Alig néhány hete, hogy olyan címlapokra ébredtünk, melyek elsőre meglehetősen hiperbolikusan hatottak. Akik azonban tanúi voltak az egy nappal korábban történteknek, tudták, hogy szó sincs túlzásról. „Micsoda hős!” – állt a MARCA címlapján. „Szenzációs” – írta a barcelonai Mundo Deportivo. „Dinamit” – állította az AS napilap.
Az említett jelzők mind Francisco Román Alarcón Suárez, vagy ahogy mindenki ismeri, Isco Olaszország elleni produkcióját jellemezték. Egy olyan teljesítményről beszélünk, amely a legmagasabb szintű technikáról, a csillogó zsenialitásról árulkodott. Spanyolország 3-0-ra nyerte meg a mérkőzést, Isco kétszer köszönt be. Aki azonban látta, tudja, hogy sokkal, de tényleg sokkal többet tett annál, hogy kétszer is megzörgette a hálót. Úgy érződött, hogy végre itt van, végre megérkezett: Isco világklasszissá érett.
„Rengeteget szenvedtem Isco ellen,” nyilatkozta az olaszok középpályása, Marco Verratti a mérkőzést követően, akit folyamatosan kínzott a Real Madrid varázslója. Volt ott kötény, esernyő, minden, mi szem-szájnak ingere. „Meglepett a teljesítménye. Amikor behúzta a kötényt, úgy éreztem, tapsolnom is kell.”
Akik szoros figyelemmel követték a világbajnoki selejtezőket, vagy a Real Madrid mérkőzéseit, talán nem voltak meglepve, ugyanakkor el kell ismerni, hogy a még mindig felfelé ívelő pályafutásának ez volt az egyik csúcspontja. Volt valami abban, ahogy játszott az Azzurri ellen: egy játékost láthattunk, aki önbizalommal telve játszott és teljes tudatában volt annak, hogy bármire képes az ellenféllel szemben.
Nemcsak hazája lapjai, hanem külföldi orgánumok is felfigyeltek kiemelkedő performanszára. Az argentin Olé címlapján a következő állt: „Spanyolország Ferenc pápához (utalva a Francisco névre – a szerk. kieg.) imádkozik.” Az olaszok szövetségi kapitánya, Gian Piero Ventura a következő szavakkal illette a Real Madrid középpályásának teljesítményét: „Csak arra a kötényre tudok gondolni. Amikor láttam, csak tapsolni tudtam. Az ellenfél csapatának játékosáról van szó, de sokkal jobban imádom a lenyűgöző megmozdulásokat a futballpályán, mint bárki más a világon.”
Isco azonban nem mindig állt a figyelem és a dicsérő szavak középpontjában. Madridi pályafutásának nagy részében nem róla szóltak a hírek. Mindenki tudta, hogy tehetséges, de nem tudott kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtani. Az elmúlt hónapok során azonban nagyot fordult vele a világ. 25 éves korára megtalálta a helyét csapatában, pedig sokáig úgy tűnt, hogy erre talán soha nem fog sor kerülni. Hogy mire volt szüksége? Kemény, kitartó munkára, amit most sem szabad abbahagynia. Ha így folytatja, akkor nagy dolgok várnak, egyéni és csapatszinten egyaránt.
Gyerekként bárhová ment, a labda mindig nála volt. Benalmédanában, a déli városban, ahol Isco felnőtt, a szomszédok nagyon ritkán látták őt a bogyó nélkül. Évekkel később egy, az El Paísnak adott interjúban elmondta, hogy neki nincs szüksége semmi másra, csak és kizárólag a labdára.
Amikor nála volt a labda, teljesen nyilvánvaló volt, hogy különleges dolgokra képes. Isco gyerekként az Atlético Benamiel kavicsos pályáin játszott testvéreivel és barátaival. Ha valami oknál fogva a többiek nem jelentek meg, akkor persze egyedül is rúgta a bőrt.
