Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.
Tovább

A Real Betis elleni keret

Kapusok: Courtois, Luis López, Fuidias
Védők: Carvajal, Militão, Alaba, Vallejo, Miguel
Középpályások: Casemiro, Valverde, Lucas V., Isco, Blanco
Támadók: Hazard, Benzema, Asensio, Jović, Bale, Vini Jr., Rodrygo

Kimaradt: Lunin, Ferland Mendy, Nacho, Marcelo, Toni Kroos, Luka Modrić, Dani Ceballos és Mariano Diaz sérülés miatt, Odriozola pedig technikai döntés okán.

Real Betis – Real Madrid (spanyol bajnoki mérkőzés)
Helyszín: Estadio Benito Villamarín (Sevilla); Időpont: 2021.08.28. (szombat) 22:00; TV:Spíler2

Tovább

Carlo Ancelotti: Nagyszerű a keretünk, de ha még fejlődik, az mindenki számára jó

„A Betis egy jó csapat, amely a nyár folyamán csak tovább erősödött. Nagyon tapasztalt edző áll a csapat élén. Biztosítanunk kell, hogy a védelmünk jobban működjön, hiszen ezzel voltak problémáink a Levante ellen. A támadásokban jól teljesítettünk, de a holnapi mérkőzésen létfontosságú lesz a jó védekezés is. A Real Madridnál nem játszunk döntetlenre, így a cél holnap is a győzelem, de a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy szeretnénk. A Levante ellen is ez történt, de most jobban kell védekeznünk és meg kell próbálnunk megnyerni a holnapi meccset.” 

„Ami Mbappét illeti, ez egy olyan dolog, ami a klubra tartozik. Én csak a holnapi mérkőzésre gondolok, ahogy a játékosaim is. Ez a kérdés a klubra tartozik, és bár mindenkit érdekel, én nem tudok ennél többet mondani, csak a holnapi meccsre koncentrálok.”

„Csak arra fókuszálok, hogy felkészítsem a csapatot, instrukciókat adjak a játékosaimnak és ennek megfelelően menedzseljem őket. Csak a pályán esedékes gondokra figyelek, minden más a klubra tartozik.” 

„Mbappé egy nagyszerű játékos, de nekünk is kiváló játékosaink vannak itt, a csapatban. Remélem, hogy a lehető legjobb állapotban várják a holnapi mérkőzést, hogy megmutathassuk, mire is vagyunk képesek. Csak annyit mondhatok, hogy a Real Madrid edzőjének lenni azt jelenti, hogy a világ egyik legnagyobb presztízzsel bíró, legfontosabb klubját menedzselheted, ugyanakkor egy hatalmas felelősséggel járó, lebilincselő élmény. Ezt érzem minden egyes nap, minden edzésen.”

„Fantasztikus keretem van, és csak erre gondolok. Ebben a keretben minden megvan, ami szükséges ahhoz, hogy a világ bármely másik keretével versenybe szálljunk. Most már tudjuk, hogy milyen ellenfeleink lesznek a Bajnokok Ligájában, és azt is, hogy nem lesz könnyű mérkőzésünk a csoportkörben. Nagyon elégedett vagyok a rendelkezésemre álló kerettel, de ha még fejlődhet, az mindenki számára még jobb lenne.”

„Hazard nagyon fontos játékosunk, aki folyamatosan jobban és jobban érzi magát egy hosszantartó sérülést követően, és nagyon jól teljesít. A feladatára koncentrál, nagyon motivált. Fontos játékosa a csapatnak.”

„Nem tudom, hogy Florentino Pérez vagy Silvio Berlusconi változtatta-e meg leginkább a futball világát. Florentino nagyszerű pályafutást tudhat magáénak. A Real Madrid és az AC Milan két olyan klub, amelyek a legtöbbször nyerték meg a Bajnokok Ligáját vagy a BEK-et, ami árulkodik az általuk végzett munkáról is. Szerencsés vagyok, hiszen mindkettejükkel dolgozhattam, és ez a klub is szerencsés, hogy egy ilyen ember vezeti.” 

„Nacho, a pesszimista ezúttal nem lesz ott, viszont Carvajal, egy másik pesszimista igen. A védekezés arról szól, hogy áldozatokat hozol, koncentrálsz. Mindenki tud védekezni. Néhány játékos jobb fizikummal bír, mások pedig jobban helyezkednek. De ez a munka nem csak a védőké, hanem a középpályásoké és a támadóké is. A mai futballban nem védekezhetsz csak hét vagy nyolc játékossal, ezt a feladatot 11 labdarúgónak kell elvégeznie. Ezen dolgozunk mi is.”

„Vinícius az első csapat játékosa. Nem kezdett az első két mérkőzésen, de beszállt és gólokat szerzett. Ezt várom el azoktól, akik pályára lépnek csereként. Nagyszerű formának örvend, értékelem a munkáját. Nagyon boldoggá tesz a tény, hogy 60 játékperc alatt 3 gólt is szerzett, míg az előző idényben csak néhányszor tudott betalálni. Megvan a képessége a gólszerzéshez, annak ellenére is, hogy nem egy befejező emberről beszélünk.”

„Sokat beszélünk az öltözőben és a feladatunkra koncentrálunk. Jól fel kell készülnünk az edzésekre és jól kell teljesítenünk a tréningeken is, nem csak a pályán. Elemezzük a videókat is, megvizsgáljuk, hogy mit csináltunk jól, és mit nem, így próbálunk fejlődni. Az átigazolási piacról viszont nem beszélünk. Néhány játékos, akik kevesebb lehetőséghez jutnak, talán a távozás gondolatával játszadoznak, de a keret a feladatára koncentrál és készül a mérkőzésekre.”

„Mindig nehéz kihagyni a kezdőcsapatból egy olyan játékost, aki megérdemelné, hogy kezdjen. A kiválasztás gyakran csak apró részleteken múlik, lehet igazságos és kevésbé igazságos is, de az edző az, aki látja, hogy mi történik az edzéseken. Ez a legnehezebb dolog egy játékos számára, függetlenül attól, hogy tapasztalt vagy tapasztalatlan labdarúgóról beszélünk, hiszen mindenki játszani szeretne.”

„A keretben nagy a verseny. Lucast jobbhátvédként játszattam, míg Asensio képes a pálya közepén is játszani. Nagyon sok versenyhelyzet van, főleg a támadó szekcióban, de az idény hosszú, mindenkire szükségem lesz.”

„Cristiano Ronaldo megszerzése mindenki számára jó. Egy olyan csapathoz tér vissza, ahol imádják őt és ahol nagyon sok sikerben volt része. Nagyszerű igazolás a Manchester United számára, a legjobbakat kívánom neki. Nagyon jó a kapcsolatom a Uniteddal, kedvelem a klubot.”

