K. Matyi
Ancelotti: Jó teljesítményt nyújtottunk, nem akartunk semmilyen problémát
A mérkőzés
„Ez már sokkal inkább a fiatal játékosok mentális oldaláról szól. Több lehetőséget kapnak és magabiztosabbak, különösen Valverde. Gólszerzés terén hatalmasat fejlődött a tavalyi énjéhez képest. Vini labda nélkül sokkal jobban mozog, a kapu előtt remekül helyezkedik. Sikerült helyettesítenünk Karimot is, aki az elmúlt idény sztárjátékosa volt.”
„Néhány csapatnak erőssége a pontrúgás és ilyenkor előfordul, hogy ilyen gólokat kapsz. A kezdettől jó teljesítményt nyújtottunk és jó meccset játszottunk, koncentrált a csapat. Nem akartunk semmilyen problémát, csak jól akartunk játszani és ez sikerült is.”
„Mindig ugyanaz a forgatókönyv. A fiatalok meglepik az embereket, Luka és Toni már nem. Mindig nagyon magas szinten játszanak. Vigyáznak a labdára és irányítják a játékot és annak tempóját. Különleges szintet és tapasztalatot képviselnek. Nem gyerekek már, de mindketten nagyon jól játszanak.”
Asensio
„Marco volt ma a legjobb. Szélen játszott és remekül működött együtt Valverdével, aki sokkal szabadabban játszott, illetve Carvajallal is megértették egymást. Ők hárman nagyon jól játszottak együtt. Asensio legtöbbször szélen tűnt fel. Megvan a képessége arra, hogy megteremtse a különbséget a pályán. Kemény volt, a labdával hatékony, anélkül pedig keményen dolgozott.”
Vini Jr. és Valverde
„Egyénileg mindketten magas minőséget képviselnek, ez látható. A személyiség korlátja lehet ennek a minőségnek, de mindketten nagyon erős karakterek, komoly, érett profik. Meglepő, amit tesznek, de nem akarok túl sokat beszélni erről.”
A fiatalok fejlődése
„Nincsenek határaik. Jól teljesítenek és megvan a lehetőségük arra, hogy sok területen fejlődjenek még. Rodrygo, Vini és Valverde remekül teljesítenek. Karim hiányában mindenkire nagyobb felelősség hárult, különösen a támadókra. Megbirkóztak ezzel a felelősséggel és jól teljesítettek.”
Valverde góljai
„Jót tenne neki, ha még több találatot szerezne, mert nagyon jó lövőtechnikája van. Képes arra, hogy sok gólt szerezzen még.”
Asensio hozzáállása
„Asensio remek hozzáállást mutatott akkor is, ha nem játszott. Ez biztosan segíti őt most, mivel megmutatja, milyen minőséget képvisel és mit adhat a csapatnak. Nem kételkedem benne. Ha egy játékos boldogtalan, arra pozitívan és negatívan is reagálhat. Ő az előbbit választotta.”
Vini Jr. és Rodrygo szereplése a brazil válogatottban
„Nem tudhatom pontosan, mennyit játszanak majd a világbajnokságon, mivel nem én döntöm el. Egyértelműen sztárjátékosokká válhatnak. Megmutatják, milyen minőséget képviselnek, meglátjuk, mi történik majd a világbajnokságon.”
Benzema és Tchouaméni
„Nem tudom, Tchouaméni melyik lábával van gond. Nem izomsérülés, a szalagjával van probléma, ami az utóbbi pár napban okozott neki fájdalmat. Jobban érzi magát és érzésem szerint hétfőre már rendben lesz Karimmal együtt. Ő jól érzi magát és játszani fog hétfőn.”
Sergio Ramos
„Rengeteg tapasztalata van, minőségi játékos. Fizikailag jó formában van és véleményem szerint el kellene utaznia a világbajnokságra. Még mindig a világ egyik legjobb középhátvédje.”
