Kiválasztották a Ber…
Kiválasztották a Bernabéu felújítására kiírt pályázat gyõztesét. Az ezzel kapcsolatos bejelentést Florentino Pérez holnap déltuán 13:00-kor teszi meg a stadion dísztermében. Lapértesülések szerint egy német cég lett a nyertes.
Mourinho: “Hogy Haza…
Mourinho: “Hogy Hazard eljuthat-e Cristiano és Messi szintjére? Most azt mondom, hogy igen, mivel hihetetlen ütemben fejlõdik. Persze õ egy igazi szélsõ, szóval sosem lesz gólkirály, ami nyilván befolyásolja az emberek véleményét.”
Zidane: A brazil játékosok közül Ronaldo volt rám a legnagyobb hatással
Milyen érzés látni a 2006-os világbajnokság elõdöntõjének felvételeit, amelyek ön volt az egyik sztár?
Jó érzés. Igazság szerint nem gyakran nézek videókat a meccseimrõl, de a jó emlékek azonnal bevillannak. Valamilyen csoda volt aznap a pálya levegõjében; a csapattársaimmal éreztük. Egy csodálatos futballgeneráció képviselõi voltunk. Különleges idõszak volt.
Ez volt a karrierje csúcspontja?
Hogy õszinte legyek, nem tudom. Biztosan valahol a legjobb pillanataim között van. De hogy a legjobb lett volna? Tényleg nem tudom. Úgy gondolom, van néhány, ami verseng vele.
De nem érdemes tagadni, hogy a brazil csapat inspirálta önt. Ahogy az a 2006-os meccs, vagy az 1998-as döntõ. Mondhatjuk, hogy Brazília a kedvenc ellenfele?
Az egyik. Amikor Brazíliáról beszélgetek néhány korábbi játékossal, õk az egyik legnagyobb futballnemzetként tekintenek rá, mert az is. De az én esetemben mindig inspirálóan hatottak rám. Ellenük mindig én és a csapattársaim is jobban játszottunk. Minden alkalommal, ha találkoztunk a Selecaóval, úgy éreztük, bármire képesek vagyunk. Mindig mi voltunk az esélytelenebbek, de sokszor ilyenkor hozod ki magadból a legtöbbet. Nálunk így mûködött.
Gyakorlatilag megalázta Brazíliát ezeken a meccseken, a brazilok mégsem haragszanak önre emiatt. Otthon érzi magát ott?
A megalázás szerintem erõs túlzás. Nyertünk, de lényegében ennyi. (nevet) De igaz, hogy nem érzem azt, hogy bárki is haragudna. Minden alkalommal, ha eljövök ide, az emberek azt az érzést keltik, hogy csodálják, amit tettem ezeken a mérkõzéseken, pedig lehet, hogy azt várnád, hogy kövekkel üdvözölnek majd! (nevet) Egyébként a minap találkoztam Mario Zagallóval, aki 1998-ban edzette a brazil csapatot, és nagyon megérintett, amit mondott nekem. Azt mondta, hogy ha választhatott volna egyetlen nem brazil játékost, hogy a csapatában játsszon, az én lettem volna. Az, hogy ez Zagallo, a Professzor véleménye, meglehetõsen komoly fegyvertény.
Lényegében azt is mondhatja, hogy a játékát átitatta a brazil foci.
Abszolút. Amikor gyerek voltam, a szomszéd srácokkal szoktam világbajnokságosat játszani. Sejthetõ, hogy mindenki Brazília akart lenni. Szóval egy olyan országról beszélünk, amely mindig az életem része volt… Aztán valóra vált az álmom: játszottam egy igazi világbajnokságon, majd lehetõségem volt szembekerülni Brazíliával. Akkor ezt mondtam magamnak: „Itt vagy! Menj ki és élvezd. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Még ha veszítesz is, senki nem fog rád haragudni. Hozd a legjobb formád és szórakozz. Ha le tudod gyõzni Brazíliát, akkor egy olyan dolgot viszel véghez, amire visszatekinthetsz a karriered végén.” (nevet)
Mik a legkorábbi emlékei a brazil futballról?
Kétség kívül az 1982-es világbajnokság. Akkoriban tíz éves voltam, még mindig elõttem van Socrates, Zico és Julio Cesar, ahogy a sárga mezt viselik. Rengeteg sztár volt abban a csapatban.
Melyik brazil játékos volt önre a legnagyobb hatással?
Sokan vannak a listán. De mivel lehetõségem volt vállvetve harcolni vele, számomra a legjobb nem lehet más, mint Ronaldo, akivel a Real Madridban játszottam.
Milyen szavak jutnak eszébe a „Brazília” szó hallatán?
Ünneplés, öröm, boldogság, a sárga mez! Magasabb kategória, gyönyörûség. Úgy gondolom, hogy egy fantasztikus tornának nézünk elébe, csodálatos játékosokkal.
Franciaország ott lesz. Mit gondol az idáig vezetõ útról?
