Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Mik lehetnek Zidane távozásának okai?

A Real Madrid és az őket folyamatosan körüllengő robbanás közeli állapot.

Nincs is gyúlékonyabb anyag, mint a blancók, ráadásul mindig minden a nyilvánosság szeme előtt zajlik.

Egyszerre van jelen a kivételes ambíció és a folyamatos kényelmetlenség, és valahogy képtelenek kezelni azt a gigantikus sporthírnevet, amivel rendelkeznek.

Most nyerték meg a 13. európai kupájukat, ami történelmi teljesítmény, de az öröm mindössze néhány napig, vagy talán csak néhány percig tartott.

Először Cristiano Ronaldo, most pedig Zinédine Zidane…

A klub második aranykorszakának apafigurája úgy döntött, hogy elhagyja a klubot, amivel óriási válsághelyzetet okozott még azelőtt, hogy a konfettiket összesöpörték volna a Cibelesen.

Mindenki, aki ismeri a francia edzőt, tudta, hogy ez valamikor be fog következni.

Zidane és Pérez

Játékosként szó nélkül felmondta a szerződését, és most is ugyanezt tette.

Ennek a döntésnek óriási következményei lesznek, ráadásul Florentino Péreznek sem volt ideje arra, hogy megkeresse az utódot.

De mi motiválta a döntést?

Zidane egy különleges személyiség, lehetséges, hogy zavarták a Bale jövőjével kapcsolatos, klubon belüli problémák?

Lehetséges.

Az biztos, hogy valaminek ki kellett váltania ezt, valami belül arra sarkallta, hogy meghozza ezt a döntést.

Ez a munka beszedte a maga vámját, és még a legalázatosabb ember is belefárad abba, ha nem igazán kap elismerést.

Mindig nehéz volt Pérez számára, hogy két-három évnél tovább megtartson egy edzőt, még akkor is, ha úgy tűnt, Zidane a tökéletes edző a csapat számára.

Nagyon nehéz lesz megtalálni a francia utódját, de még nehezebb lesz olyan utódot találni, aki felrázza a klubot.

Ez a változás hatalmas meglepetésként hat a csapatra, amely épp most nyerte meg sorozatban harmadik BL-címét.

A franciát istenként tisztelő öltöző küszöbén álló káosz pusztító lehet.

Elég csak Ronaldóra és a jövőjére gondolni, ez pedig tökéletesen megmutatja, hogy a Real Madrid mennyire nem képes egyszerűen kezelni a saját sikerét.

Tovább

Zidane lemondása tragédia a Real Madrid számára

Zidane kétség kívül a klub történetének legjobb edzője.

Neki köszönhetően a klub visszatért a 20. század aranykorának szintjére, amikor a Real Madrid volt a világ legcsodásabb klubja, azzal, hogy három Bajnokok Ligáját nyert sorozatban. Ez példátlan teljesítmény. Ilyenre még soha, senki nem volt képes.

A feltámadás utáni csapat erős kontrasztot mutat a Rafa Beníteztől két és fél évvel megörökölt, megtépázott, megtört, lejtőn lévő csapattal.

Zidane

Sikerült két klubvilágbajnokságot, két Európai Szuperkupát, egy Spanyol Szuperkupát, egy bajnoki címet és sorozatban három Bajnokok Ligáját. Ezek a mutatók fenomenális edzőről és a blancók értékeinek még kiválóbb nagykövetéről árulkodnak,  

Zidane személyében a Real Madrid nem csupán egy olyan edzővel rendelkezett, aki megvédte a klubot és annak értékeit, hanem aki a játékosaihoz is mindig szép szóval, ékesszólóan és mosollyal fordult.

A francia a csúcson, érintetlen örökséget maga mögött hagyva távozik.

Di Stéfano és Cristiano Ronaldo mellett Zidane-ra is úgy fognak emlékezni, mint a klubra egyik legnagyobb hatással lévő sportemberre. Természetesen az is volt.

A játékos, aki azt a nevetségesen nagy kapásgólt lőtte Glasgowban, ugyanaz, aki elégedetté tette a Bernabéu közönségét tökéletes labdakezelésével.

