Zs. Csaba
Zidane: Nem könnyű így nyerni a Barcelona ellen
A mérkőzésről: „Megérdemeltük a győzelmet mindazért, amit védekezésben és támadásban csináltunk. Az első félidő kiegyenlített volt, a letámadásunk nem volt tökéletes. A második játékrészben fejlődött a presszingünk, így jobbak voltunk az ellenfél térfelén. Nagy nyomást helyeztünk rájuk. Három fontos pontot szereztünk egy nehéz hét befejezéseképp. Ma megvolt a lehetőségünk arra, hogy változtassunk a dolgokon az elmúlt hetek rosszabb eredményei után. Most újra vezetjük a bajnokságot, de az idény végéig harcolnunk kell.”
Érzések: „Boldogok vagyunk, mert megmutattuk, hogy jó munkát végeztünk. Büszke vagyok a csapatra, mert nem egyszerű így nyerni. Nagyon fontos tényező volt a bennünk rejlő erő. Az első dolog, hogy jól kell csapatként védekezni, és ha ez megvan, tudjuk, hogy bármikor helyzetbe kerülhetünk. A második félidő a miénk volt. Sok helyzetet alakítottunk ki, végül pedig két gólt is szereztünk. Sikerült kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést, ebben pedig elévülhetetlen érdemei voltak Courtois-nak. Csapatként nyertük meg a meccset.”
Vinícius: „Jól játszott és szerzett egy nagyon fontos gólt egy létfontosságú meccsen. Elégedett vagyok vele. Támadásban és védekezésben is nagyszerű munkát végzett, sokat segített Marcelónak Semedo semlegesítésében. Még nagyon fiatal, a kritikák pedig nem teszik egyszerűbbé a dolgát. Ezzel viszont együtt kell élnie, hiszen a Real Madrid játékosa.”

Morál: „A győzelem nagyon jót tett a csapatmorálnak. Beszéltünk arról, hogy ez a meccs jó lehetőség a változtatásra, amit végül sikerült is elérni a hét folyamán végzett kemény munkának köszönhetően. Tudtuk, hogy jó meccset játszhatunk, és így is történt. Megérdemelten nyertünk, de nem volt egyszerű. Tisztában vagyunk azzal, hogy lesznek még nehezebb pillanataink, tudjuk, hogy az emberek fognak még kritizálni, de már hozzászoktunk ezekhez a dolgokhoz.”
Courtois: „Nem csak ma este teljesített jól. Már jó ideje jól játszik, megnyugtat minket az, hogy ő áll a kapuban. Hatalmas védéseket mutatott be, ez tartott minket meccsben. Létfontosságú védései voltak kulcspillanatokban.”
Mariano: „Ő a harmadik számú támadónk. Ma ő kapta meg a lehetőséget, amivel nagyon jól élt. Nincs túl sok játéklehetősége, lenyűgözött a gólja. Ezek a játékosok mind kulcsfontosságúak, gondolkodni fogok a lehetőségeinken. Vannak olyanok, akik kevesebbet játszanak, de mindannyian hozzá tudunk járulni a csapat eredményeihez. Ma Mariano nagyon jól teljesített. Isco is lenyűgöző volt, majdnem gólt is szerzett, de Ter Stegen nagyot védett.”
A Manchester City elleni mérkőzés: „Készen állunk majd a második mérkőzésre, még akkor is, ha előtte bajnoki meccseket kell játszanunk. A mai eredmény nagyon fontos. A keret nem szenved jelenleg. Nehéz hét áll mögöttünk, de jól felkészültünk a mai mérkőzésre. Ez azt jelenti, hogy a játékosok tényleg el akarják érni a kitűzött célokat. A Manchester City ellen 78 percig jól játszottunk, de végül veszítettünk. Ma nyertünk, jól játszva az elejétől a végéig. Ki kell tartani amellett, amiben hiszünk, de tudjuk, hogy nagyon nehéz út vezet az idény végéig. Minden egyes játéknapon bizonyítanunk kell.”
Quique Setien: A Madrid számára fontosabb a mérkőzés, hiszen öt pont is lehet az előnyünk
„A múlt semmit sem számít most, hiszen minden egyes mérkőzés különböző. Ez a meccs fontos számunkra, hiszen ezzel átvehetnénk a vezetést a tabellán. Ugyanez igaz a Real Madridra is, akik számára, ha nem is döntő, de kulcsfontosságú ez a mérkőzés. Talán még nagyobb jelentősége is van számukra, hiszen ha veszítenek, akkor az előnyünk 5 pontra növekszik. Egy olyan meccsre számítok, amilyen a többi El Clasico is szokott lenni.”
„Eddig mindig a fotelből vagy a lelátóról néztem ezeket a mérkőzéseket. Rendkívüli érzelmeket képes kiváltani egy ilyen találkozó az emberekből. Mindannyian meg akarjuk nyerni ezt a csatát, valamint jól akarunk játszani, hiszen minden klasszikus egy különleges mérkőzés.”

„A Real Madrid mindig veszélyes hazai pályán, de amint elkezdődik a mérkőzés, minden más részlet feledésbe merül. Egy extra adag feszültség együtt jár a jelenlegi helyzettel, de nem hiszem, hogy ennek túlságosan nagy jelentősége lesz. A győzelemnek sokkal inkább örülnék a szurkolók, mintsem saját magam miatt. Tisztában vagyok a felelősséggel. Remélem, hogy sikerül megnyerni a mérkőzést a szurkolóinkért, hiszen egy győzelem közelebb repítene minket a La Liga megnyeréséhez.”
