K. Matyi
Courtois ismét az európai elitben
Megérkezésekor Keylor Navas kiszorításának „bűnével” kellett megküzdenie, kollégája a szurkolók egyik kedvence, és három BL-arany büszke birtokosa is volt. Julen Lopetegui a belga mellett tette le a voksát madridi regnálása alatt, a csapat azonban nem teljesített jól ezekben a hónapokban.
Courtois, aki éppen azon a nyáron nyerte meg a világbajnokság legjobb kapusának járó díjat, formán kívül találta magát, és több gólt kapott, mint azelőtt szinte bármikor. A 2018-2019-es kiírásban a belga válogatott hálóőrt 48 alkalommal mattolták 35 találkozón, ezen idő alatt pedig három edzővel is dolgozott – ezek a legrosszabb számai a 2011-2012-es idény óta.
Egy év telt el azóta, ez pedig elég volt arra, hogy összeszedje magát és ismét az európai élvonalba tartozzon.

Statisztikák, amikre büszke lehet
A madridi kezdő oszlopos tagját vetélytársai közül kiemeli az a képessége, amellyel a büntetőterületen kívülről érkező lövéseket hárítja. Ebben az idényben 24 bajnokin 10 ilyen próbálkozásból egy sem végződött góllal, köszönhetően neki.
Ebben az összevetésben ő vezeti a mezőnyt Európában, maga mögé utasítva a második helyezett Alisson Beckert és a hetedik helyezett Keylor Navast. Utóbbi nemcsak fenntartotta, hanem javította is kapott gól nélküli mérkőzéseinek arányát, mióta elhagyta a Santiago Bernabéut. 11 találkozón maradt érintetlen a hálója, azonban Courtois ezt is túlszárnyalja a maga 12 ilyen meccsével – ez a második legjobb a kontinensen.
A kapott gól/mérkőzés mutatót tekintve a belga óriás a harmadik helyen áll 0.67-es átlagával. Továbbá kiemelendő, hogy csak Alisson, Jan Oblak és Predrag Rajković kapott nála kevesebb gólt a tizenhatoson belüről.
Chiellini: Ramos szabálytalankodása Salah-val szemben mesteri lépés volt
A 2018-as Bajnokok Ligája-döntőben a Real Madrid a Liverpool együttesével csapott össze, a spanyolok csapatkapitánya pedig az első félidőben oly módon ütközött Mohamed Salah-val, hogy az egyiptomi szélső kénytelen volt elhagyni a pályát a 31. percben.
„Ő a legjobb hátvéd a világon” – olvashatjuk Chiellini nemrég megjelent önéletrajzában. „Azt mondják, hogy lobbanékony, és nincs taktikai érzéke, hogy 8-10 gólt kap róla a csapata szezononként, hogy nagyon technikás és akár csatár is lehetne, ami az én ellentétem.”
„Két olyan ismertetőjegye van azonban, amely szinte senki másnak. Tudja, hogyan döntsön el nagy meccseket olyan közbelépésekkel, amelyek túlmennek minden logikán, még ha sérülést is okoz már-már ördögi elméjével.”
„A Salah elleni szabálytalansága a 2018-as BL-döntőben mesteri megoldás volt. Mindig azt mondja, hogy nem szándékosan csinálta, tudva azt, hogy tízből kilenc esetben egy ilyen esés esetén eltöri az ellenfele karját, ha nem engedi el.”