Kijutottak, ez remek hír. Franciaországnak egyszerûen ott kell lennie a tornán. Ami a selejtezõkben történt, az már a múlt. Most csak az a fontos, hogy ott leszünk. Ennek így kellett lennie.
Mit gondol, egy ilyen viszontagságos út megtétele segíthet nekik a jövõre nézve?
Mindenképp. A kijutás a nehéz rész. Ha pedig ilyen élmények után jársz sikerrel, akkor azt mondod magadnak: „Megcsináltuk!” Ezután már egy teljesen új fejezet kezdõdik. Vannak még barátságos meccsek, hiszen a torna hat hónappal a selejtezõk lezárása után kezdõdik. Akkor kell majd készen állnod, mind fizikálisan, mind mentálisan. Remélem, hogy júniusra készen állnak majd.
Hogy látja a válogatott esélyeit világbajnokságon?
Jó esélyekkel indulnak. A játékosok már készülnek… De ahogy korábban is mondtam, akkor kell készen állni, amikor eljön az igazság pillanata. Spekulálhatunk azzal kapcsolatban, hogy most mennyire jók, de hat hónap múlva kell minden rakétát begyújtani és készen állni arra, hogy valami nagy dolgot vigyünk véghez. Megvan bennük, ami ehhez kell. Franciaországnak megvannak a játékosai, akik képesek hatást gyakorolni.
Milyen érzés megnyerni a világbajnokságot? Mit jelent ez egyéni szinten?
A világbajnokság a hab a tortán. Ez a csúcs, amit már nem lehet túlszárnyalni. Minden játékos arról álmodik, hogy itt játsszon, de csak keveseknek sikerül. 
Aztán ha már ott vagy, a cél az lesz, hogy a lehetõ legtovább eljuss, hogy bejuss a döntõbe, hogy próbáld megnyerni, gólt szerezni… Aztán ha ezt mind megtetted, akkor a világ csúcsán érzed magad. Minden futballista legnagyobb álma ez.
És mit jelent egy ország számára?
Óriási dolog. 1998-ban megtapasztalhattuk, hogy mit jelent ez az emberek számára. Csodálatos, ahogy a futball össze tudja hozni az embereket. Ezt sikerült elérnünk: még ha csak egy kis idõre is, de az emberek képesek voltak az utcákon egy igazi közösséget alkotni. Egy ideig úgy érezhettük, hogy valami különlegeset tudtunk elérni a sporton keresztül.
Mit vár a következõ tornától?
Mint mindenki más, ünnepi hangulatot. Brazília a futball országa, ilyen egyszerû. Még ha a sportot Angliában is találták fel, Brazília rengeteget tett a fejlõdéséért. Ez a világbajnokság kihagyhatatlan. Ha az ember választhatna, hogy melyiken akarna játszani, ez lenne az.
Ön szerint ki az esélyes?
Szép lenne, ha egy európai csapat nyerne Dél-Amerikában, de nem látok igazán nagy esélyest. Itt már nincsenek favoritok. A nagykutyák és a kicsit között nagy szokott lenni a szakadék, de ez már nagyon összeszûkült.
Cannavaro: Az a célom, hogy jó edzõ legyek
Mi jut eszébe, ha a brazil futballra gondol?
Amikor Brazíliáról beszélsz, akkor a futballról beszélsz. Egy olyan országról van szó, ahol a futball más: az élet értelme, egy igazi látványosság. Büszke vagyok arra, hogy olasz vagyok, de a játékra lehet különbözõképp tekinteni. Az is büszkeséggel tölt el, hogy a brazilok öt gyõzelmébõl kettõt ellenünk szereztek. Brazília maga a futball.
Mit gondol, mik az olasz válogatott legnagyobb erõsségei a pályán?
Technikailag nagyon képzettek vagyunk, de ami a legfontosabb, szívvel játszunk, áldozatot hozunk és minden áron gyõzni akarunk. Ha kell, képesek vagyunk csúnyán játszani. Számunkra a gyõzelem jelent mindent: ez a titkunk. Megvan a kellõ akaraterõnk ahhoz, hogy átlendüljünk a nehézségeken és akadályokon. Ez mindig megvolt az olaszokban, és büszkék is lehetünk rá.
Sokat beszéltek arról mostanában, hogy az olasz válogatott megváltozott, sokkal vakmerõbb lett, amióta Cesar Prandelli átvette az irányítást. Egyetért ezzel?
Az olasz labdarúgás sokat változott, de nem csak Prandelli miatt. Ha megnézzük az európai versenysorozatok elmúlt húsz évét, akkor az egyik legjobb futballt az AC Milan játszotta. A nemzeti csapatról is elmondható ez, amely 2006-ban világbajnokságot nyert. Néhány meccset négy támadóval, két középpályással, akik közül az egyik a támadó szellemû Pirlo volt, illetve két támadásokat segítõ szélsõ védõvel, Zambrottával és Grossóval fejeztünk be. De az emberek mindig az 1930-as olasz csapattal példálóznak, amikor a ’catenaccio’ volt az uralkodó trend. Még most is tudunk védekezni, de támadni is. Többet van nálunk a labda.