Beharangozó: Real Madrid – Celtic: Győzelem a csoportelsőségért
Szerda este 18:45-kor a Real Madrid a Celtic együttesét fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. A csapat célja a csoportelsőség megszerzése a november 7-i sorsolás után. A királyi gárda sorsa a saját kezében van, egy győzelemmel biztosan az élen végezhet a csapat, más esetben a Leipzig-Sahtar összecsapás eredményétől is függ az első hely.
A királyi gárdának ez lesz az első meccse a maradék háromból a világbajnokság előtt, a skót együttes pedig második alkalommal látogat a Santiago Bernabéuba. Az első találkozóra az 1979-1980-as BEK negyeddöntőjében került sor, akkor a habfehér együttes 3-0-s győzelmet aratva továbbjutott, köszönhetően Stielike, Juanito és Santillana találatainak.
„Kiemelkedő teljesítményt szeretnénk nyújtani” – nyilatkozta Carlo Ancelotti a mérkőzés előtt. A keretbe visszatért Karim Benzema, és pályára léphet Toni Kroos is, aki így fogalmazott az összecsapás előtt: „Motiváltak vagyunk, a csoport első helyén akarunk végezni.”
Celtic
A skót együttes már az Európa Ligába sem juthat a csoportból, a hazai pontvadászatot azonban magabiztosan vezetik. Legutóbb a Livingston ellen arattak 3-0-s győzelmet idegenben, a BL-idényt pedig egy jó teljesítménnyel szeretnék zárni.
Courtois: Egy pillanatig sem voltunk meccsben
Courtois
A mérkőzés
„Lassan kezdtünk. Nem voltunk eléggé agresszívak és nem volt meg az intenzitás, és ha egy olyan csapat ellen követed el ezeket a hibákat, mint az RB Leipzig, akkor megfizeted az árát. Nagyon gyorsak és emiatt a kontráknál hihetetlenül veszélyesek. Az edzőnk mondta, hogy a legutóbbi néhány hazai meccsükön sok gólt szereztek, nem hagyhattuk volna, hogy két szögletből is betaláljanak. Bonyolulttá vált a mérkőzés, igyekeztünk egyenlíteni és a szünet előtt már 2-1 volt az állás. A harmadik találatuk azonban eldöntötte a találkozó sorsát.”
„Sok passzt hibáztunk el és nem tudtuk mindig lekezelni a labdát, ez nem volt egy jó meccs. Fel kell ébrednünk. Lehet egy rossz napod. Rövid idő leforgása alatt nagyon sok meccset játszottunk, de nem hiányozhat az intenzitás még akkor sem, ha fáradtak vagyunk. Mindig 100%-ot kell nyújtanunk.”
Védekezés
„Ha pontosabbak vagyunk, veszélyesebbek lehettünk volna a kapu előtt és akár nyerhettünk is volna. A szünet előtti góllal visszatértünk a meccsbe, azonban nem védekeztünk jól; amikor a szélső megindul, a védőnek ki kell rá lépnie, nem pedig várnia.”
Lucas Vázquez
A mérkőzés
„Két gólt kaptunk rögzített helyzetekből. Megnehezítették a dolgunkat, de a csapat küzdött és a félidő előtt sikerült betalálnunk, ez feldobott minket. A második félidőben nagyon szerettünk volna egyenlíteni, de megszerezték a harmadik találatukat és onnantól lehetetlen helyzetbe kerültünk. Nagyon jó csapat és az első félórában magas intenzitással játszanak hazai pályán. Ez a Bajnokok Ligája, itt a legjobbak játszanak, ezt ma ők is bizonyították.”
A csapat teljesítménye
„Egy pillanatig sem veszítettük szem elől a fordítás lehetőségét. Próbáltuk a saját játékunk játszani, helyzeteket kialakítani és segíteni egymást a fordítás érdekében. Most ki kell elemeznünk a mérkőzés során elkövetett hibáinkat.”
Camavinga
„Ez egy nehéz meccs volt, a Leipzig magas intenzitással játszott. Tanulnunk kell abból, ami ma történt és folytatnunk kell az eddig megkezdett úton. A legmagasabb szint a hozzáállásról szól, ha ezt nem mutatjuk meg, veszíteni fogunk, ahogy ma is.”