A pályán, az iskolába vezető úton, hazafelé… a labda mindig ott volt a lábainál. Az utánpótlás-csapatok mindegyikében híres csapatok megfigyelői követték a játékát. Volt azonban egy különös sajátosság a játékában, ami miatt sokan vonakodtak a szerződtetésétől. Látszott, hogy tehetséges, de egyszerűen nem tudták figyelmen kívül hagyni azt, ahogy az ifjú futballista futott.
Saját szavaival kifejezve is mindig furcsán futott. A klubok aggódtak, hogy a görbe lábai, a mindennapitól messze eltérő mozdulatai talán korlátozhatják őt, háttérbe szoríthatják majd kétségkívül nagyszerű technikai képességeit. „Olyan, mintha totyogna,” – mondta Graham Hunter újságíró, majd hozzátette: „amikor látod őt futni, nem gondolnád, hogy egy 700 millió eurós sportolóról van szó.”
„Furcsa” – ismeri el Isco. Most azonban úgy tűnik, nem volt a legjobb ötlet elhanyagolni ezt a fiatal, tehetséges srácot pusztán a mozgása miatt. Szerencsére akadt olyan csapat is, amelyik látta benne a fantáziát. 2006-ban a Valencia hívta az akkor 14 éves fiatalt, sőt le is igazolta őt szülővárosának Benamiel nevű klubjától.
Hét évig maradt a denevéreknél, időközben végigküzdötte magát az akadémia minden lépcsőfokán. 2010-ben, 19 évesen debütálhatott az első csapatban, Unai Emery egy kupamérkőzésen nevezte a keretbe. Ezután érkezett el az, ami igazán felhívta az emberek figyelmét Iscóra. A fiatal középpályás két gólt szerzett, a második találat előtt ráadásul látványosan szlalomozott a védők között, mielőtt a kapuba juttatta a játékszert. A Valencia 4-1-re győzte le a Leganést.
Debütálásának évében Isco kitűnően teljesített a Valencia B csapatában, egészen a harmadosztály bajnoki címéig vezette a csapatot. Unai Emeryt viszont nem tudta meggyőzni. A következő idényben lehetőséghez jutott ugyan néhányszor, de újra megkérdőjelezték, akkor épp a temperamentuma miatt. Sokan úgy vélték, hogy nem volt képes megbarátkozni azokkal az elvárásokkal, amit a valenciai futball megkövetelt.
A Leganés elleni mérkőzést követően hiába övezte nagy hájp a jelenlétét, azt a teljesítmény nem tudta megismételni az első csapatban. A Mestallában úgy gondolták, hogy nincs szükség Iscóra. Hiba volt.
A görbelábú spanyol Málagában kötött ki, és minden erejével azon volt, hogy bebizonyítsa, nevelőegyesülete hibát követett el. Előtte azonban új csapata szurkolóit kellett meggyőznie, hiszen sokan kételkedtek az új, 6 millió eurós igazolásban, aki fiatal és tapasztalatlan volt. Egy 19 éves srácot kaptak, aki meglehetősen furcsán futott, és korábban csak néhány mérkőzése volt az első osztályban.
A Málaga sportigazgatója, Antonio Fernández viszont meg volt győződve arról, hogy egy egyedüli képességekkel megáldott labdarúgó került a birtokukba. „Nem érdekel, hogy hogyan sétál valaki a járdán vagy az utcákon, ahogy az sem, hogy hogy néz ki kutyasétáltatás közben. Engem csak az érdekel, hogy hogy játszik. Egy jó srác volt, szembetűnő tehetséggel. Tudtam, hogy a türelem kifizetődik majd.”
Tényleg így lett. A La Rosaledában töltött két idénye alatt az értéke 6 millió euróról 30-ra nőtt, Európa topklubjai álltak sorba érte. Manuel Pellegrini Málagája olyan stílust képviselt, ami teljes mértékben passzolt Isco játékához. 2012-ben az UEFA Golden Boy címét is megkapta (a legjobb 21 éven aluli játékosnak járó díj – a szerk. kieg.), valamint hihetetlen, de a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelt a Málagával.
