Keylor Navas: Nagy boldogsággal tölt el, hogy itt lehetek
Hogyan tudtál igazodni mindahhoz, ami az utóbbi napokban történik veled?
Hihetetlenül boldog vagyok, kiváltság, hogy ennek a részese lehetek. Ezeket a pillanatokat ki kell élvezni maximálisan, hiszen csak egyszer fordul elõ az ember életében.
A feleséged és a lányod is biztos sok mindent kérdeznek most tõled…
Számukra is nagyszerû pillanat ez. Mindig támogattak és velem voltak a rossz percekben is, és most is, amikor jó dolgok történnek, õk is jól érezhetik magukat.
Már jártál a Ciudad Real Madridban, mi a véleményed róla?
Lenyûgözõ és hihetetlen hely. Mesélnek róla, de ha látod, rögtön rájössz, hogy jobb, mint amilyennek mondják.
És a csapat?
A Real Madridban vannak a világ legjobbjai, kiváltság, hogy ennek a klubnak a része lehetek, a történelme és a jelentõsége miatt. Nagyon szeretnék már edzeni, megismerni a többieket és a lehetõ legtöbbet dolgozni azért, hogy kihasználhassam a lehetõségeket.
A regnáló BL- és kupagyõzteshez érkezel. Egy olyan csapathoz, mely veled, Jamesszel és Kroosszal az összes címet megcélozza…
Nem kétséges, hogy olyan csapatunk van, mely mindenre esélyes. Ezért fogunk dolgozni és minden lehetséges dolgot megteszünk azért, hogy sikerüljön.
A munkád gyümölcsének tekinted azt, hogy most itt lehetsz?
Édesanyám azt mesélte, hogy mikor 8 évesen riporteresdit játszottam, két szerepben, azt mondtam: „Most itt vagyunk Keylor Navasszal, a Real Madrid kapusával”. Mindig errõl álmodtam, ott járt a fejemben ez a gondolat. Sok minden eszembe jut errõl. Sosem adtam fel, nem csüggedtem, mentem elõre, és most itt vagyok. Ez egy valóra vált álom.
Mit tanácsolnál azoknak a gyerekeknek, akik a Real Madridban akarnak játszani?
Mindannyiukat bátorítom arra, hogy fejlõdjenek, harcoljanak és mindent tegyenek meg azért, hogy valóra válhasson az álmuk. Ha kitûzöl magad elé egy célt, azt el is tudod érni.
El tudod képzelni, hogy milyen lehet egy teltházas Bernabéu?
Volt már lehetõségem játszani itt a Real Madrid ellen, a szurkolók pedig hihetetlenek. Remélem, hogy a lehetõ legtöbbet tudjuk kihozni belõle, és ki tudunk élvezni mindent, amit a Real Madrid adhat a játékosoknak.
Costa Rica számára is nagy nap ez…
Nagyon büszkék vagyunk, engem pedig örömmel tölt el, hogy képviselhetem az országomat egy olyan csapatban, mint a Real Madrid. Remélem, hogy öregbíteni fogom Costa Rica hírnevét.
Nagyszerû világbajnokságod volt…
Hálásnak kell lennem a csapattársaimnak, mivel óriási erõfeszítéseket tettek, a csapat kiváló munkát végzett. Sikerült elérnünk valamit, amire senki nem számított, mivel nehéz csoportban voltunk. Történelmet írtunk az országunk számára, ez pedig csodálatos. Ezek a dolgok motiválnak minket, megtöltenek egy országot boldogsággal, illetve segítenek hinni abban, hogy a magadnak támasztott kihívásokat le tudod küzdeni.
Az egész ország megõrül érted és a Real Madridért…
Costa Ricában sok Real Madrid szurkoló van, illetve azt is hallottam, hogy emberek, akik más csapatoknak szurkoltak, most váltottak. Történelmi esemény ez az ország számára, reméljük, hogy sokáig élvezhetjük.
Gondolod, hogy eddig ez egy tökéletes év számodra?
Csodálatos volt. A Levante csapatában egész évben elsõ számú kapus voltam, nagyon hálás vagyok nekik. Most a Real Madridban vagyok, ahol ugyanazt a mentalitást akarom továbbvinni, mint ami eddig is jellemzõ volt rám.
27 éves vagy. Mit vársz a jövõtõl?
Javulást, fejlõdést futballistaként és emberként egyaránt, a nagyszerû pillanatok kiélvezését a Real Madriddal, rengeteg cím megnyerését. De mindenekelõtt azt, hogy a családommal kiélvezzük ezt az egészet, hiszen ez egy hatalmas kiváltság számomra.
Nem lehet nehéz megszokni Madridot…
Már Spanyolországban élünk egy ideje. Öt éve hagytuk el az otthonunkat. A családom mindig közel állt hozzám, azok, akik itt vannak, illetve azok, akik Costa Ricában maradtak. Fontos, hogy meglegyen az érzelmi stabilitás, ez segít a futballra koncentrálni.
Alfredo Di Stéfano biztosan figyel most téged és nagy örömmel tölti el, hogy itt vagy.
Õ volt a Real Madrid történetének legjobb játékosa, én pedig tudom, hogy örökké élni fog a szurkolók szívében.
A nyár dilemmája: Ki az igazi madridista?
Ahogy szerkesztõtársamat is megihlette az Iker Casillas körül zajló csetepaté, én sem tudok elmenni szó nélkül a dolog mellett, bár én egy teljesen más szemszögbõl közelítem meg a témát.
Dühös vagyok. Dühös vagyok, mert napi szinten jelentik ki (sokszor hamis Facebook-profilok mögé bújt arctalan suttyók – már bocsánat) a hozzám hasonlóan gondolkodókról laza egyszerûséggel a következõket: „Az ilyen nem is madridista…” „A sok fa¬¬**fej nem tudja mi a madridizmus…” „Ne foglalkozz a sok hülyével…” Ha nyomdafestéket tûrõ módon akarom kifejezni, hogy ilyenkor mit gondolok, akkor csak ennyit írok: „Jézusom…” A másik változat meg ugye nem tûri a nyomdafestéket, úgyhogy azt hagyjuk.