Ancelotti: Egy vereségből többet lehet tanulni, mint tíz győzelemből
A mérkőzés
„Ez egy nehéz mérkőzés volt, a legnagyobb erősségükre, a kontratámadásokra támaszkodtak. Nehezen vettük fel a ritmust, de végül sikerült, mindent megtettünk az egyenlítésért és egész közel álltunk hozzá.”
„Nem láttam hozzáállásbeli problémát és nem éreztem az intenzitás hiányát sem. Előbb vagy utóbb el kellett veszítenünk egy mérkőzést. Fáj ez a vereség, de talán kevésbé, mint más esetekben, mert még mindig lehetünk csoportelsők.”
Miben kell fejlődni?
„Egyetlen vereségből többet lehet tanulni, mint tíz győzelemből. Arra koncentrálunk, amit rosszul csináltunk ma. Nem védekeztünk jól a rögzített helyzeteknél, két gólt is ezek után kaptunk. Általában sokkal jobbak vagyunk, de előfordul az ilyesmi. Nem azt a teljesítményt nyújtottuk, amit előzetesen reméltünk. A legjobb megoldás az volt, hogy mélyen védekezzünk és kontratámadásokra játsszunk, de pontosan az ellenkezője valósult meg. Kaptunk két gólt és más felfogásban kellett játszanunk.”
Kockázatok
„Voltak hiányzóink, de azok, akik pályára léptek jól játszottak. A hiba a mérkőzés elején jelentkezett. Nagy akarattal játszottak. Remekül védekeztek, keresték a kontrák lehetőségét és nagyon gyorsak voltak ezekben a szituációkban. Voltak lehetőségeink és közel álltunk az egyenlítéshez egészen 3-1-ig. Kockázatokat kell vállalni, ha meg akarod fordítani a találkozót, mi ezt tettük, de nem vált be. Nincs miért panaszkodnom. Azok a játékosok, akik otthon maradtak, nem játszhattak, akik pedig pályára léptek, korábban kevesebb lehetőséget kaptak. Nem változtattam olyan sokat.”
Beharangozó: RB Leipzig – Real Madrid: Mindent bele a csoportelsőségért!
A Real Madrid kedden este 9 órakor az RB Leipzig otthonában lép pályára a Bajnokok Ligájában, pozitív eredmény esetén pedig csoportelsőségét is biztosíthatja a királyi gárda a november 7-i sorsolás előtt. A Shaktar ellen legutóbb sikerült kiharcolni a továbbjutást, így már csak az első vagy második hely lehet a kérdés, de egy döntetlennel már a csoport élén végezhetne az együttes.
Három nappal a Sevilla elleni siker után most az európai porondra kell koncentrálnia a csapatnak, itt folytathatja remek sorozatát Ancelotti együttese. A gárda eddig veretlen az idény során, 16 találkozóból 14-et nyert meg és mindössze 2 döntetlen szerepel a csapat neve mellett.
A mai összecsapás remek alkalmat kínál arra, hogy megmutatkozzon a keret erőssége, mivel olyan kulcsjátékosok hiányoznak, mint Benzema, Modrić vagy Valverde. „A célunk a csoportelsőség. Jó teljesítményt kell nyújtanunk és elfelejthetjük ezt a szakaszt” – nyilatkozta Ancelotti a mérkőzés előtt.
Az ellenfél
A hazai csapat felemás idénykezdet után hétmeccses veretlenségi sorozattal érkezik erre a találkozóra. Pillanatnyilag a második helyet foglalják el a csoportban, legutóbb a Celtic együttesét győzték le, most pedig egy jó eredménnyel szeretnének közelebb kerülni a továbbjutáshoz. Legutóbbi találkozásukkor a Santiago Bernabéuban 2-0-s madridi siker született.
Ancelotti: A csapat célja a csoportelsőség
A mérkőzés
„A célunk a csoportelsőség. Erre meglesz a lehetőségünk és koncentráltak vagyunk. Jó teljesítményt kell nyújtanunk annak érdekében, hogy magunk mögött hagyhassuk ezt a szakaszt.”
