Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Interjú del Bosque asszisztensével, avagy mikor romlott meg Raúl és Pérez viszonya

Del Bosquéhoz hasonlóan ön is visszavonult?

Igen. Az Európa-bajnokság során meghozott döntésében is követem Vicentét. 69 éves vagyok, de még fittnek érzem magam. Ugyanakkor már szívesebben szemlélem kívülről a játékosokat.

Annyit azért áruljon el, hogy érkeztek állásajánlatok?

Kínából és Indiából is megkerestek, de ezek az ajánlatok nem motiválnak engem. Nincsenek pénzügyi gondjaim, így minden adott volt, hogy a családomat válasszam. A munkám miatt kevés időt tölthettem velük az elmúlt években.

És milyen a nyugdíjas élet?

Eléggé csendes. Reggelenként újságot és kenyeret szoktam venni. Ha a feleségemnek el kell mennie valahova, akkor én szoktam elvinni őt, mert már sok évvel ezelőtt felhagyott az autóvezetéssel. Hetente néhányszor a barátaimmal szoktunk találkozni egy közös ebédre. A délutánokat általában otthon töltöm. A legfontosabb az, hogy több időt tölthetek a gyerekeimmel és az unokáimmal. Csak most eszméltem rá igazán, hogy nagyszülő vagyok.

De azért biztosan érdekli még a futball is.

Ez nem is kérdés. Manapság nagyon sok mérkőzés van, így nem ritka, hogy naponta több órát is szánok a futballra. Természetesen csak azokat a találkozókat nézem meg, amelyek igazán érdekelnek. Néha megnézem a híradót is, de őszintén szólva undorom a hírektől. Háború, éhezés, erőszak… mindenhol csak ezeket mutatják. Manapság már félve megy vakációzni az ember.

Ezért nem jár már ki a Bernabéuba?

Szívesebben élem meg a rossz dolgokat a házamban, mint a Bernabéuban. Egyszer például az is előfordult, hogy inzultáltak minket a szurkolók, amikor az elnöki páholyba mentünk Vicentével. Akkor egyből arra gondoltam, hogy ez egy megtervezett akció volt, amit a klubvezetés egyik tagja rendelt meg. Ezt a gyanúmat később Vicentével is megosztottam. Más helyeken, mint például a Calderón, a Pizjuán vagy a Camp Nou, sosem volt ilyen jellegű probléma.

Sok évet töltött el Vicente del Bosque mellett. Mit tanult tőle?

Úgy vélem, hogy kölcsönösen tanultunk egymástól. Egy másodedzői munkakör is rengeteg felelősséggel jár. Vicente megtanított arra, hogy hogyan bánjak a játékosokkal és a sajtóval. És megtanultam méltósággal viselni a vereséget és a különböző támadásokat. Néha még én magam is meglepődtem a saját döntéseimen. Talán követtem el hibákat, de mutassanak egyetlen embert, aki egyszer sem tévedett életében. Sok időt eltöltöttem a klubok különböző alkalmazottjaival is: orvosok, fizioterapeuták, különböző segítőszemélyzetek. Egy idő után már a nézésükből megértettem a szándékukat.

Del Bosquét sokat dicsérték emberként, de sokat kritizálták edzőként.

Erről a kritizálókat kellene megkérdezni. Sokan puhánynak tartják őt, de valójában nagyon erős karakter. Gyakran szólt keményebben oda egy-egy játékosának, vagy éppen egy újságírónak. A legnagyobb erőssége abban rejlett, hogy kiválóan fogta össze a különböző személyiségeket. Ez általában a játékosoknak is egyből feltűnt.

Igaz, hogy a 2014-es világbajnokságon több belső problémát is meg kellett oldalniuk?

Nos, igen. Voltak nézeteltéréseink Xavival, Fabregasszal, Piquéval és Casillasszal is. De ezeket sikerült baráti módon lerendezni. Sokkal jobban zavart Mourinho viselkedése. Az Ikerrel szemben tanúsított bánásmódja és a kommentárjai nem voltak jó hatással a csapatra. Úgy vélem, szándékosan próbálta gyengíteni a spanyol válogatottat. Talán nehezen dolgozta fel, hogy mi voltunk a címvédő világbajnokok.

Nem lesz könnyű megismételni ezt a győzelemsorozatot.

Bárcsak több évig tartott volna… Luis Aragonés Európa-bajnokságot nyert a válogatottal, mi pedig folytattuk Spanyolország örökségének építését. Julen Lopetegui egy igazi harcos és egy nagyszerű ember. Dicsőséget és sikereket kívánok neki.

Beszéljünk a Real Madridról. A 2003-as bajnoki győzelem után igazságtalan volt del Bosque és a stáb elküldése?

Egyértelműen igen. Sokkal jobban fájtak a távozásunk körülményei, mint a tény, hogy nem hosszabbítottak velünk szerződést. Semmibe vettek minket, egyszerűen kitettek az utcára. Más szóval ugyanaz történt velünk, mint korábban Fernando Redondóval, Figóval, Raúllal, Casillasszal… Leginkább az lepett meg minket, hogy a bajnoki győzelem megünneplésére rendezett önkormányzati ünnepségek után már nem engedtek be minket az edzőközpontba. Ez a szerződésünkben foglalt időtartam utolsó tizenöt napját jelentette. Elszomorító, hogy manapság hogyan bánik alkalmazottjaival a Real Madrid. A klubot mindig is fémjelező jó modor és udvariasság már nyomokban is alig található meg. Tudnék még mesélni erről…

Hallgatom.

