Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.
Tovább

Leonardo: Van esélyünk megtartani Mbappét

„Nem tettünk egyértelmű ajánlatot Mbappé asztalára. Van egy igen fontos összetevője ennek a dolognak: a pénz lesz a legutolsó dolog, ami bele fog kerülni az esetleges szerződésbe. Szeretnénk neki a lehető legjobb feltételeket megadni, hogy a lehető legjobb játékos válhasson belőle.”

„Eddig alig beszéltünk a pénzügyi részéről a dolognak, mivel ez az egész nem erről szól. Kylian egy olyan értéket képvisel, amely estében a pénz csak másodlagos tényező. Ugyanakkor az összeget nagyjából két perc alatt rá tudnánk írni a papírra, nem jelentene gondot.”

„Egyre inkább azt érezzük, hogy maradni szeretne. Ez az egész az ő érzéseiről szól. Egy francia játékos fiatalon álmodozik arról, hogy külföldön fog játszani. Nem véletlen, hogy az 1998-as, világbajnok keret nagy része olyan játékosokból állt, akik külföldön futballoztak. Ugyanez igaz a 2018-as csapatra is, hiszen a kezdőcsapat tagjai közül csak Kylian játszott akkoriban francia klubban. Pogba, Griezmann például sosem játszottak a League 1-ben, illetve Zidane is leginkább külföldön építette fel pályafutását.”

 

„Fontos viszont megjegyezni, hogy korábban nem volt a PSG-hez hasonló méretű klub Franciaországban. Mi nem eladjuk a játékosokat. Szombaton nagyszerű volt a hangulat a stadionban, valami egészen új dolog született, és nem csak Kylian számára.”

„A valóság az, hogy Mbappé a világ legjobb játékosa jelenleg. Messi mindig ezen a szinten volt, most is ezt képviseli, de az is normális, hogy több játékos eljut erre a szintre. Ez nem arról szól, hogy egyikük jobb lenne, mint a másik. Messi 34 éves, Mbappé pedig 23.”

„Nem tudom megmondani, hogy mi fog történni, de vannak lehetőségeink arra, hogy megtartsuk. Mindaddig, míg pont nem kerül az ügy végére, próbálkozni fogunk és megteszünk mindent azért, hogy itt maradjon. Nem gondolnám, hogy a Real Madrid elleni mérkőzés eredménye bármit is befolyásolna ebben a tekintetben.”

„Ami Ramost illeti, amikor leigazoltuk, jó fizikai állapotban volt. Eddig azonban csak öt mérkőzést játszott nálunk. Sajnos nem az történt, amire számítottunk. Ez nehéz helyzet számára, és valójában mindenki számára. A szituáció egyértelmű, ha egyszer elérkezik az a pont, hogy nem játszhat többé, akkor egyértelművé tesszük, de jelenleg erről nincs szó. A kevés lehetőség megnehezíti a dolgát, nem tud vezérré válni. Várunk a következtetések levonásával, hiszen az idény még korántsem ért véget.”

A Le Parisien legfri…

A Le Parisien legfrissebb információi alapján szinte kizárt, hogy Sergio Ramos pályára lép a Real Madrid elleni visszavágón, így a csapat legendás kapitányának visszatérése a Santiago Bernabéuba egyelőre még várat magára.

Tovább

Ancelotti: Bale szeretné megfelelően lezárni az itteni pályafutását

„Jó az atmoszféra a csapatban. A világ összes önbizalma a miénk, de ennek ellenére ez egy nehéz mérkőzés lesz egy kemény ellenféllel szemben, akik ugyanúgy szeretnék megnyerni a sorozatot, mint mi. Senkit sem lepne meg, ha erre a mérkőzésre a döntőben került volna sor. Elhivatottak vagyunk, meg akarunk verni minden ellenfelet, akivel meg kell küzdenünk, hogy megnyerhessük a Bajnokok Ligáját. A legfontosabb, hogy először megnyerjük ezt a párharcot. Magasszintű találkozó lesz.”

