Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.

Raphaël Varane a fut…

Raphaël Varane a futballtörténelem első olyan játékosa, aki bár alig múlt 25 éves (25 év 1 hónap), máris 4 BL-trófeával büszkélkedhet. Ezzel Paco Gento (25 év 8 hónap) rekordját adta át a múltnak.

A MARCA szerint Serg…

A MARCA szerint Sergio Ramos, valamint a csapattársak is elmondták Cristiano Ronaldónak, hogy a jövőjéről először személyesen kellene beszélniük, nem pedig a nyilvánosság előtt. Az öltözőt meglehetősen zavarta a portugál kijelentése, mindenki egyetértett abban, hogy nem a megfelelő időpont volt a tegnapi az ilyen nyilatkozattételre.

Tovább

Egytől tizenháromig: Liverpool – Real Madrid (1-3)

Csapatok

Real Madrid (10)
Nehéz bármit is írni. Ha egy szóval szeretném összefoglalni mindazt, amit érzek, akkor csak annyit mondanék: köszönöm! Köszönöm, hogy öt éven belül négyszer is átélhettem ezt a csodát, hogy az adrenalin bombát követően érezhettem ezt a felhőtlen örömöt. Egy ilyen, nagybetűs csapat nélkül mindez lehetetlen lett volna. Csúcsra lett járatva ez a gárda, és bár tényleg a fellegekben járok, az örömkönnyek mellett azért legördül egy-egy olyan is az arcomon, amelyet egy teljesen más érzés okoz: eszembe jut, hogy ennek a csapatnak a magja már elmúlt 30, és bizony mindent megnyertek már a futball világában, amit csak lehetett. De erről ennyit. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, addig viszont egyetlen dolgunk van: élvezzük ki a siker okozta pillanatokat, és véssük jól az eszünkbe a madridi hősök nevét.
Az olvasók pontszáma: 9,1

Liverpool (7)
A mérkőzés elején pontosan azt tették, amire számítottunk tőlük: erős, agresszív presszinget mutattak az első pillanatoktól kezdve, aminek köszönhetően okoztak kellemetlen pillanatokat a Real Madrid védelmének, különösen a labdakihozatalok terén. Salah kiválása viszont egyértelműen nagy érvágás volt számukra, ráadásul Karius hibája sem hatott rájuk pozitívan morális értelemben – ezt még úgy is tartom, hogy hamar sikerült egyenlíteniük. Érződött rajtuk a rutintalanság, sokkal nehezebben kezelték a kétes szituációkat, mint ellenfelük, de ez valójában egy cseppet sem meglepő. Rég volt ennyire szimpatikus ellenfelünk a Bajnokok Ligája döntőjében, és biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben látjuk még őket a sorozat fináléjában.
Az olvasók pontszáma: 7,7

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Gareth Bale (10)
Hihetetlen. Óriási gólt szerzett pályára lépését követően, pedig a világsajtó előtte már megírta, hogy még melegíteni sem volt hajlandó a társakkal, a kezdőcsapatból való kimaradás okozta frusztráltság miatt. Nos, ennek pontosan az ellenkezője látszott a pályán. Bale nagyon akart, hajtott, és történelmi gólt szerzett. Ha valakinek, neki már nagyon kijárt egy ilyen mérkőzés. Többször volt már sérült a kulcspillanatokban, de ezt a döntőt most ő húzta be a madridistáknak. A 2016-os bünetőpárharc után, amikor sántítva is odaállt értékesíteni a maga tizenegyesét, azt hittem, hogy nem nőhet már nagyobbá a szememben. Tévedtem.
Az olvasók pontszáma: 9,9

Keylor Navas (10)
Nem ez volt a Costa Rica-i hálóőr legnehezebb mérkőzése a védések szempontjából, de azért néhányszor közbe kellett avatkoznia. Látszott rajta, hogy nagyon éles, nagyon koncentrált, és gyakorlatilag hiba nélkül hozta le a meccset. Végig sugárzott róla az önbizalom és a nyugodtság. Így kell ezt. A kapott gólról egyébként egyáltalán nem tehetett.
Az olvasók pontszáma: 8,6

Dani Carvajal (–)
Hát ismét megtörtént… Annyira sajnálom ezt a csupaszív srácot, hogy el sem tudom mondani. Két éve ugyanígy, a döntőben sérült meg, ami miatt lemaradt az Európa-bajnokságról, most pedig valószínűleg a világbajnoksága is elúszott. Mindezt úgy, hogy idén már egy komoly szívprobléma miatt is több hét erejéig pályán kívülre kényszerült. Egy olyan játékosról beszélünk egyébként, aki közel sem sérülékeny, a hazájában nincs nála jobb a posztján, ám valahogy mégis mindig üldözi a balszerencse. Fel a fejjel, Dani, érted is nyertek a srácok. Az élet pedig kárpótolni fog mindenért.
Az olvasók pontszáma: 8,3

Sergio Ramos (10)
A védekezést tekintve idén ez volt a kapitány egyik legjobb meccse, hiszen szinte hiba nélkül játszotta végig a mérkőzést. Nagyon erős volt hátul és rendkívül határozott, emellett mindig időben érkezett. Sajnálatos viszont, hogy nem emiatt beszélnek róla, hanem a Salahval történt ütközésük szolgáltatja a legtöbb beszédtémát. Érthetetlen, hiszen egyrészt eltalálta a labdát, másrészt nyilvánvaló, hogy nem szándékosan okozott sérülést a Liverpool legnagyobb sztárjának. Ha nem róla és a Real Madridról lenne szó, akkor már mindenki elfelejtette volna az esetet.
Az olvasók pontszáma: 9,3

