Mindannyian tudjuk, hogy mi történt a Kapitánnyal a Mourinho-éra óta, ismerjük a tavalyi világbajnokság kimenetelét a spanyolok és Iker szemszögébõl is, így azt gondolom, ebbe nem szükséges mélyebben belemászni. Óriási várakozásokkal vágtam neki ennek az idénynek, hiszen szeretett kapitányunk újra elfoglalta az õt megilletõ helyet, ismét õ vezetheti ki hétrõl hétre a Real Madridot a pályára. Augusztus végén azt gondoltam, legalábbis nagyon reméltem, hogy minden rendben lesz, végre ismét láthatunk Iker-bravúrokat és minden visszatér a régi kerékvágásba.
Nem így történt. Bármennyire is várható volt, hogy Iker minden egyes mozdulatát figyelik majd, minden apró hibát felnagyítanak, arra azért nem számítottam, hogy az idény végére a hazai publikum nagy része füttyszóval jelezze elégedetlenségét a Kapitány minden egyes labdaérintésénél. A következményekkel végképp nem számoltam. A Valencia elleni bajnokin olyan történt, amire soha nem is mertem gondolni. Valami megtört, végleg. Az ember, aki számára a Real Madrid jelenti a mindent, akinek mindent ez a klub adott, akinek tisztelete végeláthatatlan szeretett csapatának szurkolói iránt, akit a profi futball világa mélyen tisztel és elismer, megunta az õt kritizáló, és ennek hangot is adó emberek reakcióit, majd elküldött mindenkit a búsba. Úgy vélem, ez az a pillanat, ami jól jelzi, hogy valaminek vége. A legenda, aki a legnagyobb sportemberek, a legsportszerûbb játékosok közül is kiemelkedik, elvesztette önkontrollját, és reagált. Mielõtt bárki is elítélné, gondoljon csak bele a helyzetébe.
Iker 16. esztendeje tagja a Real Madrid felnõtt csapatának, pályafutása során minden létezõ címet megnyert már klub és válogatott szinten, valamint egyénileg is. Egy olyan ikonról beszélünk, akit zsinórban ötször választottak meg a világ legjobb hálóõrének. Bár tudjuk, hogy semmi sem tart örökké, esetében azért igen hirtelen állt be a formahanyatlás, aminek okait nem szeretném fejtegetni, ezt úgysem tudjuk már meg soha, de gyanítom, mentális problémák lehetnek. Tudja, érzi ezt õ is, hogy jelenleg nem tartozik a világ legjobbjai közé. Mind érezzük, hogy jelenleg San Iker már csak számunkra, az õt imádók számára tartozik az elitbe. A kapusok között alacsony termetéhez mindig is zseniális rugók párosultak, amik bizony megkoptak az évek alatt. Ez természetes, hiszen egyetlen ember sem fiatalodik az esztendõk múlásával. Nem lehet egyszerû elfogadni ezt a helyzetet. Nem is merek belegondolni abba, hogy milyen lehet. Viszont tudom, hogy ha ehhez még az is párosul, hogy mindazok, akik addig éltettek, szentként tekintettek rám, mind elfordulnak tõlem, és a vesztemet kívánják… Nos, nem szeretném átélni. Lehet, sõt, biztos, hogy Iker Casillas immár nem az az Iker Casillas, aki elkápráztatta a világot, azonban az ember túl gyorsan felejt.
Természetesen nem azt várom, hogy a gyengébb teljesítmény esetén is mindenki áradozzon róla, sõt. Azonban a véleményünknek sokféleképpen hangot lehet adni. A nehéz idõkben egyáltalán nem segíti az embert, ha még lejjebb taszítják. Ha valakinek problémája van, arra van szüksége, hogy minél többen támogassák, hogy érezze a törõdést, azt, hogy mellette állnak. És bár ettõl Iker már nem lesz fiatalabb, nagy valószínûséggel a támogatás segítségével sem tartozna már a világ elitjébe, mégis csak arra koncentrálhatna, amit csinál, így talán sokkal kisebb hibaszámmal látná el feladatát.
A jelenlegi helyzet nem állhat fenn sokáig. Nem tudom elképzelni, hogy még évekig elviselje azt, amit hazai pályán, a saját szurkolói tesznek vele. Azok, akik imádták, akik bálványként tekintettek rá. Ha a dolgok nem változnak, akkor távozni fog. És ha õszinte akarok lenni, teljesen megértem. Én is így tennék. A jelenlegi helyzet senkinek sem jó. Mindössze azt remélem, hogy csodálatos pályafutásának utolsó éveiben megkapja azt a tiszteletet, amit érdemel. Bárhogy is teljesít, nem szabad elfelejteni azt, hogy mi mindent tett ezért a csapatért, hogy hány alkalommal mentette meg egyedül a csapatot. És bár reflexei és rugói nem a régiek, egy alapvetõ tiszteletet megérdemel. Ezt mindenhol megkapja, kivéve otthon, a saját szurkolóitól. Talán le kellene ülni és gondolkodni egy kicsit. Nyilván nem azt várom, hogy pocsék teljesítmény mellett is õ védje a kapunkat, hiszen nem vagyok saját magam ellensége. Egyszerûen csak azt szeretném, ha az emberek nem bántanának egy ekkora legendát. Iker nem ezt érdemli. Utolsó éveiben Paolo Maldini, Carles Puyol, vagy Edwin van der Sar sem volt már a régi, mégsem emlékszem arra, hogy bárki is fütyült volna a lelátón, amikor pályára léptek. Sõt, imádott csapatom egyetlen játékosát sem lennék képes kifütyülni, még Arbeloát vagy Khedirát sem, pedig teljesítményük hagy kívánnivalót maga után.
Nem tudom mi fog történni. A nyáron nagy valószínûséggel érkezik egy kapus a csapatba. Hogy Iker megy-e, vagy marad és küzd a helyéért, ez még rejtély. Nem lepõdnék meg azon, ha a könnyebb utat választaná. Egy, a klubhûség mintaképeként emlegetett labdarúgó pályafutásának utolsó éveiben leginkább a padot koptatja, epizódszerepekhez jut, mégis kitart élete csapata mellett, és megragadja azt a kevés lehetõséget, ami jut neki. Ehhez azonban elengedhetetlen a szurkolók támogatása. Ha változik a hozzáállás, akkor talán Iker is innen vonul majd vissza. Amennyiben azonban nem, szépen lassan elkezdhetünk barátkozni azzal a gondolattal, hogy az embert, akinek neve egybeforrt a Real Madriddal, bizony egy másik csapat mezében kell majd látnunk.
Természetesen az elsõ forgatókönyv megvalósulását kívánom, azonban azt is megértem, ha nem ez történik majd. Igazából én már csak azt szeretném, hogy utolsó éveiben azt kapja, ami jár neki. Tiszteletet, megbecsülést.
Egy biztos, történjen bármi, számomra mindig Te leszel a legnagyobb, az elsõ számú, a világ valaha volt legjobb kapusa, a legnagyobb sportember, Kapitányom. Bárhol is akaszd szögre a stoplist, végig követni fogom a pályafutásod, ahogy eddig is. Számomra (és még több millió ember számára is) te mindig a Real Madrid egy része leszel. Egy halhatatlan ikon. LEGENDA.
