KK
Dante: Történelmet akarunk írni a Real Madrid ellen
bundesliga.com: Dante, azt mondtad a sorsolás előtt, hogy nem bánnád, ha a Real Madriddal vagy akár a Barcelonával kerülnétek össze. Most megkaptátok a Realt. Várod már a két meccset?
Dante: Természetesen várom. Ez egy karrier fénypontja is lehet. Amellett, hogy tényleg pokolian nehéz lesz, két remek meccs elé nézünk. Azért akartuk, hogy valami nagyágyú kerüljön az utunkba, mert meg akarjuk mutatni, mire vagyunk képesek, és bizonyítani akarjuk, hogy helyünk van a legjobb nyolc között. Igazi nagy akadály lesz ez, ennek tökéletesen a tudatában vagyunk.

bundesliga.com: Van annak valós esélye, hogy a Wolfsburg meglepetést okozhat?
Dante: Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy ez az összecsapás remek dolog a városnak, az egész klubnak, a csapatunknak, és nem utolsósorban a szurkolóinknak. Minden percét élvezni akarjuk, és mindent meg fogunk tenni a pályán azért, hogy egy újabb fejezetet írjunk a Wolfsburg történelméhez. Ha mindkétszer nagyszerűen teljesítünk, bejuthatunk az elődöntőbe, de ezért tényleg mindent bele kell adnunk.
bundesliga.com: Pontosan miket?
Dante: Ha lesznek helyzeteink, azokat ki kell használni, és az első perctől az utolsóig pörögnünk kell. Soha nem szabad elgyengülnünk.

bundesliga.com: Legyőzhető ez a mostani Real Madrid?
Dante: Hogyne. Csak a bajokságbeli eredményeiket kell megnézni. A Roma elleni nyolcaddöntőben sem voltak teljességgel meggyőzőek, bár a Bajnokok Ligája teljesen más kávéház. Ez a klub mindig is harcolt a címekért, évről évre. Az az érzésem, hogy a BL valahogy mindig a legjobbat hozza ki belőlük.
bundesliga.com: A legnagyobb fenyegetést talán a megasztár Cristiano Ronaldo jelenti majd. Hogyan tekintesz rá?
Dante: Játszottam ellene néhány alkalommal, még a Bayern München színeiben. Egy fenomén, egy rendkívüli játékos. Fizikálisan mindig a csúcson van. Nagyon gyors és technikás is. Remekül lő, bárhonnan képes gólt szerezni. Bármelyik pillanatban képes eldönteni egy meccset.

bundesliga.com: Az első felvonást a Volkswagen Arenában rendezik meg. Mi lenne az ideális eredmény a madridi visszavágó előtt?
Dante: Jó lenne, ha a saját ízlésünk szerint alakíthatnánk a meccset. A legfontosabb, hogy félelem nélkül játsszunk, felszabadultan. Azért vagyok ilyen magabiztos, mert a saját szurkolóink előtt ritkán kapunk ki. Valahogyan meg kell sebeznünk a Realt, és megmutatni nekik, hogy mennyire komolyan vesszük a meccset.
bundesliga.com: Több évet játszottál már a Bajnokok Ligájában. Mi teszi igazán különlegessé ezt a versenysorozatot?
Dante: Az európai futball elitjei, a legjobbak játszanak itt. Az edzéseken is érzed az adrenalint. Mindenki játszani akar, mindenki nagyon motivált. A Real ellen pedig jól akarjuk magunkat érezni, és történelmet írni.
Guti: “Három fontos …
Guti: “Három fontos mozzanatot emelnék ki a Clasicóról: az első, amikor Jesét becserélték Benzema helyére, a második, hogy Isco és James a kispadon maradtak, a harmadik pedig, hogy nem cseréltek Ramos kiállítása után.”
Calderón: Ha Mourinho nem megy a Unitedhez, a Realnál köt ki
A Clásicóról: A Barca előnnyel indul, de érdemes odafigyelni a Real Madridra is – ezek az összecsapások mindig a bátorságról, az összecsapásokról szólnak. Ha a Madrid nyer, a bajnokságban talán visszatérhetnek a reményeik, annak ellenére, hogy meglátásom szerint ez a Barcelona már nem a régi katalán csapat.
Benítezről és Zidane-ról: Úgy gondolom, hogy a játékosok egy folyamatos bombázásnak voltak kitéve az újságírók által. Egy olyan edző mellett álltak ki, akit két héttel azután menesztettek, hogy az elnök nyíltan elköteleződött iránta. Mindeközben a helyére egy olyan edző került, aki a legnagyobb tréneri tapasztalatait a spanyol harmadosztályban szerezte. A csapatnál mindeközben el akarták adni Keylort – mázli, hogy velük maradt -, majd De Geát akarták szerződtetni a helyére, miközben a kapusuknak számtalan meccset és pontot köszönhetnek. Emellett ott volt még az affér a kupában is. Mindezek ellenére a csapat mentálisan erős maradt. Az elkötelezettségük és az intelligenciájuk most már nem vet fel kérdéseket.
A csapatról: A csapat olyan játékosokból áll, akik kétségkívül megbékéltek a csapattal. Senki nem tudja megmondani, hogy holnap, vagy a következő meccsen mi fog történni.