Nos, kedves háborgó szurkolótársak. Én most határozottan kijelentem: Attól, hogy valakinek a klubbal kapcsolatos értékrendje így épül fel: 1. a csapat; 2. a személyek, még madridista. Nem hülye, nem fa**fej, nem szánalmas, nem kevesebb nálatok és igen, ember. Nem hiszem, hogy ezzel valami hatalmas dolgot mondtam volna, hiszen a legnagyobbak, igen, még maga Iker Casillas is számtalanszor kijelentették már, hogy mindig a csapat érdeke az elsõ. Ha valaki gondolkodás nélkül padra ültetne bárkit, és itt fontos, hogy bárkit, akkor, ha a posztján játszó másik játékos jobb formában van és a csapat számára hasznosabb lehet, az nem követ el hatalmas bûnt a madridizmus ellen.
Sõt, én még azt is ki merem jelenteni, hogy aki minden áron ragaszkodik Iker Casillas kapuba állításához, még úgy is, hogy az a csapatnak kupákba, akár teljes szezonnyi munkájába kerülhet, szintén madridista. Nem értek vele egyet, a többi játékossal és az edzõi stábbal szemben nem tartom igazságosnak ezt a gondolkodást, nagyon nem, de õ is madridista.
Illetve még az is madridista, aki adna esélyt Ikernek, de ha valóban nem tudja összeszedni magát és az már a csapat számára is rendkívül kedvezõtlen eredménnyel jár, akkor leültetné a padra, esetleg távozásra bíztatná.
Igen, szurkolótársaim, mi mindannyian madridisták vagyunk! A Real Madridnak szurkolunk, a Real Madridért szorítunk minden egyes meccsen, még az utolsó felkészülési, vagy hakni-meccsen is. A Real Madrid gyõzelmének örülünk, a Real Madrid vereségeinek alkalmával sírunk, a Real Madrid az a csapat, ami különleges helyet foglal el a szívünkben. Mindegyik fenti nézõpontnak vannak gyengeségei, mindegyikbe bele lehet kötni, sõt, mindegyikben vannak hatalmas igazságok, védhetõ alappillérek. De mindegyikre igaz, hogy madridisták nézõpontja. Egyszerûen más.
Adjuk meg egymásnak a tiszteletet… Mind madridisták vagyunk… Hala Madrid!
Keylor Navas: Kemény munkával akarom meghálálni a belém vetett bizalmat
„Óriási élmény ez nekem. Nagy örömmel tölt el ez a nap engem és mindenkit, aki Costa Ricában követi az eseményeket.”
„Ez egy nagyszerû lehetõség a karrierem szempontjából. Ez a világ legnagyobb klubja, egy gyerekkori álmom vált valóra. A világ legjobbjaival dolgozhatok együtt, remélem, hogy be tudom bizonyítani rátermettségemet.”
„Lépésrõl lépésre haladok. Azért jöttem, hogy keményen dolgozzak a legjobbak között. A jövõben nem tudom, hogy mi fog történni, de készen állok, ha lehetõséget kapok, ki akarom használni.”
„Nagyon izgatott voltam, amikor kiderült, hogy érdeklõdnek irántam. Hatalmas lehetõség ez. Nagyon szerettem volna, ha mindez valósággá válik. Most itt vagyok.”
„Costa Ricában sok fiatal van, akiknek nagy álma, hogy nagy európai csapatokban játszanak. ”
„Voltak ajánlataim más kluboktól, de amikor a Real Madrid megkeresett, minden tisztelettel feléjük, nem tudtam mást választani. Amikor végre hivatalossá vált, nagyon boldog voltam, gondolhatják.”
„Casillas és López a legnagyobbak között vannak évek óta, minden nap tanulhatok tõlük, remélem, hogy ez is segíti majd karrieremet.”
„Hogy megoldás, vagy újabb probléma-e a csatlakozásom? Szerintem újabb lehetõségeket ad a Real Madridnak, semmiképp nem negatív, határozottan pozitív.”
„Voltam az edzõközpontban, ami lenyûgözõ. Még nem tudtam beszélni Diegóval vagy Ikerrel, mindketten igazi profik, biztosan szeretettel fogadnak majd.”
„Jelenleg hárman vagyunk, miért ne lehetne ez így a szezon végéig?”
„A világbajnokságon remekül teljesítettünk, keményen dolgoztunk. Kis ország a mienk, de mindent megtettünk. Úgy
gondolom, hogy ez a kemény munka is segített, hogy itt lehessek, meghozta a gyümölcsét.”
„Nagyon hálás vagyok a Levante edzõinek a közös munkáért. Most már más helyen vagyok, más csapattal, más edzõkkel, továbbra is nagyon keményen kell dolgoznom.”
„Nagyon nyugodt vagyok, a legjobbamat akarom nyújtani, jobb játékossá akarok válni. Remélem, hogy itt is olyan boldog leszek, mint a többi csapatomnál voltam.”
„Az Albaceténél, egy remek klubnál voltam, ez volt az elsõ állomásom Spanyolországban. Majd a Levanténál kötöttem ki, most pedig a világ legjobb csapatánál vagyok. Remélem, hogy hosszú évekig itt is lehetek.”
„Csodálatos volt ez a néhány nap. Minden, amit a klubról mondtak, azt most láthattam magam. Elmondhatom, hogy a várakozásaimnál is nagyobb. A családom is nagyon boldog, különleges élmény ez nekünk.”
„A nyomást tudom kezelni, nem félek. Itt vagyok, tudom, hogy jól tudok szerepelni. Magabiztos vagyok, tudok segíteni a csapatnak a céljaink elérésében. Nagy kihívás ez, de állok elébe.”
„Megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Köszönöm a Real Madridnak. A hat éves szerzõdés minden futballista álma lenne, vissza akarom nekik fizetni kemény munkával.”
„Tudtam, hogy így kell lennie, hiszek abban, hogy jól döntöttem. Hála Istennek minden jól alakult, most itt vagyok, várom, hogy dolgozhassak.”
„Azt fogom tenni, amit az edzõim mondanak. Keményen dolgozom, hogy legyen esélyem pályára lépni, tanulni fogok, ez most a legfõbb célom.”
