Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.
Tovább

Vinícius: Tudom, hogy a gólok is jönni fognak

Copa América vagy Olimpia: „Bárcsak mindkettőt választhatnám… Ez az utolsó esélyem arra, hogy az Olimpián szerepeljek, meg akarom nyerni az olimpiai aranyat és bevonulni a brazil válogatott történelmébe.”

A klub engedélye az Olimpiához: „Nem tudom, hogy elengednek-e, nem beszéltünk még róla. Meglátjuk, hogy mi a legjobb a klubnak és másoknak.”

Csúcs- és mélypontok az idény során: „Nyugodt vagyok, csak a játékra, a klubra és a családomra koncentrálok. Az idény során megtaláltam a legjobb formámat, és nem gondolom, hogy az idény kezdetekor rosszabbul játszottam volna. Kicsit komplikáltabb volt a helyzet, amikor kevesebbet szerepeltem, de a klub végig támogatott és mindig nyugtatott. Tudtam, hogy eljön az én időm, a legnagyobb meccsek közül néhányra januárban és februárban került sor, épp ezért mindenkire szükség van a keretből.”

Kölcsönszerződés: „Sosem jutott eszembe. Tudom, hogy a futballban a dolgok az egyik pillanatról a másikra megváltozhatnak, még egy mérkőzés közben is, éppen ezért nyugodtnak kell maradnom. Néha talán elgondolkozol azon, hogy elmész egy másik csapathoz, de nagyon nehéz meglépni ezt egy idény közben. Ami engem illet, sosem gondolkodtam ilyesmin. Mindig itt akartam maradni, bele akartam adni mindent, a világ legjobbjaival akartam játszani. Úgy vélem, ha elmennék egy másik klubhoz, az az edzésmunkámat és a játékomat is befolyásolhatná.”

Kapcsolata Zidane-nal a nehéz pillanatokban: „Úgy gondolom, hogy számára sem könnyű a helyzet, hiszen nagyon sok játékos van a csapatban. Mindig támogatott, hogy meglegyen a lelki békém, felkészített arra, hogy készen álljak, bármi is történik. Mindig azt mondogatja, hogy a gólok jönni fognak. Rengeteget segített.”

Zidane hite: „Minden egyes játékosában hisz. Ha valamelyik játékos nem hisz saját magában, szólhat Zidane-nak, aki segíteni fog. Sosem játszatja ugyanazt a csapatot huzamosabb ideig. Az egész keretnek támogatást nyújt, ami segít abban, hogy a játékosoknak legyen meg a kellő önbizalma, amikor eljön az ő idejük.”

Zidane elmagyarázza, ha valami jó vagy rossz: „Igen, ez történik. Videókat mutat arról, amit jól csináltunk, de arról is, amit rosszul. Kiemeli azokat a dolgokat, amikben fejlődnünk kell. Ez a rendszer jól működik, Zidane sokat segít nekünk. Ebben az idényben kevesebb gólt kaptunk, mint bárki más a bajnokságban, úgyhogy az eredmények is ezt igazolják.”

Neymar az Olimpián és a Copa Américán: „Brazíliának mindkét tornán szüksége van rá. Mindig szükségünk van Neymarra. Mindkét tornán játszhatna, tudna segíteni a csapatnak.”

Neymar és az Aranylabda: „Ha elkerülnék a sérülések, és ezáltal sokat tudna játszani és nyerni, akkor a bolygó legjobb játékosa lehetne. Brazíliával is nyerhet még címeket. Mindig jó az oldalán játszani.”

Sajtó: „A média véleménye nagyon gyorsan változik. Novemberben még az egyik legrosszabb játékos voltam, most az egyik legjobb vagyok.”

Rodrygo: „Mindannyiunk számára van hely a csapatban, ugyanakkor nagyon nehéz mindig lehetőséghez jutni. A szituáció nehéz a játékosok, valamint az edző számára is. Zidane meglehetősen sokat rotálja a csapatot, így szinte ugyanannyi meccset, ugyanannyi játékidőt kapunk. Rodrygo segít nekem, én is segítek neki. Már Brazíliában is jóban voltunk. Szeretnék vele együtt játszani a válogatottban is. Ő az egyik legjobb barátom a csapatban, a többi brazillal együtt. Az edzőpályán kívül is találkozok vele, valamint Militãóval is.”

Hazard visszatérése: „Örülök, hogy visszatérhet. Ő is tagja a csapatnak, így Zidane számíthat rá is. Biztos vagyok benne, hogy Hazard megmutatja, a csapatnak hiányzott a benne rejlő minőség az elmúlt hónapokban. Sokat fog segíteni nekünk a tavasz során. Azt szeretnénk, ha a keret minden tagja egészséges lenne.”

Játék a jobb oldalon: „Nem lehet ugyanúgy játszani mindkét szélen. Fejlődnöm kell ebben a tekintetben, mert korábban sosem játszottam a jobb oldalon. A Real Madridban viszont néha ott van rám szükség. A bal szélen minden egyszerűbb számomra, tudom, hogy mikor mit kell tennem.”

A Bernabéu: „Tetszett nekik, amikor a legutóbbi idény végén labdát kaptam és a kapu irányába törtem. Támogatnak, boldoggá tesznek. Szeretném ezt sok-sok góllal és trófeával meghálálni nekik.”

A kevés gól miatti kritikák: „Az utánpótlás csapatokban sok gólt szereztem, de itt sokkal távolabb vagyok a kaputól, ami megnehezíti a dolgom. Ugyanakkor még mindig csak 19 éves vagyok. Folyamatosan fejlődök, a tapasztaltabb játékosok is sokat segítenek. Mindig mondják, hogy ne aggódjak emiatt. Távolról úgy lövök, mint Sterling. Ő olyasvalaki, akire mindig felnézek. Nem volt igazi góllövő a pályafutása elején, de most 15 vagy 16 gólnál jár az idényben, és mindig tud szintet lépni az előző szezonjához képest. Tudom, hogy a gólok is jönni fognak. Zidane ott van velem az edzéseken, segít javítani a befejezéseimet és a mozgásomat. Nagyon megkönnyíti a dolgot, hogy olyan edzőm van, aki maga is játékos volt. Rengeteget segít a pályán és azon kívül is.”

