Gy. András

8976 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

A Monaco szeretné, h…

A Monaco szeretné, ha Zinedine Zidane lenne az együttes edzõje a következõ szezonban.

A Dortmund elnöke me…

A Dortmund elnöke megerõsítette, hogy Sahint 7 millió euróért visszavásárolja a német együttes a Real Madridtól. A középpályás 2011-ben 10 millió euróért cserébe érkezett a spanyol fõvárosba.

Plácido Domingo: „Fi…

Plácido Domingo: „Figyelembe véve azt, hogy Mourinho nem tudta megnyerni a Bajnokok Ligáját a Real Madriddal, remélem, hogy a csapat idén ellene fogja elhódítani a Tizediket.”

Klopp: “Maximálisan …

Klopp: “Maximálisan elfogadom, hogy Xabi Alonso a világ egyik legjobbja, de a taktikai szabálytalanság, amit elkövetett, sárgát ért. És volt már neki egy. Ki kellett volna állítani.”

Watzke: “Az egyetlen…

Watzke: “Az egyetlen, aki nem volt a helyzet magaslatán, az a bíró. Én például láttam, hogy Ramos leütötte Lewandowskit. Sok rossz döntése volt. Nem azt mondom, hogy hátrányosan érintett minket, de rosszul teljesített.”

Mourinho: “Teljesen …

Mourinho: “Teljesen mindegy, hogy kit kapunk az elõdöntõben. Real Madrid, Barcelona, Atlético, Bayern, Manchester… Teljesen mindegy.”

Santi Cazorla egy in…

Santi Cazorla egy intejúban elárulta, hogy Casillast több csapat is szeretné megszerezni, ezek közül pedig az Arsenal az egyik.

Tovább

Casillas: Inkább most legyen egy ilyen meccs, mint az elkövetkezendõ hetekben

Ancelotti:
A mérkõzés: „Sok labdát eladtunk az elsõ félidõben, ez pedig nyitottá tette a párharcot. Ilyen a futball. Aztán kitartottunk és továbbmentünk. Elégedettek vagyunk, hiszen bejutottunk az elõdöntõbe. Persze az nem tetszik, ahogy bejutottunk. Nagyon sok volt az eladott labda. Pozitív, hogy nem veszítettük el a fejünket.”

Hibák: „Az elsõ félidõben lassúak voltunk, sokat hibáztunk és nem volt meg a kellõ önbizalom sem a kihagyott tizenegyes után. Akkor egy kicsit megijedtünk. Az elsõ félidõ nagyon kemény volt.”

Félidõ: „Nem volt szükség kemény beszédre, mivel a csapat szomorú volt és lelkesíteni kellett õket. Megpróbáltuk ezt tenni. Bale-t áttettük a jobb oldalra, Iscót a bal oldalra és minden jobb lett. Nem kiabáltunk, bátorításra volt szükség a szünetben. Nem akkor jött el annak az ideje, hogy változtassunk, egyszerûen hagyni kellett, hogy a csapat haladjon így tovább, felejtse el az elsõ félidõ történéseit és gondoljon a másodikra. A meccs kulcsa a tizenegyes volt, azzal véget ért volna a párharc. Adtunk nekik egy lökést.”

Casillas: „Bemutatott néhány fantasztikus védést a mérkõzés fontos pillanataiban. Nagyszerûen játszott. A mérkõzésre gyakorolt hatása óriási volt.”

Riválisok: „Ilyenkor már mindenki nagyon komoly ellenfél. Holnap majd meglátjuk. A Dortmund mindent megtett, mi pedig segítettünk nekik, hogy az utolsó pillanatig versenyben legyenek.”

Chelsea: „Tudom, hogy nyertek és jó eredményt értek el. Meglepõdtem, mivel a PSG-t nem könnyû legyõzni. Gratulálok nekik, de számunkra most az a fontos, hogy mi továbbjutottunk. Meglátjuk, hogy ki lesz az ellenfél.”

Di María: „Mivel legutóbb Cristiano hiányában a Xátiva ellen õ lõtte a büntetõt, úgy gondoltuk, hogy most is õ fogja. Nem tudom, hogy változtatunk-e ezen és õ lesz a harmadik vagy negyedik számú opció.”

Cristiano: „Nem volt jól. Úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk. Reméljük, hogy felépül és az elõdöntõre már rendben lesz. Nem óriási problémáról van szó, de kockázatos lett volna beállítani. Lesz ideje meggyógyulni és játszani. Úgy gondolom, hogy a hétvégén már bevethetõ lesz.”

Iker Casillas:
Hibák: „Az elsõ gól a mi hibánkból született, a másodiknál pedig a térfelünkön veszítettünk labdát. Fejben nagyon erõsnek bizonyultunk, mivel a 37. percben 2-0-nál átfutnak dolgok az ember fején, fõleg úgy, hogy elõtte kimaradt egy tizenegyes is. Pozitív, hogy megtanultuk kezelni az ilyen meccseket. Ezek a hibák az elõdöntõben már nem férnek bele.”

A meccs: „Túl sokat szenvedtünk, úgy gondolom, hogy megérdemelten. Lehet, hogy jó egy ilyen élmény amiatt, hogy megtanuljuk, nincs könnyû meccs. A hátul elkövetett hibák miatt szenvedtük végig az egész meccset, de inkább itt történjen meg, mint két hét múlva a sokkal fontosabb mérkõzéseken.”

Xavi szavai: „Ha problémánk van, azt békésen megbeszéljük. Nem fogjuk ezt nyilvánosan kitárgyalni, hogy megtöltsük a lapokat. Ez unalmas.”

Sergio Ramos:
Kemény este: „Igazság szerint jól ismerjük ezt a pályát; nem volt jó elsõ félidõnk, majd ebbõl elõnyt is kovácsoltak a szurkolóik támogatásával.”

A mérkõzés: „Örülnünk kell a továbbjutásnak, de az elsõ félidõt át kell gondolnunk. A másodikban többet birtokoltuk a labdát.”

Ancelotti változtatásai: „Az edzõ azért van itt, hogy megmondja, mire van szüksége, ha pedig ugyanúgy mentünk volna vissza a pályára a második félidõre, akkor elõfordulhatott volna, hogy nem jutunk tovább. Meglátjuk, hogy ki lesz a következõ ellenfél.”

Chelsea: „Lényegtelen. A BL-gyõzelemhez meg kell verni a legjobb csapatokat is, a Chelsea pedig jól teljesített.”

Hangulat az öltözõben: „Ezután a nagy lépés után a bajnokságra kell gondolnunk, tovább kell gyûjtenünk a pontokat, hogy az elõttünk állókra nyomást tudjunk gyakorolni. Sajnos nem a saját kezünkben van a sorsunk.”

A Granada tagadta, h…

A Granada tagadta, hogy a Real Madrid megegyezett volna Guilherme Siqueirával. A klub elnöke egy rádiómûsorban elmondta, hogy a játékos esetében elsõbbséget élvez a Benfica.

A Sky Italia szerint…

A Sky Italia szerint a Real Madrid egyik kiszemeltje az FC Porto támadója, Juan Manuel Iturbe. A játékos jelenleg a Hellas Veronában futballozik kölcsönben, ahol 28 mérkõzésen 5 gólt és 3 gólpasszt jegyez.