Inkább nem. Madridista vagyok, ezért nem akarok ártani a klubnak. Annyit mondok, hogy Santiago Bernabéu kivont karddal védte a játékosokat és a klub alkalmazottjait. A távozása óta ez nincs így, különösen manapság.

Igaz, hogy Morientes az elnök úr utasítására nem játszott a 2002-es UEFA-szuperkupán?

Igen. Tökéletesen emlékszem, hogy mi történt azon az estén Monacóban. Kevesebb, mint egy óra volt hátra a Feyenoord elleni döntő kezdéséig. A trófea volt a tét. Jorge Valdano bejött az öltözőbe, Vicentéhez fordult, majd azt mondta: „Mondd meg Fernando Morientesnek, hogy ne öltözzön át, mert eligazol. Ez az elnök megmásíthatatlan akarata.” A hír hallatán szinte az összes játékos kiabálni, ordibálni kezdett. Raúl pedig különösen, hiszen neki Morientes olyan volt, mintha a testvére lett volna. Nincs magyarázat az elnök döntésére, Fernando legalább a padon helyet kaphatott volna. A Madridba való visszatérés után valaki elmondta Florentinónak, hogy Raúl mennyire dühös volt. Azon a napon jelentősen megromlott kettejük kapcsolata.

Mi vezetett az önök kirúgásáig?

Úgy hiszem, azzal kezdődött minden, hogy a Juventus hazaküldött minket a Bajnokok Ligájából. Ez az elődöntőben történt. Onnantól kezdve gyakran hallottuk azokat a pletykákat, hogy Florentino, Valdano és a vezetőség nem bízik már bennünk. Azt mondták, hogy Vicente nem elég jó a Real Madrid élére. Meg azt, hogy nincs esélyünk a bajnokság megnyerésére. Szoros küzdelemben, de végül rájuk cáfoltunk.

Azt pletykálják, hogy az idény utolsó heteiben uralkodó öltözői örömet néhány nap alatt felváltotta a szomorúság és a bánat.

A szezon utolsó előtti meccsén 0-4-re nyertünk az Atlético ellen. Ez az eredmény lényegében már garantálta, hogy bajnokok leszünk. Az öltözői ünneplés közben Florentino és Jorge Valdano látogatta meg a játékosokat. Mindannyian azt hittük, hogy gratulálni jönnek a fontos győzelem miatt, de nem ez látszott az elnök és a sportigazgató arcán. Emlékszem, hogy az egyik játékos azt mondta: „Úgy látszik, hogy valaki nem örül, hogy legyőztük az Atléticót.”  Ez volt az a pillanat, amikor már kezdtük gyanítani, hogy ki leszünk rúgva.

A bajnoki cím megszerzése után a játékosok nem köszöntötték a szurkolókat. Ennek van bármi köze a történtekhez?

Igen. Az utolsó bajnokin 3-1 arányban legyőztük az Athletic Bilbaót. A lefújás után a lelátón mindenki örömittas állapotba került. Hatalmas volt az ünneplés. A mérkőzés után Valdano ezt mondta Vicentének: „Az elnök utasításba adta, hogy a játékosok térjenek vissza a pályára és köszöntsék a szurkolókat.” Vicente tolmácsolta a vezetőség akaratát, de a kapitányokkal való rövid tanácskozás után az a döntés született, hogy bojkottáljuk Florentino utasítását. Del Bosque utána összehívta a stábot (Paco Jiménezt, Javier Miñanót és engem), s kijelentette: „Elhagyjuk Madridot.” Azon a véleményen voltunk, hogy jogukban áll kidobni minket, mi viszont méltósággal fogunk távozni. Hét trófeát nyertünk három év alatt. Nagyobb megbecsülést érdemeltünk volna.

Szóval akkor nem igazán kedvelik Pérezt.

Hogy kedvelhetsz bármennyire is egy olyan embert, aki nem szemtől szembe intézi az ügyeit, és aki egyik pillanatról a másikra változtatja a véleményét? És van még valami más is, ami részemről megbocsájthatatlan. Itt most azokra az emberekre gondolok, akik akiknek állításai szerint Vicente és én nem vagyunk madridisták. Hogy gondolhatják, hogy két ember, akik több mint 30 évet töltöttek el a Real Madridnál, nem táplálnak semmilyen érzelmet a klub irányában? A másik pedig az, hogy a válogatottnál eltöltött időszakunk során rengeteg madridi játékosnak adtunk lehetőséget. Főként olyanoknak, akik a bemutatkozásukkor nem számítottak alapkezdőnek a csapatukban. Nacho, Kiko Casilla, Lucas Vázquez, Dani Carvajal, Álvaro Morata, Isco… mindannyian a mi irányításunk alatt debütáltak.

Mit gondol a futball jelenlegi világáról?

Sokat változott, ahogy az átlagember élete és a politika is. Fontos különbség, hogy a mai futballisták sokkal nagyobb fizetést kapnak, mint elődjeik. És ott vannak a reklámbevételek is. Sok játékost jobban foglalkoztatnak a befektetései, mint a karrierjében elért sikerek. Az is nagyon zavar, amikor egy játékos címert csókol és hűséget ígér, ennek ellenére később lelkiismeret-furdalás nélkül hagyja cserben csapatát. Nagyobb tenni akarás a pályán, kevesebb ígérgetés. Ezt szeretném látni.