Chiellini kitért arra is, hogy hogyan esik szét a blancók védelme a hátsó alakzat vezéralakja nélkül.
„Az erő, amit a jelenlétével sugároz, önmagában is elképesztő” – magyarázza a Zebrák kapitánya. „Ramos nélkül néhány bajnok, mint Varane, Carvajal vagy Marcelo iskolás gyereknek tűnik. Hirtelen visszaesnek. A Real Madrid egy védtelen csapattá válik.”
„Ha ő is a pályán van a Bernabéuban, a spanyol együttes biztosan nem kapott volna ki az Ajaxtól három góllal. Erre bármekkora összegben fogadnék.”
A jövő csillaga: Iker Gil, a gólgép
A Real Madrid akadémiája csak úgy hemzseg az ígéretes fiataloktól, egyikőjük azonban egészen elképesztő mutatókat produkál. Mielőtt bármit is írnánk a fiatal csatárról, beszéljenek a számok: amióta 2017-ben Valdebebasba került, a 15 esztendős Iker Gil jóval több, mint 100 találatot jegyez három idény alatt (utolsó szezonját ráadásul beárnyékolta a koronavírus-járvány).
Kiemelkedő teljesítmény a Real Zaragozánál
A tehetséges játékos szülővárosában, Zaragozában kezdte a gólgyártást, lényegében terrorban tartotta a helyi együtteseket, a La Muelát, az Ólivert és a La Amistadot, majd 2015-ben tette meg az első nagy lépést: csatlakozott a Real Zaragoza utánpótlásához. Itt is elképesztő fejlődést produkált, ami már a Real Madrid érdeklődését is felkeltette.
Nem illetődött meg attól, hogy egy ilyen nagy klubhoz igazolt, első madridi idényében sem állt le a góllövéssel, 24 bajnokin 33 találatot szerzett az U13-as csapatban. Ezek a számok is eltörpülnek azonban a következő szezonban mutatott teljesítményéhez képest: 24 találkozón összesen 51 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját az U14-esek között. Ez több mint két gól meccsenként.

Spanyolország képviseletében
Gyors, erőteljes játékosként bámulatos labda nélküli mozgással Gil igazi rémálom a védők számára, ráadásul ha helyzetbe kerül, azonnal célba veszi a kaput. Nem meglepő módon madridi teljesítményére a válogatottnál is felfigyeltek. Az U15-ös gárda edzője, Julen Guerrero hat alkalommal adott neki lehetőséget, ezeken a meccseken a fiatal támadó négy gólt szerzett.
A következő idényben már az U16-osok támadósorát erősíti – és ugyan nem abba a korosztályba tartozik, de annak az U17-es válogatottnak a meghívójára is számíthat, amely 2021-ben a Peruban megrendezésre kerülő U17-es világbajnokságra szeretne kijutni. Ez persze nem lesz egyszerű feladat, azonban ha tudja tartani jelenlegi formáját, akkor biztosan hallani fogunk még róla.
Augusztus 7-én folytatódhat a BL a Real Madrid számára
Ha valóban ekkor kerül sor a találkozóra, az azt jelentené, hogy 174 nap elteltével csapna össze a két együttes a kékek 2-1-es madridi sikerét követően.
Amennyiben minden a tervek szerint halad, a királyi gárda úgy vág neki a találkozónak, hogy három hónapnyi munka áll majd a játékosok mögött. Zinédine Zidane csapata addigra már rég edzésben lesz, július végére pedig a hátralévő 11 bajnoki mérkőzését is lejátssza.
Teljes bizonytalanság
Az idény felfüggesztése előtt a City számított a párharc esélyesének. Ki tudja azonban, hogy néhány hónap elteltével hogyan alakulnak az erőviszonyok?
Az UEFA a Bajnokok Ligáját és az Európa Ligát illetően május 27-én hoz döntést, ekkor határoznak a Barcelona-Napoli, a Juventus-Lyon és a Bayern München-Chelsea párosítás sorsáról is.

Igaz, hogy Zidane számára a spanyol bajnoki cím elhódítása az elsődleges, azonban a habfehér együttes a BL-trófea felé is kacsintgat. Amennyiben a blancók ismét felülnek Európa trónjára augusztusban, pénzügyi szempontból is jól járnak, ami fontos tényező a járvány tekintetében annak ellenére is, hogy gazdaságilag a fővárosi gárda kitűnő helyzetben van.
Ne felejtsük el azt sem, hogy Zinédine Zidane még mindig nem veszített egyenes kieséses párharcot a Bajnokok Ligájában a Real Madrid vezetőedzőjeként.
Courtois: Mindenki nagyon hajt és 100%-os állapotban leszünk az első meccsre
„Az, hogy a születésnapomon álltam újra edzésbe, a lehető legjobb ajándék. Már nagyon vágytam arra, hogy visszatérhessek. Nagyszerű volt, vicces és tényleg nagyon vártam már erre. Remélem, a dolgok jobbra fordulnak, együtt edzhetünk majd és a LaLiga is visszatér.”
„Jól érzem magam. A csapat jól teljesített a lefújás előtt és nem győztünk várni arra, hogy újra munkába álljunk és küzdjünk a bajnoki címért. Úgy látom, hogy mindenki nagyon vágyott már arra, hogy akcióba lendülhessen, 100%-os állapotban leszünk, mire az első meccshez érünk. Asensio és Hazard is visszatért és mindenkire szükségünk lesz, ha nyerni akarunk.”

