Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.

A MARCA információi …

A MARCA információi szerint José Ángel Sánchez, a Real Madrid általános igazgatója a napokban Sevillába utazik majd, hogy találkozzon a Real Betis vezetőségével és lezárhassák Dani Ceballos átigazolását.

Az ABC tudni véli, h…

Az ABC tudni véli, hogy a Real Madrid 16 millió eurót ajánlott Dani Ceballos játékjogáért, amely 1 millióval több, mint a játékos szerződésben foglalt kivásárlási ára. A középpályás 6 évre szóló szerződést fog aláírni.

Az AS tudomására jut…

Az AS tudomására jutott információk szerint Álvaro Morata édesapja és egyben ügynöke ma reggel találkozott a Real Madrid képviselőivel, egy 50 perces meeting keretein belül. A klub egyértelművé tette, hogy 80 millió euró alatt nem fogja elengedni a támadót, a Manchester United pedig nem hajlandó kifizetni ezt az összeget.

Az AS információi sz…

Az AS információi szerint Theo Hernández ezen a héten tér majd vissza szabadságáról, az USA-ból. Amint Madridba érkezik, aláírja szerződését a klubbal és sor kerülhet a hivatalos bejelentésre.

Az AS szerint Zinédi…

Az AS szerint Zinédine Zidane kontraktusát ezen a héten fogja megújítani a klub. Az új szerződés 2020-ig szól majd. A bejelentést követően számíthatunk Isco, Marcelo és Carvajal szerződésének megújítására is.

Tovább

Keylor Navas: Nem tudom szavakba foglalni, hogy mennyire hálás vagyok Zidane-nak

Néhány nap múlva kezdődik az előszezon. Gondolsz még a bajnoki címre, valamint a Bajnokok Ligája-elsőségre, vagy már a jövőre koncentrálsz?
Mindannyian élveztük a győzelem ízét, de most már itt az előszezon ideje, úgyhogy a legmagasabb szinten kell dolgoznunk. A Real Madridnál mindig arra kell gondolnod, hogy minden címet be kell zsebelni, a bajnokságtól a Bajnokok Ligáján át, egészen a Király-kupáig. Mindent meg szeretnénk nyerni, remélem, hogy az új idény végén pont olyan boldogok leszünk, mint most.

Mennyire leszel motivált az új idény kezdetén?
Nagyon boldog vagyok, emellett pedig rendkívül motivált. Már most is eljárok futni, dolgozok otthon is, nem tudok ölbe tett kézzel otthon ülni. Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek a Real Madrid idei előszezonjának, hiszen a tavalyit egy sérülés miatt kihagyni kényszerültem. Ez nagyon fontos számomra. Az előszezon hiánya sokba került számomra a tavalyi idény során, úgyhogy az egészség miatt imádkozom Istenhez. Megfelelő állapotban szeretném elkezdeni az új idényt.

Sokat szenvedtél az előző idény során?
Igen, de leginkább a sérülésem miatt, ami meglehetősen komplikált volt, ez pedig rám is hatással volt. Akkoriban volt néhány tényező, ami ellen harcolnom kellett, de csak a jó dolgokat viszem magammal a jövő küzdelmeihez. Az utolsó három hónapom nagyon jól sikerült, csak erre gondolok.

Hogyan sikerült átlendülnöd a problémákon és hogyan küzdötted le a kritikákat?
Nagyon nyugodt vagyok, hiszek Istenben és a kemény munkában. Folyamatosan erősödnünk kell, fizikailag és mentálisan is. Elkerülhetetlen, hogy az emberek rólam beszéljenek, de a nehéz pillanatokban mindig Istenhez, valamint a családomhoz fordultam, akik a jó és rossz pillanatokban is mindig mellettem álltak. Megpróbáltam keményen edzeni és a lehető legtöbbet fejlődni. Folyamatosan azt mondogattam, hogy élveznem kell minden pillanatot, hiszen ha ezt nem teszi meg az ember, akkor rosszul érzi magát. Arra gondoltam, hogy senkinek sem kell bizonyítanom. Attól a pillanattól kezdve egyre jobban éreztem magam, fizikailag közeledtem a legjobb formámhoz. Ez békét és megnyugvást hozott az életembe, így tudtam folytatni a kemény munkát a legmagasabb szinten.