„Bármikor jöhet a lehetõség, mindig készen kell állni. Meg kell felelni az elvárásoknak, amiket a Real Madrid a játékosaival szemben állít.”
Florentino Pérez: Légy üdvözölve új otthonodban Keylor!
Az eseményt szokás szerint Florentino Pérez nyitotta meg egy rövid beszéddel, melyben üdvözölte a klub új játékosát, illetve köszönetet mondott a tárgyalópartnereknek:
Florentino Pérez:
„Ma a világ egyik legjobb kapusát fogjuk bemutatni. Igazi profi, láthattuk, hogy az elmúlt években milyen keményen dolgozott. Komoly ajánlatai voltak más nagy európai kluboktól, azonban õ ide akart jönni, a Real Madridba. Üdvözlünk téged új otthonodban, Keylor!”
„Nagyszerû élmény lehet Costa Rica számára, hogy a Real Madrid soraiban elsõ alkalommal fordul meg hazájuk szülötte.”
„A Levantéból csatlakozott hozzánk, szeretnék köszönetet mondani a klub elnökének. A két együttes kapcsolata remek, ez pedig a tárgyalások során is bebizonyosodott.”
„Keylor több védést mutatott be tavaly, mint bárki más a spanyol bajnokságban, a világbajnokságon is remekül teljesített, nagy szerepe volt válogatottja kiváló menetelésében.”
„Nehéz idáig eljutni, kemény munka kellett hozzá, hogy eddigi életed legnagyobb kihívása elé nézhess. A szurkolók mindig mögötted állnak majd, nagyok az elvárások, mindig többet és többet akarnak nyerni.”
„A családoddal együtt legyetek üdvözölve köztünk! A csapattársaid, a dolgozók, a szurkolók, mindenki szeretettel fogad téged.”
Keylor Navas:
„Szép napot mindenkinek! Szeretném megköszönni Istennek, hogy elérhettem gyerekkori álmomat, hogy ilyen magasságokba érjek. Köszönöm a Real Madridnak, hogy hisznek bennem. A Costa Rica-i szurkolóknak, hogy eljöttek.”
„Minden tõlem telhetõt meg fogok tenni ezért a klubért, hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Minden edzésen, minden meccsen bele fogok adni mindent, ami az erõmbõl kitelik.”
„Hala Madrid!”
Az UEFA Év Játékosa-…
Az UEFA Év Játékosa-díj lehetséges gyõzteseinek tízes listája: Diego Costa, Ángel Di María, James Rodríguez, Philipp Lahm, Lionel Messi, Thomas Müller, Manuel Neuer, Arjen Robben, Cristiano Ronaldo, Luis Suárez.
Rio Ferdinand: “A Ro…
Rio Ferdinand: “A Roma, a Real Madrid és a Barcelona is érdeklõdött irántam korábban, ám akkoriban nyerésben voltunk a Manchesterrel, meg sem fordult a fejemben, hogy távozzak.”
A goal.com értesülés…
A goal.com értesülései szerint Iker Casillast végül Hierro gyõzte meg a maradásról.
Falcao: “Nem tudok a…
Falcao: “Nem tudok a Real Madrid érdeklõdésérõl. Jelenleg csak a Monacóra gondolok.”
Véget ért egy nem túl sikeres elõszezon
A legnagyobb európai klubok számára a nyári hónapok ma már legalább annyira szólnak a haszonszerzésrõl, mint a következõ szezonra való felkészülésrõl.
Ebben a tekintetben a Real Madrid ismét egy remek kirándulást tudhat magáénak az Egyesült Államokban, hiszen rekordot döntõ, 109.318 szurkoló volt kíváncsi a Manchester United elleni mérkõzésükre. Ez a meccs volt a legutolsó a Real Madrid számára az International Champions Cup elnevezésû tornán, hiszen Ancelotti emberei messze nem szerepeltek jól, a legnagyobb sztárok nélkül könnyen elestek az újabb trófeától.
A csapat az Inter elleni, büntetõkkel elbukott mérkõzés után 1-0-s vereséget szenvedett a Roma ellen, a Manchestertõl pedig 3-1 arányban kapott ki. A meccsekhez szükséges erõnlét megszerzése, valamint a sérülések elkerülésével véghezvitt elõszezon kulcsfontosságú lehet a szezonra nézve. A Real Madrid azonban nem tûnt erõsnek, nem tûnt érdeklõdõnek, és nem úgy nézett ki, mint a jelenlegi európai bajnok.
Elõször is: Most még nincs ok aggodalomra. A barátságos mérkõzések eredményei nem teljesen árulkodóak, ráadásul a Madrid nélkülözni kényszerült több kulcsjátékosát is a torna során. Ancelotti csapata az Inter ellen sokkal inkább hasonlított a Castillára, mint arra a csapatra, amelyik két hónappal ezelõtt felemelte a La Décimát.
Az elsõ csapat több fontos játékosa is visszatért a Roma, valamint a United ellen, de õk a világbajnokság után érkeztek, míg mások, mint James, Benzema, Marcelo és Varane, még egyáltalán nem edzettek a csapattársakkal.
Florentino Pérez azt szeretné, hogy a klub minden lehetséges trófeáért harcoljon ebben a szezonban, az elsõ kihívás pedig már augusztus 12-én, az UEFA-szuperkupával kezdõdik. Vannak olyan, aggodalomra okot adó területek, melyekkel Ancelottinak gyorsan foglalkoznia kell.
Az elsõ ilyen a kapushelyzet. A michigani meccs elõtt Ancelotti kijelentette, hogy Iker Casillas kezd majd a United ellen, mert õ fog kezdõként pályára lépni a Sevilla ellenében Cardiffban. Ez a döntés nem volt túlzottan meglepõ, mivel az olasz az elõzõ szezonban kupakapusként „használta” a spanyol válogatott kapitányát, valamint Ancelotti azt is elmondta a nyári felkészülés során, hogy nem akarja rotálni a kapusokat, mint az utolsó idényben. Ez talán utalás volt arra, hogy Casillas lehet az elsõszámú kapus.
