K. Matyi

651 cikk
Tovább

Ronaldo: A Real Madrid hibát követett el Hakimi esetében

A vasárnapi Juventus-Inter rangadó előtt a La Gazzetta dello Sport készített interjút a Fenoménnal, és többek között a Real Madrid és Achraf Hakimi ügye is szóba került, akit a brazil legenda „rendkívüli játékosként” jellemzett.

„A Real Madrid hibát követett el azzal, hogy hagyta így elmenni” – mondta az egykori támadó, aki elismerte, szívesen játszott volna a marokkói társaként. „Néha arra gondolok: ’Ronnie, csak képzeld el, te és Hakimi együtt a pályán, szárnyaltunk volna.’ Az Inter egy kivételes tehetséget szerzett meg Hakimi személyében. Ő az elmúlt évtized egyik legjobb igazolása.”

Cristiano nem tud leállni

Cristiano Ronaldo szintúgy azon játékosok közé tartozik, akik megtöltik a címlapokat Olaszországban. A Juventus színeiben 107 mérkőzésen 84 találatot szerzett eddig, látszólag nem tud leállni a portugál legenda.

„Nem tudom, biztosan megpróbálja majd” – mondta a brazil támadó arra a kérdésre felelve, hogy portugál névrokona képes-e fenntartani ezt az állapotot. „Nem ugyanaz a játékos, akit a Real Madridban láttam. Tudja, hogyan kezelje önmagát. Láttátok a Sassuolo ellen? Még ha el is tűnik az egész meccsen, egyetlen perc alatt képes eldönteni egy találkozót.”

Tovább

Zinédine Zidane hat bűne

Egyre többen kételkednek abban, hogy a Real Madrid bármit is nyer a 2020-2021-es idényben, a királyi gárda még a bajnokságban sem képes maradandót alkotni, ahol jelenleg a városi rivális Atlético dominál. Nézzük azonban, hogy milyen hibákat követett el a habfehér együttes mestere, Zinédine Zidane ebben a szezonban.

1. A rotáció hiánya

Novemberben néhány rosszabb eredmény után Zidane ugyanazzal a kezdővel számolt minden mérkőzésen anélkül, hogy bármelyik játékost pihentette volna. Ezek a labdarúgók így háromnaponta lényegi pihenés nélkül szerepeltek minden találkozón.

A francia szakember korábbi változtatásai kifizetődtek és frissen tartották a csapatot, így a királyi gárda a bajnokságban és a BL-ben is megállta a helyét.

2. A bizalom hiánya a fiatalok felé

Az olyan játékosok, mint Martin Ødegaard, Vinícius Júnior, Éder Militão vagy Rodrygo Goes alig kaptak lehetőséget az elmúlt hónapokban. Ez nagy csapás a fiatalok önbizalmának, Zidane pedig még nem találta meg a megfelelő helyet számukra.

Zidane

3. Kiszámítható játék

A Real Madrid ellen viszonylag könnyű dolga van az ellenfeleknek, hiszen a csapatból hiányzik a meglepetés ereje a taktikai változtatások terén – akár a mérkőzéseken, akár azok előtt.

4. Kései cserék

A királyi gárda nem képes fordítani a mérkőzések menetén, ha az ellenfél szerez vezetést. Ezért lenne szükség a cserék erejére, azonban Zidane későn reagál az ilyen helyzetekre, a csereként beálló játékosoknak mindössze néhány perce van arra, hogy megváltsák a világot.

5. A koncentráció hiánya a kiscsapatok ellen

A Real Madrid legyőzte a Barcelonát, az Atlético Madridot és a Sevillát is, azonban pontokat vesztett a frissen feljutó Cádiz és Elche ellen, szenvedett az Alavés ellenében és súlyos vereséget szenvedett a Valenciától.

