Gy. András

Mit lehet ellesni az olaszoktól a spanyolok legyõzése érdekében?
Azt az óriási pluszt, ami az olaszoknál megvolt a mérkõzésen: nem szabad félni.

Mibõl látszik, ha egy csapat egyáltalán nem fél?
Az olaszok nem zártak vissza, hanem határozottan játszottak, mégis kevés szabálytalansággal. Ez tûnt fel nekem. A kezdõ sípszótól kezdve látszott, ahogy felépítik a saját játékukat: próbáltak úgy helyezkedni, hogy tudjanak támadásokat indítani, annak ellenére, hogy a spanyolok nagy nyomás alatt tartották õket. Ez nagyon bátor húzás.

A mérkõzés végül 1-1-re végzõdött. A német csapat is a spanyolokhoz hasonló nehézségekkel küzdött az elsõ mérkõzésen, egy jól védekezõ csapat ellen kellett kiállni. Milyen nehéz lemondani a szép kombinatív futballról és helyette inkább a védelem feltörésére koncentrálni?
Mindkettõt tudni kell csinálni. A portugálok ellen nem játszottunk lenyûgözõ támadófutballt. Kevés helyzetünk egyikét Gomez szerencsére értékesíteni tudta.

Egy régi idõket idézõ gyõzelem…
Természetesen szeretnénk kizárólag szép játékkal lenyûgözni a közönségünket. De ha a mérkõzés nem hagyja, akkor mással kell próbálkoznod. Lehet, hogy ezért negatív kritikákat kaptunk, de a Bayernt is kritizálták, amikor a Bajnokok Ligája döntõjében a Chelsea csapatánál sokkal jobban játszva mégis alulmaradt.

A hollandok elleni dán gyõzelem hatására inkább a biztonságra törekedtetek?
Figyelmeztetés volt számunkra. Az elsõ félidõt láttam, a dánok az egyetlen helyzetüket használták ki, míg a hollandok belehaltak a szépségbe. Itt már bárki megverhet bárkit, de talán jól jött, hogy ezt láthattuk.

A spanyolok és a németek számítanak elsõ számú esélyesnek.
Szükség szerint nem helyezzük magunkat nyomás alá. 2010 óta elvárják tõlünk, hogy csodálatosan játsszunk, de 2010 nem volt teljesen felhõtlen: a szerbek ellen veszítettünk, Ghana ellen kiharcoltuk a kötelezõ gyõzelmet, Ausztrália pedig nem Portugália… A spanyolok a címvédõk: a csúcsra jutni nagyon nehéz, de ott is maradni? Az még nehezebb.

A spanyolok világ- és Európa-bajnokok, néhányuk hozzád hasonlóan a Real Madridban játszik. A sok trófea megnyerése után motiváltak még ezek a játékosok?
Spanyolország egy büszke ország, büszke emberekkel. Mindenki elégedett a két címmel. Egyetlen nemzetnek sem sikerült még eddig sorozatban háromszor nyernie, de a spanyoloknak megvan a csapatuk ehhez.

A spanyol bajnokságról azt mondják, a pályán nagyon nagy a fegyelem, de a pályán kívül nagyobb a szabadság. Hogy kell ezt értelmezni a játékra nézve?
A mi edzõnk, José Mourinho nekünk azt mondta, neki teljesen mindegy, hogy mi mit csinálunk a szabadidõnkben, ha megiszunk egy sört, vagy éjjel kettõkor fekszünk le. Számára csak az a fontos, hogy az edzésen mindenki száz százalékot beleadjon. A gyerekeknél is így mûködik: ha megtiltasz valamit, akkor azt biztosan megcsinálják, de ha engeded, akkor már nem is olyan érdekes a dolog. A pályán pedig az a fontos, hogy ha az edzõ kiad neked egy feladatot, viszont a meccsen történik valami, amivel elõre nem lehetett számolni, döntened kell, hogy mit csinálsz. A Realnál nagy a játékosok felelõssége, ez a nagy csapatok sajátja.

