Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

A Real Madrid Marcos…

A Real Madrid Marcos Llorente kölcsönadását tervezi, a célállomás pedig a Deportivo Alaves együttese lehet. A játékos maradni akart, de beszélt Zidane-nal. A klub szeretné, ha a csapatnál lenne a középpályás jövője, azonban szeretnék, ha tapasztalatot gyűjtene.

Tovább

Az UEFA-szuperkupa margójára: Én így néztem a döntőt

Ugorjunk vissza egy kicsit az időben. Amikor egy szurkoló kedvenc csapata megnyerni a Bajnokok Ligáját, akkor nagyon keveseket érdekel, hogy ezzel egyenes út vezet az UEFA-szuperkupa és a klubvilágbajnokság meccseire is. Hiszen bár valóban nagy szó, hogy a BL-győztes az Európa-liga győztesével játszik az előbbin, utóbbin pedig a világ különböző pontjainak nagy bajnokai csapnak össze, az igazán nagy porond mégiscsak a Bajnokok Ligája, illetve a Real Madrid esetében a spanyol hadszíntér.

Én magam is azok közé tartozom, akik nem tartják sokra ezeket a tornákat, sőt, egyfajta „szedjünk ki még egy kis pénzt ebből” típusú kezdeményezésnek tartom őket. Ennek megfelelően nem is tudtam felpörögni erre a meccsre, de még annyira sem, mint egy kisebb bajnokira. Természetesen nem fordulhatott elő, hogy ne nézzem meg, hiszen (egy-két éjszakai időpontban lévő tét nélküli felkészülési meccs kivételével) minden meccset megnézek, ez nálam szent. De nem volt meg bennem az a drukk, várakozás, izgalom, bizsergés, ami általában megvan.

Az előjeleket figyelve (sérülések, hiányzók, előszezon mérkőzései, az ellenfél felkészülése) azt gondoltam, hogy ez nem lesz egy sétagalopp. És nem is lett. Abban viszont bíztam, hogy Zidane és a játékosok valahogy fel tudják pörgetni magukat és egymást, a rutinos rókák példát akarnak mutatni a fiataloknak, akiket pedig fűt a bizonyítási vágy. De úgy voltam vele, hogy ha esetleg kikapunk, akkor sem fogok szomorkodni, mert egy „csak egy UEFA-szuperkupa”.

Elkezdődött a meccs. A trondheimi stadion atmoszférája nem sokat dobott a hangulatomon, feküdtem a kanapén, és vártam, hogy történjen valami. Aztán jött Asensio bődületes gólja. Itt azért már elismerően bólogattam (a szomszéd szobában alvó csemeték miatt ordítani nem lehetett), konstatáltam, hogy akkor ez már meglesz. A csapatok ellötyögtek, volt néhány szép akció, megmozdulás, majd jött a 40. perc. Vázquez gólt lőtt, csak pont nem a jó Vázquez. De milyen gól volt ez? Szerintem még ő maga sem hitte el, hogy ez a labda elmegy a kapuig, amolyan „meglegyintem arra, aztán hátha” gól volt ez. A szépség minden formáját nélkülözte. Na, mondom, ez is jókor jött, hogy a félidő vége előtt adjon nekik egy kis lökést.

Akkorát nem adott. Nem úgy a pofon, ami arra késztetett, hogy most már ne feküdjek, hanem üljek a kanapén. Konoplyanka „tizenegyese”. Ha nem lenne elég, hogy arra fújt tizenegyest a szerb spori, hogy az a szerencsétlen támadó órákig (annyinak tűnt…) futott Ramos után, hogy a visszahúzott lábában valahogy megpróbáljon elesni, amolyan Benny Hilles megoldással (és most mindenki képzelje ide a megfelelő zenét), az ukrán totyogó/zazázó megalázóan lassan gurította be a bogyót a kapuba.

Itt már nem érdekelt, hogy ez egy UEFA-szuperkupa meccs, ami annyira nem is volt eddig fontos. Hirtelen ez lett számomra a világ legfontosabb meccse, és mindennél jobban akartam, hogy megfordítsák a fiúk. Sosem volt számomra szimpatikus csapat a Sevilla, de hogy ilyen gólokkal verjenek minket, azt igazságtalannak tartottam.