Edzőként a Real Madrid valaha volt legjobbjaként távozik, aki több Bajnokok Ligáját nyert, mint a modern érában bárki más.

De súlyos hiba lenne lebecsülni az örökségét. A kezei alatt a szupersztárokból és beképzelt egyénekből álló csapatból család formálódott.

A legnagyobb tragédia abban rejlik, hogy Zidane világklasszis edzői képességeit meglehetősen alábecsülték.

„Nem a legnagyobb stratéga…” – mondták a becsmérlői. Ő mégis óriási sikereket hozott saját taktikájának köszönhetően.

4-3-3-as felállásról 4-4-2-re váltott a csapat, mégis jöttek a győzelmek, semmi gond.

Őrültnek tartották, amiért olyan rotációs rendszert talált ki, ami végül követendő példa lett a játékosok kezelésében.

Zidane szupersztárokat ültetett a padra, amit más nem mert volna megtenni.

Még Karim Benzema is kimaradt több fontos meccs kezdőcsapatából, mint például Torinóban, pedig őt igazán kedveli.

De ami a legfontosabb: mindenkinek esélyt adott és minden döntését a klub érdekében hozta.

Zidane

Talán ezzel is magyarázható, hogy miért a mai volt az utolsó napja a Real Madrid edzőjeként.

Egy olyan ember számára, akinek nagyon fontosak az elvei, a lemondás volt a legjobb megoldás. Nem csak neki, hanem a játékosainak is, akiket tényleg szeretett. A klubnak változásra volt szüksége.

Tovább

Pérez listájának élén Mauricio Pochettino áll

Az argentin edző csodás fejlődésen ment át, amióta elhagyta a spanyol bajnokságot és az Espanyolt. Sikeres volt a Southampton és a Tottenham Hotspur trénereként is. A blancók akkor kezdték el közelebbről figyelni a fejlődését, amikor a Spurs veretlen tudott maradni Európa aktuális bajnoka ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Az Espanyol korábbi edzőjének Madridba költöztetése nem lesz könnyű feladat, vagyis leginkább lehetetlen, tekintettel arra, hogy május 24-én aláírta szerződéshosszabbítását jelenlegi klubjával.

Bár Zidane döntése, különösen az időzítés miatt sokként hatott, Florentino Pérez egy ideje már készült arra, hogy bekövetkezhet. Pochettino az általa kiszemeltek listájának tetején áll, ráadásul a klub második embere, José Ángel Sánchez is az argentin nagy támogatója.

Pochettino és Zidane

Pletykák szerint a Tottenhammel aláírt szerződéshosszabbításában szerepel egy kitétel, amely szerint abban az esetben, ha a Real Madridtól érkezik felkérés, akkor távozhat. Ezt hivatalosan nem erősítették meg.

Az új szerződés egyébként 2023 júniusáig köti az angol klubhoz az edzőt, ami elég lehet Daniel Levy számára, hogy megpróbálja megakadályozni a váltást.

A játékosként a PSG-ben és az Espanyolban is megfordult szakember egyik álma az, hogy edzőként irányíthassa a Real Madridot, ehhez pedig most nagyon közel került, különösen úgy, hogy Pérez eldöntötte, ezen a nyáron meg fogja próbálni megszerezni őt.

Tovább

Casillas: Egészen biztos, hogy egy nap visszatérek majd a Real Madridhoz

Új kihívás kommentátorként: „Hamarosan Mexikóba repülök, hogy kipróbáljak valami újat. A kommentárként való szereplésre sosem gondoltam eddig. De mivel láttam, hogy Julen nem hívott be, nézőként lesz lehetőségem a világbajnokság eseményeinek követésére. Jorge Valdanóval leszek. Számomra ez egy új tapasztalat lesz.”

Első tétmeccs a Real Madriddal: „A régi San Mamésben volt. Az utolsóra is emlékszem, a Getafe ellen. Már teljesen tét nélküli volt. Azt hiszem 6-3 lett a vége.”

