José Mourinho
„Ezen a pályán könnyû pontokat veszíteni. A Rayo nem érdemelt vereséget. Néhányan azt mondhatják, hogy nem játszottunk jó meccset. A döntetlen lett volna a legigazságosabb eredmény, mert a Rayo fantasztikusan teljesített, és nem azt érdemli, hogy azt mondják, a Real Madrid rosszul játszott, mert azt kell mondani, hogy õk mutattak nagyszerû játékot. Úgy megdolgoztattak minket, ahogy senki más, és három tiszta gólhelyzetük volt. A második félidõben voltak kontratámadásaink, amikkel eldönthettük volna a meccset, de ez nem sikerült. A Rayo edzõi, játékosai és szurkolói megérdemlik, hogy azt mondjuk: több járt volna nekik.”
„Hihetetlen, milyen sok rögzített helyzetet kellett kivédekezünk. A csapatunk remekül helytállt, és jól küzdött. Ha nem vagyunk ennyire koncentráltak a védekezésben, nem nyerjük meg ezt a meccset, sem szerencsével, sem anélkül. Képesek voltunk szenvedni egy olyan pályán, amely nagyon nehéz körülményeket teremtett. Elégedett vagyok az eredménnyel és a játékosaimmal, de vagyok annyira intelligens, hogy belássam: a Rayo nem érdemelt vereséget. Remélem, ugyanígy folytatják, mert nagyszerû idényt futnak.”
„A bajnokságot mérkõzésenként kell megnyerni. Ezen a meccsen 0-0-val mentünk a szünetre, és ezután is bármelyik csapat javára eldõlhetett volna a küzdelem. Az ellenfél nem adta fel, és olyan edzõje van, akit nagyon kedvelek. Kemény vetélytárs volt a kispadon. Sandoval a végsõkig kockáztatott a támadó szellemû játékosok beállításával. Nagyon nehéz és kiszenvedett gyõzelem volt ez.”
„Aggódok amiatt, hogyan kezelik majd Rui Faria kiállítását. A viselkedése olyan, mint mindannyiunké a kispadon, Karankától egészen Chendóig. Ez egy normális magatartás, hiszen tisztelettel és jól nevelten tiltakozik. Ez a negyedik játékvezetõ volt a legarrogánsabb, akivel valaha is találkoztam. Kiállította, és most azt ír a jegyzõkönyvbe, amit akar. Többféleképpen lehet beszélni az emberekkel, de jó modorral és nyugodtan könnyebb, mint arrogánsan. De nem történt semmi, vannak mások, akikkel pozitívabb a kapcsolatunk.”
„A hangulat nagyszerû volt. Spanyolországban van néhány hasonló atmoszférájú stadion, és jól jött a szurkolóknak, hogy négy órakor kezdõdött a meccs. Remélem, az utcán is minden ugyanolyan rendben fog menni. Michu piros lapja nem egy agresszív megmozdulásból született, hanem a játék következménye volt. Sajnálom, hogy bár Madridban játszottunk, csak 300 szurkolónk kísért el minket. Mi vagyunk a listavezetõk, és Getaféba 30-an jöttek el, Vallecasba pedig 300-an. A csapat és a szurkolók célja közös, nekik viszont valamivel többet kell nyújtaniuk. Getafe és Vallecas nagyon közel van hozzánk.”
Xabi Alonso
„Tudtuk, hogy nem lesz könnyû meccs. Az elejétõl fogva nagyon kiegyenlített volt a játék. Különleges körülmények között zajlott a mérkõzés, és a Rayo remekül teljesített, de mi ennek ellenére is küzdöttünk, és végül megszereztük a három pontot. Lépésrõl lépésre nyerjük a meccseket, és pontosan ez a célunk.”
„Cristiano Ronaldo góljai kulcsfontosságúak számunkra, és nemcsak azért mert látványosak, hanem mert a gyõzelmet is meghozzák. Tudtuk, hogy jól kell játszanunk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el, ami sikerült is. Kár, hogy nem lõttünk több gólt.”
Pepe
„A gyõzelem a lehetõ legjobb születésnapi ajándék. A Rayo nagyon megnehezítette a dolgunkat. Ronaldo gólja egészen mûvészi volt. Demonstrálta, hogy õ a világ legjobb játékosa.”
Casillas
„Nagy érdemei vannak a Rayónak, mert jól játszottak, és nagyon nehezen nyertünk. Több ziccert is kidolgoztak, különösen a rögzített helyzeteik során, de az érdem a mienk is, hiszen nem volt könnyû megszerezni a három pontot. Cristiano gólja nagyon fontos volt számunkra. Ez volt az év legkeményebb meccse. Ezek a meccsek nagyon nehezek a pálya és az idõpont miatt is…Mi is nagyon jól teljesítettünk, tudtunk védekezni, és begyûjtöttük a három pontot, amivel meg lehet nyerni a bajnokságot. Mourinho végig motivált minket a kispad mellõl, hogy ne veszítsük el a koncentrációnkat, és ne mozduljunk el a helyünkrõl a rögzített szituációknál.”
Arbeloa
„A második félidõben jobbak voltunk. Az edzõ képes volt motiválni, és jobb teljesítményre sarkallni minket. Elérte, hogy képesek legyünk reagálni. Kulcsfontosságú ez a három pont. Ezeken a meccseken lehet megnyerni a bajnokságot, mert eléggé szenvedtünk. A Rayónak nagy érdemei vannak, mert megnehezítették a dolgunkat. Mindezek mellett még sok van hátra a bajokságból, és nem bízhatjuk el magunkat, amíg matematikailag nem biztos a gyõzelem.”
Cristiano Ronaldo
„A gólnál nem gondolkodtam, ezért mindenkit megleptem vele. Nagyon erõsen ment a labda, és mivel senki sem számított rá, a kapuban kötött ki. Ezzel a góllal szereztük meg a gyõzelmet, ami duplán értékessé teszi. A Rayo nagy meccset játszott, és megnehezítette a helyzetünket. Voltak lehetõségeik az egyenlítésre, de mi ki tudtuk védekezni ezeket, és megõriztük az eredményt. Nagyon nehéz meccs volt, különösen az elsõ félidõben, amikor egyik csapat sem tudta megfelelõen kontrollálni a labdát. A szünetben beszélt velünk az edzõ, és koncentráltabban mentünk vissza. Büszkék vagyunk a munkára, amit elvégeztünk, mert ez a három pont nagyon jól jön a bajnoki címért folytatott harcban. Miközben mi tesszük a dolgunkat, nem kell azzal foglalkoznunk, hogy mások mit játszanak.”