Ez a része meglepõ a dolognak, különös tekintettel Casillas teljesítményére, amit a világbajnokságon Spanyolország színeiben mutatott. Szintén rossz ajánlólevél a Bajnokok Ligája döntõjében elkövetett hibája, ami majdnem a trófeába került.
Hogy az olasz mester neki és Diego Lópeznek is adott idõt a pályán, az teljesen érthetõ, de Casillas újabb gyenge meccseket hozott. A United elsõ gólja egy szép akció végén a rövid oldalon talált utat a kapuba, a második pedig minden kétséget kizáróan Ikeré volt. Bár Rooney jelenléte minden bizonnyal megzavarta a kapust, Cole lövésére mutatott reakciója akkor is fájdalmasan lassú volt. A harmadik találatnál pedig az Iker és Pepe közötti kommunikáció hagyott kívánnivalót maga után.
Persze nem szabad az egészet Casillas nyakába varrni, azonban a teljesítménye nem olyan volt, mint amit a Madrid elsõ számú kapusától elvárnánk.
Lehet, hogy az önbizalomhiány, a meccshiány és hasonlók ennek az okai. A folyamatos játék nagyon nehezen jön össze Casillasnak, ezt pedig nehéz lehet megélni egy olyan játékos számára, aki korábban egy évtizeden át megkérdõjelezhetetlen volt. De az is lehet, hogy a játékos egyszerûen túl van a csúcson és már leszállóágban van. Bárhogy is legyen, a Madrid kapushelyzete messze van az ideálistól úgy, hogy az új szezon már az ajtón kopogtat.
Keylor Navas hamarosan megérkezik a Bernabéuba, López pedig valószínûleg távozik. A Costa Rica-i kapus az, akinek a jelenlegi forma alapján kezdõnek kellene lennie. Egy nagyszerû világbajnoksággal és spanyol bajnoksággal a háta mögött Navas készen áll majd a mélyvízbe ugrani, padoztatni pedig nem szabadna csak azért, mert „Casillasnak kell kezdenie”.
Ancelotti emellett a csapatában rejlõ átütõ erõ miatt is aggódhat, különösen támadásban, bár azt azért érdemes figyelembe venni, hogy csatlakozik a csapathoz még néhány tehetség, mint például Benzema vagy James, akik már a héten együtt dolgozhatnak a többiekkel.
A királyiak csak két gólt lõttek három meccsen az amerikai torna során, mindkettõt Gareth Bale jóvoltából, ráadásul csak egyet akcióból. A walesi veszélyesnek látszott, a Madrid szurkolói pedig még többre számíthatnak tõle most, hogy teljes elõszezont tudhat maga mögött.
Iscót kipróbálta Ancelotti a hamis kilences szerepében, de a fiatal spanyol csak szenvedett. A Málaga korábbi játékosa egy sorral hátrébb már más szinten játszott, viszont a csapat góltalansága arra kell, hogy sarkalja Ancelottit, hogy szükség van még valamire támadásban, ez pedig a kolumbiai James Rodríguez lehet.
Hamarosan…
A madridisták örülhettek Cristiano Ronaldo pályára lépésének is, aki elõször futott ki a gyepre az elõszezon során. Ancelotti elmondta, hogy a portugált nem fogja kockáztatni korábbi csapata ellen, mivel a klub arra koncentrál, hogy a játékos a szuperkupán bevethetõ legyen. De talán a politika közbeszólt, Cristiano pedig 17 percet játszott, Darren Fletcher durva belépõje ellenére pedig megúszta ezt a néhány percet egyetlen karcolás nélkül.
Végezetül pedig: Dani Carvajal a jobb szélen? Ez lényegében mindent el is mond a Madrid utolsó amerikai meccsérõl, amit tudni érdemes. Gyenge volt a csapat az Egyesült Államokban, néhány következtetést le kell majd vonni, de túlaggódni sem kell a dolgot, hiszen lényegében teljesen jelentéktelen meccsekrõl beszélünk, már ami a végeredményt illeti, a nagy nevek pedig hamarosan visszatérnek.
Cristiano Ronaldo, a világ legfittebb férfija
A 29 éves fenomén gólrekordokat döntögetett, megnyerte a világ legjobbjának járó FIFA Aranylabdát, kivezette hazája válogatottját a világbajnokságra, a Real Madridot pedig eljuttatta az elképesztõ 10. Bajnokok Ligája trófea megszerzéséig.
De valami gyötri Ronaldót. Még innen, a lelátóról is látom a szemében a nyugtalanságot, a lépéseibõl kitûnik a határozatlanság. Néhány csapattársa El Ansíának hívja („a nyugtalan”), ma pedig egyértelmûen annak tûnik. Valami van a levegõben. Egy kis semmiség, valamilyen akadály, egy szúró fájdalom a combizomban.
A Real Madrid komplexumába, Valdebebasba, ahol a csapat dolgozik, egyedül érkezik. A locsolófejek épp kikapcsoltak, a parkoló zsúfolásig tele Audikkal. Ronaldo kifut a makulátlan állapotú gyepre, hogy megkezdje az edzését a spanyol bajnokság utolsó mérkõzései elõtt. Az égen madarak suhannak, a levegõben pedig hálóba érkezõ labdák hangja hallik.
Madrid modern felhõkarcolói látszanak a lelátók felett a távolban, de ez egy zárt edzés, ahová csak az a kevés meghívott vendég juthat be, akik végigmennek a biztonsági ellenõrzéseken. A lelátón mellettem néhány fiatal kínai futballista ül, akik egy együttmûködés eredményeképp eljöhettek edzeni a Real Madrid akadémiájára. Akárhányszor elfut elõttünk Ronaldo, a kamerájuk már kattan is, õk pedig ordítanak: „Ronaldo!” Ahogy a világ minden táján élõ gyerekek, õk is kívülrõl tudják a mozdulatait, gesztusait, ismertetõjegyeit, szabadrúgását megelõzõ rituáléját. A srácok próbálnak nyugodtak maradni, egy kicsit olyan az egész, mintha tini-lányokat látna az ember egy Elvis-koncerten.