A kisebb gárdák elleni katasztrofális mérleg a koncentráció hiányával magyarázható, valamint azzal, hogy a mélyen védekező együttesek védelmét képtelen feltörni a habfehér alakulat.

6. Van min javítani mind támadásban, mind védekezésben

Thibaut Courtois nagyszerűen teljesített a bajnokság első felében és számtalanszor mentette meg csapatát a kapott góloktól. A királyi gárda azonban nem produkál kiemelkedő számokat sem támadásban, sem védekezésben, így lehetne és kellene is még javulni annak érdekében, hogy versenyben maradjanak a maradék három trófeáért.

Tovább

Hivatalos közlemény: Luka Jović

A Real Madrid C. F. és az Eintracht Frankfurt mindenben megegyezett egymással Luka Jović kölcsönjátékát illetően. A szerb támadó az idény végéig Németországban folytatja pályafutását.

Tovább

Zidane: Nem fogok válaszolni Tebasnak

A mérkőzés

„Négy napja készülünk Malagában és jól teljesítünk. Örülünk, hogy játszhatunk. Egy jó csapattal nézünk farkasszemet, így biztosnak kell lennünk abban, hogy megfelelően felkészültünk. Kifejezetten keményen fogunk dolgozni, minden labdáért megküzdünk és jó teljesítményt fogunk nyújtani.”

„Jól játszottunk eddig, és amikor kicsit gyengébben teljesítünk, egyből a kritikák kereszttüzébe kerülünk. Az idény során vannak hullámhegyek és hullámvölgyek is, és holnap megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani. Reméljük, a szezon fokozatosan egyre jobban alakul majd.”

Sergio Ramos

„Jól van. Ugyanúgy készül a meccsre, mint mindenki más. A holnapi mérkőzés miatt vagyunk itt és arra koncentrálunk, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. Nyilvánvalóan Sergio is erre törekszik.”

ZZ

Ødegaard

„Ő is a csapat játékosa, aki biztosan sikeres lesz. Mostanában nem játszott sokat, de keményen kell dolgoznia. Megkapja a lehetőséget és szükségünk is lesz rá, mert sokat ad nekünk. Véleményem szerint ő egy jó játékos. Motivált és elkötelezett, és ez a fontos.”

Jović

„Ő is a csapathoz tartozik. Most sérülés miatt nincs velünk, de ő is a mi játékosunk. Semmit nem mondtak nekem vele kapcsolatban. Meglátjuk, mi történik vele.”

„Ő egy csatár, aki gólokat szerez. Ezt szeretnénk látni Lukától támadóként. 21 évesen került hozzánk, fiatalon. Nem volt túlzottan szerencsés, nehezen alkalmazkodott és sérülések is hátráltatták. Sokat kell tanulnia, de a képességei mindig vele lesznek.”

Tebas megjegyzései (A LaLiga elnöke Zidane szavaira, amelyek az Osasuna elleni mérkőzés után hangzottak el, azt mondta, hogy csak edzői kifogások a rossz teljesítményre. – a szerk. kieg.)

„Nem fogok válaszolni. A legutóbbi alkalommal mondtam, amit mondtam, de azok sem kifogások voltak. Csupán tények. Csak a holnapi találkozóra koncentrálunk, csak ez érdekel minket.”

Fiatal játékosok

„Keményen kell dolgozniuk. Mindenki játszani akar, ha pedig 25 játékos alkotja a keretet, néhányan természetesen kevesebb lehetőséget kapnak. Jól teljesítünk, ők pedig azért edzenek, hogy több lehetőséget kapjanak. Nagyon hosszú idény áll előttünk, mindenki bizonyíthat.”

Tovább

Zidane tíz krízise

Sergio Ramos lehetséges klubváltása újabb krízishelyzetet teremtett a spanyol fővárosban. Zinédine Zidane számára azonban ez nem újdonság, visszatérése óta több kritikus ponton segítette át a csapatot.