Visszatérés az edzésekhez
„A saját szobádban kellett átöltöznöd az öltöző helyett, követni kell a protokollt a szájmaszkokkal, fertőtlenítéssel, távolságtartással együtt… Szerencsére nekünk, kapusoknak van egy kis előnyünk, hiszen mi mindig egyedül edzünk. Jól érzem magam a sérülésem után és jó a hangulat. Arra vágyom, hogy folytassam az edzéseket és játsszak.”
Tréningezés otthon
„Otthon teljesen más. Megpróbálod a legjobbat kihozni magadból. Szerencsés voltam, mert a lezárások előtt elkértem néhány edzőtermi eszközt. Először csak erősítést végeztem, amikor pedig jobban éreztem magam, speciális, kapusoknak szánt gyakorlatokat csináltam egy otthon lévő barátom segítségével, hogy csúcsformában legyek, ha visszatérek az edzésekhez.”

Jótékonysági kezdeményezések
„Ezek nagyon fontosak. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ott tartunk, ahol és megvan mindenünk. Ezekben a nehéz időkben mindig segítened kell. Csapatként Ramos és Isco kezdeményezéséhez csatlakoztunk. Én pedig online videojáték-bajnokságokra jelentkeztem be adománygyűjtés céljából. Segítünk és nem szabad abbahagynunk.”
Születésnapi kívánság
„A jelenlegi helyzetben jó egészséget kívánok mindenkinek, illetve azt szeretném, hogy továbbra is ezen a szinten játsszak és trófeákat nyerjek a Real Madriddal. A spanyol szuperkupa megnyerése arra késztet, hogy még többet akarj. Meg akarom nyerni a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is.”
Courtois: Nem mondtam olyat, hogy a Realt kell kihirdetni bajnoknak
A LaLigánál reménykednek abban, hogy a koronavírus miatt leállított bajnokság hamarosan folytatódhat, noha az újrakezdésnek még nincs konkrét időpontja.
Courtois nem kis felbolydulást okozott legutóbbi kijelentésével, miszerint nem lenne jogos, ha a bajnokság törlésével a Barcelonának ítélnék oda a győztesnek járó serleget függetlenül attól, hogy jelenleg ők állnak az első helyen.
„Nem mondtam olyat, hogy a Real Madridot kellene kihirdetni győztesnek” – nyilatkozta a belga hálóőr a Televisión Españolának. „Ha a bajnokságot törlik, jobb helyzetben vagyunk, a Betis elleni vereségünk ellenére is.”

„Ha lejátsszuk a hátralévő 11 mérkőzésünket, akkor biztos vagyok abban, hogy a csapatom képes megnyerni a ligát.”
A habfehér együttes tagjai hétfőn edzettek ismét együtt Valdebebasban, betartva a spanyol kormány által előírt rendelkezéseket, Courtois pedig arról is beszélt, hogy hogyan is zajlott a munka.
„Kesztyűt és maszkot kell viselnünk, és két méter távolságot kell tartanunk egymástól” – mondta. „Egyéni képzés volt és mindent fertőtlenítenünk kellett. Furcsa volt, nem ezt szoktuk meg, de érezni a füvet a lábad alatt, valamint ismét edzeni mindennél jobb érzés.”
A Newcastle lehet Bale következő állomása
A Szarkák vezetését egy olyan befektetői csoport veheti át, melynek a szaúd-arábiai állami befektetési alap is a része, és amely csak arra vár, hogy az üzletre a Premier League is rábólintson. Amennyiben a 400 millió eurós befektetés megvalósul, úgy a Newcastle az angol élvonal egyik leggazdagabb együttesévé válik.
Az átvétel legfőbb támogatójának, Mohamed bin Szalmánnak a vagyonát 8 milliárd euróra becsülik, míg a befektetési alap további 300 milliárd eurót érhet. A MARCA értesülései szerint az új tulajdonosok egyik legfőbb prioritása Gareth Bale lehet, akinek az átigazolását könnyedén megengedhetnék maguknak.
A leendő vezetőség Mauricio Pochettino szerződtetését is célul tűzte ki, az argentin szakember érkezése pedig megkönnyítheti a walesi gyorsvonat megszerzését is.
Az ügy kulcspontjai
Bale 2013-ban került a spanyol fővárosba, azóta pedig ez lesz az első alkalom, hogy a Tottenhamnek nem lesz elővásárlási joga a támadóra.
Amikor a gyorslábú szélső aláírt a blancókhoz, egy olyan záradék került a szerződésébe, mely lehetővé tette a Spurs számára, hogy visszavásárolja egykori játékosát, amennyiben egy angol csapat ajánlatot tesz érte.

