Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.

A MARCA információi …

A MARCA információi szerint az Eibar elleni mérkőzés szünetében ritka pillanatnak lehettek tanúi a játékosok: Zinédine Zidane kénytelen volt felemelni a hangját. A francia tréner rámutatott, hogy az összkép, amit a játékosok a pályán mutattak, nem felel meg a Real Madrid és a szurkolók által elvárt és megkövetelt minőségnek. Zizou arra kérte a játékosokat, hogy küzdjenek azokért a szurkolókért, akik a hideg és a szakadó eső ellenére is kilátogattak a stadionba.

A MARCA szerint bizt…

A MARCA szerint biztosnak tekinthető, hogy Thibaut Courtois lesz a klub első számú kapusa a 2019/20-as idényben. A belga óriás helyettese a jelenleg a Leganés csapatánál kölcsönszereplő Andriy Lunin lehet.

Az AS címlapon hozza…

Az AS címlapon hozza, hogy Benzema megváltoztathatja a klub átigazolási terveit. A francia jelenleg pályafutásának legjobb idényét futja, Európában csak Messi, Mbappé, Lewandowski, Piątek, Ben Yedder és Agüero szereztek nála több gólt az öt topliga játékosai közül (az összes versenysorozatban). Karim játéka miatt könnyen elképzelhető, hogy nyáron nem fog új 9-es érkezni Madridba.

Tovább

Nacho: Furcsa tét nélküli mérkőzéseket játszani

Nacho

A mérkőzésről: „Az első félidő olyan volt, mint a közelmúlt mérkőzései. Nem tudom, hogy a hozzáállásunk, vagy az önbizalmunk miatt. Ez megbosszulja magát, ezért nincsenek tiszta elképzeléseink. Ma azonban tudta a csapat, hogy miképp kell reagálni a helyzetre, harcoltunk, majd győztünk. Nincs problémánk a motivációval, hiszen a Real Madrid címerének védelmezése már önmagában is elkötelezettséget jelent, éppen ezért mindig bele kell adnunk a tudásunk legjavát. Ugyanakkor igaz, hogy furcsa tét nélküli mérkőzéseket játszani.”

A csapat: „Ennek a csapatnak igazi karaktere van. Az edző elmondta a szünetben, hogy vissza kell nyernünk a koncentrációnkat. Tudjuk, hogy ez egy nehéz pillanat, ez kívülről is látszik. Győztes csapat vagyunk, nagyszerű játékosokkal, ezért megpróbálunk visszatérni. A második félidőben nagyszerűen játszottunk. Szükségünk volt a hitünkre. Saját magunk tettünk komplikálttá a mérkőzést egy kemény csapat ellen, de jól reagáltunk.”

Benzema: „Látványos formában van, ez az egyik legjobb éve. Nagyszerű a kapu előtt, remélem, hogy ez évekig így marad majd. Lenyűgöző góllövő, aki arra készteti a csapatot, hogy érte is játsszon.”

Bale: „A gúnyolódás és az elégedetlenkedés hatással van ránk. Mi is csak emberi lények vagyunk, azt szeretnénk, ha a szurkolók mellettünk állnának. A Bernabéu nagyon igényes. A nehézségeknek köszönhetően igazi bajnokok vagyunk, minden egyes edzésen hajtanunk kell, hogy a szurkolókat újra magunk mellé állítsuk.”

Valverde

A mérkőzésről: „Fontos győzelmet arattunk. Folytatnunk kell a harcot a klub címeréért, a Real Madridot újra a lehető legmagasabbra kell juttatnunk. Az első félidőben nem játszottunk jól, de visszajöttünk a meccsbe második játékrészben. Sokkal magabiztosabbak voltunk, megmutattuk, hogy mi vagyunk a Real Madrid.”

Benzema: „Nagyszerű játékos, aki ezt bizonyítja is minden egyes nap, nem csak a mérkőzéseken. Nagyon keményen edz, ráadásul nagyszerű csapattárs. Gratulálnunk kell neki a gólok, valamint a kiváló védekező munkája miatt is.”

Zidane beszéde a szünetben: „Azt mondta, hogy harcoljunk együtt, valamint bátorítsuk egymást, amikor a dolgok nem a várakozásoknak megfelelően alakulnak. Erősebben léptünk pályára a második félidőben, jobban járattuk a labdát, magabiztosabbak voltunk. Az első félidőben jobban kellett volna teljesítenünk, hiszen a Real Madrid soha nem veszítheti a győzelem iránti motivációját. Minden egyes labdáért harcolnunk kell.”