Az ő távozása és Iniesta távozása közötti különbség: „Akkor más volt a helyzet. Biztos vagyok benne, hogy lesz békülés valamikor a jövőben, és nem lesznek rossz érzések senkiben. Szerencsére még mindig játszom és boldog vagyok. Már nem vagyok a címlapokon. Örülök, ha a társaim szép búcsút kapnak.”

Világbajnokság: „Úgy gondolom, hogy Spanyolországban megvan a kellő potenciál, hogy újabb csillagot szerezzenek a mezükre. Ezt bárki láthatja, aki figyeli a játékukat. A néhány évvel ezelőtti válogatottra emlékeztetnek. Vannak nagyon tapasztalt játékosaik, mint Sergio Ramos, Busquets, Iniesta, Silva… Mindenki egy hullámhosszon van.”

További esélyesek: „Németország mindig jól teljesített a tornákon. De számításba kell venni Franciaországot is, az előző Európa-bajnokság döntősét. Tiszteletlenség lenne lebecsülni Messi Argentínáját, Cristiano Portugáliáját és Neymar Brazíliáját. De számomra az esélyes nem lehet más, mint Spanyolország.”

Porto: „Eleinte elég nehéz volt, néha szenvedtem. A bajnokság megnyerésével nagyon fontos dolgot vittünk véghez. Szerintem egész jó évünk volt.”

Cserepadon lenni: „Hozzászokom. Nem mindig tudom, hogy miért nem játszom. Jó, ha kihívások elé állítod magad, amiket legyőzhetsz. Számomra, ebben a korban ez egy jó dolog, mivel élvezem a versenyt. Igazából örülök, hogy ilyen csökönyös vagyok. Nem vagyok edző, nem tudok úgy gondolkodni, mint egy edző. A főnök mindig korrektül bánt velem, lényegében egy generációhoz tartozunk. Erős személyiség, a legjobbat hozta ki a csapatból.”

Szerződéshosszabbítás: „Egy év múlva megnézzük, hogy mi a helyzet. A maradás melletti döntésemben nagy szerepet játszottak a szurkolók. Sok támogatást kaptam tőlük.”

1000 mérkőzés. Tisztában voltál ezzel a mérföldkővel? „Manapság már könnyű követni ezeket. Az 1000 meccset nagyon nehéz elérni. Láthattunk más kapusokat, akik szintén sokáig maradtak a pályán, mint Buffon, Cañizares vagy Palop. Ha élvezed, amit csinálsz és küzdesz a helyedért, akkor sok embert tehetsz boldoggá.”

Miként látod magad 40 évesen? Kommentátor vagy kapus? „Kapus. A másik csak egy új dolog kipróbálása.”

Visszatérés a Real Madridhoz: „Úgy gondolom, hogy egy nap visszatérek majd. Valahányszor otthon vagyok, elmegyek a Bernabéuba, hogy szurkoljak a csapatnak. Nem tudom, hogy mikor fogok visszatérni, de gyerekként kezdtem játszani a klubnál, és ott is nőttem fel. Annyi időt töltöttem ott, hogy mindenki láthatta, amint gyerekből férfivá érek. Még mindig összefűződik a nevem a Real Madriddal. Biztos vagyok benne, hogy egy nap visszatérek. Hogy mondhatnék nemet a Real Madrid hívó szavára? Most azonban nem gondolok az edzői pályára, ahogy a segítői pályát sem tervezem.”

Pályafutásod legjobb meccse: „Ami a válogatottat illeti, a 2010-es világbajnokság döntője, ugyanakkor a 2008-as Európa-bajnokságon az Olaszország elleni, büntetőkkel eldöntött mérkőzés is különleges volt. A Real Madriddal a 2000-es, Valencia elleni Bajnokok Ligája-döntő, amikor megnyertük a Nyolcadikat. Portugáliában az Estadio da Luzban valkó győzelmek hasonlítanak ahhoz, amikor a Real Madrid legyőzi a Barcelonát.”

Célok: „Szeretném újra megnyerni a Bajnokok Ligáját, valamint szeretnék még egyszer világbajnok lenni. Ugyanakkor nem panaszkodhatok.”