Aztán rátett egy jó nagy lapáttal erre az érzésre még az is, hogy egy szakállas-napszemüveges-pocakos Sevilla-szurkolót mutattak premier plánban, aki épp önelégült pofával dalolta, hogy „puta Real Madrid, puta Real Madrid”. Itt már az én számat is elhagyta egy „ká a*yád”. Mondtam is magamban, hogy ezt a győzelmünket majd neked ajánlom, jóbarát.

A srácok is eszméltek, hogy jó lenne felpörögni, jöttek a cserék is, a Sevilla meg úgy húzta az időt, ahogy az fizikailag csak lehetséges volt (persze ki hibáztatja őket ezért…). Minden fájt, mindenki lelassult, még jó, hogy a helyi labdaszedők mindig nagyjából egy ezredmásodperc alatt odavarázsoltak egy labdát a megfelelő helyre. Támadtunk, próbálkoztunk, de nem jött össze.

Majd Zizou szólt Ramosnak, hogy maradjon fent, zavarjuk meg őket, hátha összejön valami. És mi történt? Összejött! Lucas mesteri beadása után a Kapitány a már-már megszokott 93. perces megmozdulásával letörölte a vigyort a putázó sevillai arcáról, engem meg arra késztetett, hogy felugorjak és nyomjak egy „cristianoronaldót”. Istenem, mennyire kellenek az ilyen játékosok a pályára, mint Ramos… Lehet rá sok mindent mondani, de ez az akaraterő, ez az elszántság, kitartás, amiről már nagyon sokszor tanúbizonyságot tett, példaértékű lehet mindenki számára. Pontosan ez kell a csapat fiataljainak.

Jöhetett a hosszabbítás. Déjá vu érzésem támadt. 93. perc? Ramos egyenlítés? Morális lökés? Ennek meg kell lennie! A hosszabbítás aztán úgy zajlott, mint Sevilla vezető gólja után a második félidő. Próbálkoztunk, a Sevilla időt húzott. Persze hozzá kell tenni, hogy egyből az elején kiállították a pirosak védőjét, Kolodziejczakot. A kiállítás teljesen jogos volt, nagyot hibázott a sevillai. Elment a hosszabbítás első fele, majd lassacskán a második is. És jött Carvajal az utolsó percben.

Dani barátunk úgy gondolta, hogy elég a tökölésből, ő biztosan nem akar tizenegyeseket, úgyhogy ver egy bődületesen nagy gólt. Megindult. Először ellentmondást nem tűrően megszerezte a labdát a sevillaitól: "Adodide!!!" Nagyjából a félpályáról indulva látta, hogy a védők nem veszik komolyan, szabad az út. Látni lehetett, hogy ha nem lépnek ki rá, akkor be fog gyalogolni. Itt már állva szurkoltam neki. Elment egy játékos mellett, majd még egyet otthagyott. Senki nem ment ki rá. Éreztem, hogy be fogja lőni, neki ez gyerekjáték lesz. A becsúszó védő és a kapus későn kapcsoltak, talán nem hitték el, hogy Dani egyedül fogja megoldani. De megcsinálta! Teljes katarzis! Mindenki megőrült a pályán és azon kívül, óriási ünneplés.

Jó volt látni, hogy ennyire együtt van a csapat, a kispad és a pályán lévők egy emberként ünnepelték a gólt, aztán a győzelmet. Zidane arcán felhőtlen öröm és megkönnyebbülés. Megérdemelte ő is, ahogy a srácok is. És a sajtótájékoztatóra berohanás, éneklés, Morata borulás… Nincsenek szavak!

Ramos pedig Kapitányként, hősként, példaképként és legendaként ismét magasba emelhetett egy európai trófeát. Ami talán nem a legfontosabb cím mindközül, de gyönyörűen csillog és a miénk! Harmadszor is! A meccs végére aztán megjött a szokásos pörgés, bizsergés, meg persze az érzés, amikor az ember nem tud elaludni, mert jár az agya a történteken. Köszönöm ezt az élményt, srácok!