Saját jövője: „Minden egyes lehetőségből előnyt kell kovácsolnom. Mindannyian nagyon keményen dolgozunk minden egyes nap, hogy készen álljunk, amikor megkapjuk a lehetőséget. A jövőm a klub kezében van, én csak arra törekszem, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Szeretném a legtöbbet kihozni ebből az extrém lehetőségből. Szeretném megmutatni, hogy miért akarok itt maradni. Próbálok a következő mérkőzésekre koncentrálni, bizonyítani akarom a klubnak, hogy jó formában vagyok. Mindig is arról álmodtam, hogy a Real Madrid játékosa leszek, ezért megpróbálom élvezni ezt az élményt.”

Reguilón

A mérkőzésről és a csapatról: „Profik vagyunk, tudjuk, hogy hogyan kell reagálni a különböző helyzetekre. Úgy léptünk pályára, hogy a végsőkig harcolni fogunk, és így is tettünk. Mindig hiszek magamban, büszkének kell lennem az általam végzett munkára. A versenyhelyzet mindig pozitív, én pedig még fiatal vagyok. Profik vagyunk, bármi is történik, mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy milyen szezonunk volt. Ennek ellenére nincs rossz hangulat az öltözőben.”

Benzema: „Tudjuk, hogy milyen minőség van a birtokában. Kulcsfontosságú játékos, a végsőkig vele vagyunk.”

Tovább

Zidane: A helyzet rossz, de ebből a gödörből együtt kell kimásznunk

Második félidei feljavulás: „Nem fogom elmondani, hogy miről beszéltünk a szünetben. Változtatnunk kellett az első félidő után. Változtattunk is, csapatként játszottunk, együtt harcoltunk. Ez változtatta meg a meccs végkimenetelét. Az első játékrészben nem volt elég önbizalmunk, főleg a mérkőzés kezdetekor. A dolgok meglehetősen bonyolultak voltak.”

A mérkőzésről: „Gratulálnunk kell a játékosoknak, hiszen megharcoltak ezért a győzelemért. A második félidőben megváltoztak a dolgok. Az ilyen komplikált pillanatokban az edzőre is kulcsszerep hárul. Az a fontos, hogy jól reagáltunk a helyzetre. Megmutattuk, hogy még megvan a büszkeségünk. A játékosok bizonyították, hogy egymásért harcolnak, együtt mozognak és így eredményesek tudnak lenni.”

Reakció: „Elégedett vagyok a játékosokkal. Nehéz volt a helyzetünk. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a játékosok is emberi lények, és sokan természetesnek tartják, hogy gúnyolódnak a labdarúgókkal. A jelenlegi helyzetben mindenkire szükség van. El kell mondanom a játékosaimnak, hogy elégedett vagyok a munkájukkal, mert a második félidőben egységesek tudtunk maradni. Megváltoztattuk a koncentráció szintjét, majd elértük a kívánt eredmény azáltal, hogy segítettünk egymáson. Elégedettek vagyunk.”

A csapat formája: „Ez egy bonyolult pillanat. Ami odakint folyik, az nem segít, de el kell fogadnunk a helyzetet. A csapatnak és az edzői stábnak együttes erővel kell kimásznia a gödörből. A helyzet rossz, nincsenek kifogások, mentségek. Ha jól mennek a dolgok, akkor sorra jönnek a győzelmek, de ha minden rosszra fordul, akkor nehéz kikecmeregni a helyzetből. Ma az első félidőben rosszul játszottunk, de a második játékrészben meglehetősen jók voltunk. Nem volt meg a kellő önbizalmunk az első félidőben, de csak a pozitívumokat kell magunkkal vinnünk.”

Formajavulás: „Nyilvánvaló, hogy túllépünk majd ezen, kemény munkával és pozitív szemlélettel. Ebben az idényben semmit sem fogunk nyerni. Nem egyszerű, ha tét nélkül kell játszanod, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk harcolni. Épp ezért volt nagyon jó a második félidőnk. Az előttünk álló hét mérkőzésen is egy csapatként kell harcolnunk.”

Benzema: „Mindig is létfontosságú volt a csapat számára. Most több gólt szerez, de mindig is fontos játékos volt. Most azonban a csapatról szeretnék beszélni. Karim jól tudja, hogy számára is létfontosságú a csapat. Elégedett vagyok vele, de fontos kiemelnem, hogy minden játékos jól reagált a helyzetre, büszkeséggel játszottak és a győzelemért harcoltak. Karimnak nagyszerű idénye van, sok gólt szerez. Az emberek másképp tekintenek most rá, pedig eddig is létfontosságú volt.”