Nem meglepõ, hogy néhány kortársa, mint Pirlo vagy Buffon még mindig fontos szerepet játszik a válogatott életében?
Nem lep meg a dolog, nekünk, olasz játékosoknak részünket képezi a kemény munka és az áldozathozatal. Nagyon keményen edzünk. A pályán és azon kívül is profik vagyunk, a nap 24 órájában. Ennek pedig az az eredménye, hogy olyan játékosok, mint Pirlo vagy Buffon 35-36 évesen is ott vannak. Ez Olaszországban normális.
Karrierje néhány fontos pontja a franciákhoz köthetõ, mik a legjelentõsebb emlékei ezekrõl a meccsekrõl?
A generációm nagy riválisa volt a francia csapat, mivel úgy tûnt, hogy állandóan velük kell játszanunk a döntõ fontosságú pillanatokban. Volt, hogy szomorúan hagytam el a pályát, de az utolsó alkalom, a 2006-os döntõ nem is alakulhatott volna jobban. Azt, hogy mi történt velünk a 2000-es Eb döntõjében, még mindig nem tudtam megemészteni, mivel nem voltunk eléggé olaszok. Szerintem ha nem is aljasnak, de nyilvánvalóan jóval ravaszabbnak és kellemetlenebbnek kellett volna lennünk. Az utolsó harminc másodpercben dobtuk el azt a döntõt. [A francia csapat a második félidõ hosszabbításában egyenlített, majd a hosszabbításban Trezeguet aranygóljának köszönhetõen meg is nyerte a meccset. – A szerz. kieg.] De még így is mindig öröm volt ellenük játszani, hiszen olyan kivételes generáció játszott akkor náluk, akiknek a képviselõi Zidane, Thuram, Deschamp, Henry, Trezeguet voltak. Egyszerre voltak nehezek, de izgalmasak ezek a találkozások.
Karrierje alatt rengeteget fejlõdött a jelenlegi címvédõ, Spanyolország. Mit gondol, ez minek köszönhetõ?
Voltam olyan szerencsés, hogy élhettem Spanyolországban, úgyhogy kiélvezhettem azt, ahogy ott megélik a futballt. A nyugodt felkészülés a meccsekre, stressz és nyomás nélkül… Persze a gyõzelem nagyon fontos, de a szórakozás is. Ez más. A spanyolok nagyon szerencsések voltak, mivel egy fenomenális játékosokból álló generáció érett be náluk. Mindig megvoltak náluk a nagy tehetségek, a tehetséges válogatott csapatok, de sosem tudták megtenni a következõ lépést és nem tudtak igazi gyõztessé válni. Viszont az elmúlt hat-nyolc évben szinte mindent megnyertek, abban pedig biztos vagyok, hogy idén sem lesz könnyû legyõzni õket.
Amikor 2006-ban Spanyolországba költözött, már láthatta, hogy ebben a generációban megvan az, ami a nagy sikerekhez kell?
Igen, látni lehetett, hogy csodálatos játékosok kerülnek elõ, ami hosszú évek munkájának eredménye volt. Késõbb viccelõdtem is Iker Casillasszal, hogy „lehet, hogy megnyertétek az Európa-bajnokságot, de ha egyszer világbajnokok lesztek, meglátjátok, hogy az mennyire megváltoztatja az életeteket.” Aztán ahogy egyre keményebbek, ravaszabbak lettek, megnyerték a világbajnokságot, és egy szinte legyõzhetetlen csapattá váltak. A baj pedig az, hogy a következõ generációjuk is ugyanolyan erõs, mint a mostani, úgyhogy a többi ország felkötheti a nadrágot.
A spanyolok a torna esélyesei?
Egyértelmû, hogy õk az egyik esélyes csapat. Õket kell legyõzni. Harcedzett alakulat, de vannak fiataljaik is.
A mostani keretük szenvedte a legnagyobb visszhangot keltõ vereséget Brazíliában, a konföderációs kupa döntõjében. Mit gondol errõl?
Az ilyen dolgok elõfordulnak. Senki nem legyõzhetetlen. Ha egyszer elkezded elhinni, hogy az vagy, akkor jön a pofon. A spanyol játékosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy hihetetlen egyéni képességekkel és nagyszerû edzõvel rendelkeznek, de ha elmúlik a gyõzelem utáni vágy, akkor bajban lesznek. Ezt pedig nem olyan könnyû fenntartani, bár úgy gondolom, hogy aki egyszer megérezte a gyõzelem ízét – aki volt már a pálya közepén a csapattársaival, és örömet okozott a hazájának – az újra és újra át akarja ezt élni, szóval motiváltak lesznek. Emellett pedig tudniuk kell azt is, hogy minél többet nyersz, annál többen akarnak legyõzni.
Hogy emlékszik vissza a legutóbbi tornára?