Tovább

Zidane: Egy olyan játékos, mint Sergio Ramos, mindig megteremti a különbséget

Zidane:

„Egy olyan játékos, mint Sergio Ramos, mindig megteremti a különbséget. Mondtam neki, hogy egy kicsit menjen feljebb a meccs végén, ő pedig pontosan ott volt, ahol lennie kellett.”

„Meglehetősen bő keretünk van, ez biztos. Ha nem tudunk már igazolni senkit, akkor is megvan a szükséges számú ember a keretben, négyen-öten még nem is voltak itt ma. Vannak fiataljaink, illetve tapasztalt játékosaink is. A legfontosabb a csapatszellem, illetve az, hogy van mélység a keretben.”

Zidane

„Asensio jó teljesítményt nyújtott, de nem csak a gól miatt, ami egyébként fantasztikus volt. Ha bizalmat szavazol egy játékosnak, ő pedig a lehető legjobban reagál, akkor mindenki boldog. Ahhoz, hogy egy döntő jó mérkőzés legyen, két jó csapat kell, én pedig elégedett vagyok. Asensio velünk marad. Jól kell játszania, ma pedig ezt tette.”

„Meg kellett neveznem a kezdő tizenegyet. Modric később csatlakozott, úgyhogy ezt a döntést hoztam. Nem játszott 90 percet, és végül így alakult. Elégedett vagyok a teljesítményével, de amikor beállt, látszott, hogy kevesebb ideje volt a felkészülésre, mint a többieknek.”

Florentino Pérez:

„Nagyon elégedettek vagyunk, mivel nem könnyű megnyerni a Szuperkupát, mi pedig mindhármat megnyertük, amelyeken a BL megnyerése után játszottunk. Sok dicséretet érdemel ez a győzelem, figyelembe véve azt, hogy nem minden játékosunk volt bevethető az Európa-bajnokság miatt.”

„A Sevillának is voltak távolmaradói, de örülök, hogy öt utánpótlás játékos is a kezdőnkben kapott helyet. Ez nagyon kielégítő, szép jövőt vetít előre. Gratulálnom kell a Sevillának a kiváló teljesítményhez. Ilyenkor mindig együtt érzel az ellenféllel: látsz egy lefelé néző srácot, és azt gondolod, hogy te is lehetnél ő, ha ma nem nyertek.”

Zidane és Pérez

„Asensio és Carvajal két lenyűgöző gólja volt a meccs legjobb része, ezt pedig el is mondtam nekik, amikor gratuláltam. Ami Ramosszal történt, az a végzete, de már mondtam neki, hogy kicsit előbb is betalálhatna, mert nem bírjuk ezt a feszültséget.” (nevet)

„Kivételes keretünk van. Még kemény munka vár ránk, de a célunk most is az, hogy mindent megnyerjünk. A pálya minden posztjára nagyszerű játékosaink vannak. Augusztus 31-ig bármi megtörténhet, de nagyon elégedettek vagyunk azokkal, akik itt vannak velünk. Nehéz javítani ezen a kereten. Minden posztra a legjobbak vannak nálunk, ahogy az Eb-n is láthattuk.”

Ramos:

„Ez csodálatos. A meccs végégig kell küzdeni, mivel ez meghozza a gyümölcsét. Lucas beadását egy élmény volt a hálóba juttatni. Mindenek előtt ki kell emelnünk a csapat erőfeszítését és küzdelmét. A csapat, a hiányzók ellenére is helytállt és egy trófea megnyerésével kezdte az idényt, ami mindig csodás érzés.”

„A meccsnek voltak különböző fázisai. Először a Madrid dominált, majd a gól után visszaestünk. A második félidőben ők domináltak. Van még min dolgoznunk, a cél, hogy a lehető legjobb formában kezdjük a bajnokságot.”

Sergio Ramos

„Fontos, hogy mindent beleadj. A Madrid DNS-ébe kódolva van a küzdelem. Akármikor is adódjon a lehetőség, abban a percben, abban a pillanatban meg kell ragadnod. Ez az, amit megtanultam, amióta itt vagyok. Személy szerint nagyon boldog vagyok, a tizenegyes ellenére. Volt szerencsém egyenlíteni. A hiányzók ellenére megmutattuk a fiatalokkal, hogy megérdemelten nyertük meg a Szuperkupát.”