„Casemiro talán többet is játszhatott volna az első madridi időszakom alatt. Sokat beszéltünk erről, elmondtam neki, hogy talán tévedtem akkor vele kapcsolatban. Jelen pillanatban viszont létfontosságú a csapat számára. Nagyon fontos a szerződéshosszabbítása, hiszen egy minőségi játékos, és minden, amit adni tud a Real Madrid számára, az elengedhetetlen. Szükségünk van egy intelligens játékosra a középpályán, aki képes megállítani a kontrákat és irányítani a játékot a védekezés tekintetében. Mindemellett nagyon sokat fejlődött a támadásokban is.”

Tovább

Egytől egyig: Levante – Real Madrid (3-3)

Csapatok

Levante (7,17)
Az első játékrész után úgy dőlhettünk hátra a kanapén, hogy elismerően bólogatva, elégedetten konstatáltuk, itt bizony osztálykülönbség van a csapatok között. Ez nemcsak a madridiak jó játékának, hanem a Levante megszokott szintjén jócskán alullőtt hazai produkciónak is köszönhető volt. Aztán jött a második félidő, és oda bizony a hazaiak korábban futottak ki – legalábbis ez volt az ember érzése. A szünet után a hazaiak kíméletlenül használták ki a Real Madrid arcpirító védelmi hibáit, aminek köszönhetően meg is tudták fordítani a meccset és kiélezett, izgalmas párharccá varázsolták a találkozót. Megérezvén a vérszagot egyre bátrabban játszottak, és rendkívül kellemetlen ellenféllé váltak. Az utolsó tíz percben tényleg foggal-körömmel, na meg jó adag szabálytalansággal harcoltak a pont(ok)ért. Aitor hősies – természetesen vitatható, hogy mennyire volt fair megmozdulás – kezezése pedig végül otthon tartott egy pontot számukra. 

Real Madrid (6,84)
Nincs egyszerű dolgom. Ha csak a támadásokat vizsgáljuk, akkor azt kell mondanom, hogy rég nem láttam ennyire jól mozgó, kreatív Real Madridot, amelynél vannak beinduló emberek, és vannak olyan játékosok, akik észre is veszik induló társaikat, illetve meg is tudják játszani őket. Volt koncepció, volt játék, volt elképzelés, és végre nem az egyhangú beadásokkal próbáltak operálni a fiúk. Igen ám, de ott volt a védekezés, és az bizony kritikán alulira sikeredett, és a kezünket összetehetjük, hiszen minket nem Aitor oltalmazó keze, hanem a kapufa mentett meg attól, hogy még azt az egyetlen pontot is elveszítsük. Hiába a szép támadójáték, ha a védelem gyermeteg hibákat vét, hiszen így azért nagyon nehéz többet rúgni az ellenfélnél. Biztos vagyok benne, hogy lesz ez még jobb is, de ez egy olyan terület, amin jelenleg nagyon sokat kell dolgozni. Öröm volt látni viszont azokat az egyéni teljesítményeket, amelyek Ancelotti érkezése nélkül biztosan nem, vagy legalábbis nem itt valósulhattak volna meg. És hát a futball szerelmeseként, bármennyire is fáj az elveszített két pont, élmény volt végignézni egy ilyen mérkőzést. 

Játékosok

Vini Jr. (9,37)
Megérkezett. Vini itt van. Remélem, hogy nem csak egy hirtelen fellángolás, hanem egy hosszantartó, gyümölcsöző üzlet kezdete volt az, amit tegnap láttunk. Vajon Ancelotti tényleg meg tudja tanítani arra, hogy pontosan mire is van szüksége a sikerhez? Az látszik, hogy a labdaérintéseket valóban próbálja minimalizálni, gyorsasága és koncentrációja pedig két gól formájában manifesztálódott, amelyek közül az egyik valami igazán zseniálisra sikeredett. Ezen felül még egy piros lapot is kiharcolt megindulásának köszönhetően. Ha ott Aitor nem lép közbe, akkor nagy valószínűséggel a mesterhármas is meglett volna. Na meg a győzelem, ugye… 

Dani Carvajal (7,25)
Sokan szinte megváltóként várták a pályára, és meg is érkezett. Bármennyire is sérülékeny és hiába hagyott ki rengeteg meccset az előző idényben, azért rögtön érezhető volt a hatása. Voltak persze hibái, amik a meccshiánynak és meccsterhelésnek is köszönhetők, de egyértelműen látszott, hogy mekkora szükség van a szolgálataira. Tessenek imádkozni, hogy ne sérüljön meg. 

Isco (7,14)
Az este talán legnagyobb meglepetése – a meccs lefolyásán kívül, persze. Emberemlékezet óta nem láttam így játszani Iscót. Az első félidő abszolút nyertese és legfényesebben csillogó gyémántja. Voltak sikeres cselei, és ami a legfontosabb, hogy ezeket csak akkor húzta meg, amikor tényleg szükség volt rá. Az első játékrészben övé volt a legtöbb sikeres csel, a legtöbb labdaérintés, a legtöbb passz (98 százalékos pontossággal) és a legtöbb sikeres szerelés is. Az már csak hab a tortán, hogy ellene szabálytalankodtak a legtöbbet. Egyetlen aprócska negatívum: az már a 30. perc után látszott, hogy minden létező testrészén próbálja kapkodni a levegőt, így az erőnléten még bőven van mit dolgoznia. Mindenesetre rég nem látott produkció volt ez, le a kalappal.

Karim Benzema (7,13)
Na ő viszont maga a vezér, ez nem kétséges. Ez látszik minden megmozdulásán. A meccs elején nagyszerűen indult be, majd kiválóan tálalt Bale elé, aki köszönte szépen a francia által teremtett lehetőséget. Ezt követően viszont igazán nagy befolyással ő sem volt a csapat támadásaira. Kevésszer találkozott a labdával, kapura lövése is csak egy volt, amivel még Aitort sem tornáztatta meg. Lesz ez még jobb is. 

Casemiro (7,06)
Ezen az estén Casemiro nemcsak védekező középpályásként, hanem mélységi irányítóként is próbált alkotni – vélhetően Ancelotti kérésének eleget téve, Kroos hiányában. Ennek köszönhető, hogy Alabával karöltve övé volt a legtöbb passz – melyekből azért vétett néhányat -, és a legtöbb hosszú átadás is. Ez utóbbiból egy igazán pazart is jegyzett: pazar módon indította Viníciust, aki így megszerezhette csapata második találatát. 

Fede Valverde (7,04)
Az energia. Ha egyetlen szóban kellene összefoglalni a teljesítményét, biztosan ezt választanám. A tőle megszokott módon, fáradhatatlanul dolgozott, viszont eredményességet tekintve azért elmaradt a saját átlagától, mind a megszerzett labdák, mind pedig a pontos passzok tekintetében. Ezen felül sikerült elaludnia a második Levante-gól előtt, teljesen magára hagyta Lucast, aki így igazi szent módjára magára vállalta a madridisták összes haragját. 