Ronaldo fél órát dolgozik a csapattal, de aztán egy szigorú tekintetû edzõ félrehívja, majd különbözõ teszteket végeztet el vele, amik bal lábának izmait helyezik elõtérbe. Negyed óra után láthatóvá válik, hogy Ronaldo nem ment át a teszteken.
Carlo Ancelotti nem akarja kockáztatni egy súlyosabb sérülés bekövetkezését, ezért felmenti a játékost az edzés alól. Ronaldo leballag a pályáról, ám látszik rajta, hogy nem örül a döntésnek. Játszani akar, de az öltözõbe számûzték.
Én késõbb találkozom vele, a sajtóteremben. Miután egy órát várok rá, felbukkan néhány morcosnak tûnõ kísérõ társaságában. Besétál és leül, felfrissülve a zuhanytól, gyémánt-fülbevalóval a fülében, tökéletesre belõtt, bezselézett hajjal. Oldalszakálla fekete tõrnek tûnik, csuklóján pedig egy jól megtermett Jacob & Co. márkájú óra csillog.
Ronaldo nyilvánvalóan az a pöffeszkedõ páva típus, akinek mindenki mondja, de érzékelem a sebezhetõ oldalát is, egyfajta ideges energiát, ami beszippantja, mint az összecsapó hullámok. A sérülése, ami a szezon hátralévõ részére a partvonalra teszi õt, illetve ami a világbajnoki szereplésére is hatással lesz, nyomja a vállát. Ronaldo több mint 240 gólt szerzett a Real Madridban, az évek során pedig lényegében mindent megnyert már a csapattal, amit lehetett. Csak idén lõtt hihetetlen számú, 51 gólt a csapatában, de két meccs még hátra van, õ pedig nem elégedett.
Sosem lesz.
Az emberek, akik ismerik õt, azt mondják, hogy õ maga a folyamatos munka, megszállottja annak, hogy tökéletesítse a tudását, az éhsége kielégíthetetlen. Ronaldo ezzel nem értene egyet.
„Mindig megpróbálok javulni,” – mondja. „Holnap jobb leszek mint ma, jövõre pedig jobb leszek, mint idén. Ha 50 gólt szerzek, akkor 55-öt akarok. Néhányan azt mondják, hogy túl komoly vagyok a pályán, nem mosolygok, stb. Ez csak azért van, mert száz százalékosan koncentrálok, minden meccsen. Mindig többet és többet akarok.”
Nem könnyû Ronaldónak lenni. A tökéletességre, a dicsõség legmagasabb fokának elérésére való törekvése, illetve az önkritika és az önimádat erõs keveréke egy szívós pszichológiai koktéllá változtatja õt. Egy nyomás-generáló világban él, de ennek nagy részét õ maga teremti. Õ úgy mondja azt, hogy „különleges adrenalinon” él. Profi karrierjének nagy részét azzal tölti, hogy bizonyítja saját értékét, ez pedig törékennyé, nyugtalanná és indokolatlanul izgatottá teszi õt. Ülj le vele beszélgetni és rájössz, hogy õ egy agyon féltett és vigyázott gyermek.
Ronaldo néha már-már saját tökéletessége áldozatának tûnik. A lehetõ legnagyobb dolgokra vágyik, hihetetlenül magas célokat fogalmaz meg magának, amiket aztán legtöbbször túlszárnyal. Egy brit újságíró szerint például amikor játszik, akkor „nem csak az ellenfél ûzi, hanem a stadionban mindenki”. Nincs kétség a tehetsége felõl: Cristiano Ronaldót nagyon sokan a világ legjobbjának tartják, ráadásul biztosan a sportág legnagyobbjai között fogják emlegetni Maradona és Pelé mellett. Ronaldo egy komplett játékos, aki mindent meg tud csinálni: mindkét lábával halálos, a cselei csalafinták és mûvésziek, a lövései süvítenek, a mozgása megbolondítja a védõket, a szabadrúgásai mesteriek, ha pedig van elõtte terület, a sebessége szinte egyedülálló.
„A mai fociban nagyon fontos a fizikum – a sebesség, az erõsség és az állóképesség” – mondja Michael Bradley, az amerikai válogatott középpályása a portugálok elleni júniusi világbajnoki meccsük elõtt. „Ronaldo mindegyikben nagyszerû. Ha pedig a technikai képességeit vesszük – hogy milyen jó a levegõben –, azt látjuk, hogy bármikor képes megteremteni a különbséget.” Bradley a 95. percben tapasztalhatta ezt meg igazán, amikor Ronaldo hajszálpontos beadásából egyenlítettek a portugálok. „Bekapcsolnak a szirénák, ha van területe és elég ideje, miután megkapta a labdát” – mondja Alexi Lalas, az amerikai válogatott egykori védõje, aki jelenleg az ESPN kommentátoraként dolgozik. „Egyetlen hátvéd sem akarja ezt látni. Nézõként ilyenkor visszatartom a lélegzetem, mert minden esély megvan rá, hogy varázslat fog történni.”
A futball nagy alakjai is külön kategóriába sorolják Ronaldót. „Õ nem errõl a bolygóról való” – mondja José Mourinho, a Chelsea edzõje. „Egy varázsló, a legtehetségesebb játékos, akivel valaha dolgoztam” – állítja Sir Alex Ferguson, a Manchester United korábbi vezetõje. „Ha õt nézed, olyan, mintha valami nem valós dolgot figyelnél. Mintha PlayStationnel játszanál” – mondja Emmanuel Adebayor, a Tottenham csatára. Jorge Mendes, aki menedzserként egyengeti Ronaldo pályafutását, úgy beszél róla, mint egy mérnöki teljesítményrõl: „Lehetetlen lesz összerakni egy másik Cristiano Ronaldót a következõ 500 évben.”
Ronaldo nagyszerûsége talán akkor domborodott ki a leginkább, amikor tavaly novemberben a portugál válogatott kulcsfontosságú VB-selejtezõt játszott Stockholmban. Miközben a hazai szurkolók azzal próbálták dühíteni Ronaldót, hogy „Messi! Messi! Messi” rigmusokat kiáltoztak, õ három góllal oszlatta el a svédek világbajnoki reményeit. Amikor belõtte a másodikat, a földre mutatott, és azt üvöltötte: „Itt vagyok!”
