Mixed Zone: Real Madrid 5-1 Ponferradina

A Real Madrid gyõzelemmel zárta 2011-et és továbbjutott a Spanyol Király-kupa legjobb 16 együttese közé. Callejón duplája mellett Sahin, Varane és Joselu is betalált, a Castilla ifjoncának ráadásul mindössze egy percre volt ehhez szüksége. A mérkõzés utáni nyilatkozatok következnek.

Mourinho:

“Jól tesszük a dolgunkat profizmussal egybekötve, az emberek pedig ambiciózusak. A szurkolók ismerik a csapat jellemzõit. Kis részleteken múlik, hogy megnyersz, vagy pedig nem nyersz meg egy versenyt, ahogy ez tavaly meg is mutatkozott. Ez az együttes a legjobbat adja minden nap és minden meccsen. Nagyon jók vagyunk és remekül tesszük a dolgunkat. Ha más bajnokságban lennénk, akkor nagyobb elõnnyel vezetnénk a tabellát. De ez nem így történik, mert egy másik igen erõs csapat is van. Majd meglátjuk a bajnokság végén, hogy elég-e az amit csinálunk.”

“Már az elõzõ csapatában is tetszett Callejón játéka, ahol nagyon jól kijöttek a képességei. Soha nem lehet tudni mikor illeszkedik be egy játékos miután csapatot vált. Callejónnak erõs és kiforrott személyisége van és még jó néhány éve van a Real Madridban. Jól teszi a dolgát.”

“Nehéz számomra az egyéni megkülönböztetés, mert a csapat úgy játszik, ahogy. Nyernünk kellett és megadni az embereknek azt, amiért eljöttek és éreztetni velük, hogy van értelme otthonról kimozdulva meccsre járni. Casado az elsõ mérkõzését játszotta, az elsõ percek pedig mindig nehezek. A késõbbiekben minden probléma nélkül, nyugodtsággal tette a dolgát, ahogy azt kértük tõle. Sahin önbizalmának és önbecsülésének jót tesz amit csinál. A gól és gólpassz segít a forma visszaszerzésében.”

“Az utánpótlás további bevonása a helyzettõl függ. Ez a kieséses szakasz lehetõvé tette, hogy nyugodtan játsszanak és ne legyen rajtuk nyomás. Örülök, hogy Casado és Pachecho is bemutatkozott. Nacho és Joselu már játszott korábban. Õk olyan játékosok, akikben megbízok, ha valami gond van.”

“Egy alsóbb osztályú ellenféllel volt dolgunk, viszont egy jó csapattal álltunk szemben. Még az öltözõben hallottam, ahogy mondják, hogy szórakozni jöttek. Az emberek megbecsülését tudva távoznak innen és talán nagyobb önbizalommal a jövõre vonatkozóan. Korrekten játszottak és jó benyomást tettek. Úgy tûnik számomra, hogy ez a csapat a következõ szezonban képes lenne játszani a másodosztályban. Remélem, hogy minden jól alakul a számukra és sikerül feljutniuk.”

Pardeza:

“Behúztuk az év utolsó meccsét, amit meg is érdemeltünk. Elégedettek vagyunk azzal ahogy a csapat ezt végigcsinálta és fordulóról fordulóra jobb lett. Eddig kitûnõre értékelem a szezont.”

“A csapat önbizalma és magabiztossága folyamatosan nõ. Ez az év felülmúlhatatlan most pedig jön 2012, hogy ezt meg is erõsítsük.”

“Callejón nem áll le a gólgyártással, õ egy olyan srác aki rengeteget dolgozik, sokszor betalál, nem tiltakozik és mindemellett rendkívûl intelligens. Pepe mesteri volt, kapitányként tökéletesen játszott és hatalmas biztonságot is ad a csapat számára.”

“Sokan mutatkoznak be Mourinho kezei alatt. Soha nem fejezte be az utánpótlás figyelését, minden héten vannak olyanok, akik az elsõ csapattal edzenek. Joselu egy igazi gólgyáros, az õ feladata, hogy területben legyen, most pedig csatlakozott az ünnepléshez.”

Casado:

“A miszter megmutatta, hogy továbbra is számol az utánpótlással. Nagyon boldog vagyok a bemutatkozásom miatt és, hogy egy homokszemnyit hozzátettem én is a gyõzelemhez. Tegnap óta igen ideges voltam, amikor Mourinho mondta, hogy debütálni fogok, de a pályán jól éreztem magam, a társaim pedig segítettek és beszéltek hozzám.”

Pacheco:

“Nagyon boldog vagyok, mert már kiskorom óta vártam erre. A miszter azt mondta, hogy nyugodjak meg és csináljam azt, amit tudok.”

Pepe:

“Nagyon boldog vagyok a gyõzelem miatt és, hogy én lehettem a kapitány. Ez a világ legjobb csapata és hatalmas öröm itt játszani. Tovább kell így dolgoznunk, hogy a szezon végén ünnepelhessünk valamit.”

“Alázattal játszottunk, tiszteltük a Ponferradinát és jól dolgoztunk. Pozitív dolog a klub számára, hogy fiatalok mutatkoznak be. Bárcsak sikeresek lennének. Minden madridista boldog, nyugodt karácsonyunk lesz, januárban pedig újra munkába állunk, hogy mindenért harcba szálljunk.”

Callejón:

“Ma én voltam, holnap más lesz. Mindannyian dolgozunk és sokat adunk bele.”

“A Real Madrid a világ legjobb együttese, ahol a legjobbak játszanak. Reméljük, hogy jövõre is minden így folytatódik majd.”

Sahin:

“Ma egy jó meccset játszottunk, de nekem még idõre van szükségem, hogy 100%-os állapotba kerüljek hét hónap kihagyás után.”

“Jól fejeztük be az évet, különösképpen ezt a mérkõzést, de még rengeteget kell dolgoznunk, hogy címeket nyerjünk.”

Joselu:

“Amikor a Bernabéu közönsége kórusban skandálja a nevedet a meccsre figyelsz és arra gondolsz, hogy jól csináld a dolgokat, de amikor otthon a visszajátszásokat nézed, libabõrös leszel.”

Nacho:

“Ez egy különleges nap az utánpótlás számára és számunkra is, különösképpen azért mert egy ilyen stadionban játszani mindig óriási lehetõség. Nem gondoltuk volna, hogy ennyien kijönnek a meccsre, de végül majdnem teltház volt. Ma egy csoda volt a pályán játszani.”

“Nagyon jónak láttam Pachecót és Casadót, gratuláltam is nekik. Azt kérem 2012-tõl, hogy jussunk fel, a csapat pedig nyerjen meg mindent.”

Forrás: www.realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Varane
Tovább

Varane búcsúja

A Real Madrid korábbi francia kiválósága, Raphaël Varane bejelentette visszavonulását. Íme a játékos búcsúja, amelyet közösségi oldalán tett…
Santiago Bernabéu
Tovább

A Real Madrid VIP-élmény

Egy Laurita Cañero nevű influenszer jóvoltából betekintést nyerhetünk abba, hogy mit is jelent megtekinteni egy Real Madrid mérkőzést…