K. Matyi
Valverde: Támadásban nagyon pontosak voltunk
Valverde
A mérkőzés
„Nagyon elégedett vagyok a befektetett munkával és azzal, hogy ismét góllal járulhattam hozzá a csapat sikeréhez. Az edző azt mondta, el kell érnem a tízgólos határt, szóval most erre koncentrálok. Van rajtam nyomás, de pozitív értelemben. Ez segített hinni magamban, önbizalmat adott és arra sarkallt, hogy még több gólt szerezzek. Támadásban pontosak voltunk és keményen védekeztünk. Lunin mentett meg minket, másképp a dolgok nehezebben alakultak volna.”
„Az edző azt mondta, hogy játsszuk a saját játékunkat. Tudjuk, hogy fontos a győzelmi széria fenntartása, mert ez mentálisan is segít bennünket. Nagyon jól dolgoztunk ma. Jól mozogtunk, így teret nyitottunk és lehetőségeket alakítottunk ki. Egy olyan fontos győzelem után, mint a Barcelona elleni, amely fizikálisan és mentálisan is megterhelő volt, nehéz ismét pályára lépni, de ha trófeákat akarunk nyerni, különösen a bajnokit, akkor minden mérkőzésen koncentrálnunk kell.”
Három elvett gól
„Furcsa. Hozzá kell szokni, manapság ilyen a futball. Ünnepled a gólod, úgy gondolod, komfortosabb helyzetbe kerültél, majd hirtelen visszavonják, majd ismét és ismét. Kicsit megtévesztő, de ez a modern futball.”
Lunin
A mérkőzés
„Furcsa meccs volt, mert három találatunkat is visszavonták, de agresszívan védekeztünk és sikerült problémákat okoznunk elöl. Jó teljesítményt nyújtottunk és irányítottuk a találkozót. Ez a csapat megköveteli, hogy minden nap koncentrálj és felkészült légy, mivel a legjobb játékosokkal és edzőkkel dolgozol együtt.”
„Az első pillanattól az utolsóig felkészültnek kell lenned, ugyanúgy kell játszanod és szervezetten kell védekezni, ez a győzelem kulcsa. Kapott gól nélkül lehozni egy meccset mindig pozitívum, a kapus és a csapat számára is. Nagyon élvezem a csapat játékát, nagyszerű érzés. Akkor is élvezed, ha csak kívülről nézed, de a pályáról is ugyanolyan élvezetes.”
Felkészülés
„Könnyű, a világ legjobb klubjában játszom. Az egész családom és én is nagyon boldog vagyok, minden napot élvezek itt. Minden nap a legjobbakkal dolgozom, remek csapattársaim vannak, ez egy nagyszerű társaság és a csapatszellem is kiváló. Magas szintű edzéseket végzünk, technikailag és fizikálisan is rengeteg munkát teszünk bele.”
Ancelotti: A csapat koncentrált és remekül teljesített
A mérkőzés
„Ez egy fontos mérkőzés volt, mert a Clásico után egy kicsit eshetett volna a szint. Nem akarok semmit sem a rotálásra fogni. A csapat remekül teljesített, nagyon koncentrált mindenki és elöl megvolt a szükséges mobilitás. A 70. percig nyitott volt a találkozó, sokkal nehezebb is lehetett volna.”
„Ez egy nagyon fontos szakasza az idénynek, mert a csapat remekül játszik. Erősek vagyunk és semmilyen gondunk nincs. Úgy vélem, Courtois szombaton már visszatérhet és Ceballos is csatlakozhat rövidesen. A lehető legtöbbet kell kihoznunk a jelenlegi helyzetből. Sok meccset kell játszanunk és rengeteg opciónk van, nem csak a kezdőre számíthatunk.”
Rodrygo és Valverde
„Egyértelmű, hogy több, mint 11 játékos is megérdemelné, hogy játsszon. Vállaltam a kockázatot azzal, hogy azt mondtam Valverdének, hogy 10 gólt kell szereznie, ezt remélhetőleg eléri és akkor én sem maradok szégyenben. Kitűnően játszik és minden találkozón képes meglepni, mindent jól csinál: támad, védekezik, lő, fut… Ha a modern középpályásra gondolunk, elég Valverdére tekinteni jelenleg.”