Raphaël Varane (10)
Hát mekkora tanár volt már megint? Az első 20 percben, amikor meleg volt a pite, kivétel nélkül mindig ő volt az, aki felszabadított vagy labdát szerzett. A levegőben ismét verhetetlen volt, de valójában a talajon is. 25 évesen az egyik legnagyobb rutinnal rendelkező madridi játékos, aki immár négy BL-trófeával rendelkezik. Parádés.
Az olvasók pontszáma: 9,2

Marcelo (9)
Nagyon fegyelmezett volt, különösképp addig, míg Salah is erősítette a liverpooli rohamosztagot, ám ennek ellenére sem nevezhetjük erősnek a védelemben bemutatott munkáját – ráadásul a kapott gólnál pontosan ő volt az, aki lemaradt Manéról. De tudjátok mit?! Előre szóltam, hogy el fognak vinni az érzelmek… Nem tudok neki kevesebb pontot adni, főleg úgy, hogy két gólpasszt is feljegyezhettünk a neve mellé. Igaz, hogy leginkább támadásban, de ismét főszerepet játszott.
Az olvasók pontszáma: 8,9

Casemiro (8)
Nem ez volt a legerősebb döntője, és most nem lépett elő a nagy meccsek embereként. A mérkőzés elején több olyan hibát is vétett, ami a koncentráció hiányának számlájára írható, de aztán szép lassan felfogta, hogy mi történik körülötte, aztán elkezdte tenni a dolgát. Ezúttal viszont az extrák elmaradtak.
Az olvasók pontszáma:8,2

Toni Kroos (10)
Igazából nehéz elszeparálni őt Lukitától, hiszen ők ketten olyan tökéletesen egészítik ki egymást, hogy azt bármelyik házaspár megirigyelné. Toni ismét hozta magával a német precizitást: a Bajnokok Ligája döntőjében is közel 96 százalékos pontossággal passzolni, azt hiszem, elmebeteg dolog… Végig nagyon jól mozgott, higgadtságára pedig nincsenek szavak. Köszönjük a Bayern München vezetőségének ezt a 25 millió eurós ajándékot.
Az olvasók pontszáma: 9,0

Luka Modrić (10)
Te zseni, te… Ismét ott volt mindenhol, labdatartásban verhetetlen volt, és jóformán annyi munkát rakhatott ebbe a meccsbe, mint sokan kettőbe vagy háromba. Ezt a horvát fickót 32 esztendősen is viszi a szíve előre, többször mentett kulcsfontosságú helyzetben, amikor kellett, kisegített a szélső hátvédeknek, máskor viszont gyors ritmusváltásokkal indította csapata támadásait. Nem hallottuk rengetegszer a nevét, de ha valaki végignézi úgy a mérkőzést, hogy csak az ő, labdás és labda nélküli játékára koncentrál, akkor látni fogja, hogy mennyi energiát fektetett be ez az apró mágus.
Az olvasók pontszáma: 9,7

Isco (8)
Nem ez volt a legjobb meccse, de igazából a szerepköre is különbözött attól, amit általában rászab a mester. Ettől függetlenül kétszer is betalálhatott volna, de egyszer Karius védte az egyébként kapu mellé tartó lövését, majd üres kapunál szétlőtte a felsőlécet. Cseréje indokolt volt, és mint utólag kiderült, az egyik legnagyobb edzői húzás a 90 perc során.
Az olvasók pontszáma:7,8

Cristiano Ronaldo (7)
Sokat melózott, keményen hajtott, a gól viszont nem jött össze neki. Azt sem mondhatjuk, hogy jól játszott volna, de a meccsbe fektetett munkáját értékelni kell. Azzal viszont nem vagyok kibékülve, hogy a győzelem utáni első interjú alkalmával ellopja a show-t, és olyat nyilatkozik, ami teljesen eltereli a figyelmet arról, amiről valójában szólnia kellene azoknak a perceknek. Nem tudom, hogy valóban távozik-e, vagy csak a fizetésén szeretne kozmetikáztatni, netalántán több támogatásra vágyik az adóügyeivel kapcsolatban, viszont hiszem, hogy nem ez volt a megfelelő pillanat egy ilyen mondat kinyögésére. Ennek nincs helye egy olyan pillanatban, aminek az önfeledt örömről, az ünneplésről, és nem utolsósorban a klubról kellene szólnia…
Az olvasók pontszáma:8,5

Lord Karim Benzema (9)
Thug life… Ezt csak nagyon kevesen tudják. Benzema dobott egy fakkot a világnak, és megszerezte a BL-döntők történetének egyik legfurcsább gólját. Hát erre tartalékolt egész évben! Egyébként fontos kiemelni, hogy gyakorlatilag lejárta a lábait a francia, szerintem nem volt olyan szeglete a pályának, ahol ne fordult volna meg. Hiába a sok füttyszó, ehhez a győzelemhez Karim is kellett.
Az olvasók pontszáma:8,9

Cserejátékosok

Nacho (10)
Carvajal helyére érkezett, lényegében melegíteni sem volt ideje, mégis úgy játszott, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. Kijárt már neki is egy ilyen meccs, játszania kellett egy igazán nagy döntőn, de nyilván ennek van egy árnyoldala is, Dani sérülése. Lallanát egyébként szépen zsebre rakta, és bár sokak szerint izzadt volna, ha Manét nem vezényeli át Klopp a másik oldalra, én úgy vélem – ismerve Nachete óriási szívét és képességeit –, hogy azt a szituációt is meg tudta volna oldani, persze sokkal nagyobb energiabefektetéssel. Ja, igen, volt egy jó kapáslövése is – az már csak hab lett volna a tortán, ha betalál egy BL-döntőben.