„Komplett teljesítményt kell letennünk az asztalra. Nem hiszem, hogy bármi különlegeset láthatunk majd. A PSG meg fogja mutatni, hogy mire képes, ha náluk a labda, illetve kontrákat fognak vezetni. Ugyanez igaz a Real Madridra is: szeretnénk dominálni labdatartásban, valamint direkt támadásokat akarunk vezetni. Két hasonló csapatról van szó, amelyek stílusa is hasonló. Ha meg akarjuk nyerni a meccset, összetett teljesítményre van szükségünk, védekezésben és támadásban is.”

„Mindkét csapat vállára nehezedik nyomás azáltal, hogy mindkét csapatnak nagyszerű az ellenfele. Megfelelően fel kell készülnünk a mérkőzésre, meg kell birkóznunk a nyomással. Nagyszerű motivációt jelent, ha egy ilyen csapat az ellenfelünk egy ilyen nagyszerű stadionban. Ezt a meccset mindenki nézni fogja. A legjobb játékunkat kell hoznunk, és biztos vagyok benne, hogy így is lesz. Nem kérdéses, hogy motivációban nem lesz hiány, és ez a legfontosabb dolog. Aztán az már az edző feladata, hogy egy jó tervvel álljon elő a meccsre, de mindkét csapat játéka elég egyértelmű, így az edzők számára sem annyira bonyolult a terv elkészítése.”

„Nem jellemző rám, hogy az alapján döntsek, amit mások mondanak. Benzema zöld utat kapott a orvosi csapattól, hiszen az egyéni edzései közben már nem voltak fájdalmai, de meglátjuk, hogy hogy érzi magát ezek után. Egy hónapig nem játszott, de Karimról beszélünk, aki ha egészéges, akkor természetesen játszania kell.”

„Örülök, hogy visszatérhetek Párizsba, hiszen ennek a klubnak csodálatos történelme van. Megtiszteltetés itt edzőként tevékenykedni, nagyszerű tapasztalatokat gyűjtöttem itt is és a Real Madridnál is. Minél nagyobb a klub, annál nagyobb az élvezeti faktor is. Pochettino nagyszerű munkát végez, ami egyáltalán nem könnyű, hiszen a nyomás óriási.”

„Szoktunk beszélgetni Bale-lel, ahogy a többi játékossal is. Mindenkiből próbálom kihozni a maximumot, igyekszem beszélgetni velük a problémáikról is. Jó a kapcsolatunk, pont úgy, mint a többiekkel. A személyes kapcsolatok akkor erősek, ha mindkét fél tiszteletet mutat a másik irányába. Bale mindig így tesz, sosem volt tiszteletlen. A múltban nem volt teljesen rendben a motivációja, de szeretné megfelelő módon befejezni az itteni pályafutását. Gareth sokat segített a Bajnokok Ligája, valamint a Király-kupa megnyerésében is korábban. Jót tenne a pályafutásának, ha megfelelően tudná lezárni itt a dolgokat.”

„Nem fogunk változtatni a 4-3-3-as formációnkon, de elképzelhető, hogy a középpályán lesznek módosult szerepek. Az olyan játékosok, mint Vini vagy Asensio lehetővé teszik, hogy a pálya szélességét ki tudjuk használni.”

„Minden egyes játékos arra koncentrál, hogy a legjobbját nyújtsa és kiejthesse az ellenfelét. Mbappé ugyanazt tartja szem előtt, mint Benzema, Vini Jr., vagy éppen Messi.”

„Verratti egy nagyszerű játékos, óriási tapasztalattal. Fontos játékosa a PSG-nek. Őrültség lenne azonban  csak arra koncentrálni, hogy csak Mbappét, Di Maríát, Messit Icardit és őt állítsuk meg.”

Tovább

Benzema: Azért vagyok itt, hogy segítsek a csapatnak

„Nem egyszerű, amikor nem léphetsz pályára. Éjjel-nappal dolgoztam otthon és Valdebebasban is azért, hogy készen álljak erre a meccsre. Mentálisan felkészültem, de meg kell néznünk, hogy hogy érzem magam a pályán. Azért vagyok itt, hogy segítsek a csapatomnak. Ez egy nagyon fontos meccs, amin ha pályára lépek, a tőlem telhető maximumot fogom nyújtani. Mindig is hajszolni fogom magam a csapatért, de nem erőltetek semmit, hiszen ha ismét megsérülök, akkor az nem tesz jót a Real Madridnak.”