„Ez egy nagyon megterhelő periódusa az idénynek, sűrűn követik egymást a kemény mérkőzések. Számomra ez már túl sok. Jól kezeljük a helyzetet, de mint minden csapatot, minket is érintenek sérülések és hiányzók. Ez normális, ha háromnaponta játszani kell.”
Hiányzók
„Természetesen vannak játékosok, akik szeretnének jó formában érkezni a világbajnokságra, de ezt akkor is elérheted, ha rendszeresen játszol. Nem akarunk egy ilyen fontos pillanatban kockázatos döntéseket hozni, jobb Karimot vagy Modrić-ot egy mérkőzésre elveszíteni, mint egy hónapra. Így kezeljük ezeket a helyzeteket. Mind a négyen visszatérnek vasárnap, Ceballosszal együtt.”
Asensio
„A klub pontosan tudja, hogy mit gondolok én és mit gondol Asensio. Sok játékos szerződése jár le a közeljövőben, a hosszabb szünet pedig lehetőséget adhat arra, hogy beszéljünk a szituációról. Addig azonban nincs értelme erről beszélni, amíg véget nem ér az idény ezen szakasza. Még sok időnk van beszélni.”
„Azoktól, akik kevesebb lehetőséget kapnak azt kérem, hogy viselkedjenek profin, vegyék komolyan és ne adják fel a nehezebb pillanatokban sem. Asensio is ezt teszi mindenki mással együtt, aki kevesebbet játszik. Mivel van néhány hiányzónk, természetesen néhányan pályára lépnek majd és hozzáteszik a magukét.”
Rodrygo pozíciója
„A középső támadó mobilitása fontos kérdés számunkra. Azt mondtam neki, hogy mozgékonynak kell lennie, és így is játszik. Karim a tanára, nagyon jól oktatta ebből a szempontból. Ha Karimot nézed, látod, hogyan kell játszania a Real Madrid középső támadójának.”
Vinícius
„Játszani fog, mivel nem fáradt.”
A mérkőzések fontossága
„Ennél a klubnál minden találkozó fontos, mindig a legjobbat kell nyújtanod. Nem számít, hogy a Bajnokok Ligájában vagy a bajnokságban lépsz pályára. Nincs messze a szünet, jól teljesítettünk eddig és a célunk, hogy jól zárjuk az idény ezen szakaszát. Semmi sem dől még el, de jó pozícióban lehetünk, amikor visszatérünk.”
Bizalma Valverdében
„Viccelődtünk már ezen vele. Megvan benne a minőség, tavaly nem tudta elégszer megmutatni ezt. Szerencsére idén már megvolt rá a lehetősége.”
RB Leipzig
„Nagyon jó játékosaik vannak. Követtem a magyar válogatott mérkőzéseit, mivel a szövetségi kapitányuk olasz, nagyszerű munkát végeznek. Szoboszlai nagyon erős játékos, magas minőséget képvisel, fontos szerepet játszik majd a holnapi találkozón.”
Látogatása Lipcsében a Bayern München edzőjeként
„Tisztán emlékszem rá, az idény utolsó mérkőzése volt. Alaba nagyszerű góljával nyertünk, beszélgettünk erről az út során. A Lipcse azóta jobb csapattá vált, jobb futballt játszanak és magabiztosak. Nagyszerű mérkőzésre számítok.”
Rüdiger: Ez a csapat magas minőséget képvisel
A mérkőzés
„Korábban még nem játszottam ellenük, de a mérkőzés után beszélni fogunk. Ez a csapat magas intenzitással játszik, ígéretes fiataljaik vannak és Timo Werner személyében egy remek támadójuk is. Tudom, milyen jó játékos ő, remélem, ezt a világbajnokságon bizonyítja majd, és nem holnap.”