„Nem Guardiola miatt mentem el megnézni a Real Madrid szerdai mérkőzését, hanem a Real Madrid miatt. Levontuk a következtetéseket a látottakból. Igaz, hogy volt lehetőségem néhány szót váltani Guardiolával is, de több dologról is beszélgettünk. Láthattuk, hogy milyen tervet dolgozott ki a Real Madrid legyőzésére. Ezek közt voltak olyan elemek, amiket mi is jól tudunk használni, de voltak olyanok is, amik nem passzolnak a csapatunkhoz, és ezek nem is érdekelnek minket. Jó a kapcsolatom Peppel, de ennyi az egész.”
„Jordi Alba jól érzi magát, pozitív jeleket mutat, már csak azt kell eldöntenünk, hogy kezdjen-e a mérkőzésen, vagy sem. Meglátjuk, hogy hogy érzi magát holnap, aztán meghozzuk a döntést.”
Zidane: Elveszítettünk két mérkőzést, jól tudtam, hogy a kritikák jönni fognak
„Szükségünk van a szívünkre, a fejünkre, valamint a csapategységre. Ezek közül a második a legfontosabb számunkra. Nagyszerű mérkőzést fogunk játszani, hiszünk benne, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy jól teljesítsünk.”
„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire fontos játékosa Messi a Barcelonának. Ő a csapat sztárja. Azt is tudjuk, hogy mire képesek csapatként, illetve hogy nekünk mit kell tennünk.”
„Minden egyes mérkőzés nagy fontosságú. A három megszerezhető pont forog kockán. Különleges meccs vár ránk, mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön győzni. A bajnokságból viszont még sok van hátra, nem ez az utolsó mérkőzés, ami ránk vár. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen meccseken is játszhatunk, de ezen kívül még 12 mérkőzésünk lesz az idény végéig a ligában, így akkor is versenyben maradunk, ha nem sikerül győznünk.”
„Ami a City elleni vereséget illeti, ilyen a futball. Vannak helyzetek, amikor egy topcsapattal kell összemérned az erőd. Most meg kell vizsgálni a helyzetet, majd megtalálni a módot a fordításra.”
„Igaz, hogy mostanában nem voltak kiemelkedő eredményeink, de vannak ilyen időszakok. Tudjuk, hogy meg tudjuk változtatni a helyzetet. Elég jók vagyunk, és ha a szurkolók is mellettünk állnak az első pillanatoktól kezdve… Megértem, ha most mérgesek, de szükségünk van rájuk, mi mindent bele fogunk adni.”

„Ha nem jön a jó eredmény, akkor a média teszi a dolgát és elkezdi elemezni a csapatot, a helyzetet. Ugyanakkor én is teszem a dolgom. Volt néhány gyengébb eredményünk, de elég erős vagyok ahhoz, hogy folytassam, és ez igaz a csapatra is. A Manchester City ellen nem azért kaptunk ki, mert Kroos nem volt a pályán. Hoztunk egy döntést, más csapatot küldtem pályára. Nincs szükség a találgatásokra. Sok lehetőségem van a csapat összeállításakor.”
„Arról nem én döntök, hogy maradok-e a csapat élén, ha nem nyerjük meg a bajnokságot. Elveszítettünk két mérkőzést, jól tudtam, hogy a kritikák is jönni fognak, de tudom, hogy mit kell tennem… A bajnokságot azonban csak egy csapat nyerheti meg, de mi a végsőkig harcolunk majd.”
„Ami Rodrygót illeti, lesz, hogy ott lesz a keretben, de lesz olyan is, hogy nem. Sok játékos közül kell választanom.”
„Braithwaite egy kiváló játékos, de a Barcelonának sok jó labdarúgója van. Az El Clásico mindig a legjobbak csatájáról szól.”
„Azért ennyire jó a futball, mert semmi sem garantált benne. Akár fél órán át is beszélhetnék arról, hogy vajon mi fog történni a mérkőzésen, de ahogy már elmondtam, mindent bele fogunk adni a győzelem érdekében.”
„Ha egy csapat pontokat veszít, akkor az emberek elemzésekbe kezdenek. Mi viszont még mindig keményen dolgozunk, előre tekintünk, hogy javítsunk a helyzetünkön. A két csapat fej-fej mellett halad a bajnokságban, a liga két legjobb csapatáról beszélünk. A holnapi mérkőzés nagyszerű lehetőség arra, hogy megragadjuk az alkalmat és változtassunk a helyzeten. Pozitív személyiség vagyok, a játékosaim a győzelemért fognak játszani.”
Kroos: Zidane nagyon sok elismerést érdemel, hiszen megváltoztatta a csapat játékát
Kroos teljes pályafutása – ami a modern német labdarúgás legsikeresebbje – arra épült fel, hogy soha nem szabad siettetni a dolgokat, nem szabad rohanni. A 30 éves játékos pályán mutatott nyugodtsága hamar nyilvánvalóvá válik a személyében is. Egy Madrid külvárosában található üzleti hotelben, ebéd közben a játékos a viselkedésével egy olyan ember képét sugározza, aki teljesen ki van békülve önmagával, teljes mértékig bízik saját magában és csapata képességeiben, így hisz abban, hogy sikeres szezont zárhat a Real Madriddal. A klub csalódást keltő, két edzőváltást is magával hozó, trófeák nélküli 2018/19-es idényét követően a rend a nyár folyamán ált vissza a csapat életében. Igaz ez Kroos formájára is, aki határozottan tért vissza, csapattársaival karöltve.