Pellegrini sosem titkolta, hogy nagyon szerette volna, ha Isco követi őt Manchesterbe az imént említett, rendkívül sikeres szezon után, ugyanakkor nem a City volt az egyetlen kérője a játékosnak. Florentino Pérez tisztában volt vele, hogy a galaktikus igazolásokat nem lehet évről évre fenntartani, sőt rájött arra is, hogy az üzlet szempontjából sem ez a legjobb lehetőség. A madridiak elnöke nagyon szerette volna megszerezni Iscót, hiszen fontosnak tartotta, hogy a Real Madrid megőrizze nemzeti identitását és soraiban tudja spanyol hon egyik legígéretesebb játékosát.
Carlo Ancelotti, a Real Madrid akkori edzője nem repesett az örömtől Isco megszerzése végett, hiszen nem ő volt a spanyol érkezésének legfőbb támogatója. Akkor vajon ki? Igen, Zinédine Zidane volt a görbelábú középpályás egyik legnagyobb rajongója, Carlo segítőjeként pedig szorgalmasan ösztönözte a transzfer létrejöttét. Florentino Péreznek voltak kétségei afelől, hogy képes-e beilleszkedni a csapat által alkalmazott rendszerbe, főleg a BBC állandó jelenléte mellett. Zidane viszont nagyon határozott volt. A feladata a tanácsadás volt, ő pedig azt tanácsolta, hogy Iscót meg kell szerezni.
Az üzlet 2013 nyarán meg is köttetett. A Real Madrid a Manchester City orra elől vitte el Iscót. „A Real Madrid az a Real Madrid” – mondta Isco, akinek csak ez a lehetőség lebegett a szeme előtt. Ennek ellenére a fővárosban való tartózkodása óta soha nem beszélt nyilvánosan arról, hogy a kutyáját Messinek hívják. „Azért neveztem el így, mert ő a világ legjobbja, ez pedig igaz a kutyámra is” – mondta nem sokkal azelőtt, hogy csatlakozott volna a Cristiano Ronaldo fémjelezte Real Madridhoz.
Iscót már első napjaiban is Zidane-hoz hasonlították, ugyanakkor mindig az volt az ember érzése, hogy nincs igazi egyezés a két zsonglőr között. Ott volt a művészi mozgás, az elegancia és a finomság, ugyanakkor volt egy óriási különbség: Isco esetében hiányzott az állandóság.
Első madridi évében nem szűkölködött játékpercekben, ugyanakkor nem volt egyszerű helyet találni a kistermetű támadó középpályásnak. Játszott a 8-as és a 10-es szerepkörében, valamint hamis 9-esként és szélsőként is. Lényegében akármilyen szerepkörben kapott lehetőséget, Ancelotti korlátozta őt – leggyakrabban 4-3-3-as formációban –, és sokszor az volt az ember érzése, hogy Isco egyszerűen nem illik bele a rendszerbe.
A BBC nem segítette a spanyol játékát. Az első hármas kötöttsége miatt Isco nem szerepelhetett kedvenc posztján, így viszonylag hamar rájött, hogy extra erőfeszítésekre lesz szüksége, ha be akar illeszkedni Ancelotti formációjába. A játékpercek így is egyre csökkentek, de Isco tisztában volt a helyzetével: „Nem vagyok bolond. Ha nem kezdek, az az én hibám.”
Megértette, hogy ha a kedvenc pozíciójában szeretne játszani, ott, ahol igazán csillogni tud, akkor szenvednie, küzdenie kell, kőkeményen. Éppen ezért ezt is tette. A játékának kialakult egy új eleme, ami egészen addig hiányzott. „Minden egyes mérkőzés után úgy érzem magam, mintha beteg lennék” – nyilatkozta később.
Ugyanakkor még mindig az volt az ember érzése, hogy Iscót csak beerőszakolták Ancelotti csapatába. Az olasz tréner többször is hangsúlyozta, hogy a középpályást a megváltozott munkamorálja a csapat megkérdőjelezhetetlen tagjává tette, és arra is utalt, hogy Fernando Hierro, a Real Madrid akkori segédedzőjének felügyelete pedig segített Iscónak megtalálni a játékához szükséges állandóságot. A ragyogó pillanatok viszont ugyanúgy csak alkalomadtán érkeztek.