Cristianóról: Az, hogy miképpen folytatja, az csakis az elnök matricagyűjtési hajlamától függ. Pérez szereti a drága támadókat, akikért még csak nem is a saját pénzével fizet. Igen, az albuma megvan a matricákhoz, csak azt nem tudja, melyiket hová tegye. A legutóbbi tíz bajnokságból pedig csupán egyet nyertek meg… Ez problémam így pedig semelyikünk nem tud jóslatokba bocsátkozni a jövőt illetően.
A Madrid meghurcoltatása: A Real Madrid egykor egy demokratikus klub volt, ahol a klub tagjai beleszólhattak az elnöki ügyekbe, így ők is a csapat tulajdonosaivá váltak. Az elmúlt évek azonban Florentino Pérez ámokfutó diktatúrájáról szóltak, oda juttatva a klubot, hogy ha nem az ő akarata szerint cselekszel, semmit nem tehetsz a csapatért. Az elmúlt évtizedben ezermillió eurót költöttek, ennyi pénzből sikerült egy ligát nyerniük. Ez nem az én véleményem, ez egy statisztika. A Barcelona persze tapsolna örömében, ha Pérez maradna az elnök.
Az esetleges trófeanélküliség: Ha Mourinho nem igazol a Manchester Unitedhez, ő lesz a Real következő edzője. Ebben teljesen biztos vagyok. Ha nagy bánatunkra a csapat nem nyerne egy címet sem, újra őt látjuk majd a kispadon. Ez a megérzésem. Ha pedig visszatér, vele együtt jönnek az olyan dolgok, mint a pályán lévő háborús övezetek, a kellemetlen sajtótájékoztatók, a FIFA, az UEFA, az UNICEF… Az előző időszaka nem volt a csapat legjobb évei között. Most, nélküle sokkal nagyobb a békesség. Rengeteg konfliktust generált annak idején, amire senki nem vágyott, ez pedig messze van az ideális helyzettől. Az elmúlt években az elnök megpróbálta már visszacsalogatni őt, többször is próbálkozott. Florentino megőrül érte, hogy Mourinho újra nála legyen. Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretné, Zidane nem fogja folytatni a következő szezonban.
Zidane-ról: A spanyol harmadosztályból érkezett. Én remélem, hogy sikeres lesz, a játékosok felnéznek rá és tisztelik őt. Ha valaki, ő ismeri, milyen egy sztárokkal telezsúfolt öltöző. Mindettől függetlenül ő egy harmadosztályú edző.
Álvaro Morata: “Ha a…
Álvaro Morata: “Ha a szerződésemet nézzük, valós az esélye annak, hogy újra a Real Madridban játsszak. Felnézek az olyan játékosokra, akik ott játszottak: Morientes, Raúl, Van Nistelrooy, a brazil Ronaldo…”
Az Onda Cero szerint…
Az Onda Cero szerint a Manchester City csapata már régen érdeklődik Isco iránt. Állítják, hogy már hónapokkal azelőtt kinézték maguknak a spanyolt, hogy a Real egyáltalán érdeklődni kezdett volna iránta annak idején. Végül a több pénz döntött, de az angoloknak mindig is az volt az álmuk, hogy Isco az ő játékosuk lesz egyszer.
A Tuttosport szerint…
A Tuttosport szerint a Real Madrid érdeklődik a Valencia portugál középpályása, André Gomes iránt.
A francia RMC Sport …
A francia RMC Sport szerint a Manchester United egy 50 millió eurós ajánlatot készül a Real Madrid elé tenni Toni Kroosért.
Az angol The Sun sze…
Az angol The Sun szerint a Real Madrid kész kifizetni 60 millió fontot Romelu Lukakuért.
Az ABC szerint a nyá…
Az ABC szerint a nyáron négy távozó lesz a csapattól: Isco, James, Jesé és Benzema.
Hivatalos: A brüssze…
Hivatalos: A brüsszeli robbantások miatt elmarad a jövő hétre tervezett belga-portugál válogatott barátságos meccs.