„Többen is voltunk a csapatban, akik nem a legjobb formájukat nyújtották az előző idényben. Három egymást követő BL-cím után talán várható volt, hogy veszítünk az élességünkből, és az is időbe telt, hogy feldolgozzuk annak a 40-50 idényenkénti gólnak a hiányát, amit Cristiano Ronaldo személye jelentett. A Real Madridnál viszont mindez elfogadhatatlan. Amikor kiestünk az Ajax ellen, sokan azt mondták, hogy a címeket nyerő csapat a múlté, vége van. Leírtak bennünket, de ez csak extra motivációt jelentett, ami arra sarkall, hogy bizonyítsuk, nem volt igazuk.”
„Mindez emlékeztett arra, ahogy az emberek Federerre tekintenek. Amikor 34 éves lett, mindenki azt hitte, hogy ennyi volt számára. 36 éves korában mindez újra megtörtént, de ő még mindig úgy játszik, mintha 28 éves lenne. A benned rejlő minőség nem vész el, és mi még nem is vagyunk annyira idősek.” 2014-es átigazolása óta Toni először érezhette igazán a Bernabéu haragját, amikor nagyjából 12 hónappal ezelőtt minden rosszra fordult a csapat körül.
„A Real Madridnak nagyon igényes és emocionális szurkolói vannak. Vagy a felhők fölött járnak örömükben, vagy nagyon maguk alatt vannak. Én nem ilyen vagyok. Az én érzelmi szintem mindig a középkategóriába esik. Távol tartom magam az újságoktól, nem olvasok híreket online sem, de természetesen a nehéz időkben, a rossz eredmények következtében érzékelem a klub nyugtalanságát.”

„Az elnök mindig nagyon nyugodtan kommunikál velünk. Nem is lenne értelme, ha elragadnák az érzelmei. A kulcs a kemény munka és a nyugalom. Könnyebb beszélni, mint cselekedni, amikor ég a ház, de én szerencsés vagyok, mivel sosem válok idegessé, nyugtalanná. Biztos voltam abban, hogy még mindig képesek vagyunk futballozni és visszatérni a korábban elért szintre.”
Kroos hozzáteszi, hogy a Real Madrid a nehéz időkben is biztosította őt a vezetőség és a stáb bizalmáról, hiszen májusban 2023-ig meghosszabbították a szerződését. „Korábban, az érkezésem előtt úgy tekintettem a Real Madridra, mint egy könyörtelen, galaktikus egyesületre, de ez a benyomás teljesen téves volt. A klub körüli emberek, az elnök és az elnöki stáb is nagyon melegszívű. Sok ölelést kapsz, amikor találkozol velük. Németországban nem ehhez szoktam hozzá. Talán a spanyol mentalitás eredményezi mindezt, de mindig mindenki kedves volt velem itt.”
Annak érdekében, hogy elkerüljék az apróbb fizikai problémák, amik a 2018/19-es idényben akadályozták, Kroos extra erőnléti munkát végez. Ugyanakkor a középpályás állítja, hogy a saját, valamint csapata újjáéledése mögött nem ez, hanem Zinédine Zidane hidegvére áll. A francia tréner jelenleg második időszakát éli a csapat élén.
„Zidane azt mondta, hogy maradjunk nyugodtak és bízzunk a képességeinkben. Elmondta azt is, hogy minden nagy játékost kifütyültek már ebben a stadionban, de az igazán nagyok vissza tudják nyerni a szurkolók bizalmát. A legnagyobb előnye, hogy ő játékosként tapasztalta itt mindezt. Egyszerűen hiszel abban, amit mond. Tudja vezetni a csapatot, és ott van az őt körülvevő csodálatos, nyugalmat sugárzó aura. Mindez ránk is átragad. Nem arról van szó, hogy nem hajt minket az edzéseken, hanem arról, hogy folyamatosan közvetíti a belénk vetett bizalmát. Ha keményen dolgozol és megfelelően teszed a dolgod, akkor a siker is automatikusan érkezni fog a minőség miatt. Az eddigi eredmények őt igazolják.” Kroosszal beszélgetve hamar rájön az ember, hogy a nyilvánosság előtt meglehetősen rejtélyes edzői kép mögött egy remek menedzser lakozik:
„Az öltöző teljes mellszélességgel mellette áll a természetessége miatt. Semmit sem erőltet, nincsenek törvények. Ez nagyon fontos, főleg egy olyan csapatnál, mint a Real Madrid. Egy ilyen helyen szükség van arra, hogy a játékosok melletted álljanak. A játékosoknak pedig szükségük van arra, hogy érezzék, fontosok a csapat számára. Ez nem egyszerű, mert néhányan többet játszanak, de Zidane nagyon jól menedzseli a helyzetet.”
Nehéz elhinni, de hasonló helyzetben volt Kroos is az átigazolása előtt. A versenytársai évekig figyelték a metronóm pontosságú, halálosan nyugodt passzjátékát, de nem értették, hogy ez miért olyan nagy szám. Toni Németország északkeleti részén született, ahol a szenvedélyek nem lángolnak, a labdarúgás pedig csak egy átlagon aluli gondolat képében tündököl. Kroos ráadásul nem is volt olyan lüktető, mint Michael Ballack, Lothar Matthäus vagy Stefan Effenberg, sem pedig varázsló, aki mágikus pillanatokkal ajándékozza meg a publikumot. Számos kommentátor gondolta úgy, hogy Kroos rettentően lassú és vérszegény, tartja a labdát egy olyan területen, amiről korábban azt gondolták, hogy egy kopár része a pályának, amin egyszerűen csak át kell haladni, hogy a valójában mindenki által áhított területet elérhessük.
