, hogy a szurkolóink nagyon izgatottak emiatt a sorozat miatt, hiszen tudják, hogy a csapat sikereinek ők is részesei.”
Hátralévő idegenbeli mérkőzések
„Legutóbb a 60-as években játszottunk a Benfica ellen, az Olympiacos ellen pedig 2006-ban. Ezek a csapatok hazai pályán nagyon erősek, akárcsak a Liverpool.”
Hivatalos: Korábban kezdődik a BL-döntő
Az UEFA hivatalosan is bejelentette, hogy megváltozik a jól megszokott 21:00-s BL-döntő kezdési időpont, és a budapesti finálé már korábban, 18:00-tól kezdődik el. Íme az UEFA hivatalos bejelentése.
A döntés célja, hogy javítsa a szurkolók, a csapatok és a rendező városok számára a mérkőzésnap élményét, optimalizálja a logisztikai és szervezési folyamatokat, valamint kézzelfogható előnyöket nyújtson. A célunk, hogy a mérkőzésnap mindenki számára valódi élményt jelentsen, családbarát és befogadó hangulatot teremtsen, amely megkönnyíti a gyermekek és családok részvételét a szezon legnagyobb és legfontosabb klubmérkőzésén.
Az utazó szurkolók számára ez jobb hozzáférést biztosít a tömegközlekedéshez – különösen a mérkőzés után –, biztonságosabbá és kényelmesebbé téve a hazautat. A rendező városok számára pedig növeli az esemény gazdasági hatását, hiszen lehetővé teszi, hogy a szurkolók a meccs után is folytassák az ünneplést.
Az új kezdési időpont egyben hozzáférhetőbb közvetítési sávot is biztosít, aminek köszönhetően a döntő még szélesebb televíziós és digitális közönséget érhet el világszerte, különös tekintettel a fiatalabb nézők megszólítására.
Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke:
„Ezzel a változtatással a szurkolói élményt helyezzük a tervezés középpontjába. A Bajnokok Ligája döntője a futballszezon fénypontja, és az új kezdési időpont révén még hozzáférhetőbbé, befogadóbbá és hatásosabbá válik minden érintett számára.”
“Míg a 21:00-s kezdés tökéletesen illeszkedik a hétközi meccsekhez, egy szombati döntő esetében a korábbi kezdés – függetlenül attól, hogy van-e hosszabbítás vagy tizenegyespárbaj – korábbi befejezést jelent, és lehetőséget ad a szurkolóknak, hogy a szezon mérkőzése után barátokkal és családdal élvezhessék az estét.”
Ronan Evain, a Football Supporters Europe ügyvezető igazgatója:
„Ez egy üdvözlendő előrelépés a szurkolók számára, amelyet teljes mértékben támogatunk. Az elmúlt években a Football Supporters Europe és az UEFA szorosan együttműködött egymással a klubdöntők szurkolói élményének javítása érdekében, és ez a változtatás újabb bizonyítéka annak, hogy figyelembe veszik a drukkerek igényeit. A korábbi kezdés megkönnyíti az egynapos utazásokat, csökkenti az utazási stresszt, és lehetővé teszi, hogy a szurkolók nyugodtabban élvezhessék az eseményt anélkül, hogy az éjszakai logisztika miatt kellene aggódniuk. Ez egy gyakorlati fejlesztés, amely a szurkolókat helyezi az első helyre, és épít a már elért előrelépésekre a döntők barátságos hangulatának, hozzáférhetőségének és szolgáltatási színvonalának erősítésében.”
Ez a legutóbbi módosítás egy sikeres precedensre épít: a Bajnokok Ligája döntőjét 2010 óta szombaton rendezik. Ez a naptári megoldás következetesen bevált, hiszen fokozta a szurkolói elköteleződést, és hozzájárult az európai klubfutball globális növekedéséhez.