Kategória

Sajtóhírek

33593 cikk

 A Real Madrid ebben…

 A Real Madrid ebben az évben egy barátságos mérkõzést fog játszani Algériában. A végleges idõpontot még nem jelentették be a felek, de feltehetõleg a La Liga 2014/2015-ös szezonjának májusi befejezése után lesz a találkozó. A Real és egy helyi kommunikációs vállalat, a Mobilis 2013-as megállapodása szerint az észak-afrikai országban kell fellépnie a klubnak 2014 májusában. Az ellenfél az USM Alger vagy a Ligue 1 All-Star csapata lehet. 

 Gareth Bale-t idén …

 Gareth Bale-t idén már két alkalommal fütyülte ki a Bernabéu közönsége. Elõször az Espanyol elleni mérkõzésen, majd a Real Sociedad elleni találkozón is. Mind a két alkalommal ugyan azért az indokért: Látható önzõsége miatt, saját maga próbált gólt szerezni a jobb helyzetben lévõ játékostársak megjátszása helyett.

 James Rodríguez val…

 James Rodríguez valószínûleg nem fog felépülni sérülésébõl az El Clásicóig. A kolumbiai középpályás február 4-én szenvedett lábközépcsont törést a Sevilla elleni mérkõzésen. Az orvosi stáb szerint a Bajnokok Ligája negyeddöntõjén már újra játszhat. James eddig a Schalke elleni mérkõzést és öt bajnokit kényszerült kihagyni.

A Marca szerint a Re…

A Marca szerint a Real Madrid 20-25 millió euró körüli összeget adna a Portó védõéért, Danilóért.

A katalán Sport szer…

A katalán Sport szerint amennyiben a Barcelona eléri a Király-kupa döntõjét, kérvényezni fogják, hogy a sorozat fináléja a Bernabéuban kerüljön megrendezésre.

Az AS szerint Modric…

Az AS szerint Modric biztosan pályára lép majd a Schalke elleni mérkõzésen, hogy visszanyerje formáját a Barcelona elleni találkozóra. Ramos esete azonban más, mivel sérülése komolyabb a vártnál, így leghamarabb csak az El Clásicón térhet vissza.

Karim Benzemát ismét…

Karim Benzemát ismét megbüntették gyorshajtás miatt, a megengedett sebességhatárt oly mértékben lépte át a francia támadó, hogy ma ügyvédje jelenlétében a bíróságon felelt tettéért.

Az AS szerint a Port…

Az AS szerint a Porto és a Real Madrid álláspontja az elmúlt napokban egyre közelebb került egymáshoz, így hamarosan létrejöhet a megállapodás Danilo átigazolása kapcsán. A hátvéd a spanyol lap információi szerint 30 millió euró körüli összeg fejében válthat klubot és a királyiak elsõ nyári szerzeménye lehet.

Khedira február 7-i …

Khedira február 7-i sérülese óta ma elõször a társakkal edzett, így elképzelhetõ, hogy a Bilbao elleni keretben már helyet kap a német középpályás. 

Luciano Vietto kivás…

Luciano Vietto kivásárlási ára jelenleg 10 millió euró, ami vonzó a nagy klubok számára. A Real Madrid régóta keres valakit Karim Benzema mellé, a fiatal játékos pedig remek formájának köszönhetõen elõkelõ helyre lépett elõre a listán.