Reinier: „Nem beszéltünk még. Azt hiszem, szombaton érkezik majd Madridba. Beszélni fogok vele, ha már itt lesz. Nagyszerű lesz egy újabb brazil játékost a keretben tudni.”

Tovább

Ronaldo Nazário: A Galaktikusokkal megváltoztattuk a futball világát

„Azon dolgoztunk Barcelonában, hogy aláírjam a szerződéshosszabbításomat az idény végén, majd Brazíliába utaztam nyaralni. Öt nappal később hívtak telefonon, hogy a kontraktusom meghosszabbítása nem lehetséges. Sosem kértem a távozásomat, nem az én döntésem volt. Ha a klub nem adta meg azt a bánásmódot, amit egyébként meg kellett volna adnia, akkor úgy érzem, nem én döntöttem így. Szerettem volna maradni, de mint mondtam, nem én döntöttem.”

„Később csatlakoztam a Real Madridhoz, mivel ott akartam játszani. Mindig is arról álmodtam, hogy egy nap a Real Madrid játékosa leszek, és mindent meg is tettem, hogy így történjen. Roberto Carlos ott volt velem a válogatottban, mindig arról mesélt, hogy mennyit jelent a Real Madrid mindenki számára. Ez nagyon jó benyomást keltett bennem, néhány év elteltével pedig a saját szemeimmel akartam látni, hogy mi történik Madridban. Az igazság az, hogy a klub sokkal nagyobb, mint ahogy ő mesélte! Mindig magasak az elvárások, nagy a nyomás, hiszen a Real Madridnál mindig a világ legjobbjai játszanak. Imádtam a tudatot, hogy még nagyobbá tudtam tenni a klubot.”

„A Galaktikusokkal szemben igen magas elvárásokat támasztottak. Sikerült jó előadást tartanunk, hiszen egy győztesekből álló csoport voltunk, akik megváltoztatták a futball üzleti oldalát. Ahogy a csapatunk feltűnt, minden klub elkezdett több pénzt termelni, jobban tudták értékesíteni a játékosaikat. Nagy változást jelentett ez az egész, a futball egy új időszámítása kezdődött.”

Tovább

Egytől egyig: Real Madrid – Real Sociedad (3-4)

Csapatok

Real Madrid (5,5)

A Barcelona által tegnap este elért eredmény tudatában még inkább fájó pont a tegnapi este, hiszen a legnagyobb rivális kiesésével jócskán nőttek volna az esélyei a Király-kupa megnyerésének – márpedig ez egy olyan sorozat, ahol nem tegnap sikerült diadalmaskodni utoljára. Ez a hajó viszont elúszott, köszönhetően egy pocsék első félidőnek, a gyenge egyéni teljesítményeknek (tisztelet a kivételnek), illetve súlyos egyéni hibáknak – lehet a VAR-t is hibáztatni, mert voltak vele gondok, de 4 gólt kapni hazai pályán azért több mint kellemetlen, és erről nem a VAR tehet. Csapatszinten sem sikerült úgy megvalósítani sem a védekezést, sem pedig a védekezésből való támadásba váltást, mint az elmúlt hetek mérkőzései során. Nem csak hátul volt ingatag a gárda, támadásban sem volt meg a kellő dinamika az igazán veszélyes helyzetek kidolgozásához. A gólok sem tökéletesen megkomponált akciók eredményeképp érkeztek, de legalább halvány reménysugarat jelentettek a mérkőzés vége előtt. Nem sok olyan teljesítmény volt, amire sokáig emlékezhetünk, legalábbis pozitív értelemben. Tény, hogy menni kell tovább, de azért jó lett volna ott tudni a csapatot a sorozat elődöntőjében. Kár érte. 

Real Madrid, Real Sociedad

Real Sociedad (7)

Azért egetrengető játék a vendégek oldalán sem volt, viszont kíméletlenül használták ki vendéglátójuk hibáinak nagy részét. Védekezésben kellően szilárdak voltak az első játékrészben, és villámgyorsan tudtak átváltani támadásba egy-egy labdaszerzést követően. Ebben oroszlánrészt vállalt Ødegaard (egyik szemünk sír, a másik nevet…), valamint Isak is, akiknek mind a sebességük, mind pedig a játékintelligenciájuk megvan ahhoz, hogy segítsék a gyors kontrákat – utóbbi pedig játéka mellett két gólt is vágott. Összességében teljesen megérdemelten vannak ott az elődöntőben, és elnézve az idénybeli teljesítményüket, közel sem elképzelhetetlen, hogy győztesként fejezik be a Király-kupa küzdelmeit. A baszk derbi pedig igazán pikáns dolog lenne a torna döntőjében. 

Játékosok

A Real Madrid legjobbja – Vinícius Jr. (8,5)

Az egyetlen madridi játékos, aki megütötte az elvárt szintet. Kétség sem férhet hozzá, hogy Vininek ez volt a legjobb meccse eddig az idényben. Kecses gazellaként nyargalt a bal szélen, és gyakorlatilag mindenkit megvert, aki megpróbálta útját állni. Okosan és eredményesen használta ki technikai adottságait, és ezúttal a játékintelligenciája, a passzai is olyanok voltak, mintha kapott volna a FIFA Ultimate Team-ben egy komoly kártyát, durván megnövelt értékekkel. Idén először volt az a benyomásom, hogy Vini nem veszett még el, és bizony, ha ilyen játékot tud mutatni, akkor akár nagyon-nagyon komoly játékos is válhat belőle. Ennyire szórakoztató játékot utoljára nem akárki mutatott a csapat bal oldalán, és nem is tegnap… Komoly befolyással volt a második félidei feltámadásra, Rodrygónak adott gólpasszát külön ki kell emelnünk, csakúgy, mint példaértékű hozzáállását. Nagyot küzdött a meccs során. Kár érte, hogy a VAR elvette egy gólját, vélhetően les címén, sajnos az esetet azóta sem játszották vissza… 

