Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

Zinedine Zidane, Ant…

Zinedine Zidane, Antonio Pintus tanácsára meghosszabbította Gareth Bale, Toni Kroos és Pepe szabadságát. Így július 31 helyett a walesi augusztus 6-án, a német és a portugál pedig augusztus 10-én kezdi meg az előszezont. Ennek megfelelően egyikük sem fog játszani a Sevilla elleni Szuperkupa döntőben.

Az AS szerint a Sevi…

Az AS szerint a Sevilla is szívesen kölcsönvenné Jesét.

A PSG még mindig nem…

A PSG még mindig nem tett le Morata megszerzéséről, a francia együttes 60 millió eurót is megadna a spanyol támadóért.

Crespo: “Zlatan egy …

Crespo: “Zlatan egy fenomén. Nincs szerencséje, hogy Lionel Messivel és Cristiano Ronaldóval egy korszakban játszik, más esetben kora legjobbja lett volna.”

A Real Madriddal kor…

A Real Madriddal korábban szóba hozott Leroy Sane végül 36,5 millió euróért cserébe a Manchester City játékosa lett.

Az AS szerint az elő…

Az AS szerint az előszezonban brillírozó Asensio olyannyira meggyőzte az edzői stábot és a vezetőséget, hogy akár Iscót vagy Jamest is beáldoznák azért, hogy a fiatal spanyol az első csapattal maradjon.

Usain Bolt: “Az Aran…

Usain Bolt: “Az Aranylabda Cristiano Ronaldoé. Ismét megmutatta és bebizonyította az embereknek – különösen az Európa bajnokságon -, hogy mindig képes a csapatát győzelemhez segíteni.”

Egy a Real Madridhoz…

Egy a Real Madridhoz közeli forrás szerint sem Moussa Sissoko, sem Marco Verratti nem csatlakoznak a fővárosi alakulathoz.

Tovább

Zidane: Élvezet nézni Marcelo játékát.

Zidane

„Jól támadtunk a bal oldalon. Szépen és megfelelő intenzitással játszottunk. Elégedett vagyok a mérkőzéssel. Láttunk néhány újdonságot, de még mindig készülünk.”

„A csapat jól teljesít, a mérkőzés pedig fontos volt számunkra, hogy még többet lássunk, és így is történt. Most lesz egy újabb meccs, hogy felkészüljünk a Szuperkupára, ami szerintem elegendő lesz.”

„Élvezet nézni Marcelo játékát. Kapitányhoz méltón játszik. Lenyűgöző, kapitányként pedig fontos, hogy jó példát mutasson. Elégedettek vagyunk vele, fontos, hogy belerázódjunk a játékba. Még van időnk dolgozni.”

 „Úgy tűnik, hogy a PSG Jeséről beszél, de mi nem tudunk erről semmit. Úgy döntöttünk, hogy ma nem játszik. Iscóval kapcsolatban volt egy kis aggodalom, kapott egy rúgást, így jobbnak láttuk pihentetni, hogy a következő meccsre friss legyen.”

 „Morata a Real Madrid játékosa, örülünk, hogy hazatért, és ebben az évben velünk lesz. Még csak most kezdett. Boldog, szokja az új helyzetet, időre és munkára van szüksége. Amit szerettünk volna tőle, abban jónak tűnt: mélység, harc és a védelem segítése. Elégedett vagyok vele.”

„Akik eddig is itt voltak, azokat ismerik, most pedig itt van Morata. Jó lenne, ha Mariano több percet kapna, ezt megvizsgáljuk, ha visszaértünk Madridba. Beszélnünk kell vele, és meg kell hoznunk egy számára és a klub számára is jó döntést. A legfontosabb, hogy játsszon, mert ha több percet kap, akkor sokkal többet adhat ennek a csapatnak.”

„Hazard egy nagyon jó játékos, és minden csapat a legjobbakat akarja. A Chelsea futballistája, csak ennyit mondhatok. Tisztában vagyunk a képességeivel, és abban a rövid időben is megcsillogtatta a tudását, amíg a pályán volt.”

Casemiro

„Jól dolgoztunk, folyamatosan javulunk. Frissebbek és nyugodtabbak voltunk ezen a meccsen, mint az előzőn. Tovább dolgozunk a nagyon fontos meccsig, ami még nem jött el.”

„Még dolgoznunk kell a fizikumunkon, de jól haladunk. Napról napra jobbak leszünk, de a legfontosabb nap az augusztus 9. Tényleg keményen dolgozunk a fizikumunkon. Ez nehéz volt az elején, mivel rengeteget futottunk, de most már jobb, többet dolgozunk labdával. Tovább kell dolgoznunk.”

„Tetszik a Zidane által végzett munka, szerintem ő maga is elégedett. Mindenki tud védekező középpályást játszani, Toni, Modric… A Real Madridnak nagyszerű játékosai vannak, félelmetes a keret.”

„Ha Benzema nem edz, akkor aggódunk, mivel ő egy igazi profi, aki mindig edzeni és játszani akar. De biztos vagyok benne, hogy a döntőre jó formában lesz.”

Marcelo

„A csapat nagyszerű munkát végzett. Egyértelmű, hogy még az előszezon elején vagyunk, ez még csak a második meccsünk volt, viszont a Chelsea-nek már a negyedik. Látható volt az intenzitás, ami az első meccsen hiányzott. Sokat javultunk, de még csak most kezdtük, tovább kell mennünk.”