Futball szempontjából a 2010 egy nehéz év volt Olaszországnak. Sok fiatallal és néhány idõsebb játékossal mentünk a tornára. De Gattuso térde megsérült, Buffonnak hátproblémái voltak, Pirlo pedig lesérült… A legnagyobb meccseinket a keménymag nélkül játszottuk, ezért pedig meg is fizettünk. Egy világbajnokságon erõs karakterekre van szükség. A döntõre aztán visszatértem, én adtam vissza a trófeát, mint az elõzõ gyõztes csapat kapitánya. Csodás pillanat volt, de egyben szomorú is, hiszen búcsút kellett intenem a trófeának négy év után…
Az ön számára mit jelent világbajnoknak lenni?
Mindig azt mondom, hogy ha valaki megnyer egy Bajnokok Ligáját, Európa-ligát vagy egy nemzetközi tornát, akkor jó játékosnak gondolja magát, talán az egyik legjobbnak. De ha egyszer megnyersz egy világbajnokságot, akkor legendává válsz. Ezzel el is mondtam, hogy mennyire megváltoztatja egy játékos életét, ha egyszer világbajnok lesz.
Dél-Afrika után az Emirátusokba költözött. Milyen élmény volt?
Azért mentem oda, hogy egy új futballélményt tapasztaljak meg. Egy év után térdproblémáim lettek, majd leültem az elnökkel és megbeszéltük, hogy át kellene gondolnunk a szerepemet. Három éves szerzõdést írtam alá úgy, hogy az elsõ két évben letehettem az edzõi vizsgáimat. Tavaly, amikor megérkezett az új edzõ, az asszisztenseként kezdtem dolgozni. Az edzõi pálya jelenti a jövõmet, legalább is remélem. Szeretnék edzõ lenni, mivel úgy gondolom, hogy ez áll hozzám a legközelebb. Remélem, hogy képes leszek felhasználni az évek során szerzett tapasztalataimat ahhoz, hogy segítsem a fiatalok fejlõdését. Arról álmodom, hogy egy napon jó edzõ leszek, elég jó ahhoz, hogy átvehessem a válogatott irányítását és ki tudja, talán még néhány címet is nyerhetek.
Játékosként nagy tisztelet övezte vezetõi képességei miatt. Ezt fel tudja használni edzõként is?
Egy edzõ szerepe más. Egy játékosnak sokkal önzõbbnek kell lennie olyan értelemben, hogy miként készül fel egy mérkõzésre. Neki nem kell aggódnia a többiekért, de egy edzõnek mindenkit motiválnia kell, kezelnie kell különbözõ helyzeteket. Ez egy olyan szerepkör, amit nagyon élvezek. Sokat tanulok, megvannak a saját elképzeléseim a játékról, az pedig, hogy Spanyolországban is játszottam, nagyban kiszélesítette a látókörömet. 2014 júniusában lejár a segédedzõi szerzõdésem, utána pedig edzõ akarok lenni. Szívesen dolgozom külföldön, szeretek új emberekkel és különbözõ kultúrákkal megismerkedni.
Mely edzõk voltak önre legnagyobb hatással játékosként?
Marcello Lippi és Fabio Capello: nem véletlen, hogy az õ irányításuk alatt voltam a legjobb. Mindketten rengeteg dolgot tanítottak nekem, de dolgoztam olyanokkal is, mint Arrigo Sacchi vagy Giovanni Trapattoni… Remélem, hogy mindegyiküktõl a legjobb dolgokat lestem el, amit majd a jövõben a játékosaimnak is megtaníthatok. Ha elég szerencsés vagy ahhoz, hogy a legjobb játékosokkal dolgozz, akkor tudnod kell kezelni õket, a legjobbat kell kihoznod belõlük minden esetben. Én olyan edzõk kezei alatt dolgozhattam, akik ebben nagyon jók voltak, de a legfontosabb az õszinteség és a következetesség.
Az, hogy sikeres játékos volt, segíti, vagy gátolja?
Elõször segíteni fog, mivel az emberek emlékeznek arra, amit elértem. De ha eljön az ideje annak, hogy a játékosokkal kell beszélni, akkor nehezen tudod az üzenetedet átadni, mivel két perc alatt elveszíted õket. Ilyenek a játékosok. Remélem, hogy készen állok majd a kihívásra. Szenvedélyes vagyok, keményen dolgozom, az elmúlt két évet tanulással töltöttem, élvezem az edzésekre való felkészülést, a hibák kijavítását, a játékosok közötti mozgást. Ez egy új fejezet az életemben. Játékosként nem volt lehetõségem klasszikus tízest játszani: olyasvalaki voltam, akire szüksége volta a csapattársaimnak, így mindig mindent bele kellett adnom. Edzõként remélem, hogy sikerül ezt a játékosaimba is belenevelni.
Ancelotti: Nem számít, hogy kit kapunk a következõ körben
Ancelotti:
Bale: „Ha Bale megfelelõ állapotban lesz, akkor játszani fog. Ha nem, akkor talán Jesé játszik, õ is egy lehetõség, aki veszélyt jelent az ellenfelek kapujára.”
Athletic vagy Atlético: „Nem számít. Mindkét csapat remek formában van, mindkettõjük számára fontos a meccsük, alig várom, hogy lássam.”