Real Madrid, Real Sociedad

Alphonse Areola (5)

Nem ez lesz a francia kapus életének legszebb estéje, ez tény. Ødegaard góljánál meglehetősen kínosnak tűnő hibát vétett, ám némileg szeretném megvédeni: Militão tökéletes ütemben ugrott el a lövés elől (és még meg is pattant rajta a labda), ezzel nagyjából egy másodpercnyi reakcióidőt hagyva a kapusnak, aki addig semmit sem látott a lövésből. A nagyobb gond viszont az, hogy a találatot követően sem éreztem magabiztosnak, és bár a többi gól esetében kiszolgáltatott helyzetben volt, ennél azért lényegesen többet nyújtott eddig. 

Nacho (4,5)

Közel élete legrosszabb madridi meccséhez… Tudom, hogy a végén sikerült gólt szereznie, ám ez nem feledtette védekezésbeli hibáit, melyek közül egy még kapott gólhoz is vezetett. Barrenetxea jóformán csak akkor nem verte meg, amikor nem akarta, és pont egy elveszített egy az egy ellenit követően szerezhetett gólt Isak is. Azt már nem feszegetem, hogy előrejátékban messze elmarad Carvajaltól, hiszen nem ugyanaz az elvárás kettejükkel szemben, de kezdem azt érezni, hogy Nacho túl van pályája csúcsán. Amennyire megbízható jolly jokere volt a csapatnak, a tavalyi és jelenlegi idényben pontosan annyira szenved. Ez részben írható a meccshiány számlájára is, ám nem elhanyagolható, hogy korábban a meccshiány ellenére is tudott maradandót alkotni. 

Éder Militão (4,5)

Eddigi leggyengébb meccse a habfehér mezben, mégsem ő maga az, akit emiatt a leginkább hibáztatnék. A brazil védő nagyon sok esetben teljesen egyedül, kiszolgáltatottan állt a védelem közepén, magára vállalva az ezzel együtt járó szenvedő alany szerepét. Nacho oldalára nagyon sokszor kellett kisegítenie, területet hagyva ezzel maga mögött, és Ramostól sem kapta meg a kellő segítséget a helyzet(ek) kezeléséhez. Mindez még némi szertelenséggel párosult, ami viszont már tényleg az ő sara – itt például a Sociedad 4. találata, ahol teljesen leszakadt emberéről… 

Real Madrid, Real Sociedad

Sergio Ramos (4)

Szintén áldozatává vált némileg a rendszernek, hiszen rengeteget kellett bóklásznia Marcelo fennragadásai és védekezésbeli hiányosságai miatt. A védelem bolyongásáról a Walking Dead jutott eszembe, a legtöbben csak kóvályogtak a pályán anélkül, hogy tényleg tudták volna, mi a feladatuk. De hangsúlyozom, ez leginkább a két szélső hátvéd sara, ugyanakkor Ramos számlájára mindenképp fel lehet írni, hogy ő sem tudta vezérként összefogni a hátsó négyest. A 2. vendég gólnál ő is teljes homályban volt, ember nélkül állt a boxon belül brazil kollégájával egyetemben, így Isak még meg is kávézhatott volna a lövése előtt. 

Marcelo (3)

Csak a gólja menti meg egy még ennél is kellemetlenebb pontszámtól. Nagyon rossz nézni a világ egykori legjobb balbekkjének mélyrepülését. Sosem hittem, hogy eljön esetében is a pillanat, de egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy folytatja a már sokszor látott brazil sormintát: nagyon magas szint éveken át, aztán drasztikusan hirtelen mélyrepülés. Igaz, hogy védekezésben sosem volt az elit tagja, de most már helyezkedési hibái mellé lassúság is párosul, így teljesen meglőve a két belső védőt (leginkább a bal oldalit, akinek Marcelo miatt ki kell zárnia balra…). Sajnos nettó emberhátrány volt tegnap védekezésben, és nem nagyon érzem azt, hogy lenne bármi, ami ebből a helyzetből ki tudná mozdítani, hiszen ez már rég nem újkeletű dolog. Imádom Marcikát, és fáj is kimondani, de Mendyvel a jelen Real Madridja sokkal stabilabb, sokkal biztosabb. Fájó, de mindannyiunk brazil bohóca fölött eljárt az idő, és nagyon úgy néz ki, hogy most már csak epizódszereplője lehet ennek a csapatnak. Ez persze nem veszi el tőle mindazt, amit ezért a nagyszerű klubért tett – márpedig nagyszerű emlékekből rengeteget őrzünk. 

Fede Valverde (5)

Megpróbálta lefedni a védekező középpályás posztját, valamint területét, és ellátni az ehhez szükséges feladatokat, ám nem volt kellően hatékony. Sajnos többször hagyott túlságosan nagy területet az ellenfélnek, amit többek között Ødegaard szívesen ki is használt. Nem ez a posztja, én nem (őt) tudom hibáztatni azért, hogy nem tudta hibátlanul ellátni az ezzel járó feladatokat.

Real Madrid, Real Sociedad

Toni Kroos (4)

Néha eléggé testidegennek éreztem a tegnapi csapatban, amit részben a felforgatott középpálya számlájára írtam, de valójában a második félidőben sem javult fel a játéka – igaz, ott is hiányzott mögüle Casemiro, mellőle pedig Valverde, aki egy sorral hátrébb nyargalászott ezúttal. A Sociedad első góljánál teljesen szem elől tévesztette Ødegaard-t, aki így tisztán érkezhetett a kipattanó labdára. Megkockáztatom, hogy az idei egyik leggyengébb meccse volt. 