„A 93. percben lőtt gólok? Minden tiszteletem az Atlético és a Sevilla szurkolóié, de vannak különleges pillanatok az életben, én pedig örülök, hogy ezeknek a részese lehettem. Holnap majd jobban felfogom, hogy mi történt, és ki tudom élvezni, de most még minden olyan gyorsan történik.”

„Nem most van itt az ideje a bánkódásnak. Most nyertük meg a Szuperkupát. Igaz, hogy szerettünk volna több bajnoki címet nyerni, de most ezt kell kiélveznünk. Vannak csapatok, akik jól teljesítenek a bajnokságban, de készen állunk, hogy megküzdjünk velük. Ez egy európai trófea, nehéz eddig eljutni, meg kell adni a neki járó fontosságot.”

Carvajal:

„A Real Madridot meghatározó egyik jellemző, hogy soha nem adjuk fel. A kilencvenharmadik percben és a hosszabbításban szerzett találatokkal végül bajnokok lettünk. A futball mindig lehetőséget ad egy második esélyre, különösen igaz ez, ha a Milánóban elszenvedett sérülésemre gondolok. Még a mérkőzés végén is kellő erőt éreztem magamban, majd sikerült elcsennem a labdát, amivel megindulhattam. Szerencsére bejött a számításom. Csodálatos érzés olyan gólt szerezni egy döntőben, amely egyben a kupa megnyerését is jelenti. Úgy érkeztünk erre a mérkőzésre, hogy jó néhány meghatározó játékosunk hiányzott, de bő a keretünk. Számtalan akadémistánk van, akik lelkesek és képesek hozzátenni a csapat játékához. Ma jól jött ki a lépés. A csapat igazán egységes, egy remek edző áll mögöttünk és mind ugyanabba az irányba tartunk. Mint mondtam, ami igazán a sajátunk, hogy a végsőkig küzdünk, és soha nem adjuk fel.”

Carvajal

Asensio:

„Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük ezt a trófeát. Az utolsó percig keményen küzdöttünk a célunk eléréséért. Jól tartottuk magunkat, majd Carvajal egy csodálatos gólt szerzett. A döntő egyetlen pillanatában sem adtuk fel. Ma bebizonyítottuk, hogy akár az utolsó percben is egyenlíthetsz, és végül győztesként hagyhatod el a pályát. A továbbiakban is így akarjuk folytatni. Tisztán láttam a kaput, majd a labda a hálóban kötött ki. Nagyon boldoggá tesz, hogy megszerezhettem az első találatomat a Real Madrid színeiben. Egy győzelem, egy gól, mi egyebet kérhetnék még!”

Casemiro és Asensio

Casemiro:

„Sokáig ünnepeltünk, mert a kemény munka végül kifizetődött. A Real Madrid meze annyit tesz, hogy a végsőkig küzdesz. Mindenkinek gratulálnunk kell. Természetesen nyerni jöttünk, de meg kell jegyezni, hogy egy olyan ellenfél ellen játszottunk, akik látványos futballra képesek. A világ legjobb csapata vagyunk és ezt ma be is bizonyítottuk. Persze az látható volt, hogy egyik csapat sincs még megfelelő fizikai állapotban, ugyanakkor a Sevilla ennek ellenére remek teljesítményt nyújtott. Fejlődünk és tovább kell küzdenünk, dolgoznunk, mert még sok minden vár ránk. Az előszezon során rengeteget készültünk, de ezt ti is láthattátok. Jelenleg én vagyok a legboldogabb ember a világon. Zidane-t az egész csapat imádja, ezért meg akartuk tréfálni. Vele együtt kellett kiélveznünk a pillanatot, hiszen rászolgált.”

Marcelo:

„Az előszezon roppant kemény volt, és ma egy megérdemelt győzelmet arattunk. Amint ma láthattuk, nem csupán tizenegyen vagyunk. Számtalan remek játékosunk van, akik keményen edzenek és sokat segítenek, ha kell. A döntő mérkőzések mindig érzelmileg túlfűtöttek, Ramos pedig ismét boldoggá tett mindannyiunkat azzal az egyenlítő góllal. Az egész csapat mindvégig keményen dolgozott és küzdött.”