Nyolc meccs kapott gól nélkül: „Úgy gondolom, hogy a játékrendszer, amiben játszunk, magabiztosságot ad a csapatnak. A védelemben megvan a kellõ egyensúly, mivel az egész csapat dolgozik a labda visszaszerzésén. A középsõ védõink javulása is egyértelmûen látszik. Nacho és Ramos is nagyon jól játszott.”
A meccsrõl: „Jól kezdtük a meccset, végig irányítottunk. Mindenki jól játszott, Coentrao is. Illarramendi kezdi megmutatni, hogy van önbizalma egy olyan poszton, ami számára új. Elégedett vagyok a mérkõzéssel. Továbbra is ebben a rendszerben fogunk játszani, ha mindenkinek magabiztosságot kölcsönöz.”
Tökéletes január. A következõ mérkõzés a Bilbao ellen: „Nagyon, nagyon nehéz meccs lesz. Az Athletic remekül játszik, a San Mamésben pedig sosincs könnyû meccs. De jelenleg mi is jól teljesítünk, úgyhogy reméljük, gyõzni tudunk majd.”
Iker Casillas új rekordja, 682 perc kapott gól nélkül: „Fantasztikus rekord ez Ikernek, de az egész csapat megérdemli. Bár a legnagyobb érdem Ikeré, hiszen egy különleges helyzetet tapasztal meg. Nem veszített semmit az önbizalmából, mindenki számára jó példával szolgál. Megérdemli, de a rekord mindenkié.”
Jesé:
„A védelem nagyon jól muzsikál. A csapat egyensúlya kiváló, labda nélkül is remekül dolgozunk. Támadásban sok tehetségünk van, a játék szinte adja magát. Örülök, hogy nyert a csapat, mindenki megdolgozott érte. A Real Madridnak minden címért harcolnia kell. Erõsnek kell lennünk saját stadionunkban, a lehetõ legkevesebb pontot hullajtva.”
„Nagyon boldog vagyok és remélem, hogy továbbra is úgy tudok játszani, mint most, további gólokat lõve és segítve a csapatot. Próbálom meghálálni Zidane és Ancelotti bizalmát, kihasználok minden percet és tanulok. Meg kell próbálnom a lehetõ legnehezebbé tenni számukra a döntést. A Castillából jöttem, ahol más szerepem volt, türelmesnek kell lennem és lépésrõl lépésre kell tanulnom mindent. Amikor a csapattársaim játszanak, õk is remekül csinálják, megvan köztünk az egészséges versenyszellem.”
„Ami Xabi Alonso és Arbeloa között történt a meccsen, az bármikor megtörténhet a pályán.” (Az eset megtekinthetõ ide kattintva – A szerz. kieg.)
„Nem számít, hogy ki ellen kell játszanunk, minden rajtunk múlik.”
„Casilla egy remek kapus, ezt meg is mutatta. Sok szerencsét kívánok neki.”
„A Bilbao nagyon erõs a saját stadionjában. Most már arra a meccsre kell gondolnunk, és biztos vagyok benne, hogy jól fogunk játszani.”
Casillas:
„Örülök, mivel megdöntöttünk egy rekordot, a dolgaink pedig jól mennek. Kapott gól nélkül nyertük meg a párharcot, a csapat pedig nagyszerû volt védekezésben. Nem hagyjuk helyzetbe kerülni az ellenfelet, a csapatnak védekezésbõl jár az ötös. A Király-kupa nagyon fontos számomra, mivel az edzõ lehetõséget ad arra, hogy játszhassak benne. Most már a bajnokságra kell koncentrálnunk, nyomást kell gyakorolnunk az elõttünk állókra.”
„Minden, amit Jesé csinált, azt jól csinálta. Nagy jövõ elõtt áll. Örülünk, hogy segít a csapaton és kihasználja a legtöbb lehetõségét. Jesé, Morata, Casemiro és Nacho megmutatják, hogy õk is az elsõ csapatba valók.”
„Remélem, hogy továbbra is hozzuk a kapott gól nélküli meccseket, mivel most jön a jó rész. Az Athletic és az Atlético is megérdemli a tabellán elfoglalt helyét. Jó focit játszanak, remek párharc lesz. Ezen a hétvégén is nagy meccs vár ránk.”
„Arbeloa és Xabi? Ezek a dolgok elõfordulnak a pályán. Rendben van minden.”
„Casilla megcsillogtatja a tehetségét az Espanyolban, aminek nagyon örülök, mivel csapattársunk volt. Õ egy nagyon komplett kapus.”
Nacho:
„Komoly beosztásunk van, de jó formában vagyunk és nem kapunk gólokat, ami nagyon fontos. Mi vagyunk a Real Madrid, a gyõzelemért kell kimennünk a pályára. Sikerült továbbjutnunk a következõ fordulóba, ahol bárkivel is találkozzunk, nem érdemtelenül fog továbbjutni.”