Messi vagy Ronaldo? Ön kit választana?

Messit, ez nem is kérdés. Az argentin minden szempontból komplettebb futballista.

Vajon Zidane meddig maradhat a Real Madrid élén?

Egyelőre fantasztikusan teljesít. A pozíciójának tartóssága kizárólag Pérezen múlik. Mindenki tudja, hogy kénye-kedve szerint szokta az edzőket váltogatni. Csak számolják meg, hogy az eddigi két ciklusa alatt hány edzőt fogyasztott el.

Vajon a választások után is ő marad a klub elnöke?

Ki nem állhatom a feltételezéseket. Florentino tudja, hogy hogyan kell hatni az emberekre. Meglepetés lenne, ha nem ő győzne, ugyanakkor ez nem lehetetlen. Láthatjuk, hogy mi történt az Egyesült Államokban. Donald Trump lett az elnök, pedig szinte senki sem számított a győzelmére.

Az utolsó kérdésem: nyer idén trófeát a királyi gárda?

Nemcsak számítok erre, hanem tiszta szívemből szeretném. A kupából való kiesés után már nem fog triplázni a csapat, de ők az esélyesek a többi sorozatban. A történelem során még sosem volt olyan erős a Real Madrid, mint most. Ők vezetik a bajnokságot. A BL-ben nehéz mérkőzés vár rájuk a Napoli ellen, de úgy vélem, hogy tovább fognak jutni.

Tovább

Keylor Navas: Arra születtem, hogy itt játsszak

Merre élsz Madridon belül?

Pozuelóban.

Ez nagyon más lehet, mint Costa Rica.

Igen, az. De nagyon jól érzem itt magam. Nem annyira zöld, de szép.

Vagyis akkor nem fogjuk hallani tőled, hogy „Puro Pozuelo”? (Utalva a Keylor által is gyakran használt Costa Rica-i köszöntésre: Pura Vida!, azaz „Tiszta életet!”.)

Nem. (nevet) De nagyon boldogok vagyunk itt.

Mi hiányzik leginkább a szülőföldedről?

A családom. A család mindig hiányzik az embernek. Egy olyan országban élek, ahol befogadtak, az élet szép és jókat lehet enni.

Mi tetszik leginkább a spanyol konyhában?

Szeretem a sertéshúst, a pácolt sonkát, a félig érlelt sajtot és húsokat. Illetve a tengeri ételeket is. Az én ízlésemet elég könnyű kielégíteni.

És mi a helyzet a családoddal? Ha jól tudom, akkor most elég sokan vagytok.

Igen, összesen 14 családtagom van most látogatóban nálunk. Mindannyian nálam laknak, örülök a jelenlétüknek. Minden nap kitalálunk valamit: bingo, filmnézés vagy éppen egy kirándulás. Vasárnap utaznak vissza Costa Ricába.

Jól érzik magukat?

Minden bizonnyal. Érdekesség, hogy néhányan még soha életükben nem láttak havat. A mi földünkön nagyon meleg van és szinte soha nem esik hó.

Érzed a Madrid szurkolóinak szeretetét?

Már az első pillanattól kezdve. Nagyon szeretnek, amiért rendkívül hálás vagyok. Mindig megpróbálok jó munkát végezni a pályán, hogy visszaadjak nekik valamit.

Nem úgy tűnik, hogy a Bernabéu hangulata ott lenne a legjobbak között…

Számunkra sokkal fontosabb, hogy mi történik a csapaton belül. Mindig lehet javulni, erre törekszünk. Apró lépésenként haladva érjük el a céljainkat. Jól érezzük magunkat, erősek vagyunk. Nem akarjuk, hogy az egységesség érzése elmúljon, továbbra is győzni akarunk.

Megleptek a Casillas irányába érkező füttyök?

Az ilyen dolgok előfordulnak. Új játékos voltam, de nem ért meglepetésként. Amikor a szurkolók és a játékosok egységesek, a csapat mindig sokkal erősebb. Hatalmast pluszt jelent számunkra, ha az emberek ténylegesen mögöttünk állnak. Pontosan ezt szeretnénk.

Egyáltalán elképzelhető, hogy már az első perctől buzdítanak titeket?

Természetesen. Már többször átéltem ezt. A Wolfsburg elleni visszavágón már a buszról való leszállástól fogva fantasztikus volt az atmoszféra. Értékeljük mindezt. Néha nem mennek jól a dolgok, de ilyenkor van igazán szükségünk a támogatásra. Ez erőt ad nekünk. A szóban forgó párharcot is sikerült végül megfordítanunk. Ez pedig a fantasztikus szurkolóink érdeme is.

Meglepett, ahogy Cristiano reagált a Sociedad elleni mérkőzésen a füttyszóra?

Az biztos, hogy Cristiano nagyon szereti a szurkolókat. Ezt Ramosnak is elmondta. Nem arról van szó, hogy nem érdekli a füttyszó. Fáj neki, ha ezt hallja, de tudja, hogy ez sem tart örökké. Legközelebb talán minden jobbra fordul. Cristiano mindig arra törekszik, hogy segítse a csapatot a góljaival.

Láttad, hogy mit csinált?