Marco Asensio (–)
Belekóstolhatott a légkörbe, és ott lehetett a pályán a lefújás pillanataiban. Most csak ennyi jutott neki.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (10)
Amihez ez a kopasz fickó hozzáér, az arannyá válik. Nem értettem egyet azzal a taktikával, amivel nekifutott a meccsnek, és nem is működött igazán, de aztán képes és hajlandó volt változtatni. Bale behozatala nagyon jó döntésnek bizonyult, ám fontos észrevenni, hogy itt nem egy szimpla cseréről volt szó: a walesi érkezésével a csapat egy olyan 4-4-2-es felállásra váltott, melyben Casemiro visszalépett a védelem tengelyébe, míg Marcelo balszélső lett. Ilyet először láthattunk az idény során – még akkor is, ha Marcelo általában balhátvédként is előszeretettel nyargalászik ennyire közel a támadósorhoz – és tulajdonképpen bejött. Az pedig valami egészen őrült, elmebeteg, félelmetes dolog, hogy ennek az embernek több BL-trófeája van, mint edzősködéssel eltöltött éve… Mondja valaki azt, hogy nem ő a legmegfelelőbb ember a Real Madrid élére…
Az olvasók pontszáma: 9,8

Tovább

Így láttátok Ti: Liverpool – Real Madrid (1-3)

Rio Ferdinand: „Nem …

Rio Ferdinand: „Nem számít, hogy mekkora vágy lakozik a Liverpoolban, ahogy az sem, hogy mennyire éhesek a sikerre a játékosaik, mert Cristianóban sokkal nagyobb vágy lesz, ő sokkal jobban akarja majd a győzelmet. Új rekordokat akar felállítani, új magasságokba akar lépni. Azt akarja, hogy minden idők legnagyszerűbb játékosaként emlékezzenek rá. Lehet, hogy egy kicsit egoista, lehet, hogy arroganciával vádolják, de valójában ő az egyik legőszintébb, leghitelesebb srác, akivel csak találkozhat az ember. Nagyon odafigyel másokra. Ha egy csapattársa bajban van, akkor segíteni akar neki. Még mindig tartjuk a kapcsolatot, rendszeresen küldünk üzeneteket egymásnak. Már a legelső találkozásunkkor is láttam, hogy rendkívül tehetséges, de valójában a munkamorálja emelte őt a többiek fölé. Az edzések után tovább gyakorol, tanulja minél jobban használni a gyengébbik lábát, ráadásul az edzések előtt már teljesít egy edzőtermi gyakorlatsort.”

Casemiro: „Minden eg…

Casemiro: „Minden egyes nap hálás vagyok az édesanyámnak, amiért harcolt értünk. A házunkban összesen egy hálószoba volt. A fürdőszobában egy követ raktunk a lefolyó fölé, mert a patkányok többször is bejöttek azok keresztül a házunkba. Nem volt egyszerű gyerekkorom. Az első emlékem a futballról az iskolához és Moreirához kötődik. Minden ott kezdődött. Moreira volt az első edzőm, rengeteget segített nekem. A pályafutásomban ő játszotta a legfontosabb szerepet. Megtanította, hogyan értékeljem a dolgokat.”

Tovább

A feledhetetlen sikertörténet főhősei

Sergio Ramos
Ki mással kezdődhetne a sor, ha nem azzal az emberrel, aki kapitányként vezette a csapatot a történelmi sikerekhez!? Bár Lisszabonban még Iker viselte a karszalagot, az vitán felül áll, hogy egy olyan játékosról, egy olyan kapitányról beszélünk, akit a legszűkebb elit tagjai között emlegetnek majd évtizedek múlva is. Sergio Ramos a Real Madrid történetének kapitányai körében is a legkarizmatikusabb egyéniségek között kap helyet. Nagyon keveseknek adatik meg az, hogy ilyen vezetői készségek birtokában lássák meg a napvilágot. Mert ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy Sergio Ramos az általa képviselt értékeket nem tanulta. Ez süt, sőt ordít minden egyes mozdulatáról. Neki egyszerűen ilyen a személyisége, és pontosan ez az, ami a többiek fölé emeli őt. Mindemellett persze ott van az a lisszaboni fejes, mert hát melyik madridista ne emlékezne a 92:48-ra… Ott van a milánói bekotort labda, a cardiffi vezérszerep, a felejthetetlen, a csapatot megmentő fejesgólok… Ám mégis a személyisége az, ami miatt már most belépett a legnagyobb legendák világába. Mert hiába a sárga és piros lapok, az érthetetlen megmozdulások, a meggondolatlan durvaságok, Sergio Ramost egyszerűen nem lehet nem szeretni. Azt pedig még a legnagyobb ellendrukkerek sem tudják elvitatni, hogy ez az andalúz srác akkora nyomot hagyott a labdarúgás történetében, amit sosem lehet onnan kitörölni. Ha pedig a király ma is győzelemre vezeti népét, akkor a mennybemenetele során csak egy dolgot tehet majd madridista és antimadridista egyaránt: tapsolnia kell őt, a nagybetűs vezért.