Lunin dicsérete
„Teljesíti a feladatát. Megmutatta, hogy képes helyettesíteni Courtois-t, készen áll, felkészült, egy kiváló hálóőr. Minden mérkőzéssel egyre jobb lesz és tapasztalatot gyűjt, eddig ez hiányzott nála. Nagyon fiatal és magas minőséget képvisel, csak a tapasztalata hiányzik.”
Asensio
„Nem beszéltünk a szerződéséről. Marco is ugyanúgy a keret tagja. Igaz, hogy nem játszott olyan sokat, de bizonyította, hogy képes teljesíteni. Abban a pár percben, amíg pályán volt, döntőnek bizonyult és több lehetőséget is kap majd. A szerződéséről is beszélünk vele.”
Beharangozó: Elche – Real Madrid: Idegenben növelheti előnyét a királyi gárda
Miután bebiztosította helyét a Bl legjobb 16 csapata között és hétvégén legyőzte a Barcelonát, a Real Madrid remek idegenbeli sorozatát folytathatja a hét közepén. Ancelotti csapata remek formában érkezik az Elche otthonába, eddig nyolc győzelem és egy döntetlen az együttes mérlege a bajnokságban.
Benzema, az aranylabdás
Ez lesz Karim Benzema első mérkőzése aranylabdásként. A francia támadó hétfőn este vehette át a France Football elismerését, így egy felejthetetlen hét részeként érkezhet a Martínez Valeróba. A csapatkapitány eddig hat mérkőzésen négy találatot szerzett, most az Elche ellen remekelhet, mint a világ legjobb játékosa.
„Készen kell állnunk, különösen mentálisan. A három pont sorsa a tét, ahogy az el Clásico során is az volt” – jelentette ki Ancelotti a mérkőzés előtt. Az olasz szakember nem számíthat a Jasin-díj friss nyertesére, Thibaut Courtois-ra, azonban Luka Modrić és Vini Jr. szerepel a keret tagjai között.
Elche
A házigazda jelenleg az utolsó helyet foglalja el a tabellán három ponttal. A csapat vezetőedzője Jorge Almirón, aki a legutóbbi fordulóban debütált a kispadon, az együttes legutóbbi két mérkőzésén pedig egyaránt pontot szerzett a Valencia és a Mallorca ellen.
Kroos: Nehéz elképzelni, hogy csak 2-1-re nyertünk, de néha van ilyen
Kroos
A mérkőzés
„Néha a labda egyszerűen nem akar bemenni, több góllal is nyerhettünk volna. Végül sikerült megszerezni a három pontot, megérdemelten győztünk. Az első félidőben remek teljesítményt nyújtottunk, folyt a játék és nyomás alá helyeztük őket, nagyon jó teljesítmény volt. Csak néhány gól hiányzott.”
„Ancelotti a félidőben azt mondta, hogy a saját játékunkra kell koncentrálnunk, mert csak egyetlen gól volt a különbség. Nem hiszem el, hogy csak 2-1-re nyertünk, de ez néha ilyen. A következő meccseken biztosan bemegy a labda ezek után.”
Ötpontos előny a csoportban
„A célunk, hogy mihamarabb bebiztosítsuk a továbbjutást. Három meccsen kilenc pontot szereztünk, ennél többet nem tehetünk. Volt néhány kiemelkedő teljesítményünk a Bajnokok Ligájában. A következő héten is jó eredményt szeretnénk elérni és tovább is szeretnénk jutni.”
Valverde
A mérkőzés
„Nagyon örülök a győzelemnek. Természetesen egy kicsit csalódott vagyok, mert több gólt is szerezhettünk volna, de pozitívak voltunk, ma mindenki gólt akart szerezni. Javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon és még magabiztosabb eredményeket érhetünk el.”