Bale jövője: „Nem beszélek arról, hogy mi fog történni. Bale a Real Madrid játékosa, akinek még két év van hátra a szerződéséből. Meglátjuk. Nem rettent el minket az emberek elégedetlenkedése, hiszen a szurkolók azért jönnek ide, hogy egy jobban játszó csapatot lássanak. Ami pedig minket illet, most nem vagyunk jó állapotban. A második félidőben mindenki jól reagált a helyzetre, én erre fogok fókuszálni. A szurkolók tudják, hogy az idényünknek vége, nekünk már csak az maradt, hogy az előttünk álló hét mérkőzésen a második helyért harcoljunk. Az emberek elégedetlenek, hiszen semmit sem fogunk nyerni.”

Isco: „Jól edz, de nem szeretnék külön senkiről sem beszélni. Isco jó munkát akar végezni, nem gondolom, hogy ez a múltban másképp lett volna. Most egy kicsit többet játszik, mivel úgy vélem, hogy jó munkát végez az edzéseken.”

Sergio Ramos töltött…

Sergio Ramos töltötte a legtöbb játékidőt a pályán a Real Madrid játékosai közül a spanyol bajnokság idei kiírásában. A kapitány 2474 percnyi játékidőt kapott, őt követi Benzema, 2435 perccel. Minden sorozatot figyelembe véve Ramos 3661 percet, illetve 42 mérkőzést kapott az idény során edzőitől.

Az olasz Tuttosport …

Az olasz Tuttosport szerint az Inter két legnagyobb célpontja a nyári átigazolási időszakban Toni Kroos és Mateo Kovačić.

Tovább

Az Eibar elleni kezdőcsapat

Kezdőcsapat

1. Keylor Navas
5. Varane
6. Nacho
9. Benzema
10. Modrić
11. Bale
15. Valverde
19. Odriozola
20. Asensio
22. Isco
23. Reguilón

Cserepad

30. Luca
3. Vallejo
8. Kroos
14. Casemiro
17. Lucas Vázquez
21. Brahim
24. D. Ceballos.

Tovább

Szerintünk – avagy jósol a szerkesztőség (Real Madrid – Eibar)

Nem számítunk egyszerű mérkőzésre az Eibar ellen, de bízunk benne, hogy a Valencia elleni vereséget hazai pályán szeretnék feledtetni Zinédine Zidane játékosai. Tippjeink és jóslataink a kezdőre, a gólszerzőkre és az eredményre alább olvashatóak.

Ez lesz a kezdőcsapat…

Szerintünk

B. Dániel szerint: Navas – Odriozola, Varane, Nacho, Reguilon – Kroos, Casemiro, Isco – Asensio, Benzema, Bale

DG szerint: Navas – Odriozola, Varane, Nacho, Reguilón – Casemiro, Kroos, Modrić, Isco – Asensio, Benzema

É. Csongor (Veidt) szerint: Navas – Odriozola, Varane, Nacho, Reguilón – Casemiro, Valverde, Modrić, Isco – Bale, Benzema

Gy. András szerint: Navas – Odriozola, Varane, Nacho, Reguilón – Casemiro, Kroos, Modrić – Isco, Bale, Benzema

K. Kristóf szerint: Navas – Odriozola, Varane, Nacho, Reguilón – Casemiro, Isco, Kroos – Asensio, Benzema, Bale

K. István szerint: Navas – Odriozola, Varane, Nacho, Reguilón – Casemiro, Kroos, Modrić – Bale, Asensio, Benzema

Ny. Viktor (viiiik) szerint: Navas – Odriozola, Varane, Nacho, Reguilón – Casemiro, Valverde, Ceballos – Brahim, Benzema, Bale

Sz. István (Szoki) szerint: Navas – Odriozola, Varane, Nacho, Reguilón – Casemiro, Kroos, Modrić – Asensio, Lucas, Benzema

Zs. Csaba szerint: Navas – Odriozola, Varane, Nacho, Reguilón – Casemiro, Isco, Ceballos- Asensio, Benzema, Bale

Ez lesz a végeredmény…

B. Dániel szerint: 2-0 (Bale, Benzema)

DG szerint: 3-0 (Benzema, Isco, Asensio)

É. Csongor (Veidt) szerint: 1-1 (Benzema)

Gy. András szerint: 3-1 (Benzema, Bale, Varane)

K. Kristóf szerint: 2-0 (Benzema (2))

K. István szerint: 2-0 (Asensio, Benzema)

Ny. Viktor (viiiik) szerint: 1-1 (Benzema)

Sz. István (Szoki) szerint: 2-1 (Benzema, Kroos)

Zs. Csaba: 3-1 (Asensio, Benzema, Casemiro)

A cikk alatt kommentben várjuk a ti jóslataitokat is, tippeljetek bátran!

A spanyol ABC értesü…

A spanyol ABC értesülései szerint a Real Madridnál mindenki tényként tekint arra, hogy jövőre Thibaut Courtois lesz a csapat első számú kapusa.