Marcelo
Ó, Marcika… ¡Cómo no te voy a querer! – tartja a Bernabéuban gyakran skandált rigmus, ami annyit tesz: „hogy lehet téged nem szeretni?”. Ez tökéletesen igaz a csapatra, de valljuk be, hogy erre a brazil bohócra is. Ha minden embert ilyen személyiséggel áldott volna meg az ég, a világ egy sokkal élhetőbb és sokkal vidámabb hely lenne.  Ennek a komolytalan, mindig mosolygó, mindig a tréfát kereső srácnak az ereiben is a futball folyik. Gyakorlatilag egy senkiként érkezett meg 2007-ben a világ legnagyobb csapatához, ahol példaképének, egy bizonyos Roberto Carlosnak az örökségébe kellett lépnie, és az ezzel szorosan összekapcsolódó, másokat könnyedén összeroppantó nyomást kellett a nyakába vennie. Nehézségei akadtak ugyan a rendkívül hosszú út során, de több mint 11 évet véletlenül nem tölthet el az ember a Real Madrid keretében. Az egykori futsalos srác az idő során a csapat második számú kapitányává avanzsált, de ennél sokkal fontosabb dolgot is tett, olyasmit, amire a legtöbben gondolni sem mertek: feledtette az emberekkel a legendás Roberto Carlost, valamint forradalmasította a balhátvéd fogalmát és feladatkörét. Ezen a poszton ma már Marcelo a mérce, legyen szó a világ bármely csapatáról. Viszont ez még nem minden, hiszen nem csak ezzel nyerte el az emberek szimpátiáját: ebben a fickóban a játék iránt olyan mértékű szenvedély, valamint a klub iránt olyan mély szeretet lakozik, ami csak nagyon kevesekben, főleg napjaink sokkal inkább a pénzre, mintsem a hűségre épülő futballjában. Marcika egy teljesen egyedülálló személyiség, akit – a csapattársak szavai alapján – teljesen hidegen hagy a pénz, a siker, a rivaldafény hívó szava, őt csak két dolog érdekli: a futball és az, hogy jól érezze magát. Ez pedig visszaköszön minden mozdulatában, minden tettében, és minden olyan pillanatban, amikor könnyeivel küszködve térdre rogy, és felszínre tör belőle a legmélyebb szenvedély, amit élete klubja iránt érez. Pontosan úgy, ahogy az előző döntőkben láttuk. Én nem kérek sokat tőle, csak annyit, hogy maradjon mindig ilyen, hiszen a labdarúgásnak szüksége van a hozzá hasonló egyéniségekre. Végtelenül hálás vagyok a sorsnak azért, hogy a legelejétől követhetem madridi pályafutását.

Dani Carvajal
Csakis a legnagyobb tisztelettel beszélhetek Álvaro Arbeloáról, hiszen a benne rejlő madridizmus egészen elképesztő méreteket ölt, ám mégis meg kell említenem, hogy emlékszem azokra az évekre, amikor mindent megadtunk volna azért, hogy egy klasszis jobbhátvédje legyen a csapatnak. 2013-ban aztán a klub visszavásárolta Dani Carvajalt. Ezzel a lépéssel egy óriási, tátongó űrt töltött be a vezetőség és a szakmai stáb, a saját nevelésű játékos pedig azóta is kirobbanthatatlan a jobb oldalról. Az elmúlt esztendőkben szerzett BL-címek mindegyikében főszerepet játszott, még úgy is, hogy a milánói döntőben a könnyeivel küszködve volt kénytelen elhagyni a pályát egy izomsérülés következtében. Forrófejűsége és határozott játéka ellenére egy nagyon szerethető srácról van szó, aki a madridizmussal kel, lélegzik és fekszik. Enélkül talán nem is lehetne itt, így viszont igazi példaképként szolgál az akadémia összes játékosának. Ha pedig belegondolunk, hogy még mindig csak 26 esztendős, akkor rájövünk, hogy a jobbhátvéd pozíciója még évekig biztosítva van. Ha ma is olyan elánnal veti bele magát a mérkőzésbe, ahogy azt tenni szokta, akkor Manénak lesz néhány igen kemény perce.

Varane
Sosem felejtem el azt a napot, amikor Zinédine Zidane javaslatára az akkor még csak 18 éves, hórihorgas védőt leigazolta a klub. Azt sem, ahogy második idényében a Király-kupában elintézte a Barcelonát, valamint zsebre rakta Lionel Messit is. Ha nincs az a fránya térdsérülése, akkor a statisztikája még brutálisabb lenne, de panaszra így sincs oka: 25 éves korára mindent megnyert a Real Madriddal, ráadásul úgy, hogy lényegében a legnagyobb trófeák megszerzésében szinte kivétel nélkül főszerepet játszhatott. Igen, ez a 25 (!) esztendős srác a csapat egyik legtapasztaltabb, mi több, legintelligensebb játékosa. Más ennyi idősen még keresi a saját útját… Varane viszont ott volt a lisszaboni döntőben, Milánóban hiányzott egy sérülés miatt, ám Cardiffban ismét a francia falba futottak bele, akkor épp a zebrák támadói. Ne legyenek kétségeink, ma este ismét ő lesz Sergio Ramos párja, és bízunk benne, hogy villámgyors, tanári, intelligens és rendkívül profi játékába a liverpooli hármas bicskája is beletörik majd.