Abban az esetben, ha egy másik szigetországi klub érdeklődik a walesi iránt, az észak-londoni együttesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy aktiválja az említett záradékot, ami azonban 2019. június 30-án érvényét vesztette.
Ez azt jelenti, hogy ha a Newcastle valóban ajánlatot tesz Bale-ért, a Tottenham semmit sem tehet a transzfer ellen.
Meggyőzés
A játékos meggyőzése afelől, hogy a spanyol gigászt otthagyja a Newcastle kedvéért, egyértelműen gátat jelent az átigazolásban.
Annak ellenére, hogy az utóbbi három évben nem volt állandó tagja a kezdőcsapatnak, a walesi gyorsvonat boldog Madridban, és szeretné kitölteni a szerződését, amely 2022. júniusában jár le. A szélső minden ajánlatot visszautasított egészen addig, míg egy, a kínai élvonalban szereplő gárda 25 millió eurós évi fizetést nem ajánlott neki.
Miután jól átgondolta a lehetőséget és azt, hogy a Csiangszu tartományban fekvő Nanking városába kellene költöznie, Bale inkább úgy döntött, hogy jó neki a spanyol fővárosban is.

A fizetési igénye mindig is problémát jelentett azon együttesek számára, amelyek megpróbálták őt megszerezni, a Newcastle váratlan gazdagsága azonban orvosolhatja ezt a problémát is, hiszen nem jelent nekik gondot a 17 millió eurós évi kereset, amelyet biztosítaniuk kéne a walesi támadónak.
Az edző személye
Egy nagy tiszteletnek örvendő edző, például Pochettino személye is a Newcastle malmára hajtja a vizet, hiszen így könnyebben csábíthatják a gárdához a nagyobb neveket is.
A Tottenham korábbi mestere nem tett lépést a játékos felé, míg az észak-londoni klub alkalmazásában állt. „Ha mi mondhatjuk ki az első szót a jövőjét illetően, miért ne?” – mondta Pochettino két évvel ezelőtt Bale lehetséges visszavásárlása kapcsán. „Ő egy nagyszerű játékos – olyan, aki képes javítani a keret minőségét és beleillik a mi profilunkba.”
A Real Madrid nézőpontja
A királyi gárda nem ellenzi Bale klubváltását, és nagy összeget sem kér a szélsőért, hiszen amennyiben a walesi távozik, a spanyol együttes sokat takaríthat meg a fizetésén. A Csiangszu Szuning tavalyi ajánlatát azért nem fogadta el a klub, mert nem akarták, hogy a 30 éves játékos ingyen hagyja el a habfehér együttest.