„Boldog vagyok, mert a csapat továbbjutott a következõ fordulóba, ahogy szerettük volna, de annak is örülök, hogy a testvérem ellen játszhattam. Különleges volt már akkor is, amikor a Castillában voltunk, de a mai nap is emlékezetes marad.”
Quique González: Guti önzetlen sarkazása a futballtörténelem egyik legnagyobb pillanata volt
Mit gondoltál az Aranylabda-gáláról?
Nagyon örültem, hogy láthattam Cristianót elérzékenyülni. Szerintem nagyon sok embernek megváltozott a véleménye róla, miután látták sírni a díj átvételekor. Nagyon megindító volt látni, ahogy sír és átveszi a díjat. Õ olyasvalaki, aki mindent száz százalékos odaadással csinál. Nem sok olyan futballista van, mint õ.
És Xabi Alonso?
Õ emberként és játékosként is elsõ osztályú. Xabi visszatérése nagyon észrevehetõ volt a Madridnál. Õ egy olyan játékos, aki megszabja a csapatai játékát. Ugyanez volt a Realban és a Liverpoolban. Õ egy rendkívül sokoldalú játékos. Redondo óta nem volt ilyen a csapatban.
Madridista vagy, de voltak mélypontjaid.
Egy kicsit visszahúzódtam a Mourinho-érában. Azt a fajta védekezõ futballt nem erre a nagyszerû csapatra találták ki. Mou felfogása nem illett a Madrid történelméhez és szellemiségéhez. Így egy kicsit eltávolodtam a csapattól. Még mindig madridista voltam, de megkedveltem néhány más játékost is.
Játszottál a Madrid utánpótlásában?
Részt vettem egy próbajátékon, és bár szörnyû voltam, olyan nagy elvárásaim voltak ezzel kapcsolatban, hogy amikor hazaértem, már belenéztem a postaládába, hogy lássam, küldtek-e egy sürgönyt, hogy kiválasztottak. Az iskolában jobb oldali védõként játszottam, ez az a poszt, ahova a legrosszabbakat teszik. Aztán tizenöt évesen volt egy motorbalesetem, szétment a bokám, így hosszú ideig nem játszottam. A húszas éveimben futsaloztam, amíg nem szakadt el a térdszalagom. Aztán abbahagytam. Mindent megtennék azért, hogy focizhassak. Imádom.
Fernando Redondo távozásakor nagyon lázadtál.
Akkoriban nem volt internet, én pedig emlékszem, hogy három napig folyamatosan a teletextet figyeltem, hogy lássam, aláírt-e a Milanhoz. Annyira ideges voltam, hogy fogtam a Fernando mezemet, majd elvittem a Bernabéu elé, ahová kitûztem, hogy mindenki lássa. A jegypénztáros meggyõzött, hogy vegyem le, mielõtt még elveszítem a mezt. Õ egy olyan játékos volt, aki meghatározott egy csapatot. Ilyen Xabi, Pirlo,vagy Mazinho…
Özil távozása is felhúzott?
Õ volt az új Gutink, de a távozása egy idõben történt Isco érkezésével, akibe azonnal beleszerettünk. Ezért volt annyira észrevétlen az egész. Véleményem szerint Özil a Madrid elmúlt éveinek egyik legjobb igazolása volt.
Gutit nevezted meg egyik kedvencedként. Õ egy amolyan rosszfiúja volt a madridizmusnak, nem?
Kétségtelenül. Látszik, hogy a tízes posztján mindig mûvészek és lázadók játszottak. Guti egy olyan játékos volt, aki megérdemelte azt, amit a pályán elért. 15 évet töltött el a legmagasabb szinten, a klub pedig minden évben igazolt valakit a posztjára. A híres önzetlen sarkazása, amivel Benzemának adott gólpasszt, a futball történelmének egyik legnagyszerûbb pillanata volt.
Juanitót és Santillanát preferálnád a Cristiano – Bale párossal szemben?
Érzelmi szempontból kétségtelenül igen. Õket nézve lettem a futball szerelmese, õk még egy másfajta futball utolsó képviselõi voltak, egy bátor és kemény futballé. A foci azóta rengeteget változott, az pedig egyértelmû, hogy Cristiano és Bale remek játékosok, de az én támadósorom ez.
Ki az a játékos, akinek írnál egy számot?
Úgy gondolom, hogy aki a legjobban megérdemli, az Raúl. Õ az, aki megtestesíti a madridista szellemiséget, õ a kapcsolat a Juanito, Pirri és Santillana alkotta Madrid és a modern Madrid között. Õ egy teljesen hiteles utcai focista volt, okosabb mindenki másnál. Egyszer elkezdtem írni egy dalt Zidane-nak, de sosem fejeztem be. Akkoriban rengeteget jártam a Bernabéuba. Sosem láttam akkora futballistát, mint Zidane. Emlékszem, hogy a dal a következõképp kezdõdött: „eltáncolsz a bal szélen, de én jobban szeretem, ha középen vagy Ronaldóval”. Jó kis dal volt, de nem fejeztem be.
