Tizenöt éves karrierje során Steve McManaman a világ legjobb játékosaival játszott együtt a Real Madridban, a Liverpoolban és az angol válogatottban.
Kilenc évet töltött el az Anfield Roadon, mielõtt Spanyolországba tette át székhelyét, ahol Madridban a „galaktikus” érában olyan játékosokkal játszott együtt, mint Zidane, Figo, vagy Ronaldo, ráadásul begyûjtött két európai kupát is. Mielõtt végleg szögre akasztotta a csukát a Manchester Cityben eltöltött idõszak után, az angol válogatottban is folyamatosan lehetõséget kapott, több edzõ kezei alatt.
Ügyes, ravasz, jó szemû szélsõként McManaman nagyra értékelte csapattársai technikai tudását az évek során – ez pedig abból is látszik, hogy milyen játékosokat választott korábbi csapattársaiból álló legerõsebb kezdõ tizenegyébe.
Kapus: Iker Casillas (Real Madrid)
Akkor csatlakoztam a Real Madridhoz, amikor épp felfedezték, még kölyök volt, és mindenki azt mondta, hogy õ lehet a klub hálóõre még legalább tíz-tizenöt évig.
Nem hiszem, hogy túlzás lenne azt állítani, õ Spanyolország királya, különösen mivel õ volt a kapitánya a világbajnok csapatnak is.
Casillas az egyik leggyorsabb kapus, akit csak találhatsz, született gyõztes.
Jobb oldali védõ: Rob Jones (Liverpool)
Szerintem Rob briliáns jobb hátvéd volt, amikor együtt játszottunk a Liverpoolban. Alulértékelték, mivel sokszor volt sérült, emiatt sok hátrány érte.
Mégis kétszáz alkalommal lépett pályára a Liverpool színeiben, megbízható védõ volt, aki mindent tudott a játékról, és tudta, hogy jöjjön ki gyõztesen a szélsõk elleni harcból.
Középsõ védõ: Fernando Hierro (Real Madrid)
Briliáns, régi vágású játékos, aki hátulról építette fel a csapat játékát, és nagyon magabiztos volt a labdával. Rendkívül jól olvasta a játékot középhátvédként, igazi vezetõ volt az öltözõben és a pályán is.
A középpályán is lehetett rá számítani – a spanyol válogatottban például ott szerepelt, amikor egymás ellen játszottunk az 1996-os Európa-bajnokságon – de az igazi helye a védelem közepén volt, így az én csapatomban is oda kerül.
Középsõ védõ: Alan Hansen (Liverpool)
Sok nagyszerû középhátvéddel játszottam együtt karrierem során, de Alant választom Hierro mellé a védelem közepére.
Már a karrierje vége felé közeledett, amikor csatlakoztam a Liverpoolhoz, de még mindig eszméletlen fontos része volt a csapatnak.
Õt is azért választottam, mert szeretem az olyan védõket, akik hátulról tudnak építkezni.
Bal oldali védõ: Roberto Carlos (Real Madrid)
Számomra egyáltalán nem kérdéses, hogy õ a balhátvédem.
Amikor a Real Madridban játszottam, igazi szörnyeteg volt a bal oldalon, sokszor nyugodtan magára lehetett hagyni.
Akár kilencven percen át képes lett volna megállás nélkül az oldalvonal mellett rohanni, a labdával pedig eszméletlenül bánt. Emellett nagyon erõs lövései voltak és szerette a szabadrúgásokat.
Jobb szélsõ: Luís Figo (Real Madrid)
Luís nagyszerû játékos volt, aki a középpálya bármely pontján bevethetõ volt, de szerintem a legjobban a jobb oldalon szerepelt, ahol úgy tudta magát átcselezni az ellenfeleken, mintha azok ott sem lettek volna.
Fizikális ereje csalóka volt, ez lehetõvé tette, hogy egy vállrándítással lerázza magáról a védõket, a szélrõl beérkezõ labdái pedig mindig jók voltak.
Emellett az egyik legprofibb srác, akivel csak találkozhatsz, és nagyszerû edzõ.
Középsõ középpályás: Zinedine Zidane (Real Madrid)
Egy igazi labdazsonglõr zseni, aki generációjának meghatározó alakja. Minden megvolt benne – még sosem láttam ilyen elõrelátó játékost, aki abban a pillanatban, hogy megkapja a labdát, képes két-három lépéssel elõbbre gondolkodni.
Õ volt a legjobb játékos, akivel valaha játszottam. Amennyit Maradonáról, Pelérõl és most Messirõl beszélnek, úgy gondolom, Zidane is közéjük tartozik.
Középsõ középpályás: Paul Gascoigne (angol válogatott)
Gazzának nem volt szerencséje, hiszen a sérülése nagyon rossz hatással volt a karrierjére, de amikor együtt játszottunk a válogatottban, csodás játékos volt.
Nagyon jellegzetesen bánt a labdával, mindig készen állt, hogy passzoljon. Az edzéseken is kulcsszerepe volt.
Bal szélsõ: John Barnes (Liverpool)
Szerintem nagyon alulértékelték, mivel a képességei alapján többet érdemelt volna.
Csinált néhány zseniális dolgot, a bal lába pedig maga volt a csoda.
Láttam felnõni, majd tisztítottam a cipõjét, végül pedig játszottam vele – közben pedig rengeteget tanultam úgy, hogy figyeltem, õ mit tesz bizonyos helyzetekben.
Csatár: Ronaldo (Real Madrid)
Félelmetes arra gondolni, milyen jó lehetett volna. Talán õ lehetett volna minden idõk legjobbja, ha nincs a két komoly térdsérülése, amiket az Interben szenvedett el. Amikor megérkezett a Real Madridba, már túl volt a fénykorán, de még mindig egy kivételes játékos és a leghiggadtabb befejezõ csatár volt, akit valaha láttam.
A világbajnoki rekordja magáért beszél, emellett pedig egy igazán rendes pasas.
Csatár: Robbie Fowler (Liverpool)
Robbie a barátom, de egyben az angol futball történelmének egyik legjobb csatára.
Fantasztikus volt abban, hogy a kapuba juttassa a labdát, akár a jobb, akár a bal lábáról, fejérõl, vagy a hátáról is tette azt.
Mindenhogyan lõtt gólt, vele a pályán pedig tudtad, hogy elég egy helyzet, mert õ be fogja vágni. Õ is sokkal jobb lehetett volna, ha nincsenek a sérülései.