„Meglep, milyen hamar beilleszkedtem a csapatba. Kroos és Alaba sokat segített nekem, nagyon boldog vagyok itt. Ahogy a bemutatásomkor is mondtam, mindig 100%-ot adok bele a csapatért. Idáig elégedett vagyok a teljesítményemmel és alig várom a világbajnokságot. Nem szükséges minden meccsen játszanom, mert nagyszerű csapatunk van, magas minőséget képviselünk. Jól érzem magam és boldog vagyok.”
Vinícius
„Számomra olyan, mint egy kistestvér. Segít a spanyol nyelvben, remekül megértjük egymást annak ellenére, hogy nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Nagy potenciál rejtőzik benne és ezt minden mérkőzésen meg is mutatja. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben aranylabdás is lehet.”
Kroos szerződéshosszabbítása
„Ő a Real Madrid legendája. A klubon és a csapaton belül is komoly tiszteletnek örvend. Ő dönti el, mihez kezd, de tudja, mennyit jelent itt mindenkinek és remélem, folytatja a játékot. A nemzeti csapatban sokszor szerepeltünk együtt, ő egy olyan játékos, aki bármikor meg tud fordítani egy meccset. Hiányozni fog a világbajnokságon.”
Saját helyezése az Aranylabda-szavazáson
„Benzema érdemelte meg az Aranylabdát, fantasztikus idény volt számára a tavalyi. Ez volt az első alkalom, hogy az én nevem is a listára került. Szép dolog, de ez nem változtat semmin.”
Az RB Leipzig elleni keret
Kapusok: Courtois, Lunin és Luis López.
Védők: Carvajal, E. Militão, Alaba, Vallejo, Nacho, Odriozola, Lucas V., Rüdiger és F. Mendy.
Középpályások: Kroos, Modrić, Camavinga, Tchouaméni, Dotor és Arribas.
Támadók: Hazard, Asensio, Vini Jr., Rodrygo és Álvaro.
Kimaradt: Mariano, Ceballos, Benzema és Valverde sérülés miatt.
RB Leipzig – Real Madrid (Bajnokok Ligája mérkőzés)
Helyszín: Lipcse (RB Arena); Időpont: 2022.10.25. (kedd), 21:00 óra; TV: M4 Sport
Lucas Vázquez: Nehezen megszerzett győzelem volt, meccseket kell nyernünk
Lucas Vázquez
A mérkőzés
„Kemény meccs volt ez számunkra. Örülünk, hogy sikerült megszereznünk a győzelmet, folytatnunk kell ezt a sorozatot. Keményen dolgozunk annak érdekében, hogy az egész idény során ilyenek legyünk. A közvetlen riválisok legyőzése mindig feltölt minket mentálisan.”
„Az egyenlítés után kicsit szenvedtünk labda nélkül; nehéz volt visszaszerezni és nagyon könnyen eladtuk. Amint sikerült megnyugodnunk, ismét játékban voltunk és helyzeteket alakítottunk ki, végül meg is szereztük a győzelmet.”
Katalizátorok a padról
„Nagyon koncentráltunk és meg akartuk változtatni a meccset, örülök, hogy segíthettük a csapatot."
Valverde teljesítménye a kapu előtt
"Valverde nagyon érzi a kaput, ki kell használnia és hatalmas mennyiségű gólt fog szerezni.”
Courtois
A mérkőzés
„Az első játékrészben irányítottuk a meccset. Talán meg kellett volna szereznünk a második gólt is, hogy megnyugodjunk, mert a Sevilla egy jó csapat, és ha kicsit szerencsésen is, de kiegyenlítettek. Ezt követően ismét felébredtük és két nagyszerű gólt szereztünk. A második félidő elején reményt adtunk nekik, majd a cseréink után változtak a dolgok és visszaszereztük az irányítást. Ez egy jó kis győzelem volt egy kemény ellenfél ellen, továbbra is vezetjük a bajnokságot.”
Valverde bombája
„Az edzéseken én kapom ezeket és gyakran mondjuk neki, hogy meccseken is többet kellene vállalnia. Nagyon erősek a lövései és ha sikerül helyeznie, akkor megállíthatatlan. Örülök, hogy idén többször vállalkozik, mert kiemelkedően lő.”