Gareth Bale (6,95)
Jó helyezkedésének, valamint magabiztos befejezésének köszönhetően szerezte meg a csapat a vezetést az 5. percben. Ezt követően viszont sikerült beleszürkülnie a mezőnybe. A következő momentum, amikor felszisszenhettünk miatta, az a Levante második találata volt, hiszen itt őt is hiányolhattuk Lucas oldaláról. Cseréje a támadósor felpörgetése érdekében teljesen indokolt volt.

David Alaba (6,82)
Igazán üdítő látvány volt, hogy végre van valaki, aki észreveszi az induló embert és meg is tudja játszani. Kulcsszerepe volt a csapat első góljában. Ezen kívül, amikor nála volt a labda, mindig veszélyt hordozott magában az ellenfél térfelén. Pontrúgásai bár eredménytelenül végződtek, mégis érezhető volt, hogy nem a vakvilágba lövöldözi a labdát. Volt viszont hibája is bőven: a Levante második találatánál amolyan Marcelo-módon ragadt fenn, a harmadiknál pedig az ő embere volt az, akire Nachónak figyelnie kellett, hiszen Alaba veszítette szem elől a gólpasszt érő fejes gazdáját. 

Rodrygo (6,68)
Nem volt akkora hatással a csapatra, mint Vinícius, ám sikerült felkavarnia az állóvizet a jobb oldalon. Egy az egy elleni játékban többször is győztesként jött ki, emellett Jović fejére varázsolta a labdát, aki ebből akár gólt is szerezhetett volna Aitor bravúrja nélkül, és szintén Rodrygo volt az, aki indította Vinit a hazaiak piros lapja előtti pillanatokban. 

Thibaut Courtois (6,25)
A belga óriás mindent megtett, amit csak tehetett, még majdnem a lehetetlent is megfogta, de sajnos hiába tudott zseniális reflexmozdulattal belekapni a labdába, az végül mégiscsak átcsordogált a gólvonalon. A másik két találat esetében teljesen tehetetlen volt, mindkét alkalommal mattolták, a védelmünk hathatós segítségével. 

Eden Hazard (5,74)
Még mindig várat magára az az igazi áttörés, Eden egyelőre továbbra sem az a játékos, aki magára tudná vállalni a támadások vezérletét. Nem volt igazán nagy hatással sem a csapat offenzíváira, sem a végeredményre. Helyezkedését tekintve is azt kell mondanom, hogy több ízben is tevékenykedhetett volna jobban. Az viszont pozitív, hogy erőnlétileg látszólag rendben van. 

Luka Jović (5,59)
A kárörvendők ugyan most is elő fogják venni, és hát a statisztikája sem sokat javult, de a neki jutó bő 10 perc alatt azért majdnem kiharcolt egy büntetőt (ami bőven megadható lett volna), és volt egy közeli fejese is, amelynél Aitor élete egyik legnagyobb reflexmozdulatát mutatta be – ahogy azt már megszokhattuk, a Real Madrid ellen. Az jogosan róható fel neki, hogy azt a fejest lehetett volna jobban is irányítani. Biztos vagyok benne, hogy állandó lehetőség mellett bizonyítani is fog. 

Marco Asensio (5,56)
Örültem, hiszen nem a szélre érkezett, viszont nem tudta megmutatni, hogy ez miért tetszett nekem annyira. Ismét a láthatatlan ember szerepében tetszelgett. Helyesbítenék, nem teljesen: a harmadik hazai gólnál teljesen tanácstalanul bolyongott, amit a Levante játékosai igenis láttak és ki is használtak. Ennél sokkal több kell. 

Éder Militão (5,49)
Meglehetősen erős volt az egy az egy elleni szituációkban, az ilyen párharcokból rendre ő került ki győztesen. Egy kivétellel. Az első hazai gólt megelőző mozdulatsoroknak ő is főszereplője volt: megpróbált agresszívan fellépni és szerelni, ám kísérlete nem úgy sült el, ahogy ő tervezte, a játékszer pedig így ziccerbe hozta a szem elől tévesztett Rogert. A védelem 90 perces ámokfutása során voltak még további bizonytalanságai is, de végzetes hibát nem vétett. 

Nacho (5,2)
Az első hazai gólnál ő kilépett ugyan a védelemből, ám így sem őt hibáztatnám a találatért. A második találat előtt zárhatott volna jobban is, hogy a szélről be se tudjon érkezni a labda, míg a harmadik hazai csapásnál fejpárbajt veszített (még ha nem is feltétlen az ő feladata lett volna az a fejes), de a legnagyobb gond minden esetben sokkal inkább az volt, hogy kilométeres űr tátongott közte és brazil védőtársa között. Vezér nélküli volt a tegnapi védelem, sokszor csak fejetlen csirkeként próbáltak életben maradni. 

Lucas Vázquez (3,75)
Szegény Lukácsunk rég nem hozott ennyire gyenge meccset, pláne nem jobbhátvédként. Sajnos a Levante első találatában nyakig benne volt, ez volt az a szituáció, amelyikben kristálytisztán kijött, hogy nem is olyan egyszerű játszani azt a “buta” jobb bekk szerepet. A második hazai találatnál is főszerepet játszott, ám védelmére kell kelnem, hiszen sem Valverde, sem pedig Bale nem igyekezett a segítségére, így kettő embert kellett volna egyszerre őriznie. Bármekkora szent is, erre azért nem lehet képes. Ezeket kívül is voltak viszont csúnya eladott labdái, tényleg nem ment neki a játék, a cseréje abszolút indokolt döntés eredménye volt. 

Edzői teljesítmény 

Carlo Ancelotti (7,21)
Két dolog biztos: ilyen támadójátéka a csapatnak nem volt az elmúlt években, de az is igaz, hogy ennyire széteső védelme is csak nagyon ritkán. Ancelotti csapatai mindig inkább a látványos támadásokra fektették és fektetik a hangsúlyt, aminek azért tudunk örülni, de valahogy mégiscsak meg kellene oldani, hogy mi rúgjunk többet. Az olasz mesternek dolgoznia kell azon, hogy a koncentráció szintje ne lankadjon, ahogy történt ez most közvetlen a szünet, valamint az “ivószünet” után. Azt viszont mindenképp érdemes kiemelni, hogy jó érzékkel nyúlt a cserékhez, jól vette észre, hogy hol van szükség változtatásra, és gyakorlatilag a cserék mentették meg az egy pontot. 