A jó teljesítményed ellenére is folyamatosan érkeznek a különböző pletykák De Geát, Gianluigi Donnarummát és a többieket illetően. Mire gondolsz, amikor meglátod az újságokban ezeket a híreket?
Az az igazság, hogy nagyon nyugodt vagyok. Csak a munkámra, a fejlődésre és arra koncentrálok, hogy megtartsam a kezdőcsapatbeli tagságomat, teljesen mindegy, hogy kivel szemben kell ezt megtennem. Csak a munka és a győzelem jár a fejemben, de nyugodt vagyok, megpróbálom napról napra élvezni a dolgokat. Nem kell aggódnom a jövőm miatt, hiszen Isten tudja, hogy mit tartogat számunkra. Jelenleg élvezem a szabadságomat, a családommal itthon eltöltött időt. Mindig lesz időm azon gondolkodni, hogy mi vár rám a jövőben, de jelenleg nagy nyugalom jellemzi az életemet. Amint visszatérünk, azon dolgozok majd, hogy erősebbé váljak, ahogy mindig is tettem. Két lenyűgöző vetélytársam van a csapatban, akiket mindig is tiszteltem, de természetesen azért dolgozok, hogy én léphessek pályára. A halálomig, természetesen tisztességesen fogok harcolni, nem számít, hogy ki ellen kell megtennem ezt csapaton belül. Soha nem fogok ingyen kérni semmit, ahogy eddig sem tettem, és nem is volt szükségem rá.

Mit jelent számodra Zinédine Zidane?
Nagyon hálás vagyok neki, és mindig az is leszek. Mindig bízott bennem, ott volt a nehezebb pillanatokban is. Mindent neki köszönhetek, ami idén és az előző szezonban velem történt. Elmondhatatlanul hálás vagyok. Nincsenek szavak, amelyekkel ki tudnám fejezni a hálámat mindazért, amit értem tett. Rengeteget jelent az edző bizalma a nehéz pillanatokban, ahogy az is, hogy folyamatosan nyugalomra int. Zidane a végsőkig kiáll melletted.

Mit mondott neked az idény végén?
Ő egy nagyon nyitott személyiség, sokat beszélünk egymással. Zidane nem az az edző, akihez időpontot kell kérned, ha beszélni akarsz vele. Folyamatos a kommunikáció köztünk, az idény végén nagyon örült annak, hogy végre újra csúcsformába lendültem. Ő az, akinek köszönhettem az önbizalmam, úgy éreztem, vissza kell fizetnem mindent, amit tőle kaptam. Az idény végén annyit mondott, hogy pihenjek, nagyszerűen fejeztem be az idényt, élvezzem a szabadságomat.

A csapattársaid is kiállnak melletted.
Ez igaz. Nagyon egységes csapatunk van. Minden csapattársammal támogatjuk egymást. Úgy érezzük, hogy ha valaki nem teljesít jól, az nem csak az ő problémája, hanem mindannyiunké.  Senki sem próbálta csak a saját bőrét menteni ebben az idényben, csak és kizárólag csapatként gondolkodtunk. A társak sokat segítettek nekem az idény során. Mind különleges, jószívű emberek, annak ellenére, hogy sztárok, akiket hétről hétre néznek a televízióban. A legtöbb ember nem ismeri őket, de nekem megadatott a lehetőség arra, hogy közelebbről is megismerjem az emberi oldalukat. Mindannyiuknak hálával tartozom.

Beszéltél Cristianóval, hogy megértsd, mi történik valójában? Megpróbáltad maradásra bírni?
Nem, nem hívtam fel. Nem vonom be magam ezekbe a dolgokba. Nyilvánvalóan nem szeretném a távozását, hiszen egy ilyen játékos nem hagyhatja el a csapatot. Remélem, hogy maradni fog és még nagyon sok éven át itt lesz velünk.

Mit csináltál a két BL-érmeddel?
Otthon vannak a lakásomban, féltve őrzött kincsek. Csodálatos érmek, amelyekre pillantva elöntenek az érzelmek.

Három madridi évet követően jobban kedveled a jelenlegi csapatodat, mint a korábbiakat?
Minden egyes csapatomban beleadtam minden tőlem telhetőt, de három év a Real Madridban kialakít bizonyos érzelmeket benned. Mindig is kedveltem a Real Madridot, de csak Costa Ricából követve, ami azért nem ugyanaz. Láttam a csapat mérkőzéseit a televízión keresztül, de most én is átélhetem a szenvedélyt, ez pedig lenyűgöző.