A Jasin-díj bemutatása a Bernabéuban
„Büszke vagyok, hogy megnyerhettem, ez egy különleges pillanat volt itt a stadionban Karim mellett, aki megérdemelten nyerte meg az Aranylabdát. Az is különleges, hogy Iker Casillas személyében egy igazi legenda mutatta be a díjat, gyermekkori hősöm volt, majd ezt követően az egész stadion előtt ünnepelhettünk. Ez mind a tavaly elvégzett kemény munkának köszönhető a csapat és a szurkolók részéről.”
Asensio
A mérkőzés
„Örülök a győzelemnek és annak, hogy segíthettem a csapatot, míg pályán voltam. Fontos számomra, hogy minden lehetőséget megragadjak. Jó úton haladunk, győzelmeket aratunk és jól is játszunk. Hosszú az idény és várnom kell a lehetőségre. Nem játszok sokat, de csak arra koncentrálok, hogy jól játsszak, segítsem a csapatot és mindent beleadjak.”
Poszt
„Eredetileg inkább középen játszottam, de a Real Madridnál töltött idő alatt gyakran a széleken vetettek be, de minden pozícióhoz képes vagyok alkalmazkodni.”
Ancelotti: A cserék magabiztosságot és energiát adtak a csapatnak
A mérkőzés
„Az első félidőben nagyon nagy nyomást gyakoroltunk rájuk és nagyon gyorsan járatták a labdát, igyekeztek tartani a tempót. Jó munkát végeztünk, de a szünet után visszaestünk és az egyenlítés után a magabiztosságunk is elveszett. A cserék hoztak ismét energiát és önbizalmat a csapatnak. A második találatnál, Asensio és Vini remek passzai után dőlt el a találkozó.”
„Csodálatos a kispadunk, remek a hozzáállása a játékosoknak. Ha a csereként beállók teremtik meg a különbséget, az azt jelenti, hogy egészséges kerettel dolgozunk. Az idénynek ebben a szakaszában minden meccsen így kell küzdenünk, mert mindegyik fizikálisan és mentálisan is ennyire megterhelő. Nem állhatunk le, harcolnunk kell és igyekezni megnyerni a meccseinket.”
A keret
„Nagyon élvezetes ezzel a csapattal dolgozni, mert minden döntésemet tiszteletben tartják és nem csinálnak semmiből problémát. Ez az egyik, ha nem a legjobb keret, amellyel valaha dolgoztam.”
Valverde sérülése
„Kapott egy rúgást a lábára és ez zavarja. Megvizsgáljuk, de nem tudom kedden játszhat-e. Figyelembe véve, hogy tavaly csak egyetlen gólt szerzett, komoly veszélyben forgott az edzői papírom, de nagyon felelősségteljes és kihúz a bajból. Nem vagyok híve a szerencsejátéknak.”
Vini Jr. és a két gólpassza
„Két asszisztot is kiosztott, számomra pedig ezek fontosabbak, mint a gólok. Veszélyes játékos és teljesen normális, hogy az ellenfelek keményen lépnek fel ellene. Nagyon sok egy az egy elleni szituációt alakít ki, a kiemelkedő játékosokat pedig mindig ilyen különleges fogadtatásban részesítik az ellenfelek.”
Benzema
„Nem lesz bevethető kedden, de vasárnap már úgy vélem, pályára léphet. Nem aggódom miatta, mert a tegnapi csak egy aprócska sérülés. Igaz, hogy nem volt a legjobb formában, de ha egészséges és motivált, továbbra is fontos játékosa lehet a csapatnak, még ha a keretünk erőssége lehetővé is teszi egy ilyen fontos személy pótlását. Ez nem jelenti azt, hogy Karim ne lenne fontos számunkra az idény második felében.”
Asensio dicsérete
„Ő egy nagyszerű játékos, akiben minden megvan ahhoz, hogy a Real Maridban játsszon. Kihasználja azt a kevés lehetőséget, amit adok neki, többet érdemel. Vinivel együtt ők teremtették meg ma a különbséget.”