Tovább

Nacho: A gólom sokkal inkább köszönhető Lukának, mint nekem

Nacho 

„Nagyon örülök annak, hogy sikerült begyűjteni az első győzelmünket. Jobbak voltunk, a második félidőben pedig még erősebben tértünk vissza a pályára. Most az a feladat, hogy a jövőben már az első perctől kezdve így tudjunk teljesíteni. Nagyon örülünk a három pont megszerzésének, hiszen ez volt a mai célunk.”

„A gólom sokkal inkább köszönhető Lukának, mint nekem. Ő egy géniusz. Nagyon örülök, hogy segíthetek a csapatomnak, ezen az úton kell tovább mennünk. Ez az első győzelmünk, de az idény még nagyon hosszú. Nagy potenciál rejlik a csapatban, amelyet sztárjátékosok alkotnak. Ha sikerül jó egységet is alkotnunk, akkor a gólok is jönni fognak.”

„Mint minden évben, most is keményen harcolok azért, hogy még több lehetőséget kaphassak. Minél többet játszok, annál jobban érzem magam. Boldog vagyok, és ezt mindig is hangoztatom. AZ előző év nagyon fontos volt számomra, és ebben az évben is folyamatos lehetőséghez jutok.”

„Alaba egy olyan játékos, aki nagyszerű intenzitással védekezik.”

„Eltekintve attól, hogy Joseluval egykor csapattársak voltunk, nagyon jó barátok is vagyunk. Minden, ami a pályán történik, az ott is marad. Minden jót kívánok neki az idény során.” 

Hazard

„Nagyon örülünk a teljesítményünknek. Négy gólt is szereztünk, és minden meccsen bele fogunk adni minden tőlünk telhetőt. Azért vagyunk itt, hogy gólokat szerezzünk. Ha egymásért dolgozunk a pályán, akkor nagyszerű idényünk lehet. Az a legfontosabb, hogy egységesek legyünk csapatként, ezen felül minden egyes meccsen biztosítanunk kell a három pont megszerzését.”

Tovább

Ancelotti: Ha Benzemát csak egy csatárnak hívjuk, az nem mondja el a teljes történetet róla

„Egy olyan mérkőzést láttunk, melynek az első félidejében az intenzitás nem volt megfelelő, de a második játékrészre sikerült szintet lépni. Nagyon gyors védőink vannak, így feljebb tudtok tolni a letámadásainkat. Ugyanakkor ez csak az első meccs, még sokat kell dolgoznunk mindenen, és így is teszünk majd. Nagy intenzitással akarunk játszani a labda birtoklása közben, illetve olyankor is, amikor nincs nálunk a játékszer. Ehhez meg is van a megfelelő kvalitásunk.”

„Az első félidőben lassúak voltunk. A dolgok a második játékrészben változtak meg, az intenzitás mellett a minőség is fejlődött. Benzema góljának köszönhetően terület nyílt előttünk, és Hazard is jó munkát végzett. Nehéz volt jól helyezkedni az ellenfél kapuja környékén, mivel az Alavés nagyon jól védekezett. Ami a balhátvéd pozícióját illeti, nagyon sok lehetőségem van. Alaba, Marcelo, Mendy és Miguel is. Sőt még Nacho is képes ott játszani.”

„Benzema a csapat befejező játékosa, emellett megvan az a képessége, aminek köszönhetően szuperül olvassa a játékot. Nagyon jól mozog, sokat segít a labdabirtoklásban. Ha egy egyszerű támadónak hívjuk, az nem mondja el róla a teljes történetet, hiszen ő egy nagyon összetett játékos, briliáns személyiséggel. Ha össze kellene hasonlítanom azzal a Karimmal, akit évekkel ezelőtt ismertem, akkor nagy lenne a különbség. Sokkal összetettebb most és a személyisége is nagyon sokat fejlődött.”

„A csapat nagyon keményen dolgozott az előszezon során. Tényleg, mindenki. Minden egyes játékos beleadott mindent. Bale is teljesen elhivatott, és úgy gondolom, még fejlődni is fog, hiszen az erőnléte még nincs a csúcson. Lenyűgöz engem, érzem, hogy nagyon szeretne jól teljesíteni.”

„Számomra védőtípus van a futballban: az optimista és a pesszimista. Nacho az utóbbi csoportba tartozik, mert abban hisz, hogy bármikor történhet bármi a meccs folyamán. Ez a mentalitás segít neki abban, hogy mindvégig koncentrált tudjon maradni.”

„Vini nagyon veszélyes az egy az egy elleni helyzetekben, ez pedig nagyon fontos számunkra. Elmondtam neki, hogy támadóként nagyon nehéz úgy gólt szerezni, hogy előtte négy vagy öt alkalommal is érintette a labdát. Kifejtettem, hogy csak egy vagy két labdaérintésre van szüksége, ez minden. Még nagyon fiatal, sokat fog fejlődni.”

Tovább

Hivatalos közlemény: Takefusa Kubo

A Real Madrid hivatalos közlemény formájában tudatja, hogy mindenben megegyezett az R. C. D. Mallorca csapatával, így Takefusa Kubo 2022. június 30-ig kölcsönszerződés keretein belül a spanyol első osztályú egyesületet erősíti majd. 

Tovább

Fede Valverde: A sokoldalú tehetség, aki egy új korszak egyik vezére lehet a Real Madridnál

A spanyol szuperkupát négy csapattal rendezték meg, Spanyolországon kívül, Szaud-Arábiában. Meglehetősen komikusan hat a tény, és maga a torna is hasonló volt. Ugyanakkor az a trófea sokkal de sokkal többet jelentett a Real Madridnak. A blancók úgy kvalifikálták magukat a sorozatra, hogy a bajnokságban csak a harmadik helyen végeztek az előző idényben, Zidane visszatérése után pedig ez volt az első cím, amiért valós esélyekkel szállhattak harcba. A döntőben az Atlético Madrid volt az ellenfél, és hát a városi rivális ellen mindig megéri győzni, ezt el kell ismerni. Mindössze öt perc volt hátra a hosszabbítás második 15 perces felvonásából, amikor Morata meglódult a labdával…

A spanyol támadót Saúl a saját térfeléről indította, nagyon jó ütemben ugrott ki, így már csak Thibaut Courtois állt az újtában. Ahogy Morata szelte a métereket és egyre közelebb került a kapuhoz, egyszer csak feltűnt Fede Valverde, hogy megállítsa őt. A labdát ugyan nem volt esélye elérni, de a győzelmet igen.

A 21 éves középpályás mindössze második madridi felnőtt idényében mit sem törődött a visszhanggal… Még mielőtt a tizenhatos vonalán belülre értek volna, az uruguayi titán elkaszálta Moratát. Csak a játékost, a labda érintése nélkül. Természetesen a játékvezető felmutatta a pirosat. A játéktér elhagyása közben Diego Simeone szolidan megpaskolta Valverde fejét. Árulkodó.