A „Día de feria” címû dalodat egy Madrid – Barca mérkõzés inspirálta?
Ez egy igazán madridista dal. Sétáltam az utcán, a Madrid játszott, a város pedig ünnepelt. Minden a helyén volt ahhoz, hogy megírjam ezt a dalt. Egy ideig volt egy olyan sora, hogy „Raúl vasárnap be fog találni a Barca ellen”.
De megváltoztattad, amikor Barcelonában léptél fel.
Igen, de csak egyszer. Mindenki nevetett, mert tudták, hogy madridista vagyok. Van egy dalom, a „Su día libre”, amelyben a következõt éneklem: „reggelizem a büfében, kezemben az AS”. Aztán amikor Barcelonában adtam elõ a dalt, az AS helyett Mundo Deportivót mondtam. Tudták, hogy viccelek, mindenki nevetett. Bûnbe vitt a közönség.
Kik voltak hatással a zenédre?
Bob Dylan, Van Morrison, Springsteen, Lucinda Williams. Spanyolok közül pedig Leiva és Miguel Ríos.
Ha Dylan futballistaként születne újjá, ki lenne õ?
Di Stéfano, mivel ugyanolyan úttörõ volt, mint Alfredo.
Ki most a góré a futballban?
Egyértelmû, hogy Cristiano Ronaldo.
Mi jut eszedbe Florentino Pérez neve hallatán?
Csalódás.
Melyiket szeretnéd jobban? Egy Santillana által aláírt labdát, vagy egy Bob Dylan által aláírt kottát?
Dylan dalaim már vannak, szóval Santillana labdáját választanám.
A nagy találkozás: Quique González, Granero, Xabi Alonso és Raúl:
Hierro: A statisztikák azért vannak, hogy átírják õket
Kezdhetnénk azzal, hogy mi ugrik be Önnek a következõrõl: Spanyolország, 1982?
A hazai pályán játszott világbajnokság! 14 éves voltam és tévében néztem. Naranjito! Õ volt a torna kabalája, kiállta az idõ próbáját. Emlékszem, hogy mennyire izgatottak és motiváltak voltak az emberek a világbajnokság megrendezése miatt, még akkor is, ha a pályán nem jutottunk túl messzire. Voltak emlékezetes pillanatok, mint például Tardelli gólja a döntõben, vagy az ünneplése, látni, hogy az olasz miniszterelnök milyen átéléssel ünnepelt a nézõtéren, elõször látni a nagyszerû Maradonát.
Ha gyorsan elõtekerünk 1990-re, akkor el is érkezünk az elsõ világbajnokságához játékosként…
Számomra ez a mindennapos folyamatos feszültség elsõ megtapasztalását jelentette. Elég kevés válogatott tapasztalattal érkeztem a tornára, de lehetõségem volt megfigyelni, hogy miként is zajlik egy világbajnokság, milyen hatalmas esemény, illetve mi is zajlik a kulisszák mögött… Ilyenkor jössz rá, hogy mennyire kivételes helyzetben vagy, milyen szerencsésnek mondhatod magad, hogy részt vehetsz benne. Játékosként végigmész bizonyos fázisokon a karrieredben, visszanézve pedig látom, hogy voltak olyan csodálatos játékosok, akik kiválóan teljesítettek a klubjaikban, de sosem volt esélyük kijutni egy világbajnokságra. Nekem ezen a tornán sajnos nem sikerült pályára lépnem, így a padról kellett végignéznem az eseményeket, de még így is hatalmas élményben volt részem. Emlékezetes pillanatok? Michel mesterhármasa Korea ellen, a német gyõzelem… Nem úgy emlékszem, hogy a nagy taktikai csaták vb-je lett volna, de nagyon nagy volt a verseny. Úgy tûnik, volt egy fal, amit mi nem tudtunk ledönteni.
1994, Egyesült Államok?
Rendezés szempontjából egy tökéletes világbajnokság volt. Minden klappolt. A stadionok is tele voltak, pedig sokan kételkedtek, mivel nem ez volt az ország legnépszerûbb sportja. De végül egy nagy futballünnep lett az egész. Láthattuk a bolgár csapatot, amelyben fantasztikus játékosok játszottak szemet gyönyörködtetõ futballt, de ugyanez igaz a brazilokra is, akiknél voltak döntõ fontosságú egyéni teljesítmények is.
1998-ban Franciaországban a spanyol csapat még csak a legjobb 16 közé sem jutott be. Ez volt a legnagyobb csalódása a világbajnokságokon?
Nagyszerû keretünk volt. Akkoriban jött el az ideje annak, hogy a tapasztalt generáció legjobbjait a feltörekvõ fiatalokkal vegyítsük. Úgy gondolom, egy nagyszerû lehetõséget szalasztottunk el. Úgy éreztük, hogy meg tudtuk volna csinálni, mégis haza kellett mennünk a harmadik csoportmeccsünk után. Nagy árat kell fizetni egy rossz napért. Emlékszem, hogy amikor elveszítettük a nyitómeccsünket Nigéria ellen, a hotelben egyszerûen nem tudtunk aludni. Reggel négy óra volt és még mindig a meccs körül jártak a gondolataink. Rafa Alkortával voltam egy szobában. Nem tudtuk elhinni, hogy veszítettünk.