Marcelo

Lucas:

„Ismét megmutattuk, hogy nagyszerű csapatunk van és mély a keret. Kemény mérkőzés volt, amely szinte már elveszni látszott, és akkor jött Ramos gólja, majd Carvajal szenzációs találata. Mindenkinél jobban megérdemelte ezt a gólt, és bizonyította, hogy egy kivételes képességű játékos. Sergio az első azok közül, akik soha nem adják fel. A döntő pillanatokban mindig számíthatunk rá. Számunkra hihetetlen, hogy milyen szinten teljesít. Boldogok vagyunk a győzelem miatt. Amint láthattuk, a kritikus időszakokban mindig felszínre kerül valami plusz: a vágy, a kitartás.”

Lucas Vázquez

Az UEFA-szuperkupa 2…

Az UEFA-szuperkupa 2016-os győztese a Real Madrid! A blancók harmadszor hódították el a trófeát, miután egy fordulatokkal, tizenegyessel, kiállítással és hosszabbítással tarkított mérkőzésen 3-2 arányban múlták felül a Sevilla együttesét.

Luis Enrique (A kérd…

Luis Enrique (A kérdésre, hogy mire emlékszik a Real Madridnál töltött utolsó idényéből.): „Nem emlékszem. Jobb is így, azt már mind tudjuk, hogy hol játszottam profi szinten. Következő kérdés.”

Sampaoli: „Az ilyen …

Sampaoli: „Az ilyen mérkőzéseken nyilvánvalóan jó érzés győzni, de a legfontosabb az, hogy hogyan győzöl. Még időre van szükségünk az általunk megcélzott játékstílus implementálásához, de nem akarjuk már tovább húzni. A csapatnak több idő kell az összeszokásra. Ganso sérülten jött, Mercado nemrég érkezett… Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy ez egy új keret, a legfontosabb a barátságos meccseinken látott lelkesedés továbbvitele erre a meccsre. Nagyon zavar, ha a csapatomat irányítják a pályán. Azt akarom, hogy bátran és komoly ellenállást tanúsítva játsszunk. Nem gondolom, hogy a Madridot összességében meggyengíti a hiányzók sora, bár fontos játékosokat kell nélkülözniük.”

Iborra: „Számunkra a…

Iborra: „Számunkra a Madrid az esélyes, ahogy szinte mindig. De ez nem jelenti azt, hogy csak nézelődni jöttünk Norvégiába, meg akarjuk nyerni ezt a döntőt. Úgy jöttünk ide, hogy bajnokok akarunk lenni, nyerni akarunk. Meg fogjuk nehezíteni a dolgukat, nem lesz nekik sétagalopp. Tudjuk, hogy kikkel állunk szemben, a sok hiányzójuk ellenére is. Győzni jöttünk, jó meccset akarunk játszani, nem engedjük őket levegőhöz. Megvannak a saját eszközeink, amelyekkel árthatunk nekik.Keményen dolgoztunk, azt akarjuk, hogy az előző idényben végzett kemény munkát megkoronázzuk ezzel a trófeával. Egyértelmű, hogy még egyik csapat sincs a legjobb formájában. Néhány dologban azonban fejlődtünk; ráadásul a döntő most van. Megtettük, amit tudtunk, annak érdekében, hogy jó formában érkezzünk ide, sok energiát fektettünk a felkészülésbe. A mentális oldal is sokat számít. Győzni jöttünk, ambiciózusak vagyunk, kupával akarjuk kezdeni az új idényt.”

Olasz hírek szerint …

Olasz hírek szerint a Juventus két legújabb kiszemeltje Isco és Kovacic.

Jesé: „10 év után sz…

Jesé: „10 év után szükségem volt egy kis friss levegőre. Ennél a klubnál kiteljesedhetek és többet játszhatok. Zidane nagyszerű ember. Szerette volna, ha többet játszom. Beszéltem az ügynökömmel, majd úgy döntöttem, hogy meghallgatok más ajánlatokat. A PSG az a klub, amely a leginkább bízott bennem. A Madridban töltött időm alatt a legjobbamat nyújtottam. A klub mindig itt lesz a szívemben, de most mindent meg akarok nyerni a PSG-vel.”