Az esetnek köszönhetően Atlético-gól nem, viszont büntetők következhettek. Majd a meccs után érkeztek az ellenfél edzőjének szavai is. Diego Simeone természetesen észrevette és ki is tért arra az áldozatra, amit dél-amerikai társa tett a mérkőzés végén: „Ez volt a meccs legfontosabb pillanata. Azt mondtam neki, hogy mindenki ezt tette volna a helyében. Úgy vélem, hogy teljességgel jogos lenne neki ítélni a meccs legjobbja címet, hiszen ő nyerte meg a mérkőzést azzal az egy mozdulattal.”

Egykor a pályán, majd edzői pályafutása során a pályán kívül is dolgozhatott együtt Uruguay legjobbjaival az Atlético trénere, így egy olyan edzőről beszélünk, aki jól ismeri a Charrúa mentalitást – talán a legjobban.

Valverde esetében viszont az éles határvonalat összemosódnak több tekintetben is. Igen, valóban Uruguayból származik, ahol a pályán mutatott küzdelem legalább annyira elismert, mint maga a futball. Igen, az a mozdulat egyszerre volt durva és briliáns is. És igen, az eset után majdnem összement az ellenfél argentin játékosával, Ángel Correával, mégis Fede Valverde több, mint kitartás és elszántság.

Első madridi évében több edzőnél is bizonyította, hogy minden megvan benne ahhoz, hogy összemérje erejét a legjobbakkal, és egy nap majd ő maga legyen a legjobb. De az is lehet, hogy ez a nap már nincs is olyan messze.

Mit tehetsz annak érdekében, hogy Casemiro, Luka Modrić és Toni Kroos nyomdokaiba léphess? Őszintén, nem túl sokat. Borzasztóan nehéz azt a szintet elérni. Lehet, hogy jobb, ha megfordítjuk a szerepeket. Valverde, aki lehetővé tette egy rendszer kialakítását, ami sikerre vezette Zidane-t és a Real Madridot, egyszerűen csak beállt a sorba. Az első két idénye során voltak olyan időszakok, amikor ő mutatta az irányt, ő vezette a többieket, míg Modrić és Kroos háttérbe szorultak. És ha Valverde elindul, nagyon nehéz vele tartani a lépést.

Valverde rendelkezik egy olyan képességgel, amivel viszonylag kevesen büszkélkedhetnek az egyébként nem szerény képességű madridi keretben: ez a sebesség. Ez az a tulajdonság, ami azon nyomban megkülönböztetni középpályás csapattársaitól. Így hát amikor pattanásos arccal beszállt a küzdelembe Julen Lopetegui Cristiano Ronaldo nélküli Real Madridjában, megannyi madridista figyelmét hívta fel magára. Energiát és vágyat hozott magával minden egyes pályára lépéskor, egy olyan csapatban, amelyben ezek a három egymást követő BL-győzelem után hiánycikknek számítottak.  

Néhány hónappal a madridi debütálása előtt egy korábbi edzője nem vizionált számára túlságosan sikeres karriert. „Nem fog játszani.” – fejtette ki szolid véleményét egy bizonyos Clarence Seedorf, aki még a Deportivo csapatánál dolgozhatott együtt az uruguayi középpályással. „Ha szerencséd van, elmehetsz olyan csapatokba a fejlődés érdekében, mint a Porto. Ha viszont nem teljesítesz jól, akkor más el fogja foglalni a helyed.”

Seedorf egyébként nem a levegőbe beszélt, hiszen Zidane első irányításának két és fél esztendeje alatt mindössze három akadémista debütálhatott a La Ligában a Real Madrid mezében. Ebből az egyik a saját fia, Luca volt. Egyedül Achraf Hakimi bizonyíthatott egynél több mérkőzésen. A léc tehát magasan volt, de Valverde meglehetősen ügyesen ugrott.

„Amikor megérkezett a csapathoz, volt benne valami, ami megkülönböztette a többiektől. Ahogy sétál, a személyisége… nagyon jó dolgokra utal. Mondtam neki, hogy számomra ő lehet a következő Toni Kroos.” – mesélte Sergio Reguilón egy interjú során.

Reguilón minden bizonnyal nem a labdabirtoklás iránti megszállottságra, valamint a kíméletlenül precíz passzolási képességre gondolt, hanem arra, hogy a német középpályás rendkívül hosszú ideje képes kiegyensúlyozott teljesítményre a világ futballjának legnagyobb nyomásával küzdő csapatában.

Julen Lopetegui, aki 2018 októberében lehetővé tette Valverde bemutatkozását a Real Madrid első csapatában, még az említett hónap végén elhagyni kényszerült a királyi gárdát. A Barcelona elleni 5-1-es vereség az utolsó szögnek bizonyult a spanyol tréner szenvedésekkel teli koporsójában.

A spanyol trénert Santiago Solari követte a sorban, egy edző, aki nagyon jól ismerte Valverdét. Az ifjú középpályás a 18 születésnapja után néhány nappal a Peñarol csapatától, Uruguayból áttette székhelyét a spanyol fővárosba. Első körben nem a Santiago Bernabéuba, hiszen előbb az Alfredo Di Stéfanóban, a Castillában kellett helyt állnia. Európai pályafutása itt kezdődött, az edzője pedig egy bizonyos Santiago Solari volt.

A 2016/17-es idényben Valverde egy csapatban játszhatott Sergio Reguilónnal, Achraf Hakimivel és Martin Ødegaard-ral is. Fede olyan jó formát mutatott, hogy egyenes út vezetett számára az U20-as világbajnokságra, amely során a torna Ezüstlabdáját is begyűjtötte. Az Aranylabdát Dominic Solanke, a győztes csapat kapitánya vihette haza – csak hogy ne kelljen keresnetek.

Érezni lehetett, hogy Valverde kinőtte a Castillát, viszont az első csapat ajtaja Zidane irányítása alatt még mindig zárva volt az ifjú tehetségek számára. Így hát egy kölcsönszerződés következett, a középpályás a Deportivo La Coruña csapatához került. És mennyire jól teljesített… Itt időközben az alkalmazkodó képessége is próbára lett téve, hiszen egy idényen belül három edzője is volt a csapatnak, amely a szezon végén végül búcsúzott az első osztály küzdelmeitől.

Még egy hónap sem telt el a 2017/18-as szezon kiírásából, amikor Valverde meghívót kapott hazája felnőtt válogatottjába. A 4-es mezt viselő 19 éves fiatal a Paraguay elleni, rendkívül fontos vb-selejtezőn közel 23 méterről bombázott az ellenfél kapujába. „Akik azt mondták, hogy erre még nem áll készen, nem ismerik őt.” – dicsérte Óscar Tabárez, Uruguay szövetségi kapitánya az ifjú titánt. A nagyszerű szavakat Luis Suárez ennyivel egészítette ki: „Valverde egy fenomén.”