Szeretnél innen visszavonulni?
Nehéz lenne, de semmi sem lehetetlen. Csak annyit kívánok, hogy továbbra is élvezhessem mindezt, és remélem, hogy majd innen vonulhatok vissza. Maga lenne a megvalósult álom.

Végzetül pedig szeretnénk feltenni néhány villámkérdést. Hány autó áll a garázsodban?
Négy. Kettőt a klubtól kaptam, kettő pedig a sajátom.

Mi az aktuális állapotod a WhatsApp alkalmazásban?
Nem tudom! Megnézhetem? Ez: „Eljönnek a jó idők, én pedig mindent feláldozok Krisztusért, hogy megerősíthessen.”

Emlékszel arra, hogy mikor sírtál utoljára?
Öröm vagy boldogság miatt? Azt hiszem, hat hónappal ezelőtt. Elég nehéz idők voltak, igen, előfordult, hogy sírtam.

Ha nem futballoznál, mivel foglalkoznál?
Nem tudom, hogy mi lennék, de mindig is szerettem volna a reklámok világában tevékenykedni, üzleteket kötni… Szerettem volna tanulni ezekről a dolgokról, és valójában most is ezt az utat járom. Tanulni fogok a jövőben is. A futball miatt feladtam néhány dolgot, de újra el fogom kezdeni ezeket.

Hol szeretnéd még megnyerni a Bajnokok Ligáját?
A Santiago Bernabéuban.

Ha meghallod a Despacito című slágert, akkor táncra perdülsz vagy váltasz a következő zenére?
Sokat táncolok, szóval, ha a feleségem is ott lenne, valószínűleg táncolnánk.

Mi a legjobb becenév a Real Madrid öltözőjében?
Nem emlékszem, nagyon sok van, hiszen mindenkinek van valamilyen beceneve. Engem Mae-nek hívnak, ami egy Costa Rica-i szó, és társat jelent.

Hogyan jellemeznéd Gerard Piquét?
Nagyszerű játékos, a világ egyik legjobb középhátvédje. Csak a labdarúgó énjéről beszélhetek, hiszen ez az, amit mindannyian látunk. Ami a személyiségét illeti, nem ismerem őt. Labdarúgóként igazi profi, nagyon jó játékos.

Melyik szóval jellemeznéd Zinédine Zidane-t?
Varázsló.

Mit vásároltál utoljára?
Néhány cipőt.

Mi volt a legmerészebb csínytevésed gyerekkorodban?
Egyszer betörtem egy autó szélvédőjét játék közben. Az a nagyszerű ötletünk támadt, hogy dobáljunk köveket az éppen elhaladó autók fölött, én pedig eltaláltam az egyiket. Nagyon rossz emlék.

Leigazolnád Lionel Messit a Real Madrid csapatához?
Nagyszerű játékos, de lenyűgöző csapattársaim vannak, úgyhogy nem.

Az AS szerint a Barc…

Az AS szerint a Barcelona és az Atlético Madrid is érdeklődik Dani Ceballos iránt, de a játékos csak a Real Madriba hajlandó igazolni. A királyi gárda és a Betis képviselői hétfőn vagy kedden fognak találkozni, hogy tárgyaljanak a játékos átigazolásáról. A madridi lap egyébként azt is tudni véli, hogy angol és olasz csapatok is figyelik Ceballos teljesítményét.

Tovább

Marcos Llorente: Keményen fogok dolgozni, hogy valóra válthassam az álmom

Hogyan értékelnéd az U21-es válogatott Németország ellen elszenvedett vereségét?
Úgy érzem, hogy az első félidőben elveszítettük az irányítást, hagytuk, hogy ők domináljanak, minden tekintetben. Nem koncentráltunk eléggé a pályán, ennek köszönhető az is, hogy betaláltak. A szünetben beszéltünk, a második játékrészre pedig másfajta szellemiségben érkeztünk a pályára. Nyomást gyakoroltunk, támadtunk, kezdeményeztünk, próbálkoztunk a meccs végéig, sajnos mindhiába.