„Ancelotti is a gólszerzésre bátorított minket, mert nem dőlhettünk hátra, a 2-1-s eredményből még bármi lehetett. Úgy gondolom, jól játszottunk, védekezésben még kicsit javulnunk kell, főleg a középpályán, hogy ne játszhassanak a vonalak közt. Jobban kell játszanom, mert hosszú még az idény.”
A stratégia
„A feladatom az volt, hogy lezárjam a passzsávokat középen, mindig itt keresték a lehetőségeket. Próbáltam a támadásokat is segíteni, valamint a középpályásokat is a letámadások alkalmával. Carvajalnak is besegítettem a szélen. Úgy vélem, jó teljesítményt nyújtottunk, egyedül a gólok hiányoztak.”
Érzések
„Nagyon büszke vagyok a befektetett munkára, úgy érzem, ma döntetlent játszottunk, pedig győztünk. Újabb három pontot szereztünk, a tabella élén állunk és minden mérkőzést megnyertünk. A többi meccsünket is meg akarjuk nyerni. Élvezzük a játékot, néha a küzdelmes mérkőzésen szerzett győzelmek az élvezetesebbek.”
Rodrygo
A mérkőzés
Örülök a gólomnak és a gólpasszomnak, de a legfontosabb a győzelem. Nagyon jól játszottunk és boldogan mehetünk haza.”
A második félidő
„Az edző azt kérte, hogy koncentráljunk jobban, mert az első félidőben ugyan úgy tűnt, hogy ez egy könnyű győzelem lesz, mert komfortosan éreztük magunkat, de mégis bonyolultabbá vált a helyzet. Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapat ellen játszunk és problémákat okozhatnak nekünk. Végül sikerült megszereznünk a győzelmet.”
Különleges kapcsolata a Bajnokok Ligájával
„A Bajnokok Ligája az első meccsem óta különleges, akkor éreztem valami mást. Itt mindig történik valami: gólt szerzek vagy gólpasszt adok. Ma mindkettő sikerült. Remélem, mindig így alakul majd.”
Kapcsolat Vinivel és Benzemával
„Ha jó játékosok játszanak együtt, remek dolgok alakulhatnak ki, ez velünk is így van. Remek teljesítményt nyújtottunk és sokszor nagyon jól játszottunk össze. Több gólt is szerezhettünk volna, de így is boldog vagyok.”
Ancelotti: Elégedett vagyok, mert jól játszott a csapat
A mérkőzés
„Elégedett vagyok, mert a csapat jól játszott, magasan letámadtunk és remek összjátékokat láthattunk. Sok helyzetet alakítottunk ki, de nem sikerült kihasználni őket. Fontos volt azonban, hogy legyenek lehetőségeink és ez meg is volt. Valverde előrelépései sokat segítettek.”
„Kroos és Tchouaméni remekül teljesítettek a labdával. A következő héten lehetőségünk lesz megnyerni a csoportunkat, utána koncentrálhatunk a bajnokságra. Természetes, hogy a Bajnokok Ligája felemészti az erődet, ezért nagyon fontos számunkra ez a lehetőség.”
„A csapat akkor pihen, amikor annak itt az ideje. 2-0-ra vezettünk, irányítottuk a mérkőzést. Fontos az intenzitás, de nem lehet végig így játszani. Kicsit visszavettünk, mert irányítottuk a meccset és komfortosan éreztük magunkat. A félidőben beszéltem a játékosokkal, mert még nem fújták le akkor a találkozót. Néha megtörténik az ilyesmi, jól játszottunk és könnyű menetnek tűnt, de ezek az igazán veszélyes mérkőzések. Egyetlen lehetőséget adtunk nekik, ezért nem aggódom.”
Rodrygo posztja
„Pozíciót váltott a nyomásgyakorlás érdekében, így letámadhatott akkor, amikor a középhátvédek megpróbálták kihozni a labdát. Többet játszott középen Karimmal, mert néhány meccsen erre is lehetőségünk van. Elképesztően bánik a labdával és bárhol képes játszani. Azért változtattunk a pozícióján, mert így magasabb letámadásra voltunk képesek.”