Nem, nem láttam. Azt viszont tudom, hogy hogyan viselkedik az öltözőben. Minden létező trófeát meg akar nyerni, hogy boldoggá tegye a madridistákat.

Kivel jössz ki leginkább az öltözőben?

Mindenkivel jól kijövök, ez egy nagyszerű társaság.

Casilla.

Talán mást gondolnának az emberek, de vele is nagyon remek a kapcsolatom. Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a hálóőrök igyekeznek keresztbe tenni a másiknak a játéklehetőség érdekében, de a valóságban ez nincs így. Mi is emberek vagyunk és szeretünk a jóra törekedni.

És mi a helyzet Ramosszal?

Ő egy nagyszerű kapitány. A nehéz pillanatokban mindig ő az, aki kiáll a tűzvonalba. Nagyon erős mentalitású játékos. Nem szimpla véletlen mindaz, amit elért karrierje során. Biztonságérzetet kelt a társaiban, kiváló vezető.

Zavarta, ami Sevillában történt?

Ez nehéz ügy. A játékban nem zavarta, de érzelmileg szerintem igen. Sosem jó támadások célpontjának lenni. Ramos imádja Sevillát, az andalúz régiót. Már azt is hallottam, amikor magában dúdolta Sevilla himnuszát.

Melyik csapattársad nyűgöz le leginkább az edzéseken?

Nehéz választani, mert mindannyian fantasztikusak. Talán Luka Modrićot mondanám. Büszke vagyok arra, hogy idős koromban elmesélhetem majd, hogy együtt játszottam vele. És természetesen ott van Cristiano, ő a legjobb. Sergio nagyszerű védő, Pepe pedig mindig képes meglepetést okozni.

Ki szokott a legjobban megtornáztatni?

Cris, Ramos, Bale, James, Kroos, Isco.. nagyszerű játékosaink vannak.

Sok szurkolót érdekel James lelkiállapota.

Ha egy játékos sérüléssel bajlódik, akkor nem edzhet együtt a többiekkel. Ez senkire sincsen jó hatással. A kevés játéklehetőség újabb fájó pont… James mindig tisztelettel bánt a társaival és keményen tréningezett. A helyzete ellenére példaként szolgál mindenki számára. A fáradtságos munka mindig jutalomhoz vezet előbb vagy utóbb.

Igazságos-e Zidane?

Úgy vélem, igen. A döntései meghozatalakor kizárólag a csapat érdekeit tartja szem előtt. Egy keret 25 játékosból áll, de az edző nem küldhet pályára mindenkit. Zidane egyenesen beszél mindenkivel és sokszor hangsúlyozza, hogy bárki kiharcolhatja magának a lehetőséget. Néhányan biztosan többet szeretnének játszani, de senki sem mondhatja, hogy nem kapott lehetőséget. Zidane csúcsra járatja ezt a csapatot.

Sokan mégis azt mondják, hogy Morata több játékpercet érdemelne.

Ő egy fantasztikus játékos, de erről nem nekem kell döntenem. Ha valaki mindent belead az edzéseken, akkor azzal elnyeri a társai tiszteletét.

A média elég keményen bánik a Real Madriddal.

Emberek vagyunk, így nincs ebben semmi különös. Sikerek és kudarcok esetén is vannak hangok, amelyek nem fognak elhalkulni. A mi célunk teljesen tisztán lebeg a szemünk előtt. Ez sokkal fontosabb.

Mi Zidane titka?

Jól kezeli a csapatot, mint egységet. Taktikai szempontból nagyon felkészült szakember, de az emberekhez is kiválóan ért. Bárki odamehet hozzá és beszélhet vele a személyes problémáiról. Az ilyen dolgok sokat segítenek egy futballistának.

És mi a helyzet Florentinóval?

Nagyon jó a kapcsolatunk. Az emberek talán máshogy gondolják, de én hálás vagyok neki. Az ő közbenjárásának köszönhetően kerültem a Real Madridhoz, ezzel egy álmom vált valóra. Azóta is ezt az álmot élem. Sosem tett negatív megjegyzéseket vagy cselekedeteket irányomban. Nyugodt vagyok.

De hiszen ott van a manchesteri kaland…

Sokat gondolok erre. Emlékszem, hogy az átigazolási időszak utolsó napja előtt azt mondtam, hogy „Bármi is történjék mostantól, az Isten akarata lesz”. És végül a világ legjobb csapatánál maradhattam. Nem kérhetnék többet az élettől.

Imádkoztál a maradásért?

Miután felvázoltam a helyzetet a feleségemnek, együtt imádkoztunk. Arra kértem Jézust, hogy vegye kezébe az irányítást. Azt szerettem volna, ha el tudom fogadni a sorsomat, függetlenül annak alakulásától. Nem aggódtam. Végül egy fantasztikus évet zártunk, megkoronázva egy BL-győzelemmel.

Minden nap imádkozol?

Lényegében igen. Hetente egyszer összegyűlünk egy csoporttal, ahol Bibliát olvasunk és Isten szavát próbáljuk meghallani. Mindenkit várunk csütörtökön! (nevet) Istent próbáljuk közelebb hozni az emberekhez. Ő mindenkinek megváltást ígért, de ezért meg kell dolgozni.

Nem zavar, amikor De Geát vagy Courtois-t látod a madridi újságok címlapján?