Habár a középpályás nagyon jól kezdett Galíciában, az idény második felében sérülésekkel, valamint a folyamatos játék hiányával küzdött. Seedorf szerepe mellett viszont nem mehetünk el szó nélkül. „Mióta megérkezett, nagyon jól bánik velem. Mindenben segít, amíg sérült voltam, minden egyes reggel tanácsokkal látott el.” – mesélte Valverde.

A holland talán abban is tudott volna segíteni, hogy miként lehet megbirkózni azzal, ha valaki lemarad egy világbajnokságról. Ahogy Seedorfot nem vitte magával Marco van Basten a 2006-os világbajnokságra, úgy Valverde is kimaradt Tabárez Oroszországba készülő keretéből. „Nagyon szomorú vagyok, ugyanakkor büszkeséget érzek a csapattársaim miatt, akik megvédhetik a Celeste színeit.” – írta Fede a közösségi média platformjain.

Hiába játszott kulcsszerepet abban, hogy hazája kijutott a világbajnokságra, az Oroszországba tartó repülőn nem lehetett ott. És talán a sors keze, de Uruguaynak pont egy kis energia hiányzott a továbbjutáshoz a negyeddöntőben. Ezt csak úgy mellékesen említjük meg.

Klubszinten is a lendület hiánya okozta lyukakat kellett megtalálnia és betömnie. Luka Modrić – ahogy sokan mások is – meglehetősen szenvedett a 2018/19-es idény indulásakor. A legtöbben le is írták már – ma már tudjuk, mind tévedtek.

Október végén Santiago Solari a forradalom elhozatalának gondolatával vette át a madridi gyeplőt. Habár a Real Madrid fiataljai – olyanok, mint Valverde vagy Reguilón – sokkal többet játszottak, mint arra számítani lehetett, a szezon második edzője is rohamléptekkel haladt végzete felé, amely a Barcelona és az Ajax elleni vereségeket követően be is következett: neki is mennie kellett. Valverde nem viselte túlságosan jól a szakítást. „Köszönöm mindazt, amit nekem tanítottál, a tapasztalatot, valamint a lehetőséget, amit adtál.” – írta búcsúzóul a közösségi médiában.

Bekövetkezett, amit sokan rossz hírként hirdettek a Real Madrid fiataljainak tekintetében: visszatért Zinédine Zidane. A jóslatok igaznak bizonyultak Reguilón esetében, aki a rendkívül jó teljesítménye ellenére is Sevillába került egy kölcsönszerződés keretein belül a következő nyár során. Zidane kérésére egy új balhátvéd érkezett Ferland Mendy személyében, középpályást viszont nem igazoltak. Zidane elégedett volt a rendelkezésére álló játékosokkal, akik között ott volt Valverde is. „Zidane elmondta, hogy élvezi a játékomat.” – mesélte az uruguayi középpályás.

Valverde a Copa América küzdelmei miatt nem tudott időben visszautazni Madridba, így lemaradt a Celta Vigo és a Real Valladolid elleni mérkőzésekről az idény elején, ám azt követően gyakorlatilag mindenhol ott volt. Szó szerint. A hiánya gyakorlatilag észrevehetőbb volt, mint maga a jelenléte. A PSG elleni 2-2-es döntetlen gyakorlatilag bebetonozta a fiatal uruguayi helyét a Real Madrid csapatában. Zidane, a rotáció nagy mestere 2-0-s vezetésnél cserélte le Valverdét…

Hetekkel korábban a 21 éves játékos megszerezte első madridi góljait, mindkettőt a tizenhatos sarkáról. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy nem a góljai voltak a legfontosabbak, hanem az az energia, amit a mozgásával szolgáltatott a csapatnak. Emiatt volt ott a neve a kezdőcsapatban hétről hétre. Pontosan ezzel a képességével érdemelte ki gyerekkorában az El Pajarito becenevet, ami magyarul annyit jelent: kismadár.

A 2019/20-as idény során Zidane több ízben is kísérletezett azzal, hogy 3 helyett négy középpályást alkalmazzon, köszönhetően részben az uruguayi képességeinek, így a Casemiro, Modrić, Kroos alkotta trió kiegészült az ifjú titánnal. Ebben a 4-4-2-es rendszerben gyakran a jobb oldalon kapott szerepet, és folyamatosan fejlődött. Valahányszor megindult a labdával, a pandémia előtti időkben folyamatos taps érkezett a Bernabéu lelátójáról.

Mindössze a második madridi idényében elmondhatta magáról, hogy a szezon mindkét El Clásicóján, madridi derbijén, és még a szuperkupa döntőjében is a kezdőcsapatban kapott helyett. A Real Madrid három bajnoki veresége alkalmával nem volt a kezdőben, ahogy a Manchester City elleni visszavágón sem a Bajnokok Ligájában. A karantén és lezárások utáni újrakezdés és sűrített menetrend során a csapat 11 mérkőzéséből 7-en is ott volt a neve a kezdőcsapatban, és végül a Barcelona kárára a Real Madrid be is húzta a bajnokságot. „Ő az idény egyik legnagyszerűbb játékosa.” – áradozott róla Florentino Pérez.

Casemiro védelme, Kroos metronóm szerű pontossága, valamint Modrić ereje és ravaszsága mellett Valverde egy extra összetevőt adott a recepthez, ami megteremtette a középpálya tökéletes egyensúlyát. „Az én feladatom az, hogy addig fussak, amíg már nem bírok tovább, amíg a lábaim le nem szakadnak.” – mondta Valverde a Betis elleni győzelmet követően a 2020/21-es idény elején, ahol góllövő képességeiről is tanúbizonyságot tett.

Cristiano Ronaldo távozása, valamint Gareth Bale drasztikus formahanyatlása óta a Real Madrid meglehetősen gyakran küzd a góllövés képességének hiányával, a spanyol média gyakran meg is jegyzi, hogy a királyi gárda nem jelent igazi veszélyt az ellenfelek kapujára.

„Az edző mindig azt mondja, hogy törjek a tizenhatoson belülre, ha megszerzem a labdát. Dicséri a nyomásgyakorlást, amit az ellenfél térfelén végzünk. Arra kér, hogy pörgessem fel a játékot, hogy támadjak, mert megvan hozzá a fizikai erőm, képes vagyok előre törni. Nemcsak a csatárok feladata a gólszerzés. Mi, a középpályások is segíthetünk ebben, ahogy a védelem is, a Real Madrid győzelme érdekében. Ez a munkánk.” – folytatta az ifjú középpályás, szintén a Betis elleni győzelmet követően.