Aztán jött 2002, Korea/Japán ami profi karrierje utolsó állomása volt.
Ilyenkor jön rá az ember, hogy ilyen lehetõség többet már nem lesz. Az a csapat egyre erõsebb lett a torna elõrehaladtával. Nagyon nehezen mentünk tovább a legjobb tizenhat között Írország ellen, de sikerült túllendülnünk ezen az idõszakon. Ezután már jó formában éreztük magunkat, nagyon egységesek voltunk és tele voltunk önbizalommal. De aztán jött a hazai együttes, akik ellen még akkor is jóval többet érdemeltünk volna, ha nem játszottunk a legjobban. Én már a torna elõtt meghoztam a döntésemet, tudtam, hogy ez lesz a negyedik és egyben az utolsó világbajnokságom, illetve a válogatott pályafutásom befejezése. Megtiszteltetés volt a La Roja mezét viselni tizenkét éven át, illetve úgy visszavonulni 34 évesen, hogy beválasztottak a torna álomcsapatába. Akkor érzed igazán, hogy milyen hatalmas események ezek, amikor befejezõdnek. Igen, van nyomás, óriási a feszültség, de ez egyben kiváltság és áldás is, hiszen egy világbajnokságon harcolhatsz hazád színeiben. Ez igazi kiváltság.
.jpg)
A következõ tornát már nézõként tekintette meg…
Igen, a 2006-os németországi vb elõtt nem sokkal szögre akasztottam a csukát. Úgy döntöttem, hogy ezt már otthonról nézem, egy sokkal passzívabb szerepkörben, de a médiában is szerepeltem valamennyit. Ilyenkor látod igazán, hogy a hazád mennyire megéli és belélegzi a világbajnokságot. Sajnos ha játszol, akkor nem így látod, mivel sokkal jobban el vagy szigetelve, sokkal inkább a sportra koncentrálsz. A játékosok néha nincsenek tudatában annak, hogy az embereket mennyire megmozgatja ez a versenysorozat, vagy hogy micsoda érzelmeket generál. 2010-ben is ugyanez volt, akkor ott lehettem Dél-Afrikában, mint sportigazgató. Akkor sokkal inkább kivettem a részem a szervezéssel kapcsolatos dolgokból, a játékosokkal, edzõvel való napi kapcsolattartásból… Persze képek és információk átszûrõdnek ilyenkor, de semmi nem tudott minket felkészíteni arra, ami otthon, Madridban várta a csapatot.
Mennyit jelentett az a gyõzelem?
Mindannyian tudtuk, hogy egy napon megtörjük azt a fránya negyeddöntõ-átkot, onnantól kezdve pedig Spanyolország szabadon szárnyal majd. Az a gyõzelem nyugalmat és békét hozott a spanyol labdarúgás több ge
nerációjára. Végre megpihenhettünk, hiszen nem kellett azt hallanunk soha többé, hogy Spanyolország nem nyert még világbajnokságot, vagy hogy örök ígéret vagyunk. Hihetetlenül kielégítõ volt.
Nem volt sima ügy, nem igaz?
Amikor megérkeztünk, sok volt a negatív hang… Kétségek merültek fel a szervezést illetõen, de aztán egy igazán nagyszerû világbajnokság kerekedett belõle. Nagyon elégedettek voltunk azzal, ahogy a helyiek bántak velünk. Sport szempontból a Svájc elleni meccs után egy nagyon komplex és hihetetlenül nehéz idõszak következett. Nem volt nehéz nyugodtnak maradni. Del Bosque, a játékosok, a küldöttség, a szövetség nyugodtsága is a siker egyik kulcsa volt. Késõbb pedig, nos, a trófea annyira gyönyörû és olyan nehéz!
Mi várható Brazíliában, 2014-ben?
Amikor kikaptunk Svájctól, mindenki azt mondta, hogy senki nem nyert még vb-t úgy, hogy elveszítette az elsõ meccsét. Most pedig azt mondják, senki nem védte még meg a címét. Nos, számunkra ez a kihívás, a statisztikák pedig azért vannak, hogy átírják õket.
A Marca szerint a Re…
A Marca szerint a Real Madrid egyik nyári kiszemeltje az Espanyol hálóõre, Kiko Casilla. A fõvárosiak elõnye a többi kérõvel szemben az lehet, hogy az eladási ár 50%-a õket illeti, hiszen saját nevelésû játékosról van szó.
A Real Madrid Castil…
A Real Madrid Castilla brazil játékost igazolt. A 22 éves Willian José da Silva az idény végéig kölcsönben lesz a klub utánpótlás csapatában, a szerzõdése azonban év végén meghosszabbítható.
Adán a Betis kapusa …
Adán a Betis kapusa lett. A Real Madrid korábbi hálóõre már a hétvégi bajnoki fordulóban debütálhat új csapatában.