20 millió eurónál többet azonban semmiképp sem kap a Real a támadóért – ezt az összeget pedig az új tulajdonosokkal könnyedén leteszi az asztalra a Newcastle.
Mi a helyzet az MLS-szel?
Bale már korábban is elejtett egy-két szót arról, hogy távozik a Real Madridtól, az amerikai ligát pedig dicsérettel illette nemrégiben. Nincs olyan klub azonban az MLS-ben, amely elő tudná teremteni Bale fizetését.
Ez az opció csak akkor valósulhat meg, ha a walesi támadó szerződése lejár a királyi gárdánál, ez pedig azt jelenti, hogy idén nyáron a Newcastle-nek nem lesz kihívója az átigazolás tekintetében. Ha a St. James’ Parkból megfelelő ajánlat érkezik, azt nagyon nehéz lesz visszautasítani.
Mérkőzések Valdebebasban, de mikor lesz visszatérés a Bernabéuba?
A Real Madrid visszatéríti vagy kompenzálja a bérlettel rendelkezők számára az utolsó hat hazai találkozó árát, miután a klub megerősítette, hogy a hátralevő zárt kapus mérkőzéseket Madrid külvárosában, a valdebebasi edzőközpontban rendezik meg. Eddig is sejthető volt, hogy a hazai meccseket itt bonyolítják le a közeljövőben, legalább is addig, amíg a spanyol kormány engedélyt nem ad a nagy tömegeket vonzó rendezvények megtartására. A királyi gárdához közel álló források szerint azonban a klub úgy véli, hogy „nem lesz visszatérés a Bernabéuba jövő januárig”.
A habfehér együttesre hat mérkőzés vár még hazai környezetben: az Eibar, a Valencia, a Mallorca, a Getafe, az Alavés és a Villareal látogat majd Valdebebasba. Ezen kívül a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének egyik találkozójára is itt kerülhet sor – ehhez persze az is kell, hogy Zidane és csapata átverekedje magát a Manchester City együttesén. Az odavágón a manchesteri kékek diadalmaskodtak, így az Etihadban mindenképpen győznie kell a királyi gárdának.

Ramos a Bernabéut preferálja
A madridi csapatkapitány, Sergio Ramos az „El Partidazo” című műsorban úgy nyilatkozott, hogy ő mindig is szívesebben játszott a Bernabéuban, mint Valdebebasban. A Chamartín stadionnál jelentkező inaktivitás miatt a klubnak lehetősége nyílik arra, hogy a felújítási munkálatokat mindenféle zavaró tényező nélkül vigyék véghez, ez pedig költséghatékony megoldásnak bizonyulhat.
A gárda a spanyol labdarúgó-szövetségtől engedélyt kapott arra, hogy utolsó hazai mérkőzéseit az edzőközpontban játssza, miután a Di Stéfano Stadion világítását az előírásoknak megfelelően átalakították, így alkalmazkodva a bajnoki és BL-mérkőzések közvetítésének előírásaihoz. VAR-rendszer és LED-reklámtáblák is kerültek a létesítménybe, hiszen ezek hozzátartoznak a spanyol bajnokság nemzetközi közvetítésének feltételeihez.
Pérez tervének két sarkalatos pontja: Mbappé és az új Bernabéu
Kylian Mbappé és az új Bernabéu… ezek Florentino Pérez tervének sarokkövei, amellyel igyekszik emelni csapata teljesítményét és hírnevét, ahogy azt a múltban már többször is megtette. Első alkalommal, amikor 2000-ben elnökké választották, Luís Figo öltözött habfehérbe, hátrahagyva a rivális Barcelona együttesét. Később Zidane, Ronaldo és Beckham is a spanyol fővárosba költözött. Ezzel kezdetét vette a galaktikusok időszaka, amely új alapokra helyezte a csapatépítést és a futball iparágát.
„Itt vannak ezek a futballisták, akik kitermelik a saját fizetésüket” – így magyarázta akkoriban a friss igazolások keresetét. Ez végül a modern futballszerződések alapját jelentette. Az általa megszerzett sztárok vonzották a szponzorokat, Pérez pedig osztozott a játékosok arculatához tartozó jogokon. A blancók gazdaságilag hatalmas fejlődést produkáltak, de ez az eredményekben nem mutatkozott meg: csak egy Bajnokok Ligáját sikerült nyerni 2000-ben.
A második éra Zinédine Zidane érkezésével jött el, amikor a francia mester Rafa Benítezt váltotta a kispadon 2016-ban. A királyi gárda történelmének akadnak csodálatos csapatai, amelyeket különböző becenevek tettek halhatatlanná: Di Stéfano Madridja, a Yé-Yé korszak, a Keselyű ötöse, a Galaktikusok… A francia szakember együttese három BL-serleget gyűjtött be zsinórban, Ancelotti elsőségével együtt ez négy trófeát jelent öt év alatt. Ez Cristiano Ronaldo tündöklése alatt történt, őt azonban egy korábbi elnök, Ramón Calderón csábította a spanyol fővárosba.