Ez nem azt jelenti, hogy rosszul teljesített volna, és azt sem állíthatjuk, hogy nem kapott elég lehetőséget. Mégis talán az alábecsült szó az, ami a legjobban jellemzi Isco első két madridi évét. Amikor Carlo távozott és Rafa Benítez vette át a helyét, a helyzet változatlan volt, sőt… A spanyol tréner erőltette a 4-3-3-as rendszert, hiszen Bale-nek helyet kellett találni, közben Isco értéke pedig egyre csak csökkent, egyre többen kérdőjelezték meg a spanyol jelenlétének hasznosságát.
A sajtó egyre gyakrabban szellőztette meg a távozásával kapcsolatos pletykákat. Szóba hozták a Tottenhammel, sőt még a Barcelonával is. 2016 márciusában, egy interjú során maga Isco ismerte el, hogy az új szerződését illető tárgyalások elakadtak. „Kicsit furcsának tűnik, de semmit sem tehetek. Ha nem akarják, hogy hosszabbítsak, én nem fogok könyörögni.”
Isco számára minden bizonnyal áldás volt, hogy a Benítez-éra meglehetősen rövidre sikerült Madridban, ahogy az is, hogy a spanyol helyére Zinédine Zidane érkezett. Az a Zinédine Zidane, aki három évvel korábban szorgalmazta a középpályás leigazolását. „Isco egy olyan játékos, akit nagyon kedvelek,” – ismerte el a francia, és hamarosan így tettek a szurkolók is.
Hiába az elismerő szavak, nem jött az azonnali formajavulás. Isco az előző idényt úgy kezdte meg, mint egy némileg kívülálló, ám nagyon hasznos, megbízható és sokoldalú alkotóelem a madridi gépezetben. Minden akkor változott meg, amikor Gareth Bale súlyos sérülést szenvedett az idény közepén, és hónapokat kellett kihagynia.
Ez volt Isco nagy lehetősége. Mindemellett Zidane különös figyelmet fordított Ronaldo pihentetésére is, így Isco jelenlétének jelentősége megduplázódott. Ezúttal ráadásul az állandóság sem maradt el. A kezdőcsapatbeli játékosváltozások formációbeli átalakulást is jelentettek. Szükség volt egy extra emberre a középpályán, hiszen kellett valaki a gyémánt alakzat csúcsára. Itt jött Isco a képbe. Ebben a szabad szerepkörben – igen, itt nincs korlátozva a mozgása, azt csinálhatja, amihez a legjobban ért – nem csinált mást, csak csillogott.
A Real Madrid bajnoki sikereinek és az újabb Bajnokok Ligája-győzelemnek is Isco volt az egyik központi szereplője, az egyik legkiemelkedőbb játékosa. Szenzációs játékkal rukkolt elő a Deportivo és a Sporting Gijón elleni idegenbeli győzelmek alkalmával, alapvető fontossággal bírt a BL elődöntőjében, csakúgy, mint a sorozat fináléjában.
Ez az Isco mérhetetlenül távol állt a régitől, és mindezt az eredményezte, hogy a stáb változást eszközölt a formációban. Alig egy évvel korábban az egykori madridi védő, Iván Helguera formált róla éles kritikát: „Nem jegyez gólpasszokat, nem erős a fejjátéka, nem képes labdát szerezni. Sokkal többre lenne képes, de a Bernabéu már azért is tapsolja, ha csinál egy Croquetát (áthúzza egyik lábáról a másikra a labdát – a szerk. kieg.). Mindez hiábavaló, ha nem fejeződik be semmivel a szép mozdulat.”
Azóta Isco bizonyította, hogy a korábbi válogatott védő tévedett. Most ő Zidane Real Madridjának a kreatív ereje, aki minden támadásban részt vesz, egy igazi művész, aki magába szívta a harciasság képességét is. Öröm nézni, amikor nála a labda, de hasonlóan élményteli a játéka olyankor is, amikor nem birtokolja a játékszert. A csapattársai is csak mágiaként emlegetik. És még nagyon sok minden csak ezután következik…