Valverde aztán tette a dolgát a 2020/21-es idény első El Clásicóján is, előre tört és bevette Neto kapuját az idegenbeli 3-1-es győzelem alkalmával. „Valverde annyira létfontosságú, mint Casemiro.” – állapította meg Zidane 2020 novemberében. Ez a mondat egyben arra is utal, hogy csak néhány olyan játékos van a keretben, aki legalább annyira fontos lenne, mint a brazil középpályás. Ez azért meglehetősen nagy bók egy fiatal játékos számára.

Az első idényei során Valverde meglehetősen gyorsan fejlődött és növekedett. Ami a pályán kívüli életét illeti, 21 évesen apa lett. Mindeközben gyerekkora néhány ikonikus figurájának veregetheti meg a vállát az öltözőben, miközben az ellenfelek számára folyamatosan csak stoplisának sarkait mutatja Spanyolország-, valamint Európa-szerte.

Diego Forlán, aki olyan volt Valverde számára a Peñarol csapatánál, mint egy második apa, igen magas elvárásokat támaszt a játékossal szemben: „Meg merem kockáztatni, hogy egy olyan játékossá válhat a középpályán, mint amilyen Sergio Ramos a védelemben.”

Ha nekem nem hisztek, higgyetek neki, ezt a pályafutást érdemes követni.

Tovább

Nacho: Nem tudom elképzelni az életem a Real Madrid nélkül

„A Real Madrid az otthonom. A klub segített a fejlődésemben, illetve megtanította számomra azokat az értékeket, amelyek szükségesek az élethez, valamint átlendítenek mindenen, ami az utamba kerül. Nem tudom elképzelni az életem a Real Madrid nélkül, mert szinte a fél életemet itt töltöttem. Minden egyes év pozitív ennél a klubnál, ami az otthonom, és ez tesz boldoggá. Nagyon büszke vagyok, hogy még több éven át itt lehetek.”

„Emlékszem, ideges voltam a legelső napon, amikor csatlakoztam a klubhoz és amikor először beléptem az edzőkomplexumba. Most, amikor a társaimmal edzek és nyerjük a meccseket, valamint a trófeákat, hatalmas büszkeséget érzek, valamint vágyat az újabb győzelmek iránt. Az a mez, amit a debütálásodkor viselsz, egy nagyon különleges darab, az enyém a szüleim házában van. Bekereteztettem és nekik ajándékoztam, hiszen egész életükben keményen dolgoztak azért, hogy én most itt lehessek. Ugyanakkor minden egyes apró részlet, minden darab, ami a saját házamban található, nagyon különleges számomra, hiszen mind azt jelzi, hogy akkor valamilyen nagyszerű dolog történt velem ennél a klubnál. Biztos vagyok benne, hogy amikor idősebb leszek, a gyerekeim értékelni fogják mindezt, és ki tudja, talán az unokám még át is élheti ugyanezt.” 

„Nagyon nagyra értékelem mindazt, amit átéltem ennél a klubnál, és évről évre egyre értékesebbnek tartom. A Bajnokok Ligája megnyerése egy nagyon nehéz kihívás, és amit ez a csapat néhány éve véghez vitt, a három egymást követő győzelem, öt éven belül négy elsőség… egy igazi mérföldkő. Ahogy telnek az évek, egyre nagyobb jelentőséggel bír mindez, hiszen rájössz, hogy a futball nagyon összetett és valójában rendkívül nehéz győzni. Ezek különleges pillanatok, amiket labdarúgóként megpróbálsz megismételni, ugyanakkor tudod, hogy ez mennyire nehéz feladat.”

„Hogy évekig magas szinten tudj teljesíteni, nagyon oda kell figyelned az étkezésedre, a pihenésre, valamint arra, hogy egy normális életet élj. Ez teszi lehetővé, hogy 100 százalékot tudj nyújtani a meccseken, de természetesen az edzések is rendkívül fontosak. Megpróbálok figyelni magamra, a cukorbetegségem miatt pedig ez duplán igaz.”

„A mérkőzések közben feszült és izgatott egy játékos, de a pályán kívül csak egy átlagos srác vagyok. Nyugodtság jellemez, szeretem, ha a családom ott van körülöttem. Úgy gondolom, hogy egy teljesen normális, átlagos személy vagyok, aki szeret a családjával és a barátaival lenni.”

„Carlo Ancelotti egy fantasztikus edző, aki nagyszerű együtteseket irányított már. Ezekkel a játékosokkal lényegében ő nyert először Bajnokok Ligáját itt, a Real Madridnál. Nagyon kemény kihívások várnak ránk. Trófeákat akarunk nyerni, hiszen ez a klub ezt követeli meg, és ez a mi saját felelősségünk is. A játékosok nagyon örülnek Carlo visszatérésének.”

„Az előszezon hetei és hónapjai létfontosságúak a továbbiak tekintetében. Jól fel kell készülnöd, erőnlétileg fejlődnöd kell. Végig kell küzdened ezt a fájdalmakkal teli időszakod, hogy aztán meg tudj felelni a kihívásoknak.”

„Egy valódi álom a Real Madridban játszani. Gyerekként arról álmodozol, hogy álmaid klubjában szerepelhetsz majd, számomra ez egyértelműen a Real Madrid. Arról álmodoztam, hogy egyszer majd pályára léphetek egy meccsen, most viszont elmondhatom, hogy már évek óta itt vagyok. Minden egyes meccs, amit a pályán élhetek át, egy megvalósult álom számomra.”

„A szüleim boldogok, ha a fiuk is az. Nagyon fontos számukra, hogy boldog legyek. Azt szeretnék, ha ott lennék, ahol én is lenni akarok, ez pedig a Real Madrid. Ez az otthonom. Itt a családom, itt vannak a barátaim, számomra nincs ennél jobb hely. A családom minden pillanatot követ, így tisztában vannak azzal is, hogy mikor érzem jól magam. Ez a szerződéshosszabbítás egy olyan dolog, amiben már évek óta reménykedtem, úgyhogy most én, valamint a családom is nagyon boldogok vagyunk.”

Tovább

Florentino Pérez: A labdarúgásnak szüksége van rám

„Ismerem Zidane-t, nem lepett meg a távozása. Nagyon kemény év áll mögöttünk, egy egész délutánon keresztül harcoltam azért, hogy maradjon. A levelét nem olvastam, esküszöm az unokám életére. Biztos vagyok benne viszont, hogy azt a levelet nem ő írta. Azért távozott, mert elfáradt. Elfáradt, de nem miattam, hanem a média, valamint az újságírók miatt. Minden jót kívánok neki. Zizou a Real Madrid legendája, minden tiszteletünk az övé. Az az álma, hogy Franciaország szövetségi kapitánya lehessen, és biztos vagyok benne, hogy el is fogja ezt érni.” 