„Begörcsölt a vádlija. Semmi komolyról nincs szó, rendben lesz. Még fejlődnie kell, de sokkal magabiztosabb és pontosabb a játéka is. A legjobbját nyújtja. Több lehetőséget kap, mert megérdemli az eddigi teljesítményei után.”
Benzema
„Remekül érzi magát és kulcsfontosságú szerepet játszott az általa képviselt minőség és a helyezkedése miatt. A csapatért játszott, a tizenhatoson belül élt igazán. Nem szerzett gólt, de ez nem is számít pillanatnyilag. Az állapota sokat javult és remek teljesítményt nyújtott.”
Carvajal: Szeretnénk bebiztosítani az első helyünket a csoportban
A mérkőzés
„Kemény találkozó vár ránk a csoport második helyezettje ellen, szeretnénk bebiztosítani a helyünket az élen, nagy lépést tehetünk efelé holnap.”
„Szerencsésnek érzem magam, hogy öt Bajnokok Ligáját is nyerhettem a klub színeiben. A titok az, hogy minden idény elején új lelkesedéssel indulunk, a célunk, hogy valami történelmit hajtsunk végre habfehér mezben. A klub értékei azt tanítják, hogy mindig nyerj és küzdj, ha pályára lépsz. Személy szerint jól érzem magam és sok lehetőséget kapok. Igyekszem fizikálisan is formába lendülni a világbajnokságra, hat vagy hét hetem van még, jó formában akarok megérkezni a tornára.”
A bajnokság vagy a Bajnokok Ligája megnyerése jelent többet?
Mindenkinek megvan a szubjektív véleménye erről. Úgy vélem, ha az utóbbi kilenc sorozatból ötöt sikerült megnyerned, az nem szerencse kérdése. Attól függ, hogy ki mit tart jogosnak. A futball az eredményekről szól, az a csapat nyer, aki több gólt szerez, mint ahányat kap. Ebből a szempontból mi voltunk a legjobbak. Nehéz arról beszélni, hogy mi igazságos és mi nem. Mi voltunk a bajnokok, a BL-ben pedig tudtuk, hogy mikor mit kell tennünk. Ha más csapatok teszik ezt, akkor a meritokrácia is tisztességesnek tűnik.”
Miért nem a Real Madrid a BL fő esélyese?
„Nagyszerű idényünk volt a bajnokságban, egy felemás szezonunk a BL-ben, de sikerült megnyernünk azt is. Nem tudom, miért nem mi vagyunk a favoritok. Nem én számítom ki az esélyeket a fogadóirodáknál. A Real Madrid a legfőbb 4-5 esélyes között van. Tudjuk, mennyire nehéz megnyerni ezt a sorozatot, nem hinném, hogy bárki, aki szembekerül velünk, nem tart minket potenciális győztesnek.”
A naptár sűrűsége
„Tudjuk, hogy a világbajnokság milyen sűrűvé teszi ezt az időszakot. Háromnaponta játszunk, a válogatott szünet után vasárnap már bajnokink volt, majd következik a BL-meccs és szombaton a következő találkozó. Ez a pihenés szempontjából egyáltalán nem kedvező. Rengeteg mérkőzés, kevés lehetőség a feltöltődésre. Ez fizikálisan megviselhet minket.”
Benzema és a kihagyott büntető az Osasuna ellen
„Nem hiszem, hogy ez hatással lesz rá. Ő ettől jobb és kulcsfontosságú számunkra. Ő a legjobb a posztján. Remélhetőleg szerez két-három gólt és túllép ezen a hibán. Tudjuk, milyen a futball világa. Vannak rosszabb meccsek, mennyből is kerülhetsz a pokolba, vagy fordítva. Akár jó, akár rossz ez, pár nap múlva jön a következő meccs, ahol helyrehozhatod a dolgokat.”
