2018. augusztus 17., péntek

Ítéletidő – A taknyos és nagyképű Ødegaard

  • K. Kristóf
  • 2018.04.06. 16:10
Ødegaard ugyanannak a piszkos médiajátszmának az áldozata, amelynek során újságírók lelkes hadai járnak perverz és rituális körtáncot Messi és Ronaldo körül.

Nem kell minden srácnak Messinek vagy Ronaldónak lennie. Persze gyerekkorunkban mi is a legnagyobb sztárok mezeiért könyörögtünk szüleinknek, ahogy a boltokban sem a közepesnél kicsit jobbak trikóira csorgattuk a nyálunkat, hanem a legeslegnagyobb sztárokéra. De ez így is van rendjén, és a világ évek óta így működik. Aki jobb a közepesnél, az még nem igazi sztár, az ő nevével nem lehet mezeket eladni. Es a grundra igyekvő kissrácok sem őt eljátszva száguldanak végig a panelrengetegek között. „Én vagyok Messi!” – kialtja az egyik. „Én meg Ronaldo” – kontráz rá a másik. De hát ez mind nem is gond, hiszen mindannyian szeretjük az igazán nagy embereket, az igazán nagy tetteket. De el kell fogadni, hogy van másik út is. Egy olyan út, amelyen a simán csak „nagyszerű” és „remek” játékosok járnak.

De van egy hatalom, amely ezt az utat nem mutatja meg. A média ugyanis ugyanúgy viselkedik, mint a fenti példában szereplő két kissrác. Náluk is csak a Ronaldók és a Messik léteznek. S mióta a futball e két fenegyereke átvette az uralmat ebben a csodás sportágban, a média számára sem létezik más, csak ők ketten. S innentől a mérce is ők lesznek. Ők lesznek azok, akikhez minden utánuk következő játékost mérni fognak. És ez a mérce annyira jól eladható, annyira jó lájkvadászó eszköz, hogy igazából már nincs is sok dolguk, mikor fel akarják használni. Ha felbukkan egy tehetség a láthatáron, elég csak elsőként rákiáltani, hogy „ő lesz az új Messi!” S a lájkszám máris a duplájára ugrik.

Bojan Krkic, Barcelona

A média persze a világért sem vallaná be magának, hogy mennyire káros ez a hozzáállása. A média vígan asszisztál a Messi és Ronaldo vezényszavakra foteljéből azonnal felugró kétbites netsereg meginduló gyalázatos kommentharcához. S miközben nézi az egymás virtuális torkainak esést, valamint az ádáz lájkháborút, szemforgatva dünnyögi maga elé az ősi kínai mantrát, hogy „én csak objektíven tájékoztatok, én csak objektíven tájékoztatok...”

No, de hogy jön mindehhez Martin Ødegaard, akiről voltaképpen ez a cikk szól? Jogos a kérdés, felelek is rá.

Ødegaard ugyanannak a piszkos médiajátszmának az áldozata, melynek során újságírók lelkes hadai járnak perverz és rituális körtáncot Messi és Ronaldo körül. Persze ki más érdemelne körtáncot, ha nem ők ketten? Valószínűleg ma senki. Neymar néha-néha beszambázik a kör közepére, de igazából ő is tudja, hogy semmi keresnivalója nem lenne ott. A médiatudósok mindeközben szorosan egymás karjaiba kapaszkodva járják a táncot, s ha a körön kívül felbukkan egy ifjú titán, aki majd egyszer méltó lehetne valamire (igazából akármire, nem csak a „messiségre” és a „CR-ségre”), akkor őt is kézen ragadják, és belökdösik a kör közepére. Természetesen ez az ifjú elsőre nem fogja kiállni a próbát (talán nem is erre lenne hivatott), de azért megpróbálkozik, hátha megy neki is a tánc. De amint az első lépést megtenné, a firkászok köre már el is taposta, s tollaikat hősünk hátába döfve ki is végzik őt, hogy aztán újabb áldozatot lökdössenek a porondra a hírnév kacsintgató hívásával csábítva őt. Hiszen olyan, aki kiállná a próbát, es felvenné a tánc ritmusát, olyan jó, ha ötven évente egyszer születik.

Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, friendship

Ødegaard viszont nem „messiségre” és nem „CR-ségre” hivatott. Neki a saját „ødegaardságában” kéne kibontakoznia. Nem ő lesz a következő évtizedek legmeghatározóbb alakja, valószínűleg nem fog négy Aranylabdát nyerni sorozatban – bár semmi jogom nincs ahhoz, hogy ezt a feltevést már most elvessem. Ødegaard Ødegaard kellett volna, hogy maradjon. De a média nem hagyta.

Persze a tehetsége elvitathatatlan. Azt is látjuk, hogy rekordot rekordra döntött Norvégiában, s az is nyilvánvaló, hogy nem mindenkire figyel fel a világ már tizenöt éves korában. Főleg nem egy norvég srácra. Hiszen Norvégia egyáltalán nem a legeladhatóbb játékosokat termeli ki, mint például Brazília vagy Spanyolország. Ha tehát felbukkan egy tizenöt éves norvég, akit a média is egyből felkap, annak tényleg tudnia kell valamit.

A média azonban nem hagyta, hogy az legyen, akivé válnia kellett volna. A média kikiáltotta őt a következő világmegváltó atyaúristennek, és innentől Ødegaardnak már nem volt mivel védekeznie. Mindent, amit mondott, felhasználtak ellene. Akkor is, ha nem mondott semmit.

Martin Odegaard, Real Madrid, sad, young

S aztán egyik nap a Facebookot görgetve beleakadok egy olyan kommentbe, amelyben a kedves hozzászóló Ødegaardot nagyképűnek minősíti. Mi? Hogyan? Miért?

Azért nagyképű, mert egy világhírű klub olyan fizetést ajánlott neki, amivel magához akarta láncolni őt? Vagy azért nagyképű, mert tizenhat évesen nem akart a B csapattal edzeni, mert például tisztában volt azzal, hogy a fejlődéséhez nem járul hozzá a spanyol alsóbb osztályban való bohóckodás, miközben azzal is tisztában volt, hogy ő nem lesz Messi? Vagy ilyet már nem is feltételezünk? Értem én. Nem létezik harmadik út. Ødegaard vagy egy senkiházi pimasz és nagyképű kölyök, vagy az „új Messi”, ugye? Ezt szerette volna a kedves média is, így van? Tessék, megkaptátok.

Lehetett volna egy Modrićotok, de ti csak azért is Ronaldót akartatok belőle csinálni. Vagy egy szaros kis senkit. Mindegy is, hogy melyiket, a lényeg, hogy legyen lájk. Hát, meglett. Gratulálok!

 

Az Ítéletidő korábbi részeit ide kattintva tudjátok elolvasni.


Hozzászólások

Tabella