Zs. Csaba

Az imént arról kérdeztem Gareth Bale-t, hogy mit rendelne, ha elmennénk tapasozni. „Nos, sonkával kezdenénk.” – mondja. „Tény, hogy egy kicsit megszállottja vagyok. Ez alapvetõ. Ha egyszer visszatérnék Angliába, hazaszállítanám. Van egy neves étterem, a ‘Txistu’, ahová elmegy minden labdarúgó és híres ember. Oda mennénk.” Sok vacsoráért kellett fizetned a Bajnokok Ligája döntõje óta? „Csak néhányért, de nem, nem sokért.”

A Txistu tulajdonosai bérletesek a Real Madridnál. Májusban Bale döntõ fontosságú gólt szerzett az Atlético ellen a Bajnokok Ligája döntõjében, majd legyõzték a városi riválist. „Azt kívánom, bárcsak többször eszembe jutna az a találat.” – mondja. „Most visszanézve azon gondolkodom, hogy a térdem biztosan megölne engem a gól utáni csúszásért.” Az azt megelõzõ hónapban a pálya felén végigfutva gólt szerzett a Barcelona ellen, csapata pedig megnyerte a Király-kupát a legnagyobb ellenféllel szemben. Ez volt az a pillanat, amellyel tele voltak a közösségi oldalak, és amely tényleg indokolta a Bale-re költött euró milliókat. „Hihetetlen volt. Soha nem láttam még ehhez foghatót!” – mesélt korábbi csapattársa, Xabi Alonso. Egy olyan ember szavai ezek, aki játszott már Spanyolországban, Angliában, Németországban, megnyerte a világbajnokságot, az Európa-bajnokságot, a Bajnokok Ligáját és a La Ligát is.

Bale megragadta a pillanatot már az elsõ külföldi szezonjában. A Real Madrid természetesen valami ilyesmit várt tõle. Hatalmas pénzösszeget kellett fizetniük érte a Tottenhamnek tavaly nyáron, valamint társítaniuk kellett az emberfeletti rekorderrel, Cristiano Ronaldóval. Az elsõ év mindenképp sikeresnek mondható: Gyõzelem a Bajnokok Ligájában és a kupában, 22 gól 44 mérkõzésen. Még csak 25 éves, õ és a Real Madrid is érzi, hogy ez még csak a kezdet.

Bale-lel Madrid külvárosában, egy hatalmas városi sportközpontban találkoztam. Ahogy terjed a hír a látogatóról, a testnevelés órán lévõ gyerekek egyre nahgosabbak. ‘Bale! Bale! Bale!’ – kiabálták, amikor felfedezték, hogy ki is õ. Amikor a gyerekek észrevették, Bale türelmesen és nagylelkûen selfie-ket készített a srácokkal, valamint lenyûgözõ spanyol nyelvtudással beszélgetett velük. Késõbb visszacsempésztük õket az öltözõbe.

Máris folyékonyan beszélsz spanyolul? „Ha káromkodok, akkor igen.” – mondja vigyorogva. „Nem, komolyra fordítva a szót, minden héten órákat veszek, így egyre több mindent értek meg, például a csapatmegbeszéléseket egészen addig, míg a menedzser nem beszél túl gyorsan.”

„De ez most nem a legjobb. Okkal hagytam ott a sulit, most meg visszarángattak az iskolapadba! Persze ez csak vicc. Nyelvet tanulni olyasvalami, amit mindenki szeret csinálni, nekem pedig jó okom is van rá.”

Nagy-Britannia legjobb futballistájával ilyen a beszélgetés. Elõbb egy kérdés, majd önbecsmérlõ beszólás, aztán egy megfontoltabb válasz. Ez egy félénk, zárkózott emberre jellemzõ, aki megdöbbentõen jó tartja távol fiatal családját a nyilvánosságtól. Nagyon udvariasan visszautasítja, hogy a magánéletérõl kelljen beszélnie, de van egy hangulatos sztorija. Õ és a párja, Emma Rhys-Jones több mint egy évtizeddel ezelõtt randevúztak elõször, amikor a cardiffi Whitchurch Gimnázium tanulói voltak. Az általa levédett ‘szív a kezembõl’ gólöröm egyfajta üzenet a lánynak, illetve kislányuknak, Alba Violetnek.

Jó társaság van körülötte Madridban. A futballsztársággal járó dolgokat általában negatívumként jellemzik, de úgy tûnik, hogy Bale csapata az ideális egyensúlyt szupersztárjuk számára. A legjobb barátja például a személyi asszisztense. „Nem hiszem, hogy gyerekkorom óta sokat változtam.” – mondja. „Még mindig szórakozom és viccelõdök a családommal, valamint a barátaimmal, pont úgy, mint mikor kilenc vagy tíz éves voltam. Számomra semmi sem változott. Persze, futballozom, de megpróbálom a pályán kívüli életemet a lehetõ legegyszerûbben élni. A barátaim és a családom a földön tartanak.”