„Nagyon sok időt töltöttem rehabilitációs munkával, és most már sokkal jobban érzem magam. Most lesz edzésünk, meglátjuk, hogy érzem magam. Ha jól, akkor játszani fogok. Az edzés után hozzuk majd meg a döntést. Egy különleges meccs vár ránk, hiszen ez a Bajnokok Ligája. Mindig jó érzés Franciaországba érkezni, különösen a válogatottal, de most a klubomat képviselem itt. Az emberek nagyszerűen bánnak velem, ezért ki kell mennem a pályára és jól kell teljesítenem. Ezt várják el tőlem.”

„Nem gondolom, hogy a csapat függene tőlem, hiszen nélkülem is tudtak mérkőzéseket nyerni. A legfontosabb, hogy mindent beleadtam, hogy itt lehessek. Remélem, hogy 100 százalékosan térhetek vissza. Nem vállalhatunk semmiféle kockázatot, hiszen az idény még nagyon hosszú.”

„Messi egy nagyszerű játékos, akitől az emberek Franciaországban több gólt várnak. Nagyon sokat tud a futballról, sokszor játszottunk már egymás ellen, amikor még a Barcelona labdarúgója volt. Ha róla beszélünk, akkor a beszélgetés témája csakis a futball lehet.”

„Nagy meccs vár ránk, különleges lesz Mbappé ellen pályára lépni, hiszen a válogatottban egymás mellett játszunk. A legfontosabb azonban, hogy a saját meccsünket kell játszanunk és meg kell nyernünk a meccset. Remélem, hogy jó meccse lesz és tudásához mérten teljesít majd. Fiatal még, de briliáns játékos.”

„Számomra semmin sem változtat, hogy megváltozott az idegenben lőtt gólokra vonatkozó szabály. Azért vagyunk itt, hogy nagyszerűen teljesítsünk, mindent bele kell adnunk, hogy megmutassuk, mire is vagyunk képesek. A legfontosabb, hogy csak a saját játékunkra koncentráljunk, megpróbáljunk gólokat szerezni és megnyerni a mérkőzést.”

„Neymar világklasszis játékos. Nem tudom, hogy teljesen egészséges-e, de ha játszik, akkor erősebbek lesznek. A mérkőzés kimenetele nem egyetlen játékoson múlik, de Neymar, ahogy Messi is, nagyon jó és erős játékos.”

„Bármelyik csapat képes megnyerni ezt a párharcot és képes eljutni a döntőig. Ez is egy mérkőzés, 90 percnyi futball, és csak az egyik csapat nyerhet. Nincsenek esélyesek, favoritok a mai modern futballban.”

„Egy ilyen mérkőzés előtt koncentráltnak kell lenned, fel kell készülnöd a futballra, élvezned kell azt, hogy a pályán vagy, segítened kell a csapatodnak, de mindenekelőtt boldognak kell lenned. Némi szerencsére is szükséged van, de a legfontosabb, hogy mindenki jól teljesítsen.”

„A PSG nagyon jó csapat, topjátékosok alkotják a keretüket. A francia bajnokságban azonban nem mindig tudják a saját játékukat játszani, mivel a legtöbb ellenfelük visszaáll védekezni. Ez néha nem túl jó érzés, türelmesen kell játszaniuk. Ettől függetlenül nagyszerű a keretük. Van néhány igazi egyéniség a csapatban, de együtt is jók védekezésben, a középpályán, illetve jó kapusaik vannak. Nem mondhatjuk, hogy nem játszanak szép futballt, és azt sem, hogy szenvednek. Egy olyan csapatról beszélünk, amelyik mindig képes szintet lépni a saját játéka tekintetében.”

„Nem egyszerű olyan csapatok ellen játszani, akik beállnak védekezni. Amikor nincs meg az a kicsike szerencse a gólszerzéshez az első 15 percben, akkor egyre idegesebbé válunk és a gólok nem jönnek. Ezért is veszítettünk pontokat, de még mindig vezetjük a bajnokságot, a csapat pedig elég jó ahhoz, hogy ez így is maradjon.”