Ott volt. „Ahhoz, hogy a lehetõ legjobb légy, koncentrálnod kell” – mondja Ronaldo. „ Nagyon fontos, hogy foglalkozz az elméddel. Akkor eltûnik a zaklatottság. Ha van önbizalmad, nyugodt maradsz. Minél többet dolgozol, és minél inkább elkötelezett vagy, annál nagyobb az önbizalmad is.”
Hatalmas tehetsége mellett Ronaldo nagyszerû fizikuma az, ami magára vonzza a tekinteteket és a szponzorokat. Ilyen értelemben olyan, mint David Beckham, csak jobb. Ronaldo nemcsak egy atléta, hanem mintája is annak, ahogy egy atlétának ki kell néznie. Úgy tûnik, a képességei további képességeket rejtenek maguk mögött. A futball legfelismerhetõbb, legnépszerûbb, leginkább piacképes megasztárja lett. Szerzõdése van többek közt a Nike-val, a Samsunggal és a Herbalife-fal, mindez pedig összesen 73 millió dolláros bevételt jelentett számára a tavalyi évben. „Egyetlen játékos körül sem tapasztaltam akkora fennforgást, mint Ronaldóval, amikor keresztülmegyek vele a tömegen” – mondja Ray Hudson a beIN Sports kommentátora. Ronaldo egyelõre távolmaradt az oltártól, de régóta a gyönyörû Irina Shaykkal, az orosz modellel jár, aki a Sports Illustrated fürdõruha-kiadásának címlapján is szerepelt.
Másfelõl viszont sokan ki nem állhatják Ronaldót. Nem szeretik, amikor morcos arckifejezést vág, amikor gúnyosan vagy önelégülten mosolyog, amikor lebiggyeszti az ajkát, sõt, ahogy sír a pályán. Mások utálják a fényes ékszereit, a félmeztelen fotóit, a túl sok hajzselét. Ronaldót évek óta a futball pinupjának, glamour fiújának nevezik, és olyan beceneveket adnak neki, mint a Mr. Slick, a Sly Señor, a Crybaby, vagy a Nancy Boy. A legtöbben mégis az egója miatt utálják, ami – valljuk be – megdöbbentõ lehet.
Elõfordult már, hogy a saját képével díszített sípcsontvédõt vett fel. Meggyõzõdése, hogy a hetes számú meze mitikus erõvel bír. Saját, CR7 feliratú alsónadrágja van a dán JBS márka és Richard Chai tervezõ jóvoltából. Azt mondják, a Madrid közelében, La Fincában levõ, hét hálószobás kastélyában CR7 felirattal dekorálta ki az ablakokat, a bútorokat és a konyhaeszközöket. Amikor megkérdezték tõle, hogy miért gúnyolják annyian, azt felelte: „Az emberek féltékenyek rám, mert gazdag, jóképû és nagyszerû játékos vagyok.” Tavaly decemberben saját múzeumot nyitott magának Museu CR7 néven szülõvárosában, az Atlanti-óceántól 540 mérföldre, Madeira szigetén fekvõ Funchalban. Ez az arcátlanság, a szentély tele van az emléktárgyaival, trófeáival, aláírt mezeivel és labdáival, de még egy õt mintázó viaszbáb is van ott. Persze számos sportoló, fõleg a bokszolók szívesen nyitnak trófeaszobákat, hogy tovább növeljék magabiztosságukat. Floyd Mayweathernek ott vannak a bajnoki övei, Lance Armstrongnak a bekeretezett Tour de France-szerelései. Azzal, hogy Ronaldo összegyûjtötte az emlékeit, eggyel továbblépett: téglával és habarccsal emeli az önbizalmát. „Anyám azt tanította, hogy mindig önmagam legyek. Van, akinek ez tetszik, és van, akinek nem, ez így van rendjén” – mondja. „Szerintem ez segített, hogy erõs személyiséget fejlesszek ki.”
Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro Madeirán, a Funchaltól nem messze fekvõ vulkanikus dombok közt szerette meg a futballt. A szülei Ronald Reaganrõl nevezték el. Szegény családban nõtt fel. Az ifjú Ronaldo három testvérével osztozott egy szobán egy elõre gyártott bungalóban, ami annyira szûkös volt, hogy a mosógépet a fémtetõn tartották. Édesanyja, Dolores takarító volt. Édesapjának, a kertész Dinisnek alkoholproblémái mellett egy másik függõsége is volt: a futball. A kis Cris a szülei bátorítására kezdett játszani a ház körüli szûk utcákon. Így kezdett fejlõdni a lábmunkája: meredek lejtõkön kergette a labdát. Luca Caioli „Ronaldo” címû könyvébõl kiderül, hogy a legnagyobb veszélyt az öreg Agostinho úr jelentette, aki azzal fenyegette Ronaldót, hogy kiszúrja a labdáját, ha a kertjébe rúgja. Cris megtanult egy fontos szabályt: ha játszani akarsz, jobb, ha nem hibázol.
Hamar kitûnt a funchali ifi csapatban. Az édesapja intézte a csapat számára a mezeket és a felszerelést, ezzel nagyobb dicsõség felé irányítva Crist. Abelhinhának, kis méhecskének nevezték a fiút kifogyhatatlan energiája miatt. Utált veszíteni. Sírt, ha nem nyertek, vagy ha a csapattársak nem passzoltak neki. Tizenkét évesen próbajátékra ment a Sporting Lisszabonhoz, Portugália egyik legnagyobb csapatához. Ekkor ült elõször repülõn, sírt a honvágytól és a fülfájástól.
De a nyurga fiú azonnal megütközést keltett. „Õ itt más” – súgta oda az edzõ egy kollégájának. „Valahogy különleges.” Így hát Cristiano elhagyta Madeirát, és életét Lisszabonban folytatta tovább. Eleinte az akadémián lévõ gyerekek csúfolták a szigetrõl hozott akcentusa miatt. „Ahogy kinyitottam a számat” – írja visszaemlékezéseiben, a Pillanatok címû könyvben – „rögtön elkezdtek nevetni és gúnyolódni. Úgy éreztem magam, mint egy bohóc.”