„Németországban az embereket sokkal jobban érdekelte, hogy mi történik a kapu előtt, illetve többet foglalkoztak a védők hibáival is. Egyetlen kommentátor sem emelte fel a hangját, ha a labda a középpályán járt. Mi, középpályások alig számítottunk. Néha olyan volt, mintha nem is látnának bennünket.” Aztán 2013-ban érkezett egy spanyol tréner Münchenbe, aki radikálisan átrajzolta az addigi térképet. A középpálya azzá vált, ami ma is, az olyan középpályások pedig, mint Kroos, előléptek a sebesség és a labdabirtoklás szabályozásának érdekében – mondhatni királyokká váltak. A 30 éves játékos nem titkolja, hogy mennyire hálás lehet ő és hazájának futballja is Pep Guardiolának.
„Kulcsfigura volt a német futball számára, de számomra is. Felnyitotta az emberek szemét az irányítás fontosságával kapcsolatban. Rengeteg edző érkezett az edzéseinkre, hogy láthassa az ő módszereit, beszélgethessen vele arról a szemléletről, amivel ő tekint a játékra. Mindig is a középpálya volt a legfontosabb számára. Csapatainak játéka hatására a posztunk értékelése is megváltozott. Az emberek teljesen más megvilágításban kezdték látni a futballt. Pep az edzők és szurkolók számára is úttörő volt.”
A Guardiola által végzett munka nélkül – aminek Kroos, Schweinsteiger, Müller és Lahm is részese volt – alighanem Joachim Löw is sokkal nehezebbnek, vagy lehetetlennek tartotta volna az elképzelést, hogy Németország válogatottja a 2014-es világbajnokság legjobban passzoló csapata legyen.
„Ha ma megkérdezed a Bayern játékosait, még mindig azt mondják, hogy Pep volt a legjobb edzőjük sportszakmai szempontból, akivel valaha is dolgoztak, pedig sok más trénerrel össze tudják hasonlítani. Imádtam a kezei alatt dolgozni abban az egy évben.” De vajon van-e esély arra, hogy újra együtt dolgozzanak?
„A Real Madridnál szeretném befejezni a pályafutásomat, úgyhogy meglehetősen valószínűtlennek tűnik. Ugyanakkor szerettem a kezei alatt játszani, és természetesen meghosszabbíthattam volna a szerződésem Münchenben. Ennek ellenére nem tartom jó dolognak, ha valaki pusztán az edző kiléte miatt ír alá egy új kontraktust. Pep szerette volna, ha hosszabbítok, de mi értelme lett volna csak emiatt újabb öt évre aláírni, ha az edző is távozott néhány idény múlva?

„Két évvel később a Manchester City edzője lett, de még mindig kapcsolatban állunk, jól kijövünk egymással. Szívesen gondolok vissza arra az évre, amikor együtt dolgoztunk. Soha nem fogom elfeledni, mert rengeteget tanultam tőle.” 2014 tavaszán Steven Gerrard és Luis Suárez is üzenetet küldtek Kroosnak, hogy meggyőzzék, Liverpoolban a helye.
„Nem udvarlásra kell gondolni, egyszerűen csak felajánlották, hogy mesélnek többet a klubról. A legviccesebb, hogy Suárez már akkor a barcelonai átigazolásán gondolkodott.” – nevet. Kroos akkorra viszont már eldöntötte, hogy a Manchester United játékosa lesz. „David Moyes eljött, hogy találkozzunk. A szerződés lényegében le volt zárva, de Moyest menesztették, a helyét pedig Louis van Gaal vette át, ami megnehezítette a dolgokat. Időre volt szüksége, hogy a saját projektjét építse. Egy ideig semmit sem hallottam a United csapata felől, így kételkedni kezdtem. Aztán jött a világbajnokság, és felhívott Carlo Ancelotti. Hát így történt.”
Luka Modrićcsal karöltve Kroos lett egy olyan csapat ritmusának a szabályzója, mely identitása szépen csendben megváltozott Zidane 2016-os kinevezését követően. A Real Madrid európai trónfoglalása sokaknak Ronaldo lenyűgöző gólszerzési képességei miatt lesz emlékezetes, de a sikereknek volt egy kevésbé látványos összetevője is: a labdatartás és letámadás, amely korábban éppen a Barcelonával – és Pep Guardiolával – kapcsolódott szorosan össze. És bizony ennek a játéknak volt alappillére a két középpályás.
„Amikor 2014-ben megérkeztem a klubhoz, egy kontratámadásokra építő csapat voltunk, amely mélyről építkezett, helyet teremtve Bale-nek, Ronaldónak és Benzemának. Zidane irányítása alatt viszont megváltozott a filozófiánk. Azt szeretné, ha nálunk lenne a labda, és gyors labdaszerzésekre törekszik. Magasan letámadunk az ellenfél térfelén, a játékunknak más struktúrája van. Én jobban kedvelem ezt a stílust. Jobban szeretem, ha nálunk van a labda és az ellenfél fut utána, mint azt, amikor mi üldözzük a játékszert 80 percen keresztül, majd összesen két vagy három döntő fontosságú passzal próbálunk operálni. Ez nem tenne elégedetté. Sokat profitáltam Zidane taktikájából, de ez igaz mindannyiunkra. Nagyon sok elismerést érdemel, hiszen sikerült megváltoztatnia a csapat játékát, és olyan játékosokat integrált a rendszerbe, akik ehhez nagyon jól illeszkednek.”
Döntő fontosságú, hogy a francia komoly hangsúlyt fektet a védekező munkára is, amire korábban szintén nem volt példa a Real Madridnál. „Most ez az egyik erősségünk. Nem kapunk sok gólt, de ez nem volt mindig így. Az előszezonban 7-3-ra is veszítettünk az Atlético Madrid ellen.”