1.  Összezuhant csapat

2019-ben, amikor a francia mester visszatért a csapathoz, egy teljesen széthullott öltöző került a keze alá. Legelső teendője ennek újjáépítése volt. Az első hónapok nehezek voltak, jelentkezett néhány rosszabb eredmény, de Zidane-nak végül sikerült meggyőznie a játékosokat arról, hogy újra az őket megillető helyre kerülnek.

2. A 2019-es előszezon

A 2019-2020-as kiírás megkezdése előtt semmi sem alakult a francia szakember tervei szerint. Az eredmények nem jöttek és a mutatott játék sem festett idilli jövőképet. Aztán ott volt Gareth Bale ügye is, amikor Zizou nyilvánvalóvá tette, hogy nem számít a walesi szélsőre.

A helyzetet csak súlyosbította az Atlético elleni 7-3-as vereség, ráadásul Asensio is hosszú hónapokra partvonalon kívülre került térdsérülése miatt. „Jó idényünk lesz” – mondta ekkor Zidane. Senki sem hitt neki, de a bajnoki nyitányon azért sikerült legyőzni a Celta Vigót.

Marco Asensio

3. Mindent vagy semmit Isztambulban

A kétkedő hangok a Mallorca elleni verség után újra felerősödtek, a gárda ráadásul két meccsen mindössze egy pontot tudott összekaparni a Bajnokok Ligájában. Az október 22-én rendezett Galatasaray elleni összecsapás így az utolsó szalmaszál volt, amibe kapaszkodni lehetett. Ez sikerült is, az 1-0-s győzelem megmentette Zidane állását.

4. Hazard problémái

A francia szakember mindig is védte Eden Hazard-t, de egyelőre semmi sem alakult jól a belga számára, még mindig nem nyerte el edzője bizalmát. 2021 első hónapjai sok mindenre fényt deríthetnek, köztük arra is, sikerül-e az újfent egészséges szélsőnek állandósítania tagságát a kezdőben.

5. Katasztrofális február

Ugyan a mögöttünk hagyott év elején a csapat megnyerte a Spanyol Szuperkupát, azonban rövidesen 180 fokos fordulatot vett a királyi gárda. A Király-kupában a Real Sociedad, a BL-ben a Manchester City győzte le Zidanékat. Ezt követően a bajnokságban sem termett babér az együttesnek, a Levante és a Betis elleni vereségek után ismét a francia edző állása került a középpontba.

Real Madrid

6. Karantén, visszatérés, bajnoki cím

Júniusban ismét pályára léphetett a Real Madrid, megkezdve a bajnoki cím felé tartó menetelést. A csapat gépként masírozott és végül sikerült is elhappolni az első helyet a Barcelona elől. Mindezt a VAR-ral kapcsolatos viták és a Bale, valamint James Rodríguez jövője körüli bizonytalanságok közepette.

7. Nehézkes rajt az új idényben

A 2020-2021-es szezon kezdetén újra felerősödtek a kétkedő hangok. A Real Sociedad elleni döntetlent követően – mely mérkőzésen meglepő döntéseket hozott Zidane – a szurkolók ismét a francia szakember fejét követelték.

8. Élet vagy halál a Camp Nouban

Két egymást követő vereség után (a Cádiz és a Shaktar ellen) egy harmadik teljesen kaotikus állapotot idézett volna elő – különösen, ha a harmadik gárda a Barcelona lett volna. A csapat azonban összeszedte magát, a mérkőzés 3-1-s madridi sikerrel zárult, így a Mauricio Pochettino érkezéséről szóló hírek rövidesen feledésbe merültek.

Sergio Ramos

9. A kijevi éjszaka

Ukrajnában újfent a Shaktar győzedelmeskedett, a nyomás pedig tovább nőtt Zidane-on. A következő három találkozón a Sevillával, az Atléticóval és a Mönchengladbachhal játszott a csapat, ez pedig nem sok jóval kecsegtetett. A blancók azonban mindhárom összecsapást megnyerték, így a bajnokságban sem álltak rosszul és a BL-ben is a legjobb 16 közé jutottak.