A támogatói ellenére a Madridba való költözése nem volt nehézségektõl mentes. A Tottenhamnél töltött hét év után… Könnyû autóút az M4-esen, és máris otthon volt Cardiffban, ráadásul a csapat csillagává érett, a szurkolók imádták õt. „A kezdet nehéz volt, határozottan.” – meséli. „Mindig nehéz beilleszkedni egy új csapatba és egy új országba, de miután megkaptam a házam és bekerültem a csapatba, mindent sokkal könnyebbnek éreztem.”

Az otthon kényelme biztosan segített a beilleszkedésben. „Nagyszerû volt, amikor megkaptuk a saját, személyi szakácsunkat.” – mondja. „Ez olyan, mintha minden este elmennél vacsorázni. Biztosít arról, hogy mindig a megfelelõ dolgokat eszem: zöldséget, gyümölcsöt, megfelelõ típusú húst. Mindent elkészít a megfelelõ módon.”

Vannak olyan dolgok otthon, amik hiányoznak, igaz? „Egy jó öreg brit csokoládé soha nem esne rosszul.” – meséli. „Egy kis Dairy Milk vagy Galaxy fantasztikus. Itt Milka van, de ez nem ugyanaz.” – felcsillan a szeme. „Ja, és Nando’s! Hiányzik valami a Nando’s-ból. Vicces, ezek az apró dolgok, amik hiányoznak. Hozhatunk magunkkal teát és csokoládét, de a Nando’s-t nem igazán tudom mozgatni, sajnos.”

És az angol futball? A Premier League egykori reklámarcát hidegen hagyják a szigetországi mérkõzések? „Nagyon érdekes kívülállóként nézni.” – mondja. „Úgy tûnik, hogy jobban belelátsz, ha épp nem a bajnokságban játszol. Aztán csak a saját csapatodra koncentrálsz.”

Szóval nincs több klubhûség? „Természetesen van.” – állítja halálosan komolyan. „Még mindig azt szeretném, hogy az Arsenal veszítsen, a Spurs pedig nyerjen.”

Gareth 2007 májusában csatlakozott a Tottenhamhez. A Spurs Sir Alex Fergusont és a Manchester Unitedet elõzte meg a 17 éves walesi szerzõdtetésében. „Magas, nyurga volt.” – mondta Ferguson a tavalyi évben. „Aztán hirtelen úgy felépült a teste, mint egy félnehézsúlyú amerikai bokszolónak. A legnagyobb csalódás ért minket akkor a Southamptonnál. Mi voltunk az elsõk, de aztán soha többé nem kerestek minket.”

Ferguson hosszú ideig csak keveset törõdött vele. Bale elsõ évei a Tottenhamnél meglehetõsen nyakatekertre sikeredtek. Két év, két hónap és két hét alatt mindössze 24 mérkõzést tudhatott a háta mögött. Õ volt az ‘átok’, de nagyon szerencsés, hogy a Twitter még csak gyerekcipõben járt. „Továbbra is tartom, hogy a pályafutásom jól indult a Tottenhamnél.” – mondja mosolyogva. „Azt hiszem, három gólt szereztem az elsõ öt vagy hat mérkõzésemen, majd megsérültem, ami miatt nagyjából nyolc hónapra estem ki.”

„Azt mondom, hogy Madridba költözni nehéz volt, de a Spurshöz való csatlakozás volt a legnehezebb. 16 évesen kerültem a Southamptontól a Tottenhamhez, és olyanokkal játszottam, mint Berbatov és Robbie Keane, ami egy teljesen más szint. Szó szerint nem ismertem ott senkit. Itt legalább ismertem Lukát. Aztán jött a sérülés, nehéz volt. Az orvosok, akik megvizsgálták a lábam, azt mondták, hogy talán nem térek vissza arra a szintre, amin voltam. Elvesztettem az önbizalmam, ostorozni kezdtem magam. De aztán egyre keményebben és keményebben dolgoztam az edzésen, megpróbáltam visszanyerni az önbizalmam. Ez idõt vesz igénybe. De sikerült, a többi pedig történelem, ahogy mondani szokás.”