„Jelenleg csak a Real Madridra koncentrálok. Minden egyes évben keményen dolgozok, ez a jövőben is így lesz. Még korai arról beszélni, hogy Franciaországban fejezem-e be a pályafutásomat. Boldog vagyok Madridban, és továbbra is hiszem, hogy ez a világ legjobb klubja.”

Tovább

Egytől egyig: Villarreal – Real Madrid (0-0)

Csapatok 

Villarreal – 6,2 (szerkesztői pontszám: 6)
Kifejezetten jó első félidőt tudhatott magának Unai Emery alakulata, támadásokkal tarkítva néha-néha domináns játékukat. Elsősorban a csapat jobb oldala ficánkolt, ami a madridi összeállítás láttán azért korántsem nevezhető meglepőnek. Legközelebb a gólhoz szintén az első játékrészben jártak, egy kavarodás után kapufáig jutottak. A második játékrészben nem tudtak ugyanúgy ránőni a madridiak fejére, sőt sokkal inkább játszottak alárendelt szerepet. Összességében az egy pont számukra hízelgőbb, és a legnagyobb szerepe az eredmény megtartásában bizony Rullinak volt. És hogy még egy játékost kiemeljek: Chukwuezéből gyakorlatilag világklasszist csinált a bal oldalunk, de szerencsére a nigériai olyan hatékony volt a tizenhatoson belül, mint Marcelo védekezésben. 

Real Madrid – 5,8 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Egy hangyányival azért én jobbnak éreztem kedvenc csapatunkat, mint ti, de lehet, hogy csak a vajszívem miatt… Az első félidőben mutatott játékkal azért nekem is voltak problémáim, főleg a bal szélen mutatott, védekezésnek sem nevezhető produktummal. Helyzeteket sem nagyon alakított ki a csapat, de a második félidőben már igencsak ide billent a mérleg nyelve, és a Villarrealnak akkor sem lehetne egy szava sem, ha 0-1 vagy 0-2-vel ér véget a mérkőzés. Nem tetszett, hogy felültek a játékosok az ellenfél provokációjának, az pláne nem, hogy partnerek is voltunk sokszor ebben. Az, hogy így elszabadultak több ízben is az indulatok, nagyban köszönhető a játékvezetőnek, aki közel sem konzekvensen hozta döntéseit – pedig megfékezhette volna az egészet. Mindenesetre örüljünk, hogy sérülés nélkül sikerült lehozni. No de visszakanyarodva: volt az a Bale kapufa, Asensio veszélyes lövései, majd Jović is megpöccintette a felsőlécet. A próbálkozások azért megvoltak, még úgy is, hogy a játék sokszor döcögött. Bízzunk benne, hogy kedden minden bemegy, ami ma a zsákban maradt. 

Játékosok

A Real Madrid legjobbja címre ezúttal én is Rullit nevezném sajnos, és mivel madridi oldalon nem volt kifejezetten kiemelkedő teljesítmény, így nem választok külön legjobbat. 

Thibaut Courtois – 7,5 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Madridi oldalon talán senki sem teljesített jobban nála, még úgy sem, hogy azért rengeteg dolga nem akadt. Kaput az ellenfél csak kétszer talált, ebből egyszer volt szükség komolyabb védésre tőle. Egyébként tökéletesen együtt élt a játékkal, éber volt, érkezett, amikor kellett. 

Dani Carvajal – 5,9 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Tudom, hogy mindenkire mérgesek vagytok a döntetlen, valamint a nem domináns játék miatt, de Carvajal azért ennyire nem volt gyenge. Volt egy nagy mentése még az első félidőben fejjel, és Casemiro után ő szerelt a legtöbbször. Jó, az a megmozdulása nem volt túl szimpatikus, amikor arcon rúgta labdával a Villarreal támadóját, és én is elítélem az ilyesmit – és pontosan erről írtam korábban, ezeknek lehetett volna elejét venni játékvezetői szemszögből… A játéka viszont egészen rendben volt, főleg védekezésben. Támadásügyileg azért ő sem remekelt, és eladott labdája is akadt szép számmal. 