„Ramost fiamként szeretem, én hoztam ide 2005-ben. Nagyon mélyen elismerem az érdemeit, a klub egyik legendája. Azt akartuk, hogy maradjon velünk, ajánlottunk neki egy új szerződést, aminek volt egy határideje, de addig nem fogadta el. A gondolatai más dolgokon jártak, az élet pedig ment tovább. Ez az otthona, biztos vagyok benne, hogy egy új szerepkörben visszatér majd hozzánk.”

„A búcsúztatása közben nehéz pillanatokat éltem át. Azért nem tartottam vele a sajtótájékoztatón, mert korábban egyik játékos esetében sem tettem ezt meg. Csodálom őt, nem is fogok semmilyen civakodásról vagy konfliktusról beszélni. A Real Madrid legendája, a szurkolók szemében is ez a kép marad majd meg. Elégedett lennék, ha egy olyan klubba tudna igazolni, amely megadja számára azt, amit mi nem tudtunk neki felajánlani.”

„Ami Casillast illeti, ő nem úgy távozott, ahogy kellett volna. Felhívtam egy éjszaka, felajánlottam számára egy búcsúztatást. Ami történt, megtörtént. Talán az idegesség miatt döntött így, vagy azért, mert nem érezte a legjobban magát egy nappal a távozása előtt. Mindenki úgy emlékszik rá, mint egy legendára, aki egyike a legnagyobbaknak. Gyerekes dolog, ami történt, de megértette, hogy az itt lévő emberek megfelelő módon kell hogy búcsúzzanak.” 

„Azt szeretném, ha a Real Madrid elnökeként ítélnének meg engem. A futballnak szüksége van rám. Az UEFA-nak azzal kéne foglalkoznia, hogy egy látványosabb, vonzóbb versenysorozatot hozzon létre. A labdarúgás haldoklik, nem kelti fel a fiatalok érdeklődését, a nézettség csökken, és ha nem teszünk semmit, akkor a helyzet nagyon nehézzé válik.”

„A labdarúgás tényleg haldoklik, aki ezt nem látja, az egyszerűen vak. A Real Madrid két rendkívül nehéz esztendőn van túl. Az elmúlt évben 900 millió euró nyereségre lett volna szükségünk, de csak 600-at sikerült elérnünk. A játékosok előzékenysége lehetővé tette, hogy ezeket az éveket elfogadhatóan fejezzük be. A klubok 8 milliárd eurót veszítettek.”

„Az új Bernabéu elkészítése egy nagyszerű projekt, már alig várom, hogy az emberek láthassák. A tervek szerint a következő év végére készül el teljesen.” 

„A Real Madrid szurkolói a legjobb játékosokat szeretnék itt látni, de a legjobbak sokszor már 18 éves korukban itt vannak. Tudom, hogy mit akarnak a szurkolóink. Ismerik a szabályaimat a legjobb, valamint a fiatal játékosok alkotta egységet illetően. Nem akarok olyanokról beszélni, akik nincsenek itt. Minden egyeztetés és igazolás az Európa-bajnokság után történik majd. Az emberek bíznak bennem, Mbappé pedig egy nagyszerű játékos.”

„Gareth Bale Európa egyik legjobb játékosa. Emlékszem a kijevi góljára, arra a lisszaboni fejesre, és a Barcelona elleni nagy futására is…”

„Hallottam a híreket, melyek szerint Varane távozni szeretne, de nem tudok semmi ilyesmiről. Jelenleg az Európa-bajnokságon van, a szerződésének meghosszabbításával csak azt követően foglalkozik majd. Nem beszéltem még vele, nem tudom, hogy mik a céljai. Ha távozni szeretne, akkor azt fogja majd mondani, ha pedig itt akar maradni, akkor ezt közli velünk. Jelenleg a Real Madrid játékosa, még van egy év a szerződéséből. Nem hiszem, hogy kaptunk volna bármilyen ajánlatot érte.”

„Marcelo szerződéséből szintén egy év van még hátra és ő lesz a Real Madrid kapitánya. Nagyon régóta itt van már. Rendkívül nehéz még egy olyan balhátvédet találni, mint ő. Robero Carlosszal karöltve minden idők legjobb balhátvédei.”

„Nagyon örülünk Carlo Ancelotti érkezésének, Antonio Pintusszal együtt egy új korszakot nyithatnak majd. Már a legelső pillanatban gondoltunk rá, hittünk benne, hogy jó megoldás lehet, és itt is van. Nem beszéltünk Pochettinóval, Allegrival és Contéval sem.”

„Most egy tapasztalt edzőre volt szükségünk, Raúl pedig még bővítheti tapasztalait a Catilla élén évről évre. Minden megvan benne, ami szükséges ahhoz, hogy egy nap az első csapat edzője legyen.”
 

Tovább

Kroos: Ramos a pályafutásom eddigi legjobb kapitánya

Sergio Ramos: „Nem tudom, hogy a dolgok jelenleg hol állnak a klubbal, de ebben a pillanatban 20 nap van hátra a szerződéséből. Első osztályú csapattárs, nagyon élveztem az eddig együtt lejátszott éveket. Remélem, hogy még sok idényen keresztül egymás oldalán játszhatunk, de ennél többet nem tudok tenni. Nagyszerű csapattárs, pályafutásom eddigi legjobb kapitánya.”

Benzema: „Tudom, hogy az eddigi mellőzése a válogatottban nem sportszakmai okokból történt, hiszen egyszerűen túl jó ahhoz, hogy ne hívják be a csapatba. Nagyszerű dolog vele együtt a pályán lenni, és bár most ellenfelek leszünk, bízok a védelmünkben. Csapatként kell megállítanunk őt.”

Válogatott: „A világbajnokság után nehéz időszakon mentünk keresztül, de azóta eltelt három év. Hiszek a csapatunkban. Nagyon sok olyan játékosunk van, akik a kollektív munkát helyezik előtérbe, az én olvasatomban pedig ez az, ami egy ilyen torna esetében számít.”

Kanté: „Nagyszerű játékos, ezt láthattátok a Bajnokok Ligája elődöntőjében és döntőjében is. A csapatáért dolgozik, sosem fárad el, hatalmas területet játszik be. Nem tudom, hogy esélyes-e az Aranylabdára, és nem is igazán vagyok oda ezekért az egyéni címekért.”

Löw: „Folyamatosan kommunikálunk. Ő hozza a döntéseket, a mi dolgunk, hogy meggyőzük őt ezekről. Mindig úgy próbál dönteni, hogy egyeztet a játékosaival, hiszen egy csapat vagyunk, az elképzelésekről mindenkit meg kell győzni. Egy játékos és edző mindig képes alkalmazkodni az apró részletekhez, ő pedig mindig nyitott a az ilyesfajta javaslatokra.”