10. Szerződéshosszabbítások

Az elmúlt hónapok jó formája után Zidane tudta, hogy a szerződések okozhatják az újabb galibát. A Celta elleni mérkőzés előtt ezt meg is említette. Ramos hosszabbítása egyelőre kérdéses, ez pedig olyan árnyékot vet az öltözőre, amelyet a francia mesternek mihamarabb el kell űznie, ha irányítása alatt akarja tartani a csapatot.

Tovább

Beszámoló: Osasuna – Real Madrid (0-0): Gólnélküli döntetlen Pamplonában

A vendégek dominanciája ellenére időbe telt, míg komolyabb helyzetek alakultak ki. Fél óra elteltével a hazaiak előtt adódott az első lehetőség, Rubén García szögletére Oier érkezett, Thibaut Courtois azonban nagyszerű mozdulattal hárított. Két perccel később válaszolt a habfehér együttes, Luka Modric veszélyes beadását ütötte ki Herrera.

Benzema

Lehetőségek

A szünet után nagyobb nyomást helyezett ellenfelére az Osasuna, de egyre tisztább helyzetek adódtak a madridiak előtt. A 49. percben Asensio gyönyörűen vette le a labdát a tizenhatosnál, majd lövését Herrerának kellett kitolnia. 11 minutummal később Karim Benzema talált a hálóba Kroos beadása után, azonban les miatt érvénytelenítették a találatot. Zidane először Valverdét hozta be Asensio helyére, majd Hazard és Modric is elhagyta a pályát, lehetőséget adva Iscónak és Marianónak.

Kapott gól nélküli meccsek zsinórban

A Real Madrid a saját kapujához szögezte az Osasunát, akik így egyedül kontráikban bízhattak. A 89. percben Sergio Ramos váltotta gólra Benzema passzát, a francia csatár azonban megint a védők mögött helyezkedett, így ezt a találatot is visszavonták. Zidane fiai így egy ponttal térhetnek haza, és készülhetnek a szuperkupa mérkőzéseire, ahol az elődöntőben az Athletic Bilbao lesz az ellenfél. A találkozót csütörtökön rendezik.

Tovább

Beharangozó: Osasuna – Real Madrid: 2021 első idegenbeli találkozója

A Celta Vigo elleni, hazai pályán aratott győzelem után, melyen gólt sem kapott a csapat, most az Osasuna vendégeként kellene helytállni és megszerezni a kilencedik győzelmet zsinórban. A királyi gárdára kemény január vár, három különböző versenysorozattal, így a pamplonai látogatás különösen nagy jelentőséggel bír: a három pont megszerzése esetén jó hangulatban érkezhetnének a srácok a szuperkupa küzdelmeire, ahol egyértelmű cél a címvédés. A mai találkozó esélyese a Real Madrid, a blancók utolsó 10 Osasuna elleni bajnokijukon veretlenek tudtak maradni (8 győzelem és 2 döntetlen).

Vini and Benzema

A 22 fős madridi keretből eltiltás miatt hiányzik Carvajal, sérülés miatt Jović és Rodrygo, azonban visszatért Sergio Ramos. Egy nehéz pályán lépünk a gyepre egy kiváló ellenfél ellen, de tudjuk, hogy mi a tét, és készen kell állnunk arra, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, jól játszunk és szilárdan védekezzünk – emelte ki Zinédine Zidane a mérkőzés előtt.

Az ellenfél

A navarrai együttes a kiesőzónából várja a mai összecsapást, legutóbbi 10 meccsükből egyet sem tudtak megnyerni, habár utolsó három bajnokijukon is összejött a pontszerzés. A csapat legeredményesebb játékosa a négygólos Roberto Torres.