Milyen érzések kavarogtak benned, amikor visszatértél az öltözőbe?
Amikor az Alavés csapatával elveszítettük a kupadöntőt, a szurkolók, a családom, valamint a barátaim jutottak eszembe, mindaz, amit ők feláldoztak értem, értünk: hagytak időt a munkára, repülőjegyeket vásároltak, szobát foglaltak különböző szállodákban… Emiatt újra rosszul éreztem magam, hiszen ők hatalmas erőfeszítéseket tettek azért, hogy ott lehessenek, mi pedig nem tudtunk örömöt okozni számukra.

Úgy gondolod, hogy az ehhez hasonló vereségekből is tanulsz?
Az ember mindenből tanul. Az igazat megvallva szeretném, ha sosem tudnék a vereségek által tanulni, új tapasztalatokat szerezni, jobb lenne, ha csak a győzelem formálna, ugyanakkor mindig ki kell ragadni valami jót a rossz dolgokból is.

Mi fájt jobban, az Európa-bajnokságon elszenvedett vereség, vagy a Barcelona elleni kupadöntő?
Különböző érzés volt mindkét mérkőzés. Úgy vélem, az Európa-bajnokságon több esélyünk volt a győzelemre, mint a kupadöntőben, ugyanakkor a Barcelona elleni döntő rosszabb érzés volt. A Király-kupa döntője a csapat egész éves munkájának eredménye. Ez csak felértékelődik, ha egy olyan csapatról beszélünk, mint a Deportivo Alavés. Egy ilyen szerény klub számára hatalmas eredmény elérni a döntőt, a szurkolók pedig mindig mögöttünk álltak, támogattak, még a vereséget követően is. Különleges volt. Az a szomorúság erősebben hatott, mint a mostani.

Volt egy kép a spanyol válogatott játékosairól, melyen látható volt, hogy leveszik az ezüstérmesnek járó érmet a nyakukból. Te is levetted a tiédet?
Nem, és nem gondolom, hogy ez történt volna. Nem vettem észre, hogy ki vette le magáról, de ami az enyémet illeti, magammal vittem az öltözőbe és eltettem a táskámba. Az Európa-bajnokság döntőjének elérése egy nagyon fontos dolog, ezért boldognak és büszkének kell lennünk minderre. Ez az érem egy életre szóló emlék egy nagyszerű élményről, olyasvalami, ami minden bizonnyal sokat segít majd a fejlődésünkben.

Jó kezekben van a spanyol futball?
Úgy vélem, bizonyítottuk, hogy nagyszerű játékosok vagyunk, az egész keret készen állt a kihívásra. Az első mérkőzéseket kiváló, egységes csapatként nyertük meg. Ez a generáció, valamint az, amelyik a következő években csatlakozik majd hozzánk, nagy dolgokat vihet véghez.

Van olyan játékos ebben a keretben, aki már készen áll a felnőtt válogatottságra? Mit gondolsz, kik utaznak majd Oroszországba?
Az edző az, aki a döntést meghozza majd, de úgy látom, hogy néhányan készen állnak erre a hatalmas lépésre, ráadásul többen már be is mutatkozhattak a felnőttek között. Ami Oroszországot illeti, van valaki, aki szerintem egész biztosan ott lesz: Marco Asensio, aki nagyszerű játékos. Ő már bemutatkozhatott a válogatottban, és ha minden így folytatódik, utazni fog a világbajnokságra. Tudom, hogy mire képes valójában. Egyáltalán nem könnyű, ha a rendszeresség hiánya mellett kell jól teljesítened, gólokat szerezned. Ha ezt is figyelembe vesszük, 10/10-es idénye volt.

Beszéltél Ceballosszal arról, hogy egy nap a Real Madridnál is egyesíthetitek erőiteket?
A tornán megmutatta, hogy mire képes. Elmondtam neki, hogy csatlakoznia kell a Real Madridhoz, hiszen azt szeretném, ha a legjobbak mind Madridba jönnének. Márpedig ő nagyon jó játékos.

A Real Madrid értesített már arról, hogy mi vár rád a jövőben?
Igen, már beszéltem a klubbal. A kölcsönszerződésem lejárt, így újra érvénybe lépett a Real Madriddal kötött kontraktusom. A klubtól azt az információt kaptam, hogy én is utazok a csapat amerikai túrájára. Az álmom mindig is az volt, hogy egy nap sikeres leszek a Real Madridban, úgyhogy mindent meg fogok tenni azért, hogy ez valóra is váljon. A klub nem említett sem egy újabb kölcsönszerződést, sem egy esetleges transzfert. Azt mondták, egy vagyok a keret játékosai közül, így utazni fogok Amerikába.

Szóval elmondhatjuk, hogy jövőre a Real Madrid játékosa leszel?
Igen, a klub ezt mondta. Tudatták, hogy bíznak bennem. Tudom, hogy a világ legjobb játékosai játszanak a Real Madridban, ráadásul épp most vannak túl egy fantasztikus szezonon. Nehéz lesz, de ott leszek, dolgozni fogok és mindent bele fogok adni, hogy valóra válthassam az álmom.

Óriási tehetségek vannak a Real Madrid kötelékében. Készen állsz arra, hogy harcolj a helyedért?
Igen. A most véget ért idény előtt voltak kétségeim afelől, hogy képes lennék-e felvenni a versenyt a világ legjobb klubjában játszó játékosokkal, de kölcsönszerződésem nagyon jó hatással volt rám. Mindenekelőtt azért, mert az Alavésben való játék megmutatta számomra, hogy képes vagyok harcolni, hogy megvan az esélyem az álmaim elérésére.

Még mindig vannak kétségeid?
Nem, nincsenek, ezt bizonyítottam is az idény során. Azt reméltem, hogy az Európa-bajnokság megnyerésével fejezhetem be az idényt, de összességében értékelve az eddig történteket elmondhatom, hogy nagyon jó idényen vagyok túl, és készen állok a visszatérésre.

Motivációval tölt el a tudat, hogy Zidane mindenki számára megadja a lehetőséget? Asensio jó példa erre.
Ez többről szól, mint puszta motiváció, sokkal inkább megnyugtató érzés. Megnyugtat tudat, hogy az edző rotálni fog, értékeli majd a játékosok munkáját, és lehetőséget ad mindenki számára. Keményen fogok dolgozni, feláldozom magam annak érdekében, hogy kihozzam a legtöbbet ebből a lehetőségből. Egész életemben ezt az utat jártam.

Támadásban vagy védekezésben érzed jobbnak magad?
Két évvel ezelőtt sokkal összetettebbnek éreztem a támadójátékomat, mint az általam végzett védekező munkát, de idén pont védekezésben voltam jobb. Sokat fejlődtem, taktikailag rengeteget tanultam, ami nagyban köszönhető Mauricio Pellegrinónak és Mani Garcíának.

Csak csere voltál, amikor Zidane átvette a Castilla irányítását.
Játszottam az első négy vagy öt mérkőzésen, aztán az edző döntése alapján egyre gyakrabban maradtam ki a kezdőcsapatból. Zidane úgy gondolta, hogy a csapattársam, Lucas Torro jobb nálam, én pedig tiszteletben tartottam a döntését és folytattam a munkát.

Volt Zidane-nal bármilyen beszélgetésed?
Sokat kommunikáltunk egymással abban az évben. Azért döntött így, mert a csapattársam a védekezés tekintetében jobb volt nálam. Jobban kedvelte a stílusát, de igazából nem is kellett magyarázkodnia. Elfogadtam a döntését, keményen dolgoztam, végül pedig 20 mérkőzéssel fejeztem be az idényt, szóval nem mondhatjuk, hogy egy elpazarolt év lett volna.

Gondolkodtál már a mezszámodon?
Nem. Az akadémia egy játékosa vagyok, aki most először az első keret tagjává válhat. Bármilyen számot elfogadok, amit nekem szánnak, ez számomra nem jelent problémát.

Mivel Pepe szerződés…

Mivel Pepe szerződése június 30-án hivatalosan is lejárt, így 10 év után először nincs gazdája a 3-as meznek, amely így szabadon választható a csapat tagjai számára.

A Cadena SER értesül…

A Cadena SER értesülései szerint a Real Madrid 20 millió eurós ajánlatot fog küldeni hétfőn a Real Betis csapatának Dani Ceballos játékjogáért. A játékos kontraktusa 6 évig szólna, ám jövőre még szinte biztosan a Betis játékosa maradna, kölcsönszerződés keretein belül.