James Rodríguez (4)

Egy jó lövés, és más semmi. Sosem volt gyors játékos, de most már tényleg rettenetesen lassú, és ezen hiányosságát nehezen tudja egy egyébként gyorsan játszó Sociedad ellenében ellensúlyozni egyéb képességekkel. Az sem könnyíti meg persze a dolgát, hogy szökőévente egyszer kap lehetőséget. 

Brahim Díaz (5)

Kicsit esetében is az az érzésem, mint Jamesnél: nem biztos, hogy ez volt a megfelelő meccs arra, hogy komoly meccshiánnyal a mély vízbe dobják őt megfulladni. A lehetőségnek persze örültem, de óriási hendikeppel indultak mindketten. Brahim egyébként egy fokkal jobban teljesített, mint a kolumbiai, látszott rajta, hogy nagyon akart, néha talán túlságosan görcsösen is, ezért több ízben is túl sokáig cipelte a labdát. Egy gólpasszt azért így is jegyzett, Marcelo az ő passzából szerzett gólt. Én nem írnám le, de ennyi mellőzés után lépésről-lépésre kell haladni, nem pedig távolugrásbeli mértékekben.

Karim Benzema (5,5)

Volt néhány lövése az első félidőben, ráadásul eredményesen asszisztált Nacho góljához is, de összességében nagyon halovány volt önmagához képest. Nem kapcsolódott be úgy és olyan hatékonyan a játékba, mint ahogy szokott, de a hajrában nagyot harcolt. A hozzáállására nem lehet panasz. 

Real Madrid, Real Sociedad

Cserejátékosok

Luka Modrić (5,5)

Teljesen logikus döntés volt a behozatala, ám döntően nem tudta befolyásolni a meccset, a csapat középpályáját ő sem tudta stabilizálni. Többet tett hozzá a játékhoz, mint James az első játékrészben, de ez is kevés volt. 

Rodrygo (6)

Én a kezdőbe vártam, kicsit meg is lepett a padoztatása. Beszállása után a játékhoz sokkal többet nem tett, mint Brahim, viszont Vinícius mesteri passzára kiválóan érkezett, és sikerült is betalálnia. 

Luka Jović (-)

Gyakorlatilag játékba sem került, így nehéz lenne neki bármilyen pontszámot adni. Küzdött a védőkkel, kettőt le is kötött Vinícius gólpassza előtt, de ennél több momentumra nem futotta tőle.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (2)

Én úgy érzem, hogy ezt a meccset ő taktikázta el, nagyon csúnyán. A hátsó alakzatot Ramos kivételével, míg a középpályát Kroos kivételével forgatta fel teljesen, és több olyan játékost is pályára küldött egy igen erős játékerőt képviselő ellenféllel szemben, akik eddig még epizódszerepekhez sem nagyon jutottak. Ez elég nagy felelőtlenség, és még nagyobb kicseszés a játékosokkal. Nem gondolom, hogy ez volt a megfelelő alkalom például Casemiro pihentetésére – lett volna rá rengeteg lehetőség olyan meccseken, ahol értelmetlenül volt pályán 90 perceket. A cseréket egyébként jó érzékkel választotta meg, de nem tudom elhinni, hogy ő tényleg hisz abban, hogy James vagy Brahim képes lesz lenyűgöző teljesítményre ennyi lehetőséggel a lábukban. A Sociedadot ismerve azt sem értem, hogy miért Marcelo kezdett a balon – az a Marcelo, aki az elmúlt mérkőzésein jóformán csak botladozott a pályán. Én nem érzem, hogy ez lenne a rotációnak a megfelelő formája. Van értelme annak, amit Zizou hangsúlyoz, de nem ilyen formában. Az nem rotáció, hogy fél évig teljesen jegelve van valaki, majd lehetőséget kap egy döntő jelentőségű meccsen, kezdőként. Ahogy az is nagy hiba, hogy megfelelő pótlás nélkül egyszerre ennyi alapember marad ki a kezdőcsapatból. Ilyen hibákat már korábban is vétett a francia, és őszintén remélem, hogy ezen a területen sikerül fejlődnie.  

Tovább

Luka Modrić az Inter Miami célkeresztjében

David Beckham csapata, az Inter Miami éppen első MLS-idényére készül, és nagyon úgy fest, hogy kész tervekkel vágnak neki a nyári átigazolási időszaknak is. A klub legendás igazgatója reméli, hogy sikerül néhány nagy névvel segítenie újdonsült csapata kezdését.

Az egykori középpályás, valamint a csapat vezetőségének tagjai már kiválasztották a klub történetének első edzőjét Diego Alonso személyében. A Valencia, az Atlético Madrid és a Málaga korábbi trénere vállalta a feladatot, így ő lesz az Inter Miami első vezetőedzője.

„Arra vágyunk, hogy megnyerjük a bajnokságot az első évünkben. A második idénytől viszont ez már kötelezettség lesz.” – nyilatkozta nemrég a csapat trénere.

Az MLS engedélyezi három játékos idő előtti megvételét, amennyiben a játékosok fizetési igénye nem lépi át a megszabott fizetési határt. Ennek tudatában a klub már dolgozik az átigazolásokon.

A MARCA, az AS és más spanyol lapok is friss hírként közölték ma délelőtt, hogy az Inter Miami egyik fő célpontja Luka Modrić, akinek képesek és hajlandóak is lennének a jelenlegi fizetésénél magasabb bért ajánlani. A horvát középpályás szerződése 2021-ig érvényes jelenlegi munkaadójánál. A csapat másik fő célpontja pedig Edinson Cavani, akinek nyáron lejár a szerződése a jelenlegi együttesénél, a PSG-nél.

A 2020-as idény márciusban kezdődik az MLS-ben, így Cavani és Modrić érkezésére meglehetősen kevés esély van a szezonkezdetig, ám nem kétséges, hogy a klubnál a nyár folyamán mindent meg fognak tenni a sztárok aláírásáért.