„Volt egy pont, ahol azt mondtam, hogy így minden nagyon nehéz lesz. Nem játszhatsz arra, hogy szerzel minden meccsen három vagy négy gólt, szükség van a védekező stabilitásra is. A változás nem igazán taktikai, hanem mentális alapú volt. Mindenki keményen dolgozik azért, hogy ne kapjunk gólt. Amikor rájössz, hogy a kollektív munkának van eredménye, és ezt látod az eredményeken is, az nagyon izgalmas dolog.” A Real Madrid a labda birtoklása nélkül is keményen dolgozik, ez a felfogás pedig nagyon ijesztő lehet Guardiola számára is, aki pont Toniékkal néz farkasszemet a Bajnokok Ligájában. Kroos nem látott túl sok City-meccset az idény során.
„Ismerem a menedzserüket, tudom, hogy vannak nagoyn jó játékosaik. Nincs szükségem arra, hogy sok meccsüket lássam ahhoz, hogy tudjam, nagyon nehéz lesz ellenük.”
„Izgalommal várom a párharcot. Nagyon érdekes lesz, labdatartás a labdatartás ellen. Mindent bele fognak adni, hiszen a bajnokságban elszálltak az esélyeik, de mi is így fogunk tenni. Mindkét csapat tud védekezni, de mindkét oldalon a labdatartás lesz a cél. A kulcs a jó védekezés, és ha nem tudsz rögtön labdát szerezni, akkor visszarendeződés közben sokkal jobban kell bánni minden aprócska területtel. Néhány egyéni megmozdulás döntheti el a párharcot.” Spanyolországban viszont nem sokakat lepne meg, ha végül Kroos és Zidane nyugalma lenne a döntő, uralkodó faktor.
Zidane opciói Hazard nélkül
A Real Madrid Eden Hazard nélkül kénytelen nekivágni a Manchester City, valamint a Barcelona elleni mérkőzéseknek. A belga meglehetősen hosszú felépülési időre számíthat, ami azt jelenti, hogy az idény hátralévő részének meglehetősen nagy hányadát kihagyni kényszerül majd. Hiányzása azért nem valóságos sokk a Real Madridnak, mert az idény eddigi részében is meglehetősen sokszor kellett nélküle pályára küldeni a csapatot. Ezen mérkőzésekből kiindulva próbálta megtalálni a MARCA azt a szisztémát, ami jól működhet a belga nélkül is.
Öt középpályás
Ha a csapat célja a labdabirtoklás, akkor ez a formáció lenne a megfelelő választás. Zinédine Zidane előszeretettel használta ezt a szisztémát a spanyol szuperkupa mérkőzésein. Nem feltétlen ideális az egy szem csatár szempontjából, de tény, hogy ilyen felállásban meg lehet szállni a pálya középső területeit. Az egyébként is döcögő góllövés szempontjából viszont meglehetősen érdekes lehet…
4-3-3-as felállás, szélsőkkel
Ez a rendszer több variációs lehetőséget kínálna a francia tréner számára, hiszen több szélső is bevethető a csapatban. Míg az előző szisztémában eléggé kötött a szerepeltethető játékosok listája, itt többen is sorakoznak a helyekért. A jobb oldalon Gareth Bale, Lucas és Rodrygo is játékra kész (utóbbi a Clásicón nem bevethető), míg a bal szélen ott van Vinícius, ráadásul Bale játéka ezen az oldalon is megoldási lehetőség lehet.
Gyémánt alakzat a középpályán, két csatárral
Ezt már jól ismerjük, hiszen Zidane a korábbi irányítása alatt is előszeretettel nyúlt ehhez a rendszerhez a kritikus helyzetekben. Annyi különbséggel, hogy most széles variációs lehetősége van a támadók posztján: Benzema társaként Bale, Jović, Rodrygo és akár Vinícius is bevethető. Az is igaz erre a rendszerre, hogy Isco például ebben érvényesülhet a legjobban, ami szintén nem elhanyagolható tény a középpályás jelenlegi formáját figyelembe véve.
Egy biztos: a Manchester City elleni mérkőzésig már csak egyetlen nap van hátra, így Zidane-nak hamarosan döntenie kell.
Szerintetek melyik formáció lesz a befutó?
Egytől egyig: Levante – Real Madrid (1-0)
Csapatok
Levante (7)
Volt a pályán egy lelkes, küzdeni akaró csapat, valamint egy másik, amelyik szerette volna rutinból lehozni a meccset. Lehet tippelni, hogy melyik volt a hazai gárda. Gyengébben kezdték a mérkőzést, de a vendégek hibáit látva egyre inkább magabiztossá váltak, láthatóan vérszemet kaptak. A második játékrészben már többször is arra kaphattuk fel a fejünket, hogy a Levante vezet látványos támadást vagy kontrát, és köszönhetően harcosságuknak (valamint némi segítségnek is az ellenfél oldaláról) sikerült is megszerezniük a vezetést, majd a három pontot is.