„Amint intenzitást csempészel a játékba, a dolgok kezdenek működni, jönnek az eredmények, megváltozik a felfogás. A célunk, hogy minden meccset döntőként kezeljünk, ma pedig ez sikerült, még akkor is, ha a végén egy kicsit szenvedtünk.”

„Próbáltuk mindenkivel együtt megünnepelni a gólt, oda is mentem a kispadhoz, azokhoz, akik épp nem játszottak, hogy családiasabb hangulat legyen. Jól érzem magam, de nem vagyok elégedett. Mindig javulni kell. Mariano gólja nagyszerű volt, örülök neki.”

„Élvezni fogjuk a Szuperkupa meccset, győzni akarunk majd. Tisztelnünk kell a riválisunkat, de jól felkészülünk, hogy erősek legyünk.”

„A Bayern ellen mindent beleadunk majd. Carlo egy volt közülünk, jól bánt velünk. Igazán tiszteljük őt, de ez is egy meccs, nem számít, hogy kivel játszik a Real Madrid. Mindig harcolnunk kell.”

Tovább

Zidane: Most már jobb teljesítményt várok a csapattól

Előszezon: „Az előszezon meccsei lehetővé teszik, hogy dolgozz bizonyos dolgokon, amíg azok ki nem javulnak. Szeretnék egy kicsit magasabb tempót látni, és néhány dolgot azok közül is, amiken dolgoztunk az edzéseken. Felkészültünk, most pedig egy kicsit erősebb teljesítményt várok a csapatomtól.”

Teljesítmény a meccsen: „A legfontosabb, hogy tudjuk, vannak szurkolóink az egész világon, örülünk, hogy itt lehetünk és azt szeretnénk, ha a szurkolók élveznék a játékunkat. Azt szeretném, ha a csapatom jobban teljesítene, mint az első meccsen. Egy kicsit többet kell mutatnunk, be kell bizonyítanunk, hogy fizikailag egyre jobb állapotba kerülünk. Nem vagyunk még 100%-osak, de egy más teljesítményt akarok látni. Akik kijönnek a stadionba, egy jó Real Madridot akarnak látni, mi pedig megpróbáljuk megadni nekik ezt. Játszanunk kell a pályán.”

Benzema: „Holnap nem játszik. Ha egy játékos sérült, az mindig aggodalomra ad okot. Ez egy csípő probléma, ami újra és újra zavarja őt. Dolgozunk rajta, minden nap a fizioterapeutákkal van. Reméljük, hogy a harmadik meccsen már játszhat, mivel fontos, hogy tudjon pályára lépni a Szuperkupa előtt.”

Zidane

Ramos, Modric, James: „Épp finomhangolják a fizikumukat, ugyanazt a programot követik, mint a csapattársaik. Holnap reggel edzenek, meglátjuk, hogy este játszanak-e. Terveink szerint készen állnak majd a Szuperkupára, de ehhez játszaniuk kell legalább a Bayern ellen.”

Keret: „Igen, úgy gondolom, hogy nekünk van a legjobb keretünk a világon, de ezt be is kell bizonyítanunk, pont ezen dolgozunk. Augusztus 31-ig még bármi megtörténhet. Vannak játékosok, akik távozhatnak, semmi sincs még kőbe vésve. Én elégedett vagyok azokkal, akik itt vannak. Keményen dolgozunk, az edző számára pedig ez a legfontosabb dolog. Nekem kell kihoznom a tehetséget a keretből. A sajtótájékoztatóm talán kicsit unalmas, mivel mindig ugyanazt mondom, de az a fontos, hogy jól felkészüljünk az idényre.”

Asensio: „Jól érzi magát, megmutatja, hogy játszani akar. Ha velünk marad, tudja, hogy mi vár rá. Elégedett vagyok a teljesítményével, bármi megtörténhet augusztus 31-ig. Tetszik a játéka. Nagyon fiatal és én vagyok az edzője.”

Cristiano: „Nem szerepel a Szuperkupán. Jól fel kell készülnie, nem fogjuk bedobni egy hónap után. Van még 10 napunk a Szuperkupáig. Velünk fog dolgozni, de nem gondolom, hogy játszik majd az első bajnokin.”

Keylor: „Jobban van, de nem valószínű, hogy ott lesz a Szuperkupában. Amikor visszatért, meg kellett látogatnia az orvost, hogy folytathassa a kidolgozott programját. Ez nehéz, de remekül dolgozik, lélekben erős, és testileg is napról napra erősebb lesz. Casilla a második számú kapusunk, megfelelő állapotban van a játékhoz. Elégedettek vagyunk vele, ő pedig készen áll a játékra.”

Enzo és Luca: „Én vagyok az edző. Elég jók, hogy itt legyenek és velünk edzenek, ennyi az egész. Otthon ők a fiaim, de ide dolgozni jöttünk, nekik pedig pontosan ugyanannyi joguk van ehhez, mint a többieknek. A munkánkra koncentrálunk.”

Túrák az előszezonban: „Elégedettek vagyunk az idei túrával, mivel egy huzamban 10 napunk volt edzésre, anélkül, hogy utaznunk kellett volna. Három meccsünk van hosszú utazás vagy ide-oda utazgatás nélkül, ezzel pedig az edzői stáb és a játékosok is elégedettek.”