A legjobb védésed: „A 2010-es világbajnokság döntőjében, amikor Robben lövését védtem jobb lábbal. A Real Madridban pedig a Leverkusen elleni, a 2002-es Bajnokok Ligája döntőjében.”

A Bajnokok Ligája idei kiírása, valamint Loris Karius: „Nagyon örülök a Real Madrid sikerének, de kapusként őszintén sajnálom Kariust. Egyáltalán nem élveztem, hogy ez történt vele. Ugyanakkor néha szerencséd van, míg máskor a dolgok nem a legjobban alakulnak… Benzema gólja megzavarta őt.”

A legjobb támadó ellenfélként: „Messi. Rengetegszer szenvedtem miatta.”

A legjobb támadó: „Cristiano egyre jobbá és jobbá válik. Egyszerűen őrületes, ahogy ezt véghezviszi.

Cristiano nyilatkozata: „Csak később hallottam. Mondhatnak az emberek bármit, ő mindig itt volt. Ahogy emblematikus figurája volt a klubnak az ’50-es és ’60-as években Di Stéfano, épp úgy az Cristiano is napjaink Real Madridjában. Ismerem őt, folyamatosan él benne a versenyszellem. Egy nagyon érzékeny srác, aki mindig meghallgatja a többieket. A világ összes pénzéért sem cserélném le őt, még Neymarért sem. Számomra ő egyenlő a Real Madriddal.”

A duplázás vagy a Bajnokok Ligája ér többet: „Ami engem illet, számomra a duplázás egy igazi hőstett. A Real Madrid Európa regnáló bajnoka, de a hazai bajnokságot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez nem kritika, de túl sok a 16 pontnyi lemaradás a bajnokhoz képest. A Real Madrid bizonyította, hogy a klub tényleg Európa királya, egy olyan sorozatban, amelyik a kétségkívül a kedvencók. Ugyanakkor a Leganés elleni kupabúcsú meglehetősen fájdalmas dolog, ahogy a bajnokság elvesztése is. A Liverpool legyőzése viszont feledteti ezt az emberekkel.”

A Porto utáni élet: „Japán, Iniestával. Csak viccelek!”

Pini Zahavi (Lewando…

Pini Zahavi (Lewandowski ügynöke): „Robert úgy érzi, hogy változásra, karrierjében pedig új kihívásokra van szüksége. Ezt a Bayern vezetői is tudják.”

A Marca szerint Chri…

A Marca szerint Christian Eriksen, a Tottenham középpályása is a Real Madrid kiszemeltjei között van. A blancók Modrić utódját látják a 26 éves dán játékosban, aki iránt egyébként a Barcelona is érdeklődik.

Több forrás is meger…

Több forrás is megerősíti, hogy a PSG bejelentkezett Cristiano Ronaldóért. A francia klub nettó 45 milliós fizetést ajánl a portugálnak, ami megegyezik Messi jelenlegi fizetésével. A vételárról megoszlanak a vélemények, 150 és 250 millió euró is napvilágot látott.

Tovább

Klopp: Zidane játékosként és edzőként egyformán briliáns

Öt évvel ezelőtt ugyanebben a helyzetben volt a Dortmunddal. Mik a hasonlóságok és a különbségek?

Óriási különbségek vannak. A BL-döntő hatalmas jelentőségű meccs, edzőként rengeteg feladatot generál, de a legfontosabb az, hogy nyugodt és magabiztos légy, illetve higgy a sikerben. Sokkal izgatottabb voltam a Dortmund edzőjeként, akkor még el sem tudtam képzelni, hogy ilyen dolog megtörténhet velem. A BL-döntőbe eljutni nagyon nehéz, nekünk pedig ott volt az az életben egyszer adódó alkalom. Nagyszerű meccset játszottunk. Ezután tudtam, hogy újra el akarok jutni ide. Eltartott egy darabig, de azért vagyok itt, mert a játékosaimtól megkaptam az esélyt. A játékosok megérdemlik, hogy itt legyenek, én pedig nagyon büszke vagyok rájuk.

Klopp

Néhányan azt mondják, hogy Zidane-nak nincsenek meg a szükséges taktikai ismeretei. Mit gondol erről?