Cristiano annyira hiányolta Madeirát és a családját, hogy sokszor közel került ahhoz, hogy feladja. Állandóan sírt. 14 évesen, miután hozzávágott egy széket az egyik tanárához, kilépett az iskolából és minden idejét a futballnak szentelte. Fáradhatatlanul gyakorolt. Olyan gyorsan emelkedett föl a csapatnál, mint a villám. 17 évesen mutatkozott be a profik közt. Mikor elsõ gólját szerezte a Sportingnál, édesanyja annyira izgatott lett, hogy orvosi felügyeletre szorult.
A Manchester United edzõje, Alex Ferguson hamar felfigyelt a srácra; Ronaldo volt az egyik legkiemelkedõbb fiatal játékos, akit életében látott. Egy ilyen fiatalnál szokatlanul komoly összegért (12 millió fontért) leigazolták. Még fogszabályzót viselt és rendkívül pattanásos volt a bõre. De Ronaldo annyira ígéretes tehetség volt, hogy Ferguson odaadta neki a 7-es mezt, a ManU „arisztokratáinak” számát, melyet olyanok viseltek, mint George Best, Eric Cantona és David Beckham. A 7-es viselni Ronaldo szerint „megtiszteltetés és felelõsség volt”.
2003 augusztus 16-án Ronaldo debütált az Old Traffordon, az álmok színházában. Ahogy Ferguson önéletrajzi könyvében írja, a tömeg úgy reagált, „mintha a Messiás elevenedett volna meg elõttük. A tehetsége szembetûnõ volt.”
Nem volt tökéletes – a csodagyereknek sok rossz szokása volt. A menedzser különösen azt kifogásolta, hogy Ronaldo kiabált és amatõr módon túldramatizálta a dolgokat, szerette sokáig, néha túl sokáig magánál tartani a labdát mindenféle látványos trükköt bemutatva, melyek meggyõzõek voltak ugyan, de nem feltétlenül hatékonyak. Ferguson szerint egy „kis magamutogató alak volt, aki elkeseredetten próbálta meggyõzni az embereket arról, milyen jó.” De Ronaldo igyekezett kigyomlálni a rossz szokásokat és jókat kialakítani. „Az edzésekkel kapcsolatos meggyõzõdései már ekkor kialakultak, s állandókká váltak.”
Nem sokkal azután, hogy felemelkedése megkezdõdött a Unitednál, a fiatal játékos családi tragédiát élt át: édesapja májbetegség miatt elhunyt. Ronaldo, aki még csak 20 éves volt, teljesen elhagyatottnak érezte magát. Apja halála olyan sebet jelentett a számára, mely „máig nem múlt el” – írja a Pillanatokban. Az alkohol tönkretette apja egészségét, ez az egyik oka annak, hogy Ronaldo tartózkodik az ivástól. „Élénken él az elmémben. Érzem a jelenlétét. Nem tudom megmagyarázni, de néha olyan, mintha hallanám a tanácsait.”
Ferguson sok szempontból betöltötte azt az ûrt, ami Ronaldóban keletkezett. A 7-es felnõtt az alatt a hat év alatt, amit a Manchester Unitednél töltött, érett lett a játéka, egyre több és több gólt lõtt, a klubot számos címhez segítette hozzá, s 2008-ban megnyerte elsõ Aranylabdáját. Ferguson megjegyzi, hogy Ronaldo legnagyobb mentális erõssége az, hogy bármilyen ellenfélnek nekiront, ha nála a labda. „Különbözõ formái vannak a bátorságnak, ez a legjobb közülük.” – mondta a The Guardiannak. „Lehetnek olyan fiaid, akik keresztülfutnak egy falon, akik a vetõdõ védõk közé vágnak, de a bátorság arra, hogy minden percben magadhoz vedd a labdát, a legfantasztikusabb bátorság.”
Mint minden ambiciózus fiú, Ronaldónak idõvel ki kellett mozdulnia „apja” árnyékából. 2009-ben elfogadta a Real Madrid ajánlatát, akik 133 millió dollárt fizettek a Manchesternek – a valaha volt legdrágább transzfert hajtva végre ezzel. Ronaldo nem okozott csalódást, ipari mennyiségben termelte a gólokat. Elsõ szezonjában 33 találattal indított. A következõben elérte az 51-et. Egy évvel késõbb 55-t.
Itteni karrierje most tavasszal tetõzött, amikor a csapat Portugáliában, Lisszabonban hódította el a Bajnokok Ligája elsõséget a városi rivális Atléticóval szemben. Ronaldo a tornán rekordot döntõ 16 góllal járult hozzá ehhez a sikerhez, bár a döntõben nem tudott igazán kiteljesedni. A döntõben is lõtt egy gól tizenegyesbõl, de akkor már 3-1-re vezetett a csapat. Ez tulajdonképpen egy jelentéktelen, plusz örömet jelentõ gól volt, de Ronaldo mégis a címlapokra került vele, miután levette mezét, megfeszítette izmait és Hulk Hogan stílusában ordított. Ez egy igazi Ronaldo-pillanat volt, az én és a tiszta érzelmek megmutatkozása, mely annyi ember számára ellenszenves.
Ronaldo mert magasan repülni, és azon az éjszakán megnyerte a legrangosabb trófeát, hazai környezetben. A bohóc királlyá vált.
Azok, akik követik a La Liga küzdelmeit, megfigyelték, hogy Ronaldo emberként és sportolóként is sokat komolyodott, mióta a Real Madridban játszik. Legtöbb rossz szokása eltûnt. „Egy nagyon edzett sportolóvá vált, igazi vezér a pályán.” – mondja Antonio Gaspar, aki régóta Ronaldo fizioterapeutája. „Nagy öröm volt figyelni, hogyan fejlõdik. Még mindig erõs, gyors, még mindig elég technikás ahhoz, hogy lenyûgözze az embereket, de okosabban és tapasztaltabban játszik, az érettségét kihasználja ahhoz, hogy a képességeit kamatoztatni tudja.” Van egy hamar elillanó pillanat egy sportoló karrierjének csúcsán, mikor a fizikális érettsége és az érzelmi fejlõdése szinkronban van egymással. „Ronaldo a kiválóságot nem csak tehetségként, hanem teljesítményként képviseli.” – mondja Graham Hunter az ESPN-tõl.