Nem aggódom emiatt. Ennél a csapatnál a világ legjobbjait akarják. Ez motivál engem, hiszen itt vagyok… tehát én is a legjobbak közé tartozom. Nem irányíthatok mindent, de küzdhetek a maradásért. Sok évig szeretnék még a királyiak játékosa lenni.

Született versengő vagy, ez már Casillas idején is bebizonyosodott.

Egyetlen kapusnak sem könnyű, ha egy új vetélytársa érkezik. Nekem két fantasztikus játékossal kell rivalizálnom minden edzésen. Ez sokszor nehéz, de nem gondolok a feladásra. A hűség és a küzdés szellemében végzem a dolgomat, és próbálok mindenkitől tanulni: Kikótól, Rubéntől, Llopistól. Akár még a Castilla kapusaitól is.

Akár De Geától is?

Akár igen, de ő a TV-n keresztül is sokat taníthat másoknak. Akárcsak Courtois vagy Buffon.

Szeretnél Madridból visszavonulni?

Ugyan, mégis ki ne szeretne? Arra születtem, hogy itt játsszak. Hatalmas áldás és kiváltság ez számomra.

Idén sem lesz triplázás.

Nem.. de két trófeáért még harcban vagyunk.

Hogyan érintette a csapatot a kupából történő kiesés?

A célunk a végső győzelem volt. Ilyen ambíciók mellett nem túl jó dolog kiesni.

Sokan azt mondják, hogy kevésbé vagy magabiztos a tavalyi évhez képest.

Ez nem igaz. Kívülről talán sok minden furcsának tűnhet, de boldog és motivált vagyok. Keményen dolgozok és nyerni akarok. Az elmúlt mérkőzéseken sok gólt kaptunk. A gólhelyzetekben a másodperc tört része alatt kell döntenie a kapusnak. Mindenki hibázik.

Tisztelnek az öltözőben.

Az alázat útján próbálom segíteni a többieket. Szeretek másokkal beszélgetni.

Zavarnak a kritikák?

Amikor olyanokat írnak rólam, hogy jobban is teljesíthetnék, akkor teljesen igazuk van. Én is ezt szeretném. Nem hinném, hogy tudnak újat mondani.

Elfogadnád egy cserejátékos szerepét?

Úgy tervezem, hogy néhány éven belül visszavonulok. Próbálom jó állapotban tartani a testem. Sok játékost ismerek, akik idősebbek nálam, de jobb erőnlétnek örvendenek, mint a huszonévesek. Nem érzem úgy, hogy vitathatatlan lenne a helyem a kezdőcsapatban. Hiba lenne ezt gondolni. Tisztában vagyok azzal, hogy az edző bármikor megadhatja a lehetőséget a társaimnak. Ez a helyzet mindannyiunkat a fejlődésre ösztönöz.

Mit gondolsz Ikerről?

Ő egy nagyszerű kapus, akit mindenhol szeretnek az emberek. Őszintén szólva furcsállom, hogy már nincs helye a spanyol válogatottban.

Az érkezésedkor hogyan viselkedett?

Nem volt egyszerű helyzetben akkoriban. Keveset beszélt, inkább önmagára koncentrált. Velem mindig tisztelettel és kedvesen bánt. Hazudnék, ha mást mondanék.

Melyik védésedet tartod a legemlékezetesebbnek?

Griezmann büntetője a Calderónban. Isten ajándékaként éltem meg azt a pillanat.

Sokak szerint Messi a futball istene.

Csak egy Isten van. Vannak fantasztikus játékosok, de ez az összehasonlítás nem állja meg a helyét…

Ki volt az eddigi legnehezebb ellenfeled?

Cristiano.

És még?

Benzema.

És még?

Mit szeretnétek hallani? Cavani is nagyon nehéz ellenfél volt. És természetesen az sem lenne igaz, ha Messit rossz játékosnak titulálnám.

Mit gondolsz Jesé visszatéréséről a Las Palmashoz?

Azért döntött így, mert lehetőséget lát ebben a transzferben. Ő egy nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki. Most állandóságra van szüksége, idővel pedig bebizonyíthatja, hogy fantasztikus képességekkel rendelkezik.

Tovább

Mariano 10 ajánlatra mondott nemet

A dominikai támadó sok kérőt nyűgözött le az elmúlt időszakban, de az összes, szám szerint tíz ajánlatra nemet mondott, hogy a Real Madridban maradhasson. Az AS úgy tudja, hogy két klub érdeklődése volt a legaktívabb az elmúlt napokban: Alavés és Betis. A baszk csapat nagyon szerette volna megszerezni Marianót, hogy véget vessenek a gólínségnek, tekintettel arra, hogy mindössze 17 gólt szereztek eddig a ligában. Arra építették fel stratégiájukat, hogy Marcos Llorente milyen fejlődésen ment át náluk, ám Mariano nem volt meggyőzhető.

Érdekesség, hogy Mariano a statisztikák szerint a Real Madrid harmadik leghatékonyabb csatára. Eddig csak 223 játékpercet kapott, de már öt találatnál jár, ami azt jelenti, hogy 45 percenként szerez egy gólt.

Mariano

A Leganés is nehezen találja az ellenfél kapuját, de ők végül Alberto Buenót igazolták le a Granadától. A Sporting Gijón és a Málaga szintén szerette volna leigazolni Marianót, hogy állandó játéklehetőséget biztosítsanak számára az idény végéig. Spanyolországon kívülről a Liverpool és az Eintracht Frankfurt érdeklődött.

Mariano és a tanácsadói tudják, hogy ha csak néha kap is lehetőséget az idény hátralévő részében, komoly alkupozícióba kerül nyáron és alaposan lesz ideje átgondolni, hogy mit szeretne tenni a következő szezonban.

Tovább

Három idegenbeli meccs, ami eldöntheti a bajnokságot

Bosszú Vigóban

Miután a csapat alulmaradt a Celtával szemben a Király-kupa negyeddöntőjében, a blancók számára tökéletes alkalom adódik a hétvégén, hogy revansot vegyenek a Balaidosban.

Mivel Eduardo Berizzo az Alaves elleni kupa-párharcra készül majd, nagyon valószínű, hogy pihentetni fogja néhány kulcsjátékosát, hiszen amennyiben végül sikerül a döntőben is győzedelmeskedniük a Király-kupában, úgy biztosítják a helyüket az európai porondon.

Ez egy jó lehetőség arra, hogy újabb három pontot szerezzen a Real Madrid.

Kovacic

Kiesés elleni harc Pamplonában

A Celta elleni mérkőzést követően a habfehér alakulat Pamplonába utazik, hogy megmérkőzzön az Osasunával.

Az idény végéhez közeledve Peter Vasiljevic csapata elkeseredetten próbálja elkerülni a kiesést úgy, hogy a csapat jelenleg az utolsó előtti helyen áll a tabellán.

Ráadásul az El Sadar sosem volt a Real Madrid kedvenc helyeinek egyike, amihez még hozzájön az is, hogy a csapat BL-címvédésre készül, a találkozó után néhány nappal pedig a Nápoly ellen játszik.

De a viharos január után Zidane úgy érzi, hogy a legrosszabbon már túl van a csapat, és hisz abban, hogy egy pamplonai győzelem alapvető fontosságú a végső győzelemhez.

Osasuna

Az eltolt meccs a Mestallában

A Real Madrid február 22-én pedig a Mestallába látogat, miután a 16. fordulós mérkőzésüket a FIFA Klubvilágbajnokság miatt átütemezték.

Miközben gyakran nehézségekbe ütközik a gólszerzés ebben a stadionban, visszatér Dani Carvajal és Marcelo szélső védő posztra, Gareth Bale három hónapos kihagyása után a támadó alakzatba, James és Modrić a középpályára, így a klub hisz abban, hogy ez a harmadik idegenbeli győzelem szintén nem lehetetlen feladat.

A február, mint olyan, a Real Madrid egyik legkomolyabb hónapja lehet, ha pedig ezt a három idegenbeli találkozót sikerrel veszik, az döntő fontosságú lehet a bajnoki címért folytatott harcban.

Ronaldo és Bale

Tovább

A döntés megszületett: Vallejo és Llorente visszatér

A Real Madrid megkezdte a következő idény tervezését, már most vizsgálják annak lehetőségét, hogy mely kölcsönben lévő játékosokat hozzák vissza, hogy a Bernabéuban bizonyíthassanak. Jesús Vallejo és Marcos Llorente vissza fognak térni az Eintrach Frankfurtból és az Alavésből, és a blancók 2017-18-as keretének tagjai lesznek.

Vallejo a Pepe távozásával keletkező űr betöltésének céljával tér vissza, hiszen a portugál nagy valószínűséggel Kínába távozik a nyáron, miután lejár a szerződése. Marcos Llorente Casemiro tehermentesítésére érkezik, hiszen a Real Madrid nem tudta megfelelően pótolni a brazilt, amikor az sérült volt vagy pihenésre volt szüksége. A jelenlegi bajnoki listavezető fiatalítja a keretét, illetve amennyire lehet, spanyol játékosokkal próbálja feltölteni. Vallejo jelenleg 20 éves, Llorente pedig hétfőn lett 22.

Zidane folyamatosan figyelemmel kísérte a két játékost a kölcsönjátékuk alatt. Az aragóniai védő, Vallejo kulcsfontosságú volt a Frankfurt számára, akik jelenleg a Bundesliga harmadik helyén állnak. Csapata mérkőzéseinek 94,5%-án szerepelt. Edzője, Niko Kovač is méltatta: „Ez botrány. Sosem láttam még ilyen játékost az ő korában.”

Vallejo

Marcos Llorente is hasonló utat járt be. Az Alavéssel a Király-kupa elődöntőjébe jutott, ahol a Celta Vigo lesz az ellenfele, a bajnokságban pedig a 12. helyen áll a csapata, 11 pontra a kiesést jelentő pozícióktól.

Marcos Llorente

Bemutatások

Mindkét játékos ott lesz az U21-es Európa-bajnokságon a spanyol válogatott színeiben. A tornát Lengyelországban rendezik meg, június 16 és 30 között, a fiatal futballistákat pedig ezt követően mutatják be a madridi közönségnek. Ha Spanyolország jól szerepel a tornán, akkor meglehetősen későn csatlakoznak az előszezonhoz, de fontos szerep juthat nekik Zidane jövő évi keretében.

Egy tanulmány szerin…

Egy tanulmány szerint a Real Madrid weboldala a leglátogatottabb a futballklubok között. A királyiak hivatalos oldala 1.350.000 egyedi látogatóval rendelkezett a 2016 decemberében. A második helyen a Manchester United (1.114.000), a tabella legalsó fokán pedig az Arsenal áll (valamivel több, mint egymillió). A Barcelona lemaradása jelentős, a katalán klub honlapjára 852.000 látogató volt kíváncsi.

Tovább

Valdebebas rejtélyei: James, Pepe és Coentrão

A Coentrão-rejtély

Coentrao

Először is ott van a portugál bal bekk ügye, ami hirtelen ismét felkapott lett most, hogy Marcelo egy hónapra kidőlt.

A Coentrão -kérdés egy folyamatosan visszatérő probléma a blancók edzőközpontjában, ahol a portugált gyakran látják a kezelő és a tornaterem körül bóklászni, az edzéseken viszont annál ritkábban.

Érdekes módon a klub nem adott ki hivatalos orvosi közleményt a portugállal kapcsolatban, akit annak ellenére tartottak Madridban a nyáron, hogy komoly sérülése volt az előző idényben a Monacóban.

Hol van James?

James

Rodríguez esete sem sokkal tisztább. A kolumbiai a Sevilla és a Granada ellen még megvolt, de azóta teljesen eltűnt.

Hivatalos közlemény nem érkezett a távolmaradás okáról, habár a hírek szerint bal vádlijával voltak problémái. Ráadásul azóta Zidane elárulta, hogy most meg a jobb vádlija terhelődött túl.

A Marca és több kolumbiai forrás is úgy tudja, hogy izomszakadásról van szó.

Ez tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, figyelembe véve, hogy James január 17-én MRI vizsgálaton vett részt a Sanitas klinikán, az edzésekre pedig azóta sem tért vissza.

És Pepe?

Pepe

A veterán középső védő kapcsán már az ünnepek előtt megkezdődtek a problémák. Lassan 50 nap telt el azóta, hogy utoljára játszott a csapatban, de még mindig nem edz a csapattal, hanem a tornateremben kénytelen dolgozni.

A Depor ellen még ott volt, elutazott a csapattal Japánba a klub-vb-re, aztán eltűnt az első csapat keretéből, egyedül dolgozott és kihagyta mindkét meccset.

Az ő esetében sem érkezett hivatalos közlemény egészen január 3-ig, amikor is izomszakadást jelentettek vele kapcsolatban. A Marca értesülései szerint a portugál védő egy korábbi sérülésének visszatérésétől szenved.

Azóta majdnem harminc nap telt el, de a középső védő azóta sem játszott, és továbbra is ő Valdebebas egyik nagy kérdőjele a Madrid sérülésekkel tűzdelt rémálmában.

Tovább

Sötét felhők gyülekeznek Zidane feje felett

Zord kilátások

Hirtelen minden nagyon nehéz lett Zidane számára. Nem volt érintett a Real Madrid a Király-kupa tegnapi sorsolásában (a párosítások: Celta Vigo – Alaves; Atlético Madrid – Barcelona), de ez a legkevesebb. A veretlenségi széria oda, ahogy a bajnoki előny nagy része is, ez pedig arra már elég, hogy a közvetlen riválisok ismét nagy reményekkel várják a folytatást. Rápillantva az elkövetkezendő mérkőzések listájára, kissé ijesztőnek tűnhet a helyzet: utazás Vigóba, Pamplonába, Vila-realba és Valenciába. Most minden egy kissé nehezebbnek tűnik a Real Madrid számára, mint nem is olyan régen, amikor verhetetlennek tűntek. De ilyen a futball, szélsőséges érzelmeket generál. Az egyik pillanatban még legyőzhetetlennek érzed magad, a következőben pedig már gyászos a hangulat, ráadásul mindez csak két végeredmény miatt.

Zidane

Gyűlnek a problémák

Két olyan végeredményért, amelyek igazából annyira nem is rosszak. A Madridot lényegében izomsérülés-járvány sújtja, ami azt sugallja, hogy a klubvilágbajnokság után nem megfelelő edzéseket folytattak. Közben néhány játékos kezdi kikezdeni a szurkolók türelmét, ami egy plusz adalék a hazai meccseken meglévő nyomáshoz. Coentrão és Danilo biztosan ilyen, de Benzema sincs nagyon lemaradva tőlük. Bale esetében, aki kiválóan játszik, ha nem sérült, még mindig nincs kitűzve egy visszatérés dátuma. Cristiano még szokja új szerepkörét, és bár még mindig messze ő a madridi támadások legveszélyesebb játékosa, nem rejtheti véka alá, hogy jelenleg nem az a játékos, aki volt. És Keylor Navas sem.

Danilo

Személyiségteszt

Ugyanakkor a Barcelona felmenő ágban van, a Sevilla pedig szintén nagyon erősnek tűnik. Nemsokára itt a Napoli elleni BL-párharc, amelynek a visszavágóját idegenben kell lejátszani. Ezek az első sötét napok, amelyeken Zidane-nak át kell mennie; eddig összesen két botlása volt, az Atlético és a Wolfsburg elleni két vereség, de ezeket már régen elfelejtette mindenki. Ez most valami más. Most érzi a sérüléshullámmal, Benzema erőltetésével, az elátkozott „triplázás” szó használatával, a keretben lévő, de nem használt játékosokkal járó terhet. Most, ilyen nehézségek közepette fogjuk meglátni, hogy milyen edző is ő. A Madridnak most minden eddiginél nagyobb szüksége van a vezetői képességeire.