Az, hogy a klub zsinórban háromszor ült fel Európa trónjára, már-már a történelem része. A futball most irgalmatlan sebességgel halad előre. Az elmúlt szezonban a gárda egyetlen trófeával sem bővítette a vitrint azután, hogy Zidane nyáron bejelentette távozását. A tavalyi év végén azonban visszatért, a most futó idényben fél lábbál már kint van a BL-ből (az odavágón a Manchester City 2-1 arányban múlta felül a csapatot). Hazard érkezésével a szupersztár-igazolások új hulláma vette kezdetét, de a fő attrakció Mbappé lesz. A francia tehetség a nagy pillanat, amelyre Pérez várt. A világ egyik legnagyobb sztárja a teljesen újragondolt Bernabéu gyepén.
Nuevo Bernabéu
Az eredeti elképzelések ellenére a koronavírus tulajdonképpen felgyorsította a munkát, amelyet jelen állás szerint 2022-ben fejeznek be. Az egyetlen kérdés már csak az, hogy a járvány gazdaságra gyakorolt hatása hogyan befolyásolja a klubot. A Real Madrid 575 millió eurós kölcsönt vett fel a munkálatok elvégzéséhez, melyet 30 év alatt fizet vissza fix, 2.5%-os kamattal.
A habfehér együttesnek 2023. júliusától évi 29.5 millió eurót kell visszafizetnie, a törlesztés pedig egészen 2049-ig tart majd. A visszafizetés első három évét eltolták, de így is 2023-ban fog kezdődni, az új stadion ára így összesen 796.5 millió euró lesz.

Mbappé
Pérez tervének másik fő célja. A terv szerint 2021-ben csaptak volna le rá, amikor már csak egy évig köti szerződés a PSG-hez, így reális áron lehetne elhozni. A tehetséges játékos elutasítja a szerződéshosszabbítási ajánlatokat, hogy ezáltal minél közelebb kerüljön a spanyol gigászhoz. A járvány azonban megváltoztatta a kialakult helyzetet, a támadó pedig úgy tűnik, aláírja új kontraktusát, de a hírek szerint szeretne egy „Real Madrid-záradékot” is.
Ez jelentősen megnehezíti Pérez tervét, azonban ő továbbra is a megvalósításra koncentrál. Az az álma, hogy a francia csatáron csillanjanak meg az új Bernabéu fényei.
Unai Emery: Mbappé egy új korszakot nyithat a Real Madrid történelmében
A francia tehetségben megvan az, ami egy új éra megalkotásához szükséges, Párizsban pedig nem érezheti teljesnek a sikert az Arsenal korábbi menedzsere szerint. Mbappét sokszor boronálták már össze a királyi gárdával, szerződése pedig 2022-ben jár le. Emery a 2017-2018-as szezonban dolgozott együtt a fiatal támadóval, ekkor együtt hódították el a francia bajnoki címet, de megnyerték a ligakupát és a Francia Kupát is. A spanyol szakember szerint egykori játékosában megvan az a tehetség, amellyel egy különleges időszakot kreálhat a Real Madridnál, amennyiben úgy dönt, hogy habfehérbe öltözik.
Öröm nézni a játékát
„Természetesen képes arra, hogy új fejezetet nyisson a Real Madrid történelmében” – nyilatkozta Emery az AS-nek. „Melyik ligát ajánlom számára? Amikor Franciaországban dolgoztam, imádtam nézni a játékát és örültem, hogy első kézből láthatom. Amikor Angliába kerültem, annak örültem volna, ha a Premier League-ben láthatom. Ha pedig visszatérek Spanyolországba, akkor remélem, hogy a LaLigában fog futballozni.”

A fiatal sztár már három alkalommal hódította el a bajnoki címet a PSG-vel – egyszer pedig a Monacóval – a válogatottal pedig 2018-ban világbajnokságot nyert Oroszországban. Habár Emery úgy véli, a támadó boldog a francia fővárosban, véleménye szerint bizonyos szempontból hiányérzete is lehet a francia tehetségnek.
„Biztos vagyok abban, hogy a PSG megad neki mindent, amit csak lehet, de elképzelhető, hogy valamit nem fog tudni. A Real Madrid pedig azt kínálhatja számára, amit a PSG nem tud. Szerencsések vagyunk, hogy nálunk van a világ két legjobb csapata – a Real Madrid és a Barcelona – és személy szerint azt szeretném, hogy továbbra is náluk játszanának a legjobb játékosok.”