Éder Militão – 6,7 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Egészen biztos, hogy a brazil védő félig gép. Nem létezik más forgatókönyv. Az egyik legstabilabb pontja ennek a csapatnak, és sokszor még Ramos szellemét is meg-megidézte azzal, hogy az ellenfél tizenhatosán belül kolbászolt egy-egy támadás alkalmával. Hátul viszont, über-brutál… A Nimbus-2000 kutyafüle hozzá képest, ha seprűkről beszélünk: 11 (!) alkalommal tisztázott a kapu előterében. Brutális. Ha őszinte akarok lenni, rajta kívül kevesen érdemelték volna meg a meccs legjobbja címet. 

David Alaba – 6,5 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Szintén biztos pont, méh úgy is, hogy a legtöbbször a brazil mutatói sokkal hangzatosabbak és ütősebbek. Alaba is jól helytállt a védelem tengelyében, kivette a maga részét a defenzív munkából. Sokszor játszott összekötő szerepet a védelem és a középpálya között, ezt a passzainak száma is jól mutatja, hiszen nála többször csak Kroos mozgatta a játékszert. A pontossága pedig figyelemreméltó: 98,8%, ami azt jelenti, hogy egyetlen átadást rontott csak el. 

Marcelo – 5,1 (szerkesztői pontszám: 4)
Jajj, Marcika… Imádás van, tényleg, kevés olyan labdarúgó van a mai futballban, aki annyira meg tudja dobogtatni a szívem pusztán a pályán való jelenlétével, mint te. De legyünk őszinték: elkoptak azok a végtagok, rozsdásodnak az izületek, és ezt a sebességi fokozatot már nem tudod tartani. Amit te leraktál az asztalra, azt nem fogják überelni a posztodon még évtizedekig, és senki sem veheti el tőled, mint ahogy a madridizmusod sem. De a csatát ma csúnyán elveszítetted a pályán. Labdaszerzés és szerelés nélkül hoztad le azt a 82 percet, mely során az ellenfél jobb oldala volt a legaktívabb és legveszélyesebb. Sajnos ez beszédes mutató. Támadásban azért megvan az esszenciája a Vinivel alkotott duónak, de ezúttal ez is kevés volt a védekezésbeli hiányosságok ellensúlyozására. 

Casemiro – 6,1 (szerkesztői ponszám: 7)
Gondolhatjátok, hogy durvábban szórom a pontokat, mint nagyi a porcukrot a lekváros kiflire, de Case ezúttal megérdemli. Övé a legtöbb labdaszerzés, tisztázott is emellett többször is, és volt az a kifejezetten jól irányzott hosszú átadása Bale felé, amiből egészen könnyen gól születhetett volna, ha a walesi nem a padon vagy a lelátón tölti az idény eddigi részének 95 százalékát. 

Toni Kroos – 6,3 (szerkesztői pontszám: 6,5) 
Hozta a tőle megszokott stabil játékot, amit igazából álmából felkelve is tudna már – extrát nem tudott beletenni. Neki volt a legtöbb passza, 94 százalékos pontossággal tette a dolgát, belefért 3 kulcspassz, valamint egy kaput eltaláló lövés is. Azért egy gól még jólesett volna tőle. 

Fede Valverde – 5,9 (szerkesztői pontszám: 6)
Örültem annak, hogy végre a kezdőcsapatban kapott helyet – egyrészt mert nagyon ráfért már az önbizalmára, másrészt pedig azért, mert Modrić így pihenhetett egy kicsit a PSG elleni összecsapás előtt. Valverde lendületes játéka sokszor volt jótékony hatással a csapatra, volt egy nagyon jó labdaszerzése is, amiből az első félidő legkomolyabb madridi helyzetét alakította ki. Ezen kívül viszont hosszú-hosszú percekre beleszürkült a mezőnybe, a lehetőségével pedig nem tudott igazán élni. 