Tovább

A Real Madrid fektet a legtöbbet a fiatalokba

A királyi gárda az utóbbi években elkötelezetten kutatta az ifjú tehetségeket. A mögöttünk hagyott pár esztendőben csatlakozott az együtteshez Rodrygo, Brahim, Vinícius és Reinier is, így egyértelműen kijelenthető, hogy a befektetéseknek és a tapasztalt felderítőknek hála a legnagyobb reménységek érkeztek a spanyol fővárosba.

A kutatás azt is megállapította, hogy az öt topliga csapatai közül a Real Madridban játszik a legtöbb fiatal tehetség. A tanulmány az együttesek kereteit vette alapul, valamint a játékosok korát akkor, amikor az adott csapathoz kerültek. Az utánpótlásban játszó tehetségek így nem kerültek bele a számításokba. A kölcsönadott játékosok esetén azt vették figyelembe, hogy hány évesen tértek vissza kenyéradójukhoz.

Rodrygo

Végezetül összehasonlítottak mind a 31 bajnokságot, mely az UEFA-hoz tartozik. A királyi gárda így is a negyedik helyen szerepel a csapatok között, az átlagéletkor 22,2 év. A képzeletbeli dobogóra a CSZKA Moszkva (21,4), a DAC (21,7) és a Heerenveen (22,1) állhatott fel.

Vezető szerep a fiatalok bevonásában

A tanulmányból kiderül, hogy az öt topliga (Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország) csapatait figyelembe véve a Real Madrid áll az első helyen. A második pozícióban hajszálnyira lemaradva a Lipcse együttese áll (22,3 évvel), a német csapatot pedig az OGC Nice követi (22,5). Angliában a Tottenham vezeti a rangsort 23,9-es átlagéletkorral, míg Olaszországban a Milan tölti be ezt a pozíciót (24,3).

Vini Jr.

A táblázat alsó felén azok a csapatok találhatóak, melyek nem, vagy alig számítanak fiatal tehetségeikre. Spanyolországban az Elche áll az utolsó helyen (27,8), Olaszországban a Benevento gárdája (28,1), a Premier League-ben a West Bromwich Albion (26,5) tölti be ezt a pozíciót, Franciaországban a Montpellier (26,1), Németországban pedig az Union Berlin (26,0).

A spanyol bajnokságot figyelembe véve a Barcelona áll a második helyen, ami a fiatalok alkalmazását illeti, az ő átlagéletkoruk 23,4 év, ezzel 31. helyen állnak a globális rangsorban. A katalán együttes kicsivel marad csak el a Bayern Münchentől, így kijelenthető, hogy a nagy európai klubok egyre többet fektetnek a jövő labdarúgóiba – a riválisok kárára.

Cassano: „Játszottam…

Cassano: „Játszottam a Real Madridban és ez egy teljesen más világ volt. Jelenleg Florentino Pérez a pápa, a király és a bíboros egy személyben. Ha úgy dönt, hogy egy évvel akarja meghosszabbítani a szerződésed, de megegyezel egy másik csapattal három évről, akkor ő dönt a jövődről. Látod, Modric is távozni készült, végül mégis maradt, és elnyerte az Aranylabdát. Cannavaro esete ugyanez volt. Egyszer Zlatan Ibrahimovic viccelődött az Aranylabdával kapcsolatban, azt mondta, hogy mindig Florentino nyeri.”

Az El Chiringuito in…

Az El Chiringuito információi szerint a Liverpool fontolgatja Sergio Ramos megszerzését. A spanyol védő szerződése nyáron lejár Madridban, és jövője jelenleg is találgatások tárgya. A Mersey partján továbbra is gondot jelent a belső védők hiánya, Joe Gomez és Virgil van Dijk is hosszú időre kidőlt, így a Liverpool most a hiányposzt betöltésén fáradozik, lehetséges célpontjaik között pedig a Real Madrid csapatkapitánya is szerepel.