A portugálok elleni meccsen úgy tûnt, jobban ki kellett venned a szereped a játék irányításából, mint korábban, mivel Bastian Schweinsteiger még nincs tökéletes állapotban.
Bastiantól függetlenül ez a feladatom. Sokkal több van bennem, mint két éve. Amikor az edzõm számít rám, kötelességemnek érzem, hogy felelõsségteljes legyek. Mindegy, hogy Schweinsteiger vagy Özil van mellettem, vagy épp egy Neuer áll a kapuban. Én magam is jó hatással akarok lenni a csapatra. Az edzõ megköveteli tõlem ezt a szerepet, egyértelmûen kijelentette, hogy ez lesz a következõ lépés, és én készen állok rá. Egyébként pedig élvezem is.

Nem volt ez mindig így…
Korábban, amikor még fiatalabb voltam, csak játszani akartam, mindent beleadni, majd hazamenni. Sosem voltam olyan játékos, aki a csapat elõtt nagy beszédeket mond. De az edzõim megkövetelték ezt tõlem, és folyamatosan fejlõdtem. Aztán egyszer csak elkezdtem élvezni.

És segített ez abban, hogy jobban megértsd a játékot?
Igen. Elõször az ember csak játszani és nyerni akar. Nálam ez nagyjából a 13-15 évesek csapatában mûködött, ahol tizenegy a tizenegy ellen a nagy pályán egymásnak feszült, ahol tanulnunk kellett a helyezkedést, a nyomásgyakorlást. Az akkori edzõm, akivel még most is jó barátok vagyunk, azt mondta, „amikor már jól tudod olvasni a játékot, profi leszel. Menj el a VfB Stuttgart meccsére, és nézd meg, Zvonimir Soldo játékát.” Akkor megfigyeltem, hogy játékosként tudatosan befolyásolhatsz egy mérkõzést.

Elmondanád, hogy ez mit jelent?
Pont az elmúlt két madridi évem alatt tanultam meg, hogy az ember milyen gondolatokkal kezd el egy meccset. Hogy fejben még jobban ott kell lenni. Korábban, amikor megláttam egy rést, félidõnként 10-15 alkalommal a lukra futottam. Most már az ellenfél elõtt gondolkodom, csak akkor hagyom el a pozíciómat, akkor megyek egy üres területre, ha azzal a csapatomnak semmilyen kárt nem okozok. Bõvült a fegyvertáram, ez pedig Mourinho érdeme.

Hogy csinálja ezt?
Vagy személyes beszélgetések során, vagy a pályán mondja el, és szerintem ez így a legjobb. Amikor az edzésen azt mondja: „Állj! Miért hagytad el a helyed? Miért léptél ki?”Sokszor megnézem a saját játékomat, vagy olyan csúcsjátékosokét, mint Xavi, majd megpróbálok finomítani. A meccseken állandóan hasonló szituációkba keveredsz, ezért elõre tudnod kell, hogy oldd meg azokat.

Akkor ez tanulható elõérzet?
Igen. De inkább tapasztalat. Mindig gyorsabban döntesz, mintha nyelvet tanulnál. Elõször még sokáig kell gondolkodnod, hogy épp mit is jelent ez a szó, vagy hogy is kell ezt a mondatot összerakni. Aztán egyszer csak folyékonnyá válik a dolog.

Korábban a hatos posztján, klasszikus szûrõként szerepeltél…
…aki csak elveszi a labdát, de az már nem érdekli, hogy elõl mi történik. Élvezem, ha megnyerek egy párharcot a védelemben, de az is, ha elõre mehetek. De igazából már nincs nagy különbség a védekezés és a támadás között, nálunk a válogatottban, ha viccesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy a középsõ védõink az új irányítóink. Klose és Gomez sem csak azért vannak a pályán, hogy gólokat lõjenek, nyomás alatt kell tartaniuk az ellenfél védõit, menniük kell velük, hogy így a középpályán ránk kevesebb nyomást tudjanak gyakorolni.

Két éve egyenletesen javulsz. Félsz attól, hogy megáll a fejlõdésed?
Futballistaként folyamatosan törekedned kell arra, hogy jobbá válj, ha egy topcsapatban, vagy a válogatottban akarsz játszani. Ha sikerül ezt elérned, ott maradhatsz. Ha nem, nem.