Tovább

Rodrygo: Zidane gyakran hív az irodájába, hogy elmondja, ő mit tenne a helyemben

A Real Madrid játékosa: „Amikor meglátom az öltözőben a csapat címerét, illetve amikor ránézek a mezemre, mindig azt gondolom: ’Wow! A Real Madridnál vagyok!’. Szerintem ez a szemlélet segít abban, hogy két lábbal a földön maradjak.”

Büntető a spanyol szuperkupában: „Valójában folyamatosan érzed a nyomást. Abban a pillanatban viszont odaálltam, és végül sikerült. Kroos biztatott, elmondta, hogy szerinte sikerülne értékesítenem egy büntetőt, hiszen sokat gyakorlom őket az edzéseken. Gyakoroltam pontosan ezt a fajta büntetőt is, de az edzéseken egy picit lejjebb lőttem a labdát. A szuperkupában, amikor elrúgtam, egy kicsit megijedtem, de végül láttam, hogy a labda érinti a hálót, a szurkolók pedig ünnepeltek. Nagyon megkönnyebbültem.”

Zidane: „Nagyon barátságos személyiség, aki folyamatosan kommunikál velem, tanácsokkal segíti a munkámat. Gyakran hív az irodájába, hogy megmutassa, mit hibáztam taktikailag vagy technikailag. Elmondja azt is, hogy ő egy-egy helyzetben mit tenne, ha még mindig játszana. Rengeteget segít nekem.”

Vinícius: „Mindig emlékezni fogok az első edzésemre. Sétáltunk a pályára, és megkérdeztem, hogy ideges volt-e az első edzése előtt. Azt mondta, hogy igen, de amint a labda gurulni kezd, minden megváltozik. Vini rengeteget segített nekem a beilleszkedésben.”

Reinier: „Amikor csak lesz lehetőségem arra, hogy beszéljek vele, megpróbálok majd tanácsokat adni neki úgy, ahogy Vini nekem. Egyáltalán nem kínos dolog a Castillában játszani, hiszen sokan kezdik ott – így volt ez például Casemiro esetében is, aki most példakép a Real Madridnál.”

Debütálás a válogatottban: „Egy valóra vált álom. Úgy vélem, minden brazil gyerek, aki futballista akar lenni, arról álmodik, hogy magára öltheti ezt a mezt. Pályára lépni benne, először labdához érni ilyen nagyszerű játékosok oldalán… Ez volt az egyik legnagyobb álmom, amit sikerült valóra váltani.”

Tokiói olimpia: „A döntést meghagyom a válogatottnak és a Real Madridnak. Akárhogy is döntenek, én boldog leszek. Ha végül utazok az olimpiára, akkor örömmel képviselem majd a hazámat.”

Öt brazil a Real Madridban: „Mindannyian nevetve, örömmel éljük át az edzéseket. Sokszor mondjuk, hogy valójában James is brazil. Mindig velünk van, ahogy Modrić és Kroos is…”

Tovább

Beharangozó: Real Zaragoza – Real Madrid

Nincs megállás a Real Madrid számára, hiszen a La Liga éllovasának ma a Király-kupában van jelenése. Zidane csapta a legjobb nyolc közé jutásért a Real Zaragozával csap össze a ma este 9-kor kezdődő mérkőzésen. A továbbjutásért tehát egy másodosztályú ellenfelet kell legyőznie a csapatnak, akik gazdag történelmüknek hála sokak számára ismerősek lehetnek.

A hétvégi madridi derbi előtt a Real Madridnak folytatnia kell nagyszerű sorozatát, fent kell tartania azt a formát, amit a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésen mutattak. A hangulatra és a csapat dinamikájára nem lehet panasz, hiszen Zidane gárdája immár 19 mérkőzés óta veretlen, és minden egyes sorozatban harcban áll még a megszerezhető címekért.

A francia mester célja teljesen egyértelmű: a csapat jó formának örvend, de a megkezdett úton kell tovább haladni. Erre próbált rávilágítani a tegnapi sajtótájékoztatón is: „Nehéz mérkőzés vár ránk, amin koncentráltan, nagy intenzitással kell játszanunk”. A La Romaredában rendezendő mérkőzésre 19 játékosát nevezte.

Történelmi összecsapás

A felek eddigi 20 találkozója közül kettőre egy-egy döntőben került sor. A Király-kupa 1993-as döntőjében a királyiak nyertek, de 2004-ben a Zaragoza örülhetett, szintén az említett sorozat döntője után. Ami a jelenlegi idényt illeti, a Real zaragoza az első osztályba való visszajutásért harcol, jelenleg a negyedik pozíciót foglalják el a Segunda Divisiónban, hat ponttal lemaradva a listavezető Almeríától.

Tovább

Egytől egyig: Real Valladolid – Real Madrid (0-1)

Csapatok 
Real Madrid (6,5)
Dadogott a játék, el-elszunnyadt az egyszeri madridista a fotelben kedvenc csapatunk gurigázása láttán. Ez nem volt szép, nem volt kreatív, még hatékony sem igazán, de a lényeg, hogy mégiscsak sikerült kikaparni a gesztenyét, egy pontrúgásnak köszönhetően. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy élveztem, de kétségtelen, hogy ezek azok a helyzetek és azok a meccsek, amikkel bajnokságot lehet nyerni vagy bukni. Az előző idényben ezeken rendszeresen elcsúszott a csapat, most viszont – mondhatnánk, hogy meglepő módon – sikerült élni a lehetőséggel. Megvan egy nehéz meccs, és bár nincs mindent elsöprő játék, megvan a zsinórban 19. veretlen mérkőzés is. Ez utóbbi nem lehet pusztán a furcsa véletlenek sorozata. Jár a dicséret s védelemnek, hiszen az ellenfél el sem tudta találni Courtois kapuját. A középpálya és a támadósor nem hengerelt, de ez nagyban köszönhető a hiányzóknak is. Lélektanilag ez egy nagyon fontos meccs volt, így magabiztosabban várhatja a csapat a madridi derbit. 