Casemiro
Véletlen lenne, hogy napjaink Real Madridja csak azokban az években nyert Bajnokok Ligáját, amikor a brazil Tank is a csapat keretét erősítette? Ugye, hogy nem!? Casemiro 2014-ben, a Dortmund ellen tette le először névjegyét a profi labdarúgás világában: bejött, szerelt, győzött. A portói kitérőjének évében sajnos nem jött össze a csapatnak címvédés, de aztán visszatért, játékával pedig újabb trófeához segítette a csapatot, hogy aztán egy évvel később, Cardiffban ő is hőssé váljon. Hab a tortán, hogy zsinórban harmadjára is úgy jut el a döntőig a csapat, hogy Case kihagyhatatlan eleme a rendszernek. Vannak persze meccsek, amikor feleslegesnek érezzük, de ma éjszaka ismét létfontosságú lesz. Hogy miért? Mert ő a nagy meccsek embere. Ő az, aki brazilként nem azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy a zacskóján is pörgeti a labdát, hanem azzal, hogy cipeli a madridi zongorát, ami talán a legnehezebb a világon. Ő a fáradhatatlan, hatalmas szívvel megáldott munkásember, aki mára a világ egyik legjobbjává érett posztján. Mutasd meg ma is, Case!

Luka Modrić
Az az igazság, hogy nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni egy ilyen fickóról. Modrićnak nemcsak az élettörténete, hanem madridi karrierje sem nevezhető átlagosnak. 2012-es érkezését követően hamar megbélyegezték őt, mint a spanyol bajnokság legrosszabb igazolását. Valljuk be őszintén, hogy Madridban már-már alapértelmezettnek tekinthető a több százmázsás súly, amit egy játékos csak a klub történelméből adódóan kénytelen a vállán cipelni. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora többletet jelent az, ha valakire egy ilyen jelzőt is ráaggatnak… Az viszont teljesen biztos, hogy ilyen helyzetből csak a legnagyobbak képesek kikecmeregni, Modrić pedig kétségkívül közéjük tartozik. Nemcsak játékosként, hanem emberileg is. Személyiségéből adódóan csendben tűrt mindent, majd amikor elérkezett az ő ideje, robbantotta a bombát – és hát hol máshol, mint a Bajnokok Ligájában, a Manchester United ellenében. Ki tudná elfelejteni azt a mesteri találatot… A kemény munka és az alázat meghozta végül a várva várt eredményt. Második idényében már alappillére volt a csapatnak. És milyen sorsszerű, hogy pont ő volt az, aki a Tizedik megszerzésének estéjén Sergio Ramos kobakjára tekerte a bogyót, tanárian. Mennyire lehet a véletlen számlájára írni, hogy pontosan akkor nem sikerült a döntőig menetelnie a csapatnak, amikor ő gyakorlatilag a tavaszi szezon egészét kihagyta egy fránya sérülés miatt. Aztán ott volt a tavalyi döntő, ahol – 31 évesen – fiatalokat megszégyenítően sprintelt az alapvonalig, ahonnan hajszálpontosan tálalt Cristiano Ronaldo elé. Nem lehet véletlen, hogy még a nagy Zinédine Zidane is úgy fogalmazott kinevezését követően, hogy ennek a srácnak a lábaiban is ész van. Teljesen egyértelmű, hogy egy generációs játékosról van szó, egy szerény, alázatos kis zseniről, aki nélkül lehetetlen lett volna átírni a történelemkönyveket Az pedig már csak hab a tortán, hogy Toni Krosszal egymás gondolatait is ismerik. Ami engem illet, Zidane óta nem láttam olyan játékost madridi mezben, aki ösztönösen ilyen mozdulatokra lett volna képes, aki ilyen gyorsan gondolkodik a pályán, és aki ennyire szerényen tűri a népszerűséget. Csak hálás tudok lenni azért, hogy láthatom őt játszani. És hogy mit kívánhatnék még!? Azt, hogy sose öregedj meg, Lukita!

Cristiano Ronaldo
Ugyan… Mégis mit mondhatnék erről az em… várjunk csak, emberről!? Nem, ő nem ember, ebben teljesen biztos vagyok. Teljesen felesleges mélyebb elemzésbe bocsátkoznom, hiszen mindenki jól tudja, hogy mi mindent vitt ő véghez az elmúlt években, ha pedig elkezdeném felsorolni a rekordjait és kiemelkedőbb statisztikai adatait, akkor mindegy lenne, ha könyvet írnék róla. Megpróbálom inkább más irányból megközelíteni az ő szerepét. Mindamellett, hogy a csapatban ő jelenti magát a gólt, az állandó veszélyt, Cristiano Ronaldo mára a csapat igazi vezérévé érett, és ott lohol Sergio Ramos nyakán. Ő az, akire mindig és minden körülmények között felnéznek a többiek. Ramos mellett ő az, akinek elég megszólalnia, és mindenki rögtön tudja, hogy valami fontos következik, valami, amit meg kell hallgatni. Ebben pedig nagyon kemény munka van. Cristiano az öregedés rögös útján elindulva megváltozott. Ma már jól tudja, hogy az individuális címekhez elengedhetetlenek a kollektív munkával, csapatként elért eredmények. Jól láthattuk az idei BL-szezonban, hogy bizony a társak kezére dolgozik, sokkal többet melózik, és a meccsenkénti hármas gólmutató mellett azért igencsak törődik csapatának helyzetével is. Kicsit felszisszentünk a Barcelona elleni meccsen bekövetkezett sérülése hallatán, hiszen nem ez lenne az első döntője, amit fájdalmak közepette kellene megvívnia – gondolok itt például Lisszabonra vagy Milánóra –, de nem, Cristiano most, Cardiffhoz hasonlóan teljesen egészséges lesz. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy mi történt tavaly. Az már eddig sem volt kérdéses, hogy szobor fog róla készülni Madridban, de ha esetleg ma este is megvillan, netalántán többször, akkor könnyen elképzelhető, hogy réz helyett arannyal kell majd dolgozzon az alkotó. Igazából ez sem lenne meglepő, hiszen maga az alany is aranyat varázsolt mindenből, amihez csak hozzáért példátlan pályafutása során. Bízunk benned, Cris!