Valójában sokak szerint Ronaldo hatalmas önbizalma és a tökéletesség utáni hajsza vezetett ahhoz, hogy elérte a csúcsot és ott is tudott maradni. „A nap, amikor feladja, hogy tökéletes akar lenni, a visszaesése kezdete lesz” – mondja Hudson. „Az arroganciája olaj a tûzre. Felgyorsítja, ami hajtja õt. Minden nap ezzel élni igazi pokol lehet. A nyomás megöli a játékosokat, csodálatos játékosokat. De Ronaldo úgy viseli, mint egy Cartier gyémánt nyakláncot.”
Ronaldo Realnál töltött idejét áthatja az intenzív versengés. Bármely más korban fenntartások nélkül állítható, hogy õ lett volna az európai foci abszolút sztárja. De vele egyidõben megjelent egy másik csillag is. Az argentin Lionel Messi, avagy becenevén a Bolha egészen más típusú játékos, mint Ronaldo, más fizikummal, stílussal és személyiséggel. A Barcelona támadója meghatározó ereje volt a klubfutballnak, négyszer nyert Aranylabdát. Messi elsõbbsége és népszerûsége állandó frusztrációt jelentett Ronaldónak. Évekig próbálta megtörni ezt az átkot.
Ronaldo belefáradt az összehasonlítgatásokba. Lehetséges, ezt õ is elismeri, hogy a két sportoló kölcsönösen inspirálta egymást. De azt vallja: „Nem versenyzem Messivel. Magammal versenyzem.” Ahogy nekem is mondta: „Szeretnék magamra figyelni. Sokkal jobban foglalkoztat a saját játékom, mint a riválisoké.”
Ronaldo kibontakozó érettségét más is befolyásolta: az apaság. 2010 július 3-án Ronaldo különös üzenetet tett közzé Facebookon és Twitteren: „Nagy örömmel és érzelmekkel telve tudatom veletek, hogy nemrég apa lettem.” A Ronaldoszféra millióinak ez sokkoló volt. De felmerült egy kérdés: ki a szerencsés anyuka? Irina Shayk, Ronaldo barátnõje nem volt terhes.
Ronaldo kérte, hogy ne faggassák, de a világ ezt persze nem hagyhatta. Rengeteg pletyka indult útjára. Béranya volt? Egyéjszakás kaland? Akárki is volt az anyuka, 10 millió fontot fizetett neki, hogy ne lépjen a nyilvánosság elé. Úgy tetszett, mintha Ronaldo saját kezûleg létrehozott volna egy „kicsi én”-t, s talán ezt el is tervezte elõtte. 2007-ben azt írta könyvében, hogy majd szeretne gyereket azelõtt, hogy megházasodik. Tovább ment: „Ha fiú lesz, ugyanolyan focista génjei lehetnének, mint nekem. Nem mondanám, hogy egy klónra vágyom, de remélem, hogy a hasonlóságunk könnyen észrevehetõ lesz, s minden szinten kiütközik majd.”
Cristiano Ronaldo Jr. már egy tündéri négy éves kissrác. Mellette ültem Ronaldo privát boxában Madridban, a Santiago Bernabéuban, egy bajnoki meccsen. A kisfiú az üvegezett helységben szaladgált, stílusos gyerekruhákba öltöztetve, egy pincérnõ italokat szolgált fel, s a zöld mélységben zajlott a mérkõzés. Aznap Ronaldo anyja, Dolores volt soron a gyermekmegõrzésben. A fiú nagyon hasonlít az apjára huncut mosolyával és mutatóujja vagány felmutatásával. Ronaldo teljesen odáig van érte. „Csodálatos az apaság.” – mondta nekem késõbb. „A fiam rengeteg örömöt ad. Olyan, mintha minden nap egy álom lenne.”
Idén egy hideg, januári napon, Zürichben, Svájcban Pelé fellépett a FIFA Aranylabda-átadásának pódiumára. A brazíliai legenda azért érkezett, hogy ismertesse a legrangosabb díj nyertesét. Az elismerést az a játékos kapja, aki mindenki mást lemosott a pályáról az elõzõ naptári évben.
Ahogy Pelé tartotta a borítékot, a kamerák ide-oda cikáztak a három jelölt, a francia Franck Ribéry, az argentin Lionel Messi és persze Ronaldo között. Fényes fekete szmokingot viselt csokornyakkendõvel. Shayk mellette ült, a várakozás miatt ajkát biggyesztve. Pelé kinyitotta a borítékot: „A név pedig… Cristiano Ronaldo.” Ronaldo megcsókolta Irinát, elindult a színpad felé, hogy megölelje Pelét. Aztán Cristiano Jr., aki egy kifogástalan, szmokingutánzat szvettert viselt, követte õt.
„Köszönöm mindenkinek.” – mondta Ronaldo, könnyeivel küzdve. Egy szemernyi arrogancia nem volt a szemeiben – szerény volt, a hangja megtelt érzelmekkel. Köszönetet mondott a családjának, édesanyja büszkeséggel dõlt hátra, arcát törölgetve egy zsebkendõvel. Ronaldo felmutatta a trófeát, hogy mindenki lássa. Egy arany focilabdát, amit funchali múzeumába szán. „Akik ismernek, tudják, hányan segítettek nekem.” – mondta. „Ha bárkit kifelejtettem, elnézést kérek, de nagyon meg vagyok hatva.”
Végre, ebben az évben megtört a Messi-átok. Ronaldo fürdött az éljenzésben, de aztán könnyes arca elszánttá keményedett. Érezhetõ volt, hogy már az ünnepi pillanaton túl jár, tûzzel és nyugtalansággal a szemében.
Nyár végén, a 2014-ben kezdõdõ idény rajtjánál Ronaldo, a türelmetlen újra nekiindul, hogy folytassa útját a tökéletesség felé.