Real Madrid

Real Valladolid (5)
Meglehetősen unszimpatikus csapat képét keltették az első félidőben, ami után örültem, hogy nem sérült meg senki az értelmetlen és kemény hazai belépők miatt. Helyzetekig, sőt még helyzetecskékig sem nagyon jutottak, a középpályán és a védelemben viszont tudtak kellemetlen pillanatokat okozni vendégeiknek, nemcsak keménységük, hanem szervezettségük miatt is. Nem a véletlen műve, hogy hazai pályán ez volt az idénybeli második vereségük, tényleg kemény falat húznak a kapujuk elé. Nachót viszont ez sem érdekelte. 

Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Nacho (8)

Nincs könnyű helyzetben a rendkívül kevés játéklehetőség miatt, és az sem segíti a helyzetét, hogy ezúttal sem a saját posztján játszhatott. Ennek ellenére kiváló munkát végzett, hosszú-hosszú idő óta ez volt a legjobb meccse, talán még az előző idényben kapott játékpercek alkalmával sem teljesített ennyire jól. A védőmunkája kiemelkedett, szerelésekben és labdaszerzésekben is az élen járt a csapatból. A támadásépítés nem az erőssége, ezt eddig is tudtuk, néhány elszórt labdát kivéve azonban stabilan tartotta a játékszert az ellenfél térfelén is, igaz helyzeteket azért nem tud olyan hatékonyan kialakítani, mint Carvajal, így kulcspasszig nem is jutott. A győztes találatot viszont ő szerezte meg egy jól irányzott fejessel, és a tegnapi meccs teljesítményeit tekintve ez a legfontosabb tényező. Ilyen, ha van egy Jolly Jokered.

Nacho

Thibaut Courtois (7)
Álomba szenderült a Real Madrid párducmozgású óriása, ám alkalom adtán, félálomban nagyokat nyújtózva azért ki-kiütött egy-egy kósza, eltévedt beadást vagy szögletet. Igazi, komoly védésre nem volt szüksége, így energiával töltődve ébredhetett arra, hogy egy újabb kapott gól nélküli meccs került a neve mellé. 

Raphaël Varane (7,5)
Nem mondhatni, hogy ez lett volna pályafutása legnagyobb kihívása, de végig éber, koncentrált volt. Ő nyerte a legtöbb fejpárbajt a meccs során, és kiválóan működött együtt Casemiróval is. Jól érezte magát a némileg feljebb tolt védelemben is, bátran lépett előrébb, amikor arra volt szükség. Szépen magára talált az elmúlt időszakban, és reméljük, formája kitart az idény végéig. 

Sergio Ramos (7,5)
Varane-hoz hasonlóan jól teljesített, habár megoldhatatlan feladatok elé őt sem állították. Fejpárbajokat ő is nyert szép számmal, emellett volt egy-két jól időzített belépője is. Egyetlen területen volt gyengébb a megszokottnál: hosszú labdáinak mindössze egyharmada talált társat, ami messze elmarad a tőle megszokott átlagtól. 

Ferland Mendy (6,5)
Folytatódott az esetében megszokott sorminta: védekezésben pazar, stabil, megbízható, kellően kemény, támadásban viszont messze elmarad attól a szinttől, amivel Marcelo majd’ egy évtizedig kényeztetett minket. Ebben a tekintetben nincs könnyű helyzetben, hiszen egy olyan mércével mérik, ami nem feltétlen embernek való. Ugyanakkor a passzok pontosságában való javulás nem teljesíthetetlen elvárás, és biztos vagyok benne, hogy ezen a területen fog is fejlődni. A védelem összeállásában viszont elévülhetetlenek az érdemei, és ez nem kis dolog a Real Madridban. 

Mendy

Casemiro (8)
Sokat gondolkodtam azon, hogy ő vagy Nacho kapja-e a meccs legjobbja címet, de végül az eredményben és a győzelemben játszott főszerep miatt billent a mérleg a spanyol irányába. Egyetlen tankunk sem vallott viszont szégyent, sőt… Félelmetes, hogy mennyit fejlődött a támadások, a labdatartás és a helyezkedés tekintetében. Az sem mindennapi, hogy mennyire kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt ebben az idényben. Ismét közel került egy újabb találathoz, ám pechjére milliméterekkel előrébb volt, mint védője. 

Toni Kroos (7)
Gyakorlatilag két gólpasszt jegyez, a valóság viszont egyről ad tanúbizonyságot. Ő sem járt jól a VAR által érvénytelenített Casemiro-találattal. A német most is egy metronóm pontosságával dolgozott, közel 98 százalékos passzpontossága már nem meglepő, olyannyira nem, mint az egészséges Lucas Vázquez borítékolható pályára lépése. Modrić párjaként játékban összességében haloványabb volt, mint amikor Valverde mellett szerepel, de ez borítékolható volt – ezt a helyzetet már többször is boncolgattuk itt, hiszen szemmel látható, hogy Valverde örökmozgó játéka és a pályán ellátott szerepe sokkal szabadabbá teszi német kollégáját is, míg Modrić mellett Kroos is sokkal kötöttebbé válik. 

Luka Modrić (5,5)
Erőtlennek tűnt, párharcokat és fontos labdákat is veszített, a megszokotthoz képest túlságosan sokszor akadt meg rajta a csapat támadása. Rossz megmozdulásaira jutott egy-két elegáns is, de sajnos messze nem ezek voltak többségben. Valverde pihentetése szükségszerű és elkerülhetetlen, de az is egyértelmű, hogy Lukita többé nem 90 perces játékos, pláne nem sorozatterhelésben. Idén lesz 35 éves, és nem is várható el tőle, hogy a középpályán továbbra is három tüdővel közlekedjen, de jól használva igenis lehet még nagy hasznára a csapatnak, ahogy azt idén már többször is láttuk (például a Real Sociedad elleni meccsen). És ez még akkor is igaz, ha tegnap csúnyán kilógott a csapatból. 