Real Madrid (5)
Csak egy gondolat az elejére: elhangzott egy olyan mondat a kommentátori állásból, hogy ilyen jól ritkán védekezik a Levante. Nos, ezzel azért vitába szállnék, hiszen most sem a Levante védekezett jól, hanem egyszerűen ennyire lagymatag és gyenge a Real Madrid támadójátéka újabban. Ez a támadójáték képes felnagyítani a világ bármelyik védelmét. Ilyen befejezésekkel operálni olyan, mint műanyag karddal menni a szamurájok elleni csatába. És ebben az a szomorú, hogy nem egyedi esetről beszélünk. Rettenetesen kevés a támadópotenciál a csapatban (és nem mindig a mutatott játék, hanem sokkal inkább a befejezések minősége miatt), és ha nem jön a gyors gól a meccsek elején, akkor rendre problémás a mérkőzés – ez pedig hatványozottan igaz abban az esetben, amikor a CKM fémjelezte középpálya nyitja a meccset. Ezért viszont nem lehet csak a játékosokat hibáztatni… A csapat támadójátéka sokszor egyéni villanásokra van kihegyezve, ezekből viszont meglehetősen kevés akad mostanában. Ilyenkor kellene csapatként szintet lépni, de erre egyelőre nem sok példát láthatunk a pályán, legalábbis nem ebben az összeállításban. A szezont én még nem temetném, mert a City és a Barcelona elleni meccseket más tempó és más kép jellemzi majd, nagyobb területekkel, de az nem kérdés, hogy egy hét alatt ismét elbukhat mindent a csapat, ez a vereség pedig nem kevés plusz terhet rakhat a vállakra…
Játékosok
A Real Madrid legjobbja – Isco (7)
A csapat talán egyetlen olyan játékosa, aki hozta az elvárható szintet. Sokan nem szeretik a spanyolt, de megítélésem szerint most kifejezetten jól teljesített, lendületesen és okosan játszott, egyáltalán nem rajta múlt, hogy nem jött össze a gólszerzés. Tőle érkezett egy-két egyéni villanás, ám pechjére a passzait követő befejezéseket nem sikerült jól kivitelezni. Benzemát kétszer hozta közel kihagyhatatlan helyzetbe, ám a háló mindkétszer érintetlen maradt.

Thibaut Courtois (5)
Volt szép védése a belgának, de a kapott gólban vastagon benne van. Már az is nagy szó, hogy egy ilyen szintű kapus onnan gólt kap, arra viszont nincs mentség, hogy mennyire elnézte ezt a felé tartó lövést. Még a kezét is visszahúzta az érkező rakéta elől. Az elmúlt hónapokban ez a lövés gyerekjáték lett volna számára, éppen ezért meglepő a tegnapi eset.
Dani Carvajal (5)
Sokat kellet mozognia a jobb oldalon, hiszen igazi jobbszélső hiányában szükség volt a szolgálataira a támadásépítések során is. Dani így sok időt töltött az ellenfél térfelén, ő próbálkozott a legtöbb beadással is, de középre tett labdái közül egyetlen egy sem talált társat. A kapott gólnál is még az ellenfél térfelén tartózkodott, de ezt csapatszinten lehetett és kellett volna kezelni.
Sergio Ramos (6)
Kevesebbszer kellett felszabadítania, mint francia kollégájának, de azért így is volt feladata a védelem közepén. Sokkal inkább hívta fel magára a figyelmet a hosszú indításaival, melyek között akadt azért egy-két igazán tetszetős és hasznos is. Volt viszont olyan megoldása is, amiről már a legfiatalabban is tudják, hogy olyat sosem szabad – gondolok itt a kapu elé bekotort labdájára, ahol csak Courtois lélekjelenlétén múlt, hogy nem érkezett hazai gól. A korai sárgája is meglehetősen kockázatos volt, úgy pedig pláne, hogy meglehetősen sokat reklamált a kétes bírói ítéletek alkalmával.

Raphaël Varane (6)
Volt nagyon fontos felszabadítása a védelem közepén, valamint két szép és szintén létfontosságú szerelése Mayorallal szemben is, de a kapott gólnál úgy ragadt be a védelem közepén, a lescsapdát alkalmazni próbáló társak pechjére, hogy azt elrettentő példaként lehetne tanítani. Éppen ezért meglehetősen felemás mérkőzésen van túl a francia, aki remélhetőleg nem ül fel ismét arra a csúnya hullámvasútra, amin előszeretettel szórakozott a világbajnokság óta.
Marcelo (5)
Marcikánk sajnos egyre inkább olyan, mint egy berozsdásodott olló, ami egyre nehezebben mozog és egyre kevesebb dolog vágására alkalmas. Tegnap sokkal inkább volt szélső, mint balhátvéd, de ez már nem is meglepő. Védekezésbeli hiányosságait most nem érezte meg olyan szinten a csapat, mint az előző meccseken, de két hajmeresztő hibára így is futotta tőle hátul. Ami viszont ennél is fájdalmasabb, hogy hiába tartózkodott szinte állandóan az ellenfél térfelén, a támadásokhoz sem tudott annyit hozzátenni, mint amennyit tőle jogosan várhatnánk.
Casemiro (7)
Ha valakin, hát rajta semmi sem múlott. 6 labdaszerzésével magasan kiemelkedett a csapatból, de az egyik legveszélyesebb madridi helyzet is az ő nevéhez fűződik. Kár, hogy fejese végül elkerülte a kaput a hazaiak nagy hibáját követően. Case viszont még mindig az idény legkiegyensúlyozottabban teljesítő játékosa… Ez nem kis dolog a Real Madridban, pláne nem az ő posztján. Mint a jó bor… Mai születésnapja alkalmából pedig Isten éltesse sokáig!
Luka Modrić (6,5)
A középpálya egyik legaktívabb tagja volt a horvát, aki főleg lövéseivel vétette észre magát. Passzainak pontosságára sem lehet panasz, védekezésben viszont többször is érződött már rajta, hogy 35 éves lesz szeptemberben. A kapott gólnál nem sikerült ledolgoznia kétméteres hátrányát Moralesszel szemben, de azt a gólt így sem lehet az ő számlájára írni – ha Varane nem szundikál, akkor Modrićnak sprintelnie sem kellett volna. Az viszont tény, hogy ez 3-4 évvel ezelőtt még meglett volna.