Bale története is – csakúgy, mint a jó sportmesék – meg-megszakad olyan pillanatok által, amikor problémákon kell felülkerekedni. Tehetsége miatt a testnevelõ tanárok lekorlátozták õt, csak egyérintõs futballt játszhatott és nem használhatta a kedvelt bal lábát. A hirtelen növekedése hátproblémákat okozott nála, amely miatt a Southampton félve igazolta le õt. Két éven belül azonban õ lett a klub második legfiatalabb debütálója, 16 évesen és 275 naposan.

Aztán az átok a Tottenhamnél. Mire végre gyõztesként sétált le a pályáról a Premier League-ben, már a harmadik edzõjének kezei alatt dolgozott a Spursnél, akit nem igazán nyûgözött le az elején. “Harry Redknapp egy alapos s*ggberúgással kezdett, amikor megérkezett.” – meséli. “Õ volt az, aki megadta a kezdõlökést. Ha azt a rúgást nem kaptam volna meg, nem tartanék most ott, ahol. Ez történik a fiatal játékosokkal, de szükségem volt arra a rúgásra.”

Itt kezdõdik a történet, Bale elindult fölfelé. A hátráltató körülmények megszûnése után, kiszakadva a balhátvéd pozíciójából, Gareth alapvetõen hozzájárult a Tottenham történelmének elsõ (és máig egyetlen) Bajnokok Ligája-szerepléséhez, a 2009/2010-es idényben. Majd jött az elsõ olyan mérkõzés, amivel igazán felhívta magára a figyelmet: mesterhármast szerzett az olasz Inter ellen, mely a Bajnokok Ligája címvédõ csapata volt. Csak nagyon kevesen tudták kordában tartani azt a sebességet, erõt és gólérzékenységet, ami végül kivégezte az olasz klubot. A futball nagyágyúi figyelmeztetést kaptak.

Néhány szezont még igénybe vett, mire az ígéretbõl igazi kiválóság lett. Hogy mi volt az áttörés pillanata? Egy találkozó a Tottenham új vezetõedzõjével, 2012 nyarán: „A 2012/2013-as szezon kezdetént azt mondtam, hogy úgy érzem, szintet léptem.” – meséli. „Andrés Villas-Boas éppen akkor csatlakozott a klubhoz, volt egy nagy beszélgetésünk. Úgy döntöttünk, hogy szabadabb szerepkört kapok, ahol oda helyezkedhetek, ahol éppen hely van. Ennyi történt. Amint ezt bevezettük, elkezdtem jobban játszani, több gólt szereztem, a csapat több meccset nyert. Égig ért az önbizalmam.”

A Villas-Boas iránti ragaszkodása nyílvánvaló. Miután megszületett Bale lánya, néhányan azt is kimutatták, hogy a kislány monogramja megegyezik Gareth új edzõjének monogramjával. “Hihetetlen bizalmat mutatott felém.” – mondja. “Belém nevelte azt a látásmódot, hogy ki tudok menni a pályára és irányítani tudom a játékot. Amikor szenvedtünk, hirtelen elhittem, hogy meg tudom csinálni. Mindig nagyon hálás leszek neki.”

Bale a 2012/2013-as szezonban szerzett elismeréseivel véget vetett a kritikáknak. 26 gólt rúgott, elnyerte az év legjobb angol labdarúgója, és az év legjobb fiatal játékosa díjat, valamint az FWA õt nevezte meg az év legjobb játékosaként. Hogy ki a másik labdarúgó, aki egyazon szezonban megkapta mind három címet? Cristiano Ronaldo.

Az egyéni elismerések ellenére a Tottenham újra csak szenvedett. Bale utolsó két londoni idényében a csapat egy-egy ponttal maradt le a szomszéd Arsenal mögött, és végül az újabb Bajnokok Ligája-indulás is csak ígéret maradt. 2013 nyarán jött a Real Madrid hívása.

„Ha ez nem a Real Madrid lett volna, akkor nagyon, nagyon nehéz lett volna valaha is távozni.” – mondja. „Remélem, hogy a szurkolók már megbocsátottak nekem. Hihetetlen volt látni a támogató üzeneteket a Tottenham szurkolóitól a Bajnokok Ligája döntõje után. Sok ember mondta, hogy mennyire büszke rám, ez pedig csodálatos. Élveztem a Tottenhamnél töltött idõt, a szurkolók hihetetlenek voltak. Úgy gondolom, megértik, hogy egy ilyen lehetõség, mint ez, egy életben csak egyszer adódik. Abban az idõben jól ment a játék, szerettem volna kipróbálni magam. Ha nem lenne a Real Madrid, most is élvezném a játékot a Spursnél. De a Bajnokok Ligája-gyõzelem pontosan megmutatja, hogy miért is akartam ezt a lépést.”

Furcsa volt visszaülni az iskolapadba?