Karim Benzema
Sokaknak talán viccesnek tűnhet, de nem mehetünk el szó nélkül a francia gólgép támadó szerepe mellett sem. Mert bizony Karim mindig ott volt, kivétel nélkül. Össze sem tudnám számolni az olyan megjegyzéseket, melyek szerint vele a csapatban csak fórt adunk az ellenfelek számára. Ugyan már! Nem lehet a véletlen számlájára írni, hogy Karimmal a csapatban is sikerült, méghozzá négy éven belül háromszor. Nem, vagy nem csak a gólok, hanem a meccsekbe belerakott munkája miatt, amellyel óriási terhet vesz le többek között Cristiano Ronaldo vállairól – egyben utat is nyitva a portugálnak a kapu irányába. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha nincs az a mozdulatsor tavaly az Atlético ellen, vagy nincs az a dupla néhány hete a Bayern München elleni visszavágón, akkor most ez a cikk meg sem születhetne. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem nem bosszantott már kismilliószor a puszta jelenléte, vagy az, amikor az anyját kereső bambi szellemét megidézve botladozik a kapu előterében, de mégis, Karim valahogy mindig ott volt, és ő is kellett ahhoz, hogy most a Tizenharmadikat várhassuk. Történjen bármi a jövőben, ezt nem szabad elfelejteni. Jöjjön hát az a menő szelfi a legújabb európai trófeával!

+1 Keylor Navas
Azért jelöltem meg őt külön, mert bár a Tizediknél még a Levante kapusaként mentette a pókokat, az azt követő menetelésből jócskán kivette a részét. Emberfeletti védéseinek köszönhetően mára ő is olyan eleme lett a Real Madrid játékának, amit aligha tudna nélkülözni a világ legjobb csapata. Tudom, hogy a hosszú út során egy-két hiba is közbecsúszott, de mutassatok olyan kapust, aki úgy hoz le három egymást követő évet – nem csak a Real Madridban! –, hogy közben egyetlen hibát sem vét. Ezek a hibák azért kellenek, mert így emlékeztetnek Keylor emberi mivoltára – hiszen ha valaki csak a védéseit figyeli, akkor könnyen hiheti azt, hogy ő sem erről a bolygóról származik. Az biztos, hogy marketingértékben nincs az elsők között, ahogy az is, hogy ő eredetileg nem a nagyszínpadra, nem a legfényesebb reflektorfényben való tündöklésre született, de olyan erőt, olyan képességeket kapott az égtől, amilyet csak igen kevesen. És pontosan ezért szeretjük. Történjen bármi, én mindig hálás leszek annak a faxgépnek, hiszen lehetővé tette, hogy megismerjük az igazi Keylor Navast. Azt, aki ma este is elállítja majd a lélegzetünket egy-egy bravúrjának köszönhetően. Nagy szükség lesz rá!

+2 Toni Kroos
Keylorhoz hasonló a helyzete, hiszen későn érő típus lévén a Tizedikhez vezető út során még nem tudta, hogy neki valójában itt a helye, de aztán gyorsan felzárkózott a többiekhez, ma pedig el sem tudjuk képzelni nélküle a kezdőcsapatot. A német professzor hű katonája a precizitásról méltán híres hazájának. Ő az, akinek a pulzusa még a legmeredekebb helyzetekben sem éri el a 40-et, ám pontosan ez juttatta őt a világ tetejére. Nincs még egy olyan középpályás, aki ennyire higgadtan tenné a dolgát, ráadásul ilyen hatékonysággal. Amikor Kroosnál a labda, úgy tűnik, mintha megállt volna az idő, az ellenfél játékosai pedig csak leszögezett, furfangosan elhelyezett bójákként próbálnának meg nehezékként funkcionálni a pályán. Mindhiába, hiszen Toni jön, lát, és pontosan passzol. A Modrić és közte kialakult kémiát pedig még Walter White is könnyes szemekkel figyelné. Én mondom, nála nagyobb ajándékot aligha kaphattunk volna Münchenből, hiszen manapság már a 17 éves kiscsikók is magasabban vannak árazva, mint anno a német volt. Köszönjük szépen.

Így hát… Az itt felsorolt tíz játékos jelenti annak a csapatnak a gerincét, amely már átírta a futball történelmét, ám ma este jó eséllyel pályázik arra, hogy tovább mesélje a madridista fülek számára igen kedves love storyt. Mert itt bizony egy ízig-vérig szerelmi történetről van szó, olyasvalamiről, amitől szívek milliói dobbannak meg világszerte.