Néhányan azt gondolják, hogy Zidane nem rendelkezik a megfelelő tudással, de néhányan azt gondolják, hogy én sem. Vicces lenne, ha két olyan edző csapata lenne a BL-döntőben, akik semmit nem tudnak a taktikáról. Zidane játékosként a valaha volt öt legjobb futballista között volt. Három éve, amióta én a Liverpoolnál vagyok, ő pedig a Real Madridnál, ez a harmadik lehetőség számára a BL megnyerésére. Ezt előtte senki nem tudta megtenni. Mindkét szerepben briliáns, a játékosai pedig úgy működnek, mint egy svájci óra. Sokszor láttam játszani a csapatát, fantasztikusan játszanak. Szervezettek, ha arra van szükség, káosz van, ha épp arra. Mindannyian világklasszis játékosok, de a fociban mindig van esélye a másik csapatnak is. Zidane mindig egy harcos volt. Marseille-ben nőtt fel, karrierje során igazi harcosnak kellett lennie, játékosként pedig mindenkinél jobb volt, de még mindig harcos. Láttam az arcát, amikor megkérdezték tőle a Liverpool és a Real Madrid sikeréhségéről, és aki ezt kérdezte, felidegesítette őt. Teljesen más életünk van, de meg kell tennünk, amiért fizetnek minket.

Miben jelenthet majd különbséget a Real Madrid tapasztalata?

Nem tudom, mivel nem vittem véghez azt, amit ők. A mérkőzés előtti másodpercekben magabiztosak lesznek, de ez nem számít, hiszen ez még csak a kezdet. Nagyon erősek, de ellenünk még nem játszottak. Mi vagyunk a Liverpool, sokat fejlődtünk, a DNS-ünkben van, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez. Azért vagyunk itt, mert mi vagyunk a Liverpool, a miénk volt a legkivételesebb menetelés a BL-ben, mi lőttük a legtöbb gólt, nagyszerű eredményeket értünk el idegenben is. A tapasztalatuk előny, de egy meccsen ez nem mindig segít. Meg kell nehezítenünk a dolgukat. A taktika azért van, hogy egy jobb ellenfelet a saját szintedre tudj hozni és legyőzd.

Az első Liverpool trénereként adott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ha a többi csapattal egy szinten lennének, akkor kivégezné őket. Változott ez a filozófia azóta, hogy itt van?

Talán jobb szó az, hogy kényelmetlenné tenném nekik a meccseket. Sosem gondolkodtam a filozófiámon. Mindig csak a következő meccs érdekelt. Folyamatosan alkalmazkodtunk, mindig magasabb szintre léptünk annak megfelelően, ahogy a játékosok bírták. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy a futball, amit játszunk, a lehető legjobb a sikerek eléréséhez, a döntőben pedig alkalmazkodni fogunk a Real Madrid szintjéhez és tudásához. Most az a fontos, hogy teljesen felkészülten menjünk a meccsre. Sok időnk már nincs, de a mérkőzésen meg fogjuk mutatni, hogy mit tudunk róluk. Nagyon hiszek abban, hogy a saját erősségeidre kell támaszkodnod, majd alkalmazkodnod kell az aktuális ellenfélhez.

Mi a Liverpool legfontosabb erőssége?

A szellemiség, amit az idény során kialakítottunk. Kilenc hónapja egy jó csapat voltunk, de most a srácok már készen állnak igazán nagy dolgokra is. Álmodoztunk arról, hogy bejutunk a döntőbe, a teljesítményünknek köszönhetően pedig ez az álom valóra is vált.

Klopp

Salah szünetelteti a Ramadánt? Megtörheti a Ronaldo – Messi Aranylabda-hegemóniát?

A vallás magánügy, nincs mit mondanom erről. Rendben lesz, tökéletes állapotban van. Egyetlen edzőt sem érdekel a Messivel vagy Ronaldóval való összehasonlítás. Mindketten megérdemlik a dicséretet, hihetetlen szintet képviselnek, azt pedig majd meglátjuk, hogy Salah is elérhet-e oda. A potenciál megvan benne. Ebben az idényben kivételesen teljesített, a következő években pedig meglátjuk, hogy tud-e még ennél is többet tenni. Messi és Ronaldo az elmúlt tíz év legkiegyensúlyozottabb teljesítményét mutatták be, ráadásul hihetetlenül magas szinten.