Toni Kroos (5)
Nagyon kevés befolyással volt a csapat játékára, szürke, halovány volt. De hát mind tudjuk, hogy Valverde hiányában Kroos rendre otthon felejti a színes ceruzákat, amikkel színezni tudja a játékot… Nem ez az első meccs, ami ezt bizonyítja, de kár, hogy a csapatnál a következtetést nem sikerült ennyi példa alapján sem levonni…
Eden Hazard (4,5)
Sokat melózott, amikor nem volt nála a labda, a bogyóval a lábán viszont nem volt elég magabiztos. A meccs legnagyobb helyzetét ő baltázta el, óriási sprintjét követően nagyon gyengén találta el a labdát, ami a kapusig is alig csordogált el. Nyilván ez a hosszú kihagyás velejárója, de akkor is sajnálatos. Az pedig még inkább, hogy most újabb 2 hónapra kiesik, hiszen a korábbi sérülése hagyatékaként újabb sérülés alakult ki a bokájában.
Karim Benzema (3,5)
Ő két ziccert is rontott… Az elmúlt hónapokban szépen lassan visszatalált régi önmagához, ami sokkal jobban hasonlít a szomorú valósághoz. Karim egy kíméletlen gyilkos volt a kapu előtt az ősz során, tavasszal viszont újra Mourinho sokat emlegetett kiscicáját láthatjuk. Ez önmagában még elfogadható, hiszen vannak hullámvölgyek mindenki formájában, ugyanakkor így is bérelt és megkérdőjelezhetetlen helye van a csapatban, ami nem egészséges: sem a csapat, sem a szurkolók szempontjából. Jó lenne, ha fel tudna pörögni a sorsdöntő mérkőzésekre…

Cserejátékosok
Vinícius Jr. (6)
Lendületet hozott a csapat bal oldalára, Benzemát is sikerült helyzetbe hoznia. Erejéből most ennyire telt, de kíváncsi vagyok, Hazard sérülése miként befolyásolja majd az ő tavaszi idényét. Nagy szükség lenne egy jó Viníciusra.
Lucas és Valverde nem tudtak annyit hozzátenni a mérkőzéshez, hogy értékelni lehessen őket.
Edzői teljesítmény
Zinédine Zidane (3)
A CKM láttán már tudtam, hogy nem ez lesz a szezon meccse, de bíztam benne, hogy valahogy sikerül behúzni. Nem sikerült. Tudom és értem, hogy Valverdének pihennie is kell, pláne az apai örömök, valamint az igen kemény jövő hét apropóján, de ezt úgy is meg lehetett volna oldani, hogy ezúttal csak egy félidőt, vagy 50-55 percet kap. Arra viszont tényleg nem találok magyarázatot, hogy a hetek óta szenvedő támadósor mellett hogy nem kerülhet be Rodrygo a keretbe zsinórban több meccse… Ráadásul úgy, hogy Bale és Jović sem voltak nevezve. Zidane sokszor emlegetett rotációja valójában ugyanazon 14-15 játékos állandó forgatását jelenti, de semmiképp sem a teljes keret használatát. Ez pedig egy szomorú, de igaz tény. Számomra megmagyarázhatatlan, hogy miért van ott James a keretben, ha nem bízik eléggé benne, és jóformán egyáltalán nem használja. Így csak elvesz egy helyet azok elől, akik egyébként játékban voltak eddig az idényben (lásd Rodrygo). Félreértés ne essék, ez nem a kolumbiai hibája. Az a gond, hogy elérkeztünk a szezon legfontosabb szakaszához, de igazán játékban csak 12-13 elérhető játékos van, így nincs is lehetőség arra, hogy bárki minőséget hozzon be a padról a problémák esetén. Az már csak hab a tortán, hogy Zizou a cserék megválasztásával is előszeretettel fordítja saját maga ellen a fegyverét. Tegnap sem motivációban, sem taktikai elemekben nem sikerült megfelelően felkészítenie csapatát. A keret önmagában elég erős ahhoz, hogy sikereket lehessen vele elérni, de egyáltalán nincs jól használva és forgatva ez a játékosállomány. Töltetlen fegyverrel sajnos nem lehet airsoft-csatát sem nyerni. Én tényleg csak attól félek, hogy ez ilyen formában rettentően kevés lesz a sorsdöntő meccseken – ahol nagy valószínűség szerint ragaszkodni fog ahhoz a Bale-hez is, aki emberemlékezet óta nem tett le egyetlen értelmes meccset sem az asztalra. Nem tudom követni, hogy milyen logika mentén halad a francia. Hátha a fekete mágiája ismét segít majd, én leszek a legboldogabb, de semmiképp sem vagyok nyugodt a jövő heti meccsek előtt.
Orvosi jelentés: Eden Hazard
A klub hivatalos közlemény formájában közli, hogy az Eden Hazard-on elvégzett tesztek kimutatták, hogy a játékos jobb lábában elrepedt a szárkapocscsont distalis végdarabja (a külső boka felőli része). A játékos felépülését a Real Madrid orvosi stábja felügyeli.

Hivatalos információ ugyan nincs, a spanyol lapok értesülései szerint a játékos legalább 2 hónapra kidőlt, de egyes hírek szerint az Európa-bajnokságon való részvétele is veszélybe kerülhet.