Ha pedig ez a mag kiegészül olyan, egyébként tapasztalt játékosokkal, mint Isco, Bale, Nacho, Asensio vagy Lucas, hogy csak néhányukat említsem, akkor minden társam elismerően bólogatva konstatálhatja, hogy mennyire szerencsés generáció tagjai lehetünk. Olyasvalaminek vagyunk tanúi, amiből százévente csak egy van. Így igaz. Remegve írom le, de tudom, hogy ha az említett mag tagjai megöregszenek és végleg szögre akasztják a csukát, akkor bizony jó ideig nem láthatunk majd ehhez az egységhez foghatót. Egy korszakos szenzáció csodálóiként élhetünk, amit nem lehet eléggé értékelni. Éppen ezért, történjék bármi ma este, én biztosan büszkén fogom mesélni majd az unokáimnak is, hogy a nagyapjuk bizony a szerkesztőség többi tagjával ölelkezve, könnycseppekkel a szemében, önkívületi állapotban örülhetett Sergio Ramos lisszaboni fejesének, láthatta futballozni azt a Marcelót, aki újradefiniálta a balhátvéd fogalmát… együtt sírhatott Dani Carvajallal, Varane-nal pedig egyszerre érhetett gyerekből férfivá… megtanulhatta Casemirótól, hogy a legnagyobb nyomorból is el lehet jutni a világ tetejére… szemtanúja volt annak, hogy miként bolondítja magába játékával a fél világot Luka Modrić, csodálhatta a világ mindenkori legjobb góllövőjét, a széllel szembeni harcot soha fel nem adó Cristiano Ronaldót… Elmondhatom majd azt is, hogy bár az eszem mást súgott, a szívemre hallgatva mégis mindig megpróbáltam megvédeni Karim Benzemát, bizonyíthatom, hogy Keylor tényleg párducokat megszégyenítő mozdulatokat bemutatva védett nagyobbnál nagyobbakat, és természetesen azt is, hogy a világon nem a svájci óra a legpontosabb, hanem egy bizonyos Toni Kroos.

Végül, de nem utolsósorban elmesélhetem majd, hogy én láttam játszani ezt a korszakos csapatot, láttam Zidane Real Madridját, tanúja lehettem a klub történetének egyik legsikeresebb korszakának. Éppen ezért emlékeznünk kell egy dologra: ami az elmúlt években történt, az közel sem normális, ez olyasvalami, ami messze átlépi a normákat, és bár jelenleg mi is a talajtól messze elrugaszkodva figyeljük az eseményeket, egyszer vissza kell majd térnünk a földre. Akkor majd mindannyian rájövünk, hogy az itt felsorolt játékosok szinte pótolhatatlanok. Addig viszont élvezni kell a csapat sikereinek mézédes ízét, és függetlenül attól, hogy mi történik ma este, rendkívül büszkének kell lennünk erre a korszakalkotó csapatra. 

Tovább

Zidane: Sok dolgot átélhetünk még az életünk során, de ez a pillanat teljesen egyedülálló

Harmadik döntő zsinórban: „A nagyszerűen és keményen elvégzett munka gyümölcseként lehetünk zsinórban harmadjára is a döntőben, de persze mindez a tehetségnek is köszönhető. A döntőbe jutás nagyon messze áll a könnyű feladatoktól, éppen ezért boldoggá tesz minket az, hogy újra itt lehetünk. Sok dolgot átélhetünk még az életünk során, de ez a pillanat teljesen egyedülálló. Nagy lesz a nyomás, de ez csak még különlegesebbé teszi a dolgokat. Mivel mind emberek vagyunk, így nekünk is vannak érzéseink.”

Felkészülés: „Fel kell mérned, hogy az ellenfeled milyen területeken árthat neked a legtöbbet, és meg kell próbálnod ennek tudatában kontrollálni a dolgokat. A labda birtokában gondokat kell okoznunk a Liverpoolnak, de észben kell tartanunk a játékstílusukat. Egy mérkőzés során mindig vannak őrült pillanatok, éppen ezért meg kell próbálnunk a lehető legkevesebbet hibázni, amikor nincs nálunk a játékszer. Amikor mi birtokoljuk a labdát, akkor a lehető legnagyobb károkat kell okoznunk az ellenfelünknek. Mindent bele kell adnunk, ez nem kérdéses.”

Esélyes: „Az emberek sok mindent mondanak, de nagyon jól tudjuk, hogy nem az a helyzet, amit állítanak. Itt nincs esélyes csapat. Ez a Bajnokok Ligája döntője, mindkét csapatnak 50 százalék esélye van a győzelemre. Nagyon jó teljesítményt kell nyújtanunk, és győznünk kell. Az öltözőben mindenki tudja, hogy nem mi vagyunk az egyértelmű favoritok.”

Egyetlen edző sem nyert zsinórban háromszor Bajnokok Ligáját: „Különleges lehetőség kapujában állunk. Mindig élt bennem a versenyszellem, valamint a szenvedély is. Ha élvezed a versenyhelyzetet, keményen dolgozol, akkor bármit elérhetsz, ez pedig hatványozottan igaz a Real Madrid esetében. A játékosok hatalmas munkát fektettek be az idény során, de pontosan erről szól ez a klub.”

Cristiano: „Úgy látom, hogy jó formának örvend. Ma megvolt az utolsó edzésünk, holnap pedig lejátszhatjuk az idény utolsó mérkőzését is. Cristiano az ilyen meccsekért él.”

