Gy. András
A Real Madrid mai ed…
A Real Madrid mai edzését Florentino Pérez is meglátogatta.
Florentino Pérez: Hazatértél
Florentino Pérez:
„Hazatértél, ezt pedig a tehetségeddel, erőddel, áldozatkészségeddel érted el. Itt olyan értékek között nőttél fel, amelyek az egész karriered és az életed során veled lesznek. Ez egy olyan kezdetnek bizonyult, ami segített, hogy azzá a játékossá válj, aki ma vagy.”
„Ezek boldog napok a madridizmus számára, hiszen most nyertünk meg egy újabb európai trófeát és itt van velünk a világ egyik legjobb csatára. Ráadásul ő egy olyas valaki, aki gyerekkora óta ismeri és megélte az igazi Real Madridot.”

„A Real Madrid játékosának lenni megtiszteltetés, tele felelősséggel. Két idényen át egy igazán erős bajnokságban voltál, de szeretném, ha tudnád, hogy sok madridista régóta várja, hogy hazatérj.”
„Az értékek, amelyek az akadémiánkat is fémjelzik, stratégiai fontosságúak ennek az intézménynek. Minden évben fantasztikus játékosok kerülnek ki onnan, de a Real Madridban játszani egy hatalmas kihívás, és tényleg csak a legjobbak lehetnek az első csapat tagjai. Emiatt a madridistákat vágyakozással tölti el, hogy egy olyan játékos, aki 15 évesen érkezett a klubhoz, egy legyen a legjobbak közül.
Morata:
„Ez hatalmas boldogság nekem. Szeretném megköszönni azoknak, akik bíztak bennem. Hosszú volt ez a két év várakozás, de néha szükség van arra, hogy megérj. Itt vagyok, újra itthon, hogy mindent beleadjak és a lehető legtovább itt legyek. A világ legjobb csapatában vagyok. Madridista vagyok. Ha itt akarnak látni engem, akkor itt leszek.”

Morata bemutatásán n…
Morata bemutatásán nagyjából 3000 szurkoló volt jelen a Bernabéuban.
Spanyol hírek szerin…
Spanyol hírek szerint Cristiano célja, hogy már az első bajnokin pályára lépjen, azonban a Real Madrid semmiképp nem szeretne kockáztatni a portugállal. A klub terve a második mérkőzés, de Zidane a harmadik találkozót is számításba veszi, mint ha gólzsák első lehetséges bajnokija.
Kaká: „Csodálatos, a…
Kaká: „Csodálatos, ahogy Cristiano minden évben megmutatja, hogy le tudja győzni saját magát. Minden évben megvan a motivációja a folytatásra, a gólszerzésre, illetve arra, hogy a világ legjobbja legyen. Néha, amikor sok dolgot nyersz a karriered során, normális, ha lelassítasz, ilyenkor nem könnyű magadat motiválni. De ő, hasonlóan Messihez csodálatos, hiszen ez a két srác már mindent megnyert, amit csak lehet, de továbbra is győzni akarnak, a legjobbak akarnak lenni. Ez csodálatos.”
Az AS szerint Asensi…
Az AS szerint Asensio bemutatására kedden kerül sor, a hivatalos bejelentés pedig Morata bemutatása után érkezhet.
A Marca szerint a Be…
A Marca szerint a Bernabéu-kupán Benzema kezd majd Morata helyett, mivel Zidane látni szeretné, hogy a francia milyen állapotban van a bajnoki rajt előtt.
Az AS szerint Odegaa…
Az AS szerint Odegaard átigazolása lezárult, a fiatal norvég Zidane kérésére a Rennes együttesében folytatja kölcsönben, a hivatalos bejelentés pedig még a héten megtörténhet.
Morata visszatért
2008-ban csatlakozott a klub akadémiájához, az U17-es csapathoz. Teljesítménye abban az évben annyira kiemelkedő volt, hogy az U19-esek között és a Real Madrid C csapatában is játszott. Ezt követően felkerült a Castillába, ahol kulcsszerepe volt a 2011/12-es feljutásban.
Ezt megelőzően az első csapatban is bemutatkozhatott. Miután behívták az Ajax és az Auxerre elleni BL-keretbe, illetve a Valencia elleni bajnoki keretbe, 2010 decemberében, a La Romaredában debütálhatott, ahogy a Real Madrid élő legendája, Raúl is. Az utánpótlásbázis játékosa a 3-1-re megnyert mérkőzés 89. percében állhatott be.

Címei madridistaként:
Annak ellenére, hogy a Castilla csapatának tagja volt, Morata részese volt a 2011-es Király-kupa győzelemnek és a 2012-es bajnoki győzelemnek is. A 2012/13-as idény a Spanyol Szuperkupa megnyerésével kezdődött, abban az idényben pedig egyaránt játszott a Castilla és az első csapat meccsein is. A következő idénye, amely az utolsó volt torinói kitérője előtt, igazán jól sikerült számára. 34 meccsen lépett pályára, 9 gólt szerzett, és nyert két trófeát: a Bajnokok Ligáját és a Király-kupát.
Visszatérése nem is kezdődhetett volna jobban, hiszen a csapat megnyerte az UEFA-szuperkupát, miközben a Sevilla elleni mérkőzésen kezdőként lépett pályára Trondheimben.
Eredményei Olaszországban:
Csaknem száz mérkőzést játszott a Juventusnál töltött két idény alatt, ahol alapemberré vált. Első idényében 46 meccs jutott neki, ezeken 15 gólt szerzett, miközben kulcsszerepe volt a bajnokság és a kupa megnyerésében is. A BL-döntőig is eljutott, ahol gólt is szerzett. A következő évben aztán 47 mérkőzésen lépett pályára, 12 gólt jegyzett és triplázott: bajnoki cím, kupa, Olasz Szuperkupa.

Válogatott:
A saját nevelésű játékos 13 alkalommal lépett pályára a felnőtt válogatottban, 6 gólt szerezve. Az Európa-bajnokságon is voltak kiváló meccsei, Spanyolország gólkirályaként zárta a tornát (3 gól), ami azt is jelentette, hogy a Cristiano, Bale, Nani, Paye és Giroud mellett a torna góllövőlistájának második helyén végzett. Az utánpótlás-válogatottakkal két Eb-t nyert (U21 – 2013 és U19 – 2011). Mindkét tornán ő volt a gólkirály.

Connor McGregor: “Cr…
Connor McGregor: “Cristiano elmondta nekem, hogy már aláírta új szerződését a Real Madriddal.”