Fiatalok a keretben
„Nem a reflektorfény ellopásáról beszélünk, kiegészítik a keretet, amely generációváltáson megy át és a jövőben ők lesznek a meghatározó játékosok. Most harmónia van a lelkes, keményen dolgozó fiatalok és a tapasztalt játékosok között. Ez az együttműködés eredményezi, hogy ilyen jó, versenyképes keretünk van.”
A szélsőhátvéd feladata
„Többet kell támadnod, de emellett az egyensúlyt is fenn kell tartani. Minden edző bizonyos feladatokkal bízza meg a szélsővédőket. Számomra az első a védekezés, ezt követi a támadás. Segítenem kell a csapatot és ennek érdekében jó döntéseket kell hoznom.”
Az ukrán helyzet
„Szégyen, hogy 2022-ben ilyen előfordul, egy csapat nem játszhat a hazájában, a helyi játékosoknak el kell hagyniuk az országukat. Látni a Sahtart, akik négy pontot szereztek két BL-meccsen, játszanak és reményt adnak néhány pillanat erejéig, ez nagyon jó az országnak. Jó dolog, hogy a futballon keresztül egy ideig elfelejthetik ezeket a dolgokat.”
A világbajnokság
„Pillanatnyilag nem hiszem, hogy sok játékos gondolna a vb-re. Annyira sűrű a menetrend, hogy egy hónap alatt le is tudjuk a csoportkört. Mindenki szeretne a lehető legjobb helyen állni a bajnokságban is.”
A Sahtar Donyeck elleni keret
Kapusok: Lunin, Luis López és Cañizares.
Védők: Carvajal, Militão, Alaba, Vallejo, Nacho, Odriozola, Rüdiger és F. Mendy.
Középpályások: Kroos, Modrić, Camavinga, Valverde, Lucas Vázquez és Tchouaméni.
Támadók: Hazard, Benzema, Asensio, Vini Jr., Rodrygo és Mariano
Kimaradt: Courtois és Ceballos sérülés miatt.
Real Madrid – Sahtar Donyeck (Bajnokok Ligája, csoportkör)
Helyszín: Madrid (Santiago Bernabéu); Időpont: 2022.10.05. (szerda), 21:00 óra; TV: Sport 2
Ancelotti: Fontos mérkőzés lesz ez, megszerezhetjük a harmadik győzelmünk
A mérkőzés
„Fontos találkozó ez a csoportban, hiszen egy győzelemmel már kilenc pontunk lenne. Készen állunk. A vasárnapi nem a legjobb meccsünk volt, szeretnénk fejlődni és más oldalunkat mutatni.”
„Kemény ellenféllel nézünk szembe. Nagyon jól kezdték a csoportkört, legyőzték a Lipcsét. Minden tiszteletünk az övék. Courtois nem léphet pályára, de visszatért Modrić és Lucas Vázquez is, már mindketten a csapattal edzettek. Sajnos Ceballos megsérült, így ő nem került be a keretbe. A combhajlítója sérült meg edzésen, holnap vizsgálják meg.”
Hazard
„Minden játékos tisztában van a saját helyzetével. Mindenki magyarázatot kér a sajátjára és el is beszélgetek velük ilyenkor. Eden nem beszélt velem, mert tudja, milyen helyzetben van, más játékosok is vannak előtte. Nagy a versengés a posztján, valaki több lehetőséget kap, valaki kevesebbet, a helyzete elég egyértelmű.”
Kritikák Benzema irányába
„Mindenkinek joga van véleményt formálni. Ha Karim nem teljesít a saját szintjén, ezek a vélemények felerősödhetnek. Ez normális a futballban, azonban sem minket, sem őt nem befolyásolják.”
Különbségek a versenysorozatok között
„Mindig meg akartam nyerni a Bajnokok Ligáját. A bajnokság is nagyon fontos, de a BL a legfontosabb sorozat a labdarúgásban. Sokkal többet jelent, ha sikerül megnyerni. Minden sorozat különbözik. Az egyikben 38 mérkőzést játszunk és ez teljesen más, mint az, ahol sokkal kevesebb találkozó vár ránk. A másik sorozatban egyenes kieséses szakasz is van, ahol akár 180 percnél is tovább tart egy párharc. Itt számítanak igazán az apró részletek. Nem a szerencséről vagy a balszerencséről van szó. Ha ilyenekről beszélnénk, vagy a saját gondjainkat rejtegetnénk, vagy mások érdemeit vennénk el.”