Isco (7)
Sokaknak nem tetszik, hogy ismét folytonos játéklehetőséghez jut a spanyol, de én értékelem az erőfeszítéseit. És nem, ez nem azért van, mert annyira kedvelném őt, vagy mert nem veszem észre az egyébként látványos hiányosságait. Az a helyzet, hogy Isco már nem egyszer volt a Real Madrid nyerőembere a tavaszi szezon során, és úgy tűnik, Zizou ismét hasznos játékost tud faragni belőle. A neki jutó idő alatt jól mozgott, jól tartotta a labdát és jól is osztogatott. Nem vitte túlzásba a cselezést, viszont amikor kellett, előhúzott valami szépet is a kalapból. Nem kétséges, hogy Hazard visszatérésével kevesebb lehetősége lesz, viszont nagyon fontos, hogy az akkor neki jutó 20 percekben egy egyébként jó formában lévő Isco tud majd beugrani. 

Isco

Rodrygo (6)
Álmosan kezdte a meccset, de aztán voltak szép megmozdulásai. Mind a két szélen megállta a helyét, és nagyon fegyelmezett játékot mutatott be, sokszor segítve a csapat védekezését, egészen közel a saját tizenhatosához. Érzésem szerint ugyanakkor néha vállalhatna többet, lehetne bátrabb is, mert a képességei megvannak ahhoz, hogy ennél sokkal többet is tudjon tenni a mérkőzésekhez. Ami a kapura lövéseket illeti, ezúttal egyetlen veszélyes lökete volt, ami az alsó sarok felé tartott, de ekkor Masip védeni tudott. 

Karim Benzema (5)
Régóta nem talált már kapuba, és ezúttal sem tudott igazán veszélyes lenni. Sok volt a labdakezelési, vagy labdaátvételi hiba, több támadást is sikerült megakasztania. A legnagyobb helyzete akkor adódott, amikor Isco játszotta meg egy szép beadással, ám Benzema nem tudta eldönteni, hogy lőjön-e vagy passzoljon, így suta mozdulattal adta Masipnak a labdát. Jó idénye van, ez nem kétség, de tegnap semmi sem indokolta, hogy 90 percet töltsön a pályán. Hiába a jó szezon, gyengébb meccsei neki is lehetnek, és ilyenkor teljesen értelmetlen végig a pályán tartani. 

Cserejátékosok
Lucas Vázquez (6)

Szent Lukács ismét leszállt közénk, majd a csapat nem sokkal később gólt is szerzett. Véletlen lenne? Persze, hogy nem az, a gólt megelőző szögletet is ő harcolta ki. Zseni. 

Lucas

Fede Valverde (-)
Laza ötperces átmozgatás, hogy le ne merevedjenek a végtagjai. 

Luka Jović (-)
Az időhúzó cserét értem, azt viszont sosem vette be a gyomrom, hogy ilyen formában mi szükség van egy játékos megalázására. Mert ez bizony morálisan tényleg övön aluli ütés. Ugyanez történt Ceballosszal is korábban, kettejük között csak annyi a különbség, hogy a spanyol ki is fejezte nemtetszését. Sajnálom a srácot. 

Edzői teljesítmény
Zinédine Zidane (6)
A kezdőcsapatával túlságosan sok problémám nem volt, abba nehezen lehetne belekötni, hiszen a sérültek és egy-két kulcsember pihentetése mellett a legerősebb kezdőt küldte pályára. Az viszont igenis frusztrál, hogy a látványosan szenvedő csapatát hagyta kínlódni 72 percig, majd megváltásként Lucas Vázquezt sikerült pályára küldenie, mikor a padon olyan emberek is ültek, mint James, Jović, vagy éppen Valverde, aki azért 20-30 percbe nem feltétlen szakadt volna bele. James mellőzése egyébként is érthetetlen az ehhez hasonló meccseken, ahol a betömörülő védelem miatt egy-egy átlövés kifejezetten hasznos lehet. Azzal sem értettem egyet, hogy Benzema végig a pályán maradhatott, míg Jović egy igen kellemetlen, megalázó egy-másfél percnyi lehetőséget kapott a „bizonyításra”. Az már csak hab a tortán, hogy Vinícius vagy éppen Brahim keretbe sem férnek, míg a rendre gyengén teljesítő, de igen lelkes Lucas Vázquez megváltóként léphet pályára egy olyan meccsen, ahol góllövési kényszerben van a csapat. Ez utóbbi tényleg a legfrusztrálóbb. A végén azonban mégis a francia nevethetett, hiszen zsebben a három pont, a mutatott játékkal viszont senki sem lehet elégedett.

Tovább

Zidane: Odriozola kérte a távozását, a döntést közösen hoztuk meg

A mérkőzésről: „Jó formában vagyunk, szeretnénk folytatni azt, amit elkezdtünk. Minden harmadik nap mérkőzést játszunk, és mindig a tőlünk telhető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk. Ez holnap sem lesz máskép. Nem lesz könnyű meccs. Egy olyan csapattal találkozunk, mely ellen mindössze egyszer szenvedtünk vereséget hazai pályán. Meglátjuk, hogy ezúttal mi fog történni. Minden csapat győzni akar, és ők döntik el, hogy ezt miképp akarják megvalósítani. Nekünk megvan a saját rendszerünk, ahogy a többieknek is. Nem fogok arról beszélni, hogy mások mit és hogyan csinálnak. Mi arra törekszünk, hogy folytassuk, amit elkezdtünk, annak tudatában, hogy minden mérkőzés különböző. Arra kell koncentrálnunk, hogy jó teljesítményt nyújtsunk holnap. Minden nap próbálok beleadni mindent, és a játékosaim is így tesznek. Jó formában vagyunk. A legfontosabb dolog jelenleg a holnapi meccs, illetve az, hogy mit csinálunk majd a Valladolid ellen.”