Az edzők feladata az, hogy levegyék a nyomást a játékosokról. Egyetért ezzel az állítással?

Semmi különöset nem csináltam ezen a héten. Volt egy megegyezésünk, hogy a vereségekért én vagyok a felelős, ők pedig minden másért. Dolgozunk azokon a dolgokon, amikben jók vagyunk, de a fő üzenet az, hogy ezt azért csináljuk, hogy a meccseken használni is tudjuk ezeket. Készen kell állni a nagy pillanatokra. A legtöbb játékos ideges lesz, ami normális, de ha elhangzik a kezdősípszó, akkor indulhat a játék. A lényeg, hogy megpróbáljuk a lehető legnormálisabban kezelni a meccseket.

A Real Madrid kispadja lenyűgöző. Egy nagy iramú mérkőzésen hogy tudnak versenyezni egy gyengébb paddal?

Ezt csináltuk az egész idényben, nagyszerű padunk van. Ez nem az összehasonlítgatásról szól, elégedettek vagyunk azzal, amink van. A játékosaink folyamatosan tértek vissza a sérülésekből, így ez most a legjobb kispadunk az elmúlt időszakból. Jobb helyzetben vagyunk, mint néhány héttel ezelőtt. A közelmúltban nem igazán voltak változtatási lehetőségeink. Frissek vagyunk, amennyire csak lehet. Egy döntőbe eljutni és azt megnyerni szerencse nélkül nem megy. Készen kell állnunk bármilyen kihívásra. Teljesen elégedettek vagyunk a lehetőségeinkkel. Lehet, hogy néhány klubnak vannak jobbak, de ők nincsenek itt a döntőben. Mi a saját módszerünkkel jutottunk el ide, és így akarunk nyerni.

Tovább

Van Dijk és Henderson: Meg akarjuk nyerni a döntőt

Virgil van Dijk:

13 év telt el azóta, hogy a Liverpool Isztambulban csodálatos fordítást hajtott végre az AC Milan ellen. Plusz motivációt jelent ez számotokra?

Úgy gondolom, hogy nincs szükségünk extra motivációra, mindenki készen áll és várja a meccset. Fantasztikus mérkőzés lesz. Nincs sok játékos, aki ilyen meccseket játszhat karrierje során, de mi most itt vagyunk. Mindent bele akarunk adni, reméljük, hogy így jó eredményt érhetünk el.

Úgy tűnik, hogy a csatlakozásod óta egyfajta vezető szerepet töltesz be a csapaton belül.

A pályán kívül szeretek lazítani, ilyen vagyok. De ha a mérkőzés elkezdődik, akkor minden erőmmel a csapat segítésén és a mérkőzés megnyerésén dolgozom. Úgy gondolom, hogy a pozícióm megköveteli, hogy hallassam a hangom a pályán, szervezzek, de ez is én vagyok. Bizonyos dolgokat el kell várnom másoktól, de természetesen magamtól is. Én csak azt teszem, ami szerintem ezen a poszton a feladatom.

Van Dijk

Komoly hatással voltál a Liverpoolra, de milyen hatással volt rád a klub?

Az első naptól kezdve az edző, a stáb, a csapat tárt karokkal fogadott, ami segített a beilleszkedésben és jöttek az eredmények. Nagy hatással voltak rám. A Liverpool a csapatom, az Anfield az otthonom. Imádok itt játszani, és úgy gondolom, hogy a klub megérdemli a folyamatos BL-szereplést, ami remélhetőleg be is következik majd. Most, hogy itt vagyunk a döntőben, reméljük, meg is fogjuk nyerni.

Ez karriered legfontosabb meccse. Milyen érzés két másik hollanddal osztozni az öltözőn?

Az egész csapat számára különleges alkalom ez, mindenki nagyon várja. Egyszerűen ki kell élveznünk, a végén pedig remélhetőleg nagyon örülni fogunk.

 

Jordan Henderson:

Arról, hogy milyen érzés Steven Gerrard nyomdokaiba lépni:

„Nagyon jól érzem magam! De ez nem rólam szól. Nem töltöm be senki más szerepét. Ez a csapatról szól és arról, hogy a saját történelmünket írjuk. Fantasztikusan teljesítettünk az ide vezető úton. De még egy lépést meg akarunk tenni, azt akarjuk, hogy az emberek azért emlékezzenek ránk, mert megnyertük a Bajnokok Ligáját.

Arról, hogy néhány szurkolónak nehézséget okozott a Kijevbe való eljutás:

„Ez természetesen csalódás. Ez most számukra egy nehéz helyzet, megpróbálnak eljutni ide. Sajnálom, ha nem tudnak itt lenni a döntőn. De remélhetőleg fognak találni alternatív megoldást. Ha viszont mégsem, akkor biztos vagyok benne, hogy otthon, Liverpoolban fognak szorítani értünk.”

Henderson

Arról, hogy a Real megtalálja a módját a mérkőzések megnyerésének:

„Bármi megtörténhet bármelyik meccsen, de ez különösen igaz a BL-döntőkre. Mindenre fel kell készülnünk. Tudjuk, hogy a Real Madrid egy fantasztikus csapat, csodálatos játékosokkal, de hiszünk abban, hogy mi is jók vagyunk. Olyan szintű teljesítményt kell nyújtanunk, amire tudom, hogy képesek vagyunk. Úgy érzem, hogy ha ezt sikerül véghezvinnünk, akkor gondot okozhatunk nekik.”

Klopp és Zidane stílusáról:

„Nem igazán tudom őket összehasonlítani, mivel nem ismerem Zidane-t. De ami az edzőnket illeti, ahogy már korábban is elmondtam, kitüntetett helyzetben vagyunk, hogy velünk van, rengeteget tanulunk tőle. Amit az érkezése óta tett a klubnál, már az is csodálatos. Biztos vagyok benne, hogy nagyon aktív lesz a pálya szélén, de ez nekünk jó. Ezt bárki láthatja, és így szeretünk játszani.”

A szurkolókról:

„A szurkolók a klub fontos részét képezik, óriási szerepük volt abban, hogy idáig jutottunk. Biztos vagyok benne, hogy a Madridnak is nagyon sok szurkolója lesz a stadionban. Nem tudom, hogy pontosan hányan lesznek holnap, de reméljük, hogy a saját szurkolóink az Anfieldéhez hasonló hangulatot varázsolnak majd a stadionba, hiszen ez az egész sorozat során óriási pluszt jelentett nekünk.”

Henderson

Arról, hogy lehet-e tanulni a 2016-os Európa-liga döntőjének elvesztéséből:

„Nagyon nehéz volt, amikor nem nyertünk, de úgy gondolom, hogy felhasználhatjuk az ottani tapasztalatokat. Az egyértelmű, hogy mindenkinek nagyon fájt az az este, és sosem felejtjük el, de ezt felhasználhatjuk motivációs célokra. Azóta ezt már meg is tettük, és segített is. De az is fontos, hogy trófeákat nyerjünk, és remélhetőleg szombaton ezt el is kezdjük majd.”

A csapat esélyeiről:

„A klub nyert már néhányszor a legrangosabb európai kupasorozatban, vagyis benne van a Liverpool DNS-ében a győzelem, és a csapat is trófeákat akar nyerni nem csak magának, hanem a klubnak és a szurkolóknak is. Ezért dolgozunk.”

Tovább

Sergio Ramos: Bárki is lépjen pályára holnap, maximálisan oda fogja tenni magát

A siker kulcsa: „A csapat sikerének kulcsa a sikeréhség és a becsvágy. Ezeket emelném ki amellett, hogy elmondjam, milyen kiváló a csapategység. Mindannyian ugyanabba az irányba haladunk. Nincs semmi, ami a pályán kívülről befolyásolhatna minket. Mindannyian fontosak vagyunk, függetlenül az egyéni szerepünktől. Az, hogy ezeket az elveket, a sikeréhséget, a becsvágyat, az izgatottságot és a motivációt fenn tudjuk tartani, kulcsfontosságúnak bizonyult.”

Motiváció: „Bármikor is játssz egy ilyen eseményen, az extra motivációt jelent. Kiváló a hangulat a kereten belül, büszkék vagyunk és továbbra is trófeákat akarunk nyerni, de az, hogy a BL-döntőben lehetünk, már önmagában elegendő motiváció. Kiváltság, hogy ismét megpróbálhatjuk megvédeni a címet, hogy történelmet írhatunk, ami egyébként a célunk is. Ezen a szinten a motiváció már hihetetlen mértékű.”

Az ellenfél: „A korábbi években olyan csapatokkal találkoztunk, akik a várakozásokkal ellentétben az idei ellenfeleinknél komolyabb problémákat okoztak nekünk. Most kiejtettük a nagy bajnokságok nagyágyúit. A PSG-t, a Juventust, a Bayernt… Kemény menet volt, de most egy kiváló Liverpool ellen kell feltennünk az i-re a pontot. Egy olyan csapat ellen, ami nem csak a folyton emlegetett három játékosból áll. Remekül játszanak, sosem adják fel és kiváló edzőjük van, aki mindent bele fog adni. Ez egy különleges alkalom minden futballszurkoló számára.”

Kritikák: „A negatív kritikák és a dicséretek sem érdekelnek minket. Semmilyen zavaró tényező nem tesz jót. Ez a csapat mindig nagyon tiszta fejjel végzi a feladatát.”

Sergio Ramos

Tapasztalat: „Számomra ez most olyan, mintha az első BL-döntőm lenne. Nem fogunk a múltba tekintgetni, persze az elkerülhetetlen, hogy néha visszaemlékezzünk a korábbi döntőkre. De nem szeretjük ezt csinálni.”

A döntő: „Az ellenfél dicsérete mindig egy elterelő hadművelet. Mi azt látjuk, hogy a Liverpoolnál is minden úgy megy, mint a karikacsapás. A holnapi meccsen két nagyszerű csapat találkozik majd. Megpróbálunk maximális koncentrációval arra törekedni, hogy ne kapjunk gólt, visszaverjük a támadásaikat, bízunk magunkban és abban, hogy a játékosaink képesek lesznek a mérkőzést a saját javunkra fordítani.”

BBC: „Mind egy irányba haladunk és függetlenül attól, hogy ki játszik, mindenki a maximumot fogja nyújtani. A legfontosabb az, hogy Zizounak megvannak a lehetőségei. Mindannyian a rendelkezésére állunk, nincsenek sérültjeink, ami nagyszerű.”

Kezdő 11: „Az, hogy itt vagyunk a BL-döntő előtt, és az edzőnek még mindig meg kell hoznia ezeket a döntéseket, jó dolog. Az elmúlt hetekben nagyon jól dolgoztunk, hatalmas irammal. Jó, hogy van versengés, az edzőnek pedig az utolsó pillanatig lehetősége van meghozni a döntéseket. Minden játékos, aki pályára lép, maximális erőbedobással teszi azt.”

Sergio Ramos

Kijev: „Nagyon szép emlékeim vannak erről a városról. Spanyolországgal itt emeltük magasba az Európa-bajnoki trófeát, örömmel térek vissza egy ilyen stadionba. A távolság persze nem a legjobb, hiszen sok madridista nem tudta megtenni ezt az utat, de érezni fogjuk azoknak a támogatását, akik igen. Akik otthon maradtak, azok pedig hatalmas kivetítőkön élvezhetik majd az összecsapást országszerte.”

Salah: „Az, hogy mindig Cristianóval és Messivel hasonlítanak össze játékosokat, azt jelenti, hogy ők másik bolygóról jöttek. Vannak játékosok, akik nagyon népszerűek, és vannak, akik kevésbé. Vannak, akik nem sokáig vannak reflektorfényben, és vannak, akik igen. Salah egy nagyszerű játékos, ezt már bizonyította, részben ebben az idényben. A legjobbakat kívánom neki, de csak ha ennek a meccsnek vége.”