Apró részletek
„Ha az Osasuna elleni mérkőzés után azt mondják, hogy balszerencsénk volt, mert kihagytunk egy tizenegyest, az két dolgot jelenthet. Először is azt, hogy gondunk van védekezésben a labdaszerzéssel, másodszor pedig a remekül játszó ellenfelünk érdemeit vennénk el. Az apró részletek irányíthatók, ha mindenki elkötelezett, megfelelően áll a dolgokhoz, de kell hozzá a jó személyiség és a csapat összetartása.”
„A Bajnokok Ligájában egy csapat akár hat perc alatt is képes három gólt lőni, ez ellenem is előfordult egy döntőben. Ha nem félsz vagy nyugodt tudsz maradni, akár kétszer is betalálhatsz egy perc alatt az elődöntőben. Irányíthatod ezeket a részleteket az erős csapatszellemmel, egyénileg azonban ez nem lehetséges. A Real Madrid remekül kezelte ezeket a helyzeteket történelme során. Az előző kiírást is az apró részletek határozták meg. Még mi is meglepődtünk azon, hogy mire vagyunk képesek.”
Modrić a kezdőben
„Nem tudom, hogy Modrić kezd majd vagy sem.”
Courtois
„Sokkal jobban érzi magát a tegnapi kezelés után. Nem biztos, hogy a Getafe ellen már pályára léphet. A Sahtar elleni visszavágón vagy a Barcelona ellen már valószínűleg játszhat.”
Jó futballt játszani
„Erről nem tudok véleményt mondani. Alkalmazkodnunk kell ahhoz, ami jobb számunkra. Mindenkinek megvan a maga véleménye, az, hogy egy csapat jó futballt játszik-e, sok mindenen múlik. Nemcsak a labdával kell remekül bánni, hanem védekezésben is jól kell teljesíteni. Sikeresnek lenni azt jelenti, hogy jól végzed a munkád. Nem lehetsz sikeres, ha csak egy dologban vagy jó, különösen a BL-ben. Nehéz azt mondani, hogy a legjobb csapat nyeri a Bajnokok Ligáját.”
A BL jövője
„A klub történelme is hozzátartozik ehhez a sorozathoz, efelől nem lehet kétség. Nem véletlen egybeesés, hogy ez a csapat és ez a klub ilyen sikeres ebben a sorozatban. Ami történt, az segít minket a jelenben és a jövőben is.”
Camavinga
„A mérkőzés elején gondja lehet a helyezkedéssel. Ha nyitottabbá válik a találkozó, ő is jobban érzi magát. Ez a probléma a korából adódik. Tapasztalatot kell szereznie, meg kell ismernie a környezetét. Labdával és anélkül is elképesztő minőséget képvisel, de nincs meg a tapasztalata. 19 éves, ami történik vele az teljesen normális.”
Sahtar
„Sok gondjuk akadt az utazással és az edzéssel. A Bajnokok Ligájában remekül kezdtek, legyőzték a Lipcsét. Hasonló stílust képviselnek, mint tavaly. Szeretik játszani a futballt és feltörni az ellenfél védelmét. Gyors támadóik vannak és veszélyes kontrákat vezetnek. Egy komplett együttesről beszélünk, tisztelnünk kell őket.”
Ancelotti: Irányítottuk a mérkőzést, győzelmet érdemeltünk
A mérkőzés
„Nem volt jó meccs. Az első félidőben hiányzott az intenzitás, labdával és anélkül is. A védelmi vonalunk nem gyakorolt elég nagy nyomást az ellenfélre. A második játékrész jobb volt, az egyenlítő góljuk után sokat fejlődtünk intenzitásban. Változtattam annak érdekében, hogy frissebbek legyünk.”