Elégedettnek tûnik. Nagyon ritkán fordul elõ az, hogy egy brit játékos a tengerentúlra merészkedik (Összehasonlításképpen, az utolsó angol játékos, aki Angliából érkezett a spanyol ligába, Jonathan Woodgate volt, aki nyolc évvel ezelõtt távozott a Real Madridból), de Bale a kevesek egyike. Iskolásként hagyta el Walest, elindult London felé, mielõtt elég idõs lett volna ahhoz, hogy egyedül bemehessen egy bárba, majd tanárként távozott a Premier League-bõl.

„Mindent nagyon élvezek itt.” – meséli. „A csapat ragyogóan teljesít, és a pályán kívüli élet is sokkal nyugodtabb itt. Melegebb van, amit szeretek. Az elõszezon alatti tréningeg õrületesek, mert túl meleg van. Attól is izzadsz, ha csak egy helyben állsz. A Lucozade Sport itallal jobban hidratálhatod magad (Ez itt a reklám helye – a szerz. kieg.). Ez nagyon fontos a modern futballban és más sportolóknál is. Sokkal jobban érzem magam ezen a környéken.”

És milyen Ronaldo? „Hihetetlen a világ legjobb játékosától tanulni.” – mondja Bale. Mi a legjobb dolog, amit õ tanított neked? „Tulajdonképpen az, hogy hol találhatok házat Madridban.” – mosolyog. „Amióta megérkeztem, Cristiano csodálatos, minden nap tanulok tõle valami újat. Segít nekem abban, hogy jobb játékossá váljak, ami állandó cél számomra. Próbálom elérni az õ szintjét. Sõt, próbáltam már fejleszteni a jobb lábam, de nem csinálom többé.”

Miért nem?

„Mert akárhányszor megpróbálok jobbal lõni, mindig meghúzódok. Szóval inkább hagyom.”

Természetesen csak viccel. „Bármi fejleszthetõ és az egyik legfontosabb dolog a gyengébbik lábam használata.” – mondja a walesi.

Bale legnagyobb hõse Ryan Giggs („Walesi, bal lábas és jobb szélen játszott, szóval természetes, hogy õ lett a példaképem”), aki egészen a negyvenes éveiig játszott. Bale nem biztos benne, hogy ezt õ is elérheti. „Nagyon korai még ezzel foglalkozni. Nem gondolkodok ennyire elõre.”

Habár egy dologban mégis felülmúlhatja Giggset. Wales az 1976-os Európa-bajnokság óta nem kvalifikálta magát nemzetközi tornán és most úgy tûnik, Bale kivezetheti a válogatottat a 2016-os kontinenstornára, Franciaországba. „Azt hiszem, ez lenne eddigi karrierem messze legnagyobb eredménye, a Bajnokok Ligája-gyõzelem mellett” – folytatja – „Történelmet írnánk. Ez rengeteget jelentene az országunknak.”

A korábbi walesi sztárok – beleértve Giggset is – inkább a klubjaik eredményeinek szentelték karrierjüket. Giggs 64 alkalommal öltötte magára a válogatott mezét, egy 16 éven át tartó, nemzetközi karrier során, majd 33 évesen visszavonult a válogatottságtól. Bale 25 évesen már 48 alkalommal képviselte hazáját. Megtalálta a tökéletes egyensúlyt klubja és a válogatott között. „Szeretek a válogatottban játszani. Nem érzem kötelezettségnek vagy tehernek. Tetszik, hogy mostanra érett játékosnak számítok itt. Emlékszem, mikor csatlakoztam a válogatotthoz és „toro”-t játszottunk, ahol heten vagy nyolcan állnak körbe a két legfiatalabb pedig belül van. Nekem mindig belül volt a helyem. Most már mindig kívül vagyok. Innen is látszik, hogy idõsebb lettem!”

„Nagyon jó csapatunk van és tudom, hogy van itt keresnivalónk. Korábban az mondtuk, ’talán lehet valami belõle’, most már tudjuk, hogy tényleg képesek vagyunk eredményeket elérni. Nagyon fiatal játékosok vannak a csapatban, és én próbálok mindenkinek segíteni a tapasztalatommal. Vezetõvé kell válnom a pályán. Remélhetõleg tudom vezetni a csapatot, rengeteget futok, keményen dolgozok és próbálok így példát mutatni.”

Úgy hangzik, mint egy érett, kimért, jövõbeli edzõi nyilatkozat. „Egy amatõr csapatnál, persze” – mondja nevetve. „A futballban soha sem mondhatod, hogy soha, de én, mint edzõ? Elég stresszesnek tûnik.”