Az emberek véleménye az általa végzett munkáról: „Hogy úgy érzem-e, hogy értékelik a munkám? Igen, miért ne? Habár néha előfordul ennek az ellenkezője is. A legfontosabb viszont az, hogy jól alakítsuk a dolgokat, és adjunk bele mindent. A következmények már nem bírnak akkora súllyal. Nincs annál jobb, mint amikor érzed, hogy te mindent beleadtál. Ha viszont az ellenfél jobb, mint a te csapatod, azzal egyszerűen nem tudsz mit kezdeni. Ami engem illet, értékelik a munkámat, mert mindent beleadok. Azt viszont nem tudom irányítani, amit mások mondanak, de ez nem is igazán lényeges.”

A cserék és a kimaradók: „Ami biztos, hogy Ramos és Marcelo játszani fognak. A döntések meghozatala az én felelősségem. Minden egyes játékosom kiváló labdarúgó, ám többen így is ki fognak maradni a keretből, míg lesznek olyanok is, akik csak a cserék között lesznek majd nevezve. Csapatként gondolkodunk, amikor megszólal a sípszó, mindenki ott lesz a csapattal. Meglehetősen mély a keretünk. A cserejátékosok egytől egyig frissességet hozhatnak majd a meccsbe, így az ő szerepük is kiemelt fontossággal bír. Ugyanakkor a csapat összeállításáról szóló döntések meghozatala a legrosszabb dolog egy edző számára. Vannak, akik megtartják majd a helyüket a csapatban, de lesznek olyanok is, akik nem jutnak szóhoz. A játékosaim viszont tudomásul veszik mindezt, én pedig tudom, hogy ez az én felelősségem. Ez olyasvalami, amit el kell fogadnom.”

Jürgen Klopp: „Játékosként egy kicsit jobb voltam nála, de ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna jó labdarúgó. Edzőként nagyon tisztelem őt. Óriási tapasztalata van, bámulatos munkát végez a labdarúgás világában. Nem tudom, hogy hasonlítunk-e, szerintem minden edző különböző.”

Tovább

Marcelo: A mérkőzéseket a csapat nyeri, nem egy-egy játékos

A mérkőzésről: „Mindkét csapat támadófutballt játszik. Minden azon múlik majd, hogy miként kezdődik a mérkőzés. Pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk, készen állunk, de egy döntőben bármi megtörténhet. Alig várjuk a kezdő sípszót, és biztosak vagyunk benne, hogy a futball kedvelői egy látványos meccset láthatnak majd.”

Motiváció: „Minden egyes nap az edzések, a mérkőzések és a trófeák iránti vággyal ébredünk fel. Újra itt vagyunk a döntőben, ami a kemény munka, az áldozat és a győzelem iránti vágy gyümölcse. Amit eddig nyertünk, az már a múlt, most csak jelenre kell koncentrálnunk.”

Változtatások: „Ahogy telnek az évek, minden csapatban történnek változások. Nálunk egy dolog változatlan, mégpedig a fontos trófeák iránti, szűnni nem akaró vágy. A Real Madrid történelme jól mutatja az irányt, azt, hogy minden lehetséges címért harcolnunk kell. Ami a változásokat illeti, volt belőlük néhány az elmúlt évek során, mégis nehéz megmondani, hogy pontosan hol történt változtatás.”

Szerepek: „Pontosan tudjuk, hogy hogyan kell játszanunk, és én is jól tudom, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy segítsem a csapatomat. A Liverpoolnak nagyszerű kerete van, kiváló szezont futnak, éppen ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak két vagy három játékosukra koncentráljunk. A mérkőzéseket a csapat nyeri, nem egy-egy játékos. Tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, de ez minden eddigi mérkőzésünkön így volt. Örülünk, hogy itt lehetünk a döntőben. Megérdemeljük, ahogy a Liverpool is.”

Klopp nyilatkozata: „Nem hallottam a saját fülemmel, hogy mit mondott, csak mások mesélték. Egy ilyen döntő előtt sok valótlanság elhangzik. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, ahogy a csapattársaim és a klub is. Nem kell bizonyítanom semmit, senkinek. Alázattal végzem a munkám, és közben nem beszélek mások teljesítményéről. Hogy őszinte legyen, én nem hallottam, hogy azok a szavak elhagyták volna a száját, így nem szeretném kommentálni mindazt, ami a sajtóban megjelent.”
(A sajtó lehozott egy interjút, mely során Jürgen Klopp állítólag azt mondta, hogy Marcelo nem tud védekezni – A szerk. kieg.)

Zidane: „Úgy gondolom, hogy minden, amit eddig nyertünk, az már a múlt. Mindig a jövőbe kell tekintenünk. Folytatnunk kell a kemény munkát, további trófeákat kell nyernünk. Mindenkinek megvan a saját véleménye, de ez egy cseppet sem fogja megzavarni a főnököt. Ahogy nálunk mennek a dolgok: az egyik nap még grillezünk, míg a következőn már nem hibázhatunk. Ettől függetlenül hiszek benne, hogy a miénk a világ legjobb edzője.”

A MARCA szerint elké…

A MARCA szerint elképzelhető, hogy Bale közelmúltban mutatott jó formájának köszönhetően a döntőben újra egyszerre láthatjuk majd pályán a BBC tagjait. Ez egyben Isco kimaradását is jelentené.