„A kapott gólunkat egy középről indított passz előzte meg, illetve volt néhány kontratámadásuk, de nem voltak annyira veszélyesek. Nem játszottunk annyira feszített tempóban, irányítottuk a mérkőzést és megérdemeltük volna a győzelmet. Emberelőnyben igyekeztünk a beadásokra is hagyatkozni, de ez nekik is feküdt. Nem volt lehetőségünk másra. A tizenegyessel megnyerhettük volna a találkozót. Egy nagyon pozitív sorozat végéhez értünk, reméljük, kezdhetünk egy újat a következő alkalommal.”
Öltöző
„Mindenkit feldúl, hogy nem sikerült győznünk. Nem örülünk ennek, ez az oka annak, hogy tavaly sikereket értünk el. Nem örülünk a döntetlennek és amint lehet, reagálni fogunk rá.”
Válogatott szünet
„Nem használhatjuk kifogásként a szünetet. Kezelnünk kell ezt a helyzetet is. Nagyon jó a keretünk és azokat igyekeztem játszatni, akik itt voltak és edzettek. A mérkőzés nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Megszereztük a vezetést, de nem tudtuk értékesíteni a büntetőt. Eddig nagyon jól teljesítettünk és ezt folytatjuk a későbbiekben is.”
Kapott gól minden bajnokin
„Ezen a területen fejlődnünk kell. A csapat jól helyezkedett a kapott gólunknál, nem volt szerencsénk. Jobban kell teljesítenünk ebből a szempontból, de a Bajnokok Ligájában ezzel nem volt gond eddig.”
Benzema visszatérése
„Nem ez volt a legjobb meccse, de ez várható volt azután, hogy néhány találkozót ki kellett hagynia. Nagyon keményen edzett, valószínűleg még nem lendült teljesen formába. Dolgoznia kell a soron következő mérkőzések előtt. Az elmúlt idényben ő lőtte a két legfontosabb büntetőnket és nem hibázott. Ő a csapat legjobb tizenegyeslövője és továbbra is ő végzi el őket.”
Courtois sérülése
„Hétfőn elvégeznek néhány tesztet és meglátjuk, mikor térhet vissza. Izomproblémája van, azt hiszem, az ülőidegével van gond. Meglátjuk, szerdán játszhat-e vagy sem.”
Hazard
„Ezen a mérkőzésen egy erős középcsatárra volt szükségünk, aki jó a levegőben, mint Mariano, aki fejjel tudott is veszélyeztetni. Ez nem a Hazard kvalitásainak megfelelő meccs volt.”
Beharangozó: Real Madrid – Osasuna: A cél a hetedik győzelem a bajnokságban
A válogatott szünet után ismét pályára lép a Real Madrid. A királyi gárda 14 nap után szerepelhet ismét, a cél pedig egyértelmű: folytatni kell az eddigi hibátlan sorozatot a bajnokságban. A mai ellenfél az Osasuna együttese lesz, a felek a Santiago Bernabéuban csapnak össze vasárnap este 9 órakor.
Ancelotti együttese mindenképp győzni szeretne, folytatva a remek sorozatot: 6 győzelem a bajnokságban, 2 a Bajnokok Ligájában, és az idény nyitányán győzelem a Szuperkupa döntőjében.
„Kulcsfontosságú szakaszhoz érkeztünk” – nyilatkozta Ancelotti a találkozó előtt. Az olasz szakember keretéből ezúttal Luka Modrić és Lucas Vázquez hiányzik sérülés miatt, visszatér azonban Karim Benzema és pályára léphet a szeptember legjobbjának választott Fede Valverde is. Az uruguayi középpályás legutóbbi három mérkőzésén betalált habfehér mezben.
Az ellenfél
Az Osasuna remekül kezdte az idényt, jelenleg az ötödik helyen állnak négy győzelemmel és két vereséggel. Chimy Ávila – aki eltiltás miatt kihagyja a találkozót – és Aimar Oroz a csapat legjobb góllövői, előbbi 3, utóbbi 2 találatot jegyez idén.