Casemiro formája: „Két gólt szerzett a legutóbbi bajnokin, és nem lep meg, hogy a büntetőterületen belül is feltűnik, hiszen egy olyan játékosról van szó, aki képes ezeknek a pozícióknak a felvételére, valamint az ottani feladatok ellátására is. Ezt bizonyította a Sevilla ellen. Fontos játékos, és ezt rendszeresen bizonyítja. 25 tagja van a keretnek, és mindannyiuknak érezniük kell, hogy fontosok számunkra. Háromnaponta pályára lépünk, így mindenkire szükségünk van.”

Hazard: „Nem tudom megmondani, hogy mikor térhet vissza, hiszen még csak most kezdte el a labdás edzéseket. Jelenleg egyáltalán nincsenek fájdalmai. Hétfőtől egyedül fog dolgozni, több ideje lesz a labdás gyakorlatokra. Remélem, hogy a lehető leghamarabb bevethető állapotba kerül, hiszen a mentális állapota szempontjából ez rengeteget jelentene neki. Ugyanakkor tényleg nagyon nehéz megmondani, hogy erre mikor kerülhet sor, de elégedettek vagyunk a fejlődésével.”

Bale: „Mind azt szeretnénk, ha bevethető lenne, ez a legfontosabb számára és számunkra is. Megsérült a bokája az előző meccsen, és ő az, aki emiatt a legszomorúbb. Semmi komoly sérülésről nincs szó, ezért reméljük, hogy a Valladolid elleni meccs után már játszhat majd. Vissza akar térni, és játszani szeretne. Mindig aggódok, amikor valamelyik játékosom megsérül. Nem szeretem a sérüléseket, és a játékosok is szenvednek. Azt szeretném, ha mind a 25 játékosom bevethető lenne, és amiatt fájna a fejem, hogy kit játszassak. Bale is akkor lenne boldog, ha mindig játékra kész állapotban lenne. Ez a sérülés szerencsére meglehetősen kicsi, ami jó hír számunkra. Mindig meg fogom védeni a játékosaimat. Jó a hangulat a csapatban, mindenki azon dolgozik minden erejével, hogy a Real Madriddal jó dolgok történjenek. Mindenki belead mindent a címerért. Nem gondolom, hogy a Bale-lel kapcsolatos dolgok valóban olyanok lennének, mint azt a média állítja. Több sérülése is volt, ezzel pedig nem tudunk semmit sem tenni. Reméljük, hogy a közeljövőben hosszabb ideig bevethető állapotban lesz, és akkor ő is felveheti a csapat jó hangulatát.”

Vinícius: „19 éves, óvatosnak kell lennünk vele, vigyáznunk kell rá. Ambiciózusnak kell lennie, de ezt nem tudjuk irányítani. 25 fős keretünk van, ha ő épp nincs ott a meccskeretben, az azért van, mert valaki más került be helyette. Vinícius egy olyan játékos, aki bármely más klubnál több lehetőséget kapna, de elégedett a jelenlegi helyzetével. Az én munkám a döntések meghozatala.”

Odriozola: „Ő kért arra, hogy távozhasson. Beszéltünk róla, majd együtt hoztuk meg a döntést, a klubbal karöltve. Remélem, hogy minden jól alakul számára, és több lehetőséghez jut. Fantasztikus játékos, aki itt nem játszott sokat, de számítunk rá. A Real Madird játékosa, eljön az ő lehetősége is.”

Brahim és Mariano: „Minden egyes játékosommal beszélgetek, és mindannyian tisztában vannak a helyzetükkel. A döntés az ő kezükben van. Ha szükség van arra, hogy adjak nekik tanácsot, vagy mondjak bármit, akkor megteszem. Most itt vannak, számítani is fogok rájuk, amikor eljön az idejük. Ezek a dolgok a játékos, az edző és a klub között dőlnek el.”

A saját munkája: „Jelenleg a Real Madridnál vagyok, és ennek nagyon örülök. Boldog vagyok itt. Sok munkánk van, mindannyian a legjobbra törekszünk. Jelenleg csak a holnapi mérkőzés jár a fejemben. Edzőként mindig fejlődni, javulni akarok. Olyasvalamivel foglalkozok, amit imádok. Éveken át játékosként kerestem a kenyerem, ami merőben eltér a jelenlegi munkámtól, de nagyon élvezem ezt a szerepet is. Ha a csapat jól teljesít, akkor nagyszerű munkát végzek, ha pedig nem teljesítünk jól, akkor ennek az ellenkezője. Ezért van az, hogy nem idegesít, amit az emberek mondanak, és ezért koncentrálok csak a játékosaimmal közösen elvégzett munkára, illetve arra, hogy maradjunk versenyképesek, állandósítsuk a formánkat. A megkezdett úton kell tovább haladnunk. Ha ez nem így lesz, akkor ismét kritizálni fognak.”

Tovább

VIDEÓ – A bajnokság legkevesebb gólt kapó csapata

Az idény második fele még csak most kezdődött, de eddig nagyon jól teljesít a csapat védelme. A Real Madrid a bajnokságban azért is áll jelenleg is harcban az első helyért, mert a csapat kiváló defenzív munkát végez a 2019/20-as idényben. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy Zinédine Zidane gárdája az egyetlen olyan csapat a ligában, amely mindössze egy mérkőzést veszített el, illetve amelyik csak 13 gólt kapott az eddigi 20 forduló során. A kapott gól nélküli mérkőzések számában is kiemelkedő a Real Madrid, hiszen 10 meccset egyetlen másik csapatnak sem sikerült kapott gól nélkül lehozni.

Ez a defenzív munka főszerepet játszik abban, hogy a csapat immár 18 mérkőzés óta veretlen minden sorozatot figyelembe véve, míg a bajnokságban már 11 forduló óta nem talál legyőzőre a habfehér alakulat. A Real Madrid mögött az Atlético Madrid és az Athletic Bilbao áll, akik 14-14 gólt kaptak, utánuk viszont a Getafe és a Sevilla következik, 20-20 kapott találattal.

A kiváló védőmunkáról a klub hivatalos honlapja egy videóösszeállítást is készített: