Zs. Csaba

Mit is lehet ilyenkor mondani… Köszönjük, Zizou, köszönjük. Újra és újra. Köszönjük, hogy visszaadtad a reményt. Amikor megérkeztél a csapat kispadjára, mindenki megváltóként várt, meglehetősen sötét hónapok után. Már akkor éreztem, hogy itt valami nagy dolog készül, igaz, álmodni sem mertem volna, hogy ilyen rövid idő alatt. Akkor, január elején, a Valencia elleni döntetlen követően, amikor megjelentek a pletykák, hogy leülhetsz a Real Madrid első csapatának kispadjára, úgy örültem, teljesen bezsongtam, mint egy kisgyerek. Aztán a hivatalos bejelentés után el sem akartam hinni, hogy tényleg megtörtént. Visszakaptam a gyerekkorom egyik legnagyobb kedvencét, igaz, kicsit másképp. Tudtam, hogy ez egy nem mindennapos dolog, nem egy átlagos éra a Real Madrid történelmében. Tudtam, hogy a te DNS-edbe egyszerűen nincs belekódolva a bukás, játékos-pályafutásod alatt ezt bizonyítottad. Ebben bíztam, töretlenül.

Tudtam, hogy rutintalan vagy a nagyok között, de biztos voltam benne, hogy személyiségednek és páratlan játékos-pályafutásodnak köszönhetően képes vagy olyan pluszt adni a csapatnak, amilyet senki más. Hát hogy a fenébe ne? Olyan dolgokat műveltél a pályán, amikre senki sem volt képes. Mindenki elismert, mindenki felnézett rád. Most azoknak adsz tanácsokat, utasításokat, akiket gyerekkorukban a televízió elé szögeztél parádés mozdulataiddal, zseniális labdakezeléseddel, a hihetetlen, Isten adta tehetségeddel. Valószínűleg ők is hasonló örömöt éreztek akkor, amikor először találkozhattak veled az öltözőben, és rájöttek, hogy bizony Zinedine Zidane, a bálvány fog majd parancsolni nekik. Kivételes pillanat lehetett.

Az, amit te elértél, sokak számára lehetetlen lenne. Te megmutattad, hogy minden lehetséges. Pedig nem te állítottad össze a keretet, egy kész, befejezett játékosállományt kaptál, amely erőnléti állapota sem volt megfelelő, közel sem. Ez sem jelentett akadályt. Neked elég volt pár hónap ahhoz, hogy az egyéniségekből, a világklasszis játékosokból egy csapatot kovácsolj, akinek tagjai egymásért, érted, de mindenekelőtt a szurkolóikért és a Real Madridért küzdenek. Képes voltál arra, hogy a folyton fütyülő Bernabéu minden egyes szurkolóját a klub szenvedélyes támogatójává tedd, akik szinte együtt lélegeznek a játékosokkal. Olyan közel hoztad egymáshoz a sztárokat és az egyszerű szurkolókat, amelyről a folyamatos füttyszót követően álmodni sem mertünk. Látod? Te erre is képes vagy. Téged mindenki tisztel, rád mindenki felnéz. Pontosan emiatt bíztam igazán ebben a projektben.

Hittem azt, hogy a média nem fog tudni, és nem is akar majd kikezdeni. Nem így történt, megpróbáltak fogást találni rajtad, de nem sikerült. Te nem amolyan „mourinhós” választ adtál, nem haragítottál magadra mindenkit, pusztán azt tetted, amit mindig is: eredményekkel feleltél a kritikusoknak, akik természetesen azonnal elhallgattak. Nem meglepő.

El kell ismerni, Zizou, óriási szereped volt a Tizedikben is, de most elhoztad nekünk a Tizenegyediket. Senki sem gondolta volna ezt fél évvel ezelőtt. Fogalmunk sincs, hogy mi, egyszerű szurkolók hogyan köszönhetnénk meg neked mindazt, amit nekünk adtál, akár játékosként, akár edzőként. Milliónyi madridista nevében mondhatom, hogy számunkra mindig te leszel az első számú, mindig támogatni fogunk. Hogy miért? Mert páratlan személyiség vagy, aki ilyen és ennél nagyobb sikerek után is megmaradt egyszerű, szerény embernek. A te személyiséged, az, amit áraszt magából a pálya szélén, egyszerűen különleges. Van valami megmagyarázhatatlan abban, ahogy ott állsz a kispad előtt öltönyben. Olyan megnyugtató, még akkor is, amikor látszik, hogy ideges vagy. Megmagyarázhatatlan, de így van. A Real Madridnak pedig ilyen edzőre, ilyen vezérre van szüksége. Ha ez egy álom lenne, soha nem szeretnék felébredni belőle. De nem álom, hanem a színtiszta valóság. Nagyon sok évet kívánok még neked imádott klubunk menedzsereként, Zizou. Hozz nekünk fényes sikereket, ültesd fel a klubot újra és újra a világ trónjára, hadd rettegjen tőled és csapatodtól mindenki. Mi hiszünk benned, te képes vagy rá.