Tovább

Morata nem megy sehova!

Tavaly nyáron elhagyta a Juventust, hogy visszatérjen szeretett klubjához azzal a céllal, hogy játsszon és fontos szerep jusson neki Zinedine Zidane csapatában. A dolgok nem egészen úgy alakultak számára, ahogy szerette volna, hiszen a spanyol válogatott támadó nagyon nehezen kapta meg a bizonyítási lehetőséget.

Azt mondják, hogy nem változott az elképzelése az átigazolási időszak végéhez közeledve, csak a játékra és a Real Madrid hullámvölgyből való kisegítésére koncentrál.

Kiváló fizikai állapotban van, de tudja, hogy nem lesz könnyű visszakerülni a kezdőcsapatba, különösen úgy, hogy általában csak a mérkőzések utolsó 10 percében jut neki lehetőség.

Morata

Antonio Conte, aki a Juventusnál dolgozott vele, nagyon kedveli a csatárt és szívesen látná a Chelsea-nél. De nem ők az egyetlen ilyen klub, nem is kell igazán messze menni a következőért: az Arsenal is figyeli Moratát.

Morata ragyogó csillagként érkezett vissza a Real Madridba, miután két sikeres idényt töltött a Juventusnál, de a fénye egyre inkább elhalványult az idény előrehaladtával.

Zidane annak idején kijelentette, hogy szüksége van egy középcsatárra, és habozás nélkül Moratát választotta Karim Benzema mellé, a játékos pedig boldogan tért vissza a spanyol fővárosba.

A fiatal támadó eredetileg azért távozott, mert legyőzhetetlennek tűnő akadályokba ütközött, hiszen a BBC támadásban lényegében mozdíthatatlan volt. Most sokkal magabiztosabban tért vissza, de a valóság árnyaltabb, most pedig kezdi úgy érezni, hogy a néhány évvel ezelőttihez hasonló helyzetbe került, ami végül a távozását eredményezte.

Benzema egyértelműen előtte van a sorban, amit az is bizonyít, hogy a nagyobb mérkőzéseken ő játszik. Igazság szerint Morata olyan helyzetben van, amibe nem gondolta volna, hogy belekerül. Az eddiginél több játéklehetőségre számítva a fiatal támadó jelezte, hogy készen áll, most pedig rajta áll, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy változtasson a helyzetén.

Morata (Instagram, reagálva a napokban megjelent, távozásával kapcsolatos pletykákra, 2017-01-27): "Nem számít, hogy mit mondanak. #halamadrid mindörökké! Ez a Real Madrid, mi pedig MINDANNYIAN megyünk előre mindhalálig!"

Tovább

Könnyű Danilót hibáztatni

Nem ez volt a legrosszabb meccse. Messze nem. De el van átkozva, a balszerencse mindenhová követi. A futball és az élet néha ilyen is tud lenni.

Zidane a teljes jobb oldalt rábízta Danilóra. És nincs miért szégyenkeznie. Tényleg. Nem lehet azt mondani, hogy nem próbálkozott. Olyan sokszor próbálkozott, hogy öt alkalommal csak szabálytalanul tudták megállítani. Ebben a helyzetben mások inkább elbújtak volna és elkerülték volna a felelősségre vonást. Ő odatette és ismét megégette magát.

Igaz, néha előfordul, hogy Danilo a saját feje után megy. A védelem szerencsétlenkedett, a sokoldalú Danilo pedig ott volt, hogy segítsen, miután több különböző poszton játszott. Van benne potenciál. Ezt bizonyította már az ellenfél térfelén is, hiszen képes veszélyt okozni. Neki is jobb, ha ott van, mintha a saját térfelén vagy a Bernabéuban… De ez már egy másik történet.

Danilo

Természetesen Danilo volt az, aki öngólt szerzett a Celta elleni mérkőzésen, de mit lehet tenni? Épp egy olyan meccsen van túl, ahol a Sevillának lőtt öngólt, de ez a mostani balszerencse volt. Folytatta a játékot, nem adta fel, de a labda a lábára pattant. Gól. Nem az ő hibája volt, hanem Nachóé. Nem az ő hibája volt, hogy Benzema még mindig a Holdon kolbászol, hogy Casemiro eredendően nem középső védő, vagy hogy Zidane az örökkévalóságig vár a cserékkel.

Az sem igazságos vele szemben, hogy az emberek azt várják tőle, hogy varázsütésre változzon Modriccsá vagy Marcelóvá a Balaidosban. Vagy egyszerre mindkettővé. A következő majd az lesz, hogy a csapatot sújtó sérüléshullámnak is ő lesz az oka.

A bárokban vagy az egyetemeken Danilo neve kerül majd elő a beszélgetések alatt, de nem ő az egyetlen oka annak, hogy a Madrid triplázással kapcsolatos álmainak vége szakadt. Igaz, hogy még nem mutatott semmit, ezt senki nem tagadja. Ő egy olyan futballista, akinek semmi önbizalma, ebben a sportágban pedig az önbizalom jelent mindent. De kiáll és odateszi magát. Könnyű őt hibáztatni. Nem ő volt az, aki elveszítette a labdát, majd gyámoltalanul körbenézett anélkül, hogy bármit is tenni próbált volna.