Marco Asensio – 5,7 (szerkesztői pontszám: 6,5)
A támadóhármasunk egyik legaktívabb és legveszélyesebb tagja volt a spanyol. Sokszor ráaggattuk már, hogy mindig a biztosra játszik, visszapasszokra, nem vállal kockázatot, nem húz váratlant. Nos, ma azért próbálkozott, többször is próbálta magát tisztára játszani, megverni az emberét egy az egyben, és bizony lövéseket is láthattunk tőle. Veszélyesen középre tett labdájából is akadt legalább 3. Jót tett neki az a győztes gól. 

Vini Jr. – 6,5 (szerkesztői pontszám: 6,5)
Hasonló teljesítményt tett az asztalra, mint Asensio, viszont lövéssel többször próbálkozott, valamint pontatlanabbul passzolt. Egy az egyezésbe is többször ment bele, de az is igaz, hogy az ellenfél provokációjának (na meg a játékvezetői döntéseknek) is ő volt az egyik legnagyobb áldozata. Sajnos nem jól mérte fel a helyzetet, már az elején látni lehetett, hogy a játékvezető engedi a durvább játékot, így azzal, hogy „dobálta” magát, gyakorlatilag saját magának generálta a fájdalmat. Ettől függetlenül egy büntető elmaradt, hiszen Albiol teljesen szándékosan könyökölte le. 

Gareth Bale – 5,6 (szerkesztői pontszám: 6)
Ahhoz képest, hogy mennyi időt töltött pályán kívül, és hogy nem a saját posztján kellett bizonyítania, nem volt rossz meccse. Az látszott, hogy tud ő még veszélyes lenni a kapura, még akkor is, ha a helyzeteit nem sikerült kihasználnia – ez utóbbi azért nem meglepő, egy támadónak önbizalomra van szüksége, amit csak akkor tud „építeni”, ha játszik. Jó volt azért a pályán látni őt is. 

Cserejátékosok

Luka Jović – 5,6 (szerkesztői pontszám: 6)
Peches egy játékos, annyi szent. Nagyon nagy csattanó lett volna, ha ő szerzi meg a meccs győztes gólját, és ő volt az, aki ehhez a legközelebb is járt, de emelése sajnos csak a felső lécre volt elegendő. Abban biztos vagyok, hogy ő már sosem fog kiteljesedni Madridban, erre nem is lesz ideje, de azt is hiszem, hogy képes lenne segíteni a csapatnak, ha több lehetőséghez jutna egy olyan rendszerben, ami képes kihasználni az ő erősségeit. 

Rodrygo – 4,6 (szerkesztői pontszám: 5)
Összesen 6 passza volt, annak fele pontatlan… Lassan elveszíti a harcot Asensióval szemben a jobbszélső posztján, de ez az elmúlt hetek alapján nem is meglepő. 

Luka Modrić – 6 (szerkesztői pontszám: 6)
Tőle már 9 passzra futotta, és mindegyik csapattársat talált! Mindenesetre az ő passzainak száma jól jelzi, hogy milyen volt a csapat utolsó 15 perce… 

Madridstore.huKattints a vasárnapig tartó Valentin-napi akcióért!

Hazard és Nacho kevés időt töltöttek a pályán ahhoz, hogy érdemes legyen pontot is osztani nekik, de azt mindenképp meg kell említeni, hogy Hazard nevéhez fűződik a meccs egyik legnagyobb előkészítése, Jovićot ő ugratta ki a mérkőzés végén – Nacho pedig a kipattanóra érkezett, de csak Rullit találta el. 

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti – 4,9 (szerkesztői pontszám: 4)
Itt most nagyjából egyetértünk. Nem az egész meccset taktikázta el, de azért voltak komoly hibái. Ilyen például Marcelo kezdetése, hiszen várható volt, hogy a Villarreal és Chukwueze erre építeni fog, és be is jött nekik. A kezdőcsapat többi része egyébként teljesen rendben volt, én Bale játszatásában sem találtam túlságosan sok kivetnivalót – de azért aggasztó, hogy Benzema nélkül ennyire nincs játéka a csapatnak. Az viszont, hogy milyen érzékkel, vagy leginkább érzék nélkül nyúlt bele a játékba, az szembetűnő volt. Cseréi után gyakorlatilag minden veszély elhárult a Villarreal háza táján, teljesen impotenssé vált ugyanis az olasz csapata.