A Levante elleni keret
Kapusok: Courtois, Areola, Toni Fuidias
Védők: Carvajal, Militão, Ramos, Varane, Marcelo, Mendy
Középpályások: Kroos, Modrić, Casemiro, Valverde, Isco, James
Támadók: Hazard, Benzema, Vinícius Jr., Lucas Vázquez
Kimaradt: Asensio, Mariano sérülés, Rodrygo, Brahim, Nacho, Jović és Bale pedig technikai döntés miatt (utóbbi két játékos gyomorbántalmakkal küzdött a hét közepén, de ma már teljes értékű munkát végeztek).

Levante – Real Madrid (bajnoki mérkőzés)
Helyszín: Estadio Santiago Bernabéu (Madrid); Időpont: 2020.02.22. (szombat) 21:00; TV: Spíler2
Rodrygo rejtélyes mellőzése
Egyre több kérdés merül fel Rodrygo közelmúltbéli mellőzése körül. A brazil támadó a kezdését követő kiemelkedő mutatók, hangzatos statisztikák ellenére is parkolópályára került az elmúlt hetekben, és a meccskeretekbe sem nagyon tud bekerülni.
Rodrygo nem volt ott az Atlético Madrid, az Osasuna és a Celta Vigo elleni keretben sem, igaz, a Király-kupában lehetőséghez jutott a Real Sociedad ellenében, és sikerült is megzörgetnie a hálót. Ha a statisztikáját nézzük, figyelembe véve a pályán töltött idejét is, akkor meglehetősen túlzónak tűnik a mellőzése.
A brazil támadó 11 mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja a jelenlegi idényben, ezek közül egyet sem veszített el a csapat: a mérleg 8 győzelem és 3 döntetlen. Ha ezt kiegészítjük azokkal a meccsekkel, amikor a padról szállt be, akkor sem sokkal árnyaltabb a kép: összesen 18 mérkőzésen jutott lehetőséghez, melyek közül csak kettőn kellett a vesztes csapat tagjaként elhagynia a pályát.

A legvalószínűbb ok a távollétére a csapaton belüli verseny. Nincs könnyű helyzetben, hiszen posztján Gareth Bale és Lucas Vázquez személyében talált riválisokra. Lucas a felépülését követően meglehetősen sok lehetőséghez jutott, ráadásul a keret kialakításakor azt is figyelembe kell venni, hogy vannak a csapatban mások is, akik keményen harcolnak a „kiadó” helyekért. Rodrygo helyzetét az sem javítja, hogy időközben Eden Hazard is felépült, így értelemszerűen eggyel kevesebb hely marad a keretben, hiszen a belgát nagy luxus lenne kihagyni.
Nem szabad azonban elfelejteni egy igen fontos tényt: Rodrygo még mindig csak 18 esztendős. Ennek figyelembevétele megkönnyíti Zidane dolgát is a döntések során, hiszen a brazil rendelkezik a legkevesebb rutinnal közvetlen posztriválisaival szemben. Még rengeteg ideje van a fejlődésre, valamint a bizonyításra is. Biztosak lehetünk benne, hogy a lehetőség számára is el fog érkezni, és ahogy ismerjük, élni is fog vele.
Courtois: Összességében jól védekeztünk
Eden Hazard
„2-1-es állásnál le kellett volna zárnunk a mérkőzést, de nem ez volt a szezon utolsó meccse és még mindig a tabella élén állunk. Voltak kihagyott helyzeteink, be kellett volna fejeznünk a mérkőzést, de nem szenvedünk gólínségben.”
„Elégedett vagyok a teljesítményemmel, de az eredménnyel nem. Reméljük, hogy a következő néhány mérkőzésen jobban teljesítünk majd. Örülök, hogy 70 percet is játszhattam, de a végére nagyon elfáradtam.”
Thibaut Courtois
„A Celta egy veszélyes csapat, minőségi támadókkal, és szeretnek is játszani. Komplikált meccs volt, hiszen korán betaláltak. Azt követően jól védekeztek, keresték a kontratámadások lehetőségét. A második félidőt aztán nagyobb intenzitással, több helyzettel és gólokkal kezdtük, de minőségi játékosaik vannak a támadóharmadban, és ezt bizonyították is. Két pontot veszítettünk, amik nagyon sokat értek volna, főleg hazai pályán.”
„Örültek a döntetlennek. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi nem működött jól, és ki kell javítanunk jövő hét szombatig. Az ellenfelek többet és mélyebben védekeznek, amikor a Bernabéuba érkeznek. Nem sokszor tolják fel a védelmüket. Összességében mi is jól védekeztünk, szervezettek voltunk, de Denis nagyszerű passzt adott, Mina pedig be is talált. Ilyen a futball. Keményen kell dolgoznunk, hogy felkészüljünk a Levante elleni mérkőzésünkre, hiszen győzni megyünk oda.”
„Jól érzem magam, próbálok segíteni a csapatnak. Nem vagyok boldog, hiszen elhullajtottunk két pontot, de folytatnunk kell a megkezdett munkát, hiszen jó úton járunk. A Levante ellen meg kell szereznünk a három pontot, hogy a tabella élén várhassuk az El Clásicót.”
„A La Liga csapatai minőségi csapatok, képesek gólokat szerezni. Nem lehet minden héten kapott gól nélküli meccset játszani. A Király-kupában egy mérkőzésen bármi megtörténhet, de a La Liga más. Nem gondolom, hogy rosszul teljesítünk.”
„Hazard lépésről lépésre visszanyeri a formáját és felveszi a mérkőzések ritmusát. Úgy tűnt, jól érzi magát, nagy sebességgel játszott. Szükségünk van rá a három hónapos kihagyása után. Nagyon értékes játékos számunkra, remélem, hogy a jövő hét végén is így teljesít majd.”