Rövid hírek
Lopetegui máris nehé…
Lopetegui máris nehéz helyzetben: a Real Madrid újdonsült trénerének komoly fejfájést okozhat, hogy miként állítsa össze a csapat középpályáját az Atlético Madrid ellen. Modrić visszatérésével szükség van egy helyre a csapat motorjának, ám ehhez valakit a padra kell ültetni a Casemiro, Isco, Kroos, Benzema, Asensio és Bale által alkotott hatosból.
Christophe Hentrotay…
Christophe Hentrotay, Courtois ügynöke: „Ha Courtois családja Londonban élne, akkor minden másképp alakult volna, és az ügyfelem Londonban maradt volna. Elméletben nincs más magyarázata a távozásnak, nem volt más ok, ami miatt elhagyta volna a Chelsea csapatát, ahol címeket nyerhetett volna. A klub megértette és elfogadta a döntését.”
Kisebb riadalomra ad…
Kisebb riadalomra adott ma okot a brazil legenda, Ronaldo, akit a hírek szerint Ibizán súlyos tüdőgyulladás miatt kellett kórházba szállítani, ahol fokozott figyelmet fordítanak rá az orvosok. Az egykori támadó a Twitteren nyugtatta meg szimpatizánsait, és elárulta, hogy akár már holnap is hazaengedhetik.
A MARCA szerint szin…
A MARCA szerint szinte biztosra vehető, hogy az UEFA-szuperkupa mérkőzésén Keylor Navas áll majd a csapat kapujában. A Costa Rica-i hálóőrnek több fontos védése is volt a Milan ellen, míg vetélytársa, Courtois mindössze három edzést csinált végig a társakkal.
A MARCA biztosra ves…
A MARCA biztosra veszi, hogy az Atlético Madrid ellen a Bale, Benzema és Asensio alkotta hármas kezd majd a támadósorban. A trió tagjai kiválóan értik meg egymást a pályán, ráadásul az előszezon 9 góljából 8 az ő nevükhöz fűződik.
Az AS úgy tudja, a S…
Az AS úgy tudja, a Sevilla sportigazgatójaként dolgozó Joaquín Caparrós szerint Kiko Casilla megfelelően tudja majd helyettesíteni a távozó Sergio Ricót.
A Cadena SER egyik ú…
A Cadena SER egyik újságírója is azt állítja, hogy Luka Modrić maradása immáron tényként kezelhető. A vezetőség világosan közölte a horvát középpályással, hogy nem fogják elengedni, viszont hajlandóak megemelni a fizetését.
A COPE tagadja, hogy…
A COPE tagadja, hogy sor került volna olyan találkozóra Modrić és a klub között, ahol a horvát játékos a távozását kérte.
Az ABC értesülései s…
Az ABC értesülései szerint Fede Valverde a Real Madrid felnőtt csapatának tagja marad, több igazolás pedig már nem várható.
Az AS ma már arról í…
Az AS ma már arról ír, hogy Luka